Szabad Földműves, 1978. július-december (29. évfolyam, 26-52. szám)

1978-12-23 / 51. szám

1978. december 23. SZABAD FÖLDMŰVES .11 A teremben ünnepélyes hangulat uralkodik. Az osztályfőnök lassan, meg-megremegő ujjal az utolsó diák mellére is feltűzi a zöld szalagot. A lányok pirosló arccal és csillogó szemmel pislognak, némelyikük tekintete a szülők soraiban kutat, biz­tató mosolyt, támaszt keresve. De mintha a fiúk szeme is fé­nyesebben villogna, mint máskor. Az osztályfőnök és az igaz­gató is halkan, meghatottan ejti a szót, valami kaparássza a torkukat. A kis család valamennyi tagját lányuknak, fiuknak tekintik. Megkedvelték őket, jóban-rosszban együtt éreztek ve­lük s most nehéz lenne úgy kezet szorítaniuk, hogy közben ne gondoljanak az elszakadás közelgő pillanatára. Ilyenkor bi­zony megsajdul a szív, nehezebb a lélegzet, a szó. A harkácsl kultúrházban vagyunk, a Tornaijai Mezőgazdasági Műszaki Középiskola végzős növendékei már a terített asztal mellett ülnek. Mellükön, a hevesen dobogó szív fölött, ott dísz­ük a kiérdemelt zöld szalagocska. A zenekar halk melódiákat játszik, az ünnepi feszültség lassanként feloldódik, mint má­jusi éjszakában az orgonaillat. Még néhány pillanat s máris vidám társalgástól hangos a terem — kitárulnak a diákszívek. nem mindenben értettünk egyet, de azért alapjában véve jó közösséget al­kottunk. Szinte minden megmozdulás­ba bekapcsolódtunk: sportoltunk, sza­valtunk, és a SZISZ-szervezet munká­jából is kivettük a részünket. S ami a legörvendetesebb, mindezt nem a ta­nulmányi előmenetel rovására tettük. — Félsz az érettségitől? — Gondolom, többé-kevésbé minden­ki tart tóle, csak kevesen merik be­vallani. Azzal bátorítom magamat, hogy ha alaposan jelkészülök, nem érhet meglepetés. Marika édesapja, Tóth József, az újbódvai szövetkezetben dolgozik, az ellenőrző bizottság elnöke. Koccin­tunk a lánya egészségére. — Örülök, hogy Marika hamarosan leérettségizik, de még boldogabb len­nék, ha megfogadta volna a tanácso­mat és folytatná a tanulást. De nem, ő dolgozni akar. Hát dolgozzon, kény­szeríteni nem akarom. Ügy tervezi, hogy hazajön a szövetkezetbe. Jó he­lye lesz, csak aztán megbecsülje ma­gát. • • • A tornaijai mezőgazdasági iskola kerek húsz évvel ezelőtt indult, négy osztállyal és mintegy százhúsz diák­kal. Néhány évig oktattak itt növény­­termesztőket és állattenyésztőket is, de a jó irányzat mindig az üzemgaz­dász-képzés volt. Immár közel másfél ezer diák került ki az iskolából, kö­zülük sokan főiskolai képesítést sze­reztek és fontos társadalmi vagy poli­tikai feladatkört látnak el, elsősorban a mezőgazdaságban. TÖBIK LÁSZLÓ mérnök, az iskola igazgatója, gondolataiba mélyedbe for­gatja ujjai között a végzősök szalag­avatói üdvözletét, s halkan mondja: — Nekem sem könnyű a szó, pedig már jó néhány évfolyamot felavattunk és elbúcsúztattunk. Ez az élet sora — A SZOVJET EMBEREK ÉLETÉBŐL Jövőt építő fiatalok Az érettségire készülődök osztályfő­nöke JEZSÖ JÁNOS. Vajon mit érez- - hét ilyenkor a tanár, aki néhány hó­nap múlva szárnyra bocsátja diákjait? — Az osztályfőnöki megbízatás örö­met és gondot, jogot és még több kö­telességet jelent. Mindezt szívesen vállaltam. Ügy érzem, sikerült meglel­nem az utat, melyen a tanár és a diák megértésben haladhat együtt. Nehéz lenne pontosan szavakba önteni, mit érzek ezekben a percekben. Felemelő érzés tudni, hogy nemsokára az én tanítványaim ts érett emberekké vál­nak s bekapcsolódnak az alkotó, ter­melő munkába. Hely és feladat szá­mukra is bőven akad az életben, hi­szen mezőgazdaságunkra az elkövet­kező években is igényes feladatok vár nak. Valamennyien azon fáradoztunk, hogy jó szakembereket adjunk a gya­korlatnak. Munkánk sikerességének fokmérője a diákok helytállása lesz. S hogy most nehéz a perc? Nem tehe­tek ellene, szívemhez nőttek a gyere­kek. • • • A tornaijai „mezősuli’ negyedik osztályában harminchárom üzemgaz­dász-jelölt készül az érettségi vizsgá­ra, az életre. Bármelyiküket kérdezem, reménykedve tekintenek a jövőbe. Ez pedig mezőgazdaságunk tekintélyének növekedésére utal. Először egy villo­gó szemű, helyre kislánnyal, GÄKA ÁGNESSEL ismer­kedem meg. Alig csendül fel a talp­­alávaló, hozzám lép és táncba hív. A lá nárokkal és a ne velőnőkkel folyta tott beszélgetés so rán annyit jegyez tem fel róla, hogy az iskola legjobb sportolói közé tartozik, nagyon sze­ret kézilabdázni, kedveli a távolugrást, és a honvédelmi vetélkedőkön is rend­re megállja a helyét. Gyengéje a „ma­tek“. A pergő ritmusok miatt csak ke­veset beszélgetünk, de azért egyet­­mást így is sikerül megtudnom tőle. Például azt, hogy söregi, és azért vá­lasztotta a mezőgazdaságot, mert tud ja — itt is teret kap az érvényesülés­hez. — Ha járt már nálunk, akkor tudja, hogy jó nevű szövetkezetünk van — meséli a két tánc közötti szünetben. — És mennyi fiatal szakember dolgo­zik ottt Azt mondják, megtalálták a számításukat. Én miért ne találnám meg? — Tehát az érettségi után hazamész dolgozni. — Ha szükség lesz rám otthon, ak­kor igen. Ha elutasítanak, akkor az almágyi szövetkezetei választom. A harminchárom fős osztályban csu­pán két fiú van. Én a kővári származá­sú GRESINA OT­­TÖT faggatom. — Ha megkér­deztek, mindig azt hajtogattam, régész leszek — mondja mosolyogva —, de talán magam sem gondoltam komolyan. Aztán egyszer csak döntenem kellett, és ezt válasz­tottam. — Megbántad? — Még nem, és talán a jövőben sem lesz rá okom. Már a nagyszüleim ts ott dolgoztak, ahol az ország ke­nyere születik. Bízom benne, hogy én is megtalálom a helyemet a mezőgaz­daságban — Pontosabban? — Hazamegyek a nagykürtösi járás­ba. A szlovákgyarmati gazdaságban szeretnék dolgozni, mint növényter ott voltam gyakorlaton és tudom, hogy számíthatok az idősebb, tapasztalt munkatársak segítségére. — Múlnak a napok, közeledik az érettségi ideje. Előkerested-e már a régi jegyzeteket? — Még csak az üzemszervezéssel foglalkozom, de hamarosan a többi tantárgyra is sor kerül. Nem szerel­ném, hogy azt mondják rólam, szitá­val álltam sorba, amikor a tudományt mérték. Szünetel a zenebona, a lányok kis M c m á a ttt, ЩШ____ tó m ű it! a tanulni vágyók egyre jönnek, mi pe­dig okítjuk ókét, embert faragunk belőlük s amikor búcsúzni kell, úgy érezzük, egy darabkát belőlünk is ma­gukkal visznek az életbe. csoportokat alkotnak, csendesen be­szélgetnek. Az egyik csoporttól az osztály legjobb tanulója felől érdeklő­döm. A nagyidai " KOcsiK MÁRIA ne­vét említik. Mások­tól az iránt érdek­lődöm, hányán sze­retnének továbbta­nulni. „Az osztály­ból egyedül Kocsik Mari jelentkezelt főiskolára“ — mond­ják s egyikük már­is indul, hogy meg­keresse. A többiek meg közben el­mondanak felőle egyet-mást. ]ú ba­rátnő, kitűnő szervező, a SZISZ-szer­­vezet vezetőségi tagja, szereti a spor­tot, az irodalmat, és szabad idejében szívesen segít a gyengébb tanulóknak. Mire megérkezik, majdnem zavarban vagyok, mert nem tudom, mit kérdez­hetnék még tőle. — Az iskola legjobb tanulói közé tartozol, mindig kitüntetett 'vagy. Eny nyíre szeretsz tanulni? — Szeretek-e? Száz diákból talán egy ha szeret. A lányok azt mondják, tehetséges vagyok, meg hogy szeren­csém van. Melyik diáknak nincsen? Lehet, hogy szerénytelenségnek tűnik,. de én azt mondom, csak az akarat­erőm több mint másoknak. Nem sze­retek, hanem akarok tanulni. — Mikor határoztad el, hogy főisko­lára jelentkezel? — Már az első évfolyam végén. Tudja, valahányszor szóba került ott­hon az iskola, a szüleim egyre csak azt hajtogatták: „Marikám, úgy igye­kezz, hogy magadnak tanulsz!