Szabad Földműves, 1977. július-december (28. évfolyam, 26-52. szám)
1977-09-24 / 38. szám
10 SZABAD FÖLDMŰVES Reggeli után,, amikor az egész család együtt volt, megszólalt az anyukám: — Aztán el ne felejtsünk gratulálni Lidocskának és Ólégnek házasságkötésük harmadik évfordulója alkalmából. Hiszen, ha jól emlékszem, novemberben volt az esküvőjük ... — Dehogy — mondta a papa —, júniusban esküdtek. Rögtön azután, amikor én megkaptam a hajtási engedélyt. — Nem igaz — szólalt meg a nagymama —, áprilisban volt az esküvőjük. rontásán emlékszem, mert az esküvőjük utáni napon jelentkezett először az isiászom. VITALIJ ALENYIN: .kEzistI тЦгаД — Mindnyájan tévedtek —, mondta elkomorodva anyu —, én kitünően emlékszem, hogy az esküvőjük első évfordulójának előestéjén határoztam el: szőkére festetem a hajamat. Lidocska még csodálkozott is, hogy barnából egyszeriben szőkévé változtam. Ez pedig novemberben volt... — Tudjátok mit, kedveseim — emelte fel a hangját a papa —, ha baj van emlékezőtehetségekkel, ismerjétek be szépen, de ne akarjatok belőlem hülyét csinálni. Hiszen éppen az esküvőjük első évfordulójának napján döntöttem ki a Moszkvicsommal azt a telefonfülkét. Az pedig júniusban volt. — Igen — állt a papa mellé az öcsikém —, a papának igaza van: ti mindnyájan elmentetek gratulálni Lldocskának és Olegnak, én a gyerekekei fociztam, és akkor rúgtuk a labdát a Guszakovék ablakába. Csakhogy ez augusztusban volt. — Butaság — horkant fel anyu. — Guszakovék ablakát nem futballal, hanem jégkoronggal törted ki, amikor hokiztatok. Az novemberben volt. Augusztusban te Globiasviliék ablakát törted ki... — Gyermekeim, ne vitázzatok — szólalt meg ismét a nagymama. — Amikor ő a Globiasviliék ablakát törte ki, én akkor kezdtem el orvoshoz járni az isiászommal. Az pedig tavasszal volt, áprilisban ... — Butaságokat beszél, mama — hördült fel a papa. — Maga akkor kezdett el orvoshoz járni, amikor nekem másodszor lyukasztották ki a kuponomat azért, mert az egyirányú alagútba az ellenkező oldalról hajtottam be. Az pedig júniusban volt. — Nevetséges vagy! — Anyu hangja gúnyosan csengett. — Te akkor hajtottál be az alagútba ellenkező irányból, amikor a fodrásztól jöttünk hazafelé, ahol az a hanyag Dzsek Afanaszjevics a divatos őszes színárnyalat helyett zöldre festette a hajamat. Ez pedig novemberben volt. — Olenyka— suttogta a nagymama —, egy kicsit tévedsz. Amikor a fodrászod téged zöldre festett, én akkor már nem az orvoshoz jártam az isiászommal, hanem Szerafima Nyikolajevnóhoz, aki tojáshéjjal és iratkapcsokkal kezeli engem. Az pedig ápri lisban volt. — Hahaha' - kacagott fel bosszú san a papa. — Akkor hát engedjétek meg nekem, hogy kijelentsem: nektek mindnyájatoknak agyér-elmeszesedésetek van! Amikor magát, mama, iratkapcsokkal kezelték, nekem háromszori lyukasztás után elvették a jogosítványomat, és akkor fizettem annak a zöldségesbódénak a megjavításáért, amelyet véletlenül elütöttem. — Ügy van! — kiáltott fel az öcsikém. — A papának megint igaza vanI Aznap, amikor ő elütötte a kioszkot, én a gorodkiütőmmel kivertem a Vaszjukovék lakásának egyik ablakát. Még csodálkozott ts mindenki, mert nekem a harmadik emeletre sikerült feldobnom az ütőket. — Hallgassatok valamennyien! — kiáltotta anyu. — Ti az égvilágon mindent összekevertek. Vaszjukovék ablakát te akkor törted ki, amikor elhatároztam, hogy ismét barna leszek. Emlékezzetek rá, mennyit kacagtunk, amikor a házmester alig Ismert rám? — Olenyka — mondta békéltető hangon a nagymama. — Egy icipicit tévedsz. Te másodszor akkor lettél barna, amikor én Polina Nyikolajevna tanácsára az isiászomat terpentinben elkevert oltatlan mésszel kezdtem gyógykezelni. Az pedig tavasszal volt, áprilisban. — Jóságos ég! — csapott az öklével az asztalra a papa. — Ezek az emberek megőrjítenek engem! Hiszen az oltatlan meszet én hoztam magának egy építkezésről, mama, s akkor zuhantam be a kocsival egy árokba, ahonnan csak emelődaru tudott kiemelni. Ez nyáron volt, júniusban ... — Nyáron?! — kiáltotta anyu. — Halljátok, mit mond ez az ember, akinek odaadtam a legszebb éveimet? Te gyalázatos! Az árokból téged akkor húztak ki, amikor Valecska a „Csarogyejka“ fodrászszalonban a homlokomba fésülte a hajamat, s ezáltal egy pulikutyához lettem hasonlóvá. Pulikutya pedig novemberben voltam. — Ügy van! — örvendezett az öcsikéin. — Anyunak teljesen igaza van! Aznap, amikor őt pulivá változtatták, én kivertem a vendéglő kirakatüvegét. Csakhogy -az augusztusban volt. — Elhallgass, szélhámos! — csiripelte a nagymama. — Te a vendéglő kirakatüvegét akkor verted ki, amikor én az isiászomat dörzspapírral kezdtem kezelni. Az pedig áprilisban volt... — Mélyen tisztelt anyósom, önnek nincs igaza — mondta túlzott udvariassággal a papa. — Smirglipapírt én akkor hoztam magának, amikor már másodszor vették el a jogosítványomat, mert a járdán autókáztam, és ismét le kellett vizsgáznom a forgalmi szabályokból. Ezt a vizsgát pedig nyáron kezdtem el... — Es télen fejezted be — figyelmeztette a papát anyu —, amikor én először vettem fel a kékes színben játszó parókámat... — Anyunak teljesen igaza van! — üvöltötte az öcsikém. — Ö akkoriéit kék, amikor Razumnyevics professzorék ablakát vertem ki. Csakhogy az nyáron volt... Hallgattam ezt a fegyelmezetlen vitát, és elgondolkodtam ... Arra gondoltam, milyen hétköznapi, intellektuális szempontból nyomorúságos hozzátartozókkal vert meg engem a sors. Milyen primitív az emlékezőtehetségük! Milyen egyoldalúan orientáltak a visszaemlékezéseik! Az egyiknél minden csak a gépkocsihoz kapcsolódik, a másiknál a frizurákhoz, a harmadiknál az isiászhoz, az öcskösnél pedig a kivert ablakokhoz... Bizony, nem nagyon dicsekedhetem velük ... Ёп viszont pontosan emlékszem arra, hogy lidocska és Oleg akkor keltek egybe, amikor én elváltam a második feleségemtől, Klávától, és Kátyát készültem elvenni, de nem vettem el Natasa miatt, akivel a szerelmünk csak azért szakadt meg, mert éppen azokban a napokban bírósági végzést kaptam Valentyina Mihajlovnával kapcsolatban, akinek sikerült engem megtalálnia. Es ez februárban volt Igen. erre pontosan emlékszem. '-♦v í ШШШШШ I ala KÖNYVEK BECSÜLE „A könyv, az irodalom nemcsak a legnagyobb megtartó és őrző tényező (hagyomány és nyelvéltetés), de a legpotenciálisabb változtató erő is. A könyv, az irás véd és őriz, támad és újít. Példája vagyok. Egyformán mint olvasó és író: változtam, változtattam“ — írta Fábry Zoltán. Olvasni, írni — változni és változtatni. Azt hiszem ez a krédója annak a szellemi folyamatnak, amely könyvek által formál és épít s végül is az átlényegüléshez vezet. Az ember könyvek által tisztulhat és gazdagodhat, sajátíthatja el mindazt, amit ezredévek óta a különböző kultúrák felhalmoztak és ránkhagytak. Oe a könyvekhez valamiképpen el kell jutni és úgy kell megtanulnunk olvasni, hogy nyomot hagyjon bennünk, hogy ösztönözzön és ösztökéljen ez a készség új és új szellemi területek birtoklására. Az élet általában könyörtelen és igazságtalan. Némely embernek a társadalom mély rétegeiből kellett felküzdenie magát a szellem napfényes szféráiba, mások, környezetüknél fogva beleszülettek mindebbe. Veres Péter említi a SZÄMADÄSBAN, mennyi rosszkönyvön, népbolnndító ponyván kellett magát átrágnia, amíg eljutott az igazi irodalomhoz, ahhoz, amely gondolkodásra késztet és elhinti a kétkedés magjait. Éjjel gyertyafénynél olvasott, pitymallatkor kepésként állt a gabonába. Szenvedélyéért a falu afféle futóbolondnak, munkakerülőnek tartotta, pedig keményebben dolgozott másoknál. Neki még a falu (lelete ellen is hadakoznia kellett... Sin ka István, egyik legeredetibb költőnk juhászbojtár korában bárányt adott cserébe Petőfi összes verseiért. A Petőfi kötetből tanulta meg az írásjelek használatát és a strőfaszerkezetef. A Fekete bojtár vallomásaiban írja: „Mire eljött az aratás ideje, teleszíttam magam Petőfi versekkel s olyanná lettem, mint az alvajáró... megesküdtem« hogy én költő leszek még akkor is, úgyis, ha rámegy az egész életem .. . Igen ám, de hogyan és miként? Hiszen tudtam, nagyon jól tudtam, hogy én csak egy sántikáló, mezítlábas kis parasztgyerek, egy kis cseléd kölyök vagyok, s ki segít engem, hpgy futom meg azt a roppant ntat, onnan a leköpöttek világából, ahol kegyetlen és irgalmatlan a harc a falat kenyérért s nem telik az életből és az időből az ilyen bolondériá-U ra... Az említettek sorsa sokunk sorsát példázza valamiképpen. Abban a szegényszagú világban, ahonnan indultam, kevés volt a könyv, a jó könyv — pedig alig-alig fordult elő. Mégis, még kora gyermekségemben a kezembe kerültek Grimm legszebb meséi, s ahogy olvasgatni kezdtem ezeket a történeteket, olyan csodálatos világ nyílt meg a lelkemben, amiről ennek előtte sejtelmem sem volt. Piroska és a Farkas, Hófehérke, Csipkerózsa, Babszem Jankó, Hüvelyk Matyi és a többi varázslatos történet elkápráztatott és megigézett, s úgy érzem még ma is, valami kivirágzott bennem, valami sosem hervadó csipkebokor. Vágytam és kerestem a könyveket s kezembe került Verne Gyula: Tizenötéves kapitány a, amely felszította fantáziámat, romantikus kalandvágyamat s a világot is kitágította bennem. Sajnos, a továbbiakban egyre több ponyva került hozzám, hiszen abban az időben százezerszámra ontották a ponyvát a nyomtatott szó vámszedői, a könnyűszerrel meggazdagodni vágyó könyvvállalatok. Ezerszámra olvastam a fércműveket, detektív- és vadnyugati történeteket, amelyek szinte semmit sem adtak, átfolytak rajtam, mint a híg leves. Tizenhat éves lehettem, amikor kezembe vettem Petőfit. Versei megrendítettek és elcsodálkoztatlak. Valami nagy katarzison, lelki megtisztuláson mentem át s a Petőfi-élmény most is frissen és eleveven él bennem. Diákkoromban aztán csodálatos virágként láttam kinyílni a magvar irodalmat. Csokonai, Arany, Petőfi, Tompa, Jókai, Eötvös, Mikszáth, Móricz, majd a különös és titokzatos Ady Endre. Találkoztam Aprily és Szabó Lőrincz, Illyés és Sinka kötetekkel is, Szabó Dezsővel és Móréval. Rengeteget olvastam és minden könyvvel nyertem valamit a világból vagy talán egy<egy világot nyertem. Tizennyolc-tizenkilene éves fejjel i merkedtem József Attilával, lenyűgöz itt s azóta sem hagy nyugton, újra és újra előveszem s versei mindig má csillogással vonzanak, rejtett szép iégek tárulkoznak elém, amelyek fölött korábban elsiklottam. Rájöttem, h így egy költőt nem lehet elolvasni, mi [»emészteni, elrak-i tározni, tailonba tenni, mindig olvasni kell, mindennap be kell lélegzeni, mint a levegőt. Elmondhatnám mit kaptam Tolsztojtól vagy Maufassantlől, Csehov-i tói vagy Ibsentől, Edgar Allan Poetól vagy Viktor Hugótól, Cervantestöl vagy Boecacciótól is sorolhatnám tovább oldalakon át ahogyan minden ember sorolhatja, i iki szereti a köny-i veket s kinyúitja ! eléjük a kezét. Könyvek nélkül lem tudnám elképzelni az életemet, annyira vonzanak ma is, hogy nem tudok elmenni a könyvkirakatok el itt, meg kell állnom, s bizony na svon sokat látogat tóm a könyvesbolt lkat, antikváriumokat. Csodálkozom azr kon az embereken, akik a korcsmák ián töltik szabad idejüket és bünte ősből sem vennének könyvet a késükbe. Ezeket meg kell váltani. Örüli к az olyan embereknek, akik kön; vtárakba járnak és rendszeresen olvas nak, könvveket vásárolnak, hogv gyarapítsák házi könyvtárukat. Ezé c az emberek már megtalálták azt a földön, amit féligmeddig emberi boldogságnak lehet nevezni. Könyvekkel bari tkoznl és társalogd ni mindig élvezetet jelent, s aki megtalálta a jó könv set, többé sohasem mond le róla. Má! :ony talán a könvv is, de a legszebb álmokba ringat, álmodni múltat és jövőt, emberséget és boldogságot. Thomas Carlyle vei vallom: A könyvekben mindig megmarad minden ré »volt időnek a lelke, a múltnak ha Ugató hangja, még akkor is, amikor a látható idő — mint az álom — már elrepült. Dénes György Napjainkban legtöbb szövetkezetben kultúrált körülmények közölt dolgoznak a közös irányítói ós az adminisztrációban tevékenykedők. (A szövetkezet székháza Dolná Seöen (AlsúszecsénJ. Eoto; —Ц— Megértették egymást A minap Podunajské Biskupicén (Püspökin) a buszvárónál — a kórház előtt — várakoztam. Az idős néni is ott tipródott. Egyik kezében kopottas bőröndöt, a másikban retikült tartott. Nagy gondban volt, látszott az arcán. — Ogye nehéz a bőröndje, nénike? Miért nem teszi le? — szólítottam meg tulajdonképpen azért, hátha segítségére lehetek. A szavak hallatára mintha megkönnyebbült volna. — Tudja, a fiamhoz utazok. Ö.mondta múltkor, hogy psak szálljak fel a 30-as piros autóbuszra, az elvisz hozzájuk. A végállomáson vár. Azt is a lelkemre kötötte, hogy az újságárúsnál vegyek jegyet, mert nem lehet pénzzel fizetni. Otthon, Dunajská Stredán (Dunaszerdahelyen) akartam is venni, de ott nem árulnak... Ojra gondfelhők takarták az arcát. Kisvártatva megkérdezte, hol vehetne autóbuszjegyet, mert ügye anélkül mégsem szállhat fel. — Itt a közelben, sajnos, nincs áruda, a legközelebbi jó tízpercnyire van ide. Ojabb sóhajtás. Az idős néni leteszi a földre a kopottas bőröndöt: , — Legszívesebben ráülnék — motyogta — nagyon hasogat a lábam. Biztosan felment a vérnyomásom is... — Nem kell idegeskedni — nyugtatom meg — a3ok én magának jegyet. Illetőleg csak adtam volna ... Ma véletlenül csak egy volt nálam. Sorra jártam az álldogálókat. Senkinek sem volt egynél több jegye. Hiába, hétfő van. Közben megérkezett az autóbusz. A néni ijedten félrehúzódott, de egy idősebb bácsi megfogta a bőröndöt, és feltette az autóbuszra. Mit volt mit tenni, a töpörödött szerdahelyi asszonyka felszállt, kezében szorongatta az egykoronást. A buszban sem tudtunk jegyet szerezni. A sofőr az első megállónál közölte a nénivel — bármennyire sajnálja is —, nem viheti tovább jegy nélkül. A néni ugyan nem értette, zavartan szorongatta bőröndjét, s csak pislogott. Segíteni kellene, de hogyan? Munkába megyek, nem adhatom oda az enyémet. Akkor odajött egy hófehér hajú bácsi, és feléje nyújtott egy jegyet: „Tessék!“ — mondta. Ennyit tudott magyarul. — Tu máte lístok. A néni nyújtotta az egykoronást, de az idős ember csupán megszorította a kérges kezét, s azzal leszállt az autóbuszról. A két kéz találkozásakor tudatosítottam: megértették egymást. Öváry tapossuk az álarcok nem más: az életünk ÖVÄRY PÉTÍR két verse Tapossak szét... elég az álarcból emberi ve ltunkat megalázó maradisáj ;ból ízét at dkabál Fáj az út fájdul a Tövisekre az ősz de •' : ábam. lépek, ekán. / Maradni Azt fogom Hamis en igaznak i negis. tenni, berek közt, lfenni! A meleg termálvizű fürt őben őszidőbe i is kellemes a lubickolás. Fotc: —tt—
