Szabad Földműves, 1977. július-december (28. évfolyam, 26-52. szám)
1977-11-26 / 47. szám
3 A döntő Szitás Józesf, a Žihareci (Zsigárdi) Kilencéves Alapiskolában tanít. A tanítás és egyéb elfoglaltság után, amint teheti .4 természetbe megy megpihenni. A pihenés, a kikapcsolódás számára az aktív fizikai munkát jelenti. Szabad idejének jelentői; részét a kertben tölti. Egyebek közt az 6 kezdeményezésére alakult meg a községben az SZGYKSZ helyi szervezete 1952-ben. Igaz, később a szervezet szétesett, mert a tagok a termékeiket nem tudták hol értékesíteni. Ebben az évben újból megalakították a szervezetet. Jelenleg hatvan tagja van. Többségük gyümölcs-, zöldség- és szőlőtermesztéssel foglalkozik. Igen elterjedt a fólia alatti paprikatermesztés. — Hogyan hasznosítja kertjét? — Gyümölcs-, zöldség- és szőlőtermesztéssel foglalkozom. A gyümölcsfa-csemetéket — alma, őszibarack — magam nevelem, mégpedig vadalanyról szemzéssel, oltással. Az idén még csak kísérletképpen termesztettem PCR paprikát fólia alatt. Szép eredményt értem el. Májustól késő őszig volt zöldpaprikám. Még nagyobb kedvet kaptam a termesztéshez. Úgy határoztam, jövőre nagyobb területen ültetek paprikát, hogy legalább a termelési költségek megtérüljetényező nek. A szőlővel is nagyon szeretek foglalkozni. — Milyen fajtákat termel? ... — állítom hnev я szőlő termesztése kifizetődő. Én például a kerítés mentén — lugason — termelek csemege- és borszőlőt. Nagyon szeretem a Saszlát, az Olasz rizlinget, a Csabagyöngyét, az Irsai Olivért. Igaz, a szőlő szakszerű ápolása sok időt vesz igénybe, de megéri a fáradozást, mert bő termést nyújt, A szőlő kezelése a fajtaigények szerint változik. Például az Irsai Olivérnél hosszúcsapos, a Saszlánál, az Olasz rizlíngnél és a Csabagyöngyénél rövidcsapos metszést alkalmazok. Tavasszal kombinált műtrágyával vagy Cererittel trágyázom a földet. A permetezés igen körültekintő és pontos munkát igényel. Okvetlenül szükséges, hogy időben végezzünk el minden egyes permetezést. Én először mindjárt a rügyfakadás után permetezek, majd virágzás előtt kétszer-háromszor. Ezt követően az idény folyamán vagy ötször-hatszor — az időjárástól függően —, de általában bevált módszerem a nyolc-tlznaponkénti permetezés. Ebben az esetben a rovarkártevők és a betegségek leküzdhetők, s a szőlő szépen fejlődik. Permetezéshez Sulikolt, Perozint, Kuprikolt használok, de újabban Fundazollal is permetezek, meg Metationnal is a rovarkártevők ellen. Ilyen ápolás és kezelés esetén az egyes szőlőfajták rendszeresen és gazdagon teremnek. Július elején már volt érett Csabagyöngye, ami ilyenkor még igen ritka csemege. Szüretelni — szintén az időjárástól függően — szeptember végén, október elején szoktam. Sajtolúo után imtfclot ütvén literes üvegekben a pincében tárolom, miközben állandóan ügyelek a pince hőmérsékletére. Gyakori eset, hogy be kell fűteni a pincében. A jő bor másik titka, hogy a kellő cukorfok biztosított legyen. Ha a mustban kevés a cukor, pótolni kell a hiányzó mennyiséget. Ha a cukrot a must cukortartalma szerint adagoljuk, akkor biztosak lehetünk benne, hogy a bor nem lesz savanyú, és ha helyesen tároljuk, nem romlik meg. Szitás József jó kiskertészkedő. Kertjében minden megterem. ami a család ellátásához szükséges. Ez azt bizonyltja, hogy a kis területen is lehet sokat termelni, ha ésszerűen hasznosítjuk a rendelkezésünkre álló földet. Nagy Teréz r Uj gyümölcs Ojabban nagy telepítéseket végeznek a kétlaki, gyökérsarjakról jól szaporítható homoktövissel (Hippophae rhamnoidesszel) Szibériában, az USA-ban és Kanadában. A homoktövis — a konzervipar új nyersanyaga — rendkívül igénytelen, homokos, tápanyagban szegény talajokon is szépen díszük, 3—4 méter magas, erősen tövises bokrot nevel. Apró, csonthéjas termése, amelyet már a görögök is ismertek, rendkívül értékes C- és A-vitamin-forrás. Orvosságként, például a skorbut ellen használták. Nagyon értékes olajával az égési sebek gyógyíthatók. A kipréselt gyümölcslé kitűnő aromájú, többnyire más gyümölcslevekkel keverik. A gyümölcsök a vessző hosszában rövid kocsányon ülnek, a kocsány a vesszővel vagy gallyal erősen ízesül. Ez. valamint a sűrűn álló tövisek a szedést rendkívül megnehezítik. A szovjet nemesítek nagyobb gyümölcsű, hosszabb kocsányn, géppel szedhető fajták nemesítésén dolgoznak. Szüretelőgépet már sikerölt kifejleszteniük, de ez még jelentős módosításra szorul, mert a gallyakat is leszakítja, és ez a következő évek hozamát csökkenti. Az első fagyok után szedett gyümölcs azonban már könnyebben leválik. A homoktövis hozama általában nyolc-tíz tonna hektáronként. (Kertészet és Szőlészet) A gyümölcsösben. Trágyázás után felássuk a földet. Ha talajtakarítást végeztünk, akkor inkább villás kapával kapáljuk be a gyümölcsöst, hogy a lehető legkevesebb kárt tegyük a sekélyen elhelyezkedő gyökerekben. Ha kajszit és őszibarackot ültetünk, nagy körültekintéssel dolgozzunk. A csemetéket rögzítsük karóhoz, a koronát spárgával húzzuk össze, s a csemetére húzzunk papírzsákot, majd egészen a zsák végéig kupacoljuk föl a fákat. Fagyos földbe ne ültessünk, inkább vermeljük el a csemetéket. Megfelelő mélységű és hosszúságú árokban úgy helyezzük el a csemetéket, hogy elföldelés után csak a koronájuk látsszon ki a földből. A koronát pedig fenyőgallyal vagy szalmával takarva védjük a hidegtől. A ribiszkét, köszmétét és málnát foszfor- és káliumtartalmú műtrágyával trágyázzuk, majd a bokrokat feltöltögetjük, hogy megvédjük őket a száraz fagyok káros hatásától (sekélyen gyökereznek], A tároló helyiségben rendszeresen ellenőrizzük a hőmérsékletet, a páratartalmat és a gyümölcs egészségi állapotát. A beteg gyümölcsöt azonnal eltávolítjuk, s szükség esetén egércsapdákat állítunk. A zöldségeskertben. A parajt és a salátát fenyőgallyal, esetleg szalmából készült gyékénynyel takarva védjük a fagytól, ám egyúttal az egerek és pockok ellen is védekeznünk kell, mert ők Is hamarosan felfedezik a jó búvóhelyet, s megrágják a növényzetet. A rágcsálókat mérgezett Nera magvak ős egércsapdák kihelyezésével Irtjuk. A csapdákba szalonna helyett diót tegyünk, ennek nem tudnak ellenállni a pockok sem. Ha a tenyészidöben atkákat észleltünk az uborkán vagy a babon, akkor most a melegágyak deszkáit, a támkarókat stb. fertőtleníteni kell, hogy a hasadékokban megbúvó kártevőket elpusztítsuk. A fertőtlenítést az Arborol 3 %-os töménységű oldatával végezzük. A zöldségtárolő helyiségeket rendszeresen szellőztetjük, hogy a nagy mennyiségben keletkező vlzpára eltávozzon s ne serkentse a gombák szaporodását. Kisebb ládákba vagy virágcserepekbe elültetjük a hajtatásra szánt dughagymát. Kezdetben hideg helyiségben hagyjuk, majd meleg és világos helyiségbe visszük az edényeket, így hajtatjuk a metélőhagymát (snidlinget) és a petrezselymet is. A szőlőben. Befejezzük az oltványok felkupacolását. A szőlőt minden évben fejtrágyázzuk. Egy árra két kiló káliumszulfátot vagy egy kiló kálisót, egy kiló szuperfoszfátot és két kiló kemencesalakot adunk. A kemencesalak új trágyaféleség, a Thomas-salakot helyettesíti. Tartalmaz: 35 % meszet, 21 % vasat, 7 % magnéziumot, 3 % timföldet, 2 % foszforsavat, valamint mangánt, stronciumot, vanádiumot és némi titánt. Istállótrágyázás (4 kg négyzetméterenként) esetén meszet vagy mésztartalmú műtrágyát nem szabad adagolni. Megszedjük, majd hűvös pincében, homokba ágyazva, esetleg papírba csomagolva a hűtőszekrény alján tároljuk az oltóvesszőket. Némely tapasztalatok szerint a szabadban is jól eltarthatók, ha legalább hatvan centiméter mély árokban elföldeljük a vesszőket. A virágoskertben. A rododendron és azálea bokrokat árnyékolni kell. Erre fenyőgalylyat használunk, vagy egyszerűen falombot szórunk az ágak közé. így védjük a pünkösdi rózsát és a magyal (Ilex) cserjét is. A bokorrózsát feltöltjük, a fiatal rózsafát lehajlítjuk és elföldeljük a koronáját, az idősebb fákat pedig papírral csomagoljuk. Kupacolás előtt istállótrágyát vagy komposztot tanácsos adagolni. A bokorrózsák hajtásait bekurtitjuk, közben a dugványról szaporítható fajták (Paul Scarlet, Climba, Tausendschön, J. Guy, Orange Triumph) esetében 15 cm hoszszú vesszőket szedünk s ezeket pincében homokba ágyazva gyökereztetjük a tavaszi kiültetéshez. Megtisztogatjuk és válogatás után tároljuk a kardvirág, a dália és más dísznövények hagymáit, gumóit. A tároló helyiségben egércsapdákat állítunk. Felkészítjük a télre a pázsitot: lekaszáljuk, majd mintegy fél centiméteres rétegben átrostált földdel vagy jól érett komposzttal takarjuk. A bajtatásra szánt s már korábban cserépbe ültetett jácintot, tulipánt és nárciszt a hidegágyból meleg, világos helyiségbe visszük. Ha sok gyöngyvirágunk van, vegyünk föl néhány Jól fejlett rügyet, kössük össze és tegyük cserépbe őket, földjüket kladősan locsoljuk meg és takarjuk le papírzacskóval. A hajtatás eredménye: a fenyőünnepen ritka virággal kedveskedhetünk szeretteinknek. (Cva) Időszerű tennivalók A tenyésztő és a fia Csömör Károly, a kiváló tenyésztő. Sokak által irigylésre méltő környezetben él a Trhové Mýto-i (vásárúti) Csömör Károly, aki szabad idejét a kisállattenyésztésnek szenteli. Látogatásomkor a házigazda épp egy állattenyésztési szaklapot tanulmányozott. Tenyésztői munkájáról röviden a következőket mondta: — Édesapám rengeteg galambot tartott, s ilymódon már gyerekkoromban én is nagyon megkedveltem őket. Válogattam a legszebbjét s később, a családalapítás után kialakítottam a saját galambállományomat, a magam módján. Teltek, múltak az évek. Aztán az 1969- ~55~6vt>eTi~nétTany tenyésztő túrsammal megalakítottuk a Szlovákiai Kisállattenyésztők Szövetségének helyi szervezetét, amelynek kezdettől a titkára vagyok. Évek során tökéletesítettem a tenyészetemet, s most már elmondhatom: csakis fajtatiszta egyedeket tartok. Például hat éve „A“ tenyészetem van. Fehér plimut tyúkjaimat évente rendszeres orvosi vizsgálatnak vetem alá. Törpe fajtákat is tartok, jobban csak dísznek, az udvar ékeként. A galambok közül a fehér és a piros king, valamint a morva strasszer dominál. A tenyésztői munkában felesége a segítőtársa. Csakis a minőségre törekszenek. Ezt legjobban a hazai, valamint a magyarországi kiállításokon elért első helyezés, tiszteletdij, elismerő oklevél, fajtagyőztes cim, s más hasonló rangsorolás bizonyítja. Az emléktárgyakról nem is beszélve, melyeket ugyancsak n bíráló biaattsúgak ítéltek oda az elismerés jeléül. A kiváló tenyésztőt mi boldogítja a legjobban? Erről így vall: „Legnagyobb örömöm: az alig nyolc éves kisfiam már nagyobb érdeklődést tanúsít, mint annak idején jómagam. Ott sürög-forog az állatok körül, megsimogatja, etetgeti őket. Ha valamelyik közülük a konyhára kerül, megsiratja. Alig lehet őt megbékíteni.“ Azt hiszem, az egyik legnemesebb cselekedet, ha a tenyésztő átadhatja szaktudását, tapasztalatait az új nemzedéknek. S Csömör Károly ezt teszi, helyesen gondoskodva a tenyésztői utánpótlásról. Puha Margit «^XXV4V4XX444XNX\\XXX4XXXXXXXX4XXXXXXX4XXXXXXXXXXXXXXXXXVVXXXXXXXXXXXX4XXXV4XXXXXXXXVV4VSXXXXXV4XXXXXXXXXXV4X>XXX4XXXXX>XXXXXXXVVXXV A TV&OMÁMY VíUCA llrdekes kísérleteket végeztek a szovjet tudósok a Magyar kalvil néven is ismert Londoni pepin almafajtával.. Azt vizsgálták, milyen hatással van a tápanyagpótlás a fiatal csemeték fejlődésére. Az ültető gödrükből kiemelt földhöz animóniumsalétromot, szemcsézett szuperfoszfátot és 40 %-os kálisót adagoltak, mindegyikből 100 gramm hatóanyag-mennyiséget, többféle változatban és kombinációban. Legjobb eredményt a NPK-kombináció nyújtotta, valamivel gyengébb fejlődést és növekedést eredményezett a PK- és az NK-komhináció, a leggyengébb eredményt pedig az NP-kombinéció nyújtotta. A továbbiak sorún megfigyelték, hogy a terméshozam nagyságára a kálium volt legnagyobb hatással. Az adagolt nitrogén mennyisége közepesen, a foszfortrágyázás pedig csak kis mértékben befolyásolta a hozamalakulást. Amerikai tudósok a villamos áram zöldségmagvakra gyakorolt hatását vizsgálták, összesen tizenegy zöldségféle vetőmagjával végeztek kísérleteket. Kitűnt, hogy a rádiófrekvenciás kezelésnek alávetett paraj-, bab- és paradicsommagvak csírázóképessége jelentősen javult. Ezzel ellentétben néhány további növény (káposzta, saláta, hagyma, paprika, uborka, dinynye) vetőmagjára ez a kezelés semmiféle hatást nem gyakorolt. Mint tudjuk, ezek a növények amúgy is jó csírázóképességű vetőmagot szolgáltatnak. Magyarországon a MÉM Növényvédelmi és Agrokémiai Főosztálya engedélyezte a növekedés- és érésszabályozó Rol- Fruct permetezőszer (bioregulátor) kísérleti gyártását, forgalomba hozatalát és felhasználását. A szert a Chinoin Gyógyszer- és Vegyészeti Termékek Gyára Rt. állítja elő. A bioregulátor a paradicsom és a fűszerpaprika érésének gyorsítására, az uborka kötődésének elősegítésére, valamint a gyümölcsök ritkítására és gépi betakarításának megkönnyítésére használható, az Ethrel helyettesítésére alkalmas. Ha a Gramoxone nem segít... A házikertekben és a nagy üzemi ültetvényekben gyakran nagyon elhatalmasodik és sok bosszúságot okoz a termelők nek a folyondár szulák (Convo) vulus arvensis L.j. Tarackszerű gyökeres, évelő gyomnövény Föld feletti vékony szára hen geres, gyakran két méteresre is megnő, a földre fekszik, a tám vezetékre vagy a kultúrnövé nyekre csavarodik. Kellemes 11 latú, rózsaszínű vagy fehér virágai júniustól őszig nyílnak. Gyakran a leggondosabb gramoxonos kezelés sem biztosítja a várt sikert. A Kertészet és Szőlészet ha sábjain Széles Csaba, a nyíregy házi Mezőgazdasági Főiskolán végzett kísérletek tapasztalatai ról számolt be. A megfigyelések szerint a folyékony Ŕonstar gyomirtó permetezőszer segítségével jól irtható a szulák a gyümölcsösben és a szőlőben. A szerző hangsúlyozza: a készítmény oxadiazon hatóanyagtartalma lehetővé teszi, hogy a szulákot akár 20—30 cm-és indanagysága idején is elpusztítsuk. A Ronstart egy százalékos töménységben kell kijuttatni úgy, hogy hat-nyolc liter vízben 0,6—0,8 dl szert permetezzünk ki száz négyzetméterre. E szerrel akkor érhető el a legjobb gyomirtó hatás, ha alacsony (0,5—1 kg/cm2) nyomással szórjuk ki a permetlevet. A Ronstar csak mérsékelten mérgező, mégis óvatosan kell vele dolgozni, hogy a kultúrnövényre ne kerüljön permetlé. (kr) Horváth Árpád a legeredményesebb kiskertészek közé tartozik. Foto: —bor Az ésszerűbb termelésért Minden kiskertészkedőnek — és egyben népgazdaságunknak is — legfőbb érdeke, hogy a rendelkezésre álló termőterületet a lehető legészszerűbben és leggazdaságosabban kihasználjuk. Ennek legalapvetőbb feltétele a helyi adottságoknak és a termesztett növényféleségek igényeinek megfelelő tápanyagpótlás. A szakszerű trágyázáshoz azonban tudnunk kell, milyen tápanyagokból mennyit tartalmaz a föld, miből van több s miből kevesebb a i kelleténél. S persze az sem mellékes, milyen az adott talaj kémhatása. A nevezett problémakörökre a laboratóriumi talajvizsgálat eredményei nyújtanak kielégítő választ. A kiskertészek részére is végeznek hazánkban laboratóriumi talajvizsgálatokat, mégpedig a Központi Ellenőrző és Vizsgáló Intézet laboratóriumaiban, a kerületi kirendeltségeken. Az UKSUP kerületi kirendeltségeinek címe: a nyugat-szlovákiai kerületben — Bratislava, Hatúskova 21; a közép-szlovákiai kerületben — Zvolen, ul. J. Kráľa 21; a kelet-szlovákiai kerületben — Košice, Švermova 1. A talajmintát több helyről kell venni ügy, hogy a felső, 5 cm-es talajréteget eltávolítjuk, majd 20, 40 és 60 cm-es mélységből mintát veszünk, a földet kiszárítjuk, jól átrostáljuk, hogy 1 mm-nél nagyobb rögök ne legyenek benné. Kivizsgálásra % kilogramm földet küldünk vagy viszünk a laboratóriumba. A szakemberek kimutatják, miből mennyit tartalmaz a föld s tanácsot adnak, hogyan végezzük az elkövetkező időszakban a tápanyagpótlást. A talajvizsgálatért kb. harminc koronát kell fizetni. Ha jól meggondoljuk, mennyivel ésszerűbben i hasznosíthatjuk majd a trágyaféleségeket, és mennyivel eredményesebbé tehetjük a munkánkat a pótolhatatlan ismeretek birtokában, akkor elenyészően kicsinek tartjuk ezt az összeget. Éljünk tehát a lehetőséggel, vizsgáltassuk ki a talajainkat, hogy még sikeresebbé tehessük a . munkánkat. Cvlfrcla A.