Szabad Földműves, 1978. július-december (29. évfolyam, 26-52. szám)

1978-07-29 / 30. szám

1978. Július 29. .SZABAD FÖLDMŰVES. A szocializmus országaiban Kuba nagy építkezései Kubában egész sor nagy ipari beru­házás megvalósításán dolgoznak. Cien­­fuegosban olyan malom épül, amely ha belép a termelésbe, annyi lisztet ad az országnak, mint ma az összes kubai malom együttvéve. A körülmé­nyek egész sorának balszerencsés egybeesése folytán a malom építői el­maradtak a tervelőirányzattól, s végül is módosítások alapján 1978 decembe­rére kellene átadniuk a kész üzemet. A dolgozók a jelek szerint e határidő előtt egy hónappal befejezik a mun­kát. Az előirányzatoknak megfelelően épül a közeli, majdan öntöző-berende­zéseket gyártó üzem. E gyár átadását — amely bolgár szakemberek segítsé­gével épül — szintén 1978 végére ter­vezik. A százezer négyzetméter terü­letet elfoglaló üzemben évente majd 9000 kilométer hosszúságú csővezeté­ket gyártanak, és azt tervezik, hogy az öntöző-berendezésekből exportál­nak is. Jelentősen bővítik a cienfue­­gosi hőerőművet is. A termelésbe be­kapcsolódó hármas és négyes számú gépegység egyenként 169 megawatt teljesítményű lesz. Az építkezésen je­lenleg 43 japán technikus dolgozik. Ugyanebben a tartományban műkö­dik majd Kuba egyik új büszkesége, a guabairai cementgyár, amely elkészül­te után 1,65 millió tonna cementet ad évente a szigetországnak. Az első ter­melési lánc 1979 májusában indul, s 1980 első negyedében az üzem már teljes kapacitással termel. Eddig a külső és belső építési munkák felét végezték el, és a gépsorok ötödrészé­nek párhuzamos szerelésével vannak készen. Az üzemi technikát ehhez a létesítményhez az NDK szolgáltatja, és sok szakembere is részt vesz a gyár építésében. A tartomány országszerte hírneves üzeme, az Espartaco cukorgyár, amelynek dolgozói vállalták, hogy az előirányzott 56 ezer tonnán felül 2000 tonna cukrot adnak az országnak. A jelek szerint e vállalásukat jelentősen túl is teljesítik. Cilia Clara tartomány­ban a Santa Clara-i vas- és fémüzem kibővítése sikeresen befejeződött, és a régi gyár már csak amolyan mellék­­épülete az új, hatalmas, modern üzem­nek. Nem messze innen egy új üzem­ben különleges kazánok készülnek cukorgyárak számára. A dinamikus iparosítás talán legin­kább Ciego de Avila tartományban érzékelhető. Itt nemcsak cukorgyára­kat szereltek fel teljesen korszerű technikával, hanem Moronban telje­sen új városrészek is keletkeztek né­hány év leforgása alatt. Befejezéséhez közeledik a 650 ágyas modern új kór­ház építése is. Szófia harmadik légi kikötője Nem volt könnyű dolguk az építé­szeknek és a repülés szakembereinek, amikor azt a feladatot kapták, hogy keressenek helyet az új szófiai repü­lőtér számára. Ismeretes, hogy a bol­gár főváros egy meglehetősen kicsiny medencében, a Szófiai-medencében fekszik, amelyet csupán a tengerszint fölötti ötszáz-egynéhány méteres ma­gassága miatt szoktak fennsíknak is nevezni. Mint minden korszerű repülőtérnek, ennek is igen fontos része a két fel-, illetve leszállópálya, a nagy teljesít­ményű fogadóépület (négyszer akkora lesz, mint a szófiai pályaudvaréi), az irányítótorony, a hangárok, az üzem­anyagraktárak, áramfejlesztő-komple­xum stb. Amikor a tervezők elképze­léseiket ismertették a közlekedés- éa postaügyi minisztériumban, kiderült: a Krivina melletti légi kikötő két-há­­rom percenként fogadhat, illetve in­díthat majd akár óriás repülőgépeket is. Óránként legkevesebb háromezer utas útlevél- és vámvizsgálatát végez­hetik el a repülőtéren; a forgalmat évi hatmillió utasra méretezték. Űsz­­szehasonlításként: a Moszkva melletti Seremetyevo—2 elnevezésű és szintén épülő repülőtér is