Szabad Földműves, 1979. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1979-03-24 / 12. szám
Í979. március 24. SZABAD FÖLDMŰVES EREDMÉNYES GAZDÁLKODÁS — MOSTOHA KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT Jó a mi világunk... A falu, ahová Igyekszünk, nem látszik, csak a hegy, amely alulnézetből olyan, mint egy óriási hóbucka. Ütitársam lelkendezik: — Nyáron, vagy ősszel kellene idejönnie. Akkor csodaszép ez a táj. — Beleegyezően bólintok. A busz csak nem jön. Gyalog akarok nekivágni mérgemben, hogy a hegy fennsíkján levő faluba eljussak. — Tíz kilométer nagy út, pláne fölfelé ... — szól eltanácsolőan. Átgondolom amit mond, s latolgatásba kezdek: menjek, ne menjek...? Végül úgy döntök, maradok. Várunk a buszra, beszélgetünk: megint a hegyről, amely eltartója a falunak, évszázadok óta. Terefere Hajdú bácsival Motorzúgás hallatszik. Ügy ugraszt minket, mint vadászeb a nyulat, őzet. Teherautó. Vajon megáll...? Néhány perc, máris ott kuksolunk a tehergépkocsi csomagtartójában. A jármű a silicai fSzlllce) szövetkezeté. Hazafelé tart. Szerencsénk van. A szél hidegen csapkod, hunyorogva figyelem az agyondícsért tájat. Lassan, óvatosan keringőz a teherautó a szerpentineken, a hétszázötven méter magas hegytető felé. Félórába telik, amíg felvergődünk, s kítárulkozik a falu körvonala, képe. Itt már semmi sincs messze egymástól: a bolt, a kocsma, az iskola, a templom, az óvoda, az ifjúsági klub és szövetkezet székháza. Az érdeklődés ott tüzel a kapuban álldogálók arcán. Fürkészik, ki is lehet az idegen, majd Jó falusi szokás szerint rá köszönnek. Hajdú Andrással, az efsz nyugdíjasával akadunk össze. Azt hihetnők, hogy már nem is nagyon érdeklik a közös gazdaság dolgai. Tévedünk. Elmond ezt-azt. Nagyon is szókimondónak bizonyul. — Ha már nyugdfjas, akkor egyetmást arról is tud, milyen volt a kezdet? — Azzal kezdeném: a második nagy világégés előtt sanyarú volt itt a zsellérek, földnélküliek sorsa. Akinek kéthektárnyi szántója volt, az már „módosnak“ számított. Az emberek sokan napszámba jártak, vagy fái vágtak, szenet égettek, hajnaltól napestig kapáltak, kaszáltak — szinte éhbérért. Az a földművelő, aki öt-hat mázsa búzát tudott csépelni, vagy részesarató, aki tíz véka gabonát ke resett, már boldog emberpek mond háttá magát. Még egy dolog: egv zsáknyi Ultetőburgonyáért egész nyá rop a módosabbaknál dolgozni a sze gényembernek. Azt hiszem, ez sok mindent megmagyaráz ... A továbbiakban elmondja, hogy a félszabadulás utón Sziltcén is új élet kezdődött — pontosabban a burzsoázia fölött aratott győzelem után. istállóiban volt elhelyezve — ötvenöt helyen. Ekkor huszonkilenc tehén, három anyakoca, hat kecske és huszonöt malac volt nyilvántartva. Se több, se kevesebb ... 1951-ben fejeződött be a kollektivizálás. Hajdú bácsi — mint később kitűnt — tizenkét évig volt a szövetkezet első elnöke, majd nyugdíjazásáig az agronómusi tisztet töltötte be. Tehát érthető a tájékozottsága, a közös gazdaság dolgaiban való jártassága, gyors véleményalkotása, vagy egy-egy csípősebb megjegyzése. A valahai summáslány mondja Pogány Ilonka édesanyja bizonygatta múltat idézően, s a jelenhez hasonlítgatta a fiatalok sorsát: — Gyereklány voltam, nem több tizennégy évesnél, amikor először summásnak szegődtem. Kutyaélet volt az: nyáron hajnali két órakor keltünk, s késő este hajthattuk nyugovóra a fejünket.: Holtfáradtan. Milyen volt a koszt? Reggelente többnyire szalonnát sütöttünk. Ebédre krumpligaluska, vagy lekváros-, mákos-, káposztástészta, mikor milyen. Vacsorára? Rendszerint bab, azaz paszuly, zsír nélkül, csak úgy szegényesen, liszttel készült... Tizenhat éves volt, amikor a háború elrabolta az édesapját. Az öttagú családot neki kellett eltartania, mivel 