Szabad Földműves, 1978. január-június (29. évfolyam, 1-25. szám)
1978-03-04 / 9. szám
SZABAD FÖLDMŰVES 1978. március 4 14 Feladataink a kongresszus előtt Abban az időszakban, amikor a Szlovákiai Méhészek Szövetségének vezető titkárával, Juraj FerenCik mérnökkel kötött egyezmény után Méhészet című rovatunkat — jelenlegi formájában — útjára bocsájtottuk, szerkesztőségi cikkben felszólítottuk a gyakorló méhészeket, hogy jó és hasznos tapasztalataikról írjanak. Ezen kérésünknek sajnos csupán néhány idősebb, nagy tapasztalattal rendelkező méhész tett eleget. így nem ritkaság, hogy az olvasók ebben a kis rovatban szinte ugyanazokkal a nevekkel találkoznak ... A méhészek kérésének eleget téve rovatunknak be kell töltenie azt a feladatot is, hogy Dél-Szlovákia magyar méhészeit megismertesse az SZMSZ határozataiból eredő időszerű feladatokkal. Nagy jelentőséget tulajdonítunk annak, hogy az SZMSZ KB titkárságával soha eddig nem volt olyan jó kapcsolatunk, mint most és ez teszi lehetővé a Méhészet rovat időszerűvé tételét, hiszen jó néhány központi jellegű, közérdekű feladatról korábban tájékoztatjuk méhész olvasóinkat, mint például a Včelár havi folyóirat! , Tény azonban, hogy a terjedelem szempontjából meglehetősen szűkös Méhészet rovatunknak sokrétű a küldetése. Köztudatba kell vinnie egyebek közt azt is, hogy a méhészet a nagyüzemi mezőgazdasági termelésnek szinte nélkülözhetetlen segítője, s egyáltalán nem túlzunk, ha egyben azt szerves részének tartjuk. Ma ugyanis egyre több mezőgazda1 sági üzemben törekednek a méhek beporzó tevékenységének széles körű kihasználására. mert jól tudják, hogy a beporzóit területek növényzete nagyobb hazammal hálálja meg a gondoskodást. Ezzel tehát az is bizonyítást nyer, hogy a méhek fő társadalmi haszna mindenekelőtt a beporzásból származó kedvező hozamokban jut kifejezésre. s ezzel párhuzamosan a méhek még mézet is gyűjtenek! Ezek tehát tények. Szlovákiában azonban mégis kevés nagygazdaságban tartanak méheket. Mi ennek az oka? Ggy gondolom, hogy az érdektelenség a fő ok. Sajnos, ott sem keresik a méhészet racionalizálásának lehetőségét, ahol néhány családdal méhészkednek. Figyelmen kívül hagynak olyan ésszerű törekvéseket, amelyek például a CSSZK-ban jól beváltak a méhészet hatékonyságának a növelésében. Tachov és Šumava körzetében ugyanis önálló elszámolásra alapozott, különálló, szolgáltató ágazatokat hoznak létre a növények beporzására. Ilyen szolgáltató, több ezer méhcsaládot tömörítő nagy méhészetek kialakítása tehát nálunk, Szlovákiában is időszerű volna! jó lenne, ha az’SZMSZ alapszervezeteinek értekezletein s a közelgő III. kongresszuson ezt a fontos kérdést is napirendre tűznék és érdemben foglalkoznának ilyen méhészetek létrehozásának kérdéseivel is. Többen jelezték, hogy egyes alapszervezeteknek jó néhány tagja nem jár az értekezletekre. Csak akkor megy a tanácskozásokra, ha „pénz jön a házhoz". Erre csak azt mondhatjuk, hogy a legalapvetőbb feladatnak, vagyis a tagsági értekezleteken való részvételnek elmulasztását nem volna szabad ennyiben hagyni, hiszen minden szervezetben fegyelemnek kell lennie, s ennek betartásáról a vezetőségnek kell gondoskodnia! A tagság aktivizálása érdekében tehát igénybe kell venni minden rendelkezésre álló módszert a színvonalas, időszerű előadásokat, az eszmecseréket és egyebeket. Az alapszervezetek taggyűlésein kell megbeszélni a méhek vándoroltatását, a méhegészségügyi teendőket, de a növényvédelem időszerű feladatait is. Ha az értekezleteken közösen megbeszélik a soron levő feladatokat, akkor elkerülhetik a sok bonyodalmat okozó félreértéseket. Az alapszervezetek tagjai tehát ne csak akkor keressék fel a vezetőséget, amikor pénz