ekkora lesz. Csupán a térképre kell pillanta­nunk, s megállapíthatjuk, hogy Bulgá­ria a légi útvonalak kereszteződésé­ben fekszik, jó összeköttetést kínál Észak-Európa és Közel-Kelet, Afrika és Nyugat-Európa, India és a Távol- Kelet között. Éppen ezért alapvető kö­vetelmény, hogy a főváros, Szófia, korszerű, nagy befogadóképességű nemzetközi repülőtérrel várja azokat is, akik az országot utazásuk végcél­jának tekintik; meg a tranzitutasokat is. A légi közlekedés bolgár szakem­berei egyébként a következő tíz-tizen­öt esztendőben a polgári légi forga­lom igen nagy mértékű növekedésével számolnak. Donn fontos találkozó színhelye ■* volt a múlt héten. A tőkés vi­lág hét legerősebb államának vezetői vitatták meg közös problémáik rende­zésének, Illetve a gazdasági kapcsola­taikban felvetődött nehézségek áthi­dalásának módját. Érthető, hogy Car­ter amerikai elnök és a vendéglátó Helmut Schmidt, az NSZK kancellárja volt a hangadó, hisz éppen e két or­szág között vannak a legnagyobb gaz­dasági ellentétek. A tárgyalásokon ilyen kérdések vetődtek fel: a tőkés világ gazdasági nehézségeinek elhárí­tása, inflációellenes intézkedések, olyan szociális bajok, mint a munka­­nélküliség tömeges előfordulásának megfékezése, a fejlett ipari országok viszonya a fejlődő országokhoz, és fel­vetődött olyan kérdés is, mint a légi terrorizmus elleni harc. Az Egyesült Államokat több bírálat érte szertelenségéért. Például azért, hogy túlméretezett olajbehozatalával Egyeztetés har­mónia nélkül elmélyíti a tőkés világgazdaság egyen­súlyhiányát. Amerikai részről a védő­vámrendszerek ellen hangzottak el vá­dak stb. A kétnapos csúcstalálkozó eredményeit összegezve, általában el­mondhatjuk: mindenki „jól megmond­ta a magáét“, születtek némi, jegyző­könyvben rögzített elhatározások, a részvevők a „teljes harmónia“ jegyé­ben bájosan mosolyogtak a hivatalos felvételeken, s maradtak a régi ellen­tétek. Washington kötelezte magát, hogy 1980-ig egyhatoddal csökkenti olajbe­hozatalát és világszintre emeli a hazai olajárakat, energia-takarékosságot ve­zet be. Az NSZK a maga részéről be­leegyezett fokozott adókedvezmények nyújtásába. A tőkés országok hajlan­dók többet vásárolni az eddiginél, az Egyesült Államok a tőkés világ gaz­dasági érdekeinek megfelelően növeli exportját, a japánok megnyitják ka­puikat a nyugati áru előtt és önként szabályozzák kivitelüket... A bonni megállapodásokat még konkretizálják, s majd egy év múlva, újabb csúcstalálkozón derül ki, hogy a hivatalos bájvigyor mennyire volt őszinte, nem csupán máz volt-e a tő­kés partperek acsarkodásának leple­zésére. —őr— A Közel-Keleten helyzet változatlan Cyrus Vance amerikai külügymi­niszter volt a védnöke annak a nem nagy bizakodással bejelentetett ta­nácskozásnak, amelyet egyiptomi rész­ről Kamel, izraeli részről pedig Da­­jan külügyminiszter folytatott a Lon­don melletti leedsi kastélyban. Dajan már megérkezésekor fölényeskedve következtetni engedtetnem azért jöt­tek Leedsbe, hogy megegyezzenek. A különutat követő Szadat egyiptomi elnök műfelháborodással jegyezte meg, hogy ha Izrael nem hajlandó beleegyezni Kairó feltételeibe, akkor fölöslegesek a további tárgyalások. Tudhatta volna ezt már akkor is, amikor az árulás útjára térve meg­hirdette a maga különutas rendezési szerepét. így aztán nem meglepő, hogy a leedsi összejövetel valójában Wa­shington érdeke volt, helyesebben az amerikai kormány szemfényvesztő űzelme a nyugati közel-keleti rende­zési tervek kudarcának palástolásá­ra. Washingtonnak azért kellett a hármas találkozó, hogy a nagyvilág felé bizonyíthassa: nem szakadtak meg (januárban) a tárgyalások, ha­nem csak a „közelebbi rendezési mó­dozatokat keresték“. Ha ez így volt> vajmi sovány ered­ménnyel állhatták elő a leedsi ta­nácskozás részvevői. Ismeretes ugyan­is, hogy Begin izraeli miniszterelnök egy kézlegyintéssel elintézte Szadat legutóbbi rendezési javaslatait, ame­lyeknek kapituláns jellege még nyil­vánvalóbb volt, mint az előzőeké. A rendezésből teljesen kihagyta a pa­­lesztinai arabokat, illetve harmad­rendű szerepet szánt nekik. Márpedig a palesztinai nép jogi helyzetének érdemleges és igazságos, megelége­déssel fogadott megoldása a közel­­keleti komplexum sarkallatos kérdé­se, ezen áll vagy bukik az általános rendezés. Szadat vásári alkuba bocsátkozott és szégyenteljesen felsült. Ekkor a Szocialista Internacionálé lépett fel Külpolitikai kommentárunk A harc nem volt hiábavaló v\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\^^^ Az ifjúság felsorakozik PRÄGÄTÖL HAVANNÁIG Ma Havannában megkezdődik a XI. Világifjúsági Találkozó, hogy részt­vevői választ adjanak e kérdésekre: mit tehetne földünk felnövő nemzedé­ke a béke, a biztonság, a leszerelés ügyének előmozdításáért? Az ifjúsági és diákszervezetek már 31 éve azon munkálkodnak, hogy vá­laszt adhassanak e kérdésekre. Büsz­kék lehetünk rá, hogy e nemes célú találkozók alapját éppen nálunk, Prá­gában rakták le az I. VIT-en. Éppen 31 évvel ezelőtt. * A világ ifjúságának rendszeres ta­lálkozóit, illetve ezek összehívását, hogy a nemzetközi kérdésekkel kap­csolatban állást foglaljon, véleményt mondjon, 1945-ben a háborús sebektől borított Londonban határozták el. Itt az egyes országok ifjúságának képvi­selői megesküdtek, hogy megteremtik a világ népeinek őszinte és nemzetkö­zi barátságát, fenntartják az igazi tar­tós békét, felszámolják a nyomort, az ínséget... „Eljöttünk, hogy hitet te­gyünk az egész ifjúság egysége mel­lett, hogy megemlékezzünk a harcban elesett társainkról és esküt tegyünk, hogy az ifjúság dolgos keze, alkotó elméje és lelkesedése sohasem esik többé áldozatul háborúnak“. A londoni eskütétel vezette be a DÍVSZ, a Demokratikus Ifjúsági Világ­­szövetség megalakulását, melyen 63 ország fiataljainak küldöttei voltak je­len. A legutóbbi, berlini VIT-en már több mint száz ország ifjúsága szállt síkra a tartós béke és a népek testvéri barátsága mellett. Valamennyi VIT óriási színpompás népünnepélyként zajlott le. Történetük ugyanakkor azt is igazolja, hogy az ifjúság politikai állásfoglalásával min­denkor szembeszállt a fegyverkezési hajszával, a háborús előkészületekkel, a neokolonializmus próbálkozásaival, és támogatásáról biztosította a béke erőit, valamint a nemzeti felszabadító mozgalmakat. A VIT története azt is bizonyítja, hogy az Imperialista körök sohasem tekintették valamilyen nagy majális­nak az ilyen világösszejöveteleket. Gondoljunk csak a bécsi és a helsinki találkozások elleni imperialista propa­ganda-támadásokra. Az idén a Karib-tenger gyöngysze­mén, a szocializmust építő Kubában folyik a XI. VIT. Havanna látja vendé­gül a világ 155 országából érkezett fiatalokat. 1978, a fesztiváli év, Kubá­ban szinte nemzeti ünnepnek számít. Első ízben rendeztek amerikai föld­részen, mégpedig az Egyesült Államok tőszomszédságában, világifjúsági ta­lálkozót. A VIT-iküldöttségek létszámá­val kapcsolatban hetven ország kérte képviselete létszámának bővítését. Csak a Szovjetunióból ezer küldött vesz részt a fesztiválon. A résztvétel­­nek, persze vannak objektív korlátjai is, mert mint a fesztiváli előkészítő bizottság megállapította, első ízben rendezik meg a találkozót egy olyan országban, amely az ún. harmadik vi­lághoz sorolható, s így számításba kell venni az e tényből következő ob­jektív határokat és lehetőségeket. Ku­ba mindig kiállt az afrikai országok küldöttségei