Szabad Földműves, 1979. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1979-01-13 / 2. szám
: 1979. Jannár 13. SZABAD FÖLDMŰVES, 7\ • Гл /V >-i*Y- % ril h K4\ M Ш-л ш Ш Ш т A Szűzföld következő folytatásában Brezsnyer elvtárs Jellemzi a cári Oroszország elmaradott gazdasági helyzetét és azokat az embertelen intézkedéseket, amelyek az első szűzföldhódítók elnyomorodásához vezettek. Majd arról fr, hogy a szovjethatalom hogyan látott hozzá a szűzföldek kihasználásához szükséges feltételek létrehozásához. Az Írásnak ezt a részét egészséges optimizmus, a jövőbe vetett hit szelleme hatja át. IV. FEJEZET körzetekben: az aktyubinszkl, a kusetanájl, petropavlovszki, akmilinszki, pavlodarl és szemipalatyinszkl körzetben. A gabona vetésterülete itt csak öt százalékát teszi ki a szántásra alkalmas összterületnek. Hogyan kívánjuk' tehát teljesíteni ezt a feladatot? Szem előtt kell tartani, hogy a gabonakérdést olyan területeken kell megoldanunk, ahol igen kicsi a népsűrűség, s ahol a talajdomborzat lehetővé teszi a traktor és a kombájn minél hatékonyabb felhasználását ... Ennek a feladatnak a megoldása nagyjából megkövetel hétszázezer—egymillió lóerőt, hogy további 20—25 millió hektár földterületet nyerjünk gabona termelésére. Ezzel a feladattal megbirkózhatunk és meg is kell birkóznunk. E feladat teljesítésénél szervezési kulcsfeladat, hogy a lehető legkevesebb emberrel és haszonállattal kell megoldanunk, nehogy kénytelenek legyünk nagy készleteket tartalékolni itt rossz termés esetére. A teljes gépesítésen kívül törekedni kell minden traktor, minden gép és minden ember teljes felhasználására. Abból kell kiindulni, hogy itt minden embernek 200 hektár gondját kell viselnie.” Ezeket a Javaslatokat elfogadta a kongresszus, pártjukra állt és jóváhagyta a nép. Akkoriban a központi és a helyi lapok sokat írtak a szűzföldek megművelésének szükségességéről. A Szovjetunió Mezőgazdasági Népbizottsága Kazahsztánban és Szibériában hozzáfogott az első gabonatermelő kolhozok létesítéséhez, amelyeknek tapasztalatai később segítségünkre voltak a szűzföldeken széles arcvonalon indított offenzíva szervezésében. Teljesen érthető azonban, hogy az ország azokban az években még képtelen volt megfelelő mennyiségű technikai eszközt irányítani a sztyeppés területekre. Azután kitört a háború. A szűzföldek és a parlagtól heverő föld nagyméretű megművelésének gondolata azonban nem foszlott szét. A szűzföldhöz hasonlóan tovább élt, csak a megfelelő pillanatra várt. / Alma-Atában 1974-ben, a szűzföldek megművelésének kezdete huszadik évfordulójának ünnepségein mondott beszédemben megállapítottam, hogy a történelmi eseményeknek és a fontos politikai döntéseknek jelentősége rendszerint távolról sem nyilvánul ipeg azonnal, hanem csak később, amikor a szándék szembesíthető az elért eredményeknek és értékelhető az ilyen eseményeknek és döntéseknek az élet ilyen vagy olyan oldalaira gyakorolt tényleges hatása. A történelmi távlat, amely elmossa a részleteket és a részletkérdéseket, lehetővé teszi jobban és kidomborodóbban felmérni az alapvetőt, a legfontosabbat. S a szűzföldek megművelésével kapcsolatban alapvető az volt, hogy a párt 1954-ben rendkívül fontos és időszerű népgazdasági feladatot tűzött ki. A szovjet emberek pedig akkoriban jól megértették és tudatosították ezt a fő feladatot. Valóban, emlékezzünk csak az ötvenes évek elején kialakult helyzetre. A gabonatermelés helyzete azokban az években nagyon nyugtalanító volt. Országosan a gabonaneműek hektárhozama nem haladta meg a kilenc mázsát. Valamivel több mint 31 millió tonna gabonát vásároltak fel 1953-ban, de a fogyasztás meghaladta a 32 milliót. Akkoriban kény' telenek voltunk hozzányúlni az állami tartalékokhoz. A helyzet megoldása elvszerű, erélyes és — ami különösképpen fontos — haladéktalan intézkedéseket követelt meg. Ilyen körülmények között a párt — anélkül, hogy lazított volna a régi mezőgazdasági területeken a hektárhozamok növelését célzó igyekezetén — elsőbbrendű feladatként meghagyta a vetésterület jelentős és gyors bővítését. Es ez csak az ország keleti részében parlagon heverő föld megművelésével volt elérhető. {Folytatjuk.) Fáradhatatlan alkotó A csehszlovákiai magyar irodalom kiválósága, Egri Viktor a közelmúltban ünnepelte 80. születésnapját. Termékeny életút áll az író mögött, sőt' novellái, elbeszélései, kritikai írásai, regényei, drámai alkotásai jelentősen gazdagították nemzetiségi irodalmunkat. Egri Viktorral, az Oj Szó kulturális rovatának vezetőjével az 50-es évek elején ismerkedtem meg. Valami kis történet jutott eszembe a gyermekkori karácsonyomról, s tollat fogtam, megírtam és beküldtem az Űj Szó szerkesztőségébe. Nem reméltem, hogy újságba kerül az irka-firkám, csak azt reméltem, megírják a fogyatékosságokat. Akkor lepődtem meg, amikor az akkori viszonyokhoz mérten egy szép öszszeget hozott a postás. Kellemes meglepetés volt s aztán a kísérőlevél is, amelyet kaptam: Egri Viktor aláírásával. A levélben röviden értékelte az elbeszélésem erényeit, s bírálta a pongyolaságokat. Invitálás is volt a levélben, s ebben az állt: ha alkalomadtán a fővárosban Jár, keressen fel a szerkesztőségben. Mivel az ötvenes évek elején a CSEMADOK járási titkára voltam, rövidesen sor került a találkozóra, ahol az író türelmesen elemezte írásom gyengeségeit, de közben bíztatott a további toliforgatásra. Talán ennek a beszélgetésnek köszönhetem, hogy azután rendszeresebben olvastam s időnként próbálkoztam egy-egy elbeszéléssel, novellával. Azóta sokszor találkoztam Viktor bácsival és többször figyelmeztetett lustaságomra. Mint CSEMADOK-funkcionárius többször kísértem el író-olvasó találkozóra, s ott ismertem meg igazán irodalmi felkészültségét, szép beszédtechnikáját. Már jóval felül volt a hatvanon, de ha hívták, mindig vállalta az utazást, s részt vett a könyvet szeretők találkozóján. Sok faluban megismerték a dinamikusan érvelő, vitatkozó írót, de ő sem tért haza üres tarsollyal és Írásaiban sok mindent felhasznált az itt-ott hallottakból. Egri Viktor így vált irodalmi pedagógussá, a feltörő nemzedékek nevelőjévé. Nem ismert fáradságot, ha valakiben felismerte a tehetség szikráját. Egyengetni kellett a kezdő tollforgató útját. Voltak, akik ezt rútul hálálták meg, de ez nem ábrándította ki az írót, s mindmáig segítőkész, ha bizalommal fordulnak hozzá. Egri Viktor amellett, hogy újságíróskodott s energiájának jórészét a feltörő írónemzedék nevelésére fordította, nagyon termékeny volt. Sokat ül az íróasztal mögött, s ezért gyorsan szaporodnak a sorok, egyre több olyan műve kerül nyomdafesték alá, amelyek nemzetiségi irodalmunk büszkeségei, s helyt állnak az egyetemes magyar irodalomban is. Egri Viktor drámáit sok tízezer ember nézte meg s mérte le a tanulságot az író mély emberismerő igazmondásaiból. Emellett jelentős műfordítói tevékenységet fejtett ki a cseh és szlovák