Szabad Földműves, 1979. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1979-04-07 / 14. szám
1979. április 7. SZABAD FÖLDMŰVES 7 JUHI} BONDAREV: Május vége, meleg, délvidéki éjszaka, szentjánosbogarak. A hold a topolyafák mögött, a tenger felett függ alacsonyan, fojtón, és a narancsszín kúp egészen a partig nyújtózkodik, a kis utca végében ragyog, emerről forró hullámokban árad a kertek mellett virágzó orgona illata. — Érzi? — kérdezte a nő és megállt. Várakozóan, vidáman csillogott a szeme. — Megmutassam magának a halakat? Ilyenkor nem alszanak, azt hiszem. — Ebben nem vagyok biztos — válaszolt. — Különben miért is ne ... Nézzük meg a halakat. Amikor a bokrok közt, a foltos árnyékoktól szabdalt ösvényen a víztárolóhoz értek, a csöndes éjszakai vízen, a tündérrózsa sűrűje közt ott úszott a hold; egy béke, megriadván a lépések zajától, beletoccsant a vízbe a hínáros levelek mellett, és a hold cserepekre törve, szikrázva, nyomban himbálózni kezdett. — Jaj! — kiáltott fel a nő, és tettetett rémülettel a férfi ruhaujjába kapszkodott. — A varangyoskébal — Az lehet. De hol vannak a halak? — Arra nil Nem látja? Ott arra egy egész família tanyázik, nagyok is, kicsinyek is. Meg akarta csókolni az asszonyt, de az kissé elhajolt, és miközben továbbra is alulról fogta a karját, mosolyogva, némán, nevető szemmel pillantott a férfi arcába. — Igen, igen, persze, hogy látta őket reggel. Na igen. A hátánál fogva magához húzta a nőt, becéző félmosollyal, szorosan átölelte, és a közel került arc egyszeriben komolyra vált, a szájáról eltűnt a mosoly, elnyújtott sóhajtással, gyengén megmozdult az ajka, aztán meghallotta a suttogást: — Hogy jön ez a halakhoz? Nem akarom... Mégis, magabiztosan, elkényeztetetten a férfi érezte: az asszony várja, hogy 6 megcsókolja, ez a könnyű kis ellenállás kacér kísérlet csupán, hogy lángra lobbantsa, hogy meghosszabbítsa a bódító perceket az összeborulás előtt, amelyet mind a ketten akartak. Egy darabig egymás szemébe nézve, szótlanul álltak, aztán lassan megindultak a kerítés mentén, a meleg porban, a kiskertek felett vadszőlővel bejuttatott parasztházak mellett a száraz és hűvös illatában, a szentjános bogarak szakadatlan röpködésében, amelyből csak a szúnyogok lelkes támadásai váltak ki. A nő minduntalan a meztelen könyökét, térdét csapkodta, aztán szeszélyesen felnevetett: — Istenem, mennyire elegem van belőlük! Magát miért nem csípik? Ekkor érezte, hogy valami jókedvű gondtalanság, örömteli izgalom tör fel benne, ismét átölelte a nőt, az könnyedén megint kitért előle, s az iménti szeszélyességgel így szólt: — Mondom, hogy ne. Mindent elrontunk. — Miért? ■— Akkor hát menjünk át egy keskeny pallón a szakadék felett. Akarja? Érti már? Amikor a szakadék felett egyensúlyoz, a rémülettől megdermed a szíve. Szörnyű is, csodálatos is. Igazam van? És mentek a holdfényben, a poros kerítések felett mindenfelől, a világ mindenség ibolyaszín mélységeiből gomolygó ködfoltokhoz hasonlóan kékesen fehérlő orgona nedves, a bódulatig dermesztő illatától elborítva. — A legszívesebben átölelném ezt a bokrot, mint a nővéremet. Érzi az illatot? — szólalt meg a nő suttogva. — Egyszerűen boszorkány ez a hold. Olyan jó a fényében, hogy szinte hátborzongató. Most imádkozni fogok, mint egy apáca valami szent jelenés előtt. Le is térdepelek. — Apáca? — Jóindulatúan elnevette magát. — Hallja csak, az ördög tudja, mivel tömte maga tele a fejem. Mintha ringlispilen ülnék. Fantasztikus játékba kezdett, és én most kegyelmet kérek. —- Tudja, milyen rossz pár lenne belőlünk, ha ne adj isten, egyszer erre sor kerülne? — Rossz? Miért? A nő elnevette magát. — Túlságosan sok lelki energiát pazarolnánk a mi úgynevezett családi életünkre. De végül is ez az érdekes, nem az állóvíz. Borzasztóan nem szeretem a szolid férfiakat, és a szolid, földre szállt angyal leánykákat. — Higgye meg, angyalnak nem vagyok valami szolid — felelte félig tréfásan, hátul, a vállánál fogva maga felé fordította, és óvatosan megcsókolta a lány szájaszélét. — Na látja, az ördög valahol mindig itt ólálkodik a hátam mögött — mondta, ugyancsak elnevette magát, és már határozottabban hajtotta hátra a nő