Szabad Földműves, 1979. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1979-04-21 / 16. szám
1979. április 2Í. SZABAD FÖLDMŰVES, 3 Szolgaijuk minden erőnkkel e mezőgazdaság továőőfejlesztisét (Folytatás a 2. oldalról) nek további bővítésével. Ezért csakis a hektárhozamok növelésének útját választhatjuk. Tavaly egy hektárról több mint negyven mázsa gabonát takarítottunk be, és reálisnak tartjuk, hogy a következő évtizedben megközelítsük az ötven mázsás határt. A KÖVETELMÉNYEK SZINTJÉN jelentős tartalékot rejt a gabonafélék nem gazdaságos felhasználása, elsősorban az állattenyésztésben. A gabonafélék több mint kétharmadát takarmányozási célokra használjuk fel. Ha ebből a szempontból értékeljük a gabonafélék vetésterületének mai struktúráját, látjuk, hogy fokozatosan jobban figyelembe kell venni az optimális vetésforgók szükségleteit, valamint a termények minőségének és biológiai értékének követelményét. Járható utat jelent a nagyhozamú ellenállóképes őszi árpafa.jták, valamint a zab vetésterületének lényeges bővítése. Abból a feltételezésből indulunk ki, hogy az árpa vetésterületének bővítése a búza vetésterületének csökkentésével lehetővé temié az aratásban a csúcsmunkák jobb elosztását, ezáltal a betakarítási technika jobb kihasználását, tekintet nélkül arra, hogy az aratás tizennégy nappal való meggyorsítása lehetővé teszi a köztesnövények részarányának növelését és a repce idejében történő vetését. A kidolgozott koncepciókkal összhangban támogatni fogjuk a kukoricatermesztést, tekintettel a takarmánykeverékekben betöltött szerepére. Ehhez szükségünk van a korai hibridek vetőmagjára. Feltételezzük azonban, hogy a kukoricát csak azokon a területeken fogjuk termeszteni, ahol biztos, hogy a hektárhozamok lényegesen nagyobbak lesznek, mint a többi gabonaféléké. Hasonlóan akarunk eljárni az élelmezéshez szükséges gabonaféléknél. Ez vonatkozik a sörárpára is. Ezen a téren fontos követelmény a minőség javítása, mivel az utóbbi években a minőség lényegesén romlott. Számos mezőgazdasági üzem tapasztalatai bizonyítják, hogy a sörárpát az arra legalkalmasabb területeken kell termeszteni és meg kell tartani az agrotechnika és a betakarítás alapelveít. Ezért a minisztériumoknak és a mezőgazdasági igazgatóságoknak ennek megfelelően kell lebontaniuk a terveket, meghatározni a gazdasági ösztönzőket, valamint a felvásárlás és a raktározás módját. Az utóbbi húsz év alatt hatalmas takarmányipart építettünk ki, 7,5 millió tonna takarmánykeverék kapacitással. Ez az egyik jelentős útja a gabonafélék racionális kihasználásának az állattenyésztésben. Még mindig sok a panasz a takarmánykeverékek hatékonyságára és minőségére. Nem akarom védelmezni a takarmányipart. Gyakran találkozunk gondatlan feldolgozással, túlságosan durva őrléssel, az optimális összetétel megsértésével. A takarmánykeverékeket gyártó részlegeknek ezen a téren javítaniuk kell munkájukat. Miben rejlik azonban a takarmánykeverékek rossz minőségének oka? A CSKP KB Elnöksége és a kormány elvi jelentőségű intézkedéseket foganatosított a fehérje és más komponensek gyártására saját forrásainkból. Egyelőre azonban ezeket nem teljesítik megfelelően a mezőgazdasági élelmiszeripari komplexumban és a többi ágazatban sem. Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a tőkésországokból még mindig mintegy 600 ezer tonna olajpogácsát, 400 ezer tonna állati eredetű lisztet hozunk be lényegesen magasabb áron, mint az ötödik ötéves tervidőszak elején. Ezért elvárjuk a mezőgazdasági és élelmezésügyi minisztériumoktól és a többi felelős szervtől, hogy ezen a téren javítsa a helyzetet. Elsősorban bővíteni és javítani kell a nálunk termesztett hüvelyesek összetételét. Ez, valamint a hüvelyesek célszerű elhelyezése, a nagyüzemi termelési és begyűjtési technológia kihasználása, valamint a felhasználásuk legalkalmasabb módja jelentős mértékben hozzájárulhat elegendő fehérje biztosításához. A borsó és a bab agrotechnikának megfelelő új fajtái hektáronként 30—40 mázsás hozamot adhatnak, vagy pedig 50 százalékkal több jó minőségű szárított takarmányt. Sokkal több segítséget várunk a cellulóz- és papír-г az élelmiszer-, a gyógyszer- és a vegyipartól. Az ötéves tervidőszakban 34—37 ezer tonna kilúgozott szulfátokból gyártott takarmányélesztő termeléséhez szükséges kapacitást akarunk - felépíteni és ezzel biztosítani akarjuk évente 60 ezer tonna takarmányfoszfát gyártását. Továbbá azzal számolunk, hogy az egészségügyi minisztérium fokozatosan teljes felelősséget vállal specifikus hatékony anyagok szükségletének fedezéséért, amelyekkel dúsítani akarjuk a gazdasági állatállomány takarmányát. Ebben az évben 3,5 ezer tonna, 1980-ban pedig 4000 tonna lizint gyártunk és a hetedik ötéves tervidőszakban megkezdik egy új kapacitás építését, amely évente további 4000 tonnát gyárt majd. Így tehát a mezőgazdasági üzemekben és az iparban is meg kell teremtenünk a feltételeket ahhoz, hogy elegendő fehérjénk, vitaminunk és más komponensünk legyen, amelyek a takarmánykeverékek minőségének és hatékonyságának alapját alkotják. Ezek nélkül elképzelhetetlen a korszerű, intenzív állattenyésztés. TAKARMÄNYTERMELÉS KORSZERŰ ALAPON A gabonaprobléma megoldásának kulcsfontosságú kérdése a tömegtakarmányok termelésének belterjesítése. Jelenleg a tömegtakarmányok elégtelen termelése és rossz minősége miatt kénytelenk vagyunk a hiányt szemes takarmányokkal pótolni. így például az ötödik ötéves tervidőszakban a negyedik tervidőszakhoz viszonyítva a szarvasmarha-tenyésztésben a hús- és tejtermelést 18 százalékkal, a tömegtakarmányokét viszont csak nyolc százalékkal növeltük. így tehát nyilvánvaló, hogy a hiányt szemes takarmányokkal kell pótolni. Ezzel összefüggésben és annak következtében, hogy 1976-ban és 1977- ben nem értük el a tervezett termést, a hatodik ötéves tervidőszak három éve alatt, a tőkés piacon 2,3 millió tonna gabonát vásároltunk magasabb áron. Az évi gabonabehozatal szintje gyakorlatilag ugyanolyan, mint az ötödik ötéves tervidőszakban. Tudjuk, hogy a takarmányok struktúrájában, termelésük intenzitásában, a kapásnövények termesztésében, a begyűjtési,;tartósítási és takarmányozási veszteségekben jelentős tartalékunk van. Takarmányt és kapás növényeket a szántóterület 29 százalékán termesztünk.'Ez nem kevés. Ezért sokkal energikusabban kell foglalkoznunk a takarmánytermeléssel. Határozottabban kell belterjesítenünk az évelő takarmányok termesztését, ezek alkotják a szarvasmarhaállomány takarmányalapjának 40 százalékát, de termőképességüket egyelőre csak ötven százalékra használjuk ki. Az Oseva, Slovosivo szervezetektől és a szakosított mezőgazdasági üzemektől elégendő jó minőségű vetőmagot követelünk úgy, hogy három éven belül a lucerna, a here és a herefüves keverékek vetésterületét a mai 780 ezerről 900 ezer hektárra növeljük. Ennek a területnek legalább egyharmada lucerna lenne. Természetesen ez a bővítés a többi takarmánynövény rovására történne. Ezzel az intézkedéssel párhuzamosan érvényesíteni kell az évelő takarmányok termesztését, nagyobb állóképességük és a lényegesen nagyobb hektárhozamuk érdekében. Minden szinten meg kell teremteni a feltételeket ahhoz, hogy a rétek és legelők gondozásában következetesen érvényesítsük a belterjesítést. 