Szabad Földműves, 1979. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1979-03-03 / 9. szám
Mértékben befolyásolja. Az 1975-ből származó adatok szerint a vágóbaromfi beadásának idényszerüsége 217 %-os, a vágómarháé 136 %-os, a tojásé 146 %-os és a tej beadásának idényszerüsége 133 %-os volt. A nyersenvagelltátási lehetőségekkel összhangban egyre több figyelmet fordítunk a racionális táplálkozás követelményeit« Az élelmiszeripari termelés progresszív fejlesztése a termelés és a termékek minőségének általános javításához, a termékek tartósságának növeléséhez és a választék felújításához vezet. A forgalomba hozott új termékek étrendi hatás és tápérték szempontjából, értékes élelmiszeri cikkek. Az élelmiszeripar keretében az olyan sajátságos termékek termelését fejlesztik, mint amilyen a csecsemő- és gyermektápszerek, kész és félkész ételek gyártása. Továbbá növelik a diétás, diabetikus és kis kalóriaértékű termékek gyártását. Egész sor új, kis kalóriaértékű termék gyártását vezették be, köztük több kis kalóriaértékű üdítő ital, kis kalóriaértékű vaj, sütőipari termék, diabetikus sütemény stb. gyártását. Az élelmiszeripar fejlesztése elősegíti az új technológiák érvényesítését. A termőkfelújltási folyamat további fejlődése az élelmiszeripar anyagi-műszaki bázisának javulásától is függ. A termelés műszaki színvonalának szakaszán uralkodó nagy különbségeket az alábbi áttekintés szemlélteti: baromfifeldolgozás — műszaki ellátottság tojásosztályozás vajgyártás kompótgyártás vágóhídi termelés .•■••••• kenyérgyártás süteménygyártás .............................................. 100 % 89,7 % 95 % 89 % 27 % 28 % 42 % Az élelmiszeripar célkitűzéseinek elérése szempontjából az állóalapok újratermeléséneik biztosítása jelenti a legnehezebb feladatok egyikét annak ellenére, hogy a beruházási tevékenység megnövekedett. Az élelmiszeripari termékek minősége viszonylag gyorsabban emelkedik, mint maga az élelmiszeripari termelés. Ez a CSKP KB 1975. évi februári plenáris ülésén jóváhagyott „Az élelmiszeripari termékek minőségéről való gondoskodás főbb irányzatai“-nak eredménye. Az élelmiszeripar sikeresen teljesíti feladatait és ezzel elősegíti a mezőgazdasági-élelmiszeripari komplexum dinamikus fejlődését A mezőgazdaság az élelmiszeriparral egyetemben fontos tényezőt jelent a lakosság életszínvonalának állandó növelésében. A fejlett szocialista társadalom gazdasági éLeténeik jellegzetes vonása a termelés irányításának és elrendezésének új, intenzív formáira való áttérés. Ide tartozik a társadalmi munkamegosztás fejlesztése és az Integrációs folyamatok. A társadalmi munkamegosztás fejlesztése a mezőgazdasági vállalatok szerkezeti felépítését változtatja meg és sokrétű kapcsolatokat teremt a mezőgazdasági őstermelés és a szállító és átvevő ágazatok között. Nem az egymást követő tevékenységek műszáki-technológiai kapcsolódásáról van szó, hanem új minőségről, amely a magasabb fokú koordináló tevékenységben nyilvánul meg. Ennek követelménye, hogy a termelés összpontosításából és szakosításából eredő előnyök az ágazatközi és a szakigazgatóságok közötti kapcsolatok ésszerűsítése útján is növekedjenek. Ezért figyelmünket a mezőgazdasági-élelmiszeripari komplexumban a vertikális kapcsolatok kiépítésére kell összpontosítanunk és támogatnunk kell azokat a folyamatokat, amelyeknél a munkamegosztás és a kooperáció legcélszerűbb formáinak kereséséről van szó. A mezőgazasági termelés összpontosítása és szakosítása, továbbá az élelmiszeriparral való integrációs kapcsolatok további fejlesztésének elveiből a következő feladatok erednek: — az élelmiszeripari melléktermékek és hulladékanyagok felhasználása. — az adásvételi kapcsolatok jíözvetlenebbé tétele,- — céltársulások létesítése a szakosított termelés érdekében. Az egyes élelmiszeripari ágazatok eredményei kezdeményező készségről tanúskodnak, és a mezőgazdasági vállalatokkal való együttműködés