Szabad Földműves, 1979. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1979-03-17 / 11. szám
2 SZABAD FÖLDMŰVES 1979. március 17» Hasonlóképpen mint Szlovákia több más városban, Velký Krtíšen (Nagykürtös) is megtartották a szövetkezetek járási konferenciáját. A megjelentek között ott volt Margetín elvtárs, erdő- és vízgazdálkodási miniszter, aki a kormányküldöttséget vezette. Az ünnepélyes megnyitó után Jozef Nosko mérnök, a jmi igazgatója ismertette az 1972-ben megtartott járási konferencia óta elért eredményeket, a sikereket és a hiányosságokat is. Nosko elvtárs elmondotta, hogy a nagykürtösi járás mezőgazdasága az utóbbi években olyan fejlődésen ment keresztül, melyre eddig még nem volt példa. Amellett például, hogy a múlt évben tizenegy százalékkal több húst, hat százalékkal több tejet adtak el, mint 1977-ben, jelentős mennyiségű takarmányt sikerült megtakarítaniuk. Míg a növénytermesztés területén a múltban jóformán egy szövetkezet sem lépte túl gabonából a hatvanmázsás hektárhozamot, addig az utolsó két-három évben több szövetkezet is elérte ezt az eredményt. A dolgozók kezdeményezőkészségének, becsületes munkájának anyagi elismerése ebben a járásban sem maradt el. Míg 1968-ban 88 millió когоa fejlődés útján nát, 1978-ban már 150 millió koronát fizettek ki a mezőgazdaságban dolgozóknak. Ján Strigáč, a Szövetkezeti Földművesek Szövetsége járási titkára a dolgozók kezdeményezőkészségét, a szocialista kötelezettségvállalásokat jellemezte. Elmondotta, hogy a járásban 3599 mezőgazdasági dolgozó kapcsolódott be a szocialista munkaversenybe, s nem eredménytelenül. A múlt évben a teljesített vállalások értéke 8 millió 33 ezer korona volt. A továbbiakban az SZFSZ képviselője értékelte a kongresszus előtti vitát, melyben 1300 dolgozó vett részt. A 241 vélemény között sok olyan értékes hozzászólás is volt, amely helyi és járási viszonylatban a jövőben nagymértékben elősegíti a termelést. A konferencián szót kért Margetín miniszter elvtárs is, akinek felszólalását nagy érdeklődéssel kísérték a résztvevők, ugyanis az Ipoly szabályozásáról beszélt. Emellett ismertette, hogy az állam többmilliós befektetéssel járul hozzá — a folyószabályozás révén — az egyes szövetkezetek termőföldjeinek megvédéséhez. A különböző bizottságok megválasztása után sor került az állami és járási kitüntetések átadására. (Kalita) A legnagyobb elismerés Gustáv Husák, a CSKP Központi Bizottságának főtitkára, köztársasági elnök, március 7-én a prágai várban a nemzetközi nőnap alkalmából fogadta a csehszlovákiai nők népes küldöttségét, melyet Marie Kabrhelová, a CSKP Központi Bizottsága Titkárságának tagja, a Csehszlovák Nőszövetség elnöke vezetett. Kabrhelová megköszönte a pártnak és. a kormánynak a nők iránt megnyilvánuló megbecsülését és gondoskodását, majd Husák elvtárs köszöntötte vendégeit. — A nemzetközi nőnap alkalmából az idén is köszönetét mondunk a csehszlovákiai nőknek az iparban és a mezőgazdaságban, a szolgáltatásokban és a kereskedelemben, az iskolaügyben, a kultúrában, az egészségügyben és minden egyéb területen kifejtett áldozatos, derekas munkájukért, hozzájárulásukért társadalmunk fejlődéséhez, a XV. pártkongresszuson elfogadott program teljesítéséhez. Tisztában vagyunk vele, milyen nagy jelentősége van a nők részvételének a szocializmus építésével kapcsolatos céljaink elérésében. Kifejezzük mély elismerésünket a nőknek a család gondozása, a fiatal nemzedék nevelése terén kifejtett munkásságukért. Őszintén hálásak vagyunk nekik mindazért, amivel hozzájárulnak társadalmunk életének, kultúránknak, érzelmi