Szabad Földműves, 1977. július-december (28. évfolyam, 26-52. szám)
1977-08-13 / 32. szám
f 10 SZABAD FÖLDMŰVES 1977. eugUMtttS tígyszer elgondolkodtam, miért nem folytatom őseim sok százados foglalkozását és miért kezdtem el könyvet trnt. Vafon a szarvasok elejtése, vadállat követése, vagy a halfogás nem olyan érdekes, mint megírni egy verset? Vajon az ö munkájukban ntncs költészet? Vagy egyszerűen könnyebb könyvet írni? Egyszer eltűnődtem, miért ragadtak tollat oly jő egyetértésben északt társaim. Már Északon nem sebeslábú szarvasként fut az idő, hanem űrhajósként. Ezen az űrhajón vagyok én is. Repülést magasságomban igyekszem figyelmesen nézni a világra és elgondolkozom, hogy megragadjam annak a lényegét, ami bennem és a Világban kavarog. — Milyen volt az első lépésem? — Piszkál az első kérdés. — Valószínűleg nemigen különbözhetett egy kókorszakl ember első lépésétől. — Válaszolom is magamnak. — Milyen lesz utolsó lépésem? — Ezt nem tudom megmondani. Mert az idő kezdi túlszárnyalni a gondolatot. Tévedhetek... Egyre mondják, hogy gyerekkoromban akárcsak északi kortársaim, reggelente ezer évet lépdeltem át. Erről beszél a világnak az északi Csukotka fia, Ritheu: „Gyerekkorom kisjiújai sátrukból kilépve, hogy iskolába induljanak, minden reggel ezer éven gázolnak át és nem is gondolnak erre. Este vlszatérnek: szokásos régi életmód. Rokonaink, akik a szétszórt könyvek és füzétek között elhelyezkedtek a rozmárbőrön, tengervizes edénybe engedték a köpeny ujját: így találgatták a dagály áramlását, a fekvőhelyekre vonuló rozmárfalkák útját. Mindennapos dolgokban, vadászattal kapcsolatban kérték az istenek segítségét. Valaki egy környörgést mormogott... Es közben a kisfiú hangosan olvasta Puskin, Lermontov, Majakovszkij verseit. De Időnként elvonták őt a könyvtől, hogy homlokát bekenjék az áldozat vérével... Sem én, sem rokonaim nem találtunk ebben semmi különöset.“ Igen, talán ugyanez történt velem is. Bár Csukotkát és a mi Chanti- Manszi Északunkat több ezer kilométer választja el egymástól, mégis van valami közös benne. Talán a szél, amelyik hideget hoz, vagy a gyors lábú szarvasok. Talán a fehér nyári éjszaka, vagy a kristályos fehér hó? Lehet, hogy valami más az, ami minket nem is egészen véletlenül egyesit. Nemcsak a kis északi népeink fejlődése? Nagyon ismerősek és közeliek a tunguz Nyiktti Szaharovnak, még a harmincas években elhangzott szavai: „Kinn nagy hideg volt, éjjel még a fagytól is remegtek a fák. De a sátorban meleg volt. Ügy éreztem, hogy az életben semmi sem lehet drágább, a mi lakóhelyünknél. Egész éjjel parázslóit a tűzhely a sátor közepén. Puha szarvasbőrön feküdtem, hanem amikor beköszöntött a kemény fagy, a nagymama beledugott egy szőrzsákba... A nagymama korábban sok mesét mondott a vadállatokról. Közülük is legtöbbel a ravasz róka alattomosságáról hallottam...“ ... Néhány évre rá, egészen más sorssal találkoztam .... Ültem a nagy „csodálatos sátorban“, csakhogy a „sátrat“ az Északi Népek Leningrádi Intézetének hívták, és akkor egyszer a „csodálatos sátorban“ Alekszef Makszimovics Gorklf tartott előadást, és miközben nekünk egyetemistáknak Irina Fedoszováről; a neves orosz mesemondóról mesélt, nekem a nagyanyám és meséi jutottak az eszembe. Azokat a meséket, amelyeket még a nagyanyámtól tanultam, kinyomtatom az „anyanyelvemen“. A tunguz Irodalom kezdeményezője, Nyikita Szaharov hadnagy a Berlinért folyó harcokban hősi halált halt. Talán nem azért van-e, mert kortársam, Alityet Nyemtuskín, olyan bátran és állhatatosan ragadott tollat: egyik könyvet a másik után bocsátva ki nemcsak anyanyelvén, hanem tunguzul Is. Es a nyenyec Akim Szamárnak, az Északi Népeic írószövetsége első tagjának, mosolyra fakasztó emlékiratai sokak számára olyan tipikusnak és szokásosnak tűnnek, mintha nemcsak magáról mesélne: * „Egyszer 1933-ban elmentem egy nyomdába. Ott láttam először, hogyan nyomtatják az Újságot. Ez nagy hatással volt rám. Nem elégedtem meg az egyszerű nyomdalátogatással, elkezdtem gyakran, odajárni. A nyomdában megtanultam, hogyan kell az újságot összeállítani és hogyan kell kinyomtatni. Még abban az évben, 1933 ban ... jöttek ki a nyenyec ábécés könyvek es két kis nyenyec kóny vecske, amelyet v. Ä. Avrorln, illetve A. Beldi irt: „Gara szegény embere* és „Hogy ment el Gaga tanulni". Elolvastam ezeket a könyvecskéket, és megmoccant bennem a gondolat: „én ts megpróbálok írni valamit". Sokáig hordoztam magamban ezt a gondolatot és senkinek nem beszéltem róla. Nagyon akartam Írni, de valahogy féltem elkezdent: arra gondoltam, nem sikerül. Majd arra gondoltam, a félelem rossz dolog. A nyulak félnek, de az ember nem nyúl. Egy komszomolista fegyelmi vétségéről írtam egy kis jegyzetet. Ezt az írást elvittem egy újság szerkesztőségébe. Hamarosan az újságban olvastam a jegyzetem. Ez volt az első, a mondhatom úgy, írói kezdeményezésem.“ Es ő is, a nyenyec irodalomnak ez a tehetséges kezdeményezője, hősi halált halt Sztálingrád szent falainak védelmében. De méltón folytaták írói kezdeményezését Andrej Pásszár, a lágy hangú lírikus és Grlgortj Hod-JUVAN SESZTALOV: EGYszER i-EiGom E01.KED в в 0 1 (Részletek) zser, a regényíró, a „Széles Amúr" trilógia alkotója, 1973-ban „Gorkij’ állami kitüntetéssel jutalmazták. „Egyszer sikerült elolvasnom Makszim Gorkijnak Rokonaimhoz címzett levelét a nyilvhek és orokok ahhoz a nemzetségéhez, akiknek az a sors jutott, hogy elsőként jussanak el az ismeretek világába — Írja Vlagyimir Szangi nyivhi író. — Izgalommal olvastam a nagy humanista minden sorát és úgy tűnt, mintha nekem címezték volna a levelet, bár születésem előtt néhány évvel már megírták. „Ezt írja Gorkij a távoli Sorentóböl: „ ... Európai gyerekektől kaptam leveleket. Természetesen örültem nekik, de másként, mint a ti leveleteknek, gilják, tunguz, orocsen gyerekek. Nincs abban semmi meglepő, hogy az európai gyerekek müveitek, inkább szomorú, hogy van köztük műveletlen is. De ti azoknak a törzseknek vagytok a gyermeket, akiknek nem volt írásbeliségük, szüléiteket lemészárolta az ellenség, orosz bojárok, japán kereskedők kiszipolyozták, apáitokat becsapták és sötétségben tartották a sámánok, akik ugyanolyan csalók, mint az európai pgpok. És most ti tanultok. Majd néhány év múlva ti magatok lesztek törzseitek tanítót, vezetőt...