létszámának bővítése mellett. Hazánkat mintegy 500 tagú küldött­ség képviseli. A küldöttek csoportja a kerületek és járások legjobb tanulmá­nyi eredményű, legjobb munkaeredmé­nyeket elért fiataljaiból tevődik ösz­­sze. Mintegy százan vannak kulturális életünk neves személyiségei. Vladimír Remek, az első csehszlovák űrrepülő, küldöttségünk tiszteletbeli tagja. ízelí­tőt adnak népművészetünkből, hagyo­mányainkból, Fesztiváli virág című audiovizuális műsorral képet adnak kulturális életünkről, beszámolnak a SZISZ tevékenységéről, a CSKP politi­kájának megvalósításában végzett al­kotó munkájukról. Kanizsa István A közelmúltban felfigyeltető megál­lapodásra jutottak a Dél-afrikai Köz­társaság által bekebelezett Délnyugat- Afrika, más nevén Namíbia szabadság­­mozgalmának vezetői és az ENSZ Biz­tonsági Tanácsának öt nyugati tagjá­ból álló bizottság tagjai. A tárgyaláso­kon nem is volt kicsi a tét: vagy elfo­gadható megoldás az ENSZ által Is szentesített jogáért küzdő namíbiai nép számára, vagy a nemzeti felszaba­dító mozgalom újabb, fegyveres fel­lángolása, esetleg egy polgárháború megkockáztató sa. Nem először folyt a tárgyalás Na­míbia jövőjéről, s volt már olyan eset is, hogy azt hitték, tető alatt a rende­zés, de Pretoria urai az utolsó pilla­natban visszakoztak. A történelem ka­tegorikus parancsa elől azonban nem lehet a végtelenségig kibújni. A szem­ben álló felek jól felfogott érdeke, hogy az ésszerű megegyezés útját jár­ják. Miről is van szó? Röviden: 749 ezer lakosú 823 145 négyzetkilométernyi te­rület sorsáról. Namíbia 1884-ben né­met gyarmattá vált. A gyarmati iga ellen többször is lázadozott a törzsi összetételű lakosság, különösen a hős herero törzs. Az első világháború után Németország elvesztette gyarmatait, s Namíbiát a Népszövetség gyámsági területté nyilvánította. Ugyanígy a második világháború után az ENSZ is, mely Namíbia igazgatásával a Dél­afrikai Uniót bízta meg. Pretoria a­­zonban nagyon otthonosan rendezke­dett be a mandátumterületén, erre is kiterjesztette apartheid-rendszerét. E- zért a népek követelésére a világszer­vezet 1988-ban megvonta Dél-Afrikától a mandátumterület igazgatásának jo­gát. Csakhogy Pretoria fittyet hányt a világszervezet döntésének, dacolt a hágai nemzetközi döntőbíróság ítéle­tével is, hisz jól tudta, befolyásos ba­rátai vannak a nagy tőkésországok­ban, akik szintén féltik namíbiai érde­keiket, koncesszióikat az ásványkin­csekben roppant gazdag területen. Pretoria már arra készült, hogy Na­míbia államigazgatási különállóságá­nak is véget vet, s mint Délnyugat- Afrikét bantusztánokra, azaz törzsi alapon szervezett egységekre osztva beilleszti a Dél-afrikai Köztársaság államrendszerének keretébe. Am á húrokat nem lehet a végtelen­ségig feszíteni. Az öntudatosodó namí­biai nép határozott antiimperialista politikát folytató egyetlen szervezete, a SWAPO, azaz Délnyugat-afrikai Népi Szervezet vezetésével megkezdte el­szánt harci akciók szervezését. A szomszéd afrikai országok támogatását élvező namíbiai partizánok akcióba léptek és a természeti feltételeket ki­használva gyakori rajtaütéseket haj­tottak végre a kormánycsapatok állá­sain. Polgárháborús légkör alakult ki, s Pretoria az utóbbi években jobbnak látta a tárgyalásokat, számára na­gyobb katasztrófa elhárítása érdeké­ben. Persze ezt jobbára nyugati bará­tai tanácsára tette, mert sohasem szándékozott őszintén tárgyalni. Az amerikai bankok tavaly több mint két­milliárd dollár hitelt nyújtottak VOR-kezdeményezően. Közel-keleti tény­megállapító küldetésének befejezté­vel Bruno Kreisky szocialista párti osztrák kancellár és Willy Brandt, a nyugatnémet szociáldemokrata párt elnöke olyan megoldási