6 volt a kenyérkereső. Szalmatetős házikóban három család főzött egy tűzhelyen. — Jó világ van most, aranyoskám! — lelkendezik Pogányné. — Nekem elhiheti, három gyermeket neveltem fel, s iskoláztattam. Diplomás mindahány. Mit mondjak még? A mai fiatalok úgv nőnek fel, mint virág a kertben — gondtalanul, s gondozottam ' De az idősebbek mást is látnak: — Szórakozás, kevés munka... A mai fiatal nem tudja, mi a kínzó, nehéz testi munka. A gépek végzik el helyettük. Ez így jó, így helyes! De azért többre becsülhetnék a mai paraszti munkát, a szövetkezeti gazdálkodást. Abból ma sem élünk meg, ha csak a zenekar előtt ugrálunk... Vagyis, felnőttként is többet tanulhatnának, művelődhetnének, amire ezer mód és lehetőség adódik, csak élni kellene vele. Hát igen! Élni a rendszerünk nyújtotta lehetőségekkel. Aranyigazság Pogányné minden szava. Arccal a fiatalok felé Fiatal szövetkezeti elnök Fazekas Árpád, akivel a székházban beszélgetek. — Milyenek a gazdálkodási lehetőségeik? — Nem titok: eléggé mostohák itt a hegytetőn. Van ugyan ezerhatszázhúsz hektárnyi mezőgazdasági földterületünk, de abból csupán félezer hektár a szánté száznegyvenöt fő. Az életkorátlag? Jóval meghaladja az ötven évet! — A lehetőségeinkhez képest mindent megteszünk, hogy a fiatalokat ne csak megnyerjük a szövetkezetnek, hanem meg is tartsuk. — Mit tesznek ennek érdekében? — kíváncsiskodom. — Mit? Szociális helyiséget építettünk. Üzemi étkezdét. Befejezzük hat új lakásegység építését, s újabbakat építünk, hogy a fiatalok lakásproblémáit minél előbb megoldjuk. Ugyanakkor a termelésfejlesztésre, munkakörnyezetjavításra is nagy gondot fordítunk: épül egy ötszáz férőhelyes üszőnevelde, egy pelletgyártó vonal létesül, korszerűsítjük a gépparkot is. Természetesen, egyik napról a másikra nem lehet csodát művelni. De az a fiatal, aki az állattenyésztésben, vagy a gépesítés szakaszán akar elhelyezkedni, a keresetével ts elégedett lehet. Persze, csakis a szorgalmas, becsületesen végzett munkáról lehet szó. No meg azt Is hozzá kell tenni: a szövetkezet a fiatalok szakmai-politikai és kulturális igényeinek kielégítéséről is feltétlenül gondoskodik. Keli, hogy gondoskodjon! Az „Arccal a fiatalok felé“ jelszó így nyer igazi tartalmat. Brigádvezetők Vincze Margittal, aki szocialista brigádvezető, a sertésistállóban találkoztam. Amint mondja, rendszeresen részt Vesz a közös gazdaság által rendezett, már hagyományos felnőttoktatáson (munkaiskola), ahol nagyon sokat tanul, örül, hogy szövetkezetük kilábalt a nehézségekből, s ismét hírnevükhöz híven gazdálkodnak. — A három évtized — emlékszik vissza — nem múlt el nyomtalanul a tagság feje fölött: okosabbá, módosabbá vált. Sutba dobta hajdani gondolkodásmódját, teljes egészében övének vallja — mint ahogy az is! — a szövetkezetét, a közös vagyont. örül annak, hogy Ismét élenjárók között emlegetik szövetkezetüket a ožňavai (Rozsnyó) járásban. Máté László, a tizenöt tagú gépesített szocialista brigád vezetője az üzemképes gépek fontosságát hangsúlyozta. Fontos is ez nagyon, hiszen a tavaszi munkák zökkenőmentes, idejében és jő minőségben való elvégzése sakis így lehet eredményes. XXX Dologszerető emberek lakják Sziliét. Erről jómagam is meggyőződtem. \ három évtized alatt bebizonyították: mostoha természeti adottságok — Ide is eljutott — folytatja a beszélgetést — a CSKP IX. kongresszusának határozata, s a mezőgazdaság szocialista átépítése, amely nálunk már negyvennyolc őszén kezdődött, hivatalos formát öltött. 