Szabad Földműves, 1977. január-június (28. évfolyam, 1-25. szám)
1977-01-15 / 2. szám
1977. Január 15. SZABAD FÖLDMŰVES, 15 Értékes vadászkiállítás A Nitrai Mezőgazdasági Múzeumban értéket vadászkiállitás nyílt mag Vadászat fejlődése“ elmén, főzet Vontorőík mérnök, a múzeum Igazgatójának bevezetője után Hoits elvtárs, a Szlovákiai Vadászszövetség elnöké ismertette a kiállítás jelentőségét. A látogatók nemcsak az egyes szlovákiai vadak modelljeit tekinthetik meg, hanem az egyes pavilonokban megismerkedhetnek a vadászat fejlődésével. Minden pavilonban a legrégibb időktől napjainkig más-más állatfaj vadászati módozata is látható, rajsok klséritében. Az egyik pavilonban például olvashatunk a szlovákiai fegyverkovács mesterség fejlődéséről, arról, hogy hol voltak a legnagyobb és legjelentősebb fegyvergyártási központok. A kiállítás igen értékes részét képezik a vadászfegyverek. Az egyre fokozottabb érdeklődést keltő kiállítás március végéig tekinthető meg. Mártonvölgyl László Napjainkban az egész világon nagy lendülettel folynak természetvédelmünk és szűkebben értelmezett környezetvédelmünk növelésének vizsgálatai. Vajon mit tehetünk annak érdekében, hogy megállítsuk, vagy legalábbis minimálisra csökkentsük a levegő, a vrz és a termőtalaj szenynyezését, növény- és állatvilágunk fegyedeinek pusztulását? Ha továbbra is ezzel a lendülettel fogjuk rombolni a talajok termőképességét, szennyezni a vizet és a levegőt, érdektelenül szemléljük a természet értékelnek pusztulását, az femberiség önmaga gyilkosává válik. Nagyszerű eredményeket ért el az ember környezete átalakításában, a tudományok széleskörű fejlődése terén. Azonban — sajnos — nemcsak gazdagította, igényeinek megfelelően formálta, hanem gondtalanul károsította is. Élelmiszerláncunkba egyre -több olyan vegyianyag épül be, amely károsíthatja az emberi szervezetet. Japánban a nagy Ipari központokban már csak oxigén automatákból lehet tiszta levegőt szívni. Nem rózsásabb a helyzet a tengerek élővilága terén sem. Az Ismert tengeri utazó Thor Hayerdall az ENSZ főtitkárához irt levelében ezek a sorok olvashatók: „A tenger olajcseppekkel van tele. Medúzák millióinak tetemeivel találkozhatunk. Ha nem teszünk semmit, elpusztul a tenger állatvilága...“ Országos hatáskörű minisztériumok, hivatalok megfelelő törvényes rendéletek hozásával, büntetések kiszabásával, tudományos Intézetek részletes kutatómunkával és széleskörű szigorú ellenőrzéssel dolgoznak ma már minden államban annak érdekében, hogy a káros folyamatokat Idejében felfedjék, Illetve visszafejlesszék. Ezfek tudatos összehangolt munkája jelenti a teljes környezetvédelmet. Környezetvédelmünk mozaikját képezi ma a madárvédelem is. Az ember „zsákmányszerzési“ vágyának régóta közkedvelt tárgya a madárszerzés. Szép énekért, díszes tolláért vagy éppen húsáért teszik ezt. Ezek az ősi ösztönök ma sem vesztek ki teljesen, sőt a gyűjtőszenvedély világszerte ismert fellángolása itt is táptalajra talál. A bélyeg, pénzérmék, minlautök, papírszalvéták, könyvek, ex librisek, s egyéb hasznos időtöltést, ismeretszerzést nyújtő gyűjtőszenvedélyek mellett vannak negatív előjelűek Is, amelyek az emberi közösség érdekeivel szembenálló, önző és kártékony megnyilvánulást jelentenek. Ilyenek a madártrőfeákra vadászó fegyelmezetlen puskások, tojásgyűjtők, madárfogók, mert — úgymond — a kitömött madármúmiákkal „díszített“ szobák vagy folyosók a tulajdonos ^udomány- és kultúrszeretetéről tesznek bizonyságot. Ez a primitív szokás párhuzamot akar vonni a múzeumok és állatkertek tudományt és közművelést biztosító gyakorlata és az ilyen „házi művelődés“ között. A legtöbb' gyűjtő elsősorban ritkaságok, különlegességek megszerzésére törekszik, s ezzel legszebb és leghasznosabb madaraink megritkulását sietteti, a ritkákét pedig végjeg megpecsételi. * Madarainkat nem csupán hasznosságuk miatt védjük — természetesen ez az elsődleges —, hanem színeik szépségéért, mozgásuk frisseségéért, lelket-szívet gyönyörködtető énekükért is. Jelenlétük a szabad természetet szlnta felüdíti, de a tudomány érdekében is szükségszerű, hogy szép hazánk gyönyörű tájait — madárvilágával együtt — megmentsük a bennünket felváltó nemzedéknek. Társadalmi összefogásra van szükség, hogy a védelem valóban hatásos legyen, mert madárvilágunk gyérülését, a ritka fajok teljes kipusztulását döntően az ember féktelensége és önzése okozza. Bizonyítható, hogy 1900-ig több mint kétszáz gerinces faj pusztult ki végleg, és körülbelül hatszáz olyan fajta él ma, amelyek teljes kipusztulás glőtt állnak, ha nem teszünk meg mindent a védelmükért. A közelmúltban Nitrán kétnapos országos tanácskozásra jöttek össze Csehszlovákia érdekelt ornitológusai, hogy megvitassák az egyre gyérülő ragadozómadaraink védelmének lehetőségeit. Több mint ötven szakember — lelkes természetvédő — cserélt tapasztalatot olyan fontos kérdésben, a ragadozók mesterséges nevelése, müfészkek alkalmazása, védelmi törvények gyakorlati kivitelezése, valamint a széleskörű, egész társadalmunkat érdekeltté tevő madárvédelem lehetősége. A Tudományos Akadémia állatvédelmi szekciója - által rendezett tanácskozás gyakorlati jellegénél fogva hasznos munkát végzett. Randik Aladár mérnök vezette tanácskozás határozata olyan tényállásokat sorakoztat fel, olyan javaslatokat terjeszt a hivatalos szervek elé, amelyek megvalósítása nagy segítséget jelentené ragadozómadaraink védelmére. Sokakban felvetődött a kérdés:: miért van szükség a ragadozók védelmére, hiszen köztudott, egyik-másik károkozása is? A ragadozóvédelemnek nagy gyakorlati jelentősége van. És erre éppen a múlt évtizedek nagy ragadozóirtása közben jöttek rá. Kiderül, hogy korlátozott számban még a „legveszedelmesebb“ ragadozóra is nagy szüksége van a természetnek, az apróvadállományunk egészséges fejlődése érdekében. Ezek pusztítják el a csők-Kedvelt helyek A levicei járás a vadászok kedvelt helye. Területének egyharmadát erdők borítják, főképpen Vefký Ďúr, Malá Kozmálovce, Cajkov, Plááfovce és Šahy környékét. Ezen területek kilencven százalékán lombos növényzet — tölgy, bükk, gyertyán, akác és nyárfa található. Egyedülálló, elszigetelt erdőcskék pedig Želiezovce, Farná, Bela stb. környékén Is vannak. A vérbeli vadászok régi álma olyan vadászterületen vadászni, ahol szinte valamennyi állatfajta megtalálható. Nos, ilyen területnek számít a levicei járás, ahol az állatállomány célszerű tenyésztésére nagy súlyt helyeznek. A vadállomány összetétele sokrétű. Az apróvadbúl mindenekelőtt nyúl található, de az őz és a fekete vad a járás egész területén előfordul. Szarvas az északi részen gyakori. Szinte mindenütt előfordul a fácán, a fogoly, folyók mentén pedig a vadkacsa. Külön kell szólni a túzokról, mely a járás délnyugati részén — Farná, Kvetná, Vefké Ludince és Nírovce térségében él. A bohunicei és a levicei erdészeti üzemet évente a külföldi vadászok népes csoportjai is felkeresik. Legtöbben a žuhračkai, a patai, valamint a korszerűen berendezett Itampochi vadászházakat látogatják meg. A vadászok elszállásolása biztosított, hiszen a járásban mintegy nyolcvan vadászbáz található. Több vadászház az SZNF hősi harcai alatt fontos feladatokat teljesített. Történelmi nevezetességgel bir a Žemberovce melletti Močiar faház és a Zuhračka kastély. Ezek a partizánok menedékhelyei voltak. Abel Gábor Kártevő madár Szokatlanul nagy csoportokba verődve sötétítették el Zvolen városát a vetési varjak. Ez a kártevő madár úgyszólván egész Európát és Ázsia nagy részét lakja. Nálunk mindenütt megtalálható, főleg télen. Ezek nem a mi madaraink. A csapatok Kelet-Európából érkeznek hozzánk, míg a nálunk fészkelő varjak Nyugat-Európát szállják meg. Tavasszal ismét csoportosan az eredeti fészkelő helyeikre vonulnak vissza. Néha érezhető károkat okoznak az őszi vetésekben. Sok esetben a fogoly, a fácán és a kismadarak fészkeit rabolják ki, kért tesznek a kukoricásban, a gyümölcsösben. Ekkor megszólal a figyelmes és jó vadász puskája, hogy tűrhető létszámra apassza őket. J. M. H. kent életképességö, beteg példányokat, ezek kapják el a sérülteket, s ezzel megakadályozzák azok degradálódását, satnyulását. A természet háztartásában ez nagyon fontos tényező. Ma már úgyszólván nincs az őzeknek és szarvasoknak természetes ellenségük, fezért éppen egészséges fejlődésük érdekében a selejtező munkát nagy gonddal, de főleg hozzáértéssel magunknak kell elvégeznünk. Az aprévad selejtezése azonban Ilyen formában lehetetlen. Ezt az. ember helyett a korlátolt számú, de nagyon szükséges ragadozókra bízzuk. {Természetes biológiai egyensúly.) Megfelelő riasztással, befogással és további területekre való átvitelével (kivétel a költés és fiékanevelés ideje) még olyan helyeken is felesleges a ragadozó kilövése, ahol fenntartott fácánosok vannak. Hogy az esztelen pusztítástól megvédjük őket, érvényben levő törvényeink alapján magas pénzbírsággal sújtják a ragadozókat pusztító személyeket. Például a fácánosokon kívül ejtett vörös vércse után kétezer korona, vándorsólyom esetében nyolcezer korona, uhu bagoly elpusztításénál hatezer korona, vagy a fülesbagoly lelövésénél kétezer korona bírságot fizet az, aki megszegi a madárvédelem törvényeit. Ma mér több mint száznegyven fajta madarat védenek törvényeink, hogy így Is rádöbbenjenek a madarak fontosságára azok, akik „korlátlan“ urai szeretnének lenni az embert szolgáló természetnek. Juhász Arpád Holta elnök beszél. (Fényképezte: J. KnapilJ A HAVASOKBAN 1933. szeptember 25-én délelőtt két remek félvér hátára ülve indultunk útnak Oravkin barátommal. Kísérőm garammenti születésű, jól ismert minden erdei utat és ösvényt. Bátran rábíztam magamat. Oticélunk a havasok, a zord hegyes vidék a maga megmászhatatlan szikláival, áthatolhatatlan őserdeivel és jól bőgő szarvasaival. . Hosszú lovaglás után egy hegyipatakhoz értünk. Ez volt az első pihenő helyünk. A megizzadt lovak nagy kortyokban szívták a zúgó patak kristálytiszta vizét. Lassan, hosszú sorban, porfelhőkbe burkolödzva közeledtek felénk a tehenek. Amikor teleitták magukat, bőgéssel válaszoltak és sietve botorkáltak csemetéik felé. Lassan összeszedelőzködtünk ml Is. Megkezdtük a kapaszkodást fölfelé. Oravkin gondosan megvizsgálta pihenő helyünket, nehogy ott felejtsünk valamit. Majd végignézett a hegyoldalon és kijelentette, hogy járhatatlan sűrű bozóttal és erdővel állunk szembe. Utunkat lóháton folytattuk, de kétórai lovaglás után le kellett szállnunk. A málhákat a lovakra szereltük. Lépésről lépésre folytattuk a kapaszkodást. Lovaink lihegve lépkedtek mellettünk. Háromórat kínos menetelés után elértük a „kolesárovat“ vadászházat. Itt újból megpihentünk. Ez nemcsak a megfáradt lovaknak esett jól, hanem nekünk, gyalogosoknak is. Jobbra, körülbelül hektárnyi tarvágás volt, tele beérett málnával. A lovak a vadászház körül legeltek, ml meg nekiestünk a málnának. Ezen a szép vadregényes helyen szerettem volna letelepedni, de sajnos, célunk nem ez volt. A tengersztnttól már 1500 méterre váltunk. Innen jó út vezetett föl a havasokba. Homolkát elérve könnyen elballaghatunk a nagyoldalt vadászházhoz, ahol a találkozás meg volt beszélve. Alattunk a Garam völgye díszlett. Puskámra támaszkodva néztem a csillogó folyót és a letűnő nap aranyos sugarait. Láttam a mély, sötét erdőt, melyre már árnyékot vetett a közelgő éjszaka. — Gyerünk — mondom társamnak. Esteledik és még messze vagyunk a céltól. Fáradságos hétórai út után magunk mögött hagytuk Kolesárovát. Lépésben haladtunk. A lovak nyújtó gatták a nyakukat, fülüket hegyezve szimatoltak, hallgatták a havasból száguldó hegyi patak csobogását. Megérezték a friss folyóvizet. Rövidre fogtuk a gyeplőt, nehogy nekliramodjanak a völgynek. Kimerültén végre elértük a Homolka alját. Még egy jó óra út — gondoltuk — és fent leszünk a havasokban. Egyszerre lágy párás levegő vett körül bennünket. Rosszkedvűen Jobb vállamra tettem puskámat és az eget kémleltem. Hirtelen hideg szél csapta meg az arcomat. A szél percről percre erösbödött, meghajlította a gyéren álló fák ágait és úgy süvített, mintha fel akart volna kapni lovastól. Később a Vág völgyéből jöttek a fekete felhőtómegek. Szürkén gomolyogtak a fejünk fölött. — Zivatar lesz — szóltam társamhoz. — Csak hó ne legyen, mert akkor elveszünk — sopánkodott barátom. Közben dörögni kezdett az ég, villám cikázott, majd néhány esőcsepp hullott a földre Ml meg mentünk elóre. Közben beesteledett, nem láttunk magunk elé sem. A lovak ösztönére bíztuk magunkat. A szél orkánná változott, nyirkos ködöt haftva maga előtt. Nytkorgott, ropogott amint tördelte, tépte a fák gyökereit. Arcunkat mintha gombostüszúrások érték volna olyan hódaraesés következett. Mi meg vonszoltuk magunkat előre. Egyik kezünkben a gyeplót, a másikban a lovak farkát tartottuk. A hódara-esést „Oklömnyl’ nagyságú hópelyhek hullása váltotta fel. Letörten követtük még egy darabig lovaink nyomát. Végre elértük a havasok tetejét. Ekkor már térdig gázoltunk a frissen hullott hóban. Oravkin tanácstalanul állt meg. A sűrű ködben Irányt vesztett, nem tudta elképzelni merre folytassuk útunkat. Elindultunk — bizonytalanul — a Jelzett irányba. A szélvihar kedvére dühöngött, csapkodta arcunkba a hótömegeket. Lábunkat már alig bírtuk emelgetni. A hó már combunkig ért. Véletlenül oldalt néztem. Beesett nyomokat vettem észre. Szóltam Oravklnnak. Tör tűk a Jefünket: kitől-mitól lehetnek ezek a nyomok. Talán barátaink kerestek volna?! — kérdőn néztünk egymásra. Ebben a nehéz helyzetben elható roztam, hogy a levegőbe lövők. Ha keresnek tudják meg, hogy itt vagyunk. A dühöngő szélviharba leadott lövés csak annyi volt, mintha a tenyeremet ütöttem volna össze. Öt lövés után mindketten egyszerre kezdtünk kiabálni: ha-hó, haoooó... A két kanca mintha megértette volna, nyerítéssel segítettek. Ez sem segített. Oravkin tanácsára a felfedezett nyomokon haladtunk tovább, föltételezve, hogy a vadászházhoz jutunk. Mentünk egy darabig, egyszeresük ar ra a helyre bukkantunk ki, ahonnan elindultunk a beesett nyomon. Ez vá ratlanul ért bennünket, nagy erő és Idöpazarlást jelentett. Most már biz tosan tudtam, hogy a Homolkát jár tűk kétszer körbe. Elképzeltem, hogy a fölgyülemlett hótakaró mennyire megváltoztatja a terepképet, különösen éjszaka. Egyáltalán nem tudtuk hol vagyunk: a Garam vagy a Vág mentén, pedig ez döntő kérdés volt. Oravkin barátom tanácsára most balra vettük az irányt. Hirtelen egy rántás és Oravkin eltűnt a lovával együtt. Jéghidegen Ömlött végig hátamon a félelem. Idegeim felmondták a szolgálatot. — Oravkilittn...! — hangot kérek, ordítottam magamon kívül, amíg be nem rekedtem. Hátrafelé húztam a gyeplőt, de a lovam állt mint egy szobor. Nem mozdult, hiába szólongattam. Hízelgésre fogtam a dolgot: Nyakát simogattam. A fülébe súgtam, hogy 0 a legszebb és legokosabb ló a világon, az orrát csókolgattam. — Lilikém — így becéztem lovamat — segíteni kell, a gazdád halott, curück kisanyám és toltam hátra a szakadék széléről. Lili, mintha megértett volna, egy nagyot nyerített. Ebben a pillanatban a szakadék mélyéről ts egy gyönge nyerítés volt a válasz. Fölulfongtam, a másik kanca is él. De ml lehet Oravktnnal? ... Ojból .elkezdtem kiabálni. Sírt csend. Hát ez szép szarvasbőgés, állapítottam meg nagy keserűen... Lilire bíztam magam. Jól megkerültük a szakadékot, oldalról Igyekeztem befutni a gödörbe. Szép Lilim egyszeresük megint nyerített, lihegve egy fa alá állt. Én a sötétben semmit sem láttam, csak a barátom nevét kiabáltam szüntelenül. Ekkor — nem mészsze tólünk — megszólalt a másik kanca. A lóhoz érve, megtaláltam Oravktnt Is. Rdzogattam, kóltógettem. Finoman ütögettem az arcát, fokozott izgalommal Jókora hólabdával dörzsölgettem homlokát, nyakát. Végül is holtra fáradt emberem megmozdult. Talpra állítani próbáltam, de nem sikerült. Ólból elaludt. Ez olyan hatással volt rám, hogy az én szemplllátm is elnehezültek, de józan ítélőképességem nem hagyott el. A szivét maszszíroztam a hógolyóval. Oravkin felült.-t Mi az, ml történt? — Akarsz-e élni s tudod-e, hogy ml a fehérhalál? — kérdeztem. Azonnal reagált. — Akkor föl a fejjel barátom — mondtam. Ezután a lovát vettük kezelésbe. Visszanyertem jókedvemet. A kód áthatolhatatlan volt. Elindultunk hazafelé. Nemsokára a polomkal templom harangjának hangját hallottuk Másnap délelőtt tíz órakor apám' otthonában forró tea szürcsölése mellf' beszéltük el éjjeli kalandunkat Apám mosolygott, jól ismerte a havasok szeszélyét. J. M. Habrovský \ Pusztuló madárvilágunk védelméért
