Szabad Földműves, 1978. január-június (29. évfolyam, 1-25. szám)
1978-01-21 / 3. szám
1978. január 21. SZABAD FÖLDMŰVES ■^■ekkorát is léptek előre három évtized során Csilizköz egykori kisemmizettjei, a volt agrárproletárok és a végrehajtóktól örökösen rettegő kísparasztok — s azok utódai? Szinte hihetetlenül nagyot. Hétmérföldeset. Mire alapozom ezt? Arra, hogy a boldogulásukat, biztos jövőjüket a szövetkezetben megtalálók társadalmi és anyagi helyzete gyökeresen megváltozott. Emelt fővel járnak. S büszkén, öntudatosan vallják magukénak a szövetkezeti parasztság új osztályát, amelyhez tartoznak. Osztályuk hű támasza, s megbízható szövetségese a forradalmi munkásosztálynak. Milyenek is ezek a mai csilizköziek? Jómódúak, s fölöttébb jól tájékozottak, müveitek. A kommunista párt és osztályuk, szövetkezettik gondoskodása tette őket azzá, s természetesen a szorgalmuk, helytállásuk. Ezt a folyamatot a Februári Győzelem és a IX. pártkongresszus indította el. amely hitet öntött az emberekbe, s bizakodást... Persze, élni tudtak, s éltek is a lehetőségekkel. Ma már példás közösségi emberek. Jól bánnak a tudás fegyverével. Éber, szemfüles őrei, kiváló gazdái élenjáró szövetkezetüknek, amely úttörő szerepet vállal az új termelési rendszerek, különböző eljárások meghonosításában, a tudományos ismeretek gyakorlati hasznosításában, az üzemszervezés és szakágazati irányítás tökéletesítésében, illetve gyakorlati kipróbálásában. S nemkülönben az ésszerű, takarékos gazdálkodásban, a XV. pártkongresszus, illetve a KB-határozatok célkitűzéseinek megvalósításában. Az ezirányú nagyfokú igyekezetük, a sokrétű szociális programjuk céltudatos megvalósítása, s a gabonatermesztés következetes, fejlesztése alapján méltán érdemelték ki a magas társadalmi elismerést, a Munkaérdemrendet. Jogosan büszkék erre a kitüntetésre, vezetők, s a népes tagság egyaránt. S természetesnek veszik, hogy ez a nagy kitüntetés további, még eredményesebb, példamutatóbb munkára kötelezi valamennylüket. Erre csaknem minden lehetőségük adott. Miben látom ezeket a lehetőségeket? Főleg abban, hogy hozzáértő, biztos kezekben ennek a korszerű mezőgazdasági nagyüzemnek a kormánykereke. Jól, példamutatóan érvényesül a párt vezetőszerepe; a kommunisták a pártonkívüliekkel vállvetve küzdenek a tervcélok eléréséért. Kitűnő a szakvezető- és műszaki gárda felkészültsége. S a huszonöt szocialista brigád négyszáznegyven tagja magas forkú munkaerkölcsével, kezdeményezőkészségével, s személyes példamutatásával hatni tud az e megtisztelő címért még nem versengőkre. Eredményszavatoló tényező, s sőt ennél jóval több: az üzemvezetésnek és irányításnak is hatékony segítője, előmozdítója lehet. Dicséretes az is, hogy a vezetők, szakvezetők bátran alapoznak az emberekben rejlő szellemi erőforrások kiaknázására, a köz javára. Ez meg-' becsülés és bizalom kérdése. A tagság zöme ezt az iránta megnyilvánuló bizalmat azután a legjobb tudása, szorgalma, s áldozatkészsége latbavetésével, eredményes, jó munkával viszonozza. LÄSSUK MIKÉNT? Mögöttünk az óév. Már van áttekintés arról, mennyire váltak valóra az 1977-es évre az elképzeléseik, számításaik, terveik. Erre vonatkozóan az illetékes vezetők nagyon derűlátóan nyilatkoztak. Márpedig se szőlejük, se gyümölcsösük, amely nagyobb jövedelemmel kecsegtetne. Néhány számadatot említünk csupán; azt is azért, mert; eléggé megbízhatóan érzékelteti, merre is billen múlt évi gazdálkodásuk mérlegének a nyelve. Egész sor nehézséget leküzdötték, komoljr problémákat oldottak meg, hogy a viszontagságos év eredményesen zárulhasson. így azután az össztermelés! érték eléri a százharminchat millió koronát, ami a tervezettnél kétmillióval több. Az évi tiszta jövedelmük is 22 helyett 24 millióra tehető. Az egy dolgozó által előállított termék értéke átlagban eléri az évi pedig négyszáznyolcvanezret, átlagban. Ez nemcsupán technika és technológia kérdése, hanem a szakmai hozzáértés és a példás munkaerkölcs kérdése is. A rendszeres szakmai-politikai tudásgyarapításról következetesen gondoskodik a szövetkezet vezetősége. Már sok évvel ezelőtt tudatosította: nem mindegy, milyen felkészültségű emberre bízzák az állatokat, a drága gépeket. Az a bölcs népi szólás-mondás: Ki, minek nem mestere, gyilkosa az!, ha tágabb értelemben, a szövetkezeti gazdálkodásra is vonatkoztatható. Szóljunk még a derék növénytermesztőkről is, akik a múlt évben 53 millió koronát produkáltak. S igen számottevően hozzájárultak a "Munkaérdemrendre érdemesítéshez. Például búzából 68,2, s szemeskukoricából meg 65 mázsát takarítottak be hektáronként. Mind az egyik, mind a másik hozamátlag a múlt évi szélsőséges időjárási viszonyokat tekintve, kiváló. Kukoricatermesztési versenyfelhívásukat Nyugat-Szlovákia hét mezőgazdasági üzeme elfogadta. Természetesen, a versenyfeltételeknek eleget tettek a kezdeményezők isi Node, így van ez rendjén! elégíteni. Ez viszont csak úgy lehetséges, ha a honpolgár többet Is ad a társadalomnak, efsz-tag meg a szövetkezetének. A CSILIZKÖZ szövetkezetbéliek például hat százalékkal emelik 1978-as évben a mezőgazdasági termelésüket, a tavalyihoz viszonyítva. Mit tesznek igényes tervfeladataik teljesítése érdekében? Csak néhány dolgot említsünk: a vezetőség még jobb versenyszellemet, kezdeményezőkészséget vár el a tagságtól, a szocialista brigádoktól és más munkaközösségektől, hogy az új, éves terv célkitűzései megvalósulhassanak. Mindent megtesz annak érdekében a vezetőség, hogy a feladatteljesítéshez az előfeltételek is megteremtődjenek. ’ Habár tavaly hat újítási javaslatot juttattak él a járási mezőgazdasági igazgatóság illetékeseihez, amelyeket mind elfogadták, mert más mezőgazdasági üzemben is realizálhatók, a szellemi erőforrások kiaknázása terén van még tartalék. Tehát, a tagság részéről megnyilvánuló minden újítási, ésszerűsítési kezdeményezést az eddigiektől Is jobban felkarol, s anyagi-erkölcsi jutalomban részesít. A köz érdekében ilymódon munkálkodók tevékenysége nagyrabecsülendő! HAT SZÁZALÉKKAL TÖBBET! Törvényszerű: évről-évre nagyébb a társadalom elvárása, egyénre s közösségre, falura, városra egyaránt. Mivel magyarázható ez? Főleg azzal, hogy az emberek napról-napra igényesebbek. S ezeket a növekvő igényeket a társadalom igyekszik is kiszázhuszonötezer koronát, ami nem csekélység. Állattenyésztésük az elmúlt évben hatvankét millió koronát forgalmazott. S a leggyöngébb eredményeket felmutató fejőnő is kétszázhúszezer koronát produkált. Egy üszőgondoző kétszázötvenezret, egy sertésgondozó négyszázezret, s egy baromfigondozó Százötven nyugdíjas otthona Ha valaki egyszer tanulmányt, vagy könyvet írna a hála természetrajzáról, feltétlenül külön fejezetet kellene szentelnie az idős emberek iránti megbecsülésnek. Még talán kevés is volna ennyi, hisz megnyilatkozási formáit — még a társadalmi kategóriákon belül is — hosszú lenne pontosan és maradéktalanol felsorolni. Kezdve az anyagi juttatásoktól, végezve az erkölcsi elismeréssel — nagyon színes a skála. Az utóbbi években (évtizedekben) egy nagyon szép és nemes formája van terjedőben: egyre több hazánkban a nyugdíjasok klubja. Városon éppúgy, mint falun. Milyen célzattal alakulnak ezek? — kérdezhetné valaki. A válasz világos és egyértelmű: a megbecsülés, a hála megnyilatkozási formája ez, a társadalomért végzett áldozatos munka csekély honorálása. Hadd érezze minden idős polgár: továbbra is a társadalom megbecsült tagja — a nyugdíjkorhatár elérése után is. A múlt év végén, alig valamivel az ünnepek előtt adták át a Veľký Krtíš-i (nagy kürtösi) járás első nyugdíjas klubját Veľká Calomlján (Nagycsalomiján.) „Losoncon található a legközelebbi“, mondta ottjártunkkor büszkén Petényi Bertalan hnb-elnök, kevés szóval illusztrálva kezdeményező készségüket Ez a Csalomija—Losonc párhuzam fizikai értelemben néhány tíz kilométernyi távolságot jelent, de legalábbis több tucat községnyit. Nagycsalomija fejlődő község. Központi szerepet játszik — közigazgatásilag öt, anyakönyvíleg hét község tartozik a hatáskörébe, s új létesítményei is Jelzik: egyr® nagyobb igény alakítja a falu arculatát. Modern orvosi rendelő, tizennyolc milliót érő új szlovák tannyelvű alapiskola, kisegítő iskola — a közelmúlt eredményei. Oj óvoda, az üzlethálózat korszerűsítése, az egyre növekvő követelmények maradéktalan kielégítése — elsőrendű feladatként szerepel a községfejlesztési tervben. De — mint mondják — itt alakult annak idején Szlovákiában az első községi könyvtár is. • * • Százötven nyugdíjas lakik a községben. Java része a mezőgazdaságban végzett hasznos munkát, Illetve szövetkezeti tag volt. A jnb szociális osztálya javaslatára kezdték a régi iskolaépületet átalakítani. Nagy kedvvel fogtak munkához, s nem hallgattak a kétkedőkre. Pedig akadtak ilyenek is. „Minek ez nekünk? Meglátjátok, senki sem fog ide járni! Fölösleges kiadás lesz.“ — hangzottak innenonnan a fejcsóváló hitetlenkedések. A klub megnyitásának ünnepélyes pillanatai. A képen balról az első Petényi Bertalan hnbelnök, jobbról a második Wittnerová Julianna, klubvezető. Aztán jött a megnyitó, jöttek az ünnepek, s azóta is egyre többén látogatják a klubot. A kétkedő hangok fogynak, s saját szemükkel meggyőződhetnek róla: egyre több és több nyugdíjas tölti Itt szabad idejét. Jönnek hívás nélkül is, s nem csak a három hivatalos nyitvatartási napon — bármikor be-beszólnak Wittnerová Júlia nyugalmazott tanítónőnek — a klub vezetőjének, aki készségesen tesz eleget a kívánságnak. „Legutóbb a Repülj páva“ versenyeit néztük nagy létszámban — mondja, majd bemutatja részleteiben Is a klubot. Televízió, különféle társasjátékok, rádió, lemezjátszó, könyvek — röviden ennyi a választék. Talán kevésnek tűnik az első pillantásra (különösen könyvük van még kevés), a legfontosabb azonban az összetartozás tudata, a gondtalanul együtt töltött órák lehetősége. Főleg azoknak, akik család híján eddig csak a szomszédokhoz néztek át néha-néha, vagy egyedül őrölték az időt. Most it tartják a névnapokat, évfordulókat, sőt, alkalomadtán „főzőcskézésre“ is alkalom adó-* dik, hisz a tágas társalgó mellett már konyha is található. A terv szerint fürdőszobát is szeretnének, hadd legyen meg minden. „Szükség lenne még egy íróasztalra“ — mondja Wittnerné a hnb-elnökhöz címezve a kérést. „Meglesz“ — feleli röviden az elnök. „Tüzelőre ts szükség lenne még“. „Beszerezzük“. A hnb*elnök többször kihangsúlyozza a nyugdíjasok szorgalmát. Tavaly harmincezer brigádórát dolgozott le az öt község nyugdíjasa, kétszázezer korona értéket hozva létre ezáltal. Tizennégy vagonnyi takarmányt nyert így ?z állami gazdaság — sáncpartokról, árkok mentéről. Ne gondoljuk azonban, hogy csak adok-kapok Viszonyról van szó. Akik egész életükkel bizonyítottak, megérdemlik a sokrétű gondoskodást, a törődést. Az elnök bizakodva mondja: mind az öt községben szeretnének létrehozni hasonló klubot. Az Ígéretet már megkapták rá. —kvl— AMI MEGOLDÁSRA VAR MÉG... A szövetkezet vezetősége az 1978-as évi termelési tervet, az igényesebb feladatokat is teljesíteni kívánja, a tagsággal együtt,'a még rendelkezésre álló tartalékok feltárásával és hasznosításával. Ehhez azonban az is kell, hogy javuljon a műtrágyaellátás, s csökkenjenek a növényvédőszerek beszerzésével járó gondok, problémák. Továbbá, a minisztérium segítségét kérik a nagyon is elavult szállítóeszköz-állományuk felújításához, hogy a húszezer vagon szállítanivalót idejében célba juttathassák. Az aránylag nagy távolságok gyorsabb legyűrésé, az agrotechnikai határidők még pontosabb betartása is ezt követeli. És végül: Csilizköz népe testben, lélekben, gondolkodásmódban megújhodott. Módosabbá vált. Élenjár a közjavak gyarapításában. Viszont, Csilizközben nincs ezzel párhuzamban a szolgáltatás és üzlethálózat színvonala. Egyetlen példa: annak ellenére, hogy a csilizközi falvak vendéglátóipara évente hatmillió koronát forgalmaz, mindmáig füstös kocsmákban kénytelenek a fogyasztók szorongani. Kulturáltabb szórakozásra vágynak. S komplettebb, színvonalasabb szolgáltatásra. A kereskedelem és a vendéglátóipar, a járás illetékes szerveivel közösen, keresse a probléma megoldásának legjárhatóbb útját. Forradalmi múltú, s jelenben is derekasan helytálló Csilizköz, újhodj tovább, népeddel együtt. Érdemes vagy rái N. KOVÁCS ISTVÁN Egy furcsa ajándékcsomag Egy idősebb asszony válogatott a kirakott áruk között a Galánta főutcáján levő élelmiszer üzletben. Többek közt Vegetál is akart vásárolni. Volt elég belőle. Csakhogy a Vegetál polietilén zacskókban rakták ki a polcokra, és mellé csomagoltak csemegepaprikát, persze nem a legfrissebbet, — ezenkívül még tubusos zöldségkivonatot, amely eléggé csípős, de nem nagy a keletje, és HARISSÁ néven kerül forgalomba a podivíni Fruta üzeme gyártmányaként. De az asszonyka csak Vegetát akart vásárolni, ezért odament a pénztárosnőhöz: — Ne haragudjon, hogy zavarom, de én csak Vegetát szeretnék ... — mondta a pénztárosnőnek. — Asszonyom az lehetetlen — volt a válasz. — Az üzemünk (Potraviny) igazgatóságától Írásban kaptuk, hogy a Vegetát nem árusíthatjuk egyenként — csakis „ajándékcsomagban“! — De kérem én nem ajándékozni akarom. Nekem van rá szükségem. Paprikát termelek a kertben, kiszárítom, megőrölöm. Tehát paprikám van, és a Harissá, — azt sem tudom mire használják, ugye megérti... — Én megértem, de a rendeletet nem szeghetjük meg. — Fölöslegesen adjak ki 14 koronát?... Az asszonyka aztán számolni kezdett. A Harissá, a Vegeta és a paprika 13 korona. Azon gondolkodott, hogy miért kell neki Áiégis egy koronával többet fizetni. — Ez egyszerű — mondja a pénztárosnő —, a csomagolást is be kell számítanunk. Ez is Így van elrendelve. A vevő elgondolkodott, de sokan mások is. Aki Vegetát akart, annak meg kellett vennie az egész csomagot. Az Élelmiszer Üzem igazgatóságán tudják, hogy az érvényes áruforgalmi rendelet értelmében nem szabad egyik árut kötni a másikhoz, ezért nehéz megérteni az ilyen törvényellenes rendelkezéseket. Krajcsovics Férdinánd