fejét, miközben a nedves, síkos és mintha fájdalmat érezne, oly szorosan összezárt fogakat csókolta. Az asszony bizonytalan mozdulattal kiszabadította magát, bizalmatlanul, kérdőn fürkészte Ót, aztán két ujjal megérintette az ajkát, s megszólalt: — Hogy szabad így? Olyan... furcsán csókolt meg. — Szörnyű fertő — vágta rá. Elhagyták a kis, kertes utcát, most a kihalt parton lépkedtek, a szakadéktól balra, a fülledt topolyák közti sötét fasorban; a tenger fölött pedig, nagyon messze a horizonton túl. néma cikázással villámok, egy távoli vihar visszfényei lobbantak fel. Meleg, könnyű szél fújt, de az egész vöröslőén alkonyati vízsivatag sima, mozdulatlan, élettelen volt az ég vákuumában, a magányos hold alatt. — Ö, micsoda bánat! —• váratlanul, félhangon mondta ezt az asszony. —Milyen édes a bánat ebben az érthetetlen holdban, ezekben a topolyákban, abban, ahogyan maga engem megcsókolt ,i> — Bocsásson meg, nem értem. Miért épp bánat? A nő nem válaszolt. Itt, a parton álltak meg, egy fanyar porszagot árasztó, kiszáradt kérgü vén topolyafa árnuékában, és a nő összehúzott — Túlságosan messzire találunk szemmel, a fejét hátravetve most már maga tartotta oda kissé kinyílt ajkát, s halkan megszólalt: — Még... A férfi megértette, és tréfásan megismételte az asszony iménti mondatát: — Keskeny pallón megyünk a szakadék felett. Mire vezet ez? Beszakad menni... Maga nem hisz a gyermek játékokban? Például az árnytáncoltafásban a falon. Milyen nagyszerű, milyen ártatlan az! Ugye? Nem szeretem a durva játékokat. Hát maga? — Játékokat? — kérdezett vissza. fc- fa igen, értem. Vagyis hát, nem egészen... alattunk a palló, a mélybe zuhanunk, apró darabokra törünk a köveken, kitörjük a nyakunkat, Vagy nem? — Am legyen! — felelte az valami ájult kihívással. >— Holdas éjszakákon hajtják végre a legsúlyosabb bűntetteket. Ojra a nő szájára hajolt, s érezte a fiatál, síkos ruganyosságot, amikor az válaszul megmozdult az 6 ajka alatt, s alig hallhatóan lehelte: — Akarom a bűnt, akarom a bűnt, akarom... És remegő térdekkel, őrjöngve, szorosan simult hozzá a mellével, az egész testével, csukott szemmel, szenvedélyesen szorította az arcát, az állót az ö ügyes, mohó ajkához; és egyszer, amikor egy pillanatra elszakadt tőle, halkan felnyögött, kérő suttogással: — Még, még..-, istenem, milyen jó a szád. Még ... Hosszan, szomjasan csókolta, az asszonyctrógatás leereszkedő gyöngédségével simogatta a hátát és a csípőjét. A nő váratlanul kiszakította magát, ellökte öt, s hirtelen, gyorsan elment a teljesen néptelen part mentén, a kopogó sarkokkal felszaggatva az éjszaka csendjét. A férfi utolérte, és kissé zavartan rászólt: — Várjon! Hova megy ? — Nem bírom — felelte kifulladva. Mit csinál maga velem? — De hát mi történi? Hova olyan sürgős? — Semmi nem történt. Csak ideje, hogy búcsút vegyünk egymástól. — Üljünk le. Itt egy pad. Üljön le, kérem. — A földre omolni szeretnék, nem leülni! — mondta a nő a csúfolódó kétségbesés hangján, és arca eltorzult a férfival szemben feltörő ellenséges érzéstől. — Halálra kínoz maga engem. Olyan erősen megszorította, annyira magához húzta, hogy az asszonynak kékesen felvillant a foga, amikor kipréselte magából: — Fáj. — Megharagudott, kedvesem? — Akarom, hogy megtörténjen — suttogta a nő elernyedve. Vagy fél tőlem? Vagy önmagától fél? — Ne beszéljen szamárságokat — szakította félbe kissé durván, mind szorosabban ölelve a feszülő, engedelmes testet, és megittasulva a topolya árnyékában megbúvó padnak tántorodott vele... Aztán ott ültek a pádon, és a nő elcsukló hangon beszélt: — Drágám, kedvesem! De hát miért alakult így minden? Azt akarom, hogy ma, most az enyém legyél, és én a tiéd. Az enyém, érted? Hiszen annyira más ,megszeretni“ vagy ,peleszeretni“ valakibe. Megszeretni, annyit jelent, hogy örökre, egy egész életre. Elviselhetetlenül unalmas. De beleszeretni valakibe az olyan, mint a káprázat, mint egy álom ... pár napra, egyetlen órára, egy éjszakára, legyen úgy, ahogyan mi, úgy, mint mi ketten ... A kezére szállt a lehelete, és a tenyerébe csókolt. „Milyen ostoba és teátrális mindez — gondolta fáradtan, és megvetéssel teli undort érzett a tulajdon mohóságával szemben. — Milyen értelmetlen zagyvaságokat beszélünk, milyen ostobaságokat követünk el... Kinek van erre szüksége, neki vagy nekem! Szerelmi játék a hőségben, a krimi semmittevésében, és én, családdal, rokonokkal, betegségekkel a nyakamon — a negyvenéves kiélt léhútöt játszom, 6 pedig modern nőt, akt a fellángoló szerelemről szóló frázisokkal áltatja magát. Bocsáss meg nekem, bűnös fejemnek — hát lehetséges lenne, hogy így, ebben az öncsaló játékban próbálunk menekülni önmagunktól?