jön a házhoz, vagy kár érte őket, hanem más alkalommal is. Tudomásul kell vennünk persze azt is, hogy a méhészetnek bizonyos tekintetben alkalmazkodnia kell az összpontosított nagyüzemi mezőgazdasági termelés helyzetéhez, társadalmunk minden rétegének élelmezőjéhez. Ez azt követeli, hogy az SZMSZ minden egyes tagja törekedjen a mezőgazdasági üzemek vezetőivel való szoros együttműködésre. Az alapszervezetek vezetői hívják meg a mezőgazdasági üzemek képviselőit tanácskozásaikra, ahol megbeszélhetik a növénybepoyzás és a növényvédelem időszerű kérdéseit stb. Ne feledjük el, hogy a kis méhészeknek nagy szükségük van a mezőgazdasági nagyüzemekre, a gazdaságoknak pedig a méhek beporzó tevékenységére! Ez azt jelenti, hogy az érdekek kölcsönösek és azonosak, tehát ilyennek kell lennie az együttműködésnek is. Jó volna, ha méhész olvasóink — a kongresszus előtti időszakban — erre a témára is írnának saját tapasztalataikról, elképzeléseikről, s közben nem feledkeznének meg számot adni a tagság aktivizálásának hogyanjáról, s az ifjúság megnyeréséről sem, hiszen a Méhészet rovatnak a kongreszszus előtti időszakban mindinkább a méhészek tapasztalatcseréjének fórumává kell válnia. Ezért kívánatos, hogy a tollat forgatni tudó méhészek az SZMSZ III. kongresszusa előkészítésének időszakában rövid beszámolókban tájékoztassák az olvasókat, hogyan képzelik el alapszervezetük tevékenységének a javítását, s mit tesznek a III. kongresszus sikere érdekében. HOKSZA ISTVÄN Hányszor ellenőrizzünk első klreilés után? A felelet egyértelmű: az ellenőrzés elkerülhetetlen, mert ezzel felmérjük a telelést és a megfigyelés egyben kiinduló pontként szolgál a tavaszi fejlődésre való előkészítéshez. Sajnos, a méhészek gyakran olyan hibákat követnek el, hogy egy alapos ellenőrzés helyett kettőt is végeznek, mégpedig egy tájékozódót és egy részleteset. A tájékozódó ellenőrzés alkalmával meggyőződnek arról, bogy mennyi a család elesége és van-e anyja. Ezután a részletes ellenőrzéssel nem sietnek. Az a nézet alakult ki, hogy a tavaszi ellenőrzésre jól fel kell készülni. Azt csak akkor végezhetik, ha a hőmérséklet árnyékban legalább 15—18 °C, különben a méheket hűvösebb időben nem is szabad zavarni. A méhészeknek azt tanácsoljuk, hegy amint az időjárás engedi, csak egy ellenőrzést végezzenek. Optimális erre az időjárás, amikor a hőmérséklet árnyékban 10—12 °C és süt a nap (alacsonyabb hőmérséklet veszélyes!). Az ellenőrzés során először a gyanús családokat nézzük meg, utána vizsgáljuk a többit. Fő 1 célunk megállapítani, bogy mennyi a család elesége, milyen a család népessége, mennyi fiasítása van, illetve van-e anyja. Ilyenkor a téli hulladékot is eltávolítjuk, és kiküszöböljük az észlelt hiányosságokat. Ajánlatos az ellenőrzés eredményéről feljegyzéseket készíteni. Becsléssel könnyen megállapíthatjuk a kereteken levő méhek mennyiségét, a fiasítás terjedelmét s az eleséget. Az ilyen becslés azért is hasznos, mert mentesít bennünket a további vizsgálatoktól. Elég betekintenünk a feljegyzésekbe és máris tudjuk, hogy szükséges-e további ellenőrzés. Ügyeljünk az ellenőrzés gyorsaságára! Ellenőrzésre elegendő 5—10 perc is. Az ellenőrzést úgy gyorsíthatjuk, ha a munkát ketten végezzük (az egyik személy vizsgálódik, a másik pedig feljegyzéseket készít). Ellenőrzés közben feltétlenül eltávolítjuk az előforduló hiányosságokat, s azokat a kereteket, amelyeket a méhek nem födnek. Elsősorban olyanokat, amelyekben kevés a tartalék eleség és a virágpor. Az anyátlanságot megállapíthatjuk a méhek viselkedéséből, valamint a fiasítás hiányosságából. Ellenőrzés idején nincs kedvező feltétel az anyenevelésre, ezért az anyátlan családhoz hepárzott anyát teszünk, vagy Hatal anyával rendelkező tartalék családdal egyesítjük. I,egyengült, anyátlan családdal nem kísérletezünk, azt egy másik gyenge anyás családdal egyesítjük. Mielőtt az anyátlan családhoz bepárzott anyát tennénk, először meggyőződünk róla, hogy nincsenek-e anyabölcsők. Ha vannak, akkor ezeket el kell távolítani. A bepárzott anyát cukorlepénnyel betapasztott anyakalitkában adjuk be a családnak. A kalitkát a keretek közé helyezzük. A cukorlepény elfogyasztásával a méhek az anyát kiengedik. Meg kell jegyezni, hogy az anyátlan család tavasszal könnyen elfogadja az anyát. Célszerű megoldás az anyátlan család egyesítése anyás tartalékcsaláddal. Az egyesítést úgy végezzük, hogy az anyátlan családot 4—5 keretre szűkítjük, majd ezek mellé helyezzük az anyával rendelkező családot. Ilyenkor ügyelünk arra, hogy az anya ne szélső kereten legyen, mert gyorsan érintkezésbe kerülne az anyátlan család méheivel. Egyesítés utáni harmadik-negyedik napon a családot szükség szerint leszűkítjük. Ha az anyátlan család nagyon erős, akkor a fészekre újságpapírt teszünk, amelyen nyílásokat vágunk és a tartalékcsaládot anyával együtt a mézkamrába tesszük. A méhek a nyílásokon megismerkednek, s amikor az anyáról tudomást szereznek, egyesülnek. Néhány nap múlva a fiasításns kereteket az anyával együtt átrakjuk a fészekbe, a mézkamrát pedig eltávolítjuk. Ha a családnál púpos Hasítást veszünk észre, igyekszünk megállapítani ennek az okát. Leggyakoribb ok. hogy a? anya üreg, vagy ha fiatal és nincs bepározva (megtermékenyítve). Mindkét esetben el kell távolítani az anyát, a Hasítást pedig áthelyezni egy másik családhoz. A család tudomásul veszi az anyátlansági állapotot, s ezután úgy járunk el, mint anyátlan családdal. Ezt a családot tartalékcsaláddal egyesítjük. Mindig az anyás családot tesszük az anyátlan családhoz! —С. V,— Ä nagy méhatka felkutatása Romániában egy ottani szert ajánlanak a Varra« atka felkutatására és irtására. Sineacar a neve. Sárgás árnyalatú ' fehér por. Marin szerint nagyobb méhészetben a családok ötödét, kisebb méhészetben valamennyi családot vizsgálják. A kaptár aljára fehér papírt borítanak. A kaptár tetejét és a keretfedőt leveszik és a keretekre fölül 50—100 g port hintenek. A kijárót nem csukják be. Melegben, estefelé kell dolgozni, amikor a méhek már mind otthon vannak. Másnap reggel kihúzzák a papírt, megvizsgálják rajta a hulladékot. Még akkor is ki lehet így mutatni a család alkásságát, ha csak néhány atka volt benne. A Varroa atka elpusztítására is Sineacart használnak. Ez három úton hatékony: belégzéssel, érintkezéssel és az atka belébe jutva. A keretfedő levétele után 80—100 g Sineacar port hintenek a léputcákba, kézzel vagy szitával. A keretlécen maradt port is a méhekre szórják. A kaptárt becsukják és a kijáróba fának a füstjét fújják be 5—10-srer azért, hogy a méhek minél jobban felizguljanak. A kijárót sem a por behintésekor, sem füstöléskor nem csukják be. A kezelést egyhetes időközökben még egyszer vagy kétszer megismétlik. Egy-egy körzet valamennyi méhcsaládját egyszerre kell kezelni. Az anyanevelő méhészetekben kötelező, hogy tavasszal és ősszel Sineacarral kezeljék a családokat. —M— л „Včelár“ 1977 tizenegyedik szá** mában két cikk kötötte le figyelmemet. Az egyik cikkben képeket is láttam. Az egyik képen egy álló medve szalmakast tartott az első két mancsa között. A másikon pedig egykeretes üvegkaptárt láthattunk. Ebből a méhészet fejlődése jutott az eszembe. Olvastam a cikket, amely az országos mezőgazdasági kiállítás méhészeii dokumentációs anyagát mutatta be, s azt, hogyan fejlődött és fejlődik hazánk méhészete. Ha nem lennék méhész, az írás akkor is a méhészetre irányítaná figyelmemet, de mivel méhész vagyok, nemcsak a múlt és a jelen érdekel, hanem a jövő is. Végigolvasom a folyóiratot. Az egyik oldalon a címet megkapónak találtam: „Hogyan tovább? ...“ P. Rubaninský kaptárkérdésről írt. A bevezetőben ő is más cikkére hivatkozott. Ján Milla cikkére, amely a Včelár 1977 második számában jelent meg „Povedali“ címmel, amely a Méhészeti Kutatóintézet eredményeit méltatta. Kiemelt belőle olyan szakmai dolgokat, amelyek bennünket, gyakorló méhészeket hozzászólásra ösztönöznek. „A hordás kihasználására ideális a fiasítás terjedelme 101-től 120 négyzetdeciméterig. A fiasítás nagyobb terjedelme nem kívánatos, mert kedvezőtlenül befolyásolja a hordás kihasználását.“ Ezt emelte ki a cikkben. Ez a felvetett kérdés. Gondolkodjunk rajta! Érdemes-e hozzászólni? Sokan talán meg sem értik, miről van szó, ezért egy kis magyarázattal tartozom. Méhészeti Kutatóintézetünkben megállapították, hogy nálunk az a méhcsalád használhatja ki legjobban a főhordást, amelynek fészkében a fiasítás 101-től 120 dm2-ig terjed főhordás előtt. Erre legjobb lehetőséget nyújt a kilenckeretes bécska kaptár. A cikk Írója szerint a méhészek elégedettek ezzel a kaptárral. Nehezen vállalkoznának átszerkesztésére vagy másfajta kaptár: ral való kicserélésére. Méhésztársunk azonban sok éves tapasztalatai révén rájött arra, hogy a méhcsalád legnagyobb fejlődési szakaszában — ami náluk május végén és június kezdetén van — az erős család anyja bepetézi mind a kilenc költőtéri keretet keretléctől keretlécig. Úgyhogy a méznek és a virágpornak semmi hely nem marad! Nem egyszer megtörtént nála, hogy az anyák némelyike a mézürbe kényszerült, ott petézett és ez a méztermelés rovására ment. Ennek elkerülése céljából tanácsos lenne növelni a keret magasságát annyira, hogy belmérete 40X28 cm legyen. Ehhez nem kellene új kaptárt készíteni csak a régi kaptár költőterét kellene magasítani. Méhésztársunk — saját méhészetében — már megkezdte ez irányú űjitő munkáját, de eredményről még nem tudott beszámolni, mert kísérletével még csak a kezdet kezdetén tart. — Van azonban itt egy másik kaptár is — jegyezte meg a cikk írója —, Rmelyet a megboldogult Ľ. Mikuláš jelšavai méhész szerkesztett. Keretének belmérete 45X30 cm. Úgyhogy kilenckeretes rendszernél a fiasítás terjedésére 121,5 dm2 hasznos teret nyújt. Mikuláš méhésztársunknak hosszú kísérletezése sok munkába és nem kts költségébe került, míg megszerkesztette ezt a kaptárt. A kaptár nagyon bevált és példája nyomán a környéken sok méhész készíttetett ilyet a sikeres méhészkedéshez. Jó lenne ezt más vidéken is kipróbálni, ahol ha sonlók a természeti és hordási viszonyok. Abban az esetben, hé jónak bizonyul normalizélni kellene. A cikk írója megjegyzi még, hogy a kaptár fél mézkamrás és hizlalt keretek vannak benne. Végeredményben mi itt a cél? Új kaptárak normalizálása. Van értelme? Kinek a javát szolgálná ez? A méhészét bizonyára nem. Hisz a kezdő Igv sem tudja, melyik fajtát válassza a sok közül. Mikuláš Lajos bácsi jó Ismerősöm volt. Mondhatom, barátom is. Sokat olvasott, tanult, rengeteg méhészt, méhészközösséget meglátogatott és előadott. Előadásaival és eredményeivel még tudósokat is ámulatba ejtett. Kevesen mertek vitába szállni vele. Én egy párszor megpróbáltam és mindig kiegyezés lett a vége. Mindketten a Nagy Boczonádl kaptárt szervettük meg, amelynek a keretmérete 42X36 cm. Tíz keret fér el a költótérben és egy választódeszka. A mézkamrában kilenc hizlaltkeret volt. Ez a kaptár vált be legjobban a sok közül. A költőteret soha sem kellett szűkíteni, mert ősszel is jó volt a hordás. Tisztesfüről egy évben már háromszor is pergettem! „Betelelni“ nem kellett a családokat, mert a fészekben olyan nagy mézkoszorú volt a fiasítás körül, hogy azon kitelelt a télifürt. Tavaszi serkentésre a szélső mézes keretek szolgáltak. Tavaszkor már április közepén felraktuk a fél mézkamrákat, hogy a családok ki ne rajozzanak. A fél mézkamra nem hűtötte le й költőteret. Hanemann-rácsra nem volt szükség. A hizlalt kereteket nem Hogyan tovább a kaptáíkérdésben petézte be áz anyá. Hátránya volt többek között az, hogy a költőtéri keretet nem lehetett cserélni a mézűrivel. Két család egyesítése is más módszert kívánt emiatt. Ez a hátrányosság azonban nem volt kerékkötő. A baj ott kezdődött, hogy romlott a méhlegelő és mégis gyarapítottuk a méhállományt. (Ezt tesszük ma is.J Ezért új megoldást kellett keresni. Levágtam á keretek aljából hat centimétert, mert a rossz hordás következtében a lépek alját elhanyagolták a méhek. Megbámulták, penészedtek és sokszor a moly is belefészkelt. Mikulás bácsi is levágott a keretekből ugyanennyit. Később amit elvett a magasságból, hozzáadta a szélességhez. Illetve a felét. így az ő mérete 45X31 cm lett. Ez a beavatkozás új kaptár készítését tette szükségessé. Ezt is akarta a jő öreg méhész. Oj kaptárt. Mikuláš-kaptárt. Ezt nem sikerült elérnie egész életében, mert idejét nem azzal foglalta el, hogy kimutatásokat készítsen az új és kontrol kaptárak között. Ez ugyanis feltétlenül szükséges egy újítás elfogadásához. Csak méhészkedett és igen nagy sikerrel. Most legyen hát a kaptárából a nevét is viselő kaptár az említett cikk segítségével? Magyarországon a Nagy Boczonádl hatására készült a debreceni vándorméhészek kaptára, Bokor fenő kerete, Balog Lajosé, Kelecsényi Ernőé, Szakovlts Vendelé, amit Órösi Pál Zoltán Is megemlít méhészkönyvében. Hát még mennyi azoknak a száma, akik hasonló módon akartak újat alkotni, de nem figyelt fel rájuk senki. Ezzel nem azt akarom elérni, hogy ne újítsunk. Hanem azt, hogy a bolhából ne csináljunk elefántot! Ján Millan „Povedali“ című cikke arról szól, hogy az 1976. november 13—14-iki napokon Ruzsomberokban konferencia volt, azokról a legújabb eredményekről, amelyeket hazánkban elértek a kutatás terén. A cikk 12 beszámolóból nagyon rövid részleteket közöl két oldalon, nyolc kimagasló méhészeti szaktekintély fényképével. A kaptárkérdésről egy szó sincs. Nem is lehet, mert más volt a tanácskozás küldetése. Még szerencse, hogy egy lapban jelent meg a két cikk. Az olvasó könynyen levonhatja belőle a tanulságot, ha egy kicsit ért a méhészethez. Sajnos a kaptárkérdést nemcsak azok „intézik“, akik értenek hozá. Gondoljuk meg, milyen fonákságok történnek a méhészetben e téren. Például ha egy nagyüzem méhészkednt akar, akkor megveszi az új kaptárakat 600 korona körüli egységáron. Kell hozzá legalább 150 korona értékű műlép, ugyanennyit érő méh s ugyanennyiért cukor stb. Amikor azonban felszámolják a méhészetet, a családokat kaptárastól 200—300 koronáért eladják. Kinek? Talán más nagyüzemi méhészetnek. Öh, dehogy! Más közös gazdaság is új kantárakkal kezd. A legújabbakkal. A magánméhésznek jó a régi is, ha az bevált. Perszehogy beválik a régi, hisz erre Mikulás bácsi munkája is bizonyíték. De hogy új normalizélt kaptárt készítsünk belőle? Csurilla József Helyreigazítás Lapunk február 4-i száma Méhészet rovatának két cikkébe sajnálatos hiba csúszott, amelyet az alábbiakban helyesbítünk. A „Jövedelmező lesz a nagyüzemi méhészet“ című cikk harmadik bekezdésében a helyes szöveg Így hangzik: Abban határozták meg, hogy a Šumavai ÄG Agroszolgáltatő üzemegységének méhészetét 1979-ig vándoroltatásra alkalmas... „A bolgár méhészek tapasztalatai“ című cikk negyedik bekezdésének helyes szövege: A megengedett szacharóztartalom náluk legfeljebb 5—10 százalék .,. \
