Szabad Földműves, 1978. július-december (29. évfolyam, 26-52. szám)
1978-07-08 / 27. szám
1В7Я. ffílius Я. SZABAD FÖLDMŰVES — Tudod, ki jelentkezett ma nálam? — kérdezte Olgától. Már mindketten cigarettára gyújtottak a hideg vacsora maradékai fölött. Elnézte Olga arcát, semmi rajta, ami elárulná a kíváncsiságát. — Mondd már, hadd halljaml Olga összeszűkült szeme rosszallást fejezett ki, miért adnak fel neki találós kérdéseket. — Zizi jelentkezett. Holnap felkeres a hivatalomban. — A, a Zizi — szűrte a fogai között Olga. Megvetés volt a hangjában. — Biztos a protekciódat akarja kérni valamilyen ügyben. Ha tehetsz érte valamit, rendben van, tedd meg, de nekem nehogy meghívd, nem vagyok kíváncsi rá. — Istenem, másod-unokatestvérek vagyunk. — Ugyan, mit számít ez! Most fedezi fel a rokonságot? Miért nem akkor fedezte fel, amikor gyerekek voltunk, fiatalok voltunk? Se 6, se a szülei egyszer sem voltak nálunk. Persze, annak idején derogált nekik a rokonságot tartant velünk. HogyisneI Egy jómódú és „előkelő" építész famíliája és a péksegédék a Schneider pékségből... — Olga, Olga, még mindig ezeken a régi dolgokon rágódsz — mondta békítőén és sajnálkozva, mert valójában sajnálta a húgát, még most is véresnek benne a hajdani sebek. — Aztán legyünk őszinték: Zizi kedves, barátkozó természetű volt, ő mindig hívott bennünket hozzájuk, de mi sohasem mentünk el. Apáékban és bennünk is megvolt a szegény rokonok kishitűsége. Vagy gőgje? Bonyolult dolog ez. — ]ó, nem szóltam semmit — mondta Olga, és egymásra rakott két tányért, de a kapkodó keze járásán látszott, gondolatai nem az asztal rendbe szedése körül forognak. — Te mindig odáig voltál Ziziért — jegyezte meg szárazon. — Azt hiszed, nem vettem észre? — Nem volt nehéz észrevenni — mondta most már bosszúsan. Mert félt, attól félt, Olga rápirít: igen, te mindig odáig voltál érte, és érettségid után, amikor Schneiderék jóvoltából bekerültél a helyi takarékba, már udvarolgattál is neki, de ö fütyült rá, hamar eljegyezte magát a Berend fiúval, a szövetnagykereskedő dinasztiával ,.. S mindezzel együtt a kimondhatatlan mellékgondolat: kettőnk közül csak te tanulhattál, rám már nem futotta az anyagiakból... — Egy fedél alatt élünk, annyit elvárhatok tőled, hogy nem hívod ide. Én, én nem vagyok kíváncsi rá. Olga felállt, és ezúttal serényen nekilátott az asztal leszedéséhez. 0 pedig csak ennyit mondott kimérten: — Meg sem fordult a fejemben, hogy meghívjam. Később, amikor magára maradt, semmi sem tudta elterelni a figyelmét Ziziről. Amint hosszan eltűnődött rajta, sok minden felmerült a múltból, ami benne is fájdalmas emlékeket bolygatott meg. S amelyek akarvaakaratlan Zizi alakját is ellenszenves megvilágításba helyezték. Végső soron igaza volt Olgának: Zizi fütyült rá, látszólag szívesen fogadta az udvarlását, nála ez talán a jó modor kérdése is volt, de amikor választania kellett, megvolt a magához való esze. Szinte egyik napról a másikra megszakadt a kapcsolatuk, és neki még hónapokon át látnia kellett Ziztt, mint egy másiknak a jegyesét. Elviselhetetlen érzése indította arra: el, el ebből a városból, a szülővárosából, akárhová, csak mennél mészszebbre csalódása, megcsúfolása