1 ínillió 705 ezer hektár rétünk és legelőnk van, ami a mezőgazdasági föld 25 százalékát jelenti. Hozzájárulásuk a takarmányalaphoz azonban nagyon alacsony, a tápanyagokat illetően a fogyasztásnak csak 12 százalékát jelentik. Nyilvánvaló, hogy ez kevés. Ez arról is tanúskodik, hogy sok efsz és állami gazdaság és a felettes szervek is csak kis figyelmet szentelnek ennek a kérdésnek. A rétek és a legelők belterjességének növelését teljes felelősséggel komplex módon kell megoldani. Sok mindent elhanyagoltunk és ez rendkívüli igyekezetét és költségeket igényel. A takarmányalap nagy forrásának kihasználásában bizonyos szerepet kell játszaniuk a terveknek, amelyek meghatároznák az évi feladatokat a rétek és legelők felújításában és rekultivációjában, az ányagi és pénzügyi eszközök célszerű elosztását. A szarvasmarha-állomány takarmányadagjainak javítása és energetikai összetevőinek növelése érdekében, főleg a burgonya-termőterületeken, fokozatosan ki kell bővíteni 150—160 ezer hektárra a kapás takarmányok nagyüzemi termelését. Az idősebb gazdák megerősíthetik, milyen nagy jelentőségű ez a szarvasmarha-tenyésztés jövedelmezőségének növelése szempontjából. E program teljesítése azt jelenti, hogy 700— 800 ezer tonna árpa értékében növeljük a takarmányforrásokat. Ez kompplex megoldást követel — elsősorban mintegy 300 millió korona értékű gépesítést és a megfelelő intenzitású trágyázást. A takarmányalap bővítésének további fokozása: a köztes növények. Ma a termőterület nem egész öt százalékát alkotják. Ez nem elegendő. Termesztésüket ki kell bővíteni a terület 10—12 százalékára és ezzel párhuzamosan meg kell változtatni öszszetételüket az egyéves alávetések és káposztafélék javára. Ez lehetővé tenné, hogy tavasszal egy héttel és ősszel 14—21 nappal meghosszabbítsuk a zöldtakarmányozás és betakarítás időszakát, s ezáltal további 800 ezer tonnával növeljük a tömegtakarmányok előállítását. Ez jelentős hozzájárulás lenne. Az eddiginél jobban ki kell használni a tömegtakarmányokban a tápanyagok hatóerejét. A takarmányozás mai szervezése és rendszere során értékük 10, néhol 40 százalékát is elvesztjük. Ez túl nagy veszteség, amelyet tovább nem tűrhetünk meg. Ezen a téren a helyzet javításához az egyik kiutat jelentik a központi takarmányelőkészítők, amelyek lehetővé teszik a takarmány megfelelő előkészítését, szárítását és az átmenetet a szarvasmarha-állomány táplálásának racionális irányítására. Az efsz-ek és az állami gazdaságok mai nagysága — a még elaprózott istállózás ellenére — ezt teljes mértékben lehetővé teszi. Csak a takarmányalap fejlesztése említett irányzatainak következetes megvalósításával tudjuk meggyorsítani a szarvasmarha-állomány újratermelését, tehetjük intenzívebbé az állományforgót és biztosíthatjuk a jövedelmezőség szükséges növekedését. SÚLYPONTI KÉRDÉS A HÚS- ÉS TEJTERMELÉS A hetedik ötéves