írók műveinek magyar nyelvre való átültetésében. A nyitott szemmel járó író mindig tudott reagálni a legfontosabb politikai, társadalmi eseményekre, s írásaival segíteni annak helyes kibontakozását. A szövetkezetek kezdeti vajúdásának időszakában <—■ amelyet még nehezítették a nemzetiségi torzsalkodások “ jelentős volt a Közös út című színmüve, amelyért egyébként állami díjat kapott. Ezt a müvét a cseh, szlovák és a magyarországi színpadokon is játszották. Nagy sikert aratott az Ének a romok felett című verses történelmi tragédiája. A Gedeon-ház című drámáját most játssza a Magyar Területi Színház. Az említetteken kívül más termékekkel is gazdagította a drámairodalmat. Az fró többször nyúlt vissza a múltba, de a történelmi műveiben is igyekezett a mához szólni. Az egyik legsikeresebb regénye, az Égő föld megjelenése idején a béke melletti kiállásra figyelmeztetett. A Tűrj üllő című regényében dokumentumszerűen írja meg a fasizmus vádiratát, az embertelen kegyetlenségeket és az ellenállást. A Megmondom mindenkinek című regénye a csehszlovákiai falvak krónikája, amely hű képet ad a felszabadulás utáni évekről. Jelentős műve az Agnes Dei és a Szívet cserélni című ifjúsági kötete. Lehetne még sorolni a regényeit, illetve a kiadott novellás köteteit. Az utóbbi években főleg az életrajzi trilógiával foglalkozott. A két kötet az Angyalbőrben és a Társakkal társtalanul, már megjelent a Hallgatás című kiadás előtt áll. Amit felsoroltam, Igazolja Egri Viktor sokoldalú, tartalmas irodalmi munkásságát, s ezeket az emberi humanizmusért, a nemzetek egyetértéséért, a társadalmi haladásért írta. Viktor bácsi már betöltötte a 80. esztendőt, de még mindig nagy buzgalommal dolgozik, s vannak elképzelései, amelyeket szeretne megvalósítani, megírni a mai és a jövő nemzedékek számára, őszinte szívből kívánom, legyen ereje, egészsége hozzá, kamatoztassa tovább gazdag élettapasztalatát, s mesteri tollal tolmácsolja azt az olvasóknak. Tóth Dezső Dunában úszik a hal... De nemcsak a Dunába, néha kiúszik \ bizony a mellékágakba, sőt még az erdő aljára tocsogókba ts. S nem is akármilyen halak. Amit most elmesélek, az egy olyan negyvenkilós tengert hál volt, egy galóca. A régi halászok ismerik, a fiatalja aligha, mivel már nem tudnak feljönni a galócák a Fekete-tengerről. Nincsenek ágvizek, ahol tanyáztak, meg aztán a „vaskaput“ Is lezárták egy nagy gáttal. Node az én gyerekkoromban még voltak nagy halak. Abban az évben igen korán megjött a nyár. Már májusban fürödtünk a Dunában. S mivel a tavasz „vizet áraszt", hát május végére megjött a nagyvíz is, ahogy nálunk nevezik a „zöldár“. A sok elolvadt hó az Alpokból annyi vizet hozott, hogy megteltek az erdő alfán az erek, tavak és a rétek, s annyi tocsogó lett, hogy járni sem lehetett. Nagy kára volt a vadászoknak, elvitte a víz a fácánfészkeket, a kis őzek, meg nyúlok megfulladtak. A halászok viszont örültek, mert sok hal maradt az ágvizékben, tócsákban, amit ki lehetett „szűrni“ azaz „tápltzni“. Az „apraja" halat meg kiszedegették a gémek és a kárókatonák, a kormoránok. Aztán lassan szikkadni kezdett az erdő alja és a falusiak is kijártak már szénát kaszálni. S ekkor, egy júniusi délutánon nagy riadalom lett az erdőn. Ml csak a nagy kiabálásra riadtunk fel és ahány fürdőző gyerek, hát mind be az erdőbe. De akkorra már hozták is a nagy halat a szekéren. Olyan hosszú volt, hogy végig érte a kocsi alját és a farkából még vagy