Szabad Földműves, 1978. július-december (29. évfolyam, 26-52. szám)
1978-12-23 / 51. szám
SZABAD FÖLDMŰVES, 1978. december 23. Felelősségteljes munkád a XV. pártkanRressais határozatainak teljesítéséért Ä múlt hét elején Bratislavában ülésezett az SZLKP Központi Bizottsága. Az ülést Jozef Lenárt elvtárs, a CSKP Központi Bizottságának elnökségi tagja, az SZLKP Központi Bizottságának első titkára nyitotta meg és vezette. Peter Colotka elvtárs, a CSKP Központi Bizottságának elnökségi tagja előterjesztette az SZLKP Központi Bizottsága Elnökségének a szlovákiai népgazdaság jövő évi fejlesztési fő feladatairól szőlő jelentését. A jelentés bevezetőjében méltatja a Szlovákia gazdasági fejlődésébeii elért sikereket, bírálóan állapította meg, hogy még többet érhettünk volna el, ha a hatodik ötéves terv feladatait teljes mértékben és maximális erőfeszítéssel egyformán teljesítette volna valamennyi szakágazat, termelési-gazdasági egység, nemzeti bizottság, vállalat és szervezet. Még mindig nem kifelégítőek a termékváltásban elért eredmények, a termékek műszaki-gazdasági színvonala; választéka és minősége még kívánnivalókat hagy maga után. Az anyagköltségek és általában a költségek csökkenése még mindig nem felel meg a 6. ötéves terv előirányzatainak. Feszültség van a fűtőanyag-energetikai mérlegben, lemarad a jövesztés műszaki-üzemi felkészültsége, s lassan valósul meg a fogyasztás ésszerűsítése. A mezőgazdasági termelésben a növénytermesztés nem éri el a kellő időelőnyt az állattenyésztéssel szemben, s ez feszültséget okoz a takarmánymérlegben. A jelentés hangsúlyozza: gazdaságunk további fejlődését és az emberek életszínvonalának, szociális biztonságának további emelkedését, illetve fokozódását csak olyan mértékben biztosíthatjuk, amilyen mértékben sikerül kiküszöbölnünk az említett fogyatékosságokat és objektív intézkedésekkel leküzdenünk a bonyolultabb belső és külső feltételeket, főként a nyersanyagok világpiaci ára lényeges emelkedésének következményeit. ÜLÉSEZETT AZ SZLKP KÖZPONTI BIZOTTSÁGA A jelentés utalt arra, hogy számunkra fontos körülmény: a hatodik ötéves tervben is a Szovjetunióval folytatott együttműködés keretében jutunk hozzá a nyersanyagok és energiaforrások lényeges részéhez, s ezért Is domborította ki a jelentés, hogy szilárd kapcsolatok fűznek bennünket a KGST valamennyi országához. Gazdaságunknak a külső feltételekhez való alkalmazkodása mindenekelőtt megköveteli, hogy növeljük vállalataink exportképességét. A jelentés megállapítja, hogy problémáinkat csak a gazdaság általános hatékonyságának fokozásával oldhatjuk meg. A hatodik ötéves terv utolsó két éve lehetőségeinek felmérése során az SZLKP Központi Bizottságának márciusi ülésén hozott határozat végrehajtására nem tett hatékony intézkedésekből indulunk ki. Bírálóan ítéljük meg azokat a gépipari vagy építőipari vállalatokat, amelyek feladataik nem teljesítésével idézik elő, hogy számos fontos termelőhelyet nem a tervezett határidőben adnak át rendeltetésének. Döntő szakasz: ä mezőgazdaság és az élelmiszeripar A mezőgazdaságban a növénytermesztési teljes termelésben 1 milliárd 200 millió korona hiány várható, viszont az állattenyésztési termelés mintegy 200 millió koronával túlteljesítette felvásárlási feladatait. A jelentés rámutat továbbá az önköltségcsökkentés döntő fontosságú szerepére, s az idei eredményekkel kapcsolatban általában megjegyzi, hogy azok tovább erősítik Szlovákia gazdasági potenciálját, kiindulási alapját a 6. ötéves tervidőszak követA honvédelem állampolgári kötelesség A HONVÉDELMI SZÖVETSÉG VI. KONGRESSZUSA Prágában lezajlott a Honvédelmi Szövetség VI.‘ko'hgresszusa. A háromnapos tanácskozáson nyolcszáz küldött értékelté' ай elmúlt Öt év feladatait és megvitatta a feladatokat. A párt, a szövetségi kormány és a Csehszlovák Nemzeti Front küldöttségét Jozef Lenárt elvtárs, a CSKP Központi Bizottsága Elnökségének tagja, az SZLKP Központi Bizottságának első titkára vezette. A kongresszuson több testvéri szocialista ország honvédelmi szervezete képviseltette magát. A Szovjet DOSZAAF küldöttségét Alekszandr Pokriskin marsall, a DOSZAAF Központi Bizottságának elnöke, a Szovjetunió háromszoros hőse vezette. A szervezet ötéves munkásságáról és az előtte állő feladatokról szőlő beszámolót Václav Horáíek altábornagy, a Honvédelmi Szövetség Központi Bizottságának elnöke terjesztette elő. A beszámoló kidomborítja, hogy a szövetség fő feladata a lakosság honvédelmi nevelésének elmélyítése, a hadsereg és a nép egységének megszilárdítása, az, hogy minden ember felelősséget erezzen szocialista hazánk sorsáért, szükség esetén védelmére’ siessen. A szövetség szervezetei és szervei az értékelt időszakban nagy gondot fordítottak arra, hogy felkészítsék a fiatalokat a tényleges katonai szolgálatra. Jól beváltak a fiatalok között szervezett szocialista versenyek. A beszámoló kidomborította a polgári védelem szerepét is abban, hogy a lakosságot felkészítsük emberéletek és értékek megmentésére, továbbá a szövetség nemzetközi kapcsolatainak fontosságát és sportrendezvényeinek jelentőségét méltatta. Jozef Lenárt elvtárs felszólalásában üdvözölte a kongresszust, majd hangoztatta, hogy а XIV. és а XV. kongresszus határozatainak teljesítésével jelentősen előrehaladtunk a szocialista társadalom építésében. Eredményesen érvényesítjük a társadalmi-gazdasági fejlődés stratégiáját, amely a népgazdaság fejlődését és a nép életszínvonalának emelését célozza. Sikereinket összefoglalva Lenárt elvtárs kitért a CSKP Központi Bizottsága legutóbbi ülésének tanácskozására, melyen megállapították, hogy a népgazdaság eredményesen továbbfejlődik, hazánk gazdasági potenciálja szüntelenül fokozódik. A jövőben azonban még igényesebben kell törekednünk a termelés hatékonyságának fokozására és a munka minőségének javítására, mert ez a további haladás legfőbb feltétele. Országépítő munkánk szükségleteivel kapcsolatban megemlítette a béke fontosságát. A Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének moszkvai ülése újabb ösztönzést adott a feszültség enyhítésére ás az együttműködés elmélyítésére irányuló törekvéseiknek. Ezzel szemben az imperialista országok fokozzák a fegyverkezést és növelik katonai kiadásaikat. Pártunk és kormányunk teljes mértéken támogatja a leszerelés programját. Továbbra is legfőbb célunk a béke. E téren csak a szocialista országok és a nemzetközi kommunista mozgalom együttes, egybehangolt fellépésével érhetünk el sikert. Am amíg a NATO katonai fölénye Jutásra törekszik, nem gyengíthetjük pozícióinkat, nem mondhatunk le a Varsói Szerződés tevékenységének tökéletesítéséről. Lenárt elvtárs a továbbiakban a honvédelmi tevékenység fontosságát ecsetelte. Helyeselte, hogy a szövetség az internacionalista nevelést az eszmei-politikai nevelés előterébe helyezi. Helyes, hogy a szövetség a forradalmi hagyományok szellemében neveli tagjait. Fontos követelmény, hogy az ifjúság a Honvédelmi Szövetség segítségével jobban megismerje pártunk és államunk honvédelmi politikáját. Helyes utat követtünk a fiatalok irányában, amit az is bizonyít, hogy manapság a fiatalok sóikkal becsületesebben készülnek fel állampolgári kötelességük teljesítésére. A jövőben jobban egybe kell hangolnunk az iskolának, a társadalmi szervezeteknek és a családnak a fiatalokra gyakorolt hatását, javítanunk kell a szövetség alapszervezeteinek munkáját, fokoznunk kell a Pionírszervezetnek és a SZISZ-nek nyújtott segítséget, főként a honvédelmi játékok és versenyek szervezésében, — hangoztatta Lenárt elvtárs, és sok sikert kívánt a szövetségnek további gyümölcsöző munkájában. A kongresszus vitájában több mint harmincán szólaltak fel. A tanácskozás végén a küldöttek megválasztották a 89 tagú központi bizottságot és a 19 tagú központi ellenőrző és revíziós bizottságot, majd elfogadták a szövetség alapszabályzatának módosítását. A kongresszus Václav Horáíek altábornagyot ismét a szövetség központi bizottságának elnökévé, Egyd Pepich vezérőrnagyot pedig első elnökhelyettesévé választotta. A részvevők üdvözlő levelet intéztek a CSKP Központi Bizottságához s ebben megígérték, hogy még hatékonyabban részt vesznek a párt politikájának megvalósításában. kező két évi feladatainak teljesítésére, к Behatóan foglalkozik a következő J évi feladatokkal. 1979-ben a termelés növekedését az eddiginél még nagyobb . mértékben intenzífikációs tényezőkkel, a munkatermelékenység fokozásával kell elérni, mert a munkaerőforrások jóval kisebbek lesznek, mint az előző években. Arra számítunk, hogy az ipar belkereskedelmi szállításai 5,7 százalékkal nőnek. A gépipari vállalatoknak 12, az általános gépipari vállalatoknak 11,6, a közszükségleti iparvállalatoknak 10,8 százalékkal kell növelniük exportszállításaikat. Ez az iparban szerkezeti módosításokat igényel, melyek fő megvalósítója a gépipar. Szlovákiában a következő években a szén és a lignit jövesztését 2,5, a villamos energia termelését csaknem 11 százalékkal kell növelnünk, mindenekelőtt a Jaslovské Bohunice atomerőmű új termelőrészlegeiben. A fűtőanyagszállítások 4,4, a villamosenergia-fejlesztés 4,3 százalékos növekedésére számítunk. A mezőgazdasági termelésben a növénytermesztés tervezett fejlesztésével és a gazdasági állatállományok újratermelésének lehetőségeivel öszszefüggésben az állattenyésztési termelés 2,8 százalékos növekedésére számítunk. Ennek elérésétől függ a lakosság folyamatos ellátása hússal és egyébb állattenyésztési termékekkel. A termelési feladatok teljesítésének és a szálas takarmány betakarításának biztosítása mellett haladéktalanul intézkedéseket kell foganatosítani a takarmányfogyasztás fokozottabb gazdaságosságának elérésére, hogy egyensúlyba jusson az állattenyésztési termelés. Ez a mezőgazdasági dolgozók egyik döntő fontosságú feladata. Minisztériumi, kerületi és járási szinten az eddiginél jobban kell megszervezni e feladat teljesítését, s következetesen mozgósítani kell az egyes vállalatok tartalékait. A mezőgazdaság Igazgatása valamennyi részének és az egyes üzemeknek is a szemes takarmány gazdaságosabb felhasználására kell törekedniük. Ezzel összefüggésben teljes mértékben ki kell használniuk a szálas takarmányt formázó gépsorokat, szintetikus, nitrogénes anyagokkal dúsítsák e takarmányt, terjesszék ki a szalma préseléses és fermentációs kezelését. Minden téren nagyobb hatékonyságot és felelősségérzetet A terv az élelmiszeripari termelés 5,4 százalékos fokozását irányozza elő, s ezzel általában biztosítja az élelmiszercikkek tervezett belpiaci juttatását. Az élelmiszeripari vezetőktől elvárjuk, hogy fokozott figyelmet fordítsanak a termelés beindítására az új termelőhelyeken, a lakosság folyamatos ellátásának biztosítása végett, a nyersanyagok hatékonyabb felhasználására, a termékválaszték bővítésére, a minőség javítására. A mezőgazdasági termelés és az élelmiszeripar feladatai megkívánják a szállítási kötelességek idejében velő teljesítését. Másrészt az egész mezőgazdaságiélelmiszeripari komplexumban nagyobb nyomást kell gyakorolni a sokoldalú gazdaságosság elérésére. Itt jobban kell érvényesülnie a minisztérium irányító szerepének, valamint a mezőgazdasági igazgatóságok, a vezérigazgatóságok, a mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalatok nagyobb felelősségének. A vállalatok pártszervezetei, a falvakban pedig a járási és a kerületi pártbizottságok rendszeresen figyeljék e feladatok teljesítését. A beruházásokkal kapcsolatosan, a a terv kevesebb új építkezés megkezdését irányozza elő, mint az előző években. Intézkedés történt azonban, hogy az 1979. évi tervbe, valamint az 1980-ban és 1981-ben megkezdendő új építkezések jegyzékébe belekerüljenek mindazok a döntően fontos akciók, melyenek az a rendeltetésük, hogy felételeket teremtsenek a hazai nyersanyagforrások felhasználására, a kivitel növelésével és a behozatal csökkentésével kapcsolatos feladatok teljesítésére, s általában a hetedik ötéves tervre valő folyamatos áttérésre. A jelentés a továbbiakban azzal foglalkozik, hogy az erőket a legfontosabb építkezésekre kell összevonni, sokoldalúan érvényesíteni kell a hatékonyságot, nagyobb teret kell biztosítani a műszaki fejlesztésnek s javítani kell a szervező munkát. Hangoztatja, hogy célunk változatlanul a lakosság életszínvonalának emelése. Vázolja a szolgáltatások fejlesztését, s külön fejezetben részletezi, hogy a dolgozóknak részt kell venniük a tervalkotásban. Ugyancsak behatóan foglalkozik a jelentés a pártszervezetek és a gazdasági szervek együttműködésével, a dolgozók kezdeményezésének felkarolásával, ami rugalmasabb és felelősségteljesebb hozzáállást kíván, különösen a kommunistáktól. Az ülés a vita után határozatot hozott, amely megerősíti a jelentésben elhangzottakat. Tudomásul veszi az idei várható tervteljesítési eredményeket. A társadalmi össztermék az ötéves terv három éve alatt évente átlag 5,4, az ipari termelés volumene 21.6, az építőipari termelésé 21,5, a teljes mezőgazdasági termelésé 6,9 százalékkal nagyobbodott, jövőre Szlovákiában a társadalmi összterméknek 5.6, a nemzeti jövedelemnek pedig 5,5 százalékkal kell nőnie. Az iparban a bruttó termelésnek 5,7, ennek keretében gépipari termelésnek 9,5, a bruttó mezőgazdasági termelésnek 6,2 százalékkal kell bővülnie. Az építőipari munkák volumene 7,1 százalékkal nagyobbodik. E növekedést az iparban 10,8, az építőipariján 10,9, a mezőgazdaságban 10,7 százalékban az állóalapok volumenének bővítésével kell biztosítani. Az ülés jóváhagyta az SZLKP Központi Bizottsága Elnökségének a szlovákiai népgazdaság-fejlesztés jövő évi fő feladatairól szóló jelentését, a KB Elnökségének, Titkárságának és bizottságainak a március 22—23-i KB- ülés óta kifejtett tevékenységéről szóló jelentést. Egyetértéssel tudomásul vette a CSKP Központi Bizottságainak az 1979. évi tagkönyvcserével kapcsolatos határozatából és a politikai szervezési intézkedésekből kifolyólag az SZKP Központi Bizottságára háruló feladatokat, valamint a CSKP Központi Bizottságának 12. ülésén és az SZLKP Központi Bizottságának jelenlegi ülésén kitűzött feladatotk teljesítésének biztosítására tett politikaiszervezési intézkedéseket. Törvényhozásunk jóváhagyta a jövő évi állami költségvetést A Szövetségi Gyűlés két kamarája a múlt héten tartotta 10. együttes ülését, amelyen GUSTÄV HUSÄK, a CSKP Központi Bizottságának főtitkára, köztársasági elnök, ĽUBOMÍR ŠTROUGAL szövetségi miniszterelnök és más magas rangú tisztségviselők is részt vettek. A napirenden a csehszlovák államszövetség 1779. évi állami költségvetéséről szóló törvényjavaslat, továbbá arra vonatkozó kormányjavaslat szerepelt, hogy hagyják jóvá a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet 62. általános konferenciáján 1976-ban, Genfben elfogadott egyezményszövegeket és ajánlásokat kormányunk állástaglalásával együtt. Napirenden szerepelt még a Legfelsőbb Bíróság egy tagjának megválasztása, valamint jelentés a Szövetségi Gyűlés Elnökségének, a Népi Kamara és a Nemzetek Kamarája elnökségének és bizottságainak tevékenységéről. A jövő évi állami költségvetésre vonatkozó kormányjavaslatot LEOPOLD LÉR szövetségi pénzügyminiszter terjesztette elő. Expozéjában összefoglalta a várható idei eredményeket. A bonyolult gazdasági feltételek ellenére gazdaságunk továbbfejlődik. Várható, hogy a nemzeti jövedelem 4,3 százalékkal lesz nagyobb. Ebben a társadalmi munkatermelékenység részaránya 93 százalékos. A nemzeti jövedelem gyarapodásának több mint kétharmadát az ipar eredményezte, melynek növekedése várhatóan eléri a 4,8 százalékot. Az iparban mintegy 1 milliárd 700 millió korona értékben teljesítik túl a tervfeladatokat. E fejlődést azonban nem tudtuk felhasználni a végtermékek szerkezetének és az áru értékesítésének javítására. A lakosság pénzbevételei az idén 3,4 százalékkal nőttek, az átlagbérek 3,1 százalékkal emelkedtek. A kiskereskedelmi áruforgalom 4,7 százalékkal nagyobbodott. A jövő évi állami terv több szerkezeti módosítás hatékonyabb megvalósítását és az idült problémák következetesebb megoldását feltételezi. Fő jellemzői: a nemzeti .jövedelem 4,3 százalékos gyarapodására számítunk. Ebben az ipar 4,5, az építőipari munkák 5,8 százalékos részarány-növekedése várható. A mezőgazdasági termelésnek 3,8 százalékkal kell nagyobbodnia. A dolgozók számának mindössze 0,4 százalékos növekedése mellett az anyagi erőforrások fokozott képzését elsősorban a társadalmi munkatermelékenység növelésével, a nyersanyagok takarékos felhasználásával, az anyag, energia és a termelési alapok gazdaságos felhasználásával kell elérnünk. A kivitelre és a hazai piacra irányuló ipari termékek szállításának 5,2 százalékkal kell nőnie. Az előző évekhez viszonyítva 102,4 százalékra csökkentjük a beruházási ütemet. A tervelőirányzat az, hogy a beruházási munkát nagyobb mértékben összpontosítsuk a fontos építkezésekre és csökkentsük az újonnan kezdett építkezések számát. A pénzügyminiszter a továbbiakban a hatékonyság, a minőség és az irányítás fontos szerepével foglalkozott, melynek dominálnia kell általános gazdasági tevékenységünkben. A Szövetségi Gyűlés a beterjesztett javaslatokat egyhangúlag jóváhagyta. A SZLOVÁK NEMZETI TANÄCS 10. ülése JOZEF LENÄRTNAK, a CSKP Központi Bizottsága elnökségi tagjának, az SZLKP Központi Bizottsága első titkárának és PETER COLOTKÄNAK, a CSKP Központi Bizottsága elnökségi tagjának, a Szlovák SZK miniszterelnökének jelenlétében Szlovákia jövő évi költségvetését vitatta meg. Az erre vonatkozó törvényjavaslatot FRANTIŠEK MIŠEJE pénzügymi niszter indokolta meg. Hangoztatta hogy jövő évi rendkívül igényes tervfeladatainkat bonyolult feltételek között kell megvalósítanunk. A terv i társadalmi össztermék 5,6 százalékos az ipari termelés 5,7 százalékos, a: épftőipari termelés 7,2 százalékos na gyobbodását irányozza elő. A társadat mi munkatermelékenység fokozódásé val és a termelési alapok jobb fel használásával kell elérnünk az anyag erőforrások gyarapodásának döntő ré szét. A terv további fontos célja s termelési fogyasztás csökkentése, t termelés és a beruházás importigényességének csökkentése. A költségvetési bevételek 8,3 százalékkal nagyobbodnak, abból a feltevésből kiindulva, hogy fokozódik a gazdaság teljesítőképessége, a hatékonyság és javul a munka minősége. A költségvetési kiadásokat elsősorban a gazdaság fejlesztésére, az életszínvonal emelésére, a társadalmi fogyasztás növelésére irányozza elő a költségvetés. A kormány által irányított területen 32 és fél milliárd koronát fordítunk beruházásra, ebből több mint 27 milliárdot gazdasági beruházásokra. A társadalmi fogyasztás területén 10 milliárd korona beruházással számol a költségvetés. Gazdaság- és szociális politikánk célja az életszínvonal alapvető emelése. Elsősorban a lakosság pénzbevétele nő, ami lehetővé teszi a fogyasztás több mint 4 százalékos nagyobbodását. A termelés és a kereskedelem feladata, hogy ennek megfelelő legyen a piaci áruválaszték és -minőség. Až SZSZK állami költségvetése és a nemzeti bizottságok költségvetése kiadásainak 47,6 százalékát a társadalmi fogyasztásra fordítjuk, ami lehetővé teszi az oktatásügy, az egészségügy, a kultúra további fejlődését. Az életszínvonal emelésével összefüggő kiadásokhoz tartozik a lakásépítésre előirányzott kétmilliárd korona is. A képviselők a költségvetés tervezetét egyhangúlag elfogadták. Ugyancsak tudomásul vették PAVOL KIRÁLY igazságügy-miniszter előterjesztése alapján az SZSZK kormányának jelentését a jogi nevelés helyzetéről és szerepéről polgártársaink szocialista jogtudatának formálásában. Az ülés után összeült a Szlovák Nemzeti Tanács Elnöksége és elnökének, VILIAM ŠALGOVIČ elvtársnak vezetésével a jövő évi állami tervjavaslatról és az 1980. évi terv kidolgozásának irányelvéről tárgyalt. Megállapította: nagy gondot kell fordítani arra, hogy népgazdaságunk fokozottabban hozájáruljon a nemzetközi munkamegosztáshoz, határidőre üzembe helyezzék az új kapacitásokat, érvényesítsék a tudományos-műszaki fejlesztés tapasztalatait, fokozzák a takarékosságot és a hatékonyságot. I