tervezetet dolgozott ki, mely bizonyos korláto­zottsága ellenére a Biztonsági Tanács ismert két lényeges határozatából In­dul ki. Lényeges benne az izraeli csapatok visszavonása az 1967 előtti határok mögé, továbbá a palasztinal kérdés rendezésének fontosságára va­ló utalás. Az Izraeli kormány nem adott vá­laszt a Szocialista Internacionálé ja­vaslatára, de kereken el sem utasí­totta. Nyilván Dajant használta fel szócsövének. Dajan ugyanis a leedsi tárgyalásokon a szadati elképzelések visszautasítása mellett olyan állás­pontra helyezkedett, mely valójában ellentétben van a Kreisky—Brandt tervezettel, viszont saját javaslatok­kal sem állt elő. De minek is?! Az izraeli- kormány ugyanis maga leplezte le turpisságát, amikor Weizman hadügyminiszter és egyiptomi kollégája, továbbá Szadat elnök tárgyalásait követően, különö­sen az utóbbi visszhangjával kapcso­latban úgy nyilatkozott, a kormány egyes tagjai nem kaptak felhatalma­zást önálló döntésre, vagy arra, hogy a kormány nevében nyilatkozhassa­nak. Ez Dajanra is vonatkozik, tehát mondhatott volna bármit is Leeds­­ben, Tel Aviv magának tartja fenn a kizárólagos véleipénymondás jogát. Így aztán a leedsi találkozón sem­milyen megegyezés nem történt, arra vonatkozólag sem, folytatja-e Szadat és Begin a kétoldalú útkeresést. így aztán az elnöklő Cyrus Vance eről­tetett derűlátással zárhatta be az ér­tekezletet: „A két fél között meg­mutatkoztak a komoly nézeteltéré­sek. Nos, sok kemény munka van hátra. Mindkét ország továbbra is békét akar.“ Szadat ezt sokkal konk­rétabban fejezte ki: „Még távolabb kerültünk egymástól.“ -ri-STER kormányának, s az amerikai tő­kés vállalatoknak majdnem ugyanany­­nyi értékű beruházásaik vannak Dél- Afrikában. így érthető, hogy nem akarnak veszteni, s ezért súgnak a politikai éleslátással éppen nem dicse­kedhető pretoriai rendszernek. A SWAPO a rendezési tárgyalások kezdetén három pontban fejtette ki >követeléseit:A szabad választások elő­készítéséért az átmeneti időszakban az ENSZ-megbízott legyen felelős (Dél-Afrika namíbiai képviselője is tő­le függjön); a dél-afrikai, csökkentett létszámú katonaságot szállítsák az or­szág déli részébe; a Walvis Bay, azaz a Bálna-öböl egyetlen mélytengeri ki­kötő hovatartozása nem lehet vita tár­gya-A tárgyalások akkor megszakadtak, mert nyilvánvaló lett, hogy Pretoria csak színjátékot űz, nem érdeke a megoldás, időt akar nyerni. A tárgya­lások megszakadása után ezrével hur­colták el a SWAPO aktivistáit. Sam Nujoma és a SWAPO más vezetői most is egyenesen a börtönből mentek a tárgyalásokra, amelyeken végre megállapodás született. Ennek lényege: Namíbia fokozatosan elnyeri függetlenségét s az átmeneti időszak­kal kapcsolatos problémák megoldá­sában oroszlánrésze lesz az ENSZ-Пек. Húszezer főről 1500-ra csökkentik a dél-afrikai katonaságot. Helyére ötezer főnyi ENSZ-katona jön s vagy ezernyi polgári személy, ENSZ-szakértők, akik a választások előkészítésében és egyéb ügyek lebonyolításában fognak segédkezni. Walvis Bay esetében amolyan kétes ítélet született. Hovatartozását majd a független Namíbia és a dél-afrikai kormánynak kell tárgyalásokkal el­döntenie. Addig azonban még évek telnek el, s azt az időt Pretoria a ma­ga javára kamatoztathatja. A szocialista közösségtől, a világ béke- és igazságszerető tömegeitől tá­mogatott namíbiai nép kétségtelen si­kere a most a Biztonsági Tanács elé kerülő megállapodás, ám Dél-Afriká­­ban tovább tart a terror légköre, a pretoriai kormány úgy viselkedik, mintha semmi sem változna. Vagy ta­lán ebben mesterkedik? Namíbia népe felkészült a várható gáncsoskodások kivédésére. Lőrincz László

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents