Szabad Földműves, 1976. július-december (27. évfolyam, 26-52. szám)
1976-10-09 / 40. szám
, SZABAD FÖLDMŰVES 1978. október 8. Ünnepelt a német munkás-paraszt állam népe A Német Demokratikus Köztársaság népe október 7-én az elsó német munkás-paraszt állam fennállásának 27. évfordulóját ünnepelte. Ez nemcsak a német nép ünnepe, hanem a szocialista közösségé is, amelynek az NDK szilárd láncszeme. A legutóbbi időszak, amelyet a Német Szocialista Egységpárt kongre'szszusa tavasszal mérlegéit, a német nép gazdasági és társadalmi fejlődésének egyik legsikeresebb időszaka volt. Az NDK jelentősen hozzájárult a helsinki Európa-értekezlet sikeréhez, az NSZK-val együtt egyenjogú tagja lett az ENSZ-nek, Berlin pedig az idén színhelye volt az európai kommunista- és munkáspártok nagy fontosságú tanácskozásának. Az ország népe Előtt álló jelénlegi fő feladat a szocialista társadalom építésének befejezése, a szocializmus fejlett szakaszának elérése, majd Így a komnulnizmusba való fokozatos átmenet alapjainak megteremtése. Ezért dolgozták ki a párt új programét, melyet a ik. pártkongresszus elfogadott. Az NDK távlatait olyan előirányzatok jelzik, hogy az 1980-ban végződő ötéves tervidőszakban a nemzeti jövedelemnek fegyharmaddal, az ipari termelésnek 400 milliárd márka értékben (1 billió 400 milliárd márkára) kell nőnie. Ilyen alapon hajtja végre a szocialista német állam további szociális intézkedéseit. Az NDK lakossága 1980-ig 750 ezer lakáshoz jut, pénzjövedelme és az árualapok 20—22 százalékkal nagyobbodnak. A lakosság különböző rétegei különféle emelésekre, fizetéskiigazításokra, pótlékokra stb. számíthatnak. Az NDK igen nagy szerepet játszik a szocialista közösség együttműködésében, gazdasági Integrációjában. Ennek keretében hazánk és az NDK kétoldalú gazdasági és tudományosműszaki együttműködése egyre bővül és mélyül. Népgazdaságainkban hasonló feladatok előtt állunk: ilyen a munkatermelékenység fokozása, a termelés nagyszabású intenzifikálása a tudomány és a technikai vívmányainak felhasználásával. KJazdasági terveinket rendszeresen egybehangoljuk és gazdasági együttműködésünkben mind nagyobb szerepe van a szakosításnak. Kölcsönös árucserénk 1980 vágónkéiért a 7 milliárd rubelt, az előző időszakhoz képest több mint • .felével lesz nagyobb. Konkrét üzemek együttműködésének bizonyító- példáit is emUthetjük. Csehszlovák részről NDK-bell üzemek és vállalatok partnerei a Slovnaft, a Géorgi Dimitrov Művek, a novákyi Wilhelm Pieck Müvek, a trenCínl TOS, a Tesla, a martini Nehézgépipari Müvek, a bratislavai Faipari Kutató Intézet s egyebek. Az NDK fejlett iparának büszkeségére szolgál, hogy a legutóbbi Szojuz firkísérletben is nagy szerepük volt a Cári Zeiss művekben gyártott különféle optikai műszereknek. A szocialista Német Demokratikus Köztársaság a politikai fellendülés hasonló időszakában van, mint mi. Október 17-én a választási urnák elé járul az ország népe, hogy megválassza az NDK Népi Kamarájának 500 képviselőjét, valamint a tartományi gyűlések 2800 képviselőjét. A választási kampány keretében most a IX. pártkongresszuson megjelölt politikát magyarázzák a lakosságnak és mindenképpen támogatják kezdeményezését és felkészültségét a kongreszszusl határozatok végrehajtására. Az NDK államünnepén mi is csatlakozunk a szerencsekfvánókhoz és szocialista felvirágzást, az országépítés frontján újabb győzelmeket kívánunk német osztálytestvéreinknek, a német munkás-paraszt állam békeszerető és tehetséges, szorgalmas lakosságának. Lőrincz László Kitüntetés az együttműködés és a barátság elmélyítéséért Minden törekvésünk értelme a dolgozók boldog élete (Folytatás az 1. oldalról.) tások előkészítéséhez, ha az idei népgazdasági tervfeladatok maradéktalan teljesítésére törekszik, ha a munkások, a technikusok, a kutató, fejlesztési és irányító dolgozók kezdeményezésének és aktivitásának kibontakoztatásával elősegíti a termelés hatékonyságának fokozását, a termékek és a munka minőségének javulásét valamennyi munkahelyen.“ CESTMlR LOVETlNSKÝ ELVTÄRS CHOMUTOVBAN Szeptember 30-án Čestmír Lovétínský elvtárs, a CSKP Központi Bizottsága Titkárságának tagja, a KB osztályvezetője a Szövetségi Gyűlés Népi Kamarájába javasolt képviselőjelöltként a chomutovi Csőhengerde és Vasgyár üzemi klubjában vett részt 450 dolgozó jelenlétében rendezett választási gyűlésen. Jó ismerik őt itt, mert valamikor a járási pártbizottság vezető titkára volt. Lovétínský elvtárs beszédében hangsúlyozta: „Fejlődésünk, előrehaladásunk üteme a jövőben is attól függ, mennyire járulunk hozzá újabb sikerek eléréséhez az iparban, a mezőgazdaságban, a tudományban és a technikában. Ügy fogunk élni, ahogy dolgozunk. Soha, semmit sem kapunk ingyen. így is szokták mondani: a sült galamb nem repül a szánkba. Sok kezdeményezésro, áldozatkészségre, szorgalomra és tudásra lesz szükség, azért pártunk azzal a felhívással fordul a dolgozókhoz, a mukásokhnz, a földművesekhez, az értelmiségiekhez, a nőkhöz, a fiatalokhoz, hogy együttes erővel, becsülettel teljesítsük az idei feladatokat, hogy mindenütt kezdeményezően, al kotóan és felelősségteljesen segítsük elő a XV. kongresszus határozatainak megvalósítását. A politikai és munkaaktivitás és kezdeményezés kibontakozása, a szocialista brigádok, a komplex ésszerűsítő brigádok és a munkacsoportok igyekezeté, amellyel a tervek teljesítésére törekszenek, azt bizonyítja, hogy az emberek megértik pártunk őszinte és nyílt szavait.“ BOHUŠ TRAVNICEK ELVTÄRS KALINOVO N Ugyanezen a napon Este Bohuš TrávniCek elvtárs, az SZLKP Központi Bizottsága Titkárságának tagja, a Pravda főszerkesztője a luCeneci járás Kalinovo helységében vett részt választási gyűlésen. Beszédében a Szovjetunió békepolitikájával és időszerű belpolitikai kérdésekkel foglalkozott. Hangoztatta: „A békéért harcolni kellett és most is kell. Márcsak azért is, mert a földön két világ van. Az egyik az imperialista világ, amelynek kizsákmányoló és a néppel szemben ellenséges jellege egy cseppet sem változott. A másik világ a szocializmus világa, amelyben a szabad ember szabad munkájával alkot és szabadon él.“ I. M SIRSIN, a Szovjetunió Kommunista Pártja Szaratovi Területi Bizottsága napilapjának, a KOMMUNYISZT-nak immár nyugalmazott főszerkesztője közismert személyiség lapunk olvasóinak táborában. Hiszen ezerkilencszázhatvannégy óta — amióta szerkesztőségeink között kezdetét vette a sokoldalú együttműködés — már többször járt hazánkban, ismerkedett lapunk olvasóival és a Szabad Földművesben megjelent cikkeivel növelte ismerőseinek, barátainak táborát. Sirsin elvtárs a gyakorlati életben következetesen — a proletár és szocialista internacionalizmus szellemében — ápolta és fejlesztette a Szovjetunió és hazánk népeinek osztályszövetségét, örök időkre szóló barátságát. Tizenkét évvel ezelőtt a KOMMUNYISZT főszerkesztőjeként kedvezően fogadta szerkesztőségünk közeledését és minden lehetőt elkövetett együttműködésünk és őszinte barátságunk elmélyítése céljából. A szerkesztőségeink közötti megállapodás alapján kedvező lehetőségeket teremtett a szérkesztőcsere évenkénti megismétlésére. Egyértelműen híve volt annak, hogy az együttműködő, illetve baráti kapcsolatokat ápoló szerkesztőségeink dolgozói kölcsönösen megismerkedjenek a szocialista, illetve a kommunista társadalmi rendet építő népeink életével, alkotó munkájának eredményeivel. Nagy része van tehát abban, hogy a szaratovi KOMMUNYISZT és a Szabad Földműves a kölcsönösség alapján szerzett gazdag ismeretek feldolgozásával szolgálta és szolgálja a jövőben is a Szovjetunió és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság népei barátságának elmélyülését, a proletár nemzetköziség alapján létrejött sokrétű együttműködésünk fejlesztését. Mint ismeretes a szaratovi terület és a nyugat-szlovákiai kerület között hagyományos barátság és alkotó jellegű együttműködés bontakozott ki. A szaratovi KOMMUNYISZT és annak nyugalmazott főszerkesztője természetesen rendkívüli figyelmet szentelt a kerületközi együttműködés és baráti kapcsolatok fejlesztésének s ebben jelentős szerepet töltött be a KOMMUNYISZT és az SZLKP Nyugatszlovákiai Kerületi Bizottsága napilapja, a Hlas ľudu közötti együttműködés is. Hazánk illetékes szervei rendkívül pozitívan értékelik I. M. Sirsin elvtárs munkásságát, amit az is bizonyít, hogy a Nemzetközi Kapcsolatok Csehszlovák Társasága Sirsin elvtársnák — a Csehszlovák Szocialista Köztársasággal való együttműködés és baráti kapcsolatok fejlesztéséért érdemérem aranyfokozatát adományozta. Az aranyérmet és a CSSZSZK címerével ellátott szalagot, valamint az oklevelet 1978. szeptember 16-án hazánk moszkvai nagyköveté, Jan Havelka elvtárs adta át a kitüntetettnek. Nagykövetünk méltatta Sirsin elvtárs érdemeit, a szerkesztőségeink közötti együttműködés jelentőségét. A kitüntetés átadásánál — amely moszkvai nagykövetségünk székházának fogadótermében zajlott le — jelen volt Dr. Kašian Ladislav követség! tanácsos, Adamuvič Ladislav követségi elsőtitkár ég lapunk főszerkesztője, Pathó Károly is. A kitüntetettnek, I. M. Sirsin elvtársnak szerkesztőségünk munkaközössége és lapunk olvasói nevében ezúton is szívből gratulálunk. Illlllllllilllllllllllilllli Hazaszeretetre nevelés „Kinek szívében a haza nem él, az számüzöttnek tekintheti magát mindenhol, a lelkében üresség van, mert. semmi tárgy, semmi érzet be nem tölti." dünk megismerése a hazaszeretet egyik fő pilléré. Ha valaki igazán szereti szülőföldjét, faluját, aligha tudja elhagyni hazáját. A hazaszeretet nem születik a gyermekkel, ezt az érzést éppen úgy kell beleoltani, mint minden más érzést. A gyermek hazaszeretetre növeléséért elsősorban a szülő felelős, továbbá az óvoda, az Iskola, az Ifjúsági szervezetek és a népművelési intézmények. A hazafiasság érzését már serdülőkorban ki kell alakítani. Ezt ügy érhetjük el, ha más népek, nemzetek, nemzetiségek tiszteletére, megbecsülésére tanítjuk gyermekeinket. Rosszul teszi az a szülő, aki gyűlöletét plántál gyermeke leikébe, mert ezzel megmételyezi és a sovinizmus rabjává teszi. Mi a haza? Az a föld, ahol születtünk, ahol bölcsőnk ringott, ahol őseink éltek és mi Is élünk. A haza szeretetének egyik legfőbb tényezőié a szülőföld szeretető. A gyermekkor Emlékeit féltvé őrizzük. Törekedjünk tehát arra, hogy gyermekeirk életét nagyon sok élménnyel gazdagítsuk abból a környezetből, amelyben ifjúságát élt. Ismerje jól az utcát, falut, várost, amelyben lakott, aztán bővüljön tovább a kör. Ismerje meg a falu vagy város határát, kulturális és történelmi emlékeit. Szélesítsük látókörét családi vagy Iskolai kirándulásokkal, mert szülőföl-Kédveltessük meg gyermekeinkkel a táj szépségét, növény- és állat(Kölcsey) világát. Sok falunak, városnak megvan a maga sajátos vagy közös történeté. Megismerése szerves része hazánk egyetemes történelme' megismerésének. A serdülő gyermek dús fantáziájával élénken reagál az eséményekré. Ilyen esemény a Szlovák Nemzeti Felkelés története, a CSKP megalakulásának 55. évfordulója. Ezek az eseményekben gazdag évfordulók kimeríthetetlen anyagot szolgáltatnak a mai nemzedéknek. Kell, hogy fiatalságunk megismerje a múltat, a munkásosztálynak a tőkés rendszer ellen vívott harcait. Főként ez az anyag szolgálhat alapul a hazafiságra neveléshez. Kötelességünk, hogy fiataljainkkal megismertessük a múltat, hogy becsülni tudják a jelent. Gyermekeink ismerjék a nagy változásokra vonatkozó párthatározatokat. Neveljünk beléjük öntudatot, hűséget a haza iránt, tanítsuk őket egymás megbecsülésére. Nem lehet jó hazafi az, aki melldöngetve kérkedik nemzetiségével és soviniszta érzelmekkel viseltetik más népekkel, nemzetiségekkel szemben. Lehet-e jő hazafi, aki közömbös a közügyek iránt, akit nem érdekel a társadalom jelene, jövője. Az sem lehet jő hazafi, aki nem végzi becsületesen munkáját, kibúvót keres a fontos föladatok felelősségteljes megoldása alól. Aki a társadalom rovására a köztulajdonból akar meggazdagodni. Ez égető probléma. Az a szülő, aki nem tartja be az erkölcsi normákat, nem lehet jó hazafi, és gyermekét sem tudja hazaszeretetre, hazafiságra nevelni. A serdülő gyermek Igen fogékony és érzékenyen reagál a tapasztaltakra. A hazafiságra nevelés fontos velejárója az anyanyelv tisztaságának megőrzése. Minden nemzet nyelve tisztaságának, nemzeti kultúrájának, népszokásainak, hagyományainak megőrzésére törekszik. Nálunk bizony sokszor tapasztaljuk, hogy nem becsüljük a hagyományokat, a népszokásokat, feledésbe merülnek a régi szép népdalok, mert az ifjúságot csak az új vonzza. Sok fiatal nem vállal közösséget faluja kulturális életének fejlesztésével, mert ez áldozatokkal jár. Neveljük gyermekeinkét közösségi szellemben önállóságra. Vögyenek részt tömegmozgató erejű akciókban. Járjanak szakkörökbe, hogy bővíthessék ismereteiket, tudásukat. Ellenőrizzük rendszeresen munkájukat, figyeljük magatartásukat, nehogy rossz útra térjenek, rossz társaságba keveredjenek. Nem törekedtünk teljességre, ez csak töredéke a hazafiságra növelés útjának. Minden szülő becsületbeli kötelessége, hogy gyermekét hazafias szellemben nevelje, azt akarja, hogy gyermeke az életbe kikerülve jő, becsületes honpolgár legyen. Andriskin József Munkaérdemrendet kaptak Szeptember 14-én kezdetét vette a Nitrai Mezőgazdasági Főiskola harmincéves fennállásának ünnepségsorozata. A megnyitón részt vett az SZLKP KB és az SZSZK kormányának küldöttsége Ľudovít Pezlámak. az SZLKP KB Elnöksége tagjának, a Központi Bizottság titkárának vezetéséve]. Jelen voltak továbbá a hazai, a — Nitrai Mezőgazdasági Főiskolával együttműködő — külföldi főiskolák képviselői, továbbá a tudományos és más intézmények küldöttei is. Az SZLKP KB küldöttségének tagja, J. Buša, az SZSZK iskolaügyi minisztere, a párt elnöksége s a kormány növében üdvözölte a jelenlévőket és hangsúlyozta, hogy a ■ Nitrai Mezőgazdasági Főiskola fennállásától kezdve szocialista mezőgazdaságunk dinamikus fejlődésének segítője lett. Ezen küldetését nemcsak a tudományos kutatás terén, hanem egyben a gyakorlati problémák megoldása során is betöltötte oly módon, hogy konkrét segítséget nyújtott és szakembereket nevel a mezőgazdasági üzemek részéré. örvendetes, hogy a főiskolán ebben az évben végzett a tízezredik mezőgazdasági mérnök. Tény, hogy ezen főiskola a mezőgazdaság kollektivizálásában aktív részt vállalt s a későbbiek során is erőteljesen segítette szocialista mezőgazdaságunk fejlesztését, a mezőgazdasági tudományok fellegvára lett. Ezen érdemek elimérése abban jutott kifejezésre, hogy az ünnepségen Ľudovít Pezlár elvtárs, az SZLKP KB küldöttségének a vezetője a főiskola rektorának, Jozef Kliment DrSc, professzornak átnyújtotta a köztársasági elnök által adományozott magas állami kitüntetést; a Munkaérdemrendet. Pezlár elvtárs jókívánságait fejezte ki a további tudományos munkához és azon meggyőződésének adott kifejezést, hogy a főiskola tanárai a jövőben is mindent megtesznek szocialista mezőgazdaságunk igényes feladatainak a teljesítéséért. Jozef Kliment biztosította az SZLKP Központi Bizottságának a küldöttségét, hogy a mezőgazdaság tudományos és gyakorlati feladatainak a valóraváltásában a továbbiakban is a párt és a társadalom igényeinek megfelelően járnak el. —hal— Választások az NSZK-ban Bonn — A Német Szövetségi Köztársaságban október 3-án parlamenti választások voltak. A választásra jogosult 41 millió 800 ezer személy (közte 22 és fél millió nő és 19 millió 100 ezer férfi) 8 és 18 óra között járulhatott az urnákhoz. A választók szavazataiért 18 politikai párt és csoportosulás versengett, de a diszkriminációs törvény értelmében csak az eddigi négy’ párt: a szociáldemokrata, a liberális Szabad Demokrata Párt és az unionista CDU/CSU pártok versenghettek a parlamenti mandátumokért. A nem teljes választási eredmények szerint a szociáldemokraták a szavazatok 42,8, a szabad demokraták 7,9 százalékát, a klerikális uniópártok a szavazatok 48,5 százalékát szerezték meg és 243 képviselőt küldhetnek a parlamentbe. Mivel a szociáldemokratáknak 214, a szabad demokratáknak pedig 39 képviselőjük lehet, koalfeiót alkotva ismét igényt tarthatnak kormányalakításra. A koalíciós tárgyalások nyomban megkezdődtek és a két párt szándékában áll, hogy kormányalakítási megbízatást kérjen Walter Scheel szövetségi elnöktől.