fél méter le is lógott. Szép kékes pikkelyű hal volt, s ahogy másnap hallottuk, volt vagy negyven kilós. A szemtanúk úgy mesélték, hogy amikor szénagyűjtéskor odaértek az egyik tavacskához, hát egyszeresük nagyot csobban a víz és nagy hullámot vetve elúszik valami. Nem volt a tócsa nagyobb, mint egy fél futballpálya, s mélyebb se fél méternél. Amikor sekélyebb részre úszott, hát kilátszott a hátuszonya. Nosza, ahányon csak voltak, neki a halnak és vasvillákkal agyonszurkálták. Szegénynek talán megváltás is volt a halál, hisz igen szűk lehetett neki a tócsa, s így megmentették az éhhaláltól ts. S lett belőle sok finom falat. A sarki kocsmáros vette meg, s egy hétig halból készült nála a rántott szelet, meg a finom halleves. Az öreg csölösztőiek azóta is emlegetik a halat, amit vasvillával fogtak az erdőben a legények, azon a szép nyári délutánon. Siposs Ernő Ä szűzföld megművelése a komínu- i Bista párt nagy gondolata, amelynek megvalósítása — történelmi kategó- j riákban gondolkodva elősegítette , csaknem egy csapásra a fejlett gaz- , dálkodás és magas fokú kultúra or- ‘ szágrészévé változtatni hazánk ki- ! halt, néptelen, de gazdag keleti , sztyeppéit. Ismeretes, hogy már a , múlt században megkezdődött Kazah- j sztán, Nyugat-Szibéria és a Távol- Kelet, nagy kiterjedésű vidékeinek i betelepítése az európai Oroszország szegényparasztságával. Ez különös- ■ képpen intenzívvé vált a nagy szí- j bérlal vasútvonal felépítése után. Közismert az is, hogy ennek mi lett a következménye. A cári Oroszország földnélkülieknek milliói családostul elindultak Kelet felé, az „ígéret föld" jére“, kétségbeesetten, de mégis remélve, hogy itt földre és boldogságra találnak. Zsúfolt tehervagonokban, bricskákon és szekereken igyekeztek oda. Az áttelepülők ezrei pusztultak el üt közben. Nem bírták ki a hoszszú, szenvedésekkel teli vándorlást, az éhséget és a betegségeket. A történelem erről a drámai korról számtalan tanúbizonyságot hagyott ránk. Gondoljunk például Sz. V. Ivanov festőművész: Az áttelepülő halála című alkotására. A családfenntartó parasztember a kopár sztyeppén, üt közben meghal. Mi lesz az özvegyével, gyerekeivel? Rendszerint ez a szívszorongató kérdés sejlik fel bennünk, ha erre a figyelemre méltó képre tekintünk. De kétségbeejtő helyzetbe kerültek azok is, akik szerencsésen eljutottak az eke nem érintette helyekig. Magukra hagyottan, ádáz harcba fogtak a kőkemény, kegyetlen sztyeppével. Nem volt itt sem szálláshely, sem út, sem víz és sehonnan sem várhattak segítséget. Az egész „technika“ egy gebe, mankós vagy nagy ritkán rendes eke volt-A forradalom előtti időszakban a népre Istencsapás volt a „szűzföld“ megművelése. A cári hatóságok éttélcpültekkel szembeni könyörtelen és embertelen magatartásáról felháborodottan írt A. P. Csehov, V. G. Korolenko, G. I. Uszpenszkij. Gleb Uszpenszkij Attelepültekhez vezető utak című riportkönyvében jellegzetesen ecsetelte azt, amit egy településen látott: „Ezek a fekete, tőzeg- vagy trágyakupacokhoz hasonló, minden lehető helyen szétszórt kicsi viskók semmiben sem emlékeztetnek emberi lakhelyekre: sehol egyetlen emberi lény, és el sem képzelhető, hogy a viskókban emberek élnek. Pedig így van!