Szabad Földműves, 1976. július-december (27. évfolyam, 26-52. szám)
1976-07-31 / 30. szám
8 .SZABAD FÖLDMŰVES. 1978. fölius 3Í. IÁIDRÓL falira Eredményes járási szeminárium A Nővé Zámky-i (érsekújvári) járási pártbizottság járási ideológiai szemináriumot rendezett vendéglektor szereplésével. A szemináriumon, melyet Filler Gyula, a járási pártbizottság ideológiai titkára nyitott meg. dr. Min cső Szemov docens, a szófiai Marxista—Leninista Intézet igazgatója, a Bolgár KB Központi Bizottságának lektora előadást tartott a BKP XI. kongresszusán kijelölt ideológiai munkafeladatokról. Előadásában kiemelte: a kongresszus világos álláspontot foglalt el abban, hogy a szocialista ember személyiségének formálása, a helyes életmódra és gondolkodásra nevelés a jövőben fontos szerepet kap az ideológiai munkában. Jellemezte az ideológiai dolgozók és előadók munkamódszereit — a kellő tudományos szintű előadásokat a gyakorlati élet konkrétumaival kell tarkftani és jobban kell érvényesíteni a szemléletesség elvét, hogy a hallgatók nagyobb érdeklődést tanúsítsanak az előadások iránt: Az élénk vita után Mincso Szemov elvtárs válaszolt a kérdésekre. A járás ideológiai dolgozói sokat merítettek az értékes szemináriumi előadásból. Dr. Hofer Lajos Labdarúgótorna A sportégyesiiletek a nyári időszakot különböző tornák megrendezésére használják fel. Az Ivánka pri Nitra-i székhellyel működő Felvirágzás Efsz vezetősége a bran- 61 (berencsi) spartegyesület kérésére labdarúgó-tornát rendezett. A tornán négy sportégyesülét labdarúgói mérték össze ügyességüket. A végső győzelmet Ivánka pri Nitra labdarúgói szerezték meg a branőiak előtt. Lőrincz László Megérdemelt kitüntetés Július elsejétől a csehszlovák kormány és a SzakszervezStek Központi Tanácsa elismerő oklevelének tulajdonosai a Háztartási Cikkeket Értékesítő Vállalat bratislavai villamos- és üvegáru üzemrészlegének dolgozói. Az üzemnek ezt a magas kitüntetést az 1975-ben, valamint 1976 első félévében elért kiváló teljesítményeikért ítélték oda. A dolgozók nyolcmillió koronával teljesítették túl félévi tervüket. Az, hogy az üzem ilyen szép eredményeket ért el, elsősorban a szocialista munkabrigádok érdeme. Eddig h^t kollektíva szerezte meg a bronzfokozatot, s további három versenyez a megtisztelő címért. A terv teljesítése ebben az üzemben el sem képzelhető a szállítás dolgozói nélkül. Bár ezen a részlegen még nincs szocialista munkabrigád, a dolgozók itt is példásan teljesítik feladataikat. Hatan közülük, eddig 250 ezer, illetve 500 ezer kilométert tettek meg baleset nélkül, a vezérigazgatóság kitüntetésé.ben részesültek. Valamennyien gépkocsivezetők s az árukihordásbán dolgoznak. Száraz Pál Jól beválta pecsenyecsirke tenyésztése A Veiké KapuSany-1 (nagykaposi) Béke Efsz-ben tavaly kezdtek meg a nagyüzemi baromfitenyésztést. A három gazdasági udvarban — Ruska, Veiké Slemence, Ptrukša — a T—77-es típusú szarvasmarhaistálló padlását, amely addig a szemestermény raktározására szolgált, korszerű önetetőkkel ellátott csirkenevelővé alakították át. A IX ezer csirke részére átépített padláson négy személy végzi felváltva a szükséges munkálatokat, az önetetók feltöltésél a felszerelt gépberendezés kezelését, illetve a levegő páratartalmának szabályozását. Terveik szerint az idén 2000 mázsa csirkehúst kell kitermelniük. Ez annál is inkább megvalósítható, mert tavaly nem egész négy hónap alatt 330 q húst adtak el közellátásra. A fenti terv teljesítésén kívül a közös tagjairól is gondoskodnak. Huszonháromezer csirkével látták el a tagságot. Tenyészetük jelentős részét a fehér „Ross“ csibét Komárnoból, a „Tetra B“ fajtát pedig Magayrországról szerzik be. A baromfifarm vezetője. Tóbiás Lajos zootechnikus. Amint Eredményeikből kitűnik, munkáját becsülettel végzi, 3770 darab bárány tenyésztését is gondjaira bízták. Jakab Sándor Teljesítik vállalásaikat A komárnol (komáromi) Pofira^ mčná utcai AKI tanulói és pedagógusai sikeresen teljesítették pártunk XV. kongresszusa, valamint a CSKP megalakulásának 55. évfordulója tiszteletére tett szocialista kötelezettségvállalásaikat. Vállalásaik keretében 3000 kg gesztenyét, 11 ezer kg papírt és 12 ezer kg vashulladékot gyűjtöttek. Az iskola udvarát és környékét a „Z“ akció keretében tették rendbe. A tanulókon kívül a tanítók', névelők, valamint az iskolai étterem dolgozói is bekapcsolódtak a kötelezettségvállalási mozgalomba. Kolozsi Ernő Fejönök Ä Čajkovi székhelyű Csehszlovákia Felszabadításának 30. Évfordulója Efsz, öt legjobb fejőnőjét kerestük fel a napokban, hogy érdeklődjünk eddigi sikereikről. Munkájuk során valamennyien, több mint egymillió liter tejjél gazdagították társadalmunkat. Anna Uhnáková 22 éve dolgozik a szövetkezetben. Rendszeresen jól végzi munkáját, eredményei , kiemelkedőek. Tavaly 78 ezer ltter tejet fejt ki. Huszonhat állatot gondoz és fej, darabonként 8,1 literes fejési átlagot ért el. Helena Tordová és Mária Sénešiová 1955-től tagjai a'közösnek. Tordová 27 tehenet gondoz és fej és 8,7 literes fejési átlaggal dicsekedhet, míg Senešlovä 24 állattal törődik. Tavaly összesen 150 ezer liter tejet adtak dolgozóink asztalára. A vezetőség Alžbeta Murániová és Anna Uhnáková munkájával is elégedett. Egyikük 7,9, másik pedig 8,8 literes fejési átlagot ért el. Abel Gábor Nagy lépés előre A4 falufejlesztési határozatok lehetővé teszik, hogy a nagyobb központi községekben mindenütt erőteljesebben bővítsék a szolgáltatásokat és az üzlethálózatot. Á közel 4000 lakosú Vojnice (Bátorkeszi) sokoldalú fejlődése szinte követelte, hogy a régi sötét korszerűtlen áruházát egy új minden szempontból megfelelő bevásárlúsi központ váltsa fel. A község lakosainak kívánsága végre teijesült, hiszen a közelmúltban 7 millió korona költséggel épült bevásárló központtal gazdagodott a falu. A lakosságnak kényelmes, kulturált vásárlási lehetőséget biztosítottak, az alkalmazottak pedig korszerű munkakörülmények között szolgálhatják ki a vevőket. A vásárlótér és a raktárhelyiség lehetővé teszi, hogy több fajta árut tartsanak nagyobb mennyiségben. Ugyanebben az épületben kapott helyet a textiláru, készruha, cipő, vas- és edényrészleg, drogéria, va- У lamint az élelmiszerüzlet. Miriák Ferenc Népszerűsítik a dolgozókat A Nővé Bodva-i fújbodvai) egyesült Efsz nem csupán a termelé»ben elért kiváló eredmények alapján tartozik a Koíice-vidéki jáftis legjobb mezőgazdasági üzemei közé. A szövetkezetben egyre nagyobb gondot fordítanak a tömegpolitikai munka fejlesztésére is. Ide tartozik a szemléltető agitáció és a propaganda, melynek során a közös sokat fejlődött az utóbbi időben. A gazdasági udvarokon és épületekben számos propagációe tábla van elhelyezve, melyek égy része a bel- és külpolitikai élet időszerű kérdéseivel foglalkozik, a továbbiakban pedig a közös gazdasági tervei és eredményei szerepelnék. Az említetteken kívül külön faliújságokon népszerűsítik a legjobb dolgozókat, munkacsoportokat. Kép és szöveg: Gazdag József Példás traktoros A licincéi (Lice) egyesült efsz ‘ traktorosai között nagyon jó összmunka alakult ki. Szorgalmuk eredményeként 3300 mázsa szénát takarítottak be jóval a határidő előtt. Egyikük Halász Pál, aki a szövetkezét megalakulása óta kitartott a föld mellett. Már több mint ötven éves, de munkakedve fiatalos, lendülete sokaknak példaként szolgál. Ha a szükség úgy kívánja, ünnepnapokon is a volán mögé ül. Munkájával elégedett a szövetkezet vezetősége, megérdemli hát a dicséretet. Bányász Ida m UHUUL ! "ÓH II Hill II 11П1ЩПЩ— A Komárnoi Városi Nemzeti Bizottság tanácsa nagy gonddal és körültekintéssel igyekszik kialakítani a város új arculatát. Az öreg házak lebontása következtében még mindig problémát jelent a lakáskérdés megoldása, ezért gyorsított ütemben folyik a lakótelepek építése. A felvételen Komárno Egyik legszebb része, a Slovenská utca látható, mely bátran nevezhető a város kapujának. Kép és szöveg: Andriskin J. • A LEVICEI (lévai) járásból. Az agrokémiai vállalat a járás legfiatalabb mezőgazdasági vállalata, amely eddigi tevékenységét elsősorban a tupói (tompái) központ kiépítésére irányította. Emellett nagy segítséget nyújt a szövetkezeteknek, valamint az állami gazdaságoknak a trágyázás és a növényvédelem szakaszán. Az eddig elért eredmények dicséretre méltóak. A félévi értékelésből kiderült, hogy terveiket 102 százalékra teljesítik. fő tervteljesítéssel dicsekedhet a levicei Szövetkezeti Baromfifeldolgozó üzem is. A mezőgazdasági össztermelés tervét eddig 106 százalékra teljesítették, tehát minden feltétel biztosított az év végére kitűzött célok valóraváltásához. A járás beruházási tervének jelentős részét a gyümölcsfák és a szőlő kiültetése jelentette. Az egyes mezőgazdasági üzemek az idén nyolc és fél millió koronát fordítanak erre a célra. A szövetkezetek és állami gazdaságok 13 hektár gyümölcsfát és 64 hektár szőlőt ültetnek ki. —ág— • ÜNNEPÉLYESEN. Jelentős feladat hárul a polgári ügyek testületére Veiké Ulany (Nagyfödémes) községben is. Figyelemmel kísérik az emberek életében jelentős szerepet játszó eseményeket, — esküvők, névadók, születési évfordulók — ezeknek az eseményeknek megfelelő ünnepélyes keretet biztosítanak. Ilyen jelentős esemény volt a nemrégiben megrendezett személyi igazolványok átadása, amelyet a pionírok tartalmas kulturális műsora lett ünnepélyessé, meghitte- —szár— % FALUMÜZEUM. Martovcén (Martoson) egy 1871-ben épült házban rendeztek be falumúzeumot. A helyiségek berendezése híven tükrözi az egykori parasztcsaládok életkörülményeit, szokásait. A múzeum emlékkönyvében számos bel- és külföldi látogatő bejegyzése bizonyítja, hogy kívülállóknak is sokat mond ez a létesítmény. Ruhás Teréz ф TÜZÖRÖK. A milanovcei (nagykéri) ifjú tűzoltók az aratás idején a szövetkezet határát járták. A határban történt eseményeket feljegyzik, tehát minden bekerül a ptonírszervezet krónikájába. • ÉVFORDULÓ. A komjaticei (komjáti) Ifjúság dal- és táncegyüttes, amely a közelmúltban ünnepelte megalakulásának 10. évfordulóját, a Nové Zämky-i járás határain túl is júl ismert. Ez alkalomból a járás valamint a község képviselőinek jelenlétében, ünnepségen emlékeztek meg tevékenységükről. Az ünnepség kétórás műsorral végződött melyet a csoport tagjai adtak elő. Gergely Sándor Ф ÖNTÖZNEK. A kameruni (kéméndi) szövetkezet Kamenný Most-i (kőhidgyarmati) részlegén éjjelnappal üzemelnek az öntözőberendezések. A gabona betakarítása után most már a legfőbb feladat az, hogy kukoricából és cukorrépából jó termést takarítsanak be. Ezt biztosítják az állandó öntözéssel- Száraz Mária Ф KIÄLLlTÄS. A Nitrai Mezőgazdasági Múzeumban képkiáliítús nyílt. A tárlat anyagát a Zozulák festőcsalád mezőgazdasági ihletésű alkotásaiból állították össze. Mártonvölgyi L. Ф FELVÁSÁRLÁS. A Nové Zámky-i (érsekújvári) járásban teljes lendülettel folyik a sárgabarack felvásárlása. A járási székhelyen a kiskertészek szövetségének tagjaitól Steiner Ferenc felvásárló veszi át a barackot. A gyümölcsöt a Slovlik konzervgyár dolgozza fel. A Zelenina vállalat részére Malatinec Štefan az átvevő. Elmondta, hogy a. kedvezőtlen időjárás ellenére is jó termésnek örvqnhetnek a gyümölcstermesztők. Az átvett barack 35 százaléka elsőosztályú. PbDr. Hofer L.