tervidőszakban száz tehéntől száz borjút akarunk elválasztani. Az újratermelési alap bővítésével megteremtjük a feltételeket a tehéntenyésztésben a szakosított felosztáshoz az alapállomány fejőstehenei jövedelmezőségének növelésével, valamint a tehénállomány szakosított forgójának kialakításával a hústermelés növelése érdekében. Ezzel párhuzamosan figyelmünket a fiatal szarvasmarha-állomány tenyésztésének komplex intenzifikálására kell fordítanunk. A megfelelő technológia alkalmazásával és a speciális, iparilag gyártott takarmánykeverékek felhasználásával a borjaknál hat hónapig napi több mint 75 dekagrammos súlygyarapodást érhetünk el. A takarmányalapban és a takarmányozási rendszerekben meg kell teremteni a feltételeket a napi súlygyarapodás növeléséhez úgy, hogy az üszőknél 60—70 dekagrammot és a szarvasmarha-hizlalássban 0,85—1 kg-ot érjünk el. A fiatal szarvasmarhák súlygyarapodásának növelése az alapvető feltétele az állományforgó meggyorsításának. A vágómarha és a tej intenzív termelését ezért minden kategóriában a racionális takarmányozásra kell alapoznunk. Ezért a mezőgazdasági üzemekben, a mezőgazdasági igazgatóságokkal és a kutató laboratóriumokkal szorosan együttműködve meg kell teremteni a feltételeket a takarmány állandó elemzéséhez és a takarmányadagokat az alapvető tápanyagok és az elért jövedelmezőség figyelembe vételével kell meghatározni. A komplex intézkedések megvalósításával a hetedik ötéves tervidőszakban országos viszonylatban legalább 3300 literes átlagos évi tejhozamot érhetünk el. Eivtársak, nem nézhetjük tétlenül az állományforgő tervezésének és irányításának mai helyzetét országos viszonylatban, tekintet nélkül a járások és a kerületek határára. Az efsz-ek konferenciáin jogosan bírálták a mai helyzetet. Több területen alacsonyabb újratermelődési képességű tenyészállományt tartunk, míg másutt jó minőségű üszőket vágunk le. Nem használjuk ki azt a lehetőséget, amelyet a síkságok és a hegyaljai területek szervezett kooperációja nyújt az üszőnevelésben. A minisztériumoknak és a mezőgazdasági igazgatóságoknak teret kell biztosítaniuk már a tervekben a célszerű átcsoportosításokhoz és ezt a törzstenyésztő szervezetek révén meg is kell valósítaniuk. A gazdasági eszközök tervezétt módosítása hatékonyan elősegíti ezt a folyamatot. , A marhahús termelésének feltételezett jelentős növelése mellett távlatilag a sertéstenyésztés adja majd a vágóállatok termelésének 47—48 százalékát. Az utóbbi években sokat tettünk annak érdekében, hogy ezen a területen az ipari termelési forma érvényesüljön. Számos nagyhizlalda a közös mezőgazdasági vállalat jó eredményt ér el. A napi súlygyarapodás kb. 60 dekagramm, miközben 1 kg súlygyarapodásra 3,5 kg szemes takarmányt használnak fel, és ráadásul csak minimális fizikai munkát igényelnek. Ez szemléletesen mutatja hol keressük a tartalékokat, milyen út vezet a sertéstenyésztés intenzifikálásához. Természetesen nincs pénzünk arra, hogy mindenütt és egyszerre építsünk fel ilyen vállalatokat. Ezért továbbra is ki kell használnunk ^ megfelelő istállókat. Fontos azonban, hogy a nagyhízlaldák szakágazati vállalatai mellett kiépítsük a nemesítő és szaporító telepeket. A tenyésztésben úgy kell megszervezni az állatnevelést, hogy a szopós malacok elválasztása az egész évben folyamatos legyen és a hizlaldákba csak egészséges állatok kerüljenek. Ezzel megakadályozhatók a fölösleges hizlalási veszteségek. Arra törekszünk, hogy a jó minőségű húsmalacok részaránya a hatodik ötéves tervidőszak végén több mint ötven százalék és 1985-ig az egész felvásárlás több mint 80 százaléka legyen. Bevált a felvásárolt malacok értékelésnek új módja, mivel ez megakadályozza a nagy veszteségeket és növeli a tiszta húshozamot. Azt a figyelmet, amelyet a hús- és tejtermelésnek szentelünk, nemcsak a növekvő szükségletek indokolják. Nem feledkezhetünk meg az állandóan csökkenő naturális fogyasztásról. Az utóbbi tíz év alatt, a naturális hús- és tejtermelés a felére csökkent. Míg 1970-ben a vágómalacok egynegyedét a naturális termelés biztosította, ma már csak egytízedét. Hasonló a helyzet a baromfinál. Ami a tejet illeti, a naturális termelés ma 3,5 százalékot képez — tíz évvel ezelőtt ez csakňemŕ‘tíZ százalék volt. Ennek az az oka, hogy az efsztagok és a többiek egyre kevesebb tehenet tartanak. A naturális fogyasztás túlzott csökkenése általában nem kedvező. Ezért a társadalmi érdekének megfelelően támogatnunk kell ezt a termelési formát a saját naturális fogyasztás és a piaci termelés számára. Az ezzel kapcsolatos intézkedéseket tovább kell fejleszteni. TÖBB FIGYELMET AZ OLAJOS NÖVÉNYEKNEK Ami az ipari növényeket illeti, kereskedelempolitikai érdekek szempontjából elsőrendű szerepet kell tulajdonítani az olajos magvakból való öneilását fokozására. A repce hazai termelésének gyors növekedése ellenére — az 5. ötéves tervidőszakban csaknem 56 százalékkal lett nagyobb — a növényi olajok és zsiradékok fogyasztása 50 százalékban a behozataltól függ. A behozott nyersanyagok és késztermékek egyre drágábbak. Reális lehetőségünk nyílik a repcetermelés növelésére, a jó minőségű fajták bevezetésére, amelyekből kiváló minőségű olajat készíthetünk. Az a célunk, hogy 80 százalékkal csökkentsük az olajmagvak behozatalát. Ezért a következő ötéves tervidőszak végéig legalább 90 ezer hektárra akarjuk bővíteni a repce termelését. Nem kielégítő a helyzet az ipari cukorrépa termesztésében. Már évek óta nem érjük el a tervezett hektárhozamokat. Míg a hasonló természeti adottságokkal rendelkező országokban az átlagos hektárhozam 45 tonna, nálunk nem egész 35 tonna. A cukortartalom a 17 százalékról 14—15 százalékra csökkent. Míg a kroméŕíži, prostéjovi és prerovi járásokban a hektárhozamok már hosszabb ideje megközelítik a 400 mázsát, egyes répatermő járásokban nem érjük el a 300 mázsát sem. Nyilvánvaló, hogy ezekben a járásokban a mezőgazdasági vállalatok nem tartják meg az alapvető agrotechnikát, és a technológiai fegyelmet. Mindehhez még hozzá kell számítani a jelentős begyűjtési veszteségeket. Beletörődhetünk abba, ahogy az az elmúlt években volt, hogy 30—50 mázsa gyökér a földeken marad? Felvetődik a kérdés, hogyan dolgoznak a betakarítók és természetesen milyen a betakarító gépek műszaki színvonala. Hogyan ellenőrzik a munkát? Nyilvánvaló, hogy nálunk a cukorrépatermesztés a mezőgazdasági termelés egyik leggyengébb pontja. Szükségesnek tartjuk, hogy a cukorrépatermesztés intenzitása mércéjének azt tekintsük, mennyi cukrot termelünk egy hektárról. Ezért a legalkalmasabb vetőmagot kell használnunk, ennek megfelelő agrotechnikát kell alkalmaznunk és fokozatosan át kell térnünk ahhoz, hogy a felvásárlásnál figyelembe vegyük a cukortartalmat. Kivitelünk jelentős tételéről van szó, és a cukortartalmú nyersanyagokat felhasználhatjuk takarmányozásra is. A cukorrépatermeléssel egyidőben kell megoldani feldolgozásának kérdéseit is. Már ma érezteti hatását súlyos gazdasági kövtelményeivel együtt a feldolgozó kapacitások hiánya, a gépek nagyfokú elhasználtsága és a termelés alacsony fokú koncentrációja. A 7. ötéves terv kidolgozása során fontolóra vesszük, hogy mit kell a lehető leggyorsabban újjáépítenünk és korszerűsítenünk. Az új cukorgyárak építésével kapcsolatban figyelembe kell vennünk a beruházások reális hetőségeit, ahogy ez a következő ötéves terv kidolgozása során a nyolcvanas években szükségesnek látszik. Ami a burgonyát illeti, ezen a. téren sem lehetünk elégedettek. A tízéves országos átlag 160 mázsa, míg Szlovákiában csak 125 mázsa. Jelentős eltérések vannak az egyes évek és területek között. A hasonló feltételekkel rendelkező más országok 40 —50 mázsával nagyobb hektárhozamokat érnek el. Figyelmen kívül hagyva a betakarítási veszteségeket, csupán a tárolásnál, a feldolgozásnál bekövetkezett veszteség 40—60 százalékos. Mindebből nyilvánvaló, hogy országos viszonylatban stabilizálnunk kell a megközelítőleg 200 mázsás hektárhozamokat. A magtermesztö és nemesítő vállalatoknál kellő mennyiségű, jó minőségű ültetőburgonyát, kell biztosítaniuk és meg kell szervezniük az üítetőburgonya célszerű átcsoportosítását áz egyes területek és köztársaságok között. A mezőgazdasági vállalatoknak nagyobb gondot kell fordítaniuk az agrotechnikára, amelynek színvonala egyes területeken nem kielégítő. A jobb kihasználás érdekében a termelőknek a felvásárló és a kereskedelmi szervezetekkel együtt céltudatos figyelmet kell szentelniük a raktárak és a burgonyafeldolgoző létesítmények építésére. A mezőgazdasági minisztériumoknak a legfontosabb burgonya termő területeken fokozatosan meg kell szervezniük háromnégy nagy üzem építését a burgonya komplex feldolgozásra, a hulladék nélküli módszer alkalmazásával. Az üzemek kapacitása 100 000 tonna lenne. Ez lehetővé tenné, hogy teljes mértékben fedezzük a szükségleteket és a mai állapothoz viszonyítva 10—- 15 százalékkal csökkentsük a burgonyaföldek területét. TÖBB ZÖLDSÉGET ÉS GYÜMÖLCSÖT Mezőgazdaságunk további gyenge pontja a zöldség- és gyümölcstermesztés alacsony színvonala. Már hosszú évek óta jogos bírálat tárgya ez a terület. Az utóbbi tíz év alatt a zöldség-árutermelés csaknem egyharmadával, a gyümölcsé 15 százalékkal növekedett. Ennek ellenére mindkét esetben az egy főre eső fogyasztás több mint 20 kg-mal kisebb, mint amennyit a racionális táplálkozás alapelveí megkövetelnek. Amint tudják, ezen a' téren számos intézkedést foganatosítottunk. Ezeket azonban nagyon vontatottan és nem komplexen valósítják meg. A termelés bővítésére, a felvásárlás folyamatosságára, a termelőktől a fogyasztókhoz vezető út lerövidítésére nagyon kevés gondot fordítottunk. A termelő, a felvásárló szervezetek, számos mezőgazdasági igazgatóság és szolgáltató vállalat nem viszonyul felelősségteljesen ezekhez a feladatokhoz. Ellenkező esetben nem fordulhat elő, hogy egyes fajta zöldségeket nem vásárolnak fel úgy, ahogyan ezt tavaly a káposztával, paradicsommal, sárgarépával, almával stb. előfordult. Nem kis tételekről volt szó, amelyeket takarmányozásra használtak fel aztán, annak ellenére, hogy egyes helyeken hiányoztak. (Folytatás a 4. oldalon)