“ Hozzáteszem, hogy ezeknek a fekete viskóknak, földkunyhóknak romos maradványait itt-ott láttuk a sztyeppén és minden esetben keserű gondolatokat váltottak ki bennünk a szűzföld első lakóinak szomorú sorsáról. A parasztok nem élhettek ilyen elviselhetetlen körülmények között. Elmenekültek innét és visszatértek Oroszországba, Ukrajnába, Belorusziába, ahol nem kevésbé sanyarú sors várta őket. A cári kormány áttelepültekkel szembeni politikáját felháborodottan kipellengérezte V. I. Lenin. Rámutatott arra, hogy Oroszországba visszatérnek a szegényparasztok, a legnyomorúságosabbak, az elkeseredettek, akik mindenüket elvesztették. Szibériában a földkérdésnek a végsőkig ki kellett éleződnie, hogy megmutatkozzék, a kormány kétségbeesett igyekezete ellenére lehetetlen gondoskodni az áttelepültek százezréből. £s egy másik cikkében hangsúlyozta, hogy a visszatérő áttelepülteknek ez az óriási hulláma a parasztok kétségbeejtő szerencsétlenségéről, nyomorúságáról és ínségéről tanúskodik, akik odahaza mindent eladtak, hogy Szibériába menjenek, és I most kénytelenek Szibériából, a végsőkig nyomorba döntve és koldusbotra juttatva, visszatérni. A burzsoá tudósok, arra törekedve, hogy valamiképp mentegessék a kormány eljárását és enyhítsék az elgyötört nép óriási tömegeinek nyugatról keletre és vissza való költözése keltette döbbenetes benyomást, egész elméletet agyaltak ki, amely azt állította, hogy mindarról >— a keleti sztyeppés föld tehet. Leírták, hogy ez a föld szerintük — terméketlen és természeti sajátosságainál fogva egyszerűen sohasem lesz hasznosítható. Csakhogy ki nem tudta Oroszországban, hogy az ilyesmi merő rágalmazása volt a gazdag érintetlen sztyeppének, amelyben évszázadok óta felhalmozódott a termőképesség? Az októberi forradalom alapjaiban megváltoztatta a mezőgazdaság „társadalmi szerepét“ és ezáltal megteremtette az új földek hasznosításának lehetőségeit mindenütt — Nyugat-Szibériában és Észak-Kazahsztánban, a Volga-mentén, az Urálban és a Távol-Keleten. Az ország vetésterülete 1940-ig, 1913-hoz képest, 32,4 millió hektárral növekedett. A Szovjetunió földtartalékai megművelésének további szakaszát , az ötvenes évek derekán nyitották meg. A szűzföldi gabonatermelés sürgető szüksége éppen akkor hangolódott össze e történelmi feladat teljesítésének reális lehetőségével. A párt már régen készült széles arcvonalon offenzívát indítani a szűzföldeken. Már a húszas évek végén N. M. Tulajkov, a világhírű tudós felmérte azt, hogy a nagy, gépesített gazdaságok megteremtésével megnyíltak a szüzföld meghódításának távlati lehetőségei s megszervezte az első tudományos expedíciót a megművelésre alkalmas keleti területek pontos feltárására. Sikereiről beszámolt cikkeiben és az ÖK(b)P Központi Bizottságának címzett emlékiratában. Az ÖK(b]P XVI. kongresszusa 1930-ban v- mellesleg mondva, Tulajkovot ezen a kongresszuson felvették a párt tagjelöltjei közé >— megtárgyalta az ország keleti területein a gabonatermelés bővítésének kérdését. A párt ál’ láspontját kifejtette A Kolhozmozga' lom és a mezőgazdaság fellendülése 1 című beszámoló, amelyet a központi 1 bizottság mezőgazdasági osztálya dolgozott ki. Ebből az érdekes és előre‘ látó dokumentumból idézünk: I ......A gabonát ott vetjük el, ahol nem termelhetők értékesebb növények és ahol a traktort teljes 24 ; órán át kihasználhatják. Tulajkov ■ professzornak, az ÖK(b)P új tagje, löltjének, a száraz talajú növényter' mesztés egyik világviszonylatban leg\ jobb szakértőjének számításai szerint * Kazahsztánban 50—55 millió hektár “ tekinthető vetésre alkalmasnak és ebből 36 millió hektár fekszik a Szi* bériával és az Urállal határos északi * t
