Szabad Földműves, 1979. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1979-02-17 / 7. szám
14 SZABAD FÖLDMŰVES, 1979. február 17. VADÁSZAT ф VADÄSZAT ф VADÁSZAT ф VADÄSZAT ф VADÄSZAT ф VADÄSZAT ф VADÄSZAT ф VADÄSZAT ф VADÄSZAT ф VADÄSZAT М|Цд| Vadászember számára az ölső vad elejtésének élménye hasonlít az első szerelem emlékéhez. Sokáig nem felejtjük el. így vagyok én is az első felejtett rókámmal. Amíg élek, valószínű, emlékszem rá. Már nem voltam teljesen kezdő vadász, amikor a nevezetes eseményre sor került. Egy vadászidériy már mögöttem volt, lőttem nyulat, fácánt, foglyot, vadkacsát, csak éppen rókát nem, holott lett volna rá alkalmam. A Tisza árterületén hajtottunk, aztán nekifordultunk a két falu közötti szántóföldeknek. Vízlevezető csatornák szelték át a földeket és egy ilyen csatorna náddal benőtt végéből ugrott ki a róka. De nem előttem, hanem mögöttem, amikor már elhaladtam mellette. A hajtóm kiáltására fordultam vissza, de úgy meglepődtem, úgy elkapott hirtelen az izgalom, hogy a sunyi „zászlós urat“ mindkét lövésemmel csúnyán elhibáztam. Fedetlen volt a táj, sokan látták csúfos kudarcomat és amikor összejött a hajtás, nem mertem az idősebb vadászok szemébe nézni. Józsi bácsi vigasztalni próbált. — Oda se neki, fiam! Majd legközelebb sikerül. — Az újabb alkalomra azonban csaknem egy évet kellett várni. A falu alatti földeket hajtottuk egy deres, őlomszürke vasárnap délután. Sűrű sás, meg dudva között törtettünk előre, s egyszer csak elhangzott a bűvös kiáltás: „róka van a hajtásban“. Erre a szóra még az öreg, tapasztalt vadász is keményebben szorítja a fegyvert, a fiatal vadásznak meg egyenesen a torkába ugrik a szíve. Izgatott légkörben, feszült figyelem közepette folyt tovább a hajtás, a rókának azonban átmenetileg nyoma veszett. Csak fácánok repültek, nyíllak perdültek ki a gazból és szólt ugyan a puska itt-ott, de félszemmel még lövés közben is mindenki a terepet kémlelte. Éppen egy gazzal benőtt, mély barázda szélére értem és amikor végigtekintettem a barázdán, szinte elállt a szívverésem. A róka a barázdában egyenesen felém osont. Pontosabban szólva felém és Józsi bácsi .felé, aki a szomszédom volt, és csaknem elérte már a rézsutosan futó barázdát. Rögtön láttam, hogy ha észreveszi, övé a róka, hiszen előtte fog elsurranni, és amilyen jó lövőnek ismertük az öreget, kizárt dolog, hogy elhibázza. Felfokozott Izgalommal vártam az eseményeket és jobb híján felkészültem a róka elejtését jelentő mesterlövés látványára. Józsi bácsi azonban látszólag ügyet sem vetett a barázdára. Oldalt, meg felfelé nézelődött, sőt a léptei is lelassullak, mintha szándékosan nem akarná keresztezni a róka útját. Legszívesebben kiáltottam volna, vagy legalább egy mozdulattal szerettem volna figyelmeztetni, de még csak felém se nézett. Közben a róka már egy vonalba ért vele, a legjobb lőtávolságra volt tőle, de ő változatlanul ügyét sem vetett rá. Rám jön, egyenesen nekem jön, fogott el a rémülettel vegyes izgalom és e következő percben már ott Is volt előttem. Ráemeltem a puskát, de abban a pillanatban észrevett, oldalra kiperdült a barázdából és az első lövésem bizony mellé ment. A következő lövésnél azonban már segített a nyulászás közben szerzett kevéske rutin, meg tapasztalat. Az első lövés után nem dobtam rögtön meggondolatlanul a másodikat is, hanem tovább húzva a csövet, megkerestem a róka orrát, szép feketefoltos fülét és amikor mindez együtt volt a cső végén, akkor lőttem. Karikára kunkorodott a surranó vörös jószág — belőlem pedig szinte elszállt az élet. Pillanatokig bénultan álltam az örömtől és az izgalomtól. Amikor kezdtem magamhoz térni, legelőször az jutott eszembe, hogy aínikor a rókára emeltem a puskám, Józsi bácsi is rögtön felkapta a fejét, felém fordult, sőt a puskáját is maga elé kapta az oldala mellől. Meg az Is hirtelen eszembe villant, hogy talán nem is én lőttem nyakon a rókát. Az öreg, ha kissé későn Is, de „közbeszólt“. Ezt a gondolatot azonban rögtön el is hessentettem, mert Józsi bácsi soha nem lőtte „keresztbe“ senkinek a duplázását. Közben már ott is volt mellettem az öreg. A kezét gratulációra nyújtotta. Nem tudtam türtőztetni magam, megkérdeztem: — Józsa bécsi, nem látta a rókát? Az öreg azonban ravaszkásan mosolygott és nem nézett a szemembe. — Nem az a lényeg, hogy láttam, vagy nem, hanem az, hogy megvan. Az első rókám tehát lényegében ajándékba kaptam egy Idős, tapasztalt, önzetlen vadásztól. Az önzetlenségből adott jő példa legalább olyan maradandó és kedves nekem, mint az első karikára lőtt rókám emléke. B. L. Eredményesen gazdálkodtak Egy zimankós téli estén kerestem fel Füle Sándort, a Horná Potôft-1 (Felsőpatony) vadásztársaság vadgazdáját, hogy elbeszélgessünk az elmúlt év sikereiről és a távlatokról. Kellemes környezetben elevenítettük fel a múltat, s ebben Pollák István vadász is segített. A szervezetnek huszonegy tagja van és 2460 hektáron gazdálkodnak. Vadászterületüket a Kis-Duna határolja. Az elmúlt évben 900 fácán, 750 nyúl lelövését tervezték. Ezzel szemben 980 fácán és 830 nyúl került a terítékre. Fácánból 585, nyúlból 560, őzből pedig hat darabot adtak közellátási célokra. Mivel a fogolyállomány nem kielégítő, ezt a szárnyasvadat kímélték. A tervek szerint ebben az évben' élőnyúlból százötvenet fognak be. A vadásztársaság érthetően nemcsak a vadállomány kilövésével foglalkozik, hanem gondoskodik a vadak téli etetéséről is. Ezt a teendőt a szervezet példásan megszervezte. A január közepén tartott taggyűlésen az SZVSZ járási bizttságának a határozatát lebontották saját viszonyaikra. Ebből eredően arra .törekedtek, hogy a zimankós nbpokon feltöltsék eleséggel az etetőket és pusztítsák a ragadozókat A vadak etetésére több mint száznyolcvan mázsa különféle takarmányt hordtak szét a határban, hogy ellensúlyozzák a zord időjárás következményeit. Farkas Sándor Kóbor kutyák a vadászterületen Sajnálattal állapíthatjuk meg, hogy vadászterületeink vadállománya az utóbbi években nem növekszik úgy, ahngyan azt szeretnénk. Ennek persze sok oka van, amiről nem szeretnék beszélni. Amíg például a tavaszi és a nyári hónapokban a talajművelő gépek, a szőrmés és szárnyas ragadozók tesznek kárt a vadállományban, s a fészekaljakban, addig télen a kóbor kutyák zavarják és ritkítják a törzsállományt. Ez arra ösztönöz bennünket, hogy megtegyük a szükséges intézkedéseket. Ezt az alábbi eset is indokolttá teszi. Egy alkalommal, amint a múlt év december derekán vadászterületünk fubai (Libád) nádasában fácánra vadásztunk, a közeli úton egy személygépkocsi állt meg, s vezetője arra figyelmeztetett, hogy a divai határban két kóbor kutya garázdálkodik. A kutyák a Párizs patak felé hajtottak egy űzet és mi a közeli nádasban vadásztunk, Érthető, hogy többen az őz védelmére siettünk. Megfigyeltük, hogy az őzbak nyakán és hátán vérző se bek tátuugtak, amikor az beugrott a patakba, azonban a belé kapaszkodó kutya még a vízben-sem engedte el. A másik kutya pedig a partról támadta az őzet. Siliga és Pisky vadásztársak tették ártalmatlanná a vérengző kutyákat. A kétéves őzbak egyik lába el volt törve, s az állat több sebből vérzett, így nem menthettük meg. Szinte hihetetlen, hogy a kutyák a jól kifejlődött fiatal őzbakon felülkerekedtek. Ez azt bizonyítja, hogy területünkön régen garázdálkodhattak. Amikor a kutyatulajdonosok az esetről tudomást szereztek; úgyszólván felelősségre vonták a vadászokat, ez azonban helytelen volt, mert a hibát ők követték el és az akozott kár is a kutyák tulajdonosait terheli. A tél eddig nem okozott különösebb problémákat a vadállomány életfeltételeiben. Ez azért van így, mert elegendő szeiöes és szálas takarmányt helyeztünk ki az etetőkbe. Ezzel szemben a határban kóborló kutyák sok kárt tesznek a vadakban. Szükséges tehát, hogy a téli hónapokban irtsuk ezeket a vámszedöket, mert csak így védhetjiik meg törzsállományunkat. Még akkor is ezt tesszük, ha esetleg a kutyák tulajdonosai ezért neheztelnek ránk. Ha azonban a házőrzőket megkötnék, akkor nem csavaroghatnának el és nem kerülhetnének puskavégre. Téglás Ferenc HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT • HORGÁSZÁT О HORGÁSZÁT • Egy horgászcsoport példát mutat A Horgászszövetség áafai (Vágselylye) alapszervezete Nyugat-Szlovákia ban egyike azon horgászszervezeteknek, amelyeknek a taglétszáma az öt százat is meghaladta. A népes szervezet a körzetéhez tartozó falvak sporthorgászait tömöríti. Ezek közé tartozik a hetvenegy felnőtt és harmincöt pionirhorgászt számláló selicei (Sókszelőce) csoport is, melynek korábban helyi szervezeti jogköre volt. František Krkošek elvtárs, az SZHSZ Sellyéi alapszervezetének alelnöke s egyben a sókszelőcei helyi csoport elnöke, elmondta, hogy mivel a Vág folyó — a sellyei DUSLO „jóvoltából“ — túlságosan szennyezett, ezért horgászat szempontjából nem jöhet számításba. A vegyipari kombinát a vízszennyezésért eddig több mint háromszázezer korona büntetést fizetett! Tény, hogy a sókszelőcei helyi csoport taglétszáma, a vezetőség színvonalas munkája következtében, néhány év alatt majdnem a tízszeresére növekedett. Ez azt jelenti, hogy a horgászsport nagyon népszerűvé vált. Ezért a vezetőség kénytelen volt meg teremteni a horgászat lehetőségét. A mintegy tíz hektárra kiterjedő régi és új mesterséges tavakba pontyot, csukát, süllőt és egyéb halfajokat tele pitettek. tgy aránylag kedvező feltételt hoztak létre a helyi horgászok népes tábora részére. Krkošek elvtárs, a helyi általános iskola igazgatója, persze nem elégedett meg az eddigi eredményekkel, hanem mindent meg tesz annak érdekében, hogy az egészséget felújító sportra mindenekelőtt a pionírok figyelmét hívja fel. Ezen törekvése jelentős sikerrel járt, hiszen főleg fiatalokkal gyarapodott a helyi csoport. Ezek közül többen már felnőttek és továbbra is hűek maradtak a horgászathoz. Nébányan a vezetőségben is felelősségteljes tisztséget töltenek be A helyi horgászok aktív részt vállalnak minden társadalmi akcióból. Részt vesznek a falnszépítésbcn, a környezet védelmében és más teendőkben. A helyi csoport egy takaros halásztanyát is épít társadalmi munkában. Ha a halásztanya elkészült, a téli időszakban még nagyobb lehetőség nyílik részükre a felnőtt és a pionírhorgászok összejöveteleire, politikai és szakmai oktatására. A horgászcsoport vezetősége különös gonddal készíti fel tagjait a versenyekre. Az idényt évente áprilisban versennyel nyitják. Ebben az évben a horgászok a Bika tavon állnak rajthoz. Ezzel tulajdonképpen ezen a tavon kezdetét veszi a horgászidény. Arról még a korábbi években gondoskodtak, hogy a tagság részére jó fogási lehetőséget biztosítsanak. A hnrgászversenyek győzteseit értékes horgászfelszereléssel jutalmazzák. A Téglás téba 1970 ben ainürt is telepítettek. Arra lettek figyelmesek azonban, hogy ennek a növényevő halfajnak más halfajokkal való együttélés^ nem tanácsos. Mint ismeretes, a ponty rendszerint a vízinövényekre rakja a petéit, az amúr azonban a növényeket a petékkel együtt felfalja, s így gyakorlatilag a pontyivadék természetes szaporulata lehetetlen. Ezért a Téglás tavat az elmúlt két esztendőben lehalásztak. Több mint három mázsa halat fogták ki, s ügyeltek arra, hogy az amurból minél kevesebb maradjon benne. Milyen az elmúlt év zsákmánya? A kifogott nyolc-tíz mázsa halzsákmány azt bizonítja, hogy az eredmény jó volt. Persze ez azzal is magyarázható, hogy gondoskodtak a halak etetéséről. Evenként száz-száztíz mázsa takarmányhulladékot használnak fel erre a célra. Súkszelőcén persze halfogórekordok is voltak. Kalina Miska bácsi például negyvenöt különféle hnlat fogott s ezeknek túlnyomó többsége ponty volt és így sorolhatnám a többi rekordert is. A horgászcsoport vezetősége és tagsága tudatosította azt, hogy a további halbőség csak akkor biztosítható, ha ők is részt vesznek az ivadék szaporításában. Erre a célra a Bika tá egyik részét használják fel. Ez persze nemcsak a sókszelőcei, hanem a többi helyi csoport feladata is, mivel a központi ivadék-nevelö telepek képtelenek a tavak halállományának a feltöltésére. Köztudomású, hogy az SZHSZ vágsellyei alapszervezete jelentős szerepet tölt be Szlovákia horgószsportjának fellendítésében. Ez az évente sorra kerülő helyi, kerületi és országus versenyeken is megmutatkozik. Érthető. hogy a sókszelőcei helyi csoport is mindent metgesz a sporthorgászai fellendítésért. Ezzel azt a célt követik, hogy a horgászatot hasonló közkedvelt sporttá fejlesszék, mint a hagyományos sportokat. Éppen ezért az e téren kifejtett tevékenységük követésre méltó. Helyes volna ugyanis, ha .más szervezetek és horgászcsoportok is ezt az utat vá lasztanák, hiszen a horgászati enge dély nemcsak halfogásra jogosítja fel a tagságot, hanem egyben arra is kötelezi, hogy betartsák a rendizabályokat és mindent megtegyenek a társadalmi élet színesebbé tételében is. HOKSZA ISTVÁN Ismeretek a paduc horgászatáról Nagyapám visszaemlékezéseiből tudom, hogy a nagy harcsák, a kapitális pontyok és csukák sem tudtak olyan érdeklődést kelteni a korabeli horgászokban, mint napjainkban egy jókora paduc. A paducot az idős horgászok nem értékelték, így fogását fölösleges időtöltésnek tartották. A folyókban ugyanis akadt nálánál nemesebb halfaj is. Ezek jobban lekötötték érdeklődésüket. Persze én sem állíthatom, hogy kizárólag a paduczsákínányra törekszem, alkalom adtán azonban szívesen elszórakozom horgászatával. Ilyen alkalom, főleg akkor van, amikor a nemes halak cserbehagynak. A horgászok többsége — velem együtt — a napkelte előtt ugyanis nem azért kel fel a-jő puha ágyból, hogy a harmatos fűben megáztassa cipőjét, pár órán keresztül hiába lógassa' a zsinórt a vízbe. Gyakran persze a megálmodott szép hal fogása elmarad. Az ember kissé bosszankodik ilyenkor. Bandukol hazafalé, mintha a sikertelenségért önmagát vádolná. Aztán mégis megcsillan a remény. A paduc elárulja a vízben jelenlétét éppen azon a helyen, ahol a víz folyása megtörik. Most, amikor a folyók vize egyre szennyezettebb, a nemes halfajok is ritkulnak. A horgászok így rászánják magukat a paduc megakasztására. A paduc ugyanis olyan balfajta, mely nem nagyon igényes a víz tisztaságával szemben. Aránylag jól bírja a szennyes, a zavaros vizet. Megvan a feltétele annak, hogy szennyezett folyótokban a legtovább kibírja. Elszaporodik sok horgász örömére. A paduc horgászata június 15-től a következő év március í6-lg esedékes. Mérete rendszerint 25 cm. Olyan hal ez, amely nem nő nagyra. Légvénebbje is csak kivételesen lépi túl az ötvea centiméteres méretet és a két kg-os súlyt. Húsa bár nem elsőosztályú, horgászata mégis érdemes. Ha egyszer megvillant előttem a vízben, már nem tudtam ellenállni a kísértésnek. Letelepedtem a partra, közben figyeltem a vizet, hogy nem tévedtem-e, Ha többször is megvillant előttem az ezüstös oldalú hal, a horgokat tüstént szereltem. Mivel a paduchorgásznak nem lehet óriás halra számítania, ezért a legkönnyebb, legérzékenyebb szereléket igyekszem összeállítani. Legmegmegfelelőbb érre a könnyű horgásztat és a Rex orsó 15-ös zsinórral a legkönnyebb úszóval egy, esetleg két apró ólommal, ötös horoggal mozgékony trágyanyűveL Rendszerint nem kell kapásra sokáig várakozni. Az úszó billenőse alkalmával két dolog lehetséges. Vagy kapás volt és akkor bevágás, után a paduc a horgon ficánkol, vagy a fenéken akadt el a horog, de az előbbi a gyakoribb eset. Olyan helyeken, ahol a paduc tömegesen fordul ető, jó szórakozást nyújt a horgásznak. Még inkább jó, ha egy kiló körüli példányok akadnak a horogra. Ezek ugyanis már jól védekeznek és a könnyű felszereléssel nagy élményt jelent a partra vontatásuk. A paduc tehát nagyon jó sporthat. Gyakori kapásával tulajdonképpen kifinomítja a horgász érzékét. Ennek főleg a versenyeken veheti hasznát. Ahol paducra horgászunk, megéri, hogy állandóan, azonban mérsékelten etessünk. Különben a paducok hamar megúnnák a zavarást. Az etetéssel elérhetjük, hogy ha egy szép példány megakasztásakor szét is ugrik a csoport, a vízbe szórt táplálék vissza csalja őket. Saját szükségletre paducból elegendő egy-két darab. Nagyon ízletes falat készíthető belőle. Adamcsik Ferenc