* Gereben Ágnes fordítása Két part között Fodros a víz — tegnap még sima volt. Egyik nap árad, más napon apad. Éjjel tükrében les a kandi hold, S ha megvirrad, fényt szitál rá a nap. Útja két part közt: elrendeltetés. S hogy érezni tud, senki sem hiszi. De ha medréből kilép, rettegés A táj: az ár az óriást viszi. Érzed-e néha, partjaid között. Hozzá hasonló folyamnak magad? Mely ha már minden gátja széttörött. Csendes csermellyé akkor sem apad?. S érzed-e néha, hogy rád borulnak Takarón, féltőn partjaid fái. Fagyos tele míg kísért a múttnak, S jeget vájnak véres korcsolyái. Mert érezned kell: csendesedni kár, S hogy hullámverésed erőt jelent! Tengert kell érned, hogy partjainál Megölelhesd a nagy, kék végtelent! CSONTOS VILMOS Lehár-emlékmű épül A Komáméba (Komárom) látogató turisták a különböző műemlékek mellett élénk érdeklődést tanúsítanak Lehár Ferenc, világhírű operettszerző, emlékei iránt is. Mivel a város nagy fejlődésen megy keresztül — évről évre nagy összegeket fordítanak a város műemlékeire i—, a városi nemzeti bizottság tanácsa az elmúlt év folyamán úgy döntött, hogy emlékművet és parkot létesít Lehár Ferenc emlékére. A leendő park tervének szerzője Ivica és Milan Schwarz mérnök házaspár. Az új park több fontos feladatot lát el: Emléket állít Lehár Ferencnek, a város világhírű szülöttének azon a helyen, ahol a szülőháza állott. A park értékes és fontos zöldövezettel gyarapítja a várost, s méltó bejáratot biztosít a határátkelőhely felől. A park terjedelme ötvenhat ár, ebből harmincnégy ár lesz füvesítve. A park elülső részében áll majd a Leháremlékmű, melynek központi objektumát a zeneszerző négy méter magas szobra képezi. Az igényes mű alkotója Emil Venkov, akadémiai szobrászművész. Ehhez kapcsolódik a teraszosan rendezett füves terület, a színpadot jelképezve. Az utak valamennyi oldalról a központi emlékműhöz vezetnek. A park hátsó részében pódiumot létesí-* tenek, amely a szabadtéri hangversenyek színhelyéül szolgál. A park és az emlékmű környékét jól kiegészíti majd a volt szovjet Agenda felújított épülete, ahol a Dielo Bratislava reprezentatív üzletet nyit. Itt lesz a Lehár kávéház és cukrászda is. • • • Ezerkilencszáznyolcvanban ünnepeljük Lehár Ferenc születésének 110. évfordulóját. Mivel a munkálatok az emlékmű és a park létrehozásán jól haladnak, hisszük, hogy a helybeliek és a turisták örömére Lehár Ferenc születésének évfordulóját az emlékmű átadásával egybekötve ünnepelhetjük. Bende István \. f Egy iskola - két rendezvény! д Comnrínt ÍSnmnrifll ÄltnlánnQ Ki- Д7 icLrilsi mácnrlik- óvfnlwamánalr Néphagyományainl beSeüovi (Zsitvabesenyő) ápolói. Fotó: ^-kov.—i A Samorfni (Somorja) Általános Kilencéves Iskolában sok tanuló lelkesedik a szép versért és prózáért. Évente számosán vesznek részt az iskolai fordulón, három kategóriában. Az idén 75 résztvevő közül 18 jutott el a körzeti szavalóversenyre. Innen kilencen kerültek be a járási döntőbe. Közülük hatan értek el helyezést. A négy első helyezett tovább Jutott a kerületi döntőbe. Reméljük, a Jókai-napokon is derekasan helytállnak. Köszönet valamennyi versenyzőnek, a győzteseknek, s természetesen az őket felkészítő pedagógusoknak! Az iskola második évfolyamának tanulói nagyon megszerették a bábozást. Többszőr felléptek saját és társaik szórakoztatására. A közelmúltban a nemzetközi gyermekév tiszteletére külön műsort mutattak be, melyre meghívták a szíjtő. két és az óvodásokat is. A bábosok nagy lelkesedéssel játszottak s elnyerték a közönség tetszését. A „Nyitnikék“ című bábjátékot több dalocska tette változatosabbá. A műsort szavalatokkal és énekszámokkal tarkították. Az utóbbit az iskola énekkara adta elő. Kimer Károlyné
