Szabad Földműves, 1977. január-június (28. évfolyam, 1-25. szám)
1977-06-04 / 22. szám
1977. jünine A. SZABAD FÖLDMŰVÉ«?, A Színházba A knmárnoi (komáromi) Magyar Területi Színház és košicei (kassai) THÄLIA Színpada jóvoltából ma már a legkisebb város, vagy község kultúrháza is otthona lehet egy-egy estére színművészeinknek. Az élmény, amelyet előadásukkal nyújtanak, természetesen nagyon fontos. Ezeken a színházi esteken pár órára elfeledjük a napi gondokat, kikapcsolódunk. A jó közérzetet azonban nagy mértékben befolyásolja, hogyan öltözünk, miként készítjük ki magunkat, mielőtt színházba megyünk. A színházi előadások többnyire hétköznapokon zajlanak, s ilyenkor a fárasztó munka után különösen ■ háziasszonynak okoz problémát a készülődés. Előszöris vegyünk 10—15 perces langyos fürdőt. (Ne feledjük, a legalapvetőbb kozmetikai szer, s egyben a legolcsóbb is — a víz!) Utána hideg vízzel zuhanyozzuk le testünket. Így a kitágult pórusok összeszűkülnek, s bőrünk friss lesz. Az alapos tisztálkodás után jöhet a tulajdonképpeni kozmetika. Testápolóval (Fabulon, Créme parfutnée) kenjük he testünket, amely kellemesen üdévé teszi a bőrt. Izzadás ellen sprayt használjunk (VioneM, Fleur, Вас stb.). Mindezek után fogjunk arcunk kikészítéséhez. Az alapozó krém zsíros bőréeknek száraz legyen, és fordítva: a száraz bőrfiek zsíros hidratáló krémmel kenjék be arcukat fürdés után. Miután a krém felszívódott, a fennmaradó csillogást gyengén törüljük le papírvattával. Az esti kikészítés jobban tfirl a szélsőségeket, így tehát használhatunk sötétebb make-up -ot is. Leggyakoribb a Dermacol elnevezést, amelyet egytől ötig számozva árúsítanak az illatszerboltokban. Tudnunk kell, hogy a legnagyobb számú a legsötétebb árnyalat. A kendőző krémet jól dolgozzuk össze az alapozó krémmel, ugyanis felületes munka folytán az esetleges foltok, csíkok komikusán hatnak. Legegyszerűbb, ha a felesleges krémet óvatosan letöröljük. A modern arckikészítés a legnagyobb figyelmet a szemnek szenteli. Ezen belül is a szemhéjak árnyékolásának. Divatos a zöld, kék, a színházba az ezüst is, azonban ügyelnünk kell arra, hogy a kiválasztott szín illik-e szemünk színéhez. Néhány évvel ezelőtt a szempillák fölé fekete kontúrokat is húztunk, ma már ez nem divatos, ezen kívül sötétté, beesetté teszi a szemet. A szem árnyékolását követi a szemöldök igazítása, festése. A szőkék lehetőleg barna szemceruzát használjanak. Ha az alsó szemplllák tövén ugyanezzel a ceruzával vékony vonalat is húzunk, kihangsúlyozzuk a szem tüzét. A szemkikészítés végső mozzanata a szempillák festése. Legjobb kozmetikai szerünk erre a PEN spirális, vagy a Regina szempillaíasték. Ezeket ugyanis száradás után elkendőzés nélkül leszedhetjük, s kön«nyebb a szempillák tisztítása. A szem ezzel klkészítettnek mondható. Szájunkat esti alkalomra sötétebb rúzzsal húzzuk ki, ügyeljünk azonban a festésre. Kisebb hibákat optikai csalással mérsékelhetünk, a nagy szájból elvehetünk, a vékonyát teltebbé tehetjük. Az arckikészítést követi az öltözködés. Óvatosan vegyük fel a ruhánkat. A frizura elkészítésének idejére védjük törülközővel, vagy fésülködőköpennyel a fölösleges szennyeződéstől (hajszál, hajlakk). Ha ezzel is elkészülünk, még egyszer gondosan nézzük meg, összhangban van-e a kozmetikai szerek színe ruhánk, körömlakkunk színével. Ha igen, vessünk még egy pillantást a tükörbe. Minden rendben van? Akkor indulhatunk az előadásra. jó szórakozást kívánunkl V Záreczky Erzsébet A szem világa - meg a pápa szeme — Úgy vigyázzon rá, mint a szeme világára — mondják, ha azt akarják, hcjgv valamit különleges becsben tartson az ember. És igazuk van! A szem olyan kincs, amit nem pótolhat a világ semmiféle gazdagsággal. A látás biztonságot kölcsönöz az embernek. Nélküle az örök éjszakában tapogat, mert hiszen elveszítette a világ fényét, színét, messzeségét, de még közelségét is. Ezért állítják egyesek, hogy a vakok között is az a szerencsésebb, aki sohasem látott. A szem világa tehát a környezetből minden, ami az ember körül van, amit nem tud elérni, megfogni, megtapintani. Talán egy nyelv sem érzékelteti olyan értelmesen és találóan a vakságot, mint a magyar, amikor azt mondja: világtalan. Ebbe a világtalanná váló alkonyaiban akar világosságot vinni a csökkent egészségét reperálö ember, amikor feltalálja a szemüveget, a régiek nyelvén a pápaszemet. Ez a furcsa név onnét származik, hogy Raffaello Santi a nagy piktor X. Leó pápát úgy festette le, hogy a bal kezében nyeles szemüveget tartott, amelynek az üvegén át nyilván jobban látta a betűket. Akkor az effajta eszköz még igen drága volt és csak a gazdagok tudták megvásárolni. Ezért a szemüveg tekintélyt, előkelőséget, hatalmat jelentett. Talán az irigységgel magyarázható, hogy a középkor orvosai és a kereszténység is iparkodtak a szemüveg elterjedését megakadályozni És azt mondták, az ördögtől származó új és bűnös szerkezet. Pedig nem volt új. Már a második évezred elején írásban is szó esik az üvegből készült különleges gömbszeletről és használatáról. 1267- ben Rober Bacon angol ferencrendi szerzetes ezt már meg is említette. Sót egyes szerzők azt állítják, hogy Néró császár valamilyen zöld smaragdon át nézte a cirkuszi játékokat. Pedig nem is volt rövidlátó, csak játszadozott vele. Hát ezzel már itt Is vagyunk a szemüvegviselés három egymástól erősen különböző okánál: az első a látásromlás, a második a szem védelme, a harmadik a furcsa — néha valóban ostobának nevezhető — divat. A szem teljesítőképességét az esztendők erősen befolyásolják. Helytálló a megállapítás: „egyszer mindenki pápaszemre szorul. Előbb vagy utóbb!“ Valóban a rövidlátó már fiatalságában az akkor jól látó vénségére, amikor a rövidlátó szeme — furcsa, de — megjavul. Magyarázat: a szemlencse alkalmazkodó képessége Idővel csökken és a rövidlátást enyhíti, tehát a rövidlátó fiatal korában, jól látó Öregségében szorul szemüvegre. Szemüveg kell annak is, akinek a látószervét valamilyen veszély fenyegeti. Maró füst, gáz, por, pattanó szikra, éles forgács, fröccsenő csepp, káros sugárzás, de még a szokatlan erősségű elektromos Ív fénye is. Ezért kifejező az a felhívás, az a rajz, amikor a védőszemüveget nem használó könnyelmű ember előtt megsuhogtatják a vakságot jelentő fehér botot. ... és az, aki nem szorul szemüvegre s mégis hordja? A divat megszállottja, aki árnyékban — sőt még a presszó hangulatos homályában Is — szemüveget visel, mert jól áll neki, mert új divatú, szögletes ablakot vagy tenyérnyi békabogyóhé-jat kapott, és mert tüntet azzal, hogy amit 6 visel, az több darab százasba kerül. Hová jutottunk? Újra a különleges fitogtatáshoz, a tekintély nevetséges hangsúlyozásához. A szemüveg gyógyászati segédeszköz. Pótolja a látóképesség csökkenés sét és védelmezi a szem épségét. Ezen belül divatozhat. De aki csak divatozik, akinek nem kell, de hordja, az úgy jár, mint a mesebeli gazdag, aki divatos kalapot vásárolt, de nem volt feje, amire ráilleszthette volna. Dr. Buga László így csinálj Festőszerszámok - házilag Egy barkácsoló számos, külbnbüző fajtájú és méretű ecsetet használ, amik gondos kezelés mellett hosszú ideig élnek. Dehát semmi sem tart örökké, így az ecsetek szőre is elkopik, kihullik, el lehet dobni. Lehet, de nem érdemes, mert némi mesterkedéssel új, talán még az ecsetnél is jobb festoszerszámok készíthetők belőlük. A maradék szőrt távolítsuk el a fémlemezke üregéből és helyébe ragasszunk éles pengévet méretre vágott habszivacs darabot. Ha a lemez is tönkrement, erős kartonpapírbúl, vagy vékony fémlemez csíkbél készítsünk hozzá tartólemezt. A kellőképpen festékkel átitatott és kinyomott, nem csurgó szivacs-ecsettel könnyen, gyorsan és szépen dolgozhatunk. Konyhák, fürdőszobák falait, bútorait pettyezéssel tehetjük dekoratívabbá. Kisméretű, gömbölyű ecset nyeléből készíthetjük el a hozzávaló, u к ! V egyszerű szerszámot. A lemezbe ragasszunk hengeresre vágott habszivacsot, mártsuk festékbe, és már használhatjuk is. A nyél hiánya sem okozhat 'gondot, egyszerű lécdarabra is fel lehet ragasztani a szivacskorongot. Igaz, hogy a műanyag habszivacs nem, vagy csak alig tisztítható, azonban a könnyű cserelehetőség újabb és újabb felújításra ad alkalmat. Csíkhűzásra jobb az ecsetnél egy vékony lécre ragasztott habszivacs csík, aminek szélességétől függ a csík vastagsága. Ha hosszú vonalzó mellett, egyenletes gyorsasággal húzzuk a praktikus szerszámot, szép, egyforma vonalat kapunk. (Rimanúczy) Az idei év legjelentősebb eseménye lesz a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója. Tiszteletére értékes kötelezettséget vállaltak a Dvory nad Žitavnu-i (udvardi) úttörők. melynek jelentős részét már teljesítették is. • EGY HÉTEN AT GYŰJTÖTTÉK a papír- és textilhulladékot, összesen 18 923 kilét. Ilymódon tervüket 4923 kilogrammal túlteljesítették. A legszorgalmasabbnak bizonyultak a 8.h. osztály tanulói, akik 3769 kg hulladékanyag összegyűjtésével megérdemelten jutottak az első helyre, {utalniuk: kétnapos kirándulás Szlovákia legszebb tájaira. Az egyéni versenyben a nyolcadikos Benkó István, Krivanek Ötté és Káplóczky Szilvia szerezte meg — sorrendben — az első, a második, illetve a harmadik helyet. A pionírszervezet vezetősége huszonöt pionírt részesített értékes jutalomban. • KÖZLEKEDJ SZABÁLYOSAN! A Dvory nad Žitavou-i (udvardi) Kilencéves Alapiskola igazgatósága, valamint tantestülete „Közlekedj szabályosan!“ címmel vetélkedőt rendezett. A vetélkedőn négy raj 10—10 tagú csapattal indult. A résztvevő pioníroknak a közúti közlekedéssel kapcsolatos kérdésekre kellett válaszolniuk. A végső győzelmet az 5.A. osztály tanulói vívták ki, akiket Szmatana Mária tanítónő készített fel. A második helyet а 4.B. osztály csapata szerezte meg. A győztes csapat tagjainak Papp László pionírvezető értékes tárgyi jutalmat nyújtott át. (Lőrincz L.) JÚNIUS kelte nyugta kelte nyugta ó. p. ó. p. ó. p. ó. p. Június Я Hétfő Pünkösd — Norber NORBERT 3.49 19.37 23.08 9.07 Június 7 Kedd ROBERT ROBERT 3.48 19.38 23.38 10.17 június 8 Szerda MEDARD MADARD I 3.48 19.39 — 11.24 Június 9 Csütörtök FÉLIX STANISLAVA 3.47 19.39 0.05 12.30 Június 10 Péntek MARGIT MARGARÉTA ' 3.47 19.40 0.32 13.32 Június 11 Szombat BARNABAS DOBROSLAVA 3.47 19.41 0.58 14.34 Június 12 Vasárnap VILLÖ ZLATKO ; 3.47 19.41 1,25 15.34 Méltóak Major István nevére A pinnírtevékenységet tartalommal tölti meg egy-egy foglalkozás, rajgyűlés, főleg ha azt rendszeresen irányítja, segíti a pionírvezető. A Štúrovoi Kilencéves Alapiskola Major István pionírcsapatának Gagarin-raja kiváló munkát végez BURKD Márta tanítónő vezetésével. Az ünnepélyes rajgyűléseken visszatükröződik a szorgos munka eredménye. Sokirányú ez a tevékenység: az egyik csuportnak a zenei-, a másiknak a rajzkészsége emelkedik az átlag fölé, a harmadik csoportnak a nyelvi játéka tartalmaz sok-sok figyelemre méltó elemet. A kedves pionírdallamok, a májusi felvonulást megörökítő rajzok, a színes szavak gyűjtése mind-mir.d ügyességüket, készségüket bizonyítja. Beszélgetés közben elmondták a pionírok, büszkék arra, hogy Major István nevét viselheti csapatuk. Hogy erre méltóak legyenek, őrzik, ápolják a forradalmi hagyományokat, s kiváló pionírmunkát végeznek. Például a már említett Gagarin-raj első lett a könyv-Névadójuk — Majur István, a munkás-forradalmár. gyűjtési versenyben: ok 54 könyvet gyűjtöttek össze, s ajándékoztak az iskola könyvtárának. Az ünnepélyes rajgyűlés befejező része volt a legmeghatóbb. Burkó Márta személyes ismerősének a fia a szovjet hősök štúrovoi temetőjében alussza örök álmát. Zsuravljov sírján a pionírok közösen helyezték el a kegyelet és a hála virágcsokrait. Hajtman Kornélia, Štúrovo-Nána U.UIimi|tHUAll!»«flBb^..l.WľaBg VÍZSZINTES: 1. Turku finn város másik neve. 3. Delibes operája. 7. Nemzetközi segélykérő jel. 10. Névelő ford. 12. Növényi ital. 14. Háziállat. 15. Energia. 17. Járom. 19. A melléknév felső fokának jele. 21. Zord. 24. Űt Rómában. 26. Kinek a tulajdona? 27. Mindjárt az elején. 28. Nem ezt. 29. Szóvégződés. 31. Szegecs. 32. Mássalhangzó kiejtve. 34. Qsődör. 36. Igekötö. 37. Időmérő. 38. Oktat. 39. Gyümölcs lesz belőle. 41. IYT. 43. Személyes névmás. 45. Község Košice mellett. 47. Török férfinév. 49. Talál. 51. Bölény. 54. Rovar. 56. Ütőkártya. 57. Túlvészelt. 58. Föléje-e. 59. Ruhadarab. 61. Ék! 63. Nem valódi. 65. Gyümölcs. 68. Omladék. 69. Csokorra kötött szalag. 70. Szlovákiai magyar képes hetilap. FÜGGŐLEGES: 1. Az idézet első része. 2. A bratislavai autók' jelzése. 4. A technikai atmoszféra rövidítése. 5. Az idézet második része (zárt betűk: Z, M, E, S). 6. Időmeghatározás. 8. Sertéslak. 9. Az idézet harmadik része (zárt betűk: K, S, T, T). 11. Patakocska. 13. Lángol. 15. Rágcsáló. 16. Nem fiatal. 17. Pozitív válasz. 18. Beiktat. 20. Tojás németül. 22. Negyvenkilenc római számmal. 23. Ékezettel: esztendő. 25. Zamat. 30. Rangjelző szócska. 33. Korszak. 34. E napi. 35.. Azonos a vízszintes 31-el. 36. Régi súlymértékí 40. Félig édes. 42. .. Ah-Becézett Ilona. 46. Pácol. 47. Latin elöljáró (előtt). 48. Több magyar király neve. 50. Fedélrész. 52. Literben vanl 53. Mellék épület. 55. Az első emberpár névjele. 60. Hamis. 62. Tova. 64. Igavonó állat. 65. Igen oroszul. 66. Tyúklakás. 67. Folyadék. Beküldendő a függőleges 1., 5. és 9, számú sorok megfejtése. MEGFEJTÉS — NYERTESEK A Szabad Földműves 19. száma keresztrejtvényének helyes megfejtése: Nagyon fontos a jó szemléltető agitáció, az ismeretterjesztés. Könyvnyertesek: Nagy Zoltán, Jahodná (Pozsonyeperjes), Ölveczky Margit, Ľubá (Libád), Molnár Lászlóram, kairói napilag. 44. Férfinév. 45, né, Lučenec (Losonc).