Szabad Földműves, 1978. január-június (29. évfolyam, 1-25. szám)
1978-01-28 / 4. szám
SZABAD FÖLDMŰVES 1978. Január 28. 14 Kutatók megfigyelései a mezeinyúl szaporodásáról Hazánkban a Vadbiológiai Kutatóállomás feladatként kapta a mezeinyúl helyzetének elemzését. Hasonló környezeti adottságú országok szintén végeztek ilyen irányú kutatásokat. Figyelemreméltó eredményeket értek el e téren Magyarországon, Lengyelországban és a Német Demokratikus Köztársaságban. Ezek közt akad néhány megállapítás, amelyek tanulságul szolgálhatnak részünkre is. A német és lengyel populáció dinamikai vizsgálatából megállapították, hogy évenként, de területenként is jelentősen változik a nőstény nyulak nemi aktivitása. A nőstények jelentős hányada egyes időszakokban nem hoz utódot. Kétéves vizsgálat során ez a nőstényeknek több mint ötven százalékára kiterjedt. Ugyanilyen az eltérés a született nyúlfiak esetében is. Nőstény nyulanként a szaporulat az egyik évben átlagosan nyolc a másikban pedig három volt. A felnevelési időszakban a nyúlfiakból jól kezelt területen átlagosan 70 százalék pusztult el, míg a külterjesen kezeiteken a veszteség 90 százalékig terjedt. A fentiekből következik, hogy olyan időszak is van, amikor a törzsállomány gyakorlatilag nem szaporodik. A lengyel és a német kutatók azt a következtetést vonták le ebből, hogy a mezeinyúl fogyatkozásának oka elsősorban a szaporulat túlbecsléséből eredő lelövés és élvefogás. Ennek következtében annyira megcsappan a törzsállomány, hogy az nem képes a kívánt szintű felújításra.-Mindhárom országban a nyúlállomány szaporítását az évi állomány esetenkénti felmérésével és ehhez igazodva a kilövés és befogás megszakításával tartjuk lehetségesnek. A szaporulat nagysága ismeretének hiányában a hagyományos becslésen alapuló nem irányított kitermelés mellett ugyanis a törzsállomány állandóan csökkent! Lengyelországban például ötszáz nyúllal végeztek állománynövelő kí; sérletet, de ez nem vezetett eredményre. Magyarországon 1974-ben végeztek 500—1500—2500 nyúllal kísérletet, de ez sem hozott jelentős állománynövekedést. Hasonlóképpen Szlovákiában az évekig tartó 100—200 —300 darabból álló állományszaporító kísérlet sem vezetett eredményre! Szerény véleményem szerint az állományt egyszerre és tervszerűen kell szaporítani az egész területen! A tervszerűtlen, rendszertelen nyúlszaporítás tehát kilátástalan! A mezeinyúl mesterséges tenyésztése terén eddig két eltérő módszerrel kísérleteztek: 1. zártkertben (nyúlkertben) 2. és ketrecben. A zártkertben történő szaporítás Franciaországban már a XVI. században ismeretes volt, mintegy nyolcvan esztendeje mégis eltértek ettől. Bebizonyosodott ugyanis, hogy nagy állománysűrűség így nem tartható huzamosabb ideig, a törzsállomány pedig néhány esztendő alatt kipusztul és a szaporulat nem kielégítő. A tapasztalat szerint az „üzemelés“ egy-két évében még aránylag elfogadható a szaporulat. Ezután a törzsállomány fokozatosan kipusztul és annyira csökken a szaporulat, hogy a telepet nem érdemes fenntartani. Az eddigi magyarországi tapasztalatok is ezt bizonyítják. A múlt század végén létesített s néhány évig működő nyúlkertek,* valamint az 1966-ban Bugacon létesített nyúlkert eredményei is ezt támasztják alá. Bugacon 17 hektár ideális növényekkel betelepített területet kerítettek be, s abban százhuszonöt 1:4 ivararányú mezeinyulat helyeztek el. A következő esztendőben 300 mezeinyulat vittek el a területről, azonban tanulságos tapasztalatként mutatkozott, hogy befogáskor mindössze néhány kan nyulat találtak. A következő években a szaporulat már csökkent, s a törzsállomány létszáma megfogyatkozott. A problémák következtében a bugaci nyúlkert megszűnt. A mezelnyúl ketreces tartásával és szaporításával mintegy 90 éve kísérleteznek. Sikerült ugyan az eredménytelen kísérletek után a csekély szaporulat elérése, ez azonban főleg szaporodásbiológiái konkrét adatok és ezek felismerésként szolgálhatnak. A mezeinyúl mesterséges tartásának és szaporításának két fő — jelenleg is többé-kevésbé megoldatlan — problémája van. A mezeinyúl ugyanis nehezen bírja el a fogságot, állandóan nagyfokú stresszhatás alatt áll, fogságban való tartása során igen nagy a fertőzés veszélye, s ezt dróthálón való tartással igyekeznek kiküszöbölni. A külföldi és a hazai tapasztalatok alapján a mezeinyúl mesterséges tenyésztésétől nem várható — rövid időn belül — az állomány problémájának megoldása oly módon, mint a fácán esetében történt. A zárttéri tetenyésztési vizsgálatok egyelőre kísérleti jellegűek, s csak részeredményeket hoznak, amelyek révén a biológiai, a tenyésztési és az egészségügyi ismeretek pontosabbá válhatnak. Magyarországon kutatásokat és kísérleteket két területen végeztek. A területek kijelölése során fő szempont volt, hogy a mezeinyúl számára alkalmasnak ítélt biotópok közül a jó és rossz állományú területek nagysága 1249—2070 ha közötti volt. A táblanagyságok 30—50 ha nagyságúak voltak. A terület 85 százalékán egyenlő megosztásban gabonát, kukoricát és pillangós-, 10 százalékán ipari növényeket termesztettek, 5 százalékán pedig züldségkultúra volt. A táblanagyság csak kismértékben ingadozott, így a mezeinyúl-állomány változásánál nem lehet következtetni a mezőgazdasági kultúrák megoszlására. Az állományt sávos módszerrel állapították meg. A három év tapasztalata alapján megállapítható: a számlálást nem időponthoz, hanem a vizsgált növénykultúra fonológiai fejlettségéhez igazodva kell elvégezni. Az állományszámlálást folyamatosan évente kell folytatni. Két területen a vizsgálatot megelőző években rendszeresen nagy terítékű vadászatot tartottak és a vadászati idényt ugyanazon terület hálózásával (befogással) zárták. Ilyen előzmény után érthető, hogy az állomány a kívánt szintre nem képes visszajutni. Vegyelemzésre alkalmas mintáik 347 lőtt és 18 elhullott mezeinyúlból származtak. Mindamellett, hogy Magyarországon 1968-ban a DDT és HCh használata be volt tiltva, feltételezték, hogy maradékai a természetben előfordultak és káros hatással lehetnek a mezeinyúl-állományra. A peszticidek megállapítása végett vizsgált 347 lőtt és 18 elhullott nyúlból 76 % bizonyult pozitívnak. Az elhullott 18 állatból csupán két mezeinyúl volt negatív. Megnyugtatóan hat, hogy a peszticid maradékok évről-évre csökkenő tendenciát mutatnak. Mindössze egy esetben fordult elő nagyobb peszticid felhalmozódás, mint amit a rendszabályok a fogyasztásra kerülő állati termékekben emgengednek. (Folytatjuk) J. M. Habrovský Gondoskodjunk a mezei vadakról A téli takarmányozás nem kis gondja közepette utalni kívánunk azokra a tényezőkre, melyek segítségével meg lehet és meg kell szervezni az állomány etetését egészen március elejéig. A mezőgazdasági üzemek állatállományuk etetésére éppen azokat a szálas, gyökgumós és tartósított takarmányokat használják, amelyek a vadállomány részére is kiválóan megoldhatják az etetés problémáit. A kazlak, prizmák, silógödrök megbontásakor és folyamatos felhasználásakor az ott tárolt takarmány egy része csak a jnhok etetésére alkalmas. Tekintettel arra, hogy igen sok üzemben ilyen felhasználási lehetőség nincs, ezt az értékében kissé gyengébb minőségű takarmányt egyszerűen az alomba rakják. Nyilvánvaló az is, hogy e takarmány alomértéke viszont minimális. A vadásztársaságok által kiépített kapcsolatok révén az amúgy is alomba kerülő takarmányhoz minden nehézség nélkül, igen olcsón hozzá lehet jutni. A vadföldeken termelt takarmány mennyisége nem elegendő a tél folyamán, célszerű tehát, ha a kazalba és góréba rakott termést vadgazdáink csak a tél végén használják fel, mert amikor a takarmány-váltásra kerül sor, nagyon fontos a tiszta és jó minőségű élelem adagolása. A múlt évek tapasztalatai azt bizonyítják, hogy a vadállomány mennyiségi és minőségi fejlődését, valamint a takarmányellátást a vadásztársaságok a kívánt mértékben megoldják. Elsőrendű feladatnak kell tekinteni tervgazdálkodásunk alapját: az állománykezelést, az állomány szaporítását és a takarmányozást. A vadállománynak élete kritikus időpontjában minden évben maximális segítséget kell nyújtani az ínséges hónapok átvészeléséhez, hiszen gondoskodásunk nélkül tetemes kárt szenvedne. Semmi szín alatt sem lehet közömbös, hogy a szarvasbikák vagy őzbakok agancsuk felrakására, vagy a tehenek és a suták vemhességük időszakára milyen kondícióban készültek fel. Egyetlen vadgazda számára sem az évi, sem a következő hozam alakulása szempontjából nem lehet közömbös a törzsállomány kvalitatív helyzete. A mezeinyúl a tél legkritikusabb időszakában párzik először és nőstényeik ekkor adják az első szaporulatot. Éppen ezért a tervszerű takarmányozást a nyúlállománv számára is biztosítani kell. Nem szabad arra a hibás álláspontra helyezkedni, hogy a nyúl úgyis megkeresi és megtalálja a részére szükséges élelmet. Hogy ez milyen nehézségeket okoz a nyúlnak, azt bizonyítja a gyümölcsösökben megrágott fák, a lakott területekre, szérűskertekbe bejáró, ott lebunkózott vagy hurokkal megfogott, vagy kutyák által elpusztított nyulak tömege. Az állományban az így előadódó kárt a csenderesekben és az erdőszéli fákra felaggatott, vagy a határban karók köré kötött szénakötegekkel nagymértékben megakadályozhatjuk. —N— •яшиии«и««пва*швиявпиш*пвшшваа*и*шява*®вя8»яявяш«ваа«»«ва*ямвива««ив*а*а«авка***и*явавивив«*адвв«е»*яш«м«вмвммявяз»«»ввийвяиь<й«в««вввнввва*1«*яа11в««*!»ш« Találkozás egy vérbeli horgásszal Hideg, nedves szél dühöngött az egyik vasárnapon, amikor meglátogattam a Vörös Flotta szigeten lakó egyik régi horgász ismerősömet, Juhász Józsefét. Bementünk a házba, ahol Józsi bácsi felesége főzte a jó illatú ebédet, miközben elbeszélgettünk feledhetetlen horgászkalandokró). Azon kérdésemre, hány éve horgászik, azt válaszolta, hogy 1922 óta. Aztán arról is beszélt, hogy Komáromban abban az időben nem volt horgászegyesület. Csak állami jegyet kellett váltani a horgásznak. A területi jegyet pedig valamelyik nagy halászmestertől vásárolták, vagyis Czillingéktől, vagy Huszlicskáéktól. Olcsó volt akkoriban a területi jegy. Később, amikor megalakult a komáromi sporthorgász egyesület, akkor . ő is tagja lett. Ez hozta magával, hogy akkor a területi jegyeket is az egyesülettől kapták. Hogyan fizették akkor a bérletet? Az évi bérletért 15 kiló jó minőségű halat adtak három részletben. Húsvétkor öt kilót, pünkösdkor és karácsonykor öt-öt kilót. Elismervényt erről nem adtak, mert a leadás becsület dolga volt. Akkoriban az volt a divat, hogy akinek földje volt a vizek partján, azon a szakaszon a víz tulajdonjoga is az övé volt. A Lándori Nyitra ágban volt például a „Tanító“ vize is. Ezt minden valamirevaló horgász ismerte. Attól kapta ezt az elnevezést, hogy a víz a mindenkori tanító jövedelmébe tartozott. Így területjegyet erre a vízre a tanítónak volt joga kiadni! Hasonlóképpen volt ez a Vágduna partján a Csetkey, valamint a Gyalókay kerttel és a hozzátartozó partszakasszal. Ezen partszakasz-tulajdonosoktól lehetett a területjegyet megvásárolni. A furcsa halászati jog ismertetése után ismerősöm beszélt a régmúlt idők horgászkalandjairől is. Mulatságosakról és kellemetlenekről egyaránt. Egy alkalommal háromnapos horgászkirándulásra mentek Vaskó Imre iskolaigazgatóval a Nyitra folyó felső szakaszára, ahol abban az időben hemzsegett a hal. Vittek magukkal sót is, hogy a megfogott halakat tisztítás után besózhassák, s úgy tartósíthassák. A Lándori gyulatelepi — szivattyún felüli — partokhoz mentek. Ez a szakasz igen szép, ideális, de fagyökeres hely volt. A parti fűzfabokrok ágai is belelógtak a folyó vizébe és igazi harcsatanyát alkottak. Éjjel azonban 11 óra körül megjelent egy kis tenyérnyi feihőcske az égbolton és két óra tájban akkora vihar tört ki, hogy elég volt azt átvészelni. Vadul szaggata a fák ágait. Amelyikkel nem bírt, azt gyökerestől tépte ki! Nagy küzdelembe és erőlködésükbe került, amíg visszavánszorogtak az Ipovitz féle menedékházhoz. Sajnos, azonban az zárva volt és nem juthattak be. Meg kellett elégedni azzal, hogy a parton heverő száraz ladik alatt meghúzódjanak. Így a sóra nem volt szükség. Más alkalommal egyszerre hatan indultak horgászásra, a Nyitra-folyó egyik varázshelyére a Hattőke partra. Ügy helyezkedtek el, hogy mindegyiküknek jutott egy-egy tőke! Csak Józsi bácsinak nem, mert közben a víz sodra az övét elsodorta. Bosszúiba harcsafogásra készülök, min“■ dig valami különös érzés kerít hatalmába, pedig már jó pár éve áztatom a szilont. Halaink között ez az óriás mindig tiszteletet kíván, még látatlanban is. Ezért harcsára mindig nagy gonddal készülök. Igaz, hogy a 25-ös szilonnal is partra lehet kényszeríteni akár tíz kilós harcsát is, de az már egy kicsit hazárd játék. A harcsa horgászata előtt még a 40-es szilont Is alaposan átvizsgálom, mert ennek elmulasztása könnyen megboszszúlja magát. A horgokkal se nagyon kell finomkodni, mert a nagy szájba akár az öklömnyi nagyságú horog is belefér. A harcsa „étlapjával“ sincs probléma, hiszen köztudott, hogy a lárváktól kezdve a kislibáig mindent felfal, ami az útjába kerül. Amikor a nyél minden játszogatás nélkül a víz színéig hajlik, be kell vágni, nincs mire várni. Utána következik az ember és a hal harca, s ebben a győztes legtöbbször az ember. A lótetűvel való horgászatot a Kis- Dunán kedveltem meg. Volt rá eset, hogy három lótetűvel két harcsát fogtam, s nem is kicsiket. Az egyik nyolc, a másik tíz és félkilós volt. Ez ságára kollégái közben a kilós kisharcsákat egymás után fogdosták! Egyszerre az egyik kolléga dühös kiáltással hagyta abba a horgászatot, mert az általa fogott harcsák között nem akadt egy érdemleges példány sem. Mivel Józsi bácsinak nem volt helye, nem kérette magát és azonnal elfoglalta a kolléga helyét. Így elhelyezkedve hosszú nyéllel kezében nekilátott a kilátástalan horgászatnak. Mert úgy nézett ki, hogy itt komoly fogás nem lesz. Alig múlt el öt perc és már kapása lett. így nemsokára ott ficánkolt előtte a fűben a kifogott 3—4 kilós harcsa. Kedve ekkor megnövekedett s izgatottan folytatta a horgászatot. Nem is fizetett rá, mert kisvártatva újabb kapások és harcsafogások következtek. Hat darabot sikerült fognia. Mind három-négy kilósak voltak. Juhász József a felszabadulás után a bratislavai kikötőben hosszabb ideig búvárként dolgozott. Az elsülyiyedt hajók roncsait távolította el társaival. Ezen munkálatok közben egész idő alatt nem találkozott halakkal. Igaz, nem is figyelhetett rájuk. Mégiscsak volt egy kis kalandja. A víz fenekén, a roncsok közt, hogy a víz sodrásában valahogy megtartsa magát, muszáj volt négykézláb dolgoznia. Talán éppen ezért nem látta a halakat. Egyszer aztán ahogyan felegyenesedett és kinyújtőzkodott, ami elég nehéz művelet volt a viz alatt, kinézett a búvársisak ablakán, s szembe találta magát egy apró sügérrel. Lehetett vagy húsz dekás. A találkozás váratlan és meglepő volt. A kis halacska rémülten menekült az ablakától. De a búvár is megijedt ettől a kis haltól. Aztán többek között arról is beszélgettünk, hogy ma is vannak nagyobb halak. Juhász elvtárs hangoztatta, hogy kapitális süllők voltak és ma is lenniük kell a nagyharcsási köveknél. Kapitális balindoknak lenniük keli az újfalusi partoknál, a Darány szigeteknél és Aranyossal szemben, a víz alá süllyedt régi várfal tövénél kimosott hatalmas mélységekben is. Elmondotta, hogy egyszer rengeteg halat látott a bratislavai kikötő tisztítása közben, amikor egy nagy elsüllyedt fadereglyét kiemeltek. Ezeken kívül még sok-sok érdekes dolgot mesélt gazdag horgászélményeiről. Sok volt köztük a bosszúságot okozú, de több az olyan, amelyekre ma is szívesen emlékezik vissza. Egy késő őszi horgászat alkalmával a gadóczi kanálisban reggel 8 érától déli 12-ig ötven csukát sikerült fognak Később a keszegfalusi kompon alul, bátyjával együtt villantóval egy hátizsákra való süllőt sikerült fogniok. Arra a kérdésemre, hogy tudomása szerint környékünkön kik a legjobb horgászok, arra azt felelte, hogy ezekből bizony nagyon-nagyon sok van és beszélgetésünk ezzel véget is ért. Holczer László Harcsafogási tapasztalataim aztán meghozta a kedvet a horgászathoz. Amikor emelkedik a víz és zavaros, a lótetű és a harmatnyű a kedvenc csali. Ha csíkhoz Jut az ember, az szintén nagyon jó. De amíg a lőtetűvel és a harmatnyűvel akár fenékre, akár dugós felszereléssel horgászhatunk, akkor a csíkot feltétlen csak dugós felszerelésen lehet jól alkalmazni. Tudni kell, hogy a harcsa szereti az Iszapos folyómedret, s az ilyen helyeken a csík mindjárt „hazatalál“, akkor pedig leshettük a harcsa kapását. Bizonyításra egy esetet mesélek el. Egy szép őszi napon egyik horgászismerősömmel kint voltunk a víznél. Előzőleg harcsát látott azon a helyen, s ennek a megfogását tűzte ki célul. Öklét tett egyes horgára. Még szóvá Is tettem neki, nem volna-e jobb hármas horgot alkalmazni. Erre ő csak legyintett. Nem egy harcsát fogott már egyes horoggal. Telt, múlt az idő. Kapás nem igen volt. Beszélgetéssel űztük el az unalmat. Egyszercsak bekövetkezett a harcsa kapása. Hajlott a nyél, a szilon pattanásig feszült (sose horgász lazított fékkel). Bevágott. Ekkor következett a csalódás. Az egyes horogra jól felcsalizott kishal kijött, de a harcsa maradt. Az történhetett ugyanis, hogy a horog mélyen bevágott a kishal húsába és így nem akadhatott meg a harcsa szájában. De akkor már késő volt a bánat. Másodszor már nem jelentkezett. Ha módunkban áll, a harcsára talán legjobb csónakról horgászni kettesben. Kifogására Így nagyobb az esély. A megakasztott harcsa kifogása nagy türelmet igényel. A kapkodás legtöbbször a hal elvesztéséhez vezet. Egy alkalommal a Kis-Dunán horgásztam. Reggel négy óra tájban kapásom volt. Szépen meg is akasztottam a harcsát. Az ötvenes szilon jól állta a sarat. Csónakunk nem volt, így a parthoz akartam vonszolni. Ha nem is szívesen, de a harcsa a part közelébe jött. Már látszott a szép példány. Lehetett vagy 15 kiló. Társam kezdő horgász lévén nem bírta idegekkel. Ezért figyelmeztetettem őt, hogy várjon, mert a harcsa nincs eléggé kifáradva, de ő már a parton szerette volna látni. Erre én a tapasztalatok ellenére behúztam a féket és ez lett a vesztünk. A barátom, a harcsa felé nyúlt, hogy a partra emelje. Valakitől azt hallotta, hogy a vízben meg is lehet a harcsát simogatni és kiemelni. Ekkor történt amire én sem számítottam. A harcsa egy éles fordulatot vett és a farkával partneremet úgy képen terítette, hogy csak úgy csattant. A következő pillanatban, mikorra a meglepetésből feleszméltünk, a leszakított horoggal együtt elszelelt. Mi meg csak néztük a vízhullámokat. A lejátszódott jelenetén fanyarul bár, de mosolyogtam. Sajnáltam az elszalasztott harcsát. Barátom pedig mérgelődött, de ez már mit sem segített. Ha győztük volna türelemmel, akkor bizonyára kiemeltük volna. Ha sikerül harcsát fognunk még a parton is ügyelni kell rá. Amennyiben élve akarjuk tartani, akkor a vízben erős kötéllel kikötjük. Ügy napokig elvan és nem pusztul el. Adamcsík Ferenc