és emberi kapcsolatainknak gazdagításához. Köztársasági elnökünk a továbbiakban szólott szocialista építésünk további feladatainak bonyolultságáról, a szocialista demokrácia kibontakoztatásának céljairól, majd a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseit ismertette. Végezetül sok sikert, jó egészséget kívánt a nőknek munkájukban, társadalmi és magánéletükben. A nemzetközi nőnapot Bratislavában is megünnepelték. A bratislavai várban pártunk és kormányunk képviselői fogadták a szlovákiai nők 120 tagú küldöttségét. Az ünnepi alkalomból Peter Colotka, a CSKP Központi Bizottsága Elnökségének tagja, a szlovák kormány elnöke mondott beszédet. ■ • ■kiitrán (Nyitra) március tizedikén, " 225 küldött jelenlétében zajlott le a Járási konferencia. A konferencián részt vettek: Vanőo elvtárs, az SZKP KB küldötte, Majeröák elvtárs, a CSKP KB tagja, a Nitrát Állattenyésztési Kutatóintézet dolgozója, valamint kerületi és járási küldöttek. A konferencia résztvevőit L. Vajda, a járási mezőgazdasági igazgatóság igazgatója köszöntötte, majd arról szólt, hogy a járás mezőgazdasági üzemeinek dolgozói milyen nagy lépést tettek a szövetkezetek fejlődésében az elmúlt három évtizedben. Meg kell győzni a fiatalokat! Az SZFSZ Járási bizottságának elnöke érdemben szólt azokról az akciókról, amelyeket járásukban az elmúlt időszakban valósítottak meg. Nagy jelentőséget tulajdonított a szövetkezeti munkaiskoláknak, a különféle tanfolyamoknak, valamint méltatta a szocialista versenymozgalom Jelentőségét. Hangsúlyozta,, hogy a fiatalokat a mezőgazdaság számára csakis a munkakörnyezet Javításával lehet megnyerni. A konferencián több tartalmas felszólalás is elhangzott. Megvitatták a termelésgátló problémákat, kicserélték tapasztalataikat s körvonalazták azokat a fogyatékosságokat, amelyek eltávolításával akarják valóra váltani azokat a célkitűzéseket, amelyeket a XV. kongresszus fogalmazott meg. A késő délutáni órákban a járás párt- és állami szervei ismertették az efsz-ek szocialista kötelezettségvállalásait, amelyeket a földművesszövetkezetek az SZNF 35., az efsz-ek megalakulásának 30. évfordulója és a IX. szövetkezeti kongresszus tiszteletére tettek. A vállalások értéke több mint 10 millió korona. Ezekután kitüntették a járás legjobb dolgozóit: tíz dolgozónak a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium az Érdemes dolgozó kitüntetést adományozta, A szocializmus építésében szerzett érdemekért kitüntetésben tizenhat dolgozó részesült és több dolgozót elismerő oklevéllel jutalmaztak. Végül a Javasló bizottság értékelte az efsz-ek IX. kongresszusának vitaanyagát, és előterjesztette a határozati Javaslatot. A határozati javaslat Jóváhagyása után a konferencia küldöttei közül kiválasztották azokat a dolgozókat, akik a járás ükéMeit a közelgő prágai országos kongresszuson képviselik majd. -nt-HOANG NGOC VIET VÉLEMÉNYE: Vietnamnak győznie kell! A šaľal (Vágsellye) Duslo nemzeti vállalat melletti kö.zépiskola egyik osztályában 28 vietnami fiatal tanul és ismerkedik a szakma rejtelmeivel.A cél a mérőműszerek kezelésének és Javításának elsajátítása. Más szakaszokon is működnek, hogy négy év alatt minél több ismeretet sajátítsanak el egy vegyipari vállalat üzemmenetével kapcsolatban. Természetesen, mostanában sokat gondolnak otthonaikra, hazájukra, melyet kínai agresszió ért. Az a szilárd meggyőződés hatja át őket. hogy Vietnamnak győznie kell. A vietnami diákok csoportjának kulturális felelőse, Hoang Ngoc Viet elmondotta, hogy odahaza egészségügyi iskolát végzett, de három évig le sem vetette a