1949-ben már kétszázhuszonhárom hektár földön száztizenöten közösen gazdálkodtunk. Jellemző volt az akkori állapotokra, hogy a közös állatállománya a tagok Büszkén újságolja, hogy az elmúlt gazdasági évet már mérleghiány nélkül, nyereséggel zárták. A munkaerőhiányt, mint fogalmat, itt is jól ismerik, hiszen a község munkaképes lakosságának java része az iparban, a környékbeli üzemekben dolgozik. Jelenleg a szövetkezet taglétszáma közepette is lehet eredményesen gazdálkodni. Ezt kézzelfoghatóan bizonyltja az is, hogy szívós helytállásukért, nagyszerű eredményeikért magas társadalmi elismerésben részesültek 1969-ben, amikor Munkaérdemrendet kaptak. Illés Bertalan ******** Uazánkban is kimozdultak *“ falvaink a hagyományos állapotukból, mégpedig a szövetkezeti gazdálkodás hatására. Méltán állapíthatta meg a CSKP XV. kongresszusa is, hogy „ ... mezőgazdaságunk eredményei a gyakorlatban bizonyítják Lenin szövetkezeti tervének életerejét. Pártunk mezőgazdaság-politikája szövetkezeti parasztságunk és a többi dolgozó közötti szociális és gazdasági különbségek állandó csökkenését célozza, hogy a szocialista tulajdon két formáját közelebb hozza egymáshoz.“ A mezőgazdaság szocialista átépítése, az ipartelepítés, az urbanizáció mélyreható változásokat okozott a falvak lakossága foglalkozási és életviszonyaiban. A sok tény közül csupán egyetlen példa ennek az igazolására. A mezőgazdasági termelés harminc év alatt megkétszereződött, az árutermelés mintegy a négyszeresére bővült, miközben a dolgozók száma a felével csökkent és ez az irányzat tovább tart. Ha ehhez még azt is figyelembe vesszük, hogy időközben Szlovákiában a mezőgazdasági már szinte természetes velejárója az életformának —, míg a hetenként ingázók az iparban szegényebb körzetekben élnek. Az ingázás valamilyen formája azonban szinte minden falut érint. Egy pillanatig sem kétséges, hogy ez még hosszú ideig fennmarad, hiszen nem lehet minden faluba ipari üzemet, vagy középiskolát telepíteni. Arra azonban joggal számíthatunk, hogy a falusi ipartelepítés folytatódásával, a mezőgazdasági termények és termékek helyi feldolgozásával, az élelmiszeripari és más együttműködések létrehozásával csökken majd az ingázók száma. A falusi lakosságnak tehát a kisebbik része dolgozik a mezőgazdaságban. A demográfiai és egyéb okok miatt a mezőgazdasági keresők számának mérséklődése szintén a további csökkenés irányába hat. Ezzel párhuzamosan viszont a fiatalok mind fontosabb szerepet töltenek be a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban. Bármerre is nézünk, azt látjuk, hogy az díszekben, állami gazdaságokban jelenleg dolgozó fiatalok többsége — földterület 262 ezer hektárral, a munkaerő pedig a régihez képest háromszorosával csökkent, akkor eredményeinket még jobbaknak tekinthetjük: Tény: 1948-ban a mezőgazdaság egyetlen dolgozója 3,5 lakost látott el élelemel, / a múlt évben viszont már több mint tizenötöt. A mezőgazdasági dolgozók számának fokozatos és nagyarányú csökkenése mellett persze minden bizonnyal még érdekeseb lenne a kép, ha a jelenlegi mezőgazdasági keresők számából — összehasonlításképp — levonnánk azokat, akik a mezőgazdaságban ma ipari, építőipari és más jellegű munkát végeznek és Így számolnánk ki a mezőgazdasági keresők részarányát. Egyébként ezt a módszert alkalmazzák régóta Dániában, Hollandiában és az USA-ban, mely országokban a mezőgazdasági keresők részaránya öt-kilenc százalékot tesz ki. Szembetűnő, hogy a mi esetünkben községekben él az ipari keresők nagy része. Ma már sok olyan község van, ahol a szocialista iparban foglalkoztatottak száma jóval meghaladja a mezőgazdaságban dolgozókét. S ami még figyelemreméltóbb az, hogy számos falu kisebb ipari, kereskedelmi központú, nem egy közülük kulturális központtá is vált az elmúlt három évtizedben. Természetesen, felvetődhet ezek után a kérdés: miként tudjuk pótolni, helyettesíteni a következő években is különböző okokból kieső mezőgazdasági