pozitív eredményekkel Járt. A tejipar figyelmét elsősorban a tej felvásárlására és bőgyűjtésére. a takarmánytermékek készítésére, a feldolgozó kapacitások fejlesztésére és a tudományos-műszaki együttműködésre összpontosítja. A 6. ötéves tervidőszakban a tejipar 695 millió liter tejjel növeli a feldolgozó üzemeik évi kapacitását, a tejporgyárak évt kapacitását pedig 400 millió literrel fokozza. A tudományos-piűszaki együttműködés elsősorban annak vizsgálatára irányul, hogyan befolyásolja a takarmány a tej összetételét annak tejtermékekké való további feldolgozása szempontjából, továbbá az idegen anyagok (peszticídak, herbicldek, antibiotikumok) mennyiségének csökkentésére irányuló tevékenységekre. A baromfifeldolgozó ipart megbízták a húshasznú baromfi nemesítésének és szaporításának az ügyvitelével, valamint a baromfitenyésztésre szakosított vállalatok tevékenységének Összehangolásával. Az Integrációs kapcsolatoknak kell biztosítania az előkészítő szféra (nemesítés, szaporítás, keltetés), a mezőgazdasági őstermelés (nevelés, árutermelő tenyészet és hizlalás), valamint a feldolgozó tevékenység lehetőségei közötti összhangot, másrészt gondoskodni kell a vertikális integráció minden alrendszere újratermelési folyamatának folyamatossságárói a munka nagy termelékenysége és hatékonysága mellett. Az 1978. év folyamán megkezdte működését a hat szakigazgatóságilag irányított szervezet (Hydinársky priemysel, GR Praha; OP Štátne rybárstvo, České Budéjovice; Výskumný ústav chovu a šľachtenia hydiny v Ivanke pri Dunaji; Strojová a traktorová stanica, a Opravovne poľnohospodárskych strojov, GR Praha — VinoF; Štátna veterinárna správa MPVž CSR; Poľnohospodárske zásobovanie a nákup, GR Praha) társító céltársulás. E szakágazatközi céltársulás legfőbb feladata az általános elképzeléseik megtárgyalása, értékelése és összehangolása, az állami ügyvitel, valamint a baromfitenyésztés és a baromfifeldolgozó ipar fejlesztésével kapcsolatos közös problémák megoldása, így pl. a takarmányok minősége és hasznosítása, a nemesítő munka problémaköre, az állategészségügyi gondoskodás, a vízibaromfí tenyésztésének fejlesztése, az új technológia érvényesítése. A délcsehországi kerületben hasonló céltársulások létesítésének céljából 1977-ben kipróbálták a tojástermelés, -felvásárlás és . -feldolgozás egyenletes fejlődését biztosító kooperációs tevékenységek formáit. A húsiparban az adásvételi kapcsolatok közvetlenebbé tételét Igyekeznek ésszerűen megoldani a vágóállatok vágósúly szerinti közvetlen felvásárlásával. A húsipar esetenként pénzügyileg részesedik a sertés- és marhahús termelésére szakosított közös mezőgazdasági vállalatok építésében. A szükséges nyersanyagok biztosítását célzó kooperációs és integrációs kapcsolatok kiépítése feltétlenül szükségessé vált a konzerviparban. A zöldségtermelésre és -eladásra vonatkozó hosszúlejáratú szerződések a nyersanyag minőségének növelését célozzák és az áttételek fokozatos felszámolását a gyümölcs és a zöldség felvásárlásában. A konzervgyár számára Igyekeznek lekötni a szomszédos mezőgazdasági vállalatok zöldség- és gyümölcstermését, hogy ezzel is lerövidítsék a betakarítás és a feldolgozás közötti időszakot. A távolabbi termőhelyekről begyűjtő központok útján vásárolják fel a nyersanyagot, és ezt ballaszt nélkül, feldolgozásra előkészítve, göngyöleg nélkül szállítják feldolgozási helyére. Igen fontos tevékenység a közös zöldség- és gyümölcstárolók építése. Az élelmiszeripar más ágazataiban az együttműködés az élelmiszeripari melléktermékek optimális hasznosítására irányul a mezőgazdaságban. A mezőgazdasági vállalatok és az élelmiszeripari vállalatok közötti kooperáció és integráció különféle formáinak fejlesztésével kedvező feltételeket teremtenek az élelmiszeripari végtermékek mennyiségének növelésére, a helyi, teljesítőképességi és időbeni kapcsolódások összehangolására. A mezőgazdasági és az élelmiszeripari