“ Az ő nyomdokaikban haladok, és a tanácsu­kat is megfogadtam. TÓTH MÁRIA a kassai járásból, Horvátiból jött öko­nómiát tanulni. — Szüleim a me­zőgazdaságban dol­goznak, édesapám hosszú ideig köny­velő volt — meséli Marika —, sokat beszélt a munkájú i ról, talán így akar­■ ta velem megszerettetni ezt a szakmát. Amint látja, sikerült. — Te vagy az osztályelnök, jól ki­­- jössz a lányokkal? A fiúkat nem s i kérdezem, mert... — Ha arra gondol, nem uralkodtunk ? fölöttük. Mint az már lenni szokott, A teremben szól a nóta, fiatalok és öregek, diákok, szülők és tanárok rop­ják a táncot. A gyerekek mosolyog­nak, szemük ragyog a boldogságtól. Reményekkel telve készülnek az élet­re. Bízunk benne, hogy tudásuk legja­vát nyújtva vállalnak majd részt a mindennapi feladatok teljesítéséből és tovább öregbítik iskolájuk jó hírnevét. KÄDEK GÄBOR Komszomol öntözőrendszer — e; nem csupán a jövő nagyszerű öntö zőgazdálkodási rendszere, hanen mindenekelőtt egyetemes gondosko dás annak a népnek a jólétéről melynek célja a föld megváltoztatá sa, a kiváló termelési eredményekké kecsegtető feltételek megteremtése Ez a riport azokról az emberekről újítókról szól, akik igyekezetüket, tu dásukat és akaratukat latba vetv< alakítják, építik a jövőt. • • * A talajjavítók települését villám gyorsan bejárta az örömteli hír: a: állami bizottság hozzájárult, hogj újabb létesítményt építsenek a gyér meltek számára. Most mindenütt er ről beszélnek az emberek: az irodák ban, az ebédlőben, az építkezéseken — Nem első ízben írunk alá ilyer okmányt, számunkra mégis jelentő! esemény ez — hangsúlyozza Vlagyi mir Szemjonovics Cserkaszov, az épí tő-szerelő tröszt képviselője, miköz ben mérsékelt izgatottsággal séta fel-alá az irodában és hol az egyt künkre, hol a másikunkra pillant. -Az ifjúság bátran tekint a távol jövőbe. A fiatalok számára ez épper olyan természetes, mint az, hogy tár sadalmunk — fokozott tevékenység re ösztönözve őket — beláthatatlar működési területet biztosít számukra Ennek igazoláséra csupán egyetler számadatot említek: a Komszomo öntözőrendszer építésére a szovjei állam 738 millió rubelt fordít. Az ál lám ennyi milliót fektet be a földbe, amely ma mindössze tíz-tizenkét má­zsa szemet terem hektáronként, az állatfarmokba, melyeken a kétezer litert sem érk el a tehenenkéntl tej­termelés, a falvakba, melyekből tö­megesen vándorol el az ifjúság és a városokba, ahol nincsenek poros utak. A rubel azért vándorol ide, hogy minden gyökerestől megváltoz­zon. Hogy a holnap mihamarabb való­sággá váljon, azért már ma építik itt a teljesen eltérő mezőgazdasági ter­melési színvonalú és szocialista élet­módú szovhozokat. Napjaink és az elkövetkező napok legfontosabb fel­adata — az aszfaltozott utak, a vá­rosias arculatú falvak, az ipari ala­pokra helyezett nagy kapacitású ál­lattartó telepek és az öntözőgazdasé­­gok kiépítése. Az első ilyen típusú szovhoz a „Kolosz“ nevet kapta. A jövőben összesen bat ilyen szovhoz lesz itt s ezek a már meglevő kolho­zokkal együtt több mint 166 ezer hektár öntözhető földet fognak mű­velni. Ilyen tehát ez az építkezés. Nem hiába kapta nemrégen- hozományul az „Össz-szövetségi“ elnevezést. A párt és a kormány kezdeményezésének köszönhetően született meg és most az olyan emberek energiájának és gondoskodásának jóvoltából él, mint amilyen Vaszilij Sislov és Ivan Par­homenko. Érdekes ezeknek a fiataloknak a sorsa. Már két élmunkás-építkezés van a számlájukon, a Komszomol ön­­tözőrendszer a harmadik. Vászja és Iván nem csupán barátok, hanem ro­konok is. Vászja ugyanis Iván leány­testvérét, Verát