Szabad Földműves, 1978. július-december (29. évfolyam, 26-52. szám)
1978-07-22 / 29. szám
1978. július 22. SZABAD FÖLDMŰVES Mit szól hozzá, főmérnök elvtárs? A szalma lángralobbantásának, elherdálásának az ideje végképp lejárt. Ehhez azonban törvény-erejű miniszteri rendeletnek kellett születnie, hogy véget vessen a már-már nagyon elharapódzó, bűnös könnyelműségnek, meggondolatlanságnak... A szalma ismét leltári értékként szerepel a mezőgazdasági Üzemek nyilvántartásában.S fölöttébb — mint a takarmányalap szerves részét — dúló viharoktól, esőzésektől szakszerű tárolással, fóliaponyvával óvják, oltalmazzák, nehogy valamicskét is veszítsen minőségéből, amíg feldolgozásra nem kerül. Mert ez a sors vár rá: értékes tápanyagok hozzáadásával pelett lesz belőle, amely kitűnően raktározható, sokáig eltartható, s bármikor etethető. A változó körülmények manapság egyre több mezőgazdasági üzemben igényelnek még határozottabb, célratörőbb tetteket. Ilyen körülmény a szalmabegyüjtés és -tárolás ütemének feltétlen gyorsítása. Mert bizony nem mindegy, hogy ez a munkaművelet három-négy hétig is elhúzódik, vagy fele ideig tart. Fontos az időlerövidítés azért, hogy az emberi és gépi erő minél előbb felszabaduljon, s más, nagyon fontos munkát végezhessen. Éppen ezért egyre korszerűbb és hatékonyabb szalmabegyűjtési és -tárolási eljárások, módszerek, a munka-termelékenységet lényegesen fokozó gépi eszközök alkalmazásán-szerkesztésén törik a fejüket, kutatják fel a jól hasznosítható tapasztalatokat. A munkaerő-szegényebb Cseh Szocialista Köztársaságban már évekkel ezelőtt ilyen irányba terelődött a mezőgazdasági üzemek szakember és műszaki gárdájának fő figyelme. A helyzet kényszerítette ilyen megoldások nemegyszer előbbre vitték a fejlődést. Tehát Szlovákiában is nagyon időszerű a mezőgazdaság műszaki értelmisége felé fordulás, a bonyolult problémák kollektív megoldására serkentés. Miért hangsúlyozzuk ezt éppen most? Azért, mert sajnos, az egyébként széleskörűen alkalmazható, jól bevált módszerek, eljárások nemegyszer megfeneklenek egy-egy mezőgazdasági üzemben, ahelyett, hogy sokkal bátrabban elterjednének az egész járásban, vagy kerületben, esetleg országos méretben is. Így válnának igazán közkinccsé, mind a mezőgazdaság, mind a társadalom javát hatványozottabban szolgálva. Követésre méltó, jó példaként említhető ilyen értelemben a dunaszerdahelyi járás, amelyben igyekeznek általánosan elterjeszteni, a gyakorlatban alkalmazni a tudomány, a technika legújabb vívmányait, hasznos ismereteit. Ily módon vezetők, szakemberek, kommunisták gyorsabban legyűrik a nehézségeket. Mire alapoznak ezenkívül? Azt tartják: nem elég az anyagi alap, jól ki kell tudni aknázni a szellemi erőforrásokat, az emberek tudását, találékonyságát, s a cél elérésének szolgálatába állítani. A legutóbb Alsó-Csallóköz CSILIZKÖZ nevű szövetkezetében jártam. Megtudakoltam többek között azt is, mi a helyzet a szalmabegyűjtés és tárolás szakaszán. — Ez a legkomolyabb problémánk — kezdte tájékoztatását G á 1 Sándor, a szövetkezet főmérnöke. — De azért nem esünk kétségbe. Próbálunk úrrá lenni a nehézségeken. Huszonhét gabonakombájnunk nem kevesebb, mint 1900 hektárnyi tarlót, s csaknem ugyanennyi vagon szalmát hagy maga mögött. Ennek a betakarítása és szakszerű tárolása épp elég fejtörést okoz. Mindössze 12 szalmagyűjtő kocsival rendelkezünk, ezek kétharmada kis teljesítményű. Legalább 16—18 kellene belőlük. No meg már el is használódtak az évek során, s így- gyakoribb a meghibásodás. — Mit szól ehhez, főmérnök elvtárs? — Mit szólhatnék! Azt, hogy a HORAL-kocsikat gépállomás gyártja. Meg az NTVS-t is. Sem az egyikből, sem a másikból nem kaptunk tavaly és tavalyelőtt. Miért nem gyártja ezeket a szalmagyűjtő kocsikat a gépipar? ... Akkor bizonyára lenne belőlük elegendő. Elevenbe vágó kérdés ez! És jogos a főmérnök háborgása, hiszen a mindjobban növekvő keresletet — amely a mezőgazdasági nagyüzemek részéről nyilvánul meg — egy vagy két gépállomás képtelen kielégíteni. — Sosem voltunk, s ma sem vagyunk restek hasznosítható tapasztalatok, szakismeretek szerzésére — folytatja Gál elvtárs. — Például hasznát látjuk mindannak, amit a zborovicei Győzelmes Február Efsz-ben — mint újdonságot — felkutatunk, megismerünk. Ezzel a szövetkezettel nagyon jó a baráti és együttműködési kapcsolatunk. Az éles logikájú, gyors észjárású, járásszerte közismert szakember a továbbiakban arról beszél, hogy a Kroméríži Gépállomás ez év május elsején HON—50 és HON—51-es gépekre szerelt rakóvillát mutatott be, mint újdonságot. Ezzel 6—7 méter magas szalmakazal rakható. — Am nehogy azt higgye, hogy ezzel az újdonsággal megelégedtek?! Továbbfejlesztés végett átadták az említett Győzelmes Február szövetkezet műszaki és újító gárdájának. Ök meg örömmel vállalták. A rakóvillát másfél méterrel meghosszabbítják. Funkciójában azonos marad, teljesítménye azonban lényegesen megnő. Ezt követően a főmérnök saját próbálkozásukról beszél. Mivel nincs elegendő Horal-kocsijuk, a kazaluzás lehetősége adott. A régebbi szalmahúzási módszert módosítják: két traktorral egyszerre két sor szalmát húzatnak. A húzószerkezetet a gépműhely szerelői készítik, B o z s a k i László gépműhelyvezetővel az élen. Bár rendelkeznek pneumatikus szalmaf óvóval, teljesítmény-kihasználása nem megfelelő, épp a kevés szállítókocsi miatt. A bálázott szalma összehordása és kazalozása is eléggé munkaerőigénves és amellett költséges. Míg bálázott szalmából egy ember 10 órás hosszabbított műszakban 1,2 hektárnyi területet szabadít fel, addig az új begyűjtési technológiával — a krnniéfízi példa szerint — ugyanennyi idő alatt legkevesebb 2—2.5 hektár szalma gyűjthető be. Vagyis ily módon a munkatermelékenység kétszeresére nő. Ilyen munkatermelékenység-fokozás elérése viszont nagyon is kifizetődő, még akkor is, ha több szellemi erőforrás bevetését igényli. A kitűzött cél — aratás után egy héttel a szalmabegyíijtést és -tárolást is befejezni! — ily módon elérhető. N. KOVÁCS ISTVÁN munkahelyre, s így dolgozunk. Csak nem ijedünk meg ez esőtől?!... A főkertész sok mindenről tájékoztat. Többek között arról, hogy harmincöt diák a zöldhagyma, s huszonöt asszony a karalábé szedését végezte, derekas helytállással. — S mit hoz a közös kasszába a 20 hektáros kertészet? — Ha valami természeti csapás közbe nem jön, a tervezett 800 ezer korona helyett egymillió korona lesz a bevételünk. A paprikánk igazán sokat ígérő. — Különös a mostani időjárás — kesereg Elek Beta István, a plesivecl (pelsőci) Vörös Csillag Efsz főagronómusa. — Április hetedikétől július negyedikéig alig volt esőmentes napunk. Most is lóg az eső lába. A szakember leguggol, megkapargatja a földet, s a néhány milliméternyi felső réteg alól előtűnik a nedves talaj. Végignéz a táblán, s a következőt mondja: — Bár szárazabb lenne! Mert hiszen öntözni tudnánk, de a talaj szárítására még képtelenek vagyunk... — beszédéből érződik a közös gazdaság termése iránti aggodalom, féltés. — Húsz hektárnyi területen termesztünk zöldségféléket. Sajnos, komoly kárt okozott a fagy. Közben megérkezett György Miklós főkertész, aki tovább gombolyítja a beszéd fonalát. — A zöldhagyma helyébe kelkáposztát palántáztunk. Paprikát 1,3 hektáron termesztünk, fólia alatt. Eddig már háromszor szedtünk, egy-egy szedés után két tonna a szállítmány, amit a zöldségfelvásárló üzem vesz át. Most már hetente kétszer szedünk és száll! tunk paprikát. Igaz ugyan, hogy a palánták meg eredéséhez kedvez az időjárás, de a munkavégzés esőben nem éppen leányálom. — Akkor Is dolgozunk, ha esik az eső — tromfol Nagy Edit, a szövetkezet egyik leglelkeseb dolgozója. — Ha esik. felvesszük az orkánkabátot, amit mindig magunkkal hozunk, Ide a Mivel az állattenyésztést fejlesztik, elegendő és jó minőségű takarmányra is elengedhetetlenül szükség van. Ezt a kérdést Farkas Istvánnal, a közös gazdaság elnökével, latolgatjuk. Felsorolja, mennyi szarvasmarhájuk, sertésük, juhuk van, s milyenek a takarmány-termesztési lehetőségeik, a réteket, legelőket is beleértve. Hozzáfűzi például, hogy a közel kétezer hektárnyi rétből, illetve legelőterületből félezer hektár szinte hasznavehetetlen. Kevés a szálastakarmány-termesztő területük — szántóföldi! —, mindöszsze 252 hektár. Mindamellett ellátják az állatállományukat saját maguk termesztette takarmánnyal... — Ez így igaz! — szól közbe a főagronómus. — Az évelő takarmányfélék első termését begyűjtöttük. Lucernából és lóheréből 184 vagonnyi szenázst és 11 vagon szénát készítettünk. Fűfélékből meg harminc vagon szenázs és nyolc-tíz vagon széna került tárolásra. A Nagyhegyről 260 hektárról még betakarításra vár a széna. Hozama kitűnő: első kaszálatként 16—20 tonna zöld fű, hektáronként. Ha az összes fűfélénket idejében be akarnánk gyűjteni, akkor naponta legalább száz kézi kaszásra lenne szükségünk. Ennyi munkaerő verbuválása szinte képtelenség ... Vitamindús „zöldliszt“ lesz belőle... Foto: —-kn— Szólni kell még a kukoricáról. Sem a vetésének, sem a kelésének nem nagyon kedvezett az időjárás. Ez mindenképpen hatással lesz majd a hozamátlagra. A kiszántott 38 hektárnyi mák, s a J6 hektárba el nem ültetett burgonya is a silókukorica területét bővítette. A szálas takarmány betakarításának most van a dandárja a rožňavai (rozsnyóí) járás mezőgazdasági üzemeiben. Viszont a rétek, valamint a termesztett fűfélék, s takarmánykeverékek kaszálása még nem fejeződött be. Mint a pelsőci példa is mutatja: a dologszertezésen, a szakszerű munkán sok múlik. —I. b.sokak kedvenc eledele. Télen-nyáron kapható a boltokban. Megkönnyíti a háziasszonyok • munkáját, gazdagítja, választékosabbá teszi a család heti étlapját. A galántai járás tešedíkovói (Pered) szövetkezetében tizennyolc hektárnyi területen termesztettek cukorborsót. Jó eredménnyel: elérték a hektáronkénti, tervezett négytonnás hozamátlagot. A betakarítást magyar gyártmányú vágószerkezettel ellátott SZK—4-es gabonakombájn segítségével végezték, a szalmát pedig rendfelszedő segítségével gyűjtötték pótkocsira. Felvételünk a borsószalma betakarítását végző Körösi Gyula traktorost, s munkatársait örökítette meg. Kép és szöveg: —era— SS* Zúgnak a tejet hajtanak a telt 'kalászok. ■ Beérett a gabona. A föld busásan fizet az ember szerető gondoskodásáért. Személyautóval utazva az ember nem sokat lát a komárnói (komáromi) járásból, azonban az is elég annak a felismerésére, hogy a mezőgazdasági termelés szempontjából egyike hazánk legfontosabb járásainak. A járás területén szinte mindenütt ugyanaz a látvány: gabonaföldek, kukorica, répa, takarmányfélék. 1978 nyara van, az aratási munkák Ideje, a hatodik ötéves tervidőszak harmadik aratása. Mint ahogy a gyors vágtára készülő versenylovak várják az indulást parancsoló jelt, úgy várakozott a járás gabonatábláinak szélén 365 kombájn. Fülkéikben a vezetők izgatottan várták az agronómusok intését, s elindultak a gépek, hogy 26 ezer 406 hektárról betakarítsák a termést. Az SZLKP járási bizottsága, valamint a jnb tanácsa különbizottságot létesített az aratás időszakára. Megoldották az alkoholmentes italok problémáját, gondoskodtak a tárolási lehetőségek bővítéséről, a munkaerő-gazdálkodási osztály pedig elintézte, hogy rendelkezésre álljanak a vállalatoktól igényelt szállító eszközök. És mi minden szükséges még az aratáshoz? Pótalkatrészek, baleset- és tűzmegelőző intézkedések, orvosi ellátás, meleg étel stb. A gépek csoportos bevetése ebben a járásban magától értetődő. Így van ez a sokolcei (lakszakállasi) Csehszlovák—Magyar Barátság Efsz-ben is. Ilyen nagy gazdaságban mindig sok a teendő, de most mindennél fontosabb az aratás. Ezekben a napokban az agronőmus, Rákócza József, a gabona betakarításával törődik elsősorban. — Ezerkétszáz hektárról takarítjuk be a gabonát — tájékoztat az agronőmus. — Nehéz az aratás, de jól fizet a gabona, így kedvvel, szorgalommal dolgozik mindenki. Tájékoztatásképpen magyarázza a dűlőket — Kécsi dűlő, Bódai-föld, Vermes-tanya —, ahol a legnagyobb búzatábláik vannak, és közben elmondja, hogy 18 kombájnjukat szervezési szempontból két csoportra osztották. Egy kombájnra átlagosan 83,9 hektár aratnivaló esik. A kombájnok napi teljesítménye 900 tonna gabona. Ha kedveznek a körülmények, akkor az aratást kilenc nap alatt befejezik. Tervírányzatuk hektáronként 60 mázsát fr elő. Ez majdnem háromszorosa annak, amit az egyéni gazdálkodás idején termeltek. Az idén pedig bizonyára egy-két mázsával a tavalyi eredmények fölé kerülnek. A MAI „ELSŐ KASZÁS‘ Szabó István az idén az efsz huszonharmadik aratásában vesz részt. Közel ötven évével jól ismeri azt az időszakot, amikor a gépről még álmodni sem mertek. Egy gépet ismertek csak, az ember karját, amivel a kaszát lendítette. Az aratókat is szekérrel vitték — ahogy akkor mondták — betakarítani az életet. Mert a búza akkor az életet jelentette. Pista bácsi ma a kombájn felelőse, vezetője, az efsz első kombájnosa. kombájnok — Mit jelent ma „első kaszásnak" lenni? —■ Talán nem is a címre, hanem arra vagyok büszke, hogy minden rendi ben megy, nem néztem el semmi hibát a kombájnomon. A gépet különösen az aratás idején a lehető leghatékonyabban kell kihasználni. Arcán a szavak után szinte látni lehetett, hogy megmozdult benne a kombájnos és a gépszerelő szíve. Az utolsó mondatot nemcsak elméje mondta — ennek szükségét érezte. Olyan parancsoló szükségét, mint ahogy az embernek kell a szabad lélegzés. A kombájn egyenletes, ütemes dübörgéssel közeledett. Előtte, hanyatt estek a szemmel telt kalászok, s múlandóságukat csak a mozdulatlan szalmacsomók jelezték a pusztára tarolt földön. A gép főkormányosa Vajlik József. Huszonhárom éves — gépszerelő —, harmadik éve ül a kombájnon. — Aratás közben gondol-e arra, hogy a búzából kenyér lesz? — Az idősebb nemzedék számára a búza még ma is az életet jelenti. Nekünk, fiataloknak, pedig a fáradságos, de szép munkát, melynek eredményeként családi házat építhetünk, vagy esetleg autót vásárolhatunk. A búza tehát számunkra is életet jelent, olyan jövedelemforrást, mely alapjául szolgál a mai igények kielégítésének. Vörös Sándor a gépszerelés fortélyait az ógyallai szaktanintézetben sajátította el. — Milyen érzés az életet menteni? — Nem érti a kérdést. — Ügy értem, aratni. — Ja, ezt kérdezte. — Mosolyog huncutul. — Szeretek aratni, végtelenül boldog vagyok, ha jól működik a gép. A sebességgel viszont csínján 'kell bánni. A munkaversenybe nemcsak a gyorsaság, hanem a minőség i3 beleszámít. Így tehát mindenre vigyázni kell. A kormánykeréktől a késekig mintha minden a keze folytatása lenne. A motor egyenletes zakatolása szinte visszhangzik izmaiban, idegeiben, vérében. A bogyaréti Vajlik László, fiatal társaihoz hasonlóan, kedveli a zenét, a sportot, s szívesen olvas. Természetes, hogy most ő sem ér rá hobbizni. — A hobbit eltesszük télire, amikor nem olyan nagy a hajtás. Reggel ötkor kelek, s bizony későre jár, amikor hazatérek. Mindezt nem panaszként mondom. Sajnos, sok szülő még ma is a mezőgazdasággal ijesztgeti gyengébben tanuló gyermekét. „Ha nem tanulsz, mehetsz a szövetkezetbe kapálni.“ Szerintem ma az efsz-ben szakmunkásnak lenni semmivel sem hátrányosabb, mint az iparban. A szövetkezet határa a két Duna közé ékelődik. A tekintélyt parancsoló Nagy-Duna vize békésen hömpölygött. A népek nagy kék országútján egy motoros uszályt vontatott. A zöldellő erdők csipkézett koronái fölött úszott a lemenő nap. Az alkony fényétől minden eleven színárnyalatot kapott. Egy tisztás, ahol három ösvény fut össze, olyannak tűnt, mint egy barna, dolgos emberi tenyér. Csiba László f A cukorborsó
