Szabad Földműves, 1978. január-június (29. évfolyam, 1-25. szám)

1978-06-17 / 24. szám

\ 16 SZABAD FÖLDMŰVES. 1978. június 17. Minden idői kihasználva Az idei tavasz szeszélyes időjárása sok gondot okozott a mezőgazdaság­ban dolgozóknak, ezért minden 'ked­vező alkalmat igyekeznek megragad­ni, hogy időben behozhassák az elő­forduló kisebb-nagyobb lemaradáso­kat. A Seőiankyi (szécsénkei) Efsz ker­tészeti dolgozói is bosszankodnak, mert egy kicsit megkéstek a palánták kiültetésével. A lemaradást igyekez­nek behozni. Eddig — a tervnek meg­felelően — 7 hektáron paprikát, 7 hektáron paradicsomot, 2,5 hektáron pedig uborkát ültettek. Ügyesek és szorgalmasak tehát a kertészeti cso­port asszonyai, amit az is bizonyít, hogy a Veľký Krtíš-i (Nagykürtös) járásban az élen járók közé tartoz­nak. Az Ipoly mentén nagy hagyománya van a szőlőtermesztésnek, amit a fennállásának tizedik évfordulója megünneplésére készülő járás címe­re is tükröz. A hagyománynak meg­felelően az Ipoly mente Efsz-ben ed­dig 80 hektáron termesztettek szőlőt. Az ültetvényt ebben az évben további 20 hektárral bővítik. A szövetkezet dolgozói nem feled­keznek meg a takarmányalap biztosí­tásáról sem; 249 hektáron termeszte­nek évelő takarmányt, ebből 187 hek­táron lucernát, 63 hektáron pedig ló­herét. Jámbor Valéria Kitűnőre vizsgáztak Befejeződött az a háromhetes autó­daru-kezelői tanfolyam, melyet a Bra­tislava! Magasépítő Vállalat me'lett működő tanonciskola szervezett. A tanfolyamon vietnami diákok is részt vettek. Annak ellenére, hogy még nyelvi nehézségekkel küszköd­nek, nagyon igyekvőek voltak. Križán István, a vizsgáztató bizottság elnöke így nyilatkozott: „Rég nem voltak ilyen fegyelmezett, igyekvő tanu­lóink. Patasi Mária Zöldaratás A levicei (Léva) járásban befejező­dött a „zöldaratás“. Évelő takarmá­nyokat a járás területén 10 ezer hek­táron termelnek, veszteségmentes be­takarításuk szempontjából kitűnőre vizsgázott a Cajkovi Efsz, ahol évek óta erdedményesen dolgozik egy ész­­szerűsítő brigád. A brigád célját az eredményes és hatékony takarmány­­termelés határozza meg. A járásban a takarmányalap bizto­sítására a Dolná Seč-i, a Tekovské Lužany-i, valamint a Želiezovcei szö­vetkezet fordítja a legnagyobb figyel­met. Cimmermann M. Hagyomány­tisztelők Branovo (Baromiak) község lakosai ragaszkodnak a helyi hagyományok­hoz. Népművészeti együttesük orszá­gos hírnévre tett szert a „Baromlaki lakodalmas“-sal. Színpompás népviseletüket, tüzes táncaikat ismerik Stráznicén és Vý­­chodnán is. Ezenkívül együttesük többször fellép a járási rendezvénye­ken és az aratási ünnepségeken is. Talán nem is kell mondanunk, hogy szereplésüket mindenütt osztat­lan siker koronázza. Sz. P. Néprajzi gyűjtőmunka Egyre nagyobb teret kap a néprajzi gyűjtőmunka a levicei (lévai) járás CSEMADOK-alapszervezeteinek tevé­kenységében. A CSEMADOK járási bizottságának ez évi munkaterve is behatóan foglal­kozik a szóban forgó tevékenységgel, Így tehát nem csoda, hogy az elmúlt évekhez viszonyítva a néprajzi gyűj­tőmunka színvonala tovább emelke­dett. Az elmúlt hónapokban eredményes munka folyt a népdal és a népszo­kások gyűjtése területén is, mivel a járási népdalversenyen részt vett énekesek és csoportok elsősorban a saját tájegységükben gyűjtött népda­lokkal szerepeltek. Több együttes fel­elevenítette a népszokásokat is: a löki (Lök) és a Malý Kiar-i (Kiskér) együttesek a fonót, a farnái (Farnad) és a Veľké Ludince-i (Nagyölved) csopor^ pedig a lakodalmast. A népművészeti tárgyak és nép­szokások gyűjtésében figyelemre mél­tó munkát végez a CSEMADOK Mýt­ne Ludany-i (Vámosladány) helyi szervezete, amely a közelmúltban ki­állítást rendezett az összegyűjtött anyagból. Abel Gábor Ipari tanulók táncdalfesztiválja Immár hetedszer került megrende­zésre az ipari tanulók téncdalfeszti­­válja a košicei Magyar Tannyelvű Ipari Középiskolában. A fesztiválon tizenegy szólóénekes indult. Tudásukat a közönség érté­kelte. Mindenki cédulán adhatta le szavazatát a neki legjobban tetsző énekesre. így került az első helyre Szabados Bertalan harmadik osztályos tanuló. Második helyen Szalka István, a harmadik helyen pedig Hütter Eleonóra és Jancskár György végzett. A színvonalas vetélkedő nemcsak a résztvevőket, hanem a rendező igye­kezetét is dicséri. Vámos Katalin Korunk színvonalán Aki figyelemmel kíséri a Nededi (Negyed) HNB mellett működő Pol­gári Ügyek Testületének munkáját, minden bizonnyal felfigyelt arra, hogy a testület tevékenységében az utóbbi időszakban minőségi javulás állt be. A PÜT aktivistái figyelemmel kísé­rik az emberek életében jelentős sze­repet játszó eseményeket, mint ami­lyen a születés, az esküvő, a személy­azonossági igazolványok átadása, va­lamint a katonaköteles fiatalok bú­csúztatása. Az elkövetkező időszakban fiatal aktivisták bevonásával tovább akar- . ják javítani a testület tevékenységét. Száraz Pál Fotókiállítás Nové Zámky (Érsekújvár) ama­tőr fotósai jó hírnévnek örvendenek az egész országban. A legjobbak közé tartoznak. Minden évben megrende­zik a járás fényképészeinek verse­nyét, a legjobb felvételeket kiállítás keretében mutatják be az érdeklő­dőknek. Az ez évi versenyt a járási művelő­dési központ és a járási múzeum kö­zösen hirdette meg. A versenybe 11 szerző 118 munkáját küldte be, me­lyek főleg a munkakörnyezetet, a dol­gozók nyaralását mutatta be. A bíráló bizottság Ivan Kozáček bratislavai fotós vezetésével a bekül­dött képek közül csak 71-et javasolt a kiállításra. A díjak a következőkép­pen találtak gazdára: Az első díjat Ivan Simon kapta, aki nagyon szoros mezőnyben volt a második helyezett Štefan Procháczkával. Harmadik díj­jal jutalmazták Peter Valach fiatal érsekújvári fotós felvételeit, ame­lyek főleg riport jellegűek voltak. További fényképészeket — Ing. Jozef Drugát, Ondrej Bertát, Marian Ond­­rejkát és Martina Procháczkovát — dicsérő oklevéllel jutalmaztak. Bogdány Géza [«*** »** *j* *3* »J» *3* »J» *3* *3* »3« *3» •** *3» «3» *3* »J* »3* *3» *3* *3* *3* ♦> *3* »3* *£♦ <3* •** *3* *3* »3« »3» *3« «J ACÍLSZIGET 20 000 CSALÁDNAK Tovább épül a Kaspi-tengerre tele­pített, cölöpökön álló szigetek alkotta olajváros, Nyeftjanyje Kamnyi. Ma már legalább 200 kilométer az acél szigeteket összekötő hidak hossza. A város bővítésére azért van szükség, mert negyedszázados erőteljes olaj­termelés után a kutak némelyike már lényegesen kevesebbet ad. Volt idő, amikor az Azerbajdzsáni SZSZK-han termelt összes olajnak közel a fele Nyeftjanyjebő) jött. jelenleg az olaj­nak már csak 29 százaléka származik onnan, s ezt a legkorszerűbb terme­lési eljárásokkal hozzák felszínre. A jövőben mélyebb és a parttól távo­labb fekvő készleteket tárnak majd fel. Egy 15 000 méter mély fúrást is terveznek. Ez még nagyobb szigetek építését teszi szükségessé. Leningrádi kutatók és mérnökök már terveztek egy ilyen fúróbázist, amely 20 000 munkást családostól vesz majd fedél­zetére. A SOTÖL ÉDESEDIK A RÉPA? A Szovjet Tudományos Akadémia baskiriai részlegének Biológiai Inté­zetében érdekes kísérletet végeztek a közelmúltban; cukorrépamagvakat vetés előtt egy napig konyhasóoldat­ban és nátriumnitrátoldatban áztat­tak. Az így előkezelt magvakkal be­vetett terület termése 30 mázsával nőtt és a gyökerek cukortartalma is nagyobb volt. A ma még egyelőre nem teljesen tisztázott jelenség okát a kutatók ab­ban látják, hogy a növények növeke­dését gátló anyagok egy része a magvakból átvándorol az oldatba, to­vábbá a nátriumionoknak az anyag­cserére gyakorolt hatása következté­ben gyorsul a fehérjeszintézis. A cu­korrépamagoknak már eleve igen ma­gas a nátriumtartalma: 9 százalék. Azonban ez csak rövid ideig elég a növénynek. A kutatók szerint a nát­riumtartalom mesterséges fokozásá­val nő a légzés intenzitása és a szá­razanyag-termelés, nagyobb lesz a le­vélfelület és javul a növény vízrak­tározó képessége. Valószínű, hogy ezek a változások eredményezik azt, hogy a cukorrépa korábban érik és több cukrot tartalmaz. ALEXANDRIA ESZHATA A régészek a tadzsikisztáni Lenin­abad városban rábukkantak Alexand­ria Eszhatának, az egykori macedón birodalom már hosszú ideje keresett városának maradványaira. A törté­nészeket régóta foglalkoztatta az a kérdés, hol lehetett Nagy Sándor bi­rodalmának legkeletibb városa, amely­nek alapításáról ugyan részletesen beszámoltak a világhódító király élet­rajzírói, de pontos helyét nem jelöl­ték meg. BALESET NÉLKÜL A douai Appoltne Mouret megkapta a francia országúti biztonság nagy díszérmét. A hetvenéves kitüntetett­nek 45 éve van hajtási igazolványa, több mint másfélmillió kilométert tett meg baleset nélkül. Egész idő alatt az az elv vezérelte, hogy egyetlen ál­dozat se terhelje lelklísmeretét és mindig azt tartotta, hogy a túlzott se­besség veszélyt jelent. Appoline Mou­ret, aki nagy érdeklődést tanúsított az országúti biztonság kérdései iránt, több újítási javaslatot tett arra nézve, miként lehetne jobban észrevenni éj­szaka a gyalogosokat. MŰANYAG KEZELÚZSAK Angol kutatók új eljárása szerint vastag vádőkötések helyett átlátszó kezelőzsákot húznak a roncsolást szenvedett végtagra. A zsákon belül a gyógyulást legjobban elősegítő körül­ményeket — a megfelelő hőmérsékle­tet, légnedvességet, nyomást és minél nagyobb csíramentességet — tartanak fenn. Ezenkívül előnye a kezelőzsák­nak, hogy benne állandóan szemmel tartható a sérült testrész. A kezelőzsákos eljárást kétévi ku­tatómunkával fejlesztették ki. Külö­nösen alkalmas égési sebek és plasz­tikai műtéti helyek kezelésére. žg^Bgátat JÚNIUS kelte nyugta kelte nyugta 6. p. 6. p. 6. p. 6. p. Június 19 Hétfő GYÁRFÁS ALFR’ÉD 3.46 19.44 18.00 2.46 Június 20 Kedd RAFAEL VALÉRIA 3.46 19.45 19.06 3.37 Június 21 Szerda ALAJOS ALOJZ 3.47 19.45 20.06 4.37 Június 22 Csütörtök PAULINA PAULINA 3.47 19.45 20.57 5.45 Június 23 Péntek ZOLTÁN SIDÖNIA 3.47 19.45 21.41 6.58 Június 24 Szombat IVAN JÄN 3.47 19.45 2219 8.13 j Június 25 Vasárnap VILMOS TADEÄŠ 3.48 19.45 22.51 9.27 Jensen naphosszat ül hor- SZERVEZÉS gászbottal a kezében, s közben állandóan feszülten figyeli egy ismeretlen, aki szótlanul guny­­nyaszt néhány lépésre tőle. Jensen végül elveszti türelmét és megkérdi: — Mondja, maga miért nem horgászik? — Mert nincs hozzá türel­mem! Előfordul másutt is, hogy fel kell bontani az úttestet, új sí­neket fektetni, gázvezetéket kicserélni stb. Nos, a munka­­csoport a helyszínre érkezik, s akkor veszi észre, hogy a lapá­tokát a központban hagyták. Gyors telefon, a tapasztalt ve­zető válasza sem késik: — Mindjárt maguk után kül­döm a lapátokat. Addig támasz­kodjanak egymásra. — De van, signore. Nagysze­rű, mondhatni csodatévő sze­rem van, amely dús hajat vará­zsol a tar koponyára. — Akkor ön miért nem hasz­nálja? — érdeklődik gyanakvón a vendég, és a borbély csillo­gó, kopasz fejére sandít. — A dolog úgy áll, hogy ezt a szert a segédem árusítja. Látja, milyen dús hajikoronája van?! Így mi ketten szemléltet­— Sürgősen szüksége van jük, hogyan fest a fej a hajvi­­nyugalomra. Kiírom egészséges- zünk alkalmazása előtt és utáni nek, hogy újra bejárhasson a munkahelyére. ® Mikor jöttök megnézni az új lakásunkat? — Azon akarod. a napon, amikor — Ejnye! Ez bajos, pont ak­kor nem vagyunk otthon. A kopaszodó vendég meg­kérdi á borbélytól. — Mondja, kérem, nincs ön­nek valami jó szere kopaszodás ellen? * TÄBLA Az amerikai kozmetikai sza­lon ajtaján tábla: „Ne kezdjen — Azt tudom, hogy nincs ki azzal a ragyogó nővel, aki isten, de, hogy egyesek miért helyiségünkből kilép. Könnyen képzelik magukat istennek, lehet, hogy az anyósa!“ azt nem tudom. — Szeretném tudni, mikor hagysz már fel a kóbor állatok hazacipelésével?! SZABAD FÖLDMŰVES Index: 49 630 — Kiadja az SZSZK Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériuma a PRÍRODA Könyv- és Lapkiadó nemzeti vállalatban. — Főszerkesztő: Pathó Károly. — Szerkesz­tőségi titkár: Kádek Gábor. — Szerkesztőség ás kiadóhivatal:'891 27 Bratislave, Krížkova 9. — Telefon: főszerkesztő és titkárság: 475 08 — telefonközpont: 472 41 — belső vonalak: mezőgazdasági osztály 10, propaganda osztály 55. — Nyomja a SVORNOSŤ nyomda, n. v., Bratislava, Odborárske nám. 3. — Terjeszti a Posta Hírlapszol­gálata. — Előfizetésekei fölvesz minden postahivatal és postai kézbesítő. — Külföldre megrendelhető: PNS, ústredná expedícia tlače 884 19 Bratislava, Gottwaldovo nám 48. — Előfizetési dfj egy évre 52,— Kčs, fél évre 28,— Kčs. — A szerkesztőság kéziratokat és fényképeket nem őriz meg és nem küld vissza. A lap nyilvántartási száma: SÜTI 1178.

Next

/
Thumbnails
Contents