termelés társadalmi hatékonyságának növelése a mezőgazdasági-élelmiszeripari komplexum kulcsfontosságú feladata. A jelenlegi időszakban a termelés társadalmi hatékonyságának növelését a maga sokrétűségében igyekszünk érvényesíteni, mivel a külterjes anyagi erőforrások mindinkább kimerülnek s ilyen viszonyok között ez jelenti a fejlődés alapvető útját. A termelés társadalmi hatékonyságának növelésére irányuló követelmény ezért törvényszerűen a párt gazdaságpolitikájának legfőbb tartalma, és a népgazdaság fejlesztésének alapvető stratégiai irányvonala a mezőgazdasági-élelmiszeripari komplexum és az egész népgazdaság fejlesztésében. 4 Haladó tapasztalatok iskoIája VI. TANANYAG A mezőgazdasági-élelmiszeripari komplexum társadalmi hatékonysága Szerzők: Jozef Kríž mérnök, CSc., Vladislav Adam A társadalmi termelés hatékonyságának növelésére irányuló Igyekezet szocialista gazdaságunk kulcsfontosságú feladata. A gazdasági fejlődés egyes szakaszaiban a hatékonyság különböző oldalai kerültek előtérbe. A jelenlegi időszakban a termelés társadalmi hatékonyságának növelését a maga sokrétűségében igyekszünk érvényesíteni, mivel a külterjes erőforrások kimerültek s ez a fejlődés alapvető útja. A termelés társadalmi hatékonyságának növelésére irányuló követelmény ezért törvényszerűen a párt gazdaságpolitikájának legfőbb tartalma, és a népgazdaság fejlesztésének alapvető stratégiai irányvonala úgy, ahogyan ezt a CSKP XV. kongresszusa előirányozta. A lakosság élelmezésének színvonalával szembeni növekvő igények fokozott követelményeket támasztanak nemcsak a mezőgazdasággal, hanem a mezőgazdasági nyersanyagok és végtermékek termelését, feldolgozását és forgalmazását biztosító ágazatok összességével, azaz az egész mezőgazdasági-ipari komplexummal (MIK) szemben. A jelenlegi időszakban fokozódik e komplexum arányos fejlődésének és hatékony működésének a jelentősége. A MIK egyes szervei tevékenységének feltétlenül szükséges arányossága és összehangoltsága nagy lehetőségeket nyújt a MIK hatékonyságának növelésére, valamint a mezőgazdaságiélelmiszeripari termékekkel való ellátás tökéletesítésére. A MIK tehát a lakosság egyetemes élelmiszer-ellátásának kifejezője, de jelenleg még nem mondható egységes rendszernek, amelynek egyes részei viszonylag szilárd belső átkapcsolásokkal integrálódnak. A mezőgazdasági-ipari komplexumot három csoportra oszthatjuk. Az első csoportba a mezőgazdaság, az élelmiszeripar és a takarmánykészítő ipar tartozik, a szakosított szolgáltatásokkal együtt. Ezt a csoportot mezőgazdasági-élelmiszeripari komplexumoknak nevezzük. A második csoport a mezőgazdaság és az élelmiszeripar számára ipari trágyákat és vegyszereket gyártó ipart, a mezőgazdasági és élelmiszeripari gépgyártást, a szakosított építőipart és a csomagolóanyagok gyártását foglalja magába. A harmadik csoportba soroljuk az élelmiszer-kereskedelmet és az élelmiszeripari gépek és berendezések gyártását. Hozzájuk tartoznak még a specializált termelést megelőző — előkészítő — szférák, így mindenekelőtt az illetékes tudományos kutató és fejlesztő intézetek, valamint a tervező szervezetek is. A MIK ezen szerveihez sorolunk néhány további, sokrétűen hasznosítható, de nem csak a mezőgazdasági-élelmiszeripari szféra szolgálatában álló szervezetet is. A tüzelőanyag- és energiaiparról és néhány további ipari szakról van szó. A komplexum gazdasági rendszerének és különféle részelnek minőségi kiépítése megkívánja a termelőerők további fejlődését és a társadalmi munkamegosztás elmélyítését. Ugyanakkor megköveteli a társadalmi termelés adott területén az integrációs kapcsolatok fejlesztéséhez és intenzívebb formáinak kiépítéséhez szükséges gazdasági és szervezeti előfeltételek megteremtését. A hatékonyság növelésének problematikáját a társadalmi termelés hierarchiájának különböző szintjein vizsgálhatjuk. A hatékonyság növelésének alapja az imput-output, termelési alapok — termelési viszonylatában kialakult kapcsolatok kedvező fejlődése mind vállalati, mind a mezőgazdasági-élelmiszeri komplexum egyes szerveinek szintjén. Az iparosítási folyamat ésszerűsítése, az eleven munkának tárgyiasult munká-Ival való hatékony helyettesítése, valamint a műszaki haladás érvényesítése, mindez a hatékonyság növelésére irányuló igyekezet konkrét formája. A mezőgazdasági-élelmiszeripari termelésnek a többi ágazathoz viszonyítva olyan sajátosságai vannak, amelyek a termelés jellegéből és az újratermelési folyamat egyes szakaszai közötti integrációs kapcsolatok jelenlegi szintjéből erednek. Tagoltsága, amely az egyes termelési fázisok bizonyos fokú elkülönülését okozza, a mezőgazdasági-élelmiszeripari komplexum és az egyes szakágazatok vállalati szintjén a hatékonyság mértékének eltérő eredményeihez vezethet. Más szóval a termelés vállalati szintű hatékonyságának mutatói nem felelnek meg a mezőgazdasági-élelmiszeripari komplexum általános újratermelési folyamatának szintjén elért mutatóknak. A népgazdasági hatékonyság a maga szintetikus megnyilvánulásában a komplexum egymással kölcsönhatásban, kapcsolatban álló szerveiben előállított többlettermék kifejezője, tekintet nélkül arra, hogy a többletterméket hol és milyen formában realizálják. Megmutatja, mennyiben járul hozzá a komplexum a társadalmi többlettermék képzéséhez, amely az akkumuláció (felhalmozás) és a bővített újratermelés döntő forrása. Ügy definiálhatjuk, mint a többlettermék társadalmi értékéneik az adott komplexumban lekötött erőforrások (állő- és forgóalapok) összesített értékéhez viszonyított arányát. A hatékonysági mutatók, és a mezőgazdasági-élelmiszeripari szférában ezek alakulására ható tényezőik elemzésének kellene megmutatnia, hogy a társadalmi hatékonyság megállapított színvonala milyen mértékben: — biztosítja a termelés népgazdasági szempontból szükséges szerkezetét, és mennyiben ösztönzi az anyagi érdekeltséget a társadalom szempontjából szükséges használati értékek termelésének a növelésére, — segíti a mezőgazdasági és az élelmiszeripari termékek kínálatának és keresletének a kiegyensúlyozását, valamint az erőforrások és a szükségletek közötti feszültség enyhítését szolgáló potenciális tartalékok feltárását, — képes a mezőgazdasági-élelmiszeripari komplexum keretében érvényesülő kooperációs és integrációs eredmények szempontjából alapot szolgáltatni a hatékonyság további növelésére és a tudományos-műszaki haladás érvényesítésére, valamint a nemzetközi szocialista integráció elmélyítésére. A hatékonyság társadalmi szempontból való meghatározásának fő jellemvonása, hogy a gazdaságot egységes, tervszerű és optimalizált rendszernek tekintjük. Rendszerezően és egységesen közelítjük meg az erőforrásokat és a társadalmi termelés eredményeit is, ami lényegében azt jelenti, hogy tekintetbe vesszük a termelés anyagi erőforrásainak korlátozottságát, és a termelési eredményeket hasznossági mutatókkal mérjük. A társadalmi termelés eredményeinek össztársadalmi szempontból való értékelésének alapvető vonása, hogy a termelést igyekszünk összehangolni a társadalmi szükségletekkel. A kérdés ilyen módszerrel való megközelítése esetén a termelés eredményének nem a termelés mennyiségét és értékét kell tekinteni, hanem a társadalmi szükségletek kielégítésének fokából származó hasznossági hatásfokot. A mezőgazdasági-élelmiszeripari szférában bizonyos előnynek tekinthető, hogy a szükséges termékek volumenét és szerkezetét aránylag jól megszabhatjuk a tudományosan ' megalapozott élelmezési normák alapján. Bizonyos előnyt jelent a legfontosabb mezőgazdaságiélelmiszeripari termékek viszonylag korlátozott és stabil választéka is. A tervezés normatív módszerének helyes érvényesítése a mezőgazdasági-élelmiszeripart szférában lehetővé teszi a társadalmi szükségleteik figyelembe vételét. A célnormatívák teljesítése jobbon kifejezheti a mezőgazdasági-élelmiszeripari
