Szabad Földműves, 1977. január-június (28. évfolyam, 1-25. szám)
1977-02-12 / 6. szám
SZABAD FÖLDMOVES 1977. február 12. Lankadatlan aktivitással A tavaly októberi képviselő-testületi választások eredményei fényesen bizonyították dolgozóink, egész népünk felzárkózását társadalmunk vezető ereje, a kommunista párt körül. A helyi nemzeti bizottságok — képviseleti testületeink alapvető láncszemei már meg is kezdték érdemdús tevékenységüket, az új képviselők szorgalmasan képezik magukat, hogy Ugybuzgalommal és hozzáértéssel láthassák el feladataikat. A választások azt is bizonyították, hogy lakosságunk teljesen magáévá tette a párt programját s ezt különféle ötletek, javaslatok felhasználásával igyekszik minél eredményesebben teljesíteni. A választási aktivitás nem ért véget a szavazás aktusával. Itt hosszú távlatú kontinuitásról van szé. Éppen ezért az építés feladataira való további lelkes és tudatos felsorakozás jegyében kerül sor már e hónapban, folytatólagosan április végéig a polgári bizottságok megválasztására. A vonatkozó törvény ugyanis kimondja, hogy a képviselő-testületi választásokat követő hat hónapon belül új polgári bizottságokat is kell választani. Miért van szükség munkájukra? Ismeretes, hogy az elmélyülő szocialista építéssel párhuzamosan államigazgatási szerveink feladatai is nőnek, nagyobbak a munkájukkal szemben támasztott igények, a XV. kongresszus határozatai értelmében pedig tökéletesednie kell tevékenységüknek. A nemzeti bizottságok azt a képviseleti szervet alkotják, amelynek igen érzékeny pontja a tömegkapcsolat. Azért van szükségük a polgári bizottságok segítségére, hogy ezt megkönynyftsék, hogy általuk az önigazgatásnak bizonyos formája érvényesüljön, hogy a legtávolabb fekvő lakótelepekre, városrészekbe és tanyákra is eljusson a párt politikája. A polgári bizottságok tehát lényegében a városi, városkerületi és helyi nemzeti bizottságok választott aktíváját alkotják. A feladatok széles skálájának a megvalósítására hivatottak: „leviszik“ a dolgozók közé a nemzeti bizottságok és tanácsaik határozatait, segítik a nemzeti bizottsági szerveket a politikai nevelési és szervezési feladatok teljesítésében, szervezik a lakosság részvételét a közügyek intézésében, a város- és községfejlesztésben, a lakásalap karbantartásában és védelmében, a közrend és a szocialista együttélés védelmében, segítenek a lakosság jogos érdekeinek érvényesítésében, szorosan együttműködnek a képviselőkkel és a Nemzeti Front szerveivel, szervezeteivel. Ezenkívül a nemzeti bizottságok különleges megbízásait is teljesítik. Természetesen beszámolással tartoznak választóiknak. Hogyan választjuk meg a polgári bizottságokat? Ezek rendszerint ott létesülnek, ahol a terület fekvése, gazdasági és kulturális fejlesztésének feltételei megkövetelik ilyen szervek létesítését. A polgári bizottságok működési területe, például a városokban, egybeesik a képviselők választókerületével. Számos községben nem alakul polgári bizottság, elsősorban ott nem, ahol a helyi nemzeti bizottság tevékenysége zavartalanul áthatja a lakosság életét, nem jelent túlterhelést, ahol simán biztosíthatja a politikai, gazdasági és kulturális élet szervezését. A polgári bizottságokra azonban igen fontos szerep hárul a nagyvárosok kerületeiben, továbbá az egyesült községekben, ahol az új, nagy hnb égisze alatt minden régebbi községben egy-egy polgári bizottságot választanak. Ugyanez vonatkozik a tanyavilágra is. A rendszerint 5—15 tagú polgári bizottságokat a Nemzeti Front szervezeteinek javaslatára nyilvános gyűléseken szavazással öt évre választják. Kik legyenek a bizottságok tagjai? Feltétlenül aktív, tapasztalt, politikailag érett és főként aktív személyek. Az új polgári bizottságok megválasztásakor nagy tartalékot jelentenek azok a régi agilis képviselők, akik különféle okok, elsősorban a képviseleti szervek megfiatalítása miatt nem jutottak újabb képviselői megbízatáshoz, ám továbbra is agilisak és a közérdekért buzgólkodnak. Természetesen a lakosság különféle rétegeinek, a nőknek és a fiataloknak is helyet kell kapniuk a polgári bizottságokban. Mit várnak az irányító szervek az új polgári bizottságoktól? Nemcsak a lakosság egészséges érdekvédelmét, tehát a társadalmi érdekekkel egyeztetett érdekeinek szorgalmazását, hanem azt is, hogy visszafelé, a nemzeti bizottságok irányában szintén biztosítsák a kapcsolatot. Idejében jelezzenek bizonyos társadalmi jelenségeket, ugyanakkor az elsőrendű fontosságú politikai nevelő munkában, a választókkal ápolt személyes kapcsolataiban magyarázzák, fejtsék ki a párt politikáját, programelképzeléseit és szerezzenek nekik érvényt a gyakorlatban. Emellett fontos feladatuk, hogy szervezzék a lakosság részvételét fontos politikai és társa dalmi rendezvényeken, részt vegyenek a lakosság szocialista erkölcsi nevelésében, a szocialista hazafiság és a proletár internacionalizmus szellemének erősítésében, segítsék elő a polgári szertartások meghonosodását és terjedését, segítsenek az egységes honvédelmi nevelés megvalósításában, a lakosság nyilvános gyűléseinek megrendezésében stb. Fontos szerepük lesz még a község- és városfejlesztési akciók kezdeményezésében és szervezésében. Tevékenységük érinti még a mezőgazdaság komplex fejlesztését, a tulajdonvédelmet, a balesetelhárítást, a környezetvédelmet is. A kereskedelem és a közlekedés terén különösen kihat a szolgáltatások kérdésének rendezésére. Mint látjuk, nagyon szerteágazó feladatokat teljesítenek a polgári bizottságok, ezért fontos, hogy tagjaik kiválasztása nagyon felelősségteljesen történjék. A választási aktivitás nem lankad, ellenkezőleg: további lendületet vesz, mert szocialista országépítésünk további feladatai ezt egyenesen megkövetelik. L 6 r i n c z László A pénz beszél jövedelmünk gyarapodásában 69,4 százalék volt. Gazdagodott az ország, gyarapodtunk és gyarapodunk valamennyien. Csak Szlovákiában 45 909 lakást, ebből 14 894-et egyénileg és önsegéllyel építettünk egy év alatt. Az óvodákban 8,3 százalékkal több gyermeket gondoztak. Nőtt a bölcsődei férőhelyek száma, 49 és fél ezerrel több személyről gondoskodhattak egészségügyi intézményeink. Természetesen, minden koronának a fedezete az új értékeket szülő munka volt és marad a jövőben is. Még annak a pénznek Is, amelyet közvetve kapunk szocialista társadalmunktól és amit általában a legtermészdtesebb dolognak tartunk. Ez sem kevés! Milliárdokról van szó, hisz csupán szociális juttatásokra 15 milliárd 300 millió koronát fordítottunk. Örülhetünk az eredményeknek, de legyünk a tudatában annak, hogy többet is kell adnunk, ha a jövőben többet akarunk kapni. Több és jobb munkát adjunk. Csak ez az egy üt létezik a nemzeti jövedelem növelésére. Szocialista társadalmunk számít becsületes, szorgalmas munkánkra. Erre építi a CSKP politikáját megvalósító országépítő terveit. Tehát mindannyian őrködjünk, vigyázzunk a munka értékére, a korona fedezetéré, ráfordításaink hasznosságára és célszerűségére. Erről ugyan a pénz nem beszél, de baráti és családi körben mégis szólnunk kell róla. Kanizsa István Hitet tettek szocialista rendszerünk mellett A CSEMADOK Dunajská Streda-i (dnnaszerdahelyi) járási konferenciája a XII. országos közgyűlés előkészületei jegyében tanácsko zott. Fél Miklós járási titkár beszámolójában értékelte a járásban végzett kulturális munkát és ismertette az eszmei-politikai ne velés feladatait. A járás területén több mint 90 műkedvelő csoport, közte 14 énekkar, 16 citeraegyüttes, hét tánccsoport, 10 irodalmi színpad, 10 színjátszó csoport, 14 esztrádcsoport működik. Sokrétű munkát végeztek a könyvtárak; 37 író-olvasó találkozót rendeztek az elmólt évben. A fogyatékosságokkal kapcsolatban Fél elvtárs meg említette, hogy a jövőben igényesebbek akarnak lenni a színjátszás terén. Cjabb kulturális csoportok alakítását, fesztiválok, vetélkedők rendezését tervezik. A beszámolót tartalmas vita követte, majd megválasztották a XII országos közgyűlés 45 küldöttét. A konferencia kétszáz részvevője nyilatkozatban ítélte el a charta ’77 pamflet szerzőit s ezzel bizonyí tóttá, hogy egy emberként állnak szocialista rendszerünk mellett és nem hagyják magokat letéríteni a szocialista építés útjáról. Orsolya Piroska Ezt tartja a közmondás is, de a pénz nem mindig arról beszél, amiről kellene. Nem árulja el, honnan és hogyan jött, hogyan került a zsebünkbe. A közfelfogás általában azt tartja, hogy a pénzt könnyebb kiadni, mint megkeresni. Ebben viszont már benne foglaltatik, hogy jövedelmünk forrása a munka, a társadalmilag hasznos tevékenység. Ezzel kapcsolatban bővebb felvilágosítást ad a Szlovákiai Statisztikai Hivatal jelentése a tavalyi terv szlovákiai teljesítéséről és Szlovákia gazdasági fejlődéséről. A jelentés szerint az ipari termelés növekedési üteme 7,4 százalékot ért el, az ipari: termékek értéke- pedig' mintegy tízmilllárd koronával haladta meg az előző évit. Ez teremtette meg a feltételeit annak, hogy tavaly a lakosság pénzjövedelme az előző évhez viszonyítva 5,4 százalékkal nőtt és az egy lakosra jutó pénzjövedelem 698 koronával volt nagyobb Szlovákiában, mint 1975-bün. Persze mindig egyszerűbb és könynyebb a pénz számolása, mint feladataink teljesítése. Mivel a közös és az egyéni érdek elválaszthatatlan, nyilvánvaló, hogy csakis a jobb és hatékonyabb munka, a korszerűbb és értékesebb termékek, a költségek csökkentése alapozhatja meg lakosságunk részesedését. Abban, hogy a személyt fogyasztás tavaly csaknem 5 százalékkal, a szociális juttatások pedig 8 százalékkal növekedtek, nagy része van a társadalmi tevékenység hatékonyságának és a munkatermelékenység fokozódásának, részaránya A dél-afrikai és a rhodéziai néger többség helyzetével, illetve a két ország bennszülöttei önrendelkezésének kérdésével foglalkozó brit—rhodéziai, illetve dél-afrikai tárgyalások, melyek decemberben részletkérdések tisztázása végett, legalább is ezzel a magyarázattal, megszakadtak, a jelek szerint rövidesen nem újulnak fel. Salisbury álláspontja megmerevedett: visszautasította mind a londoni, mind a washingtoni közvetítő javaslatot, hogy átmeneti időszakra állítsanak fel közös szerveket a bennszülöttek képviselőinek bevonásával. A belügyi A problémák maradtak... és hadügyi tárca fehérek általi birtokolásét megmásíthatatlan feltételként kötötte ki Ian Smith miniszterelnök, és a továbbiakban sem volt hajlandó valamilyen engedményt tenni a fekete többség követeléseinek. A londoni politikai köröknek kellemetlen, hogy a kormány fő megbízottjának, Ivor Richardnak „békéltető“ küldetése csúfos kudarcot vallott. Am miért mernek fgy dacolni a fajüldöző kormányok? A napokban derült rá fény, hogy az АСА amerikai vegyipari társaság bővíti afrikai leányvállalatát, amelynek három üzeme hadieszközökkel látja el ,J)éI-Afrikát. A Plessy nevű rádiótechnikai társaság pedig harckocsi irányító rendszereket szállít Vorsteréknek. Mintegy 36 angol cég szállít hadifelszerelést a fajüldözőknek. Mindezt Dél-Afrika rhodesiai szövetségesének megsegítésére használja fel. Smith, Vorster nemet mondott, mire a viharzónában fekvő afrikai népek képviselői kimondták: ebben az esetben a nemzeti felszabadulás kivívásának csak a fegyveres megoldása válik lehetségessé. Ennek pedig fő feltétele az afrikai népek egysége. Ez meghiúsítja Smlthék és Vorsterék törzsfőnök-bábokkal űzött mesterkedéseit és egyesíti az erőket esetleges imperialista támadás visszaverésére is, mint ez nemrépen Beniji köztársaságban történt. Beninben, az egykori Dahomey köztársaságban ma is rendkívüli állapot van. A zsoldosokat Londonban. Párizsban, Brüsszelben toborozzák Nyilván azok hallgatólagos beleegyezésével, vagy talán védnöksége alatt, akik hivatalosan egyezkednek a fajüldöző rendszerekkel. -in-Hazánk különböző művészeti szövetségei készülnek az év folyamán tartandó kongresszusukra. Így magától értetődik, hogy felelősségteljes hozzáállással értékelik alkotó munkájuk eredményeit és a CSKP XV. kongresszusénak határozatával összhangban hozzáláttak a jövőbeni feladataik körvonalazásához Is. Lényegében az öt művészeti szövetség: a Cseh és a Szlovákiai írók Szövetségének, a Cseh és a Szovákiai Képzőművészek Szövetségének, a Cseh és a Szlovákia Zeneművészek Szövetségének, a Cseh és a Szlovákiai Drámát Művészek Szövetségének és a Csehszlovákiai Műépítészek Föderális Szövetségének Központi Bizottsága a szövetségi kongresszusok előkészítésével kapcsolatban tartott közös nagygyűlést. Ezen a találkozón a művészeti szövetségek nyilatkozatban tettek hitet a szocializmus ügye mellett. S a nyilatkozatot többszáz művész írta alá. A művészeti alkotószövetségek nyilatkozata többek között hangsúlyozza, hogy az elmúlt években olyan jelentős alkotások születtek, amelyek gazdagítják és a jövőben is gazdagítani fogják népünk szellemi életét, s nemcsak idehaza, hanem külföldön is nagy elismerést vívtak ki „Ezek az értékek nem légüres térben születtek — olvashatjuk a nyilatkozatban — hanem népönk mindennapos alkotómun kájának részeként és eredményeként láttak napvilágot. Olyan idő-Megvetjük azokat akik elszakadnak a néptől szakban, amikor kommunista pártunk társadalmunkat kivezette a válságból, a zűrzavarból és valamennyien arra törekedtünk, hogy sokoldalúan fejlesszük szocialista társadalmunkat.“ Az alkotóművészek nyilatkozata kifejezi a művészeti életünk dolgozóinak lángoló hazaszeretetét és a szocialista forradalom fennkölt eszméihez való hűségüket. Íme a nyilatkozat Idevágó része: „Országunk, amely ezernyi szálakkal nőtt szivünkhöz és valamennyiünk számára a legdrágább kincs, a bölcsőnk és hazánk. Felvirágoztatásáért a rúunkások és más dolgozók több generációja dolgozott, harcolt, forradalmi tetteket hajtott végre. Forradalmi tetteiket, vágyukat, álmaikat hazájuk sorsa határozta meg. Népünk igyekezetét, s ezen belül művészeink alkotómunkáját egyetlen nagy cél szabta meg: az ország dolgozóinak boldog és virágzó otthont nyújtson, életük egyre gazdagabb, örömtelibb legyen. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom magasra törő lángja világította meg ezt az utat, amely e cél valőraváltásához vezet.“ A nyilatkozat további része méltatja a munkások és parasztok első szocialista államának szerepét sorsunk formálódásában. „Az, ami nemzedékek hő vágya és álma volt, hazánk szovjet hadsereg általi felszabadítása után nálunk is reális lehetőséggé vélt. E reális lehetőséget szocialista épltőmunkánk révén egyre gazdagabb tartalommal töltöttük meg, s így vált és válik mindinkább valósággá. Dolgozóink nemcsak a munkájukban, hanem tudatukban is rögzítették: új korszak kezdődött az anyagi és a szellemi szférában egyaránt, megértették, hogy munkájukkal, aktivitásukkal hazájuk és az egész világ haladásáért dolgoznak" — hangsúlyozza a nyilatkozat. A művészet! alkotószövetségek nyilatkozata a nemzetközi erőviszonyok értékelésében megállapítja, hogy a szocialista világrendszerünk szüntelenül erősödik, gyarapítja anyagi és szellemi értékelt, s így gazdagítja dolgozóink életét. Ugyanakkor az Imperializmus világát belső ellentmondások és válságok rengetik meg és héjáik úgy keresnek kiutat, hogy be szeretnék árnyékolni jó nevünket és nagyszerű eredményeinket, országaink és nemzeteink testvéri kapcsolatát. „Mi azonban nem engedjük meg, hogy az atomháború förgetegében, amely minden eddigi háborús katasztrófától ezerszer szörnyűbb lenne, elpusztuljon a mi művünk is, az, amit évtizedek szorgalmas munkájával szocialista országainkban felépítettünk és tovább építünk" — mondja a nyilatkozat. A nyilatkozat további része kidomborítja, hogy az alkotóművészek tudatában vannak annak, hogy az ő munkájukra is szükség van ahhoz, hogy a világ szebb és jobb legyen. S egyben tudatosítják azt is, hogy a művész nem kiválasztott emberfölötti lény, valamiféle elitnek a képviselője, hanem a dolgozók nagy közösségének tagja, része s az a hivatása, hogy alkotómunkájával, új gondolatokkal, szépséggel gazdagítsa az embert, fejlessze társadalmi tudatát és munkásszoltdarítását, szebbé tegye erkölcsi és érzelmi világát, örömöt és boldogságot nyújtson, a nemzetek közötti testvériség és együttműködés nemes eszméit hirdesse. Hazánk művészeti alkotószövetségeinek képviselői örömüket fejezték ki afelett, hogy tetteikkel és erőfeszítéseikkel beilleszkednek egy szélesebb nemzetközi családba; hogy a Szovjetunió és a többi szocialista ország művészeivel együtt közös célért, szocialista életünk fejlesztéséért és gazdagításáért munkálkodnak. S hogy e nagyszabású tevékenységükben jó barátokra és segítőtársakra találnak a különböző világrészek haladó gondolkozású művészei és más dolgozót között. „Az igazi humanizmus gondolatai kötnek össze bennünket. Olyan humanista gondolatoké és szándékoké, amelyek révén nemcsak egy szűk rétegnek, hanem millióknak tudunk munkát, szabadságot és létbiztonságot nyújtani, s kielégítjük anyagi ás szellemi igényüket.“ Az alkotóművészek e nemes gondolatok megvalósulásának érdekében nyújtják baráti jobbjukat a határainkon túl és más földrészeken élő művészeknek. S meggyőződésből vallják, hogy az Igazi művészet és az igazi kultúra a nemzetek és az emberiség fejlődését, a népek közötti barátság, az emberek boldogulását és a béke ügyét szolgálja. „Éppen azért megvetjük azokat — hangsúlyozza a nyilatkozat —, akik önzésük, gőgösségük vagy elitelméleteik alapján, sőt júdéspénzért, bárhol a világon — nálunk is akadt a renegátoknak és árulóknak ilyen maroknyi csoportja — elszakadnak a néptől, tetteikben nem vesznek tudomást a dolgozók életéről, igazi érdekeiről és az erőviszonyok logikájából adódóan az imperializmus antihumanista erőinek eszközeivé válnak, a nemzetek közötti viszálykodás hirdetőivé süllyednek. A fejlődés arról győz meg bennünket, hogy a világon erősödik a béke és az együttműködés hirdetőinek tábora és éppen az igazi kultúra válhat a népek közötti megértés elmélyítésének egyik leghatékonyabb eszközévé, mert minden művészi alkotás, amely az élethez és az ember ragyogó lövőjéhez kötődik, a humanista gondolatok békegalambja, amely valamennyi födrész népéhez eljut.“ A művészeti alkotószövetségek nyilatkozata azzal fejeződik be, hogy a művészek meg vannak győződve arról, hogy a kövétkező években új művészi alkotások születnek, amelyek dolgozó népünk érdekeit szolgálják, összhangban a szocialista társadalmunk humánus céljaival, Csehszlovákia Kommunista Pártjának politikájával.-P«-