Szabad Földműves, 1976. július-december (27. évfolyam, 26-52. szám)
1976-12-25 / 51. szám
SZABAD FÖLDMŰVES 1976. december 23. 10 Ör. BOGA LÁSZLÓ: Volt az én falumban karácsony és cal riadtan lapult a beteg. Az asztabjév — a téli napváltág idején rend- Ion tarka papírkorona, ezüsttel kiszeresen felbukkanó népszokás, ami- teremtettézett ing, kócszakáll és az пек a gyökere talán még ősi pogány a nehéz dohos vigasztalan furcsa időkbe nyúlik vissza, mint a turka szag, ami a nedves, szigetelés nélküli járás. A télen egyre kisebbedő, rövi- vályogfalak izzadásának biztos jele. dűlő, majd újjászülető és ha percen- Kínos egészségtelen, szomorú, nyoként is, de feltartóztathatatlanul nő- masztó környezet. £s tüdőgyulladás, vekvő nap szimbóluma gyanánt világító Nyílik az ajtó. Két riadtképű süvölkorong állt az együgyű játék köz- vény óvatoskodik be. Gyerekeknek pontjában. Ezt a korongot — ha légé- még serdülő, de legénynek még gyenyek játszották — bivaly vagy ökör rek. Az egyik kisallangozott ingben, szarva közé erősítették, míg a zötyö- a másik valami szoknyafélében parágős mondókákat hosszú városi háló- dézik és az arca feketére van kenve, ingbe bújt kis szakállas, papírkoro- — Aha!... — nézem — ez a Bolnás szereplők mondták hozzá. Nyil- dizsár király. ván a háromkirályok-járás figurái, Ha nagyobb és módosabb lenne, biakik között a koromtól maszatos, zonyára a turka-bikát vezetné, de így vagy cipőkrémtől fényes arcú fősze- csak egy bánatos kecskét vonszol replőt úgy hívták: Bogyizsár király, maga után. A kecske két szarva közt De régen is volt. Van vagy 35—40 a születő nap szimbólumaként ott viesztendeje! tágít a kerek sajt skatulyából össze-Gyalázatos hideg téli idő járta, eszkábált korong, villany elemmel ki- Körorvos voltam. Beteghez hívtak világítva, bizonyítva az idő haladá- Szentgyörgyhalmára. sát. Az urasági majort valósággal elte- Szerény nap. Rozoga kecske, riadt mette a hó. A négy tűzhelyes, közös szereplők, lázas beteg. Szomorú jelecselédkonyhából apró béres szobába net. De még szomorúbb amit a pityerléptem, ahol nagy csíkos dunyha alatt gő édesanya mesél, tágpupillás lázas szemmel, piros arc- — Az uramat elküldték, mert azt találta mondani a főintéző úrnak, hogy a béres is ember. A kommenciót sem kapom. Pedig három gyerekkel vagyok. Ez a legnagyobb — a beteg — keres csak valamit. Egy krajcárom sincs. Tüdőgyulladás... Ultraszepti) ... recept... patika... Pénztelenség ... Kóvályog körülöttem. Érzem, hogy fel kell venném a receptet, hogy kiváltsam a gyógyszert és elkttldjem, talán ezt mondva, hogy ez mindenki számára ingyenes, nehogy az önérzetüket megsértsem vele. Boldizsár király megelőzött. Kikapta kezemből a receptet és fegyvertársával, a másik csillag-követő napkeleti bölccsel elrohant vele. Csak a felcicomázott kecske maradt ott szomorú, bamba pofával bámulva rám. Az ágyban a beteg vívódott. Az asztalnál az asszony sírt csendesen, csak a könnyek hangját hallottam, ahogy az asztalra potyogtak. A folytatást a patikus mesélte. Már zárni akart, amikor beesett az ajtón a két furcsaruhás, zilált pusztai gyerek: Letették a receptet. Talán az egész úton kézbe hozták. A gyógyszer előkerült, megmondták az árát. Boldizsár király fizetni kezdett. A jobb kabátzsebében volt 2 pengő, a bal nadrágzsebben három 2p filléres. A nagykabát zsebben is talált egy húszast. A másik gyereknél egy húsz, két tíz fillér, meg két réz... Mind, mind kevés! És ekkor... talán az öreg petróleum lámpa lobbant... Talán új idő született... Boldizsár király felvágta a fejét, helyre rántotta a megsérült jelmezt, végigsimította a szakállát és belekezdett a mondókába. A barátjára, a lázas harmadik királyra gondolt. Maszatos képén folyt a könny, de mondotta a rigmnst. Nemcsak a magáét, a betegét is. Csillag, kecske, minden kellék nélküli, mert megakarta keresni a pénzt, a gyógyszer árát. De régen is volt! A naptárak akkor az 1340. esztendőt írták. |y|iska bácsi másfél évtizede gondozza, feji egy jónevű szövetkezet huszonöt tehénét, Juliska néni meg a baromfifarmon gyűjtögeti az éveket. Hatvan felé „ballagnak“ mind a ketten, egészségüket alaposan megviselté a sok munka. A Lovász házaspár jóleső érzéssel fogadta tehát a gyógykezelési beutalót. A Csorba-tónál vastag hótakaró alatt szunnyadó vidék fogadta őket. Bosszankodtak is miatta, de részben örültek is neki. Legalább sokat pihennek, nyugtázták szelíd egyetértésben. Az első napúk jó része kicsomagolással telt el. De vacsora után fölkerekedtek. — Gyere asszony, nézzük meg hová csöppentünk. Hátha errefelé nem olyan híg a két deci „tiszta“ mint ahogyan odahaza a Bandi gyerek méri. Eleinte csak barátkoztak a „villogó szemű“ szórakozóhelyekkel, de végül is becsábították őket egy kávéházba a kiszűrődő zenefoszlányok. Miska bácsi már az ajtóban sarkonfordult volna, de a párja mégcibálta a kabátját. — Ha zenegép, hát zenegép. Én Magaslati levegő beszámítva is jobban kedvelem a hús-vér cigánymuzsikát, de talán ez is megteszi. Kényelmesen elhelyezkedtek az ablak közelében. Juliska néni meghatódva nézett körül. — Milyen szép itt! Jó meleg van, és minden ragyog a fénytől. És ezek a virágok! No nézz már körül, ne sajnáld a szemedet. Látod azt a vastaglevelű zöldet ott a sarokban? Filodendron. Milyen, hatalmas! Ha elképzelem, hogy csodájára járunk a faluban a Mári néni csenevész virágainak, hát.. Ni csak! Az meg datolyapálma. Emlékszel? A miénk akkor pusztult el, amikor télvíz idején beköltöztünk az új házba. . Miska bácsi fél füllel az aszszonyra figyelt, közben az itallapot tanulmányozta. Áldotta is érte az eszét. Mert mire a lilaruhás, csokornyakkendős pincér megállt az asztaluknál, már tudta, hogy nem vörös bort kell kérnie, hanem fehéret. Azt sem fe'gész palackkal, csak két-két decit. Hiszen azért is többet kell fizetni, mint odahaza egy egész literért. Itt jobb a levegő, meg talán a víz is. Juliska néni szinte észre sem vette a közjátékot. Jobbra-balra tekintgetve fürkészte a termet, az embereket. És közben beszélt, bS- szélt, mit sem törődve vele, ügyel-g szavára az embere. Az meg hagyta, hadd örüljön az asszony. A harmadik cigaretta után azonban megszólalt: — A nagy csodálkozás közepette egy apróság elkerülte a figyelmedet. Látod amott azt a sötétvörös táblácskát? Ott a szemközti falon, a „gaz“ mellett. —■ I. osztály. Az mit jelent? — Hogy lehetőleg gyorsan és alaposan nézd meg amit akarsz, mert ezt a helyet nem a mi pénztárcánkhoz méretezték! Kádek Gábor ÁwidiXJ: CSONTOS VILMOS: Emlékeimből — Karácsony volt akkor. — karácsony És nem gyűlt gyertya a faágon. A század nem kapott kenyeret, Böjtöltünk már egész egy hetet. Rossz emlékekről nehéz szólni. Régi nyomokban kóborolni, Nagy tüzek parazsát kerülve, Béke-végytél megrészegülvo. Látni a tankok súlya alatt A romba dűlő házfalakat, S a jajgató asszonyok szemén Egyszerre — jaj — ködbe fúl a fény, S anyjuk ölében ahogy nyögnek Az éhesek, a síró csöppek. Az elapadt caecire tapadva ... — Öleld életre, anya karjai Az emlék, — ne hidd azt, hogy fakult: Örökké kísérőm az a múltl Tart a szüntelen menetelés. Hajnaltél éjfélig nincs evés, Csupán vágy van: egyszer még haza! Érjen véget a vak éjszaka, Égre vöröslő égő házak Réméi már a katonáknak ... — Rossz emlékekről nehéz szólni. Régi nyomokban kóborolni. Nagy tüzek parazsát kerülve. Béke-vágytól megrószegülve. A sok, sok év után mintha csak Ma látnálak, Pinszki mocsarak, jeges karjaidba ölelve, Vigyázol az ágyú-csövekre, Amelyek már ágre meredtek, Győzelmesen birtokba vetted. Ez a mókás história a régi hadseregben esett meg. Az ezredes úr kiadta a parancsot: — Minden századparancsnok jelentse, milyen szükségletet vannak még a századának! — Az én századomban, ezredes úr — jelentette az egyik alparancsnok van egy ember, akt öt kenyeret eszik meg... — Mit beszélsz?! — hördült fel az ezredes, — Na, ha a tábornok űr megérkezik a vizsgálatra, vezesd elő kihallgatásra azt a bakát. A laktanya egész éjjel lázasan készülődött a szemlére, már ahogy ez ilyenkor szokás. Elérkezett a tábornoki szemle nagy napja ts. A tábornok úr igen jó hangulatban volt, éppen harmadik leányát adta férjhez aznap a szóban forgó század segédtisztjéhez. A jelentésbe be is vétette: mindent a legnagyobb rendben talált. A szemle végén a magas elöljáró az ezredeshez fordult: — Van még valami jelenteni valója? — Még van, tábornok úr. Kérem felemelni a a kenyéradagot, mert van egy katonám, aki öt kenyeret eszik meg. — Hetenként? — Dehogy, egyszerrel — Ez képtelenség! Hozzák elém ezt az embert! A falánk baka kint várakozott a szolgálatvezetővel, a törzs úrral. Belépett. Elébe tettek öt komiszkenyeret, s a tábornok úr ráparancsolt, hogy egye meg. A katona vidáman nekifogott. Megevett egyet, kettőt, a harmadik előtt nagyot fohászkodott, utána már alig lélegzett, a negyediket is elfogyasztotta, de az ötödik már nem ment sehogy sem. — Na, ezredes úr — szólt a tábornok —, ugye, hogy nem eszik meg öt kenyeret? — De igen, megeszikl — ugrott elő a háttérből a törzs úr. — Mielőtt a tábornok út jött volna, előzetesen megetettem vele ötöt, hogy kipróbáljam, Jog-e menni, ha meg tetszik érkezni. 7 I
