Szabad Földműves, 1976. július-december (27. évfolyam, 26-52. szám)
1976-11-13 / 45. szám
I 1 8 \ .SZABAD FÖLDMŰVES____ 1976. november IS. fÄll,Rfftll)RÄ Sikeres vetélkedő Az idei év eseményei közül kiemelkedő volt a CSKP megalakulása 55. évfordulója tiszteletére rendezett ünnepségsorozat. E történelmi évforduló megünnepléséhez nagyban hozzájárul a CSEMADOK azzal, hogy meghirdette „A néppel tűzön vizen át“ elnevezésű vetélkedőt, melynek témája átfogta a kommunista párt harcát, a megalakulástól egészen napjainkig. A vetélkedőben a lévai járásból 34 háromtagú csoport nevezett be. S helyi fordulók lebonyolítása után a járási döntőben tíz csoport mérté össze tudását a šahyi (ípolysági) Városi Népművelési Házban. Két csoport harcolta ki az országos elődöntőben szereplés jogát. Az egyik triót Oravec Katalin, Mede Edit és Bodzsán Márta, az Ipolysági MMKI diákjai alkották, a másikban pádig Kristóf Beáta, Gál Milán és Korcsok László a helyi gimnázium tanulói szerepeltek sikerrel.A vetélkedő valamennyi fordulója nyilvános volt s ezeken részt vettek az iskolák tanulói és tanárai is. Előadás formájában méltatták a CSKP küzdelmeit mindannyiunk szebb, boldogabb jövőjéért. Ezt a nehéz, de dicsőséges harcot tükrözték a versenyre kidolgozott kérdések. A vetélkedő eddig lebonyolított fordulói után nyugodt lelkiismérettel leszögezhetjük, hogy az teljesítette küldetését, hiszen széles tömegek ismerkedtek a CSKP történelmével. E cél elérését a versenyzőkön kívül nagyban elősegítették Vas Ottóné, Lupták Mártonná és Sipos Béla tanárok, valamint Turay László, a CSEMADOK levicei [lévai) járási bizottságának dolgozója. —ág— A tények mindenkit meggyőztek A KoSiée vidék járás Mali Ida községének agitációs központjába idősebbek és fiatalok, kommunisták és páríonkívüliek a válasz-, tások után is gyakran eljárnak, hasonlltgaffűk a jelent a múlttal, terveket szőnek a jövőre. Csupán 175 lakóház van itt. 704 lakossal. Az életszínvonal magas szintű, bár a gondolkodásmódjuk és a világnézet még némely eset ben orvoslásra szorul. Érdemes megemlíteni, hogy a meglevő lakóházakból nem kevesebb, mint 121 a felszabadulás után épült, de a régi házak is „új ruhát“ öltöttek azóta. Az új családi házak közül 48 ban központi fűtés, 90-ben pedig vízvezeték van. A cél, hogy a falvakat közelebb hozzuk a városhoz, már nincs messze. Korszerű, új iskola, kultúrház. bevásárló központ, ifjúsági klub. étkezde, öltözővel ellátott sportpálya szolgálja a lakosság egyre növekvő igényeit. Nem csoda hát, hogy a község minden választója szavazatát a Nemzeti Front jelöltjeire adta.. Iván Sándor A szocialista hazaíiság és proletár internacionalizmus elmélyítése és a szovjet emberek életének és munkájának megismerése céljából a Csehszlovák—Szovjet Barátság Hónapja alkalmából a Csehszlovák Rádió Magyar Nyelvű Adása karöltve a Csehszlovák—Szovjet Baráti Szövetség Nyugat-szlovákiai Kerületi Bizottságával, a Hlas Iludu szerkesztőségével, a Kerületi Mezőgazdasági Igazgatósággal, a Kerületi Szakszervezeti Tanáccsal és a Szocialista Ifjúsági Szövetség Nyugat-szlovákiai Kerületi Bizottságával, idén ötödízben rendezi meg a Barátság Hidjai versenyt. A verseny öt fordulós. November 4-én kezdődik és december másodikén ér véget. Minden fordulóban há rom-három kérdés hangzik el, tehát'összesen 15. A Cseh szlovák Rádió Magyar Nyelvű Adása mindig csütörtö kön a Napi Krónikában közli a kérdéseket, és másnap, vagyis pénteken reggel 7 óra 20 perckor megismétli. Minden forduló után kisorsoljuk a nyerteseket azok közül, akik legalább két kérdésre helyes választ küldtek be. December 11-én nyilvánosan sorsoljuk ki a további jutalomtárgyakat, azok között, akik a verseny öt fordulójában legalább Hl kérdésre helyesen válaszoltak. Ezen kívül hűségdíjak kisorsolására is sor kerül azok között, akik részt vettek a verseny mindegyik forduló jában, függetlenül attól, hogy beküldött válaszaik he lyesek voitak-е. A megfejtéseket minden forduló után kérjük beküldeni legkésőbb a következő hétfőig postai levelezőlapon, a következő címre: Csehszlovák Rádió Magyar Nyelvű Adása. 89711 Bratislava, Zochová 1. A* pestai levelezőlapon tüntessék fel a verseny címét: .Barátság Hidjai.“ A versenyzőkre akárcsak az elmúlt évben is, értékes díjak várnak, mint például szovjetunióheli társasutazás, táskarádiók, karórák és egyebek. Reméljük, hogy a tavalyinál is többen kapcsolódnak be játékunkba a Szabad Földműves olvasói közül. A megfejtésekhez sok sikert kívánunk! Tizenhétezer koronás kár SAMORINTÖL (Somorjától) nem В véget dobott ki az ablakon, ettől messze egy megrakott teherkocsi | borult lángba a gépkocsi. A keletégni kezdett. A vizsgálat kiderítet H kezet! kárt 17 ezer koronára bate, hogy a gépkocsi vezető mellett | csüllék a közbiztonság szervei, ülő egyén V. László cigaretta- | KFG Őszi betakarítás • A Sokolcei (lakszakálasi) Csehszlovák—Magyar Barátság Efsz legutóbbi vezetőségi gyűlésén elhangzott beszámoló bizakodásra ad okot. Az őszi betakarítási munkálatok jó ütemben haladnak. A búzát több mint ezer hektáron vetették el s ez nyilván jó alap a jövő évi magas terméseredmények eléréséhez. A szőlő átlaghozama 86 mázsa hektáronként. Az alacsony hozam a tavaszi fagykár és a nyári jégkár következménye. * Folyamatban van a répa és a cukorrépa 'betakarítása is. A cukorrépa eddigi hektárhozama 32Ö —350 mázsa között ingadozik. Az őszi mélyszántás is jő ütemben halad. Már a tervezett terület nagyrészét felszántották. Gál Sándor, mérnök ф A Svodíni (szőgyénij Barátság Efsz dolgozói is minden percet kihasználnak, hogy mielőbb végezzenek az őszi munkálatokkal. Külön műszakokat tartanak á hét pihenőnapjain is. A talajelőkészítési munkáknál két műszakban dolgoznak a gépek. A szövetkezetben mintegy-1510 hektáron a terveknek megfelelően még októberben földbe került a mag. A kukoricát 1100 hektárról aratják, átlag 70 mázsás hektárhozammal. A cukorrépa 300 hektáros területéről a termés több mint kétharmadát takarították be. A héktárhozam alacsonyabb lett a tervezettnél. A szakemberek véleménye szerint a kedvezőtlen időjárás okozta a terméscsökkenést. Hinzellér László Nem fizetek lakbért Nehogy azt higyje a kedves olvasó, hogy nem tisztelem törvényeinket és az együttélés szabályait, de erre az elhatározásra azért jutottam, mert a „házigazda“ enyhén szólva nem törődik a lakók igényeivel, illetve nem elégíti ki azok kérelmét. Tizenöt éve - lakunk állami lakásban. Az épület azóta háromszor cserélt gazdát. A lakbért természetesen mindenki követelte, de az épület javításával senki sem törődött. Olyannyira tönkrement a beázás következtében, bogy a szomszéd lakóegység teljésen lakatlan, mivel leszakadt a mennyezet. A nejem ösztönzésére tavaly kifestettem. Most pedig mérgelődve szemlélem, hogy hordja le a befolyó eső hálószobámban és az előszobában a festéket a falakról, jelenleg a határőrséghez tartozik az épület. Az illetékesek ugyan megnézték már s fejcsóválva le is fényképezték. A javítás -azonban elmaradt. Az épület tetőzetének rendbehozatala szakemberek becslése szerint két-három napot ven ne igénybe. A Javításhoz szükséges anyag is helyben van. Miért ázunk tehát? Ezért határoztam • el, hogy nem fizetek lakbért. Vagy mit tegyek? Áldozatot mutassak be a mennybélieknek, mint őseink? Teljesen tanácstalan vagyok. Majirszky Márton, Saika ' Feladatok Oj alapokra épített szocialista mezőgazdaságunk kimagasló eredményeket ért el, főleg az utóbbi tfz év folyamán. A szakképzett mezőgazdászok nevelésében jelentős szerepei vállalt a NITRAI MEZŐ GAZDASÁGI FŐISKOLA. Š p a 1 d o n akadémikus, Andraščlk és L a b u d a professzor valamint a többi szakember vezetésével szocialista mezőgazdaságunk új nemzedéke nevelkedett fel. A következő öt év feladatairól a faiskola rektora Kliment professzor, a tudományok doktora következőképpen nyilatkozott: ,— Jelentős eredményeket értünk el az elmúlt öt év alatt. Eredményeinkből oroszlánrészt vállalt főiskolánk pártszervezete. Sikereink, eredményeink kötelezitek. Célul tűztük K, hogy a KV. pártkongresszus mezőgazdaságra vonatkozó határozatait a legmesszebbmenőkig teljesítjük. Iskolánk vezetősége az 1976—77-es tanévre részletes tervet dolgozott ki, melynek gerincét képezi az eszmei nevelőmunka, a tudományos ismeretek messzemenő alkalmazása a gya korlatban. — Iskolánk fő feladata továbbra is a kommunista nevelés rend szerének megvalósítása. Mint már többször is hangoztattuk, ez egy dinamikus folyamat, melynek elmélyítése és céltudatos javítása n?l külözhetetlen. Ezen belül külön figyelemmel kell kísérnünk a főis kólái oktatás tartalmi átépítésének szakaszát, amit már ebben a tanévben a 3. évfolyamban meg is valósítunk. — Iskolánk ifjúsági szervezetére jelentős feladat hárul a kommu uista nevelés rendszerének megvalósításánál. Az eszmei nevelésen kívül tanárainknak és a SZISZ helyi szervezetének a szakmai neve lésre kell összpontosítani figyelmüket. A kölcsönös együttműködés keretén belül még hatékonyabban kell kihasználni a SZISZ legjobb tanulmányi csoportjainak versenyét, főleg azért, mert a versenybe 192 tanulmányi csoport kapcsolódik be. Beváltak eddigi kapcsolataink a gyakorlattal, a jövőben azonban nagyabb számú tanerőt kell bevonnunk ezen munkába. Oj elemek kel és módszerekkel kell gazdagítanunk és lehetővé tenni azt, hogy a jól bevált kísérleti eredmények gyorsabban kerülhessenek a gyakorlatba. A feladatok sikeres teljesítése elképzelhetetlen a főiskola összes dolgozójának és hallgatójának aktiv, odaadó munkája nélkül. BAKA ZOLTÁN A N0S2F tiszteletére November 7-én az NOSZF 59. évfordulója tiszteletért adták át rendeltetésének Demandicén fDéménden) az új kultúrházat és mozit Stutika Gyula, a hnb elnöke elmondotta, hogy a létesítmény egy év 3 alatt készült el, három millió koronába került. Bíztató a jövő ts. A következő választási időszak folyamán a község új benzinkutat, gyógyszertárt, óvodát és iskolai étkezdét kap. A felsorolt létesítmények összértéke meghaladja a nyolc millió koronát. Tennivaló tehát akad bőven, Hogy terveiket teljesítsék, hozzájárul a falu lakossága is, a továbbiakban is szombatonként és szabad idejükben segítenek majd az építkezéseknél. Csala Sándor Immár negyedik éve .került megrendezésre a Sahyi (ipolyságij Magyar Tannyelvű Gimnázium szervezésében a Pajzs felszabadulási verseny kupájáért vívott labdarúgó-találkozásra. Az idén is nagy volt az érdeklődés a mérkőzések iránt, bár az időjárás nem igen kedvezett. A csapatokat két csoportba osztották. Az első csoportba került: a Roziinv pod Radhostén, Slovan Šahy В, a balassagyarmati SE és a Šahy-i Magyar Tannyelvű Gimnázium csapata. A második csoportba pedig: Strojstav, a Szé chenyi MT, a szlovák tannyelvű gimnázium és a Šahy-i Mezőgazdasági Technikum csapatai kerültek. Az elődöntők után az első helyért a magyar tannyelvű gimnázium és a mezőgazdasági technikum csapatai vetélkedtek. A kupa védői a gimnazisták 3:1 arányban bizonyultak jobbnak és Így harmadszor is ők nyerték a kupát. A győztes csapat a következő felállításban játszott: Gunits, Kor csők, Lőrincz, Csömör, Herman, Pásztor, Molnár, Botka. Csöllei, Skladovnyik és Szikora. cs. s. Lučenec (Losonc) járási székhely az elmúlt évek folyamán óriási fejlődésen ment keresztül. Erről tanúskodik ez a korszerű óvoda is, melyet az elmúlt választási időszakban adtak át rendelte tésének. Foto: Sluka Jozef