Szabad Földműves, 1978. január-június (29. évfolyam, 1-25. szám)

1978-03-18 / 11. szám

14 SZABAD FÖLDMŰVES 1378. március 18. Щ I ti \ A lucerna beporzásának jelentősége A CSKP XV. kongresszusának határozataiból eredően mezőgazdaságunk­ban előkelő helyet foglal el a növénytermesztés, és ezen belül az igénynek megfelelő takarmányalap létrehozása. A lucerna olyan mezőgazdasági nö­vény, amely nagyban befolyásolja a mezőgazdasági üzemek takarmányalap­ját. Ezért Szlovákiában a lucerna vetésterületének 1980-ban el kell érnie о 135 ezer hektárt. A felszántott lucernaterületnek évenkénti pótlása érdeké­ben új lucernavetésekkel számolunk. A lucernaültetvényeknek tíz százalé­kát magtermesztésre tartalékoljuk. A magtermesztés szempontjából nagy jelentősége van a beporzásnak. Ez egyaránt foglalkoztatja a kutatókat, a termelőket és a méhészkedőket. így például a SCSORSZKIJ Kolhoz — amely a Szovjetunió kirovgrádi kör­zetének legnagyobb magtermesztő gazdasága — jelenleg 1500 hektáron ter­meszt lucernamagot. Az említett kolhoz 1970-ban 2,1 mázsa hektárhozamot ért el, míg 1974-ben csak 1,1 mázsát. A mezőgazdasági szolgáltatásokon kívül a hektárhozam növelésében döntő szerep jutott a méheknek is. Az 1974—75-ös években az Ukrán Méhészeti Kutatóintézet illetékes osz­tálya úgy döntött, hogy a poltavai kerület Gajdács kolhozának szakembe­reivel kísérletet végez, melynek célja olyan méhek meghonosítása, melyek az utódnevelésnél előtérbe helyezik a lucerna virágporának a hasznosítását. A cél az volt, hogy olyan méheket találjanak, amelyek legalkalmasabbak a lucerna beporzására. A kísérlet sikerült, találtak ilyen lucernakedvelő méheket. Az említett gazdaságnak jelenleg hatszáz ilyen méhcsaládja van. A lucer­nakedvelő méhek kiválasztását évente végzik és emellett nagy figyelmet fordítanak az anyanevelésre is. 1976-ban a sikeres beporzáson kívül 9,2 kg mézbozamot értek el családonként. Az Ukrán Méhészeti Kutatóintézetben, ]. K. Davigyenkónak, a tudományok kandidátusának vezetése alatt a kolhoz, méhészetének bevonásával, lucer­na- és méhkiváiasztást végzett beporzásra. Ennek érdekében a lucernaterü­leten fészkeket létesítettek vadméhek meghonosítására. A SCSORSZKIJ Kol­hoz tapasztalatait további három kolhoz hasznosította 700—800 hektáros területen. Az újítást természetesen más gazdaságok is átveszik. |y|ég mindig tél van. A nap azon­­ban szépen süt. Szinte csalo­gatja az embert a szabadba. Spisák Gyulát, falunk legtapasztaltabb méhé­szét nem találom a szobában. Kínt van a kertben. A méhes előtt. Tesz-vesz. — Nem zavarom? — kérdezem tőle. — Ö, dehogy zavarsz. Örülök, hogy jöttél. Szeretem a fiatalokat. Mi szél hozott?... Szeretnél talán megismer­kedni a méhekkel? Igen, mindig kíváncsi vagyok rájuk. De a méhek még alusznak. Kár lenné miattam a kaptárt kibontani. — A méhek nem olyanok, mint a medvék, télen sem alszanak. Csak ösz­­szehúződnak. Egymást melegítik és táplálkoznak is. A jó méhész kaptár­­bontás nélkül is tudja, hogy mi törté­nik hévül. Még ősszel kátránypapírt tettem a kaptár fenekére, a keretek alá. És most ezt kihúzom. így ni. A papíron ötven vagy talán száz el­pusztult méh is van. Ezeket nézegeti Gyula bácsi. Nem tudom, mit nézhet rajtuk annyit, amikor mind egyfor­ma ... A jó méhész mintha belém látna. Felel gondolatbeli kérdésemre. — Azt figyelem, van-e közöttük he­re vagy anya. Ha van, az már bajt jelent. A méhek a heréket ősszel mind megölik. Csak ott tűrik meg, ahol pár­­zatlan fiatal anya van, vagy kimerült öreg anyával mentek telelőbe. Az anya hiánya még nagyobb baj. Ha nincs anya, akkor egyesíteni, kell az árva családot, olyan családdal, amelynek jő anyja van. Másképpen mind