“ Gorkij jövendőmondö szavat valóra váltak. Sokan az első képzetlen északi emberek közül nemcsak remek tanítóvá váltak, hanem egyben a nemzeti körzetek vezetőt is voltak, tudósok, művészek, írók lettek. Ha olvassuk Vaszilij Nyikolájevics Uvácsánnak, a történelmi tudományok doktorának könyvét, az „Észak népének útja a szocializmushoz“, újra és újra eszembe jut, milyen gigantikus munkát végzett a kommunista párt, ha fél évszázadnyi idő alatt olyan népek, amelyek fejlődése a kőkorszakot alig haladta meg, egyszerre a szocializmusba léptek át és egy szintre kerültek a századdal. Ez az ember jelocsúdásának gyönyörű korszaka. Ha a kűkorszaki fejlődést szinten lenne, búcsút venne tőle. Már elérte az Irodalom és művészet magaslatait. Grigortj Hodzser, Vlagyimir Szanglt. Jurif Ritheu munkássága ennek fényes bizonyítéka. Könyvek milliós példányszámban felennék meg, különböző nyelvekre fordítják le őket. Valószínű, nem egzotikumukban rejlik sikerük. Közülük mindegyik megtalálta a valóság művészi felfogásának saját kulcsát, safát stílusát. Van miről mesélni. Észak — mely még nemrég sokaknak „halott, havas síkság“ volt, ahol az elnéptelenedés szelleme lebegett — rejtett kincsként kezdett ragyogni. Világjelentőségü a csukcsi arany, Tajmir sokféle színesféme, a chantt-manszi föld kőolaja és gáza. Északnak külön gazdaságtana van. Fejlődik és tökéletesedik a kultúra. Az északi népek írói is új művészeti problémákat oldanak meg. Vége a hosszú sarki éjszakának. Beköszöntött a nagy vonulások hosszú évada, .a nagy gondolkodás ideje. Kinyílt az északt ember szeme és dalosaitól most a kórról és önmagáról hallana igaz dalokat. A kts népeknek azok a fiatal írót, akik az elsők nyomában fámák, megértik ezt. A jukagír író, Szemfon Kurilov és a nyenyec Pfotr Kile írásai is ezt bizonyítják. Az utóbbi rövtd, de gondolatgazdag elbeszélésével, „A madarak magányban énekelnek", mintha a kis népek alkotási lehetőségetnek kimeríthetetlenségéről szólna. Dal ez is, az ember ocsúdásának, eszmélésének éneke. De ez másféle ocsúdás. Számára ismeretlenek a sámánok álomképei. A nyenyec föld ősrégi daliamat természetesen szövődnek az ő modern dalaiba. Zene és gondolat szép összhangban áll, ugyanakkor a szógazdagság és a kifejezések tömörsége, akárcsak a lökhajtásos repülőgép gyorsasága és egy kis patakocska halk csörgedezése; alkot harmóniát. A természet, gondoltam; mindaz, ami körülvesz. Fűzfa, mező, csipkerózsa, a falu közepén ... Éjféli folyó, titkokkal teli és langyos, legyek: kutyák légylepte szemmel. A természet mervebőr gyapjú és félelmeim. Hóviharok. A gyönyörűség világa — az iskola, könyvele, orosz beszéd. A természet engem elnyomott, a műveltség felszabadított, le akartam magamról vetni ezért minden természetest és úgy átmenni a műveltség világába, teljes egészében. Az iskolában meg is csináltam, és örültem, milyen könnyen sikerült ez az átváltozás. Dalokat énekeltem, könyveket olvastam. Tudom, hogy Oroszországban élek, szabad és boldog vagyok, de nem feledkeztem meg az indiánokról a rezervátumokban, a négerekről a gettókban; megaláztatottságukról és szégyenükről, mindazokról az árnyékokról, amelyek arcomra esnek. Biok, Tolsztoj, Csajkovszkij kel életre Pjotr Kile hősében és arról vall: „Mint gyermek meg akartam halni és valahol Oroszországban újra megszületni, erre sokszor gondoltam. Már nem a dalok, hanem a könyvek mentettek meg. Feküdtem az ágyon és napokon át olvastam virradatig, de a félhomályban már nem lehet eligazodni. Nem tudod, hol van az a szörnyű, idegen vilákg a városok hűvös fényeivel, felhőkarcolókkal, jachtokkal. Szürkületkor újra megjelennek a valódi normák és már nem érted; a kazlakra néző ablakokra pillantasz, az Ibolyaszínű felhőkre — vagy mindez csak álom ... Alkonyaikor olyan érthető a sötétség: hallatszik a falu másik végén, kopognak az ajtón, hallatszik, hogy a part mentén faqy a víz és minden olyan, mintha valahol egy üvegházban sírna egy kisgyerek. Alkonyaikor hallod a térséget: a Himaláját és a Kordillerákat, a Gan-, geszt és az Amazonast, az amerikai prériket és az afrikai szavannákat — minden közel van, úgy vesz körül. Es újra kényelmetlenül érzem magam, lehetséges, hogy késő ősz van. ... Hason fekszem az Agyon, a „Csendes Don“ nem a világrészek földrajza... Feltápászkodom és be kapcsolom a rádiót, ismerős hang énekli a „Kék kendôcsRét“ és újra béke van a lelkemben, nyugodt, boldog vagyok.“ Ma az Észak művésze nemcsak a hóolvadás csodálatos időszakáról és az embert eszrnélésröl énekel, hanem mélyen elgondolkodik az élet értelméről, és arról, hogy neki milyen tevékenységet kell vállalnia, hol a helye a hatalmas és bonyolult világban. Az északt írók műveit oroszok, ukránok, litvánok stb. olvassák, de nemcsak azért, mert bemutatják a rideg és egzotikus tálakat, hanem azért is — és ez a fontosabb —, mert müveikben az olvasó a szovjet ember életét látja, sok olyan dologgal ismerkedik meg, ami összhangban van saját gondolataival. A " szovfethatalom fölfedezte az északi fény alá bújt embereket, és lehetőséget adott arra, hogy jelen legyenek a művészetben, irodalomban éppúgy, mint a küzdelmes munkában, ezáltal maguk is hozzájáruljanak a történelem átformálásához és az új emberi viszonyok megteremtéséhez. Reggel van... A nap fórrá szemével néz... Egész testemmel szívom a friss levegőt. Iszom a napot. Kilehelem a napot. Naposabb lesz a világ, bőkezűbb lesz a nap. Ez a boldogságI Haza, Rád gondolok. 'Minden jó és kellemes Teveled egyesit. Te vagy a Szabadság, Szeretet, Remény, Igazság. Te vagy az én el nem hangzott dalom, Te vagy a gondolat... A földön járok. Nézek. Hallgatok. Gondolkodóm. Átlapozom a drága Északról szőlő könyv lapjait, újból és újból elmerengek az északi fény emberein, akik egy-egy moccanásukkal évszázadokat lépnek előre. Szocialista nemzetté válásunk Az első világháború befejeztével Közép-Európában olyan történelmi helvzet alakult kt, amikor már nem lehetett többé halogatni a nemzetiségek kérdésének megoldását. Az önálló nemzeti államok megalakulása a Monarchia felbomlása után részmegoldásokkal szolgált ugyan, teljességében viszont korántsem tudta rendezni azokat a nemzeti problémákat, amelyek a tőkés viszonyok kialakulásával párhuzamosan vetődlek lel, s a múlt század derekától mind erőteljesebben vonták magukra a figyelmet. A középeurópai nemzetek szocialista fejlődése csak a második világháború befejeztével indult meg: Csehszlovákia az í948-as hatalomátvétel után tudta létrehozni azokat a feltételeket, amelyek között megindulhatott a nemzetek önmegvalósításához vezető folyamat kibontakozása. J. Zvara professzor — a nemzetiségi kérdések, a nacionalizmus elleni harc teoretikusa — a legújabb munkájában (Munkásosztály és a nemzet, Pravda Könyvkiadó 1977) elsősorban a cseh és a szlovák nemzet szocialista nemzetté formálódását, ennek is főleg társadalmi, politikai és osztályszempontú vonatkozásait boncolja. Nem a szocialista nemzetté válás folyamatának történetét mondja el, hanem — mint a bevezetőben írja —: inkább az átalakulások logikájáról,‘egyfelől a sajátos, egyedik, másfelől az általános érvényű, elvi jelentőségű tényezők viszonyának meghatározó feltételeiről, lényegéről, törvényszerűségeiről'' van szó. A társadalmi tudat még mindife nem szabadult meg a nacionalizmus bizonyos káros hatásétól, amely még mindig erős történelmi háttérrel rendelkezik — 1968-ban tudatosan használt fegyverré vált az antiszocialista erők kezében —, márpedig ezt hem szabad lebecsülnünk. A szerző részletesen feltárja a hazai nacionalizmus és sovinizmus történelmi hátterét: az Osbtrák—Magyar Monarchia elmérgesedett nemzetiségi kapcsolatai, a polgári Csehszlovákia Masaryk majd Beneš képviselte csehszlovákizmusa, a fasiszta szlovák állam reakciós ideológiája, végül az 1945—48-as évek cseh és szlovák burzsoázia szította nemzetiségi gyűlölködése minden esetben egyet jelentett a szovjetellenességgel, klerikalizmussal is. Nem szabad azonban megfeledkeznünk az e téren ható pozitív befolyásokról sem: Csehszlovákia Kommunista Pártja internacionalista politikája, a Szovjetunió — a soknemzetiségű állam — gyakorlata, a leninizmus és a proletár nemzetköziség terjedése, s nem kevésbé a haladó cseh és szlovák kultúra hatása. Szlovák viszonylatban kötelességünk kleipelni a DAV című folyóirat köré tömörülő, főleg kommunista írók, költők, publicisták internacionalista szemléletét, amivel a nemzeti, nemzetiségi kérdést közelítették meg. Annál is inkáb, minthogy a lap sokat tett a szovjetellenes, kommunistaellenes és nem utolsó sorban a csehszlovakista és magyar Irredenta Irányzatok elleni küzdelemben. A nacionalista előítéletek leküzdéséhez szükség van arra, hogy megismerjük, feltárjuk e csökevények gyökereit, táptalajukat, hiszen Csehszlovákiában a fejlett szocializmus építésének időszakéban Is számolnunk kell — a politikai,, gazdasági és osztályviszonyok mellett — a nemzeti, nemzetiségi kapcsolatokkal, s ezek alakuláséval, fejlődésével is. Az olvasót nyilvánvalóan érdekli a Csehszlovákiában élő kisebbségeket — ezen belül ts a legnagyobb létszámút: a magyart — érintő nemzetiségű politika alakulása. E kérdés komplex megközelítésére tett kísérletek eredménye a 144/68. sz. alkotmánytörvény, amelynek értelmében nemcsak nemzetiségre való tekintet nélkül Illet meg minden állampolgárt egyenlő jog Csehszlovákiában, hanem biztosítva vannak azok a jogok Is, amelyek az adott társadalmi etnikai közösséget, a nemzetiséget illeti meg. Laco Novomeský 1949-ben a meginduló magyar iskolák pedagógusai előtt ezt mondta: magyarul beszélni nem bűn, minden magyar ember természetes joga minálunk. Az elmúlt 28 év alatt messze előre jutottunk: a kérdés így már nem merül föl. Dolgozóink a mindennapi életben győződhetnek meg pártunk és államunk -nemzetiségi politikájának helyességéről. Nagy Judit r s mr r smr s a Sokhelyütt már megtartották vagy u napokban rendezik meg az aratást befejező ünnepséget. A kedves ünnepségen a szimbólum mindig az aratási koszorú átadása volt és marad. Természetesen szép látványt nyújt az alegórikus kocsik felvonulása is, amelyről színpompás népviseletbe öltözött fiatalok köszöntik a közönséget. Mindezek' mellett majdnem mindenütt színvonalas kultúrműsorral teszik színesebbé a hagyományos új kenyér köszöntőt. Fotó- -tt-