színhelyétől. Így került a harmincas évek elején a fővárosba, ahol krajcároskodások, nélkülözések után sikerült kiverekednie magának egy hatvanpengős banktisztviselői állást. Ami ezután következett, abban lassanként teljesen szertej oszlott Zizi emléke, helyét az a nő vette át érzelmeiben, akt a felesége lett. Valamelyik háborús esztendőben jutott fülébe: Zizi elvált a férjétől. Beérte a szűkszavú értesüléssel, a következő percben már nem is gondolt rá. Másfél évtized után látta viszont egy közös rokonuk temetésén. Zizi egymagában állt Unka néni ravatalánál, eléggé lompos, fekete ruhában, már szürkébe játszó, kopottas, fekete kalappal, s szegényes ünnepélyességében olykor a szeméhez nyomkodta összegyűrt zsebkendőjét. Egész idő alatt elkerülték egymást, és ő úgy gondolt rá: nem lehet valami rózsás a helyzete, ha dolgozik is, csakis alacsony beosztású munkát végezhet, mihez érthet egy nő, aki egy fél életen át mindent tálcán kapott. Lám, mégsem fordul hozzá támogatásért, a bűntudat tartja-e vissza, vagy a büszkesége? Talán nem is tud róla semmi közelebbit, ö akkor már vállalati igazgató volt, egy országos hálózatú kereskedelmi vállalaté. Amikor eljutott Zizi délelőtti telefonhívásáig, bizonyos elégtételt érzett: mi az, megtört a jég? Mert abban is igaza lehet Olgának: Zizi protekcióért jön, alighanem közeledik a nyugdíjkorhatárhoz, és kedvezőbb fizetési feltételek melleit szeretne nyugdíjba menni, vagy ha nem ez, valami hasonló szándék vezeti. Elhatározta: csak annyira lesz szívélyes hozzá, mint bárkihez, és csak olyan kérését teljesíti, ami nem ütközik a legkisebb akadályba sem. Amikor Zizi rányilotta az ajtót, egy pillanatig latolgatta: elébe menjen-e, vagy állva maradjon az íróasztala mögött? Az íróasztala mögött várta be Zizit, aki elfogu lattanul nézett jobbra és balra, egyáltalában nem látszott megilletődöttnek a vezérigazgatói szoba válogatott külsőségeitől. Ügy tűnt neki, mintha Zizivel egy sápadt, őszies napsugár ömlött volna végig a falak között. Kissé megfakult, gondolta. Szőke haja elvesztette a fényét, a szeme az élénkségét, az alakja a feszességét, de mindez hagyján, egészben véve még mindig csinos, mutatós. Csak a karja, a karja, ezt taposta meg az idő, az erek megcsomósodtak rajta, inas lett, szeplős lett, a keze fejét májfoltok tarkázzák. Zizi szótlanul feléje tartotta az arcát, meg kellett csókolnia mindkét felén. Egész természetesnek találta. Valamit. amire percekkel ezelőtt nem is számított. Érezte: ezzel a kezdettel Zizi valahogy fölényes helyzetbe került vele szemben. — Hát itt vagyok, Pisti — mondta Zizi, és nevetett, olyan gondtalanul, súlytalanul, ahogy csak a nők tudnak nevetni minden ok nélkül. — Örülök, hogy itt vagy... —- és a bőrgarnitúrára mutatott. Leültek. — Szólhatok feketéért vagy konyakért? — Köszönöm, se ezt, se azt — mondta Zizi, és a kézitáskájából elővett egy cigarettát a kis öngyújtójával. Tüzet akart adni Zizinek, de elkésett. — Valami szokatlan van az arcodon — folytatta Zizi. — Már tudom: egy szemölcs nőtt az álladón. Miért nem égetteted ki, egy pillanat az egész. Különben elégedett vagyok veled, jóval fiatalabbnak látszol a korodnál, igazán őszintén mondom. — Te sem