dolgozókat? A válasz: mindenekelőtt tovább kell folytatnunk a mezőgazdasági nagyüzemek termelésének, s így gépállományának korszerűsítését, a terméshozam-növelés új, forradalminak nevezhető módszerei — iparszerű termelési rendszerek — széles körű meghonpsltását. Ezen iparszerü termelési rendszerek alkalmazása — amelyre nálunk is egyre több példát találhatunk — jelentősebb előrelépés lehet a mezőgazdaságban. Mindezek a változások magától értetődően az új iránt leginkább fogékony ifjúságot érintik a legjobban. Az urbanizáció és az ipartelepítés, a mezőgazdasági üzemek műszaki felkészültsége, az iparszerű termelés fokozatos előretörése a fiatalok foglalkozási viszonyára erőteljes hatást gyakorol. Jól tükrözi ezt a falvakon lakö több százezer fiatal foglalkozás szerinti összetétele. Közülük több tízezren dolgoznak a mezőgazdaság, az élelmiszeripar és az erdőgazdaság, valamint a vízgazdálkodás stb. területén. Ugyanakkor — s ez az érem másik oldala — nagy létszámú Ifjú munkás, középiskolai és szakmunkástanuló is lakik a községekben. A legszerényebb számítások szerint ts sokezer fiatal naponta eljár a községekből dolgozni, tanulni. A napi ingázás mértéke az ipari körzetekben nagyobb — ahol az élelmiszeripariakat is beleértve — már szakképzett. Nézzük csak: míg Szlovákiában három évtizeddel ezelőtt mindöszsze 236 főiskolai képesítésű szakemberünk volt, addig napjainkban a szövetkezetekben már 132 ezer mezőgazdasági szakmunkás, 47 ezer szakközépiskolát és 8 ezer 400 főiskolát végzett szakember dolgozik; tehát a szövetkezetekben foglalkoztatott munkaerőknek csaknem egyharmada szakképzett. Komoly problémát jelent viszont — erre az efsz-ek IX. országos kongresszusának vitaanyaga is nyomatékosan felhívja a figyelmet — az egyes termelési ágazatokban foglalkoztatott dolgozók eltérő szakmai felkészültsége és az állattenyésztésben dolgozók igen alacsony szakképzettségi szintje. A dolgozók korösszetételének a javításán és az ifjúságnak a földműveshivatásrá — különösen az állattenyésztésbe — való megnyerésén túl ezért a továbbiak során is sürgető feladat a mezőgazdasági fiatalok szaktudásának gyarapítása. Persze, az már rég idejét múlt megállapítás, hogy csak a rosszul tanuló fiatalok maradnak a mezőgazdaságban. Kétségkívül vannak még ilyenek is, de ez egyáltalán nem jellemző. Ha valaki kitűnő, vagy jő bizonyítvánnyal a gimnáziumba megy tanulni, még nem biztos, hogy végleg elhagyja a mezőgazdaságot, mert könnyen lehet, hogy agrármérnökként, vagy zootechnikusként tér oda vissza. Sőt az ipari szakmunkástanulónak jelentkezett jó és közepes tanulmányi előmenetelű fiatalok közül sem szakit mindenki a mezőgazdasággal. Egyrészüik ipari szakmunkásként tér vissza s nem kényszerűségből, nem azért, mintha nem lenne más választásuk, hanem elsősorban hivatástudatból. A mai ifjúság helyzetét ezért csak akkor értékelhetjük reálisan, ha időközönként — amint azt a legfelsőbb párt- és állami Szervek is teszik! — áttekintjük társadalmi rétegeződési viszonyait, elhelyezkedését a társadalmi munkamegosztás kialakult rendjében. A fejlődés olyannyira felgyorsult s dinamikussá vált, hogy a korábban kialakult képet minduntalan ki kell igazítanunk. Ha tehát a községi és mezőgazdasági üzemek pártszervezete! eredményesen akarják a CSKP XV. kongresszusa határozatából rájuk háruló feladatokat végrehajtani, ha politikai tevékenységük .során nemcsak a mai, hanem a távlati terveket is körvonalazni, követni akarják, akkor nem mellőzhetik, hogy területükön időnként megvizsgálják a mezőgazdaságban dolgozó Ifjúság helyzetének, rétegeződésének alakulását, a konkrét tényállás alapján munkaprogram kimunkálását — a kommunista párt marxista-leninista politikájának a szellemében. KANIZSA ISTVÁN