katonaruhát, mert az amerikaiak ellen harcolt. — Ha most hazamennénk, nemcsak én, hanem osztálytársaim is, életünket is feláldoznánk szocialista hazánkért, ha érdekei ezt megkövetelnék, — mondotta. A vietnami diákok most gyakrabban találkoznak a sellyeiekkel és elbeszélgetnek velük hazájukról. KRAJCSOVICS FERDINAND Vietnami diákok a Duslóban. El a kezekkel Vietnamtól Szímön (Zemné) a CSSZBSZ helyi szervezetének tagjai évzáró gyűlésükön mély felháborodásukat fejezték ki a kínai hegemonistáknak a szocialista Vietnam ellen indított agressziója miatt. A maóisták magatartása nemcsak a két ország közötti viszonyt, hanem az ázsiai térség és az egész világ békéjét is fenyegeti. A felszólalók ezzel kapcsolatban követelték, hogy a jövőben még jobb ideológiai munkával világítsák meg a szocialista közösség béketörekvéseinek területét és célját az imperialisták mesterkedéseivel szemben. BŰKOR JÓZSEF Kevesebb a panasz Tanácskoztak a pártszervezetek A mezőgazdasági üzemek pártszervezetei is megtartották évzáró gyűlésüket, melyen megvitatták a párt vezető szerepe további biztosításának módjait, a XV. pártkongresszuson elfogadott határozatokban és az egyes központi bizottsági üléseken közelebbről megjelölt feladatok teljesítésének útjait, azt, hogyan mozgósítják a tagságot a párt irányvonalának megvalósítására. A Zlatná na Ostrove-i (Csallóközaranyos) Szovjet Hadsereg Efsz pártszervezete négy alapszervezetböl tevődik össze, közöttük a csallóközaranyosi a legnagyobb. Száznál jóval több kommunista biztosítja itt a párt vezető szerepét, és a szervezet soraiban a szövetkezeti dolgozók mellett közéleti személyiségeket, pedagógusokat és egyéb foglalkozásúakat is találunk. A nyugdíjasok és a veteránok sem kívülállók. A faluban régi hagyományai vannak a kommunista mozgalomnak. Ma megállapíthatjuk, hogy méltó utódok vették át az elődök stafétabotját. Az értékelő taggyűlésen az volt az ember érzése, hogy az aranyosi kommunisták elsősorban a forradalmi szellemet örökölték. Az egész tanácskozást tárgyilagosság, nyílt bíráló és önbíráló szellem, a hibák kiküszöbölését célzó elvtársias véleménycsere jellemezte. Csak dicsérni lehet az olyan vezetőséget, amely annak ellenére, hogy a következetes pártmunka kiváló gazdasági eredmények eléréséhez vezetett, a saját hibáira sem félt nyíltan rámutatni. A beszámoló szerint a pártbízottsági ülésen hiányos volt a tagok jelenléte, csúcsmunkák idején alig érte el a 80 százalékot. Márpedig a bizottság csak úgy tudja irányítani és ellenőrizni az egyes munkahelyeken folyó politikai, gazdasági és tömegpolitikai munkát, ha ebből minden bizottsági tag kiveszi a részét. A beszámoló egyéb hiányosságokra is kitért. Az aranyosi kommunisták büszkék lehetnek gazdasági és politikai eredményeikre, de tudatosítják, hogy a valóság nem mindig rózsaszínű Szembe kell nézni a tényekkel, az igazságot nem lehet frázisokkal elkendőzni. Az értékelő taggyűlés leszögezte, hogy az alapszervezet kommunistái munkakezdeményezésükkel, kommunista hozzáállásukkal és példamutatásukkal nagy mértékben hozzájárultak a szövetkezet tavalyi eredményeihez. Am még van mit Javítaniuk, különösen ott, ahol vannak még tartalékok. Például következetesebb pártmunkát kíván a szocialista brigádmozgalom terjesztése és népszerűsítése. Pozitívan értékelte a taggyűlés a kommunistáknak a Nemzeti Front szerveiben és tömegszervezeteiben kifejtett tevékenységét. Felkarolják a fiatalokat, s különösen a SZISZ-alapszervezet nagyon agilis. Ezt igen fontosnak tartjuk, hisz a SZISZ a párt utánpótlása. A tavaly elkészült községi létesítmények a nemzeti bizottságban működő kommunisták jó szervező és Irányító munkáját dicsérik. Jó politikai tömegmunkájukat bizonyítja, hogy tavaly a neves évfordulók tiszteletére 2 millió 700 ezer korona értékű vállalást tett és 258 283 óra társadalmi munkát végzett a lakosság. ■ A vita Is a bíráló Igényesség Jegyében folyt le. A felszólalók rámutattak a fogyatékosságok megoldásának útjaira, szükségesnek tartják a tagok aktivizálását és jobb együttműködést kívánnak a regisztrált párttagoktól. A csallóközaranyosi kommunisták értékelő taggyűlésükön azzal a meggyőződéssel hagyták ióvá a határozatot, hogy annak alapján a község dolgozói, a szövetkezeti dolgozók a lehető . legsikeresebben elérik a XV. pártkongresszuson kijelölt célokat. KOLOZSI ERNŐ A Levicei (Léva) Járási Mezőgazdasági Igazgatóság kommunistáinak évzáró taggyűlésén értékelték, hogyan teljesítik a legutóbbi évzáró taggyűlés, a Járást és kerületi pártkonferencia határozataiból eredő feladataikat. A beszámoló megállapította, hogy évente két alkalommal értékelték valamennyi párttag munkáját. Négy alkalommal nyilvános pártgyűlésen ismertették a célkitűzéseket a pártonkivüliekkel. A káderpolitikában következetesen érvényesítik a párt vezető szerepét. Nagy Jelentőséget tulajdonítanak a pártoktatásnak. Elégedettek a SZISZ és a CSSZBSZ munkájával. Tagjaik méltóképpen hozzájárultak a kimagasló politikai évfordulók megünnepléséhez, fellendítették az agitációs és propagandamunkát, s a lapterjesztésről sem feledkeztek meg. Tevékenységüket soksok társadalmi munka is bizonyítja. A gazdasági eredmények elemzése, illetve az elérésüket elősegítő pártmunka elemzése nagy helyet foglalt el a beszámolóban. A jmi kommunistái elgondolkoztak rajta, hogyan segítsék elő hatékonyán az idei rendkívül Igényes feladatok teljesítését. Mindent elkövetnek, hogy a pártonkívülieikkel együtt hozzájáruljanak a XV. pártkongresszus határozatainak maradéktalan teljesítéséhez. ÁBEL GÁBOR A salkal (Ipolyszalka) falusi pártszervezet évzáró taggyűlésén a fő teendők között említették a társadalmi szervezetek munkájának megjavítását, a pártoktatás pontosabb látogatását. A pártbizottság beszámolója kidomborította, hogy az Új Élet Efsz megalakulása óta tavaly érte el a legkiválóbb eredményeket és félmillió koronával túlteljesítette pénzügyi tervét. A hús- és tejtermelés terén azonban még adósa maradt az államnak. Minden kommunistának hozzá kell járulnia ahhoz, hogy ez a hiányosság Is megszűnjék, és a szövetkezet maradéktalanul teljesítse tervfeladatait. A vitában felszólalók elítélték a békeszerető Vietnami Szocialista Köztársaság ellen indított kínai agreszsziőt. Tiltakozásukat elküldték a prágai kínai nagykövetségre, s követelték a kínai csapatok azonnali kivonását Vietnamból. Az évzáró taggyűlés tanácskozása a további feladatok teljesítésére mozgósította a szálkái kommunistákat. MAJERSZKYi MÁRTON Párt- és állami szerveink, intézményeink fontosnak tartják, hogy idejében és következetesen intézzék el a dolgozók javaslatait, észrevételeit és panaszait. Így van ez a levicei (Léva) járásban is. A mezőgazdasági dolgozók például tavaly 41 ügyes-bajos dologgal fordultak a járási mezőgazdasági igazgatóság ellenőrzési osztályához. Valamennyi beadvány a vonatkozó előírásoknak megfelelően elintézést nyert. A legtöbb panasz munkajogi és pénzügyi, valamint tulajdonjogi kérdésekkel volt kapcsolatban. Ugyanis a termelőerők fejlesztése során nem minden szövetkezetben oldják meg tárgyilagosan a tagok problémáit. Nem mindenütt magyarázzák meg világosan és érthetően a tag és a szövetkezet viszonyát, s emiatt egyes szövetkezeti tagok nincsenek eléggé tisztában jogaikkal és kötelességeikkel, a szövetkezeti alapszabály lényegével, vajmi keveset tudnak a szövetkezet célkitűzéseiről, irányítási módszereiről. A dolgozók egy része nem kíséri figyelemmel a taggyűléseken és munkaértekezleteken hozott határozatokat, s ebből kifolyólag aztán sok alaptalan panasz származik, főként a jutalmazást, a prémiumelosztást és a munkaszervezést illetően. Negatív jelenség még az is, hogy a szövetkezeti tagok jelentős részét elsősorban az anyagi juttatások biztosítása érdekli, s így a termelési eredmények szinte másodrendfiekké válnak. Természetesen, a mezőgazdasági üzemek jelentős részében színvonalas tömegpolitikai munka folyik, melynek fő célja a fogyatékosságok kiküszöbölése, a dolgozók tájékoztatása és nevelése. E téren nagyon szép eredményeik vannnak a nagyölvedi (Veľké Ludinee), farnadi (Farná), ipolyszakállasi (Ipeľský Sokolec), kurali (Kuraľany), palásti (Plášťovce) szövetkezetnek. Itt évekre visszamenően elvétve, vagy egyáltalán nem akadt írásos panasz. Sajnos, még mindig akadnak egyének, akik névtelenül emelnek panaszt. Tavaly négy ilyen eset volt. Egy névtelen panasztevő figyelmeztetése jogosnak bizonyult, s a járási mezőgazdasági igazgatóság meg is tette a kellő intézkedéseket. A mezőgazdasági üzemek ellenőrző bizottságának elnöke és az üzemi ellenőrök munkaértekezleten rendszeresen tájékozódnak a panasztevés formáiról, s ezt a szövetkezeti munkaiskola keretében ismertetik a tagsággal. Évközben a jmi ellenőrzései során megállapították, hogy a dolgozók panaszait és beadványait kellő szinten intézik az egyes mezőgazdasági üzemekben. Az ellenőrző bizottságok tárgyilagosan kivizsgálják az ügyet, megkövetelik a fogyatékosságok kiküszöbölését, s a vizsgálat eredményeiről értesítik a panaszost. Örvendetes tény, hogy a jmi-re egyre kevesebb panasz érkezik. Tavaly 23-mal kevesebb beadványt kapott a jmi, mint 1977-ben. Mindez arra vall, hogy valamennyi szövetkezetben ismertették a tagokkal az új mintaalapszabályzatot, amely jogilag szabályozza a szövetkezetek belső életét, a szövetkezeten belüli szocialista társadalmi viszonyok továbbfejlődésének és annak hatékony eszköze, hogy a szövetkezeti parasztság tevékenyebben kapcsolódjék be a földmftvesszövetkezet irányításába, ügyeinek intézésébe. Á. G. Megérdemelt kitüntetés A Mihélyfaí Helyi Nemzeti Bizottság melletti polgári ügyek testületé nagy aktivitást fejt ki a községben. A 13 tagú testület tevékenyen közreműködik a község minden megmozdulásában. A névadó ünnepségeken köszönti az újszülötteket, esküvőkön a házasságra lépő fiatalokat, a temetéseken búcsúztatja a halottakat. Jubileumaik alkalmával köszönti az idős polgárokat és évente hagyományos bensőséges ünnepség keretében üli meg az öregek napját. Am nemcsak az öregek vannak a figyelem előterében, hanem az Ifjúság is. Ünnepélyesen történik az első személyi igazolványok átadása, ünnepélyesen búcsúztatják a bevonuló újoncokat. Mindennek lelke a polgári ügyek testületé, melynek élén Lelkes Elek bácsi áü. A lelkes munkának meg is van az eredménye. A polgári ügyek testületéinek Járási versenyében a második kategóriájú községek ilyen testületéi között a mihályfai került az első helyre. A kerületi versenyben is az első helyen végzett. Szlovákiai viszonylatban a harmadik lett. Az elismerő oklevelet és az ezzel Járő tízezer koronát ünnepélyes keretek között Csőrbe-tőn vették át a község vezetői. — A nagy elismerés még nagyobb munkaaktivitősra serkent minket, — jelentette ki Lelkes Elek bácsi. BOGNÁR LASZLŰ