panaszkodhatsz, Zizi. Hogy vagy, hogy élsz, beszélj... Oristen, emberemlékezet óta nem beszélgettünk egymással. — Ne is mondd, Pisti! Bizony, az idő eljárt fölöttünk. Te mindenesetre szép karriert csináltál, amihez szívből gratulálok. Tudom, csapás is ért: elvesztetted a feleségedet. Én viszont apám után nemrég anyát is eltemettem. Olgi hogy van, mit csinál? Ügy tudom, nem ment férjhez ... — Talán nem is nagyon törte magát a házasság után. A feleségem halála óta együtt élünk, Olga már két év óta nyugdíjas. Nehezen hagyta ott az óvodáját, én beszéltem rá, hogy menjen nyugdíjba. Persze önzésből. Le gyen aki a közös háztartást vezesse. — Képzeld, az én nyugdíjügyem is folyamatban van. Már szabad vagyok, mint a madár, ezért is tudtam eljönni hozzád, még kissé szokatlan is ez a sok szabad idő. De máris van egy csomó ajánlatom, perfekt gyors- és gépírónőt mindig keresnek, csak megvárom, amíg megkapom a nyugdíjamat. — Én nem lehetek valamiben a segítségedre? — Kedves vagy, de hidd el: válogathatok a munkalehetőségek között. Ugye, nem is sejted, hogy tulajdonképpen miért akartam találkozni veled? — Csakugyan meglepett a hívásod. Ilyen hosszú idő után... Zavar és várakozás keveredett benne. Zizi megint felnevetett. — Ha majd bolondnak tartasz, csak szólj, nem sértődöm meg. A múlt héten, a Nagykörúton, megláttalak a villamosból. A villamos állt, te kiszálltál az autódból, „hoch-elegáns“ voltál, és a járdán folytattad az utadat. Igazán ne nevess ki: ameddig csak lehetett, a sarkadat néztem, nem lyukas-e a zoknid a sarkadnál, mert abban az időben, amikor együtt jártunk, gyakran lyukas volt a zoknid... — Mi minden derül ki — vetette közbe. Igyekezett kedélyesnek mutatkozni, de volt valamilyen veszélyérzete: az emlékek felelevenítése veszélyes kerítő. Persze, biztos volt maga felől: már semmi sem történhetik közöttük az ő akarata ellenére. — Aztán mit tesz egy ilyen semmi kis emlék! — mondta tovább Zizi. — Az emlékek özöne rohant meg egészen az utolsó találkozásunkig, amikor az Apollo moziba mentünk. Hűha, ez merész húzás volt mindkettőnktől! Azt reméltem, hogy te végre feladod azt a rémes tisztelettudásodat, én pedig először füllentettem anyáékhak. Istenem ha megtudták volna, hogy nem a Léderer Tecához mentem uzsonnára, hanem veled az Apollo moziba ... Arra is emlékszem, hogy egy Greta Garbó-filmet adtak, és te egy stanicli savanyúcukrot hoztál magaddal. Mások nagy doboz zserbókkal kedveskedtek, de a te savanyúcukrodnak jobban örültem, mint bárminek, és vártam, vártam, mi lesz a moziban... De a sötét nézőtéren is csak ropogtattuk a savanyúcukrot, még a kezemet sem fogtad meg, és ájuldoztál a filmtől és Greta Garbótól. Szerettem volna kiszaladni a moziból, szerettem volna meghalni. .•. — Na, ez talán túlzás — mondta Zizinek, és már kínosan feszengett. — Nem, nem, Pistikém — mondta Zizi határozottan. — Olyan kis mulyák voltunk, megbocsáthatatlanul mulyák. Én téged okoltalak, most is úgy gondolom: egy érintésed ott, abban a moziban, és talán sok minden másként történt volna az életünkben. Nem érthetsz félre, nem azért jöttem, hogy szemrehányást tegyek neked. Nevetséges volna! Mi már örökre csak távoli rokonok, másod-unokatestvérek maradhatunk. Azért kicsit megkönnyebbültem, hogy beszélhettem neked arról a mozidélutánról, a Garbó-filmről és a savanyúcukorról... Látod, mit tesz az, ha az ember ráérő idejében régi bolondságokon járatja az eszét. — Nem is olyan bolondság ez, Zizi, amiket elmondtál. Az a savanyúcukor, aminek te akkor annyira örültél, különösképpen gondolkodóba ejt. Ha valaki csak egy stanicli savanyúcukrot vehetett az úgynevezett ideáljának, az a szerelemben nem léphetett fel követelődzőnek, hódítónak, nem gondolod? Annak sokkal, de sokkal több biztatásra volt szüksége, mint amennyit én kaptam tőled. Tehát maradjunk valóban amellett: mind a ketten mulyák voltunk. — Nem ezt mondtam! — kiáltott fel Zizi. — Beszéljünk másról is, ha még van egy kis időd. Nem beszéltek másról, mint arról: ne várjanak újra évtizedekig, előbb is találkozhatnak, öt Olgának tett ígérete tartózkodóvá tette. Zizi hívta meg, nézzen körül nála, meg is jelöltek egy napot. Mint két régi jó barát váltak el egymástól. Odahaza vacsora után Olga megkérdezte tőle: — Zizi járt nálad ma? — Igen, eljött.-— Mit akart? Protekciót? — Nem, csak el akart beszélgetni velem egy kicsit. 0 is nemsokára nyugdíjas. — Te, vigyázz, nehogy behálózzon!... — Légy nyugodt, kettőn áll a vásár. — Engem említett? — Nem emlékezem, hogy említett volna. Nem tudta pontosan, miért mondta ezt neki. Lehet, egy kis gonoszkodásból, válaszul a fontoskodására? Nem akarta elhinni, amit látott. Olga szeme fátyolos volt, szája keserűen lebiggyedt. Ha annyira utálná Zizit, gondolta, ahogy beszélt róla, most nem bántaná, amiért nem említette őt. Mert bántja, nagyon bántja, kiabál az arcú ról. Ebben a pillanatban közelebb érezte magához a húgát, mini valaha. A Gombaszögön megrendezett kulturális napok keretében Plešivecen (Pelsőcön) évről évre megkoszorúzzák a szovjet hősök emlékművét. A koszorúzás! ünnepségen úttörők állnak őrt az emlékműnél. Magyarországi könyvek Szlovákia fővárosában A nyomtatott könyv Magyarországon több mint félévezredes hagyománynak örvend. Hess András, a világhírű nyomdász, Chronica Hungarorum cím alatt (más néven Budai Krónika) 1473-ban Budán nyomtatta ki az első magyarországi nyomtatványt, ami azt jelentette, hogy magyarhonban Németország, Olaszország és Franciaország után a világon negyedikként kezdték el a ma már nagy hagyományokkal bíró könyvnyomtatást. A könyvárusítás kezdeteként a történelemírók az 1497-es évet jelölik meg, összefüggésbe hozva ezt az első könyvkereskedő, Pap János és az első könyvtáros, Müller Ferenc, nevével. A tömör történelem-ismertetés után térjünk ót a jelenre, a mai magyar könyvkiadás közelmúlti és jelenlegi helyzetére: A helyes kultúrpolitika szellemében a szocialista Magyarország jelenleg is méltóképpen használja fel a legértékesebb hagyományokat annak érdekében, hogy a mind műveltebb és szélesebb látókörű olvasótábort minél humánusabb és értékesebb művekkel ajándékozza meg. Az egyetemes magyar könyvkadásnak is óriási szerepe van abban, hogy az utolsó 30 évben a magyar nép olyan műveltségre tett szert, mint ez ideig soha. Ez is bizonyítja, hogy a magyar könyvkiadás értékközpontúvá vált. A magyar nép a világon —az egy lakosra jutó 8,4 darab könyv ellátással — a legolvasottabb nemzetek közé tartozik. Ezt a nem kis példányszámú könyvmennyiséget 40 nyomdában állítják elő. S ha már adatokat említettünk, érdemes a sort néhány sokatmondó számmal folytatni: míg 1938-ban 2438 művet adtak ki 9 millió 160 ezer példányszámban, addig 1977-ben 8068 könyvet juttattak a könyvpiacra. 