Szabad Földműves, 1978. július-december (29. évfolyam, 26-52. szám)
1978-10-28 / 43. szám
1978. október 28. SZABAD FÖLDMŰVES JAROSLAV HAŠEK: Beláthatatlanul húzódik a végtelenbe a kukoricaföld. A zöld hullámok hátán élénk színű virágok ingadoznak a szélben. A kukoricásban tanyázott Varga cigány a pereputtyával. Három hónapja magához hívatta öt a lócsbányai bíró: — Hát Varga te, akarsz-e csószködni a kukoricajöldön? Betakarítás után kapsz két mérő kukoricát és zölden annyit törhetsz, amennyit akarsz, de nehogy sokat szed), ebadtai Varga cigány kétrét hajolt, hogy majd a földet súrolta a homloka, a nagy tisztelettől alig lehetett a hangját hallant, úgy válaszolta: — Még hogy én nem akarnék csőszködnt a községi kukoricásban, nagyságos úr? Hisz a község az én édesanyám, etet, ruház, úgy élek benne, akár az Abrahám ölébenI — Azt mondd meg, akarsz-e csőszködni, vagy nem — dörrent rá a bíró, félbeszakítva a cigány áradozását. — Hogyisne akarnék, nagyságos uram — vakarta a tarkóját Varga —, a község az édesanyám, szolgálom én, ahogy tőlem telik, csak kérek három mérő kukoricát, mert nehéz az élet és nagy a család. Aztán meg egy kis pálinkát is kérek, mert sok rossz ember jár errefelé, a csősz egész éjszaka oirraszthatja őket és koaódik a foga a nagy hidegtől. — Ne istenkedj már annyit, megkapod, de aztán igyekezz, rajta legyen a szemed a dűlőn, különösen pedig ügyelj a fajtádra, a botfalusi cigányokra. Ha kell, bottal csördíts a nyakuk közé, vagy uszítsd rájuk a kutyát. Amilyen lesz a csőszködésed, olyan lesz a jutalom. Ha nem őrződ meg a község földjét, semmit sem kapsz — vetett véget az egyezkedésnek a bíró, néhány krajcárt nyomva Varga kezébe pálinkára. Varga cigány hajbókolva hátrált ki a szobából és sietett elújságolni a rajkóknak a nagy szerencsét, ami érte őket. A család éppen a vályogputri előtt hasalt a fűben a falu végén és kényelmesen majszolgatta az imént megsütött, valamelyik gazda hombárjából elcsent krumplit. így történt, hogy Varga cigányék már harmadik hónapja ott tanyáznak a magasra nőtt kukorica árnyékában. Varga szorgalmasan csőszködött. Napközben ott hevert a zöld leveles sudár tövek alatt és megelégedetten nézegette a szélben hajladozó kalászokat, amelyek során átragyogott a kék ég. A pereputty a füstölgő tűz körül hevert és igyekezett tőle telhetőleg követni a családfő.,példáját, csak néha kelt föl Gáva, a legnagyobbik lány, tört egypár cső kukoricát, a parázsba rakta, hogy megsüljön. Máskor meg fogta a korsót és vízért ment. De nem nagyon bírta a fáradságot, mert hamarosan visszaheveredett a fűbe, és békésen süttette magát a nappal. Amikor leszállt az este, Varga fölkelt, a patak menti bokrok rejtekéböl előhúzott egy rozoga kordét és hogy a nap lebukott az alacsony hegyek mögött, nyalábszámra tördelni kezdte a kukoricacsöveket, berakta a kordéba, majd miután elhalt a kürtszó utolsó visszhangja is, amellyel a faluban a pásztor az éjfélt hirdette, óvatosan igyekezett megrakott kordájával a jegenyefák szegélyezte dülöút felé, ahol már várt rá a maga kordájával a bíró. Sebtében átrakták a kukoricát, Varga kapott egypár garast a bírótól pálinkára a fáradságáért és visszatért őrhelyére, a kukoricaföldre. t. A cselekvés műhelye — Falunk gaz- Г ‘dag kulturális életében vannak ünnepélyesebb pillanatok, még ha szervesen hozzátartoznak is a mindennapi életünkhöz — mondotta Imrich Farský mérnök, a Zlaté Klasy-i (Nagymagyar) Agroprogres igazgatója a képzőművészeti kiállítás megnyitása előtt. Majd elhangzottak az ünnepi beszédek, a zenészek elrakták hangszereiket, a szövetkezeti klub kiállítási terme feléledt, elkezdődött a véleménycsere, a vita, s a látogatók szétszéledtek a kiállításon. A falakon s „ . mények, iparművészeti munkák, grafikai művek, a talapzatokon mellszobrok, szobrok, fafaragás, kerámiai és ötvösmunkák. Ismert s mégis művészien új, ismeretlen világ. A Bratislavában élő élenjáró képzőművészek — Baník, Klincová, )urík, Kavecký, Korkoš, Ondriska, Pavlíéková, Rosűlková, Bujanková — művészetének keresztmetszete, pontosabban válogatása, a falu és a környék művészetkedvelőinek nem mindennapi élményt jelent. ☆ A csehszlovák-szovjet barátsági hónap, valamint a Csehszlovák Köztársaság megalakulásának a 60. évfordulója tiszteletére rendezett kiállításnak „A falu és a mezőgazdaság 1978" címet is adhatnánk. S mit látunk a kiállításon? Mindenekelőtt látjuk azt, hogy képzőművészetünk legszebb hagyományai továbbélnek: kötődés a földhöz, a tájhoz és a falusi világhoz. Különösen megragadőak azok a festmények, grafikák és metszetek, melyek a falusi életet ábrázolják. A kifejezési mód helyenkénti egyszerűsége a szülőföldhöz, a haza történelméhez és hagyományaihoz fűződő mély szeretet tanúja. Figyelemre méltó a kifejezőeszközök gazdagsága is. Ä meggyőző színek, a formák lényegre tapintanak, s olyan atmoszférát teremtenek, hogy a látogató szinte érzi, hogy bennük az emberi nem nagysága és éreje kering. ☆ Kötődés a földhöz, a falusi élethez, a tájhoz, a paraszti világhoz. Nincs ennek vége a képzőművészetben sem. Volt múltja, van jelene, és lesz jövője. Mindig lesz művésze, s örömteli, hogy falun is egyre több a hozzáértő csodálója. Kilenc asszony ballag az utcán. Kezükben gondosan összehajtott katalógus, s aki nem sejti, nem tudja, hogy honnan Jönnek, föl sem figyel rájuk. Olyan egyszerűek, akár az egymást váltó hétköznapok. — Az Agroprogres és a Béke Efsz vezetősége jóvoltából az utóbbi években hagyományossá váltak a hasonló jellegű kiállítások és tárlatok. A tavalyi képzőművészeti kiállítást is ezerötszázan tekintették meg — mondta búcsúzáskor Kvarda József, a szövetkezeti klub fiatal vezetője. Sokszínű, pezsgő élet zajlik a szövetkezeti klubban, az együttgondolkozás és a cselekvés műhelyében.-csiba>*» »*« <g» «$* «$♦ »*« «$♦ «j* «£♦ ♦$» *jt »2« «2* ♦$* ♦♦ Ez a gondtalan, boldog élet addig tartott, amíg Gáva bele nem szeretett Boldárba, egy fiatal cigánylegénybe, aki éppen a botfalusi „huncutok“ fajtájából származott. Varga egy szóval sem ellenezte volna a lány szerelmét — bár a bíró jó előre óva intette a botfalusi huncutoktól —, ha lánya járt volna a legény után, mert így mindig kezéhez ragadhatott volna valami, hol egy ibrik, hol egy szilke s más efféle, mert Varga mindig arra nevelte a lányát: „Fiatal vagy még, fürgén jár a szemed, ide-oda, sok mindent meglátsz. Ha valami megtetszik, ott ne hagyd.“ De a dolog másképp alakult. Boldár cigány járt a lány után a kukoricásbeli tanyára és Varga minden látogatása után megszomorkodott szívvel állapította meg, hogy a jóféle debreceni szilvapálinkával teli butykosban alig еду-két csöppnyi maradt. A legény reménybeli ipának a rovására oltogatta a szomját. Varga minden áldott nap civakodott a lányával, igyekezett ráncba szedni, de hiába. Elment a bíróhoz is panaszra, hogy Boldár cigány minden este eljön látogatóba a lányához és benyakaljg a pálinkát az utolsó csöppig. — Az a baj, hogy nem verhetem meg — tette hozzá bánatosan. — Es miért nem? — Kérem, nagyságos úr, azért, mert ha megütöm, ő visszaüt, aztán húszszorta erősebb nálam — válaszolta sírás hangon Varga. — Hát akkor tudod mit, önts a butykosba petróleumot — tanácsolta a bíró —, csak egyszer kóstolja meg, többet nem megy felétek. Varga megfogadta a tanácsot, a faluben szerzett egy butykosra való petróleumot — azt már csak ő tudta, hogyan —, és türelmesen várta az estét. Persze, volt annyi esze, hogy nem állva, hanem fekve várakozott. Szép, csendes voltj az idő, a nagy várakozásban Vargának lekoppant a szeme. Csak késő éjszaka neszeit fel. Azonnal észrevette, hogy a közelében, a hold selymes fényében, ott ül a Boldár cigány a Gáva mellett. A legény kezében tartotta a bütyköst. Varga közelebb lépett. Arcul csapta a petróleum bűze. — Te meg mit keresel itt — szólította meg bátortalanul a fiatal cigányt. — Hát csak üldögélek és iszogatok — hangzott a felelet —, de furcsa pálinkát töltöttél a butykosodba. Este óta kóstolgatom, de alig i a negyedét szoptam be. fó, nem mondom, de nagyon erős — ezzel a legény göndör fejét Gáva ölébe hajtotta. — A hold ezüst fénnyel simogatta a festőt csoportot, a magas kukoricaszárak hajbókoltak a szellő fuvallatára. Az öreg Varga sunyin hallgatott. Tóth Tibor fordítása Egy szál Á gyönge őszi napfény még eléri a citerákra festett tulipánokat, még végigsuhan rajtuk. Egy-egy pillanatra megragyogtatja a tulipánok zöld levélkéit, a citerák szoros rendben feszülő húrjait. A teremben elfogynak az üres székek. Az asztal sima lapján fényfoltok vibrálnak, egyre feszesebb a citerahúrok csöndje. A hallgatásban évszázadok zenéje várja a nenincei (Nyénye) citerások szárnyra bocsájtó kezét, jól ismert ujjait, fegyelmezett mozdulatait. Majd a húrokon az ujjak megkezdik nagyszerű kalandjukat. Pengnek a szenvedélyek, elragadtatások dalba öntött pentatonjaí. Szépen legel a bárónő gulyája ... Ha kimegyek a nyényei nagyhegyre... hasonló dallamban fújják, dalolják nyelvi rokonaink is népdalaikat az Ural lejtőin, a Volga mentén. A nyényei citerazenekar 1972-ben alakult Híves Vince irányításával. Hetente kétszer próbálnak, s legnagyobb sikerüket a közelmúltban aratták. A „Tavaszi szél vizet áraszt" Közép-Szlovákia kerületi döntőjében nagyszerűen szerepeltek s bizonyára ott lesznek az országos döntőn is. Barna testű citeráikat a magyarországi Budai Sándor népművész készíti. Támogatás hiányában a hangszereket maguk vásárolják, — bizony elég borsos áron. Évente a versenyeken kívül is gyak-A művelődési élet alapja a korszerű művelődési otthon. Falvainkon az utóbbi években a szövetkezet jóvoltából klubok egész sora létesült, ahol a társadalmi szervezetek kényelmes körülmények között végezhetik tevékenységüket. A Dvory nad Žltavou i (Udvard) szövetkezeti klub is sokoldalú lehetőséget nyújt a művelődési élet kibontakozására. Fotó: -ttciterával -ran fellépnek', főképp az évfordulókon, de a helyi nemzeti bizottság egyéb rendezvényei sem képzelhetők el a helyi citerások fellépése nélkül. A citerázás a faluban úgyszólván családi hagyománnyá vált. Az apák — Híves József, Híves Vince, Blaskó László, Híves János, Tomsik Pál, Tóth János és Lenicky József — nyomdokaiban járnak a fiúk is. A történelem mezőin nyílt népdalok csokrai, virágénekek, a csatákban lerombolt bástyák tövében született históriás énekek szólalnak meg a nyényei citerákon. — Boldogok vagyunk, hogy sokfelé hívnak bennünket, így sokfelé muzsikálhatunk. Citerával hívjuk életre népzenénk gyöngyszemeit, ápoljuk népzenei hagyományainkat, — mondotta Híves János. ☆ A próbákról késő este ballagnak haza a citerások. Húrjaikkal piros tulipánjaik zöld levélkéivel pihenni térnek a citerák is. Pihenőre térnek, de csak holnapig. Cs. L. Nyényei citerazenekar, Fotó: Kives .Vince JÄN PONICAN: 0, hazánk... Drága hazánk, te szép, te legszebb, hogy szegélye, völgy pántlikája. Hegycsúcsok, miknek magasába csak büszke vágyaink repesnek. Arcod ma hogy cserélgeted! Vasat és fát markol a munkás, és lesz azonnal mindegyik más: ebből gép, abból épület. Perdül gyermekeid agya. A változás valója érte; a sok külön nyomor helyébe együtt kell fölvirulnia. Rém, tündér, bálvány tűnjön el, föld urává az ember válik. t Övé a szirt s a dús határ itt, a hatalmas folyómeder. Ércből izzószálat sodorjon, víz ereje mint áram égjen. Hatalmas villanyerejével kis napocskákban világoljon. Motort, vonatot folyók sodra lendít és cipel könnyeden a nemrég vandál őselem, mely házakat tört darabokra. Drága hazánk, te szép, te legszebb, tele bérei s réti virággal, új korod oly magasra szárnyal, hol eddig csak álmok lebegtek. A szövetkezeti klub vezetője Kvarda József sokat törődik azzal, hogy minél több képzőművészeti kiállítás legyen a helyi művelődési házban. Fotó: -tt-
