Szabad Földműves, 1978. július-december (29. évfolyam, 26-52. szám)

1978-12-23 / 51. szám

SZABAD FÖLDMŰVES

5-Ä7«. december 23.

к

> Az efsz-ek IX. országos kongreszл szusának vitaanyaga — a brosúra 18. oldalán — többek között 'hangsúlyozza, hogy a szocialista mezőgazdaság új, igényes feladataiból eredően a szövetkezeti tagok szakmaipolitiikai felkészítésével kapcsolatban is növekedtek a társadalmi elvárások. Ez azért fontos, hogy a mezőgazdasági termelés továbbfejlesztésének útján sikeresen előrehaladhassunk; elérhessük a 6. ötéves tervidőszak tervcéljait, példásan eleget tehessünk az állam iránti kötelezettségeinknek. Ehhez viszont sokat kell tanulni; sok új módszert, eljárást, fogalmat kell megismerni; a tudományos-műszaki vívmányok egész sorát a gyakorlatban alkalmazni; a bonyolult gépi szerkezeteket uralni.

Persze, tanulás nélkül nincs tudási

A „BETONPAL“ ÁTTÖRÉSE

Mihályién (Michal na Ostrove) avégből beszélgettünk el Wiedermann Bélával és Csiba Istvánnal, hogy megérdeklődjük, van-e egyáltalán gyakorlati haszna a szövetkezeti munkaiskolának, beleértve a tévéiskolát is.

Elöljáróban említették, hogy bizony nekik is meg kellett küzdeni a tudásgyarapítással szemben éveken át kialakult közömbösséggel, emberi gyarlósággal. ( л

— Nálunk sem ment simán — kezdte a pártelnök. — Meg kellett győzni a tagokat arról: aki nem tanul, az menthetetlenül lemarad. Képtelenné válik az évről évre bonyolultabb termelési feladatok teljesítésére. Hangsúlyozni kellett: az új szakismeretektartoznak. Önmaguk is meggyőződhetnek róla, ha megelégednének az öthat évvel ezelőtti gabonahozam-átlaggal, ezt végzetes hibának könyvelhetnék el. Nem ezt teszik! A mércét évről évre magasabbra állítják. A tanulásban, a tudáshasznosításban egyaránt. Nem véletlen, hogy a járási tudásgyarapítási versenyben — az elmúlt idényben — az előkelő III. helyezést sikerült kivívniuk. Megérdemelten. Tilajcsik Árpád felelőssel az élen.A KÉK DUNA AZ ÉLEN

A somorjai (Šamorín) szövetkezet a tudásgyarapítási járási verseny abszolút győztese. Ebben a mezőgazdasági üzemben az 530 állandó dolgozó közül

Szövetkezeti felnőttoktatásunknak, amely már közel háromévtizedes hagyományokra tekinthet vissza, kétségkívül vannak jelentős eredményei. E- nélkül nem summázhatná az említett vitaanyag, hogy országos méretben a szövetkezeti tagjainknak harminc százaléka rendelkezik szakképzettséggel. De ha jól önmagunkba nézünk, már előbbre is Járhatnánk.. .1

Elmondhatjuk: gazdasági sikereinket lényegesen befolyásoló tényező a szaktudás, a jó politikai felkészültség, mert hiszen jelentős termelőerőt képvisel. így igaz ez? Bizony így! Hát akkor érdekeltté kell tenni a szövetkezeti tagokat abban, hogy tanuljanak, s a szerzett utdást sokoldalúan hasznosítsák, mégpedig rövid Időn belül, a mindennapi gyakorlatban: a termelésben, az üzemszervezésben, az éves terv készítésekor, a gazdaságirányításban stb.

Am a szövetkezeti munkaiskolának, az ezen belüli oktatásnak nemcsak színe, hanem fonákja, árnyoldala is van. Figyeljük csak meg, többnyire nem az élenjáró szövetkezetekkel van baj, hanem éppen a lemaradozókkal. A téli művelődési idény nyújtotta lehetőségeket nem hasznosítják. ímmelámmal tesznek valamit, ami porhintésnek is beillik. Az ügyhöz való helytelen hozzáállásuk nemegyszer fura helyzetet teremt: így kerülhetnek „hasszámok“ a jelentésekbe, a sosemvolt előadásokról, a soha el nem hangzott vitafelszólalásokról stb. Szerencsére, járásonként csupán egynéhány szövetkezet van ilyen... A Parasztszövetség járást bizottságainak politikai dolgozói a figyelmüket ezekre a mezőgazdasági üzemekre összpontosíthatnák, hogy a már említett visszásságokra semmiképp se kerülhessen sor. Elvégre, a szövetkezeti vezetők önmagukat csapják be. Hát kiknek a legfőbb érdekük, hogy a tagság szakmailag és politikailag jól felvértezetté váljék, mint épp az övék?

KÖZÖSSÉGI, TÁRSADALMI ELVÄRÄS:

Tanulni, tudást hasznosítani

re olyannyira szükségük van a dolgozóknak, mint élőlénynek az oxigéndús, tiszta, friss levegőre. A hetvenes évek elején azután sikerült a „betonfalat“ áttörni.

Az agronómus elsorjázta, mimindennel barátkozott meg azóta a tagság, s mi köszönhető a rendszeres felnőttoktatásnak.

— Azelőtt — újságolta —, bármenynyire is szerettük volna például elérni a járási hozamátlagot cukorrépából, ez csak nagyon ritkán fordult elő ... Pálfordulás következett be az emberek gondolkodásmódjában, más a munkához való viszonyuk, tudják, önmaguknak ártanaik, ha a közösséget szakmai hozzá nem értésből eredő károsodás éri. Ma már a négyszáz mázsás hektárhozamátlag nem megy ritkaságszámba, még a kedvezőtlen időjárási viszonyok ellenére sem, mint amilyen az idei is volt. Mit tettünk? Számba vettük a cukorrépa-termesztéssel kapcsolatban az összes hibalehetőségeket, s ezeket következetesen igyekeztünk klrekeszteni a gyakorlatból. Ehhez természetesen a növénytermesztőket, a gépkezelőket szakmailag is jól fel kellett készíteni, Erre a legalkalmasabbak a té]i hónapok. Nálunk az előadások többnyire szakosítottak, a helyi problémákhoz kötődnek, s ezért a szakágazatok dolgozói a felnőttoktatás keretében érdeklődéssel is kísérik azokat.

Ebben a szövetkezetben a gabonaprogram teljesítését is nagyon komolyan veszik: a 60-asok mozgalmába

360 fő kapcsolódott be a téli oktatásba, kísérte rendszeresen figyelemmel az előadásokat, s véleményét is hallatta a vita keretében.

— A tanulás és a tudáshasznosítás kérdésével rendszeresen foglalkozunk — kezdte tájékoztatását Fehér Károly elnökhelyettes, pártelnök, oktatási felelős. — Ennek azután meg is van az értelme. Épp befejezés előtt áll egy felmérésünk, mit tettünk a 6. ötéves tervidőszak három évében a tudásgyarapítás vonalán, szakmai-politikai vonatkozásban. Mintegy hetven dolgozó, többnyire vezető tisztséget betöltő egyén esetében vizsgáltuk felül, 1 mit tett, hol tart az önképzésben, műveltségi színvonala emelése végett.

Lám, ezt a jó példát másutt is követhetnék. Számos fogyatékosság kerülne felszínre, s megtehetnék a szükséges intézkedéseket.

Node, nézük csak, mi volt a helyzet itt, három évvel ezelőtt a tejtermelésben? Akkor 3450 liter tejet fejtek évi átlagban, tehenenként. Jó eredmény, ugye? S egyáltalán nem voltak elégedettek. Az eredmény? A múlt év végén már kétszáz literrel többet könyvelhettek el, s előzetes becslések szerint az idén meglesz a 3800 liter. Persze, ezért tenni is kellett: intenzív legelőket, létesítettek, az éves tervet lebontják egyénekre, azaz a fejőkre. Az állattenyésztő naponta ellenőriz, az e célra szóló táblára név szerint kiírja az előző napi eredményt s a tervet. Ez nagy serkentő erőt ad a jó minőségű munkához, a nyilvánosság előtt

folyó munkaverseny ily módon a legeredményesebben tölti be küldetését. Ugyanez a helyzet az állattenyésztőtelepek közötti verseny vonalán is.

ч — Három-négy éve praktizáljuk ezt a versenyformát — mondotta Simon Károly mérnök, főállattenyésztő. — Negyedévenként összegezzük az eredményeket, fogyatékosságokat. Azokat, akik megérdemlik, nyilvános dicséret illeti, a lemaradozókat viszont elmarasztaljuk.

S most álljunk meg egy pillanatral Mi hozott gyökeres változást a tej minőségében? Erre a főzootechníkus a következőképpen válaszolt:

— A múlt év második felében áttértünk a differenciált jutalmazásra. Az I. osztályú tej fejőséért tíz százalékos béremelés jár; a II. minőségi osztályba sorolt tejért az alapfizetség dukál; viszont az a fejő, aki csak III. osztályú tejjel „örvendezteti“ meg a közöst, az tízszázalékos fizetéslevonással érheti be. Mi lett ennek az eredménye? Már az év végéig egyötödével volt több az 1. osztályú tej. A harmadosztályú tejet sikerült az idén már 8—10 százalékra csökkenteni. Ez igen nagy előrehaladás, ha az előbbi években uralkodó helyzethez viszonyítjuk. Ez csak úgy vált lehetségessé, hogy tanulmányoztuk a legcélravezetőbb jutalmazási módszereket, s a leszűrt tanulságokat a gyakorlatban érvényesítettük.

Erre azt mondhatják egyesek, mi köze ennek a szövetkezeti munkaiskolához, a felnőttoktatáshoz? Nagyon is sik! Érdemes épp az ilyen problémákat napirendre tűzni, a munkaiskola keretében.

— A rendszeres tanulás kétségkívül alakítja a dolgozók gondolkodásmódját. Ez lemérhető azon is, hogy ma ir ár nem apró-cseprő dolgokkal rukkolnak ki — mint négy-öt évvel eze őtt —, hanem a közösség érdekeit szem előtt tartó javaslatok, vélemények hangzanak el az értekezleteken, az előadások utáni vitákban.

Van egy problémájuk: az öt termelőegység közül az egyikben a borjúelh-illás aránya igen magas. A felnőttoktatás keretében sor kerül a Borjúnevelés kérdései című szakelőadásra. Ugyanakkor a kérdéses telep borjúgondozói megtekintik az alsópéterí (I)olný Peter) szövetkezet profilaktóriumát, üzemelés közben. Ezt a tanulmányutat a járási állatorvos és a Kék Duna főállattenyésztőjének látogatása előzte meg.

Mindent egybevetve: ahol nemcsak tanulnak, hanem a tudás gyakorlati hasznosítását Is szorgalmazzák, a várt eredmény sem marad el. S ezért küzdeni érdemes.

N. Kovács István

Ágh ISTVÁN:

A gyerek disznóölésről álmodik

fel ilyen jó volna álmodni a hajnali pörzsölésről! A készülődés izgalma elmaradna. Van-e bors, majoránna, pirospaprika, só, rizs, hurkába való sült tészta? Elmaradhatna a disznó megölése is, mikor négy erős férfi a kukoricával kicsalogatott hízót ledönti a kés elé és anyám a spriccelő vér alá rakja a tálat, fakanállal keveri, hogy darabossá ne alvadjon a hidegben. Kimaradhatatlan a disznó fölbontása is, mert mikor a belekhez értek, mindig befogott orral szoktam elszaladni, ugyanígy a bélpucolás is elmaradhatna, mikor az asszonyok fölfújják a beleket fehéren kunkorodóvá, hogy meglássák, hol van még tisztítani való rajta.

Az álom pörzsöléssel kezdődhetne, nem pretóleumos pörzsölővel, hanem szalmával. Az az igazi. A hajnali dérben a keleten ragyogó hajnalcsillagtól nyugatra, a tágas szérűn lobogna az arcmelegítő szalmamáglya. Lobogna oldalt dőlve a szélben, amely csak annyira erős, hogy a tfiz még jobban éledjen és eloltsa a magasban a sziporkákat. A pörzsölés különös szaga terjengene a hideg levegőben, lélegzetünk fehér bokrai közt. A kutya ott hasalna hátunk mögött, várná a lehúzott disznókörmöket, míg kihűlnek szája alatt. Én megkapnám ropogós farkát, mert az mindig a gyereké.

Kapnék egy tompa élű kést is, a szalma és sörtehamubó) hadd sárguljon ki a sárgás-piros bőr, olyan, mint az érett télikörte. Ojabb szalmáért szaladnék, tolnám üresen a talicskát és húznám megterhelve. Aranyba öntenénk a hízót, a szalma és szőrhamut marokba fogott szalmával csutakolnánk. Aztán újra vakarnánk a késsel. aztán a két bakra fektetett kocsiszínkapura emelnénk és forró vízzel mosnánk, csutakolnánk, vakarnánk még aranyabbra.

Idézném, ahogy a böllér késével kikanyarítja a sonkákat, a forgócsont szivárványos bütykét kifejtené fves mozdulatokkal, az ezüstös szivárványt a hús bordó, élénkpiros és kékes sziványványából. Mondtam, a további boncolásról nem álmodnék. De arról igen, mikor a hűlő húsokat eregetem a darálóba. Valami furcsa berregést, köszörühangot, csikorgást hallanék, s olyan cikákolást, mint mikor valaki egyszerre nyeli le a palacsintát, a fejét hátra hajtja, a palacsinta végét összecsípi hüvelyk- és mutatóujjával, s magasból az egészet szájába engedi. ,

Mert a disznóölés napján a munka is ünnep lenne. Majdnem olyan, mint az evés.

A kulbásztöltő ember boldogan erőlködik, én tüszúrásom apró lyukain át pici pukkanásokkal eregetném a levegőt, mely a hús és az átlászú háj közé szorult.

Az asszonyok főznék a májas és véres hurkának valót, s külön a disznósajtba való szívet, bőrkét, szalonnás fejhúst a másik kondérban.

így telne el a nap a munka boldogságában. tgy telne el a nap a sokféle ízek boldogságában is.

Anyám reggelire pirítaná a májat. Mert a dolga olyan sok, krumplit nem főzne hozzá, dús sűrű, sötétbarna szaftban tálalná elénk. Az első falat még keserű, nagyobb darab kenyeret kíván. Nem a héját, hanem a szivacsos belsejét, mert a kenyérbél üregeibe zárja az erőszakos ízeket, de a szájüreget édeskés zamattal tölti meg, a nyerset magával rántja, a finomat fönt hagyja még az utolsó falatig. Minden nyelés újabb fogadást készít elő, s egyre ízletesebbé teszi az újabbakat, s mire villánkat a kenyérhéjba bökjük, hogy a héj másik, puha oldalával kitörölgessük a tányért, szentül hisszük, hogy a világ legjobb reggelijét fejeztük be.

ftélre pecsenye kerülne az asztal** ra krumplival és savanyúsággal. Akinek még kedve tartja, ehetne a reggeli pirított májból is. A sült húsban a hízó életereje érződik. Hasonlót a hentesüzletekben nem vehetnénk, az étteremben nem rendelhetnénk. Ogy enném, hogy húsához hozzátenném a zsírosát, tgy lenne fölséges zamat a számban. Almomban mindenkit megkínálnék belőle. Megtudhatnák, amit most el sem tudok mondani, micsoda ebédet ehetnének disznóölés napján.

És elérkezne az igazi ünnep, a disznótoros vacsora. A leves erős és éhséget támaszt. Utána már hozhatják a májas és véres hurkákat, jöhetnek pezsegve, fortyogva, tepsihez feketedve, kinyílva a kés ntán, mikor feszességük a késtől fölszabadul, nagyot ugranak, majdnem fölbukfenceznek a zsírban. A hurkához képest a sült kolbász szelíd.

Nem álmodnék a másnapi zsírsütés nehéz szagáról, de reggelire a vesevelőt megenném, melynek olyan az íze, amit megint nem tudok elmondani. Talán mintha valami nagyon nehezet és nagyon könnyűt tartanék a nyelvemen. Meghívnék minden embert, döntse el mindenki magának, milyen is a vesevelő. Meg a töpörtyű hordós káposztával! Aki frissében eszi, amikor még párolog, de nem égeti a száját, az megtudhatja, miért jött a világra.

A disznóölés talán az év legnagyobb ünnepe lenne, de inkább csöndes, jő érzésű álom. Kitelelhetünk. Van kenyerünk, borunk, húsunk, békességünk. látszhatunk, pihenhetünk a farsangon át tavaszig, mikor fehér virággal ébreszt a csersznyefa

Itt a disznóölések ideje. A martosi (Martovce) Kliment jánusék portáján nagy az öröm, mert a hízósertés bőséges zsirt, ízletes sonkát, szalonnát, hurkát, kolbászt ígér. (Andriskin j. felvétele.)

SZEMERKÉL AZ ESŐ. A jók csupasz ágain szél muzsikália az elmúlás, a tél szimfóniáját. Egy megmaradt levél a létért küzd, majd jeladja a harcot. Zizegve hull alá, hogy egy rozsdabarna folttal gazdagabb legyen az a szőnyeg, melyet az ősz terített a bacsjat (Báéj szociális otthon parkjának fái alá.

A gyepszőnyeget taposva idős emberen akad meg a tekintetem. Lába meg-megroggyan, vonszolja fáradt tagjait. Ogy imbolyog, mint a széldobálta, kiakasztott ruha. Színtelen, dermedt ajka néha megrándul. Igyekszik kikerülnt a víztócsákat, de olykor akaratlanul is beletoppant.

A közelembe ér. Illedelmesen köszönünk egymásnak. Maid a kezét nyújtja. Hideg tenyerén érzem, csontja velejéig díjázott.

A zsebébe nyúl, s egy borítékot halász elő.

— Fontos, nagyon fontos levél lehet — mondja remegő hangon, majd folytatja: — A postán csak úgy adták a kezembe, hogy egy paksamétát alá- * írtam. Olvassa el, kérem — én szemüveg nélkül nem boldogulok vele.

A LEVÉLBONTÄS KÖZBEN engem is elfog az izgalom. KI és mit írhat az öregnek ilyenkor, közvetlenül karácsony előtt? Meg sem várja, amíg elolvasom, közli velem a következőket:

— A szociális otthonban élek a feleségemmel együtt, már vagy tíz éve. jól megy a sorunk.

De nagyon hiányzik a család. Négy gyermeket neveltünk fel.

A karácsonyfát mindig a legfiatalabb fiam, a Béla öltöztette. Voltak nehéz, nagyon szegényes karácsonyaink, de az egyetlen szobánkból a csillogó fenyőfa sosem hiányzott. Azt tettünk a sztaniolpaplrba, ami éppen akadt körülöttünk... Alma, dió mindig került valahonnét.

Kis pihenőt tart, majd újra emlékeibe réved.

— A feleségem állítólag aranyszívű édesanyja emlékezetére, karácsonykor hordós káposztából készített savanyúkáposzta-levest, s hozzá mákosgubát tett az ünnepi asztalra.

Miután befejezi mondákáját, boldogan olvasom fel a papírra rótt sorokat. Végül egy mondatban foglalom össze: „Karácsonyra érte jön a fia.. .;

— Biztosan?! — fogadja kétkedőén.

— Egészen biztosan — felelem meggyőződéssel. — Ogy írfa... — hogy meghatódottsdgom leplezzem, gyorsan cigarettával kínálom.

— Köszönöm! En pipázoml — rágyújt, s elköszön.

TÁVOZÓBAN még egyszer utánanézek, s úgy veszem észre, hogy a levél nagyon boldoggá tette. Testileg-lelkileg felfrissült. Ogy, mint valaha csalddía körében. Az öregember alakfa lassan elveszik a távolban.

Önkéntelenül is felvetődik bennem a kérdés: bár az emlékek kopnak, elhalványulnak, a nevek lassan kihullnak az élet rostáján, de vajon lehet-e a szülőt elfeledni.. .?l Merengésemből akkor ocsúdom fel, amikor otthon a fiam nekem szegezi a kérdést: „Apuka, szeretsz?“ Mi mással válaszolhatnék sürgető kérdésére, mint IGEN-nel. Az ágyban van már, megsimogatom szőke hajfürtjeit, s betakarom.

Még mindig Vendel bácsi és felesége motoszkált a fejemben. Miért is kell a szociális otthonban lenniük...? Talán a négy gyerek... Majd azzal zártam a gondolataimat: bizonyára az idei karácsonyuk, a szülőké, hasonlít majd a régiekhez: boldog, békés lesz. Hiszen a fia megígérte ...

(csiba)