87 millió 370 ezer példányszámban. Hasonló a helyzet az egy személyre eső évi könyvvásárlással is. Míg 19Sl-ben egy személy hét forintot költött könyvre, 1977-ben már 205 forintot. Természetesen a Magyar Népköztársaság könyvkiadása nem csupán számbeli javulást mutatott fel. A felszabadulás után eltűnt a ponyvaregény a pultokról, ami egyben azt is jelenti, hogy ma már a könyvpiacon — lehet az krimi vagy más, könnyebb lélegzetű mű — nem jelenik meg egyetlen ideológiailag értéktelen könyv sem. Magyar szerzők művein kívül a könyvkiadók szívesen veszik át külföldi szerzők műveit. Ez egyhangúan a magyar könyvkiadás nyíltságára utal, persze itt szükséges megjegyezni a következőket: csakis olyan haladó műveket közölnek, melyek még rejtve sem rendszerellenesek, nem imperialista, rasszista irányt követőek, melyek az egyetemes kultúrát szolgálják. Bratislavában június havában rendezték meg a magyarországi könyvek kiállítását. A rendezvény célja az volt, hogy a látogató hű képet alkothasson Magyarország könyvkiadásáról, illusztrálva ezt az utolsó kéthárom év könyvtermékével. Az 1301 kiállított kötet révén minden magyar kiadó a legszínvonalasabb munkáival képviselteti magát. A kiállítás keretén belül helyet kaptak politikai publikációk, áruknál fogva hozzáférhető populáris kiadványok, melyek Magyarország kultúrpolitikai tevékenységének tükörképei, gyermek- és ifjúsági regények, színvonalas szakkönyvek. A legsikeresebb magyar irodalmi alkotások mellett nagy számban kaptak helyet a klasszikus és modern csehszlovák alkotások is. Az a tény, hogy Magyarországon 1960-tól 8 millió 40 ezer könyvet adtak el csehszlovák szerzők tollából, azt igazolja, a magyarországi és szlovákiai könyvkiadók közti kapcsolatok jónak mondhatók. Ezt támasztotta alá az is, hogy közös kiadásban megjelent csehszlovákiai magyar szerzők művei is szerepeltek a kiállítás anyagában. A kiállítók ezzel elérték, hogy a kiállított anyag tíz százalékát csehszlovák szerzők és Csehszlovákiával foglalkozó művek alkották. A rendezvény megnyitásán jelen voltak a magyar könyvkiadás legjelentősebb képviselői. Beszéltek arról is, hogy a magyar olvasótábor körében melyek azok a csehszlovák művek, amik a legnagyobb sikernek örvendenek: ezek közé tartozik a már hét kiadást megélt, Michelangelo életével foglalkozó, Kőbe zárt fájdalom című kötet, Karel Šultz tollából. Továbbá nagy sikert aratott Kare] Capek Švejkje és a drámák közül Soloviö Meridiánja, melyet a szegedi színház társulata adott elő a tévében és a színházakban. Utószóként csak ennyit: a kiállítás nagy látogatottsága és sikere ismét bizonyította és kiemelte a magyar könyvkiadás európai színvonalát, ismét igazolta a csehszlovák és magyar kulturális kapcsolatok nagyságát, közös hasznát. Kalifa Gábor A hosszú lábú gólyamadár a magasból figyeli, hogy a falu melyik házában van szükség a „látogatására“, Foto:. —tt—
