Szabad Földműves, 1977. január-június (28. évfolyam, 1-25. szám)

1977-01-29 / 4. szám

1977. január 29. SZABAD FÖLDMŰVES Valahányszor „szükebb hazámban“, vagyis a Mátyusföld pe­remén levő Trsticére (Nádszegre) visz az utam, megannyi élményben, látványban van részem, örvendeztetök ezek a kéz­zelfogható tények. Annál is Inkább, mert az „isten háta mö­götti“ jelzőt méltán viselte ez a nagyközség a letűnt „úri vi­lágban“. Számottevő agrárproletársága nyomorúságos körül­mények között tengődött, egyik napról a másikra. A fanatikus vallásosság is nyomasztóan hatott az akkor még két fő társa­dalmi rétegből összetevődő faluközösségre. A fizikai éhséget ilymódon szellemi béklyó is súlyosbította. Az így kordában tartott nép nagyon nehezen talált önmagára. A leginkább ki­szipolyozott mezőgazdasági munkások, szegényparasztok esz­méltek fel a leghamarabb, követve a kommunista párt útmu­tatását. A vérszínü lobogó alá sorakozva vívták kemény har­cukat a napi betevő falatért, az őket megillető, legelemibb Jogokért. A „Munkát, kenyeretl“ követelő, községháza elé vo­nuló tömegbe lövetett pribékjeivel az úri rend járási helytar­tója, majd az éhségtüntetést letartóztatás, börtönbevetés kö­vette ... Csupán ennyit a sötét múltról, a könnyen feledőknek, s a mai fiatalságnak, amely a jólétbe született, nem ismerve a nincstelenséget. NEMCSAK KENYÉRREL ÉL AZ EMBER Az anyagi jólét jeléi? A nagyközség teljesen új köntösben tetszeleg, mutogatja magát a bennelakónak, s a ritkán ideté­­vedőnek. Hiszen régebbi ház alig akad mutatóba, múltidéző­nek. A második nagy világégés óta nemzedékek nőttek fel. ök már a negyvenórás munkahét emberei. Nem érdekli ezeket a mai fiatalokat már a napi dologtevés utáni hajsza, a ház­körüli — vagy azon kívüli — „kulizás“. Ez a nemzedék vál­totta valóra az egykori, akkor naivnak, hihetetlennek tűnő munkás-célkitűzést: nyolc óra munka + nyolc óra pihenés + nyolc óra alvás. Persze, a pihenésre szánt idő egyben a szó­rakozásé, a művelődésé is. Mi az, ami vidít, örömöt okoz? Ez a nagy előrelépés. A köny­­nyebben boldogulás, amelyről a házról-házra járó pártmun­kások beszéltek, még a szövetkezeti gondolát magvának hin­tése korában. A csökönyösség és a felvilágosultság ütközött meg, hadakozott ekkor egymással, mígnem az utóbbi győzött Azóta sok víz lefolyt a Kis-Dunán. Megűjhodott nemcsak a község, hanem a lakossága is. Egészen másként gondolkozik. Előtérbe került a közügypártolás, a társadalmi munka, a szel­lemi gyarapodásra, művelődésre törekvés, szervezetten, dé egyénileg is. Habár ennek van nemcsak fény-, hanem árnyol­dala is... Már ami a művelődést illeti... A már huzamosabb idő óta élenjáró szövetkezet, amely a Győzelmes Február nevet viseli, az utóbbi évtizedben nemcsak jó kereseti lehetőséget teremt tagjainak. Nagy érdeme: több mint háromszáz családba jut el hétröl-hétre az újság, a meg­bízható segítőtárs. A közös gazdaság vezetősége abból a he­lyes vezérelvből indul ki: Nemcsak kenyérrel él az ember ...! Vagyis, a nyomtatott betű megszerettetésén keresztül a dolgo­zók — és családtagok — művelődését, sokrétű tájékozottságát, szakmai-politikai felkészültségét segíti elő. Kézenfekvő, hogy a rendszeres újságolvasás nemcsak a termelésben, hanem a tudatformálásban is jótékonyan érezteti hatását. No meg aztán a jól működő szövetkezet dolgozói országot­­világot láthatnak. Ez a világlátás is csiszolja az embereket, mentesíti a „begyepesedéstől“ azok gondolatvilágát. Hiszen olyan hazai és külföldi tájak, s azok természeti szépségeinek, népeinek megismerése válik lehetővé, amelyre a szövetkezet megalakulása előtt mégcsak nem is gondolhattak ... Táguló­­ban a világ, nemcsak az ő, hanem családtagjaik, gyermekeik számára is. Külön öröm: nemcsak az óvodák, hanem a napközben ben­nük lakó kis emberpalánták száma is gyarapodik. E legifjabb honpolgárokkal behatóan foglalkoznak nevelőik, s vigyázzák minden léptüket, hogy szüleik nyugodtan végezhessék napi feladataikat. Kézzelfogható eredménye ez a községfejlesztésnek! Meg az Is, hogy száműzték a négyezer lakosú település területén ék­­telenkedő-bűzlö foltokat: a tócsákat. S a feneketlen sár is a múlté. Aszfaltburkolatú, kemény utakon kulturált a közleke­dés. Szinte óránként viszi-hozza az autóbuszok egész sora az utazókat. Megszűnt az emberek befeléfordulása, zárkózottsága. Közügynek tartják a községcsinosítást. Tavasztól őszig tarka virágok dfszlenek a házak előtt. Ebben természetesen nagy érdeme van nemcsak a helyi nemzeti bizottságnak, a községi képviselőknek, hanem a közügypártoló, megértő lakosságnak is. A szép parkok — s azok rendszeres gondozása — védelme ugyanennek a nemes áldozatvállalásnak, összefogásnak az eredménye. A szépre. Jobbra, kulturáltabbra törekvés nyilvánul meg az alábbiakban is. A KIS-DUNA ÉTTEREM Csak láthatná néhai Gombos Menyhért bátyó, milyen kor­szerű étterem van a régi „Dühöngő“, a füstös kocsmája he­lyén. Azt mondják egyesek: toldozás-foldozás. Az is, meg nem is. De nem ez a döntő! A célt nem szabad szem elől tévesz­teni. Van. Igaz, megértő, áldozatkész emberek utánjárásával, segítségével, a felsőbb szervek előrelátó gondosságával és a nemzeti bizottság hathatós közreműködésével, az élen Lipko­­vics Lőrinc elnökkel, tető alá Jutott az épület. A „Z“-akció keretében végzett munka és anyagráfordítás értéke megköze­líti a kétmillió koronát. Kívül-belül fölöttébb csinos ez az épület, jócskán gyarapodott férőhellyel. Az óévet már az új, pompásan berendezett,másfélszáz férőhelyes nagyteremben bú­csúztathatták. Közismert, jó szervezöképességű ember Nagy Károly, a ven: déglátó üzem vezetője. Sok-sok vesződségébe, kilincselésébe került, ameddig az ügy dűlőre jutott. Ez a vezető ötletsze­génységgel egyáltalán nem vádolható. Fogékony minden újra, ami a kulturált vendéglátást előmozdíthatja. Telve jobbnál jobb elképzelésekkel. Ami már valóság: az említett nemes cél elérését hivatott hatékonyan elősegíteni a tizennyolc tagú ki­szolgáló személyzet, mely a szocialista brigád cím bronz fokozatáért verseng. E kollektíva tagjai jelentős szerepet vál­laltak annak érdekében, hogy a kulturált vendéglátás, szabad­időtöltés, szórakozás minőségi követelményeinek eleget te­hessen ez a vendéglátó üzem. Persze, nemcsak rajtuk, a ven­dégeken is sok múlik ... A Jednota-étterem már említett vezetőjének egyik fő gondja: a hét három utolsó napjára jóhírű, a vendégek bizalmával vissza nem élő, színvonalas zenét szolgáltató zenekar szerződ­tetése. Jelenleg még a régi, közkedvelt, messze vidéken jónevű konyhájuk üzemel. A járásban ez volt az első falusi jellegű konyha, amely 1958-ban nyílt, s azóta is élenjáró — étkező vendégei meg vissza-visszájárók. Ételkülönlegessége egyelőre a „Nádszegi kocsonya“, ám, ha üzemel majd az új, gépesített konyha, a „Kis-Duna tál“ követi, mely tájjellegű, sajátos étek lesz, s kiegészítik majd a halétel-különlegességek. Mert, itt a kétvízközi emberek értik ám a módját, miként lehet a külön­féle halakból jó halászlevet, vagy a nemesebb fajtából kitűnő borkorcsolyát készíteni. Itt tartják majd a már hagyományos, kerek születési évfor­dulókat, jubileumokat. Jelenleg az 1927-es születésűek léptek akcióba, készülődve lázasan, 50. születési évfordulójuk meg­ünneplésére. Valamennyien, együtt. Még a községen kívül élő­ket, a külföldre szakadt földieket is meghívják erre az ünnepi találkozóra. AMI NEM HAGY NYUGTON Dolgom akadt a „csinosítóban“; borostás arcom hozattam „rendbe“, nehogy szó érje a ház elejét. Kelecsényi Imre, a borbély nem is fukarkodott a szappanhabbal. Egy-kettőre le­faragta tüskéimet. Közben tájékozódtam: baj van a kenyérrel. Későn hozzák azok a fránya gépkocsivezetők. Már hogy néz az ki, hogy déli tizenegy óra veti őket a faluba. Az meg köz­tudott, hogy a falusi ember kenyeret eszik még a leveshez is, nemhogy a szalonnához. S ha megérkezik a szállítmány, a leg­többször jócskán szikkadt kenyérrel kell beérniük a fogyasz­tóknak. Még szombaton is. Aztán jön a szitkozódás, a nemsze­­retem-dolog. Jó lenne, ha a Salai '(vágsellyei) illetékes sütő­ipari üzem — vagy ha úgy tetszik kenyérgyár — vezetői mi­nél előbb intézkednének, kenyér-ügyben. A másik dolog: jártam az „.öregek klubjában“. Így hívják, eléggé találóan a hajdani Schlém-féle házat, a proletárok egy­kori „csöngettyűs kamráját“ (ide járt a szegénynép, hol pén­zért, de legtöbbször hitelre vásárolni a lisztet, sót, cukrot, petróleumot, meg a ruhának valót. Vagyis a legszükségeseb­bet___) Cipőjavító üzem ez most. Erdélyi Gyula benne a ve­zető is, meg a kétkezi dolgozó is. Természetesen, azért „asz­­szisztáló" akad bőven, a nyitvatartási idő minden órájában. Ide jönnek össze a.falu öregjei, nyugdíjasai, rokkantjai közül jónéhányan. Meghányják-vetik a falu és az ország-világ dol­gát. 4 Politizálnak. Nem tartják magukat a hajdani szólás-mondás­hoz: „A politika, úri huncutság... 1“ A tőkés világban, valóban fegyver volt a politika az urak kezében. De ezt a fegyvert ki ellen fordították? Azok ellen éppen, akik reájuk dolgoztak: a dolgőzó tömegek ellen. Most, amikor a munkásosztály a ha­talom birtokosa, szoros szövetségben a szövetkezeti paraszt­sággal, mint új osztállyal, az említett fegyvert nem dobhatjuk a zabba. S nem is dobják ők sem, az „öregek klubjába“ járo­­gatók. Élnek a lehetőséggel. Éljenek isi Mivel hozom ezt az egészet összefüggésbe? Azzal, hogy a nagyközség tömeg-, kulturális- és érdekszervezetei számára nincs megfelelő helyiség, ahova összejöhetnének. Az eléggé tágas mozihelyiség erre nem alkalmas, mert egyik szervezet sem éppen dúsgazdag, hogy a mozi bevételt megtérítse. A nők még csak összejönnek a községházába, kisebb létszámmal, különféle tanfolyamokra, így télvíz idején. De mit tehet mond­juk az olyan szervezet, amely száznyolcvan-kétszáz tagú, ha közgyűlést kell tartania? Szóval: gond, gond és mégegyszer gond. Hát ez nem hagy nyugton. Ezt a komoly problémát mindenképpen meg kell oldani. S ha már odáig jutnak, hogy tervrajz szükséges, jól, alaposan gondolják meg a dolgot. Kettős célt kövessenek: a leendő épü­let éppenséggel lehetne nyugdíjasok napközi otthona, ahol az idős emberek nemcsak szórakozhatnának, hanem barkácso­lásra — tevés-vevésre — is nyílna lehetőség. Ennek az épület­nek a nagyterme, két-háromszáz férőhelyes, az esti órákban gyűlések, s egyéb összejövetelek megtartására lehetne alkal­mas. Valahogy így látnám helyénvalónak a szóbanforgó probléma megoldását. Ilyesmire más községben, faluban is gondolhatná­nak. Mert, ez hiányzik. Szövegezhetnénk úgy is: rohanó ko­runk igénye. Az az igény, amely ajtónkon kopogtat. Kéri be­bocsátását. Tárjuk ki ezt az ajtót. Sarkig. Ez legelemibb köte­lességünk. A munkában megfáradt, idős embertársaink iránti kötelesség. N. KOVÄCS ISTVÄN * Értékelések időszaka A mérlegelés, summázás időszakában talán mentségkeresés­nek, a „bizonyítvány magyarázásának“ tűnhet az objektív ne­hézségek emlegetése. Mégis mielőtt a Dunajská Streda-i (du­­naszerdahelyi) járás mezőgazdasági dolgozóinak eredményeit taglalnánk, idézzük fel az 1976-os évet. Az időjárási viszonyo­kat. Hiszen egyelőre még nagyon sok függ a kedvező, vagy kedvezőtlen időjárástól, kivált a mezőgazdaságban. Nos, a statisztikai kimutatások szerint a múlt év első felé­ben 105 milliméterrel kevesebb csapadék esett ebben a járás­ban, mint az 1947-es nagy szárazság idején. A második félév­ben azután, főképpen az őszi betakarítás idejáfi az állandó esőzések időről idői«, szinte „megbénították“ a földműveseket. Nyilvánvaló, hogy az időjárás viszontagságait leginkább az ősziek sínylették meg. A vegetációs időszakban az izzó hőség, szárazság, betakarításkor pedig a töménytelen eső tizedelte meg a termést. Nem csoda hát, hogy a járásban 3500 hektár­nyi magra termesztett kukoricát le kellett silózni. Kedvezőt­lenül befolyásolta ez a hektárhozamokat is. Szerencsére a vezetők és szövetkezeti dolgozók jó összmun­kája meghozta gyümölcsét. Az állattenyésztés takarmányszük­ségleteit kielégítették. Lesilózták a kukoricakórót, árpaszal­mát, ezzel ha minőségileg nem is, de mennyiségre nézve meg­felelő takarményalapot biztosítottak. A cukorrépa sem fizetett úgy, az elmúlt évek során. Sőt, cukorrépából tíz éve nem volt ilyen gyenge termés, mint ta­valy. A tervezett hektáronkénti négyszáz mázsás átlagtermés helyett, átlagosan csupán 275,6 mázsás termést értek el. M i­­kulecz József, a járási mezőgazdasági igazgatóság főmér­nöke elmondta, hogy a járásban csupán két szövetkezetben —j Felsöpatonyban és Nyárasdon lépték túl a tervezett hektár­­hczamot. Álljunk meg itt egy szóra. Elgondolkoztató, hogy egy járás­ban megközelítőleg egyforma talaj- és időjárási viszonyok kö­zepette csak két mezőgazdasági üzem ért el átlagon felüli eredményt. Távol áll tőlünk, hogy most vétkest, bűnbakot ke­ressünk, de jó lenne, ha okulnánk az esetleges hibákból, még nagyobb igyekezetét tanúsitanánk a termelési tervek teljesí­tésében. A járásban mezőgazdasági dolgozóink döntő többsége a múlt esztendőben is odaadó, eredményes munkát végzett. Mi sem bizonyítja ezt ékesebben, mint a bő gabonatermés. A járásban nyolcszáz vagonnal több gabonát takarítottak be a tervezett­nél. A gépek kezelői tehát megértették pártunk és kormá­nyunk felhívását s a szemveszteséget minimumra csökkentve, időben befejezték az aratást. Az állattenyésztésben dolgozókról is csak dicsérőleg szólha­tunk, hiszen eladási terveiket maradéktalanul teljesítették. A hitelesség kedvéért néhány kézzelfogható adatot sorolunk fel: A 24 083 tonnás húseladási tervet tizenhárom tonnával túlteljesítették, a tejeladási tervet pedig 1 millió 129 ezer liter­rel. Szót ejtünk az őszi munkákról is. Mikulecz főmérnök öröm­mel újságolta, hogy a betakarítást, szántást, vetést a járás va­lamennyi mezőgazdasági üzemében kellő alapossággal és idő­ben elvégezték. Az alapokat tehát megteremtették ez évre. A gépjavítók már teljes erővel, tudásuk legjavát nyújtva azon fáradoznak, hogy a tavasz, a nyár ne érje készületlenül a „föld művelőit“.- A nehézségek ellenére tehát tartalmas, eredményekben gaz­dag évet értékelnek majd szövetkezeti dolgozóink az évzáró közgyűléseken. A mérlegelés, számadás után új, igényesebb feladatok várnak megoldásra, melyek körültekintő józanságot, felelősségtudatot, odaadást kívánnak a járás valamennyi mező­­gazdasági dolgozójától. —barak— Tav asz váró gépek, emberek A nyár, a gabona, a kenyérnekvaló jut eszünkbe, ha őket látjuk. S tisztelettel emeljük süvegünket, hi­szen a technika segítségével harminc­negyven ember helyett Is dolgoznak.. Főleg a gabonabetakaritás időszaká­ban. De mit dolgoznak később, vagy most, amikor a határt hótakaró bo­rítja? — ezt a kérdést vetettük fel Malý Horešban (Kisgéresen), a szö­vetkezet gépjavító műhelyében. Mislai Béla, bár nyáron kombájnos, gépjavítónak vallja magát. Mert a kombájnvezetés csak Időszaki munka, llyképpen az aratás után gépeket ja­vít Piros arcú fiatalembert szólítok meg; Nagy Zoltánt: — Miért húzatott be traktorával a műhelybe? Meglepődik. Kezében cslllagkulcs, azzal tolja fejebúbjára a sapkáját, az­tán egvből rávágja: — Kiesett a hajtókarcsapágy.. s megjavítom. Hiszen Medzevben (Me­­cenzéfen) tanultam a szakmát, a gép­javítást. Az iskola elvégzése után a műhelyben kellett bizonyítanom. Csak ezután ülhettem traktorra. — S miért lett traktoros?, — Ez volt a leghőbb vágyam, a traktor, a gép ... Tavaly szántottam, vetettem, mütrágyáztam, arattam. Mindazt elvégeztem, amivel megbíz­tak. A keresetemmel is elégedett va­gyok. Nem tartom még kész szakem­bernek magamat. Szívesen meghall­gatom Idősebb munkatársaim jótaná­csait, véleményeit. Bácskái Endrétől például már sok hasznosítható taná­csot kaptam... Szilágyi Jóska is fiatal. A múlt nyáron végzett, ugyancsak a medzevi Mezőgazdasági Gépjavító Szaktanin­tézetben. Keresete kétezer korona kö­rüli, havonta. — Tudásának miként veszi hasz­nát? — Sokféle munka- és erőgépe van a szövetkezetnek. Akármelyikre ráül­tetnek, értek az Irányításához. Ha a gépem meghibásodik, nem megyek minden csekélységgel a javítóműhely­be, magam megjavítom, Nyáron kom­bájnos és traktoros vagyok, így tél­időben meg gépjavító. Már jöhetne a tavaszi Alig várom, hogy az ekét is­mét a földbe akaszthassam. Radi János, a gépesítési részleg ve­zetője sorra bemutatja a korszerű javítóműhely munkacsarnokait: — Alig három éve épült; ez már megfelel a mai követelményeknek. A párhuzamvonást Berta Géza gép­javító végzi el: — Nem panaszkodom. Most fűtött műhelyben dolgozunk. De jól emlék­szem arra, hogy régebben bizony a téli gépjavítás időszakában sok ola­jat, gumiabroncsot elégettünk, mégis fáztunk. S hogy ragadt a kezünk a hideg gépre! Ma egy égőt is meleg­ben cserélünk ki. Akkoriban, ha fel­engedett a fagy, úsztunk a sárban ... Így volt ez nemcsak nálunk, hanem a trebišovi (terebesi) járás többi szö­vetkezetében, mezőgazdasági üzimé­­ben is. ... A műhely mögött három fiatal­ember szorgoskodik. A gépi részleg vezetője bemutatja Kiss-Tóth Istvánt. — Miőta dolgozol a szövetkezet­ben? — Még nincs egy éve. — Azelőtt milyen munkát végeztél? — Lakatos voltam. Miért választot­tam a mezőgazdaságot...? Mert meg­­úntam az Ingázást. A továbbiakban elmondta, hogy egyszer, szinte véletlenül megkérdez­te a nála jóval fiatalabb falubelijét, aki gépjavító, mennyi „dohány“ üti havonta a markát. Hihetetlennek tűnt számára az az összeg, amit mondott. — ... Itt a keresetem meghaladja a kétezerkétszáz koronát. Jó a kollek­tíva. A szövetkezet vezetősége megbe­csüli munkánkat. Párttagjelőlt va­gyok. A dolgom igyekszem becsülete­sen végezni, hogy ne csalódjanak bennem. Nem bántam meg, hogy ha­zajöttem — zárja le a rövid beszélge­tést Kiss-Tóth István gépjavító. A mérnök Nagy Zoltánnal, a főgé­­pesítővel a fűtött Irodában beszélge­tek. így nyilatkozik: — A téli gépjavítás ütemével elé­gedett vagyok. A huszonöt gépjavító és hét traktoros harmonogram sze­rint végzi a dolgát. A traktoroknak már a. hetven százaléka ki van javít­va. Itt meg kell említenem, hogy a traktorlétszám nyolcvankilenc, van tizenegy gabonakombájnunk, huszon­három vetőgépünk, számtalan más gép és gépi eszköz. A vetőgépek már mind üzemképesek. Most a talajmun­káló gépeket, műtrágyaszórókat javít­juk. — S milyen a pótalkatrész-ellátás? — Nincs okunk panaszra. — De azért hiánycikk is létezik? — Szóra ső érdemes... I Személyesen is meggyőződhettünk arról, hogy a gépjavítás jó ütemben halad. A javítóműhely melletti tele­pen szépen sorjáznak a már kijavított gépek, húzószerszámok. Üzemképesek. A tavaszt várja itt ember és gép. Illés Bertalan

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents