Szabad Földműves, 1978. január-június (29. évfolyam, 1-25. szám)

1978-01-21 / 3. szám

1978. január 21. SZABAD FÖLDMŰVES. SZERGEJ JESZENYIN: LENIN Részlet az „OSTROM-MEZŐ“ című poémából Oroszhon- f szörnyű-szép zendiilet. Héricsben, nyírben ez dalol már. Honnan hitt elő tégedet, te nyughatatlan forradalmár? Szigorú lángész! Amikor lenyűgöz, nem óriás-alakkal. Nem ült meg lovon, mint szobor, nem röpült szembe zivatarral. Nem űzött megvert sereget, s nem vesztett lejeket — vakon. Vért ontani nem szeretett, csupán — a tűrjvadászaton. Nekünk a bős: ki mennydörög, ki sötét álarc, zord titok. 0 meg, mint egy taknyos kölyök, télen nagyokat ródlizott. Tudom, nem ő volt, kinek az asszonyhódító haj a lényeg. Fürtösök között volt kopasz, szerények között volt legszerényebb. Félénken, szinte észrevétlen — nekem a szfinksz talánya volt. Honnan vett erőt, nem is értem, megrengetni a földgolyót? De megrengette ... Szobrok ezrei emlékeztetnek a mun­kásmozgalom legkiemelkedőbb egyé­niségére, V. I. Leninre, a NOSZF szer­vezőjére, a Szovjet Szocialista Köz­társaságok Szövetségének megalapító­jára. Már 54 esztendeje eltávozott közülünk, de forradalmi, eszmei ha­gyatéka örökké él. FRANK NICOLAUS: A halottak nem írnak levelet Már órák óta esett az eső, a mezei út teljesen felázott. A zöld esőkabátos férfi az órájára nézett: még két perc. Idegesen körülkémlelt, hallgatta az autöütról beszűrődő neszeket. Végre a motorzúgás erősödött, egy fekete gépkocsi fordult be az útra, és né­hány méterre a várakozó férfitól meg­állt. A gépkocsi vezetője felkattintot­ta a villanyt, bekapcsolta az ablak­törlőket. A zöld esőkabátos férfi felemelte fegyverét, gondosan célzott, majd el­húzta a ravaszt. A kormány mellett ülő férfit az oldalablakon keresztül, a halántékán érte a lövés. Eldőlt. A néma csendben csak az ablaktörlők ütemes súrlódása hallatszott. » » # Mallorca szigete olyan volt, mint a prospektusokon: ragyogó napfény, mélykék tenger. A Palma de Mallor­­ca-i repülőtér várótermében egy csi­nos, szőke nő sétált fel-alá. Elővette tükrét és púderdobozát, a pamacsot végighúzta az orrán, aztán elégedet­ten elmosolyodott: szépnek találta magát. Megérkezett a gép. A nö egy magas férfi elé sietett. A férfi zöld esőka­bátban volt. — Jól utaztál, Gerd? — kérdezte a nö. — Igen. — Minden a terv szerint ment, 6 halott? — Igen. A többit a szállodai szobában be­szélték meg. — Azt hiszem, a férjed azonnal meghalt. A halántékán találtam el, azonnal eldőlt. — Meg kellett tennünk — mondta Sylvia. — Sohasem egyezett volna bele a válásba. Többé nem is beszéltek a dologról. Gerd Fáiknak csak egyszer jutott eszébe egy délután, hogyan lőtte agyon dr. Friedrich Bertram pénzügyi tanácsost, szerelmének férjét. « « * A müncheni repülőtéren kapkodva búcsúztak egymástól. — Holnap tengernyi dolgom lesz — mondta Gerd —, egy halom irat vár rám. — Mikor látjuk egymást? — kér­dezte Sylvia. — Talán holnap este. Gerd otthon átlapozta az újságokat, de nem találta sehol dr. Friedrich Bertram nevét, meggyilkolásának hí­rét. Balsejtelmei támadtak, olyan kü­lönös volt az egész. Másnap reggel még kulyábbul érezte magát, alig tu­dott munkájára figyelni. Egyre az járt az eszébe, hogy hiába sikeres üzlet­ember, hiába vannak milliót, ha a rendőrség elkapja, élete végéig a bör­tönben ülhet. A délutáni postával levelet kapott: „Igen tisztelt Fáik úr", — állt benne —, „tudom, hogy ön lőtte le dr. Bert­­ramot. Kár is tagadnia, mindent lát­tam. A gépkocsit a holttesttel együtt elrejtettem. Fizessen ВО 000 márkát, és akkor nyugodtan élheti világát. Holnap este hatkor hozza el a pénzt, barna csomagolópapírban arra a hely­re, ahol áldozatát meggyilkolta. A sa­ját érdekében kérem, hogy erről a le­vélről ne értesítse a rendőrséget.