elpusz­tulnának az árván maradt méhek. De egyesíteni csak akkor lehet őket, ami­kor melegebbre fordult az idő. Leg­alább tizenkét fok meleg szükséges hozzá. — Mi az a sok morzsa a kátránypa­píron? — Ez viaszmorzsalék. Ebből tudom meg, hogy merre vannak a méhek. Amikor enni akarnak, legrágják a fe­­delezést a sejtekről, és lehullatják. Látod, itt vannak a mórzsák, szépen, sorban. Mintha térképet rajzoltak vol­na a méhek. — Ilyenkor én is szívesen méhész­­kednék, mert nem csípnek. De tavasz­­szal már félek tőlük. Az iskolában ta­nultunk a méhekről. Nehéz megérteni, ha nem látjuk azt, amit tanulunk. A Szeressük magolás kevés hozzá. Azért jöttem Gyula bácsihoz, hogy könnyítsék ma­gamon ... Hallottam olyat is, hogy a méhek megismerik gazdájukat és nem bántják. Azt szeretném, ha engem se bántanának. Mit tegyek? — A méhek nem ismernek meg sen­kit. Csak ösztönösen érzik, hogy ki bántja őket, és annak nemulass! Arra nincs alkalmuk, hogy gazdájukat, a méhészt megismerjék. Télen nem ta­lálkozunk egymással, amikor sokáig élnek a méhek. Tavasszal és nyáron általában csak hat hétig élnek. És na­gyon sokan élnek egy családban. Sok ezren. Ilyen rövid idő alatt, ennyi méhhel lehetetlen ismeretséget köt­ni... A méhésznek kell alkalmazkod­nia a méhekhez. Amikor jó a hordás, nem bántanak. Annyira belemerülnek a nektárgyüjtésbe, hogy a méhészre rá se hederítenek. Máskor féltik a „vagyonukat“. Bárkit megtámadnak. Akkor a legdühösebbek, amikor a mé­zet szedjük el tőlük. Ilyenkor védőt teszek a fejemre, és ljegyújtok a füs­tölőbe. A füsttől félnek. Ha ez sem segít, akkor vízzel permetezem őket, és igyekszem a munkát mielőbb be­fejezni. — Ezek szerint Tornán a szövetke­zet két lova sem döglött volna meg, ha annakidején vízfecskendővel siet­tek volna segítségükre? — Ügy van, ahogy mondod. De mindennél jobb a megelőzés. Legyen ott a méhész is, ha lóval kell dolgozni a közelben. A lóra mindig haragsza­nak a sz^ga miatt, még jó hordáskor is. A méhésznek is ajánlatos a mosa­kodás és a tiszta ruha. — Tudom, hogy Gyula bácsi nagyon szereti a méheket. Nélkülük talán élni se tudna. Mégis megkérdezem, hogy meddig akar méhészkedni? —• Addig, amíg bírok. Pedig sokan abbahagyták mjir a méhészkedést. Azt mondják, nem kifizetődő. Nekem meg­éri. Szeretem a mézet, mert nagyon jó táplálék, és orvosság is egyúttal. Igaz, az üzletben is vehetnék annyi mézet, amennyire szükségem van. De engem a méheket! a munka is gyógyít. A méhekkel való foglalkozás mindennél szebb munka, élteti az embert. Űj erőt ad, ha másutt elfáradok. — A stafétabotot mikor akarja át­adni és kinek? — Gyuszi fiamnak, középső gyerme­kemnek, már van egy család méhe. Nagyanyjától kapta ajándékba. Többre még nem pályázik. Ezt az egyet any­­nyira szereti és gondozza, hogy két évvel ezelőtt az ő családja adta a legtöbb mézet. A múlt évben azonban elhanyagolta a családot. Már hősnek érezte magát. Fejébe szállt a dicső­ség! Az ő családja gyűjtött a legkeve­sebb mézet. Megöregedett az anya, meg a lépek is, amelyekből kis méhek kelnek ki. Akkor cserélte ki őket, amikor már késő volt. Ez évben min­den remény megvan rá, hogy... De tovább nem mondom, mert újra elbíz­hatná magát! — Még egy kérdés. Mi a nagyüzemi méhészetek kerékkötője? Miért nem gyarapodnak úgy, mint kezdetben? — A jó méhészek már megöreged­tek. Nincs kedvük a vándorláshoz. Ezért termelnek kevesebb mézet. A gazdasági vezetők nagy része pedig csak a mézből származó jövedelmet ves2i számításba. Azt nem, hogy a virágok beporzásával -tízszer annyi hasznot hoznak mezőgazdaságunknak. Csehországban a múlt évben a nagy­üzemi gazdaságok már fizettek a mé­hészeknek a beporzó munkáért. Ezt a jó példát követni kellene Szlovákiá­ban is... Az Is baj, hogy kevés a fia­tal, okos méhész... Pedig van rá mód, hogy képezzék magukat. Tanfolyamo­kon vagy méhészeti szakiskolában. A stafétabotot tehát bárki átveheti. Ha nem az apjától, mástól. A pályavá­lasztásnál is beszéltek róla. De az is megérné, ha kedvtelésből méhészked­őének. Gyula bácsi szavai nekem is szöget ütöttek a fejembe! Csurilla Anna, gimnáziumi tanuló Az elmondottakból látható, hogy a Szovjetunióban nagy figyelmet fordí­tanak a lucerna beporzására. Bizonyára nálunk is hozzájárulna a magter­mesztés fejlesztéséhez, ha a szövetkezetekben és állami gazdaságokkal való együttműködésben ilyen ismereteket érvényesítenének. JURAJ FERENCIK mérnök, a SZMSZ vezető titkára A lapszervez etben 1япят fiilL Ul!) Soha nem feledkeztem meg arról, hogy a méhészetben szerzett sokéves tapasztalataimról tájékoztassam az ol­vasókat. Ha az alapszervezeteket járva valamely méhész közhasznú dolgokról beszélt, azt is tovább adtam. Jónak tartom például a méhészek közti köz­vélemény-kutatást. Ezért gyakran ér­deklődöm egyes dolgokról. Legutóbb három alapszervezet tag­gyűlésén vettem részt, ahol egyebek közt az is szóba került, hogy egy-egy méhésznek milyen szakkönyvei van­nak. A válasz nagyon aggasztó volt, mert a szervezetekben még napjaink­ban is akadnak olyan méhészek, akik semmilyen méhészeti szakkönyvet nem olvasnakl Egyikük azon kérdésemre, hogyan lehetséges szorgos önképzés nélkül méhészkedni, azt felelte, hogy neki elegendő a Včelár havi folyóirat olvasása. Egy másik méhész pedig az­zal érvelt, hogy magyar nyelvű méhé­szeti szakkönyvet hazánkban nem le­het beszerezni. Valóban igaz, hogy a boltokban nincsenek ilyen méhészeti szakkönyvek, ezért időszerű volna, ha az illetékesek gondoskodnának a ha­zai tapasztalatokra támaszkodó, ma­gyar nyelvű méhészeti szakkönyvek kiadásáról is. A szóban forgó alapszervezetben azt is megtudtam — vegyes anya­nyelvű szervezetről lévén szó —, hogy a Včelár szakfolyóirat előfizetési dí­ját a méhészeknek járó állami pénz­ügyi hozzájárulásból kötelezően le­vonja a vezetőség, attól függetlenül, hogy az illető a lapban közölteket megérti vagy sem. Tovább érdeklődve arra is választ kaptam, hogy ki olvas a Včeláron kívül egyéb méhészeti szakfolyóiratot. Erre öten jelezték, hogy a magyarországi Méhészet című havi folyóiratot, hatan pedig a Szabad Földműves kéthetenként megjelenő Méhészet rovatát olvassák. Nagyon időszerű volna, ha a Szabad Földmű­ves Méhészet rovata terjedelmesebb lenne, hiszen a méhek munkája szer­ves része a korszerű agrotechnikának! Azon kérdésemre, hányán tanulmá­nyozzák az Odborné včelárske pre­klady című szaklapot, azt a választ kaptam, hogy ezt a méhészeti szakta­nítókon kívül senki más nem olvassa, pedig az ottani két szaktanítón kívül az alapszervezetnek is jár ilyen szak­­folyóirat. A tagok tehát igénybevehet­nék azt. Az ilyen -állapot főleg a veze­tők és a szaktanítók hibája). A másik alapszervezetben — amely szlovák anyanyelvű méhészakből állt — szintén kötelező a Včelár szakfo­lyóirat előfizetése. Ott is belszéltem olyan méhészekkel, akiknek semmi­lyen méhészeti szakkönyvük nincs. A magyarul értő méhészek közül itt ket­ten olvassák a magyarországi Méhé­szet szakfolyóiratot, ketten pedig — a szaktanítók — az Odborné včelárske prekladyt. A harmadik alapszervezet ugyan­csak vegyes anyanyelvű méhészekből állt. A szakkönyvek és az Odborné včelárske preklady tanulmányozásával kapcsolatban itt is hasonló volt a helyzet, mint a fentebb említett szer­vezetekben. A Včelár szakfolyóirat előfizetését itt nem tették kötelezővé. Minden méhész saját belátása szerint fizeti elő. A szervezet szlovák anya­nyelvű tagjai a Včelárt járatják. A magyar méhészek a Szabad Földmű­vest nyolcán, a magyarországi Méhé­szetet öten fizetik elő. Mivel a lučeneci, a haliči és a že­­lovcei szervezetekben tapasztaltakkal elégedetlen voltam, tovább érdeklőd­tem. Egyes méhészektől azt is meg­tudtam hogy melyik szakírótól van környvük. Talán mondanom sem kell, hogy a válasz nem volt szívderítő. Amennyiben a meglátogatott szerve­zetek közül a želovceiben járatják legtöbben a Szabad Földművest, ezért azt is megkérdeztem, mi ^ vélemé­nyük a Méhészet rovattal kapcsolat­ban. A kérdezettek mindenekelőtt ke­vésnek tartották a Méhészet rovat terjedelmét, egyben persze azt is meg­említették, hogy aránylag sok benne az elméleti írás. Amennyiben egy-egy járási bizalmi nem váltotta be a hozzáfűzött remé­nyeket, az SZMSZ III. kongresszusa előkészületeinek időszakában gondos­kodni kellene új bizalmiak jelöléséről. Véleményem szerint helyes volna, ha az SZMSZ KB a jelöltekre vonatkozóan kikérné a járások méhészeti alapszer­vezeteinek a véleményét. A KB a járás terjedelme szerint kiválaszthatna mondjuk két-három jelöltet, s erről (névszerinti értesítené az alapszerve­zeteket véleményezés céljából. Így a központi választmányba azt a méhészt jelölhetnék, amely legjobban élvezi az alapszervezetek tagjainak a bizalmát. Kovács Lajos, méhészeti szaktanító Szlovákiában több mint 36 ezer mé­hész van. Közte több mint 32 ezer olyan, akinek 10 családon aluli méhé­szete van. Ez nem kevesebb, mint 270 ezer méhcsalád! Ugyanakkor Szlová­kia területén 380 ezer méhcsaládot tartanak számon. Ez gondolkodásra késztet, mert már többször volt alkal­mam megismerni a kisméhészek mun­káját ... A méhészet szerintem is csak úgy lehet igazi szórakozás, ha a méhek életét jól ismerjük és úgy dolgozunk velük, ahogyan azt a szakkönyvekből megtanultuk, mert így helyes. Tény, hogy a kisméhészek többsége segít­ségre szorul. Bár jó szakkönyvek áll­nak rendelkezésünkre, mégis sok olyan dolgot láttam az egészségügyi vizsgálat során, amin el kell gondol­kodni. Tanulságul felidézek, megemlí­tek néhány esetet. Ezek jól bizonyít­ják, hogy tanulni érdemes. Sok méhész a léputcákat lécekkel zárja felülről, de hogyan? Ha ugyanis azt akarjuk, hogy a 10 mm-es léputca megmaradjon, akkor csak 9 mm-es lécecskék férnek a rámák közé, mert itt-ott propoliszragasztás is előfordul, így kapjuk meg a 35—36 mm-es ge-Ellenőrzéskor tapasztaltam... rinctávolságot. Ezzel szemben talál­tam olyan széles léceket is, amelyek a gerinctávolságot 40—45 mm-re bő­vítették. A családokat így teleltették he! Gondoljuk csak el, hogy tavaszi fejlődésnél ez milyen hátránnyal jár­hat, hiszen az anya csak a sűrűn ta­kart lépeken petézik! Találtam olyan léceket is, amelyeket deszkából hasogattak. Görbék, néhol hiányosak, itt-ott szélesek voltak. A méhek ott jártak át rajtuk, ahol akar­tak. A méhész a kiiltűtéren még anya­rácsot sem használt. Ogy volt ráhe­lyezve a mézelő. Ha netán az említet­tekből valaki magára ismerne, nagyon kérem, hogy tavasszal cserélje ki eze­ket a lpceket, s a gerinctávolság ne legyen több 35—36 mm-nél. Egy másik méhész maga készítette a kaptárait. Ez nagyon hasznos dolog, de olyan rámákat rakott a kaptárak­­ba, amelyek 25—26 mm helyett 35—36 mm széles lécekből készülnek, és a 10 mm-es léputcákat is meghagyta. Ezzel A két mézkamrás kísérlet eredményei Azok, a méhészeti módszerek, ame­lyekkel azelőtt kis kaptárakban kívánt eredményeket értünk el, a korszerű gazdálkodás időszakában már nem fe­lelnek meg. Ezért szükségesnek tart­juk, hogy a méhészetben állandóan kí­sérletezzünk és újítsunk. A méhész szakszerűtlen beavatkozása a méhek életébe természetesen kihat a méhek fejlődésére, beporzási tevékenységük­re, de viasz, és mézhozamukra is! A méhészek előtt ismeretes, hogy csak az erős, népes családokkal ér­hetnek el kívánt eredményeket. Ta­pasztalatok alapján meggyőződhet­tünk arról, hogy a kaptár s a fészek nagysága lényegesen befolyásolja a méhek fejlődését, a mézhozamot, az anya és az építmény minőségét is. Kis kaptárakban az anya a petézésben korlátozva van. Az ilyen feltételek a családot rendszerint rajzásra ösztön­zik, ami hordásban nagv veszteséget jelent! Körülményeink ktfcött nem te­leltethetünk méheket csak 7—8 keretű fészekben, mert ilyen család tavasszal nem „ütőképes“. Kizárt dolog, hogy a 7—8 kereten telelt család áprilisra­­májusra benépesítse az egész kaptárt (fészket és mézkamrát). Ezt a tavaszi serkentéssel sem érhetjük el! Ezért szükségesnek tartjuk, hogy már az előző év júliusában-augusztusában erős családokkal rendelkezzünk. Ezt a mézkamrában való teleltetéssel ér­jük el. HOGYAN VÉGEZZÜK EZT? A főhordás befejezése után, július közepén, kivesszük a kaptárból az anyarácsot és ezzel az anyának lehe­tővé tesszük, hogy a fészek bepetézése után a kipergetett mézkamrában levő keretekbe petézzen. Így nagy mennyi­ségű telelő méh kel ki. Az ilyen csa­ládok október végéig 24 keretet fog­lalnak el. A hűvös időjárás beálltával a méhek tartalékukkal együtt a méz­kamrába húzódnak, ahol jól és nyu­godtan telelnek. A tavaszi felmelegedés után a méz­kamrát is fedik, és mivel februárban és márciusban nem küzdöttek hely­a méhek nem értettek egyet. S hogy teljes legyen a kép, a felső lécekre csak viaszcsíkokat ragasztott, gondol­ván, a jó raj ezt úgyis kiépíti. Igen ém, de a méhek nem ki, hanem beépí­tették az egész kaptárt, s az épít­ményt valamilyen emelővel lehetett' volna csak kivenni. Amikor megkér­deztem a méhészt, hogy mire jó ez, a válasz a következő volt: „A szélesebb lépekhől nagyobb méhek kelnek, s ha nagyobbak a méhek, több mézet hor­danak .. Az említettek azt bizonyítják, hogy jónéhányan nem ismerik a méhek életét, mert keveset olvasnak a méhek körüli teendőkről. Ezért a kisméhészeknek azt tanácso­lom, hogy minél többet olvassanak és tanuljanak, hiszen csak így lehet mé­­heinkkel hasznosan szórakozni. Min­den községben akad több olyan em­ber, aki a méhek életét ismerve szak­szerűen kezeli méheit és nagyon szép eredményeket ér el. N. K. hiánnyal, nagy mennyiségű fiasítással rendelkeznek. Április második felében már a fészek nagy részét betöltik. A mézkamra bepetézése után az anya a fészekben petéz. Ha a család megfe­lelő mennyiségű tartalékkal rendelke­zik, akkor már áprilisban öt keretet is kiépítheti A méheket jó erőben kell tartanunk az egész év folyamán, hogy tavasztól kezdve minden hordási lehetőséget kihasználjanak. Összehasonlítást végeztünk és meg­állapítottuk, hogy amíg a fészekben telelt legjobb család májusban 11 ke­retet, addig a mézkamrában telelt 24 keretet foglalt el. Ez a viasz- és méz­hozamban is megmutatkozott. 1976- ban a családok népessége arra ösztön­zött, hogy kísérletezzünk két méz­kamrával. Kíváncsiak voltunk, hogy a méhek hogyan reagálnak a lényeges bővítésre. A felső mézkamrába a fé­szekből néhány keretet áthelyeztünk, s ezzel a méheket ide csábítottuk. A fészekből áthelyezett kereteket mű­­lépes kerettel pótoltuk. Az eredmény azt mutatta, hogy a méhek az új hely­zethez tíz napon belül alkalmazkod­tak. A műlépes kereteket kiépítették s ezeket az anya be is petézte. Ezzel az eljárással erős, népes családokra tettünk szert, és sikerült megakadá­lyoznunk a nem kívánatos rajzást is. A két mézkamrás család összesen 14 keretet épített ki. —vi—

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents