Szabad Földműves, 1977. július-december (28. évfolyam, 26-52. szám)
1977-07-09 / 27. szám
SZABAD FÖLDMŰVES 1977. Júlia* S. 10 Vttathatatlanul Birindelli volt valamennyi olasz egyetem legelegánsabb portása. Karcsúsított, puha, fényes szövetből készült, térdét verdeső zsakettja sajátságos külsőt kölcsönzött neki. Sápadt ivóit, szikár, gondosan borotvált. Egyetlen pillantással felmért mindent, ám tekintete azonnal továbbsíklott, mintha semmit se látott volna. Minden diákkal barátságos, szívélyes, készséges volt, ugyanakkor azonban tartózkodó is, fontosságának tudatában, méltósággal viselte hivatalát, ahogy az l-i egyetem, a legősibb olasz egyetem főportásához illik. Alig múlt negyvenéves. A diákok, kivált a gólyák körében legendás híre volt. „Birindelli! Ma beszéltem Birindellivel. Ott hagytam nála az Indexemet, hogy alátrassa. Nagyon jól ismerem. Láttad már a lányát? Kivételes szépség." Az, akinek Birindelli nem a szokványos módon köszönt vissza, bizton tarthatta magát valakinek. Birindelli ügy járt-kelt a Tudomány fellegvárában, mint valami várúr. Közvetlenül az ódon kapualjból nyílt az irodája, egy nagy, sötét mennyezetű szoba. Az egyik fal egész hosszában postaszekrények sorakoztak, bármelyik diák igénybe vehette. Birindellinél mindenki pártfogásra talált; a fľatalokkal közvetlenebb volt, mint az idősebbekkel. Keveset tartózkodott az irodájában, hol itt, hol ott bukkant fel az egyetemen, valamennyi fakultás központi épületében. A titkárságon, ahol a beiratkozás és a tandíj-befizetés történik, állandó vendég volt, de a bölcsészkaron — itt a humán tárgyak oktatása folyt — épp úgy lehetett vele találkozni, mint a műszaki karon; a jogi karhoz pedig mintha különös rokonszenv fűzte volna. Birindelli a nap bizonyos óráinak programjához szertartásosan ragaszkodott. Délelőtt tizenegykor kiállt az ódon kapu elé, a jobb oldali kapufélfának támaszkodva. Hosszú, fényes zsakettjában, amelynek hajtókáján ott csillogott az egyetem címere, sápadt, méla, általános megvetést sugárzó arcával olyan volt, mint egy Velázquezfestményen a herceg vadászat után. L. csupa árkádszegélyezte utcából áll, az egész város díszletszerű, valóságos oszloplabirintus, s e labirintus minden folyosója a központ, a Torony irányába vezet. Az árkádsor homályából, hanyagul keresztbe vetett lábbal, szórakozottan szemlélte a nyüzsgést. Délután öt és hat óra között megismétlődött ez a rítus. Nem akadt olyan diák, aki elhaladtában ne üdvözölte volna, vagy leaglábbis ne vetett volna rá egy futó pillantást, ha érdemtelennek tartotta magát arra, hogy köszönése viszonzásra találjon. Birindelli leereszkedően nyájas volt mindenkivel. A professzorokkal pusztán udvarias, csak semmi szolgai hajbókolás! Leplezetlen csodálattal azt is rebesgették róla, hogy saját autója van és a szünidőben azzal viszi a családját Riminibe vagy Catlolicába nyaralni, egyszóval, igazi fir. Büszkék is voltak a diákok arra, hogy micsoda portásuk van. Kevesen figyeltek fel egy noha apró, de említésre méltó részletre: milyen gyors elegánciával suhogtak zsakettjának szárnyai, amikor az emléktáblákat mutogatta, hogy felélénkült ezekben a percekben. A központi épületben, a főfolyosón két emléktábla, két márványla'p őriz te azon ifjak emlékét, akik a Risorgimento idején életüket áldozták a sza badságért. Brlndelli gyakran téblábolt az emléktáblák környékén, s amint észrevett egy zöldfülű gólyát, büszke ségtől raqyoqva. kitörö őszinteséggel, mintha már réges rég ismerné, megszólalt: — Vall/uk be, azért ma másképp állnak a dolgok - és patetikusan az emléktáblákra emelte karját. — Mert miért is haltak meg? De bá torsági Nem szabad csüggedni! — A fasizmus ekkor már korlátlan uralom ra jutott, fírindelli még egyéb keserű kifakadásnkkal is megtoldotta előbbi szavait. Némelyik fiatalember besétált a csapdába, némelyik nem. Ez utóbbiak ösztönösen gyanakodni kezdtek, nem feleltek rögtön, kitérő választ adtak; és ezzel megmenekültek. A gyermetegebbek, a kevésbé diplomatikusak azonban lépre mentek, s gondolkodás nélkül válaszoltak, bevallották, hogy antifasiszták, sőt még néha azt is, mennyire gyűlölik a diktatúrát. Ilyenkor Brindelli közelebb húzódott, bizalmasabb lett, baráti húrokat pengetve kiszedte belőlük a nevüket, visszavisszatért a beszélgetés egyes részleteire, óvatosságra intette őket. A titkosrendőrségnek írt hóvégi jelentésében aztán pontosan beszámolt mindenről. Alaposan megszolgált a maga és a családja adriai nyaralásáért. Feltartózhatatlanul múlnak az évek, kitört a háború; jigyelőbbé válnak a tekintetek, kiéleződnek az indulatok. Aki addig is a rendőrségnek dolgozott, attól egyre többet és többet kívánnak, gyorsul a ritmus, fizikai törvényszerűség. Birindelli szeptember nyolcadika után már nemcsak a fasisztákkal áll kapcsolatban, hanem a németekkel is. Az egyetem területén, a kertvégi kis házban két fiatalember lakik, a bölcsészkar pedellusának a fiai; az Akciópárt tagjai. Megindul a polgárháború, s az Akciópárt, noha jelentéktelen erőt képvisel, kész felkoncoltaim magát a szabadságért. Ezek a fiatalok még külső megjelenésükben is hasonlítanak a „Giovane Itália" mozgalom tagjaihoz, némelyik szakállt is növesztett, szemükben értelem csillog, Mazziníről, Benedetto Crocéról és egy modern, civilizált Olaszországról beszélnek. A két fiatalember bölcsészhallgató; apjuk, az egyszerű pedellus komoly áldozatokat hozott azért, hogy fiait egyetemre járathassa. Az egyetem az otthonuk, ott születtek, természetes hát, hogy minden titkát ismerik. Birindelltröl is tudnak mindent: hogy mit miért csinál, hogy milyen fából faragták, s hogy milyen nyomorult ördög rejtőzik a zsakettja szárnyai alatt. Birindelli hamarosan rájött, hogy a fiúk valami sötét dologban sántikálnak; zavaros fejű, érzelgős kölykök nek tartotta őket, akiket alattomban talán még az apjuk is tüzel, mert az egyszerű pedellus féltékeny rá,) s abban reménykedik, hogy feljebb juthat a társadalmi ranglétrán. Fokozott éberséggel őrködött és sikerült felfedeznie, hogy a pedellus házikójában nagy a jövés-menés, összejöveteleket tartanak, s a résztvevők a hátsó kiskapun, a botanikus kert felől járnak be; szemlátomást összeesküvők voltak, némelyik csomaggal a hóna alatt távozott. Birindelli értesítette a németeket, akik másnap éjszaka megrohanták a házikót, és nagy mennyiségű propaganda-anyagra, egy sokszorosító gépre és ráadásul egy rádióadóra bukkantak. A két fiatalembert bevitték a laktanyába, megkínozták őket, hátha kiszedhetik belőlük cinkosaik nevét. Okos, komoly tekintettel néztek maguk elé, egyetlen szó sem hagyta el a szájukat. A szokásos helyen, a Lőtér fala mögött lőtték őket agyon. Brindelli nem nagyon rendült meg; a bölcsészkar pedellusa, az apa, továbbra is nagyokat köszönt neki. Btrindelliben bizonyára volt valami merev korlátoltság, csökönyösség és ostobaság, vagy legalábbis olyan fokú kevélység, amely elvakította. Még azt sem tételezte fel, hogy gyanúba keveredhet, hogy hosszú éveken át foly tat-ott besúgó-tevékenysége lelepleződhet. Számára a törvényes Hatóság volt az egyetlen és kétségbe vonhatatlan szentség, ezt másokra nézve is kötelezőnek tartotta. El sem tudta képzelni, hogy valakiben bosszúvágy éghet, hogy az embereket valami szenvedély, egy új világba vetett hit jüthett. Birindelli főportás továbbra is tartotta magát napi menetrendjéhez; délelőtt tizenegykor és délután színlelt közönnyel támasztotta a jobb oldali kapufélfát, és jóindulatú mosolylyal fogadta a köszönéseket. Közben az egész város a két fiatalemberről beszélt: a jellemességükröl, a szinte derűvel vállalt halálukról, meg arról, mennyi áldozat árán tanította őket az apjuk. Főként társaik, az ellenállók, az ötödik Hazafias Akciócsoport tagjai között volt nagy az elkeseredés. A csoport egyik gyűlésén két munkás is részt vett, és mély együttérzéssel hallgatták a történteket. Mikor a két munkás magára maradt, megbeszélték a dolgot és döntöttek. Másnap felkeresték a csoport vezetőjét: — Csak a levélszövegben nem vagyunk biztosak, nézd át, hátha nem jól írtuk. Ha gondolod, írj még hozzá valamit. , — Nem. Így jó. Kipuhatolták, hogy Birindelli tizenegytől délig a jobb kapufélfát támasztva az egyetem előtt ácsorog, ezután a két munkás aprólékosan kidolgozott minden részletet. A Nosarelöi utcából indultak, környékbeliek voltak. Kerékpáron könnyen eljutottak az Egyetem utca torkolatáig. Egyikük overállja zsebében a revolver; a másiknak kezében a levél, ügyelt, hogy össze ne gyűrje. Mindketten nagyon fiatalok voltak. Egymás mellett, karikázva értek az egyetem árkádjaihoz. Fekete, fényes, térdig érő kabátjáról, látszólag révedező arckijejezéséröl, felsőbbrendűséget sugárzó testtartásáról azonnal kitalálták, hogy csakis ő lehet az. Pontosan ilyennek képzelték. Megosztották a feladatot: egyikük alázatosan átnyújtja a levelet; a másik lő. Az árkádok alá léptek és kevéssel a főkapu előtt a falhoz támasztották a biciklijüket. Az egyik munkás Birindelli felé indult. Az csak az overállt látta meg, s már keresztül is nézett rajta. A munkás még közelebb ment, kezében a levél; várakozóan megállt Birindelli előtt. Birindelli végre feléje fordult, és a munkás, átnyújtva neki a borítékot, tiszteletteljesen megkérdezte: — Bocsánat, ön Birindelli portás úr? — Ёп vagyok. — Levelet hoztam. — Adja ide! Birindelli hanyag mozdulattal átvette a borítékot, és mutatóújját az egyik sarok résébe dugva jeltépte. A munkás, aki a levelet átadta, visszaindult a biciklije felé. Ekkor lépett elő a barátja. Birindelli szépen széthajtotta a levélpapírt és olvasni kezdett. A második munkás még várt két vagy három másodpercig. Ügy vélte, ennyi idő elég Birindellinek, hogy elolvassa a saját kezűleg felbontandó levelet, akkor előrántotta a pisztolyt és lőtt. Rögtön a biciklijéhez futott ő is, villámgyorsan eltűntek. Birindelli összecsukloít, válla végigcsúszott a kapufélfán. Keze görcsösen szorongatta a levelet, amelyben ennui állt: Iqu halnak meg a hazaárulók. LAJOS MARIA fordítása. ZS. NAGY LAJOS: Jó reggelt! Jó reggelt hamubasült egek harmatos muhar fecsegd kankalin jó reggelt kósza fekete macskák kutyák kék káprázatok villamosok kávéházak sínek jó reggelt jó reggelt ködös ábrándjaim milyen fehérek a jószándékok akár a tiszta vásznak milyen huncutok a közhelyek jó reggelt elcsavargott s előkerült világ! Haját Л И Kezűleg felbontható Gombaszögi képeslap A Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Szövetsége immár XXII-szer rendezte meg a gombaszögi kulturális találkozót. Ez a nagyszabású dal- és tánciinnepély nemcsak a Délszlovákiában élő magyar dolgozók találkozója, hanem a környékbeli szlovákoké és más nemzetiségüeké is. Az ünnepély műsorában hűen van érzékeltetve hazánk nemzeteinek és nemzetiségeinek kultúrája, hiszen valamennyi nemzet és nemzetiség küld népművészeti együttest a proletár internacionalizmus szellemében megrendezett találkozóra. A magasba törő hegyek völgykatlanában sokszínű műsort láthatott a nagyszámú közönség és sokszor csattant fel a megérdemelt tapsjutalom. Az országos dal- és táncünnepély keretében évről-évre sor kerül a hősök emlékművének a megkoszorúzására, amelyen a pionírok és az énekkarok adnak műsort. A rožňavai (rozsnyói) munkásdalárda már hosszú évek óta szerepel a koszorúzási ünnepségeken. A CSEMADOK küldöttsége a koszorúzás! ünnepségen. A brnói Iskola- és Tudományok Klubja mellett működő Javornlk Tánc együttes sikeresen szerepelt a gombaszögi ünnepségen. A közönség a kánikulában is végignézte a népművészeti együttesek, vendégszereplők sokszínű műsorát. Foto: —tt— Mario Tobino olasz író Viareggiőban született iSlO-ben. Az énekkarok fellépése a pleSiveci (pelsőci) hősök emlékműve előtt.
