Szabad Földműves, 1978. július-december (29. évfolyam, 26-52. szám)

1978-08-05 / 31. szám

W ARGA ERNŐT az udvaron ” találtam. Éppen kőmű­vesmunkát végzett. • Ehhez is ért? — kérdez­tem. — Sok hasznos dolgot megta­nul az ember, mire eléri a nyugdíjkorhatárt — felelte bölcs mosollyal. Ernő bácsiról tudni kell, hogy tanítói pályafutása közben évek óta a CSEMADOK helyi szerve­zetének egyik legaktívabb ve zetőségl tagja volt, de szívén viselte és viseli még ma Is a helybeli kertészkedők problé­máit is. Ű kezdeményezte a Szlovákiai Gyümölcsészek és Kertészkedők Szövetsége helyi szervezetének megalakítását. — Olyan gyorsan fölcsepere­dett a szervezet, mint amilyen gyorsan a gomba nő tavasszal — mondta Ernő bácsi, miközben félretette a kőműveskanalat, majd meghívott, hogy nézzek szét a kertben. — Hatan szor­galmaztuk a szervezet megala­kítását. Vesztemre talán én vol­tam a legmozgékonyabb, hát el­nöknek is engem választottak meg. Az alakuló gyűlésre har­mincán jöttünk egybe. Minden anyagi alap nélkül indultunk, személyenként hat koronát fi­zettünk be a közös kasszába, hogy legyen miből fedezni a postaköltségeket. Az első évben 400 ezer korona értékű árut vá­sároltunk fel. Az idén ennél jó­val többre van kilátás. Június­ban már fél millió koronánál tartattunk. Lehet, hogy az év végére túlhaladjuk az egy mil­lió koronát. Ide tartozik még, hogy a tagok száma közben százhatvanra kerekedett. # Minek köszönhető a szer­vezeti tevékenység iránti, egyre fokozódó érdeklődés? — Tudományos alapokon ked­­veltettük meg az érdeklődőkkel a kertészkedést. Színvonalas szakmai előadásokat tartottunk. Érdeklődőkben soha nem volt hiány. Tavaly, a CSEMADOK he­lyi szervezetével együttműköd­ve, szüreti ünnepséget rendez­tünk, s kiállítás keretében mu­tattuk be a legszebb termé­nyeinket, valamint a rendelke­zésünkre álló szakirodalmat. Szakkönyvekből, főleg a „Ker­tészkedők tanácsadója“ című kiadványból sajnos nem tudjuk kielégíteni az igényeket. Már a járási könyvesbolttal is kapcso­latba léptünk, de ott is csak azt tudták mondani, várjuk meg a következő kiadást. Külön örö­münkre szolgál, hogy a fiata­lok sem vonakodnak a szerve­zeti tevékenységtől. A termelői kedv növekedését szerintem az idézte elő, hogy az emberek lát-I ják, a jó szervezésnek és a hoz­záértésnek köszönhetően kama­tostól megtérül a befektetés. Varga Ernő bácsi, a lelkes kertbarát. a tereprendezést, kiültettünk hatvan nyírfát, meg negyven nyárfát, utána pedig húsz gesz­tenyefát és negyvenöt tuja-bok­­rot. Ha megkapjuk a fűmagot, gyepet telepítünk. A múlt vasár­nap is az alakuló parkban dol­gozgattunk, de hazazavart ben­nünket az eső. Csak örülni tud az ember, ha valahol azt tapasztalja, hogy jól mennek a dolgok. A peredi (Te- Sedtkovo) kertészkedőknél tett látogatásom alkalmával így tör­tént. Az 6 példájuk is bizonyít­ja, hogy elég néhány — sőt akár egyl — lelkes ember, aki állandóan ösztönzi és hozzáér­téssel irányítja társai munkáját, és két év alatt népes szervezet- I té fejlődhet a kedvtelésből ker­tészkedők tábora. Amint tapasz­taltam, az igyekezetben és újab­­' ban már a szakmai hozzáértés­ben sincsen hiány Pereden. Ezért az ottani kertbarátok munkájához nem is kívánok mást, csupán sok napsütést — az eső pótolható, meg mostaná­ban amúgy is van belőle elégi —, meg azt, hogy továbbra is olyan zöldséget és gyümölcsöt termeljenek, amiért a felvásár­lók és a fogyasztók egyaránt el­ismeréssel és hálával adóznak. ___ОРЯ — Községünkben a kertészkedők főleg paprikát, uborkái, sárga­répát, retket és salátát termel­nek. ф A felsorolt növényfélékből alig látok valamit a kertjé­ben ... — Én nem a haszon kedvéért, inkább kedvtelésből kertészke­dem. Csak azt és annyit értéke­sítek, ami nem fogy el a család­ban. Nagyobb mennyiségben csak gyümölcsöt — főleg őszi­barackot és almát — termelek. Ф Meg oltványokat. Ez itt lített termények felvásárlásával és értékesítésével. — A tagok létszámának és a forgalomnak a növekedése elő­segítette a szervezet megerősö­dését. Persze anyagiakban is gyarapodtunk. Vettünk egy „Terra" típusú kerti kistrak­­tort, s azzal főleg az idősebb, de más, segítségre szoruló tag­társainknak is segítünk a leg­fontosabb munkák elvégzésében. Ez a szolgáltatásunk majdnem ingyenes. Van egy motoros per­metezőnk is, de egyelőre üzem­például szőlőiskola, ugye? — Igen. Irsai Olivér. Nagyon ízletes fajta, sokan keresik. Hogy megértsen, nem szakosí­tottam magam egyetlen zöldség vagy gyümölcsféleség termelésé­re sem. Kis helyen sok mindent termelek. Még sárgadinnyét is ültettem. Több fajta almát és őszibarackot telepítettem. S hogy valóban a változatosság hívó vagyok, azt a szőlő fajta­­összetétele is igazolja. ф A szervezeti tevékenység bizonyára nem merül ki az em­képtelen. Természetesen együtt­működünk a nemzeti bizottság­gal és a többi tömegszerveze­tekkel is. A nemzeti bizottság elismeri létjogosultságunkat, rendezvényeinket támogatja, ha úgy szükséges. S mi sem mara­dunk adósak. Kivesszük részün­ket a társadalmi munkából, se­gítjük a választási programból eredő feladatok teljesítését. Nemrég vállaltuk, hogy társa­dalmi munkával új parkot léte­sítünk. A nemzeti bizottság ki­jelölte a helyét, mi elvégeztük

Next

/
Thumbnails
Contents