vette feleségül. Vászja és Iván a „Voronyezs“ ka­­nafas kotrógépen kezdtek dolgozni és ezzel megalakították az első komszo­­molista-ifjúsági gépkezelő csoportot. Kezdetben a fő szivattyútelepen, ké­sőbb pedig a főcsatornán váltották egymást a- műszakokban. Azután más technikára tértek át s a kotrógépen Vászja helyét Iván felesége, Valja foglalta el. Ö viszont a szűrőállomá­son kezdett dolgozni, ahol szintén elégedett. Miért is ne lenne, hiszen ez az állomás az építkezés szíve, s ennek haladó technológiája teszi le­hetővé a burkolási munkálatok ma­ximális meggyorsítását. Az építők nincsenek szűkében az örömöknek. Jurij Vlagyimirovics Mit­­ropolszkij elvtárssal, a pártszervezet titkárával arról beszélgetünk, hány gyermek született a talajjavítók tele­pülésén, az építkezés megkezdése óta. Eddig ezzel a kérdéssel senki nem foglalkozott, holott igen érdekes. Hi­szen — gyermekek születnek. Ez azt jelenti, hogy az emberek nem kiruc­canni és a könnyű kereset illúziójá­val jönnek ide, hanem azzal a szi­lárd elhatározással, hogy megteleped­jenek és építsenek. Például B. A. Fofanov betonozó brigádjában, amely a közelmúltban, hetvennégyben ala­kult, már négy csecsemő született. E munkaközösségnek szinte valamennyi tagja megtelepedett itt. A nagy na­pon, amikor az állami bizottság bele­egyezését adta a gyermekek számára tervezett létesítmény építéséhez, a betonozók komoly dolgot hajtottak végre — lerakták egy háromemeletes lakóház alapjait'. — Hányadik is ez már a sorban? — érdeklődünk Borisz Andrejevics elvtárstól. — Itt minden a miénk — válaszol nevetve s körbemutat a településen. Tüzetesebben körülnézünk. Sok-sok épületet látunk, valamennyi röpke három év alatt került tető alá. Mind­ez Fofanov elvtárs brigádjának és a hozzá hasonló munkaközösségeknek — mint pl. a kotrógépet kezelők V. Sz. Pozgyakin vezette brigádjának — az érdeme. Annak ellenére, hogy a kotrógépet hirtelen meghibásodás vé­gett egy hónapon át nélkülözniük kel­lett, a brigád becsülettel teljesítette évi tervfeladatát. Az év folyamán 2,5 illió köbméter földet mozgattak meg, helyeztek át. Fiatal bizony ez az építkezés, de követésre méltó példával bőven szol­gál. Az első teherpróbán az egész közösség kitűnőre vizsgázott. Erről tanúskodik az a tény is, hogy a kö­zösség megkapta az SZSZKSZ Víz­gazdálkodási Minisztériuma vörös vándorzászlaját. És ez valóban jó kezdet, mert arra utal, hogy hazánk legjelentősebb építkezéseinek egyikén harcképes közösség kovácsolódott össze. J. GORELIK víjii: ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ л A ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ Kiérdemelték bronz fokozatot Az érsekújvári (Nové Zámky) Milex tejfeldolgozó üzem vajkészítö részlege régebben alakult brigádjának két fia­tal tagja van, akik csak 1975-től dol­goznak e munkaközösségben: Mária Trstenovičová és Mária Palečková (a képen). Mindketten jól beilleszkedtek a Bajkai Margit vezette szocialista brigádba. Mind a munka terén, mind pedig a munkán kívüli közös társa­dalmi életbe eredményesen kapcso­lódtak be. Ok is jól elsajátították a KM-1500-as hazai gyártmányú auto­mata gép kezelését. Tervüket, ami a minőséget illeti, a tervezett 77,3 pontnál jobban, 80,7 pontra teljesítették. Mennyiségi ter­melési tervét pedig a brigádjuk 101,8 százalékra teljesítette. Szépen veze­tett*- krónikájukból pontosan betekin­tést nyerhetünk a brigád üzemi éle­tébe és a munkahelyen kívüli társa­dalmi tevékenységébe. Mindketten fiatalok, szorgalmasak, munkájukat szeretik és a most el­nyert bronz fokozat mellé még a kü­lön dicséretet is megérdemlik, (ers) ❖ ❖ A ❖ ❖ ❖ A ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ A

Next

/
Thumbnails
Contents