“ Gerd Falk megígérte magának, hogy nem szól a levélről Sylviának, de az aggodalom nem hagyta nyugodni, vé­gül is megmutatta a levelet. — Most mit teszel, fizetsz? — kér­dezte sápadtan a nő. — Mi mást tehetnék? A névtelen levélíró a markában tart. — Es ha aztán újra pénzt követel? — Ezzel a veszéllyel számolnom kell. Nem szeretnék életem végéig börtönben ülni. » # # Kedd, 18 óra. Gerd Falk óvatosan letette a fa mellé a barna papírba csomagolt pénzköteget: 80 000 márka, apróban. Az ég ólomszürke volt, csö­­pörgött az eső. Gerd összedermedt. Amíg visszafelé haladt, érezte, hogy a bokrok mögül valaki figyeli. # # * / Delft felügyelő homlokát ráncolva olvasta a jelentést. Dr. Friedrich Bert­ram eltűnt. Eltűnését a felesége je­lentette, miután visszatért Mallorcá­ról. A felügyelő gyanúsnak találta az esetet. Eltűnik egy pénzügyi tanácsos, akt egyébként fuldoklik az adósság­ban. Itt valami nincs rendben. És a felesége is, a csinos Sylvia Igen gyak­ran látható egy fiatalember, Gerd Falk társaságában. Itt valami bűzlikI * • • A második levél egy héttel később érkezett. A zsaroló ezúttal 100 000 inárkát kért másnap este hat órára, ugyanarra a helyre. Azt írta, ha ezt az összeget megkapja, nem háborgat­ja többé Gerdet. Százezer márka még Gerd Falk számára is borsos összeg volt, nem is tudta egyhamar előterem­teni, a barátjától kért kölcsön pénzt. Nemcsak ez aggasztotta: Sylvia már nem volt a régi, hűvösen viselkedett. Gerd azon töprengett, szerette-e vala­ha is az asszony. i* # # Hétfő, 18 óra. Ezúttal sütött a nap. Gerd Falk gyalog ment a megbeszélt helyre, letette a barna csomagot a fa tövébe. Nem nézett hátra, sietős lép­tekkel távozott. Közben érezte, hogy arcát melengeti a napfény. A háta mögött hirtelen megszólalt valaki... — Fel a kezekkelI Álljon meg, vagy lövök. Gerd először azt hitte, hogy neki szólnak, hátrafordult, és látta, hogy két rendőr egy férfit állított meg. .A férfi kezére bilincset tettek. Gerd kő­vé meredten állt, amíg azok hárman feléje tartottak. A letartóztatott fér­fiban borzalommal ismerte fel dr. Friedrich Bertram pénzügyi tanácsost. — Csodálja, ugye, hogy a tanácsos úr nem halott? — nevetett Delft rend­őrfelügyelő. — Ne csodálkozzon, önt alaposan tőrbe csalták. Akire ön rá­lőtt, csupán egy bábu volt, a pénzügyi tanácsos a gépkocsi padlóján feküdt. Feleségével, Sylviával Jól kiötlötték, hogyan fussanak pénzhez. Megjátsz­­szaiták önnel a gyilkosságot, hogy aztán zsarolhassák. Szerencsére ne­kem idejében eszembe jutott, hogy le­hallgassam Sylvia Bertram asszony telefonbeszélgetéseit, l Jubiláló színházunk a nézó' szemével Már nagyon vártam, hogy összeta­lálkozzam Drobka Gézával, s egy ki­csit elbeszélgessünk. Hisz annyi min­den beszélgetni valója van két régi „kultúrharcosnak“, mindketten gye­rekkorunktól „színészkedünk“ s ott voltunk mindketten 1949-ben a CSE­­MADOK alapításánál is. S azóta ha ő jön Komáromba, vagy mi megyünk játszani Rimaszombatba, mindig van mit beszélgetnünk, mondanunk egy­másnak. Géza bácsi „Gömörország“ fővárosából való, Bátyiból, azaz Rima­szombatból. S ahogy híre mondja, kisfiú kora óta színész, később ren­dező, agilis, kultúrmunkás. Erről és a MATESZ-hoz fűződő viszonyáról, emlékeiről, faggatom őt, a „Cigány“ karvai előadása előtt. Kérdés: Géza bácsil Te már túl vagy a hetvenen és még mindig dol­gozol, szervezel, rendezel. Most is rendező-továbbképzésen vagy Komá­romban. Meddig csinálod ezt, meddig bírod? Felelet: A te szavaidat variálva fe­lelek erre: Hogy meddig bírom, azt nem tudom. Valahogy úgy van az em­ber ezzel, mint a nótában: „Ki a Tisza vizét issza, vágyik annak szive vissza“. Mert én is megpróbáltam — nem ab­bahagyni — csak egy kissé pihenni, de nem bírtam, mert „vágyott a szi­vem vissza“ ... vissza a színpadra a kollégák közé. Hisz majdnem 60 éve csinálom már ezt, s hogy mi minden történt az alatt a 60 év alatt... Kérdés: Épp ezt akartam kérdezni! Nagy vonalakban mi is történt a te életedben, ami összeköt a magyar színházkultúrával? Felelet: Az első világháború óta szerepelek színpadon. Tagja voltam az összes rimaszombati műkedvelő színjátszó csoportnak. Mert volt be­lőlük négy is: Az iparoskör, A polgári kör, Az ev. legényegylet és a Kát. ol­vasókör. Mind megannyi lelkes, ma­gyar színjátszó csoport. 1930-tól aztán áttértem a rendezésre és azóta is ezt csinálom. 1950-ben megalakítottuk a CSEMA­­DOK rimaszombati csoportját és azóta ennek a keretén belül dolgozunk. Kérdés: Akkor Te vagy a legidő­sebb színjátszó Rimaszombatban? Felelet: Nem, vannak még öregeb­bek is. Itt van például Kuziner Imre bácsi, aki 83 éves, s még eljárogat közénk s hanem is szerepel, de taná­csaival, kedves humoréval belesegít a produkcióba. Kérdés: Miket játszottál, miket ren­deztél, amire szívesen emlékszel? Felelet: Rengeteg szerep áll mögöt­tem. Hamarjában csak a legemlékeze­tesebbeket említeném. Én voltam a „Falu rosszában“ a Bakter, a „Csikós­ban“ Astolf, a „Nem magánügyében pedig Kirpicsnikov. Nagyobb rende­zéseim pedig a Ludas Matyi, az In­gyenélők, a Közös út, Párizsi vendég s az Éjféli mise voltak. No és a leg­utóbbi Jókai napokon Siposs Jenő víg­játéka, a Tülekedők. Rimaszombati író darabját, a „Törlesztést“ is bemu­tattuk, amely a cigánykérdéssel fog­lalkozik. Ez nagy sikerű ősbemuta­tónk volt. Kérdés: S hogyan alakult rendezői pályád? Felelet: Ahogy említettem. 1930-ban nagy bátran nekifogtam, miután fel­kértek rá. Már addig is minden szín­előadást megnéztem, amit csak tud­tam. Jártam Pestre, Bratislavába és Kassára, de ha megjelent városunk­ban valamelyik hivatásos színtársulat, akár a Földes, az Iván, a Polgár, vagy a Faragó-féle társulat, hát minden előadásukat végignéztem. Ott is igye­keztem ellesni, eltanulni mindent, a­­mit lehet. Aztán a CSEMADŰK meg­alapítása után a központ kiválogatta egész Szlovákia területén a műked­velő rendezőket és elküldték minket 1951-ben egy kéthetes tanfolyamra Hódiba, Galánta mellé. Ott aztán nagy tudású és nagyon lelkes oktatók keze alatt tökéletesítettük tudásunkat. Utá­na is voltam ilyen tanfolyamokon, pl. Bratislavában és Budmericén. Kérdés: Most talán rátérhetnénk a kapcsolatodra a MATESZ-szal. Felelet: Már a volt Faluszínház magyar társulatával felvettem a kap­csolatot, s minden előadásukat meg­néztem, segítettem nekik nemcsak a közönségszervezésben, de színészeket is ajánlottam nekik. Többek közt az én felfedezettem volt a Faluszínház­nál Gombos Ilona, Pacsmár Joli és Ko­vács Adolf. Amikor a MATESZ meg­alakult, akkor két színtársulatot tá­mogattam, szerveztem az előadásai­kat, árultam nekik a jegyeket. Igen nagy élmény volt számomra a MA­TESZ megalakulása, hogy végre létre­jött az öijálló magyar színházunk, hi­vatásos színészekkel. MondCm, mint a kultúra „megszállottja“ majdcsaknem sírtam az örömtől. A MATESZ összes előadását megnéztem, minden kiadott színlapját ereklyeként gyűjtöm és én fedeztem fel a MATESZ számára az olyan színészeket, mint Tóth László és Csendes Laci, akik nem hoztak szégyent se a MATESZ-ra, se Rima­szombatra, se pedig rám. Kérdés: S mi volt az első színházi élményed a MATESZ színészeivel? Felelet: Természetesen az első pre­mier, a Tűzkeresztség. Mi akkor Hó­diban voltunk rendező-iskolán és megszerveztük a színháznézést, ami­kor a MATESZ Nyítrán játszott. ‘Na­­gyan-nagyon tetszett, szinte átsugár­zott az előadáson az a forró lelkese­dés, ami az újonnan alakult MATESZ színészeit átfűtött«. Soha sem fogom ezt elfelejteni. Kérdés: Említetted, hogy azóta is minden darabunkat megnéztél. Mit láttál, mit észleltél a színészeknél, a társulatnál? Felelet: Értem, hogyN mit akarsz kérdezni. Előadásról-előadásra jobban éreztem, hogy a társulat érik, a szí­nészek alakítása mindig elmélyültebb, sokrétűbb, s hogy a társulat, a szín­ház kezdi megszerezni sajátos profil­ját. Ismerem a nehézségeiteket mind művészi, mind technikai vonalon, s a­­zért nagy tiszteletet érzek irántatok, színészek iránt. Hisz Ti vagytok a mi szlovákiai magyar színjátszásunk Iga­zi előharcosai ■ s egyben „derékhada“ is. Mondom, a 25 év alatt úgy láttam, hogy mind a MATESZ, mind pedig a THÄLIA színpada kialakította a maga sajátos profilját s ez nagyon jó nek­tek is, meg a közönségnek is. Kérdés: S milyenek személyi kap­csolataid a színház dolgozóival? Felelet: A lehető legjobbak. Igaz barátság kötött össze már Fellegi Pis­tával s az alapító színészekkel: Kon­­rád Józsival, Tóth Lacival, Ferenczi Annuskával, Siposs Jenővel s a töb­biekkel. S tőlük, meg a technika ve­zetőitől is mindig minden segítséget megkaptam. Nagyon segített minket Dr., Krivosik, volt igazgató, meg a színpadi technika vezetője, Horváth József színpadmester is. S mivel hálá­lom ezt meg nekik? Hát azzal, hogy például a THÄLIA színpad beszterce­bányai „Tüzvirág“ előadására külön autóbusz kirándulást szerveztem, hogy megnézhessük a THÄLIA fesztivál elő­adását s velük örülhessünk a siker­nek. Ha előadást kötünk le a MATESZ- szal vagy a THÄLIA színpaddal, hát bizony „nyakunkba vesszük a várost“ és szervezzük a nézőközönséget. Ha szükséges, házalunk a jegyekkel. De meg is van a látszatja. Nálunk csak telt házak előtt játszanak, sokszor már annyi pótszékkel, hogy a tűzol­tók is veszekednek velünk, olyan nagy a zsúfoltság. Hát így háláljuk meg a segítséget. Kérdés: Bárcsak sok ilyen lelkes „öregje“ lenne a szlovákiai magyar kultúrának! Node időnk lejárt, kez­dődik a „Cigány“ előadása. Mégcsak annyit, hogy mit üzensz a jubiláló MATESZ-nak és társulatának? Felelet: Mivel Rimaszombatnak is az a problémája, hogy nincs színház­­épülete, ezért elsősorban azt kívá­nom, hogy legyen már végre egy iga­zi szép, modern színházépületetek. No és benne sok-sok sikeres elődás. Rö­viden csak azt üzenem a színészek­nek: Köszönjük, csak így további Mi is köszönjük, Géza bácsi! Siposs Ernő л csehszlovák dolgozó nép győ­­** zelmének 30. évfordulója tiszteletére szervezett rendezvé­nyek első megnyilvánulása volt a január 6-án megnyílt nemzetközi rajzkiállítás a Dunamenti Múzeum­ban. Ceruzával, tollal, ecsettel,­­szénnel vagy krétával felvázolt, megrajzolt vagy már-már önálló grafikai lappá kidolgozott alkotá­sok sorát láthattuk itt. Nógrád megye és a közép-szlovákiai ke­rület mintegy ötven művészének nevével találkozhattunk ezen a szlovák-magyar baráti tárlaton, ahol a rajzolás művészete valóban ünnepélyes hangulatot sugároz. A kiállított kisebb-nagyobb méretű kompozíciók azt a meggyőződé­sünket erősítik, hogy mind a ma­gyar, mind a szlovák alkotók a ki­tűnőén felkészült mesterek sorába tartoznak. Ismerik a rajzoló-mes­terség eljárásait. Ceruza, toll, vagy ecsetvonásuk törvényszerűen a he­lyére kerül, s a kompozíciók is önmagukat indokolják, önálló raj­zok, szobor-vázlatok, illusztrációk és egyéb impressziók rajzos sorát látjuk tehát, a kiállítók 1973— 1977-ig terjedő Időszakából s ezért a látott anyagot grafikánk új táv­latokat ígérő fejlődésében kell mérlegelnünk. A Dunamenti Múzeum kiállítá­sainak már tekintélyesnek mond­ható sikeres múltja van. Kataló­gusainak névsorában ott találjuk — a többi között — a jelenkori képzőművészet idősebb és fiata­labb nemzedékeit. Képtárak gyűj­teményeinek egy-egy részlegét is bemutatják, és helyet adnak kü­lönböző témájú kiállítások rende­zésének. Jövőjének további per­spektíváját maga a művészeti élet fejlődése és a művészettel szem­ben tanúsított és növekedő társa­dalmi igénye szabja meg. Kiállí­tásainak célja elsősorban bemutat­ni a képzőművészet legújabb ered­ményeit, tájékoztatni közönségét a festészet, szobrászat, a grafika s így az iparművészet legújabb irányzatairól. Keresztmetszeteket mutatni képzőművészetünk fejlő­déséről. Megadni a szakmának az áttekintést, a 'közönségnek a tá­jékozódást, a választás lehetőségét és esztétikai élményt, tartalmas időtöltést is biztosítani. A mostani rajzkiállítás is ezt a célt szolgál­ja. Pedig átvett vándorkiállításról van szó. Nógrád megye és Közép- Szlovékia csere-kiállításáról, ame­lyet a megállapodás értelmében először Žilinán, majd Komáromban és Banská Bystricán, azután Eger­ben, Salgótarjánban és Balassa­gyarmaton mutatnak be az év fo­lyamén. A kiállított rajzok békés hétköz­napjainkról vallanak. Munkás nap­jainkról tudósítanak, reálisan il­lusztrálnak: tájakat ismertetnek, betekintenek egy-egy üzembe, ki­tárják látókörünket a mezőkre, a hegyvidékre, települések házai j.-----------------------------­közé kalauzolnak. A rajz ünnepét, társadalmunk békés életkörülmé­nyeit, népeink barátságát hirdetik. Ez bennük a „politika“, a törté­nelem „visszaigazolása“. Azért ál­lították ki nyilván a Dunamenti Múzeumban is, mert képanyaga közölni képes hasznos mondani­valót tartalmaz, stílusirányzatokat ismertet és képzőművészeti él­ményben is részesíti a látogatót. A rajzok anyagában inkább a figurális, embereket, tárgyakat megörökítő kompozíciók sorakoz­nak. Ezek az alkotások a kiállítók rajztudásának a bizonyítékai, akár­csak mint rajzos feljegyzések, akár már önálló igénnyel fellépő műnek készültek. A tiszta vonal, a rögzített pillanatkép épp olyan kifejező erővel bír, mint a rajzo­lói szemléletet felszínre hozó mó­dok és technikákat mutató meg­oldások ötletessége. Ezért a ki­állított művek nemcsak a fejlődni képes tehetség bizonyítékai, ha­nem rámutatnak a modern kor­­társ-grafika kimeríthetetlen gaz­dagságára, amely még ma is nem­zeti hagyományaink soha meg nem szűnő kincsestára marad vala­mennyi képzőművész számára. S mi ezt a tápláló gyökeret érezzük ezen a tárlaton. Akik szeretik a szépet és mód­jukban van eljutni Komáromba, 1978 február 5-ig megtekinthetik ezt a vándorkiállítást, hétfő ki­vételével 10.—17. óráig a Duna­menti Múzeum nagytermében. Ér­demes. Szuchy M. Emi! v

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents