Szabad Földműves, 1979. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)

1979-02-17 / 7. szám

1979. február 17,

SZABAD FÖLDMŰVES

MÓRICZ ZSIGMOND:

%i etícolnölt mid köntösben

A kocsi megállóit egy Tisza parti faluban a piacon. Az állomásra jött elém. Vendéglátó gazdámnak, aki környékbeli földbirtokos volt, le kellett szállnia valami vásárlás miatt, s aztán továbbmentünk.

Ott voltunk a vendéglő előtt, s amint tilök a kocsin, eszembe fut, hogy ez a világ a hajdani betyárvilág egyik híres helye volt, s gondolom: ejnye, benézek ebbe a csárdába, megnézem a kármentöt.

Leugrottam a kocsiról s bementem.

Az ivó üres volt, csak a kocsmáros állott benne egyedül. A közepén fényesre pucolt bárasztal volt, sörcsapokkal s borosflókokkál.

— Mondja, kérem — szóltam a kifogástalanul öltözött úriembernek, — hova lett a kármentö?

Az úriember elmosolyodott, két karját összefonta, s nekitámaszkodott a bárasztalnak.

— Bizony már nemigen van „kármentö“. Sehol se tudok a környéken. Már a pusztai csárdákban sincs, nem itt bent, a községeken.

Kármentőnek hívták azt a léccel bekerített sarkot, ahova verekedés idején a kocsmáros beszaladt; olt volt minden edénye felhalmozva, ami törékeny volt, üvegek, cserepek, bütykösök. Ha aztán kiütött a nézeteltérés, onnan nézte remegve, hogy a nagyvérű vendégek mikor rázzák szét a ketrecet. Csak akkor volt nyugodtabb, ha nem a kréta körül volt a baj, csak éppen egymással érintkeztek parlamentáris formában a legények ólmos botjai.

— Itt volt régebben, ebben a sarokban — magyarázta a vendéglős

én bontottam le, valami tíz esztendővel ezelőtt.

S mintha az özönvíz jelé nézne vissza, a szivárványos múltba.

— Persze — mondom — átalakult a világ, átalakultak az erkölcsök.

— Igen — szólt —, a háború alatt bonttattam le, mert a harctérről hazajött katonák megkívánták a modernebb kiszolgálást. Azért vettem az asztalt. Oj rendszerre térünk át.

— A háborúból hazajött katonák? — mondtam. — Érdekes, hogy éppen a háború szelídítette meg az erkölcsöket. Persze odakint kiverekedték magukat, s ha hazajöttek, már kultúrát akartak látni s békét.

— Nem verekedtek azok odakint

sem — mondta a kocsmáros. — Nincs itt egy ember sem ä faluban, aki valakit csak meg is ütött volna az az egész háború alatt.

— No de hivatalból mégiscsak lövöldöztek.

— Na igen, az más, az kötelességük volt. Rengeteg itt a vitézségi érem.

— Emberölésért.

— Hát, kérem, az háború volt.

— Es itthon se verekednek?

— Nem.

— Nem is volt efféle eset az utóbbi években?

— Nahát néha előfordul egu s más.

— Például.

— Múlt szombaton. Igen. Akkor volt, szombatról vasárnapra virradó éjszaka.

— Ml volt?

— Agyonütöttek egy legényt.

Néztem, ahogy ott áll, a legnagyobb lelkinyugalommal, s mint valami lényegtelen dologról beszél. Kitűnő nyakkendője volt, egészen rendes úriember. Olyan volt, mint egy tanító vagy jegyző. Jó húsos, kedves, intelligens úriember.

Csak bámultam rá, csak néztem a flegmáját, hogy mint a világ legtermészetesebb dolgát említi fel ezt az esetet.

— Es hogy?,.. Ölmos botokkal?

— A dehogy. Nincsenek ma már ólmos botok.

Ereztem, hogy sértve érzi magát, hogy én mindig az avas őskorba számítom a falut.

— Hát mivel?

— Sörösüvegekkel.

Hihetetlenül néztem.

— De hát hogy történt?... — ügy kellétt vallatni, harapófogóval, azaz csipesszel szedni ki belőle a szót — hogy modern műszert mondjak, hogy ha elolvassa, meg ne sértődjön. — Hogy történhetett?

Mosolygott, s vállat vont.

— Vetélkedés.

— Hogyhogy vetélkedés,.. Ellenségek?

— Igen ...

— Néni derült ki a vizsgálatnál?... vagy nem is volt vizsgálat? Nyomozás? Csendőrök?,..

— Nem kellett nyomozni, egyszerű dolog volt. Ügy történt, hogy mikor borosán kiment a legény az ajtón, már a többi odakint várta, S ahogy

kilépett, üres söröspalackokkal agyonverték.

— Nem fogták le őket?

— Nem.

— Miért?

— Kiderült, hogy ők nem ezt akarták agyonverni. Tévedés volt.

Bámulva néztem a vendéglőst, s lassan kezdett lefoszlani előttem a zakóruhája, s minél tovább néztem, annál jobban láttam, hogy pitykés, régimódi lajbi s ujjas van rajta, csizma van a lábán, s makrapipa van a szájában. Az arcát is borotválatlannak láttam már, s a fején kemény túri süveget, ahogy a népszínművekben játsszák még ma is a régi csaplárosokat.

— Meg is halt az a legény?

— Bizony meg.

— El is temették?

— El.

— Merre van a temető?

— A temető?

— Az. ,

— Minek?

— Minek?... Egy örökzöldet akarok oda ültetni, egy fenyőfát; van itt kertész?

— Hogyne, kérem, van bizony, nagyszerű virágkertészet és faiskola vart itt, milyen fenyőt, ezüstfenyőt?

— Nem, én feketefenyőt akarok.

Ezzel elköszöntem, s kimentem a

csárdából. Még ma is régi az utca képe, de szemben egy nagy épület emelkedik, tiszta reneszánsz stílusban, malterból.

Felültem a kocsira, jött a barátom, s azt mondtam neki:

— Barátom, szép egy falu ez!

— Ugye szép? — mondta örömmel — most villanyvilágítást fogunk bevezetni.

— Talán mindjárt hozathattok Amerikából villamosszéket is.

— Mire az?

— Hogy modern módon üthesse agyon az ember a barátfát.

A barátom nevetett, nem tudta, mire célozok.

— Nem kell nekünk ahhoz villamosszék. Tegnap a csőszöm egy csavargót a jyrkúsbotiával úgy vert agyon, mint egy csavargó kutyát.

— Miért?

— Emberségből. A gazember egy kis kapásjányt kergetett a kukoricásban. A csőszöm meglátta, utánaszaladt s agyonverte.

Az OPUS hanglemezújdonságai

A bratlslavai OPUS zeneműkiadó és hanglemezgyártó vállalat a legfiatalabb Ilyen jellegű vállalat Csehszlovákiában, ám nagyszerű kiadói programja és tervei, valamint azok realizálása által méltán zárkózik fel a már jóval régebben létesült két csehszlovákiai hanglemezgyártó vállalat, a Supraphon és a Pánton mellé. Mind a klasszikus, mind a könnyű- és szórakoztató zene kedvelői számos kitűnő felvételt találnak az OPUS kínálatában. Ezúttal, az utóbbi időben kiadott, néhány olyan sikerlemezt ismertetünk, melyek elsősorban a népszerű, szórakoztató muzsikát kedvelők soraiban arattak és aratnak igen nagy sikert.

A világhírű svéd ABBA együttes hazánkban is — megérdemelten — igen népszerű, amit mi sem bizonyít jobban, mint az a tény, hogy hazánkban az utóbbi két évben négy ABBA-nagylemez került kiadásra, közülük három éppen az OPUS-nál (a negyediket, az ismert „The Album“ elműt a Supraphon adta ki). A legújabb ABBA-lemez, amely az OPUS és a svéd Polar Music/Sannes Trading Ab vállalat közös kiadásában jelent meg, az együttes egyik legsikeresebb nagylemeze, az „Arrival“. Á lemez mind a nagyközönség, mind a szakemberek soraiban osztatlan sikert aratott, ami a kitűnő énekeseket, a remek hangszerelést, a páratlan muzikalitást és fülbemászó dallamokat produkáló együttesnél tulajdonképpen egy kicsit sem szokatlan. Az „Arrival“ című zenekari Г tehát nem énekelt) számon kívül a lemez tartalmazza a világsikert aratott „Money, Money“ (Pénz, pénz), a „My Love, My Ufe“ (Szerelmem, életem) című számot, a „Tiger“ (Tigris), a „When I Kissed The Teacher“ (Ha megcsókolom a tanítót) és a „Dum Dum Diddle“ című disco-számokat. Mint minden ABBA-lemez, ez is olyan, hogy csak felső fokon lehet róla szólni, ám ennél sokkal többet ér, ha a kitűnő számokat meghallgatjuk.

Nem kis szenzációla volt a csehszlovákiai hanglemezkiadásnak az ugyancsak a közelmúltban kiadott Boney M-hanglemez. Az első csehszlovákiai Boney M-lemez a világhírű együttes két nagylemezének legjobb számait tartalmazza. Megtalálható a lemezen a „Daddy Cool“, a „Sunny“. a .Belfast“, a „Ma Baker“ és a „Silent Lover“ című sikerszám, s még hat, összesen tehát tizenegy dal a világhírű együttes imponáló előadásában. Ezt a lemezt az OPUS a nyugatnémet Hansa Musikproduktion vállalattal közösen adta ki a rockzene-kedvelők nem kis örömére.

A szlovák könnyűzene és operettmuzsika egyik legjelentősebb képviselője, interpretálja volt mindent kizáróan az évtizedeken át sikert sikerre halmozó, rokonszenves -és egyéni varázsával mindenkit lenyűgöző érdemes művész, a nemrég elhunyt František Krištof Veselý. Színházban és a moziban, a rádió és a televízió műsoraiban és a hangversenytermekben gyönyörködhettünk sokoldalú és utánozhatatlan művészetében. Ennek a nagy művésznek állított emléket az OPUS nemrég kiadott „Prečo sa máme rozísť“ (Miért kell elválnunk) című lemezével, amely tulajdonképpen F. K. Veselý érdemes művész profillemeze. D. Pálka címadó számán kívül G. Dusík, P. Cády, P. Zelenay, A. Baláž és mások „evergreen“-né vált számait találhatjuk a lemezen, mint például a „Biele margaréty“ (Fehér margaréták], „Ked harmonika tíško znie“ (Mikor a harmonika halkan szól), a „Miluška moja“ (Miluskám) című máig is népszerű egykori slágerek, valamint egy kis egyveleg Lehár Ferenc legszebb operettdalaiból. Ez az új OPUS- lemez méltó emléket állít a könnyűzene és operettmuzsika feledhetetlen előadóművészének.

A „musical“, amely Leonard Bernstein szerint átvett valamit az operából is, az operettből is, a revűből is, meg a francia zenés vígjátékból, a „vaudevill“-ből is, nos, a „West Side Story“ diadalútjával meghódította Európát is. Az OPUS a musical kedvelőinek kedveskedett, miután kiadta a „Svet muzikálov“ (A musicalek világa) cfmű kitűnő hanglemezt, amely a népszerű Studio Brno zenekar színvonalas interpretálásában mutat be részleteket olyan világhírű musicalekből, mint a már fentebb említett „West Side Story“ és a „My Fair Lady“, valamint J. Kender „Kabaré“, J. Herman „Hallo, Dolly“, M. Theodorakisz „Zorba“ című musicaljeiből és néhány hazai szerző (J. Brabec, T. Šebo-Martinský stb.f zenés játékából. A Stúdió Brno zenekar mind a világszámokat. mind hazai szerzők darabjait színvonalas hangszerelésben, kifejezően, melodikusán, több remek hangszerszóló beiktatásával interpretálja.

Végül a „Dvanásť do tucta“ (Tizenkettő az egy tucat] című hanglemezről szólunk, az OPUS egyik ugyancsak új, a népszerű muzsikát, annak tucatnyi sikerszámát bemutató lemezéről. A lemez hazai és külföldi szerzők sikerszámait tartalmazza, a külföldi zeneszerzők számait (Gade: „Jalousie“, Bristol: „La, la Peace Song“, А. Вагroso: „Brasil“ stb.) Is szlovák szöveggel. A számok előadói: Marika Gombitová, a tavalyi bratislavai Lýra győztese, H. Vrtíchová, A. Sagátová, K. Duchoň, J. Mikeš, P. Vašek, E. Streková, T. Rédey és mások, a kísérő zenekarok többek közt Gustav Brom és G. Offermann együttese, a Taktici, ZA-JA-CE együttes, Vlado Hronec és Miloš Oberuč zenekara, s közreműködik a BEZINKY vokáleg у fittes is. SÄGI TÖTH TIBOR

„Uprengého farsang44

Az elmúlt évszázadok során a különböző országokban, tájakon farsang idején egész sor népszokás, népi játék alakult ki.

Az ókori Rómában a téli napfordulót — december 25—26-át a legnagyobb ünnepnek tartották. Az új év ettől az időtől számított, különböző játékokkal, zenével, tánccal köszöntötték.. Ezt az ünnepségsorozatot tartják a mai farsangi népszokások elődjének amelyek tulajdonképpen a pogánykori tavaszváró és termékenységet kérő szertartások maradványai.

A farsangi szokások igazi hazája Olaszország, de valójában egész Európában elterjedt. A vidámság ünnepét egyes országokban más-más időben tartják. Spanyolországban például január 20-án, Olaszországban pedig február 14-én kezdődik a sokszínű szórakozás. Ezekben az országokban még manapság is látványos, színes felvonulással, karnevállal fejezik be az ünnepségsorozatot. A karnevál arról a hajót ábrázoló szekérről kapta a nevét, amelyet az álarcot viselő tömeg vidám dalokat énekelve és tréfákat űzve végigvontat az utcán.

Nálunk is vannak különböző szokások a farsangi időszakban. De legtöbb helyen ez főleg abban jut kifejezésre, hogy a szokásosnál többtáncmulatságot rendeznek. Vannak azonban olyan vidékek is, ahol- látványos felvonulásokat szerveznek farsang" hétfőjén. Felsö-Ipoly mentén egyes községekben ez természetes volt, még az én fiatalkoromban is. „Uprengého farsang“ — a cigányok kökzöntötték igy a farsang végét, s aztán mi is átvettük tőlük a hangzatos üdvözlést. A faluban a hejehuja, dfnomdánom három napig tartott, s csak a hamvazószerda vetett véget a muzsikaszónak.

Egyszer-hopp-máskor-kopp világ járta akkoriban, de ezt a mai fiatal már nehezen érti meg, s talán lassacskán azok is elfelejtik, akik saját bőrükön érezték a „koppot“.

Farsang végén még akadt a „disznóságból, s kocsonyát főztek, amelylyel mindegyik tányér megtelt, ahány csak volt a háznál. így aztán a család rá volt kényszerítve a kocsonyaevésre. Természetesen ősi hagyomány volt a pampuska (fánk)-sütés,.amelyből hatalmas tálakkal készítettek.

Farsang végén három napig állt a bál. Vasárnap, hétfőn főleg a fiatalok ropták a táncot, de kedd este a nőseké volt a jog. Akkor az ifjak nemigen ugrálhattak, mert vtsszakézből kaptak egyet, s hamar kirepültek az árokba. A 20-as években még nemigen múlt el farsang vérig menő verekedés nélkül, amely sokáig szóbeszéd volt a faluban.

A legények, suhancok farsang hétfőjén cigányzenekar kíséretében, nótaszóval járták a falu utcáit, s mindenüvé beértek, ahol lány volt a háznál. Rendszerint a legöregebb legény mondta a köszöntőt:

Eljött már a farsang szőrös szakállával.

Fenyegetett engem egy nagy szál kolbásszal.

Nem 'kell nékem kolbász, csak egy darab szalonna, sutty a tarisznyába.

Ha nem adnak szalonnát, kifúrjuk a gerendát.

Akkor még megtehettük volna, mert a lakások zöme gerendás volt, amelyet sok helyen vaskos mestergerenda támasztott alá. De nem kellett kifúrni, mert a jókora darab szalonnát ráhúzták a nyársra, s lett hozzá kolbász is és a kosarakban szaporodtak a tojások, teltek a demizsonok.

Hálából rogyásig táncoltattuk a ház szépségét és a gazdasszonyát. Porzott a konyha földpadlója, de mégis hálásan vették a legények látogatását, akik a bálban is jól megtáncoltatták a hajadonokat, s itt-ott a menyecskéket is. Voltak helyek, ahol viszont kosarat kaptunk, s nem perdült a szoknya, nem roptuk a táncot, sőt a ház kardos asszonya seprővel hadonászott az orrunk előtt. Akkor döbbentünk rá, hogy a vasárnapi mulatságon elfelejtettük megtáncoltatni az eladó lányt, ezért nem voltunk szívesen látottak.

1943 februárjában mi is karnevállá akartuk fejleszteni a farsangjárást. A nótáző legények két maskarának öltözött fiatalt húztak kétkerekű taligán, akik a lányos házaknál bohóckodással tették tréfásabbá, vidámabbá a látogatást. Talán sokan észre sem vették, hogy a bohócok hátán érdekes felirat volt: „A németek is bohóckodnak, de már-nem soká“. Bár azt mondták, a kakastollasok nem látnak tovább az orruknál, ezt észrevették. A hétfő esti mulatságban a „maskarák“ nem forgathatták a lányokat, mert a csendőrőrsön „puhították“ őket.

Régi kedves szokás volt a farsangolás, amelynek befejezése után kiváló vacsora készült a „zsákmányból“, amelyet ipolymenti háromemberessel nyomattunk le. Igaz, ősi szokás szerint az összeszedett mindenfélének a fele a kísérő cigánybandát illette. De még mindig maradt annyi, hogy a szalonnás, kolbászos rántottéból a falu legényei, suhancai megtömhették a gyomrukat.

A farsangi szokás még mindig elevenen él az emlékezetemben, s azt sem felejtettem el, bogy egy-egy legény lemaradt a lányos háznál, s mámorában olyasmit ígért, amiből húsvét után lakodalom lett. Akkor aztán folytathattuk a farsangkor befejeződött eszem-iszomot.

Tóth Dezső