Szabad Földműves, 1976. július-december (27. évfolyam, 26-52. szám)
1976-09-25 / 38. szám
1078. szeptember 25.. , SZABAD FÖLDMŰVES A választások alapos előkészítése - fontos politikai feladat Eredményes választási időszakot zártak Vadonatúj, emeletes családi házak szegélyezik a nyílegyenes, aszfaltozott utcákat. Szép kultúrház, korszerű iskola tornateremmel, egész sor Üzlet. Ilyen kép tárul a Zlatná na Ostrove-re (Csallókö.zaranyosra) érkező elé. Az 1949-ben alakult szövetkezet az azóta eltelt évtizedek alatt a komárnoi járás legjobb mezőgazdasági üzemei közé sorakozott fel. Az 1975-ös gazdasági évet záró közgyűlés azonban több szempontból rendhagyó volt. Ez év január elsejétől ugyanis egyesült az aranyosi, az okoličnái (ékeli), a étúrovái és a cserháti szövetkezet. A zárszámadáson a közös munkához a járási párt- és állami szervek küldöttein kívül a Rábacsanaki Tsz (Magyarország) képviselője is jókívánságait fejezte ki az immár egyesült szövetkezet vezetőinek, dolgozóinak. 'A mezőgazdasági nagyüzem élére Nagy Nagy László mérnök, az efsz elnöke gratulál az életjubíleumukat ünneplő szövetkezeti tagoknak. (A szerző felvétele) László mérnököt, a Zlatná na O.-i szövetkezet volt elnökét választották. Hiszen az említett szövetkezet éppen az ő elnökösködése idején ért el jelentős eredményeket a növénytermesztésben, állattenyésztésben egyaránt. Például a kerületi méretben is kiváló cukorrépatermést — 612 q/ha — legfelsőbb párt- és kormányszerveink is méltányolták, miután a szövetkezet az Építésben szerzett érdemékért kitüntetésben részesült. A már egyesült szövetkezet az idén jelentős részt vállalt a gabonaprogram teljesítéséből, hiszen kétezer hektárnyi területen termesztettek gabonaféléket. Az aszály ellenére is jó termést takarítottak be. A gazdálkodás magasabb szintjére való átmenet közben felmerülő problémákat igyekeznek sorra megoldani. Az efsz-tagság minden igyekezetét, szaktudását latbavetette. hogy gazdaságosabban, s többet termeljenek. Üzemel már az üzemközi vállalkozással létrehozott, zárt rendszerű sertéshizlalda. Tíz mezőgazdasági üzem anyagi hozzájárulásával. Ehhez nagy reményeket fűznek. Viszont a tejtermelés szakaszán még sok a rejtett tartalék, ami mielőbbi feltárásra és célszerű hasznosításra vár. Erre nagy szükség lesz. annál is inkább, mert több, mint másfél millió liter tejet kell kitermelniük az idén, terv szerint. Szemestakarmányokból pedig csak 90 százalékra ellátott ez a nagy közös gazdaság, mivel a termesztőit vetőmagot nem használhatják fel takarmányozásra. Tehát, tennivaló akad bőven. Am mindannyiuk számára világos, hogy az eddigieknél mégjobb eredményeket csakis együttes erővel, a gépek, gépi berendezések gazdaságosabb kihasználásával érhetnek el. A falu lakossága az SZLKP községi alapszervezete és a hnb képviselőinek irányításával az elmúlt választási időszakban jó eredményeket ért el. Amint azt Seneši Imre elvtárs, a hnbelnök mondotta, két utca kivételével a község egész úthálózata portalanított. Az említett választási időszakban másfél millió korona értékű, új sporttelepet hoztak létre. Egymillió korona beruházást igényelt az óvoda felújítása és bővítése. Mostmár hatvan férőhelyes. Az igények azonban még egy új óvoda építését teszik szükségessé. Egészséges, jó ivóvízzel ellátott a lakosságnak mintegy kilencven százaléka. A vízvezetékhálózat építése másfél millió korona költséget igényelt. Kétmillió korona beruházással elkészült az iskola új tornaterme. Épül az iskolai napközi otthon, valamint a tanműhelyek, de hiányzanak még a pedagóguslakások. Mindez csupán csak egy része annak, amit közös összefogással. túlnyomó részt a „Z“ akció keretében alkotott a falu lakossága. Az új park és gyermekjátszótér szomszédságában van a kultúrház, amelynek bővítését 1977-bBn szeretnék megkezdeni. Perem-elárusítóhely épül, s a Jednota új vendéglő építését tervezi. No meg igen nagy szükségét érzi a lakosság egy egészségügyi központ felépítésének is, mert a régi már nagyon (elavult, s karbantartása nagy összegeket emészt föl. A község lakossága a CSKP megalakulásának 55. évfordulója és a XV. pártkongresszus tisztéletére vállalt kötelezettségeit teljesítette; a több mint 78 ezer társadalmi munkaóra le dolgozásával több mint kétmillió ко róna értéket hoznak létre. Megépítik a sportpályához vezető utat, 2500 fát bokrot, dísznövényt ültetnek ki. A tár sadalmi munkában jó példával jár elől a helyi sportszervezet, a SZISZ köz ségi szervezete és a helyi alapiskola A nagy múltú község az elmúlt terv időszakban az iparosodás útjára tért. Ugyanis a prievidzai Banské stavby üzemrészleget létesített. Az egykor aranyászairól, aranymosóiról híres község a vén Duna mellett fekszik; s a folyam kavicsát ez az új üzemrészleg dolgozza fel, amely betonbányaelemeket gyárt. Nos, a beruházók is, meg a lakosok is megtalálják itt számításukat. Tavaly 48 millió korona értékű árut termelt ez a 130 munkást foglalkoztató üzemrészleg. Az idén már négymillió koronával több bevételt terveztek a múlt évinél. Ennek elérésében nagy segítségükre van a folyamatos korszerűsítés és a gépesítés. Oj szárítót létesítettek, s mindennemű nehéz munkát igyekeznek kiküszöbölni, például bevezették az építőelemek gépi csomagolását is. Ez az üzemrészleg az elkövetkező időszakban egy műhelycsarnokkal bővül, melyben évente 30 millió korona értékű építőelem gyártását segíti elő. Tervezik három rakodóvágány építését. Széleskörű a munkaverseny és a szocialista brigádmozgalom. Például a Farkas Péter vezette 9 tagú kollektíva 1973-ban alakult, s már kiérdemelte a büszke cím bronzfokozatát. Példájukat több munkaközösség követi. Valamikor a szóbanlevő község lakosai a Duna fövenyéből mosták ki az aranyat, most a szorgos építőmunkájuk aranyatérő. NÉMETH ISTVÁN Fiatal képviselő VACZI ISTVÁN 1967-ben végzett a Komárnoi Mezőgazdasági Technikumban. Alig száradt meg érettségi bizonyítványán az iskola pecsétje, s már a marcelovái (marcelhází) szövetkezet állattenyészetében kapott beosztást. Ezután a tényleges katonai szolgálat következett. Leszerelése óta növénytermesztési csoportvezető. A rábízott munkát felettesei megelégedésére látja el. Ezenkívül részt vesz a község politikai, társadalmi és kultrális életében is. Nem csoda, hogy a helyi pártszervezet vetősége is felfigyelt rá, s a legutóbbi választások alkalmával képviselőnek javasolták. A bizalom kötelezte, és nem adott okot a csalódásra. Fiatalos lendülettel kapcsolódott be minden akcióba, amely a választási program megvalósítására irányult. Több tisztséget is betölt. Tagja a helyi Družstevník sportszervezet vezetőségének, ahol az ellenőrző bizottság tagjaként működik. Hasonló tisztséget- '-r . tölt be a helyi fogyasztási szövetkezetnél is. Mint fiatal párttag, Igyekszik politH kai és szakismereteit állandóan gyarapítani, mert tisztában van azzal, hogy az életben csak széles látókörrel lehet helytállni. Választói bíznak benne, s ezért az elkövetkezendő választási időszakra Ismét képviselőnek jelölik. Akit újra jelölnek Kevés ember örülhet akkora népszerűségnek Marcelován, min't SZŰCS PISTA bácsi. Ez főleg közéleti szereplésével magyarázható Kezdjük talán az elején: negyvenhat éve tagja a TVSZ helyi szervezetének, melynek húsz éven át volt a parancsnoka. A helyi Družstevník sportszervezet vezetőségi tagja, annak ellenőrző bizottságában működik. Hasonló tisztséget tölt be a helyi fogyasztási szövetkezetnél is. Elnöke az V. halászati körzetnek, és kerületi halászati ellenőr. A Szlovák Gyümölcstermesztők és Kiskertészek Szövetsége helyi szervezetének vezetőségi tagja. hét éven át pedig elnöke. (A szer-* vezet tizenkét taggal alakult, jelenleg félezer tagot számlál.) Tágja a Marcelovái HNB tanácsának is, s a közrendészeti bizottság tagajként is komoly munkát végzett. Nem véletlenül választották meg tehát négy évvel ezelőtt a 27. körzet képviselőjévé. Pista bácsi igen szerény ember. Nem szívesen beszél önmagáról és végzett munkájáról. Tettel beszélnek helyette. Egy példa odaadó munkájáról: A nyári szárazság Idején a 15 hektáros Virtitó alacsony vízállása miatt a nemese halak kipusztulása fenyegetett. Pista bácsi két motoros szivattyút kért az EFSZ vezetőségétől, s néhány társa segítségével a Zsitváből ömlesztettek vizet a tóba (percenként 4500 litert) s így a halállományt sikerült megmenteniük a pusztulástól. Példásan vett részt a községfejlesztési és szépítést munkálatokban is, tudja, hogy a jó példa mindig követőkre talál. Fáradhatatlan munkáját elismerő oklevelek és‘érmék bizonyítják. Példaképül állhat mindenki előtt; ilyennek kell lennie egy igazi képvíselőnekl Ezek után természetes, hogy ismét jelölik. Andriskin József ■■■ш ш пнптнмннм I Itózöngeként néhány arcot villantunk fel abból a száz^ ezres tömegből, amely nemrég Nltrán megfordult a nem zeti aratóünnepélyen. Csupaszem, csupafül ilyenkor a magamfajta, tollforgató em bér. Mi mást tehetnék, búvárkodom a tarka, hullámzó, sodró emberáradatban, ellesve önfeledt beszélgetéseket, rákérdezve az örömet, elégedettséget kiváltó okokra, a jövőt alapozó tö rekvésekre. ANDRÄS BÁCSI Kőhajitásnyira a főtribüntől, korosabb ember nézelődik. Kü leméből, puszta megjelenéséből arra következtetek, a régmúlt lnszakajtö robotjából jócskán kijuthatott neki. ítélőképességem ezúttal sem hagyott cserben. Mint a kurta beszélgetés sora kihozta, Gábor András mindmáig a Koliúanyi (kolónyi) Állami Gazdaságban dolgozik, holott már 75 éves. Egy évtizede nyugdíjas, és mint mondotte- a munka élteti. No meg azért jól jön az évi 5—6 ezer korona kereset а 4 nyugdíjához. A mostani nyáron az ara tásnál, a szalmabetakarításnál segédkezett. — Bizony, hajda- Aában nem csinál tak ekkora ceremó niát, mint most... Ha az arató búza koszorúval tisztelte meg kenyéradő gazdáját, az úr elintézte pár koroná val. Legfeljebb, tessék-lássék egy ku pica pálinkával is megkínálta kétkezi dolgozóját — pergeti az emlékezés fonalát a zoboraljí magyar. Majd minden átmenet nélkül kérdez: — Mi van a rádió Bálint bátyőjávai? Talán beteg? ... Kár, hogy mostanság nem halljuk a szavát. Mert igen jól, okosan, akkurátusán bemondja... Nolám, nem magábaforduló ember András bácsi. Tájékozott. Féltucatnyi újságot járat: az Üj Szót, a Szabad Földművest, a Hetet és más észtágítő, ismeretgazdagító lapot. Sőt, egy alkalommal — amint mondta — tollat fogott, s egy zoboraljí lakodalomról tudósította lapunk olvasóit. „Még pénzt ts kaptam érte ...“, hajtogatta a jóságos öreg, akitől erőt, jó egészséget kívánva, elköszöntem. JÁRÁSI LEGJOBBAK jő) végzett közös munka feletti öröm és jogos büszkeség sugárzik Henzsel Mihálynak, a Dolná SeC-i (alsószécsei) Efsz elnökének arcáról. Hogyne, hiszen a levicei (lévai) járás legjobbjai, nemcsak a gabonatermesztésben, hanem a tejtermelésben is. Gabonából 53,43 mázsát takarítottak be hektáronként, Molnár J. és Henzsel M. efsz-elnökök — vetélytársak. 6,5 mázsával többet átlagban, mint tavaly, s 1,65 mázsával haladták túl az idei hektárhozamátlagtervüket. Az idei szívfacsaró asztályt tekintve, ez kiváló eredmény. No és az év első felében elért tehenenkénti, napi fejési átlaguk 10,86 liter volt, ami ugyancsak dicséretes, elismerésre méltó siker. 5 ha semmi fennakadás nem történik, úgy az évi, 3400 literes tehenenkénti fejésátlagtervet négyszáz literrel túlteljesítik. Ez 150 literes tehenenkénti tejtöbblet, a múlt évihez viszonyítva. Azt meg már Markus Andrással, a főagronómussal mondatja az elnök, hogy bizony a kapásnövények megsínylették a nagy szárazságot. Kedvező időjárású, hosszú ősz esetén szeméskukoricából legfeljebb negyvenöt mázsás hektárhozamra számítanak. Cukorrépából előreláthatólag elérik a tervezett 460 mázsát, hektáronként. Paradicsomból is túlteljesítik a tervet, viszont a paprikatermés, a lucerna gyöngébb, mint tavai/. Az utóbbival nagyon gazdaságosan kell bánni. Ezért a szalmát takarmánykiegészítőként hasznosítják, no meg a kukoricaszárat sem herdálják el, lesilóznak minden silőzhatót. A szilázs fehérjetartalmát olyképp is gazdagították, hogy a csalamádét borsóval, s szójával együtt vetették. Idejében hozzáfogtak a jövő évi bő gabonatermés jő megalapozásához. OK SEM ENGEDNEK A HUSZONEGYBŐL... Az előbb említettek versenytársai az immár öt falura kiterjedő, 3800 hektáros Tekovské Lužianky-i (kissallői) székhelytyel működő Tizenkettedik Pártkongresszus Efsz tagjai. Mint ahogy mondani szokás, nem engednek a huszonegyből...! Ez megnyilvánul többek között abban is, amit a halkszavú, mindenkor megfontolt, s jövőbenéző elnökük, Molnár János elvtárs szavai méltóképp alátámasztanak: az aszályos év ellenére 12 vagon gabonával túlteljesítettük eladási kötelezettségeinket. A gabonatermesztés járási versenyében második helyezést értünk el, szorosan felzárkózva a járási legjobbhoz. Ők a Triumf és az Ametyst árpafajtákből közel hatvan má zsát takarítottak be' hektáronként, tehát a búzánál jobb termést. Am Így is 52 mázsa a gabonájuk hozamátlaga. Mivelhogy a jövő évi termelési versenyben sem akarnak le maradni, idejében, jő minőségű magágyat készítettek az idén legjobb termést adó gabonafajták vetőmagjának. A Száva búza fajtából vetnek majd a legtöbbet, a többi meg jubilejnája, llji csovka és más fajta lesz. Ezer tehenet tartanak nyilván; ezek félévi tejhozamátlaga (napi) a tervezett 8,23 liter helyett 8,70 literre sikeredett. Arra törekszenek az elkövetkező hetekben, hónapokban, hogy jobban megközelítsék a vetélytárs-szövetkezet tejhozamátlagát. Ez így is van rendjénl A MÁSOKON is SEGÍTŐK Csak úgy, kutyafuttában váltottam néhány szót a tömegben Pathó Imrével, a Lubál (libádi) EfSz elnökével, aki elújságolta, hogy jó közepes gabonatermést — 40 mázsán felüli hektár-* hozamot — értek el, ami az ő éghajlati és domborzati, vala-* mint talajviszonyaik közepette kielégítőnek mondható. Valamennyi sörárpájukat —'42 vagonnyit — jő áron értékesítették,' — Megemlíthetném — mondotta az elnök —, hogy az idén más szövetkezeteknek Is tudtunk segítséget nyújtani a szalmalelakarításhoz. A Klrovec traklorunkaf kölcsönözlük a kéméndieknek. Lengyel gyártmányú 804-es műszárítónk üzemel már4 sajnos, anyaghiány miatt csak egy műszakban jelenleg. Pré^ selttakarmány gyártására alkalmas termelövonalat is létesítünk, amelyet a jövő évben helyezhetünk majd üzembe. Tapasztalatok bizonyítják, jól cselekszenek, hiszen a szóban-* levő termelővonal üzemeltetése folytán sok hulladékanyag hasznosítható, értékes takarmány állítható elő, különféle anyagok hozzáadásával. MINT TARKA, MEZEI VIRÁGCSOKOR Átvitt értelemben, úgy jártam, mint a réten bolyongó, aki szebbnél szebb virágokra lel: a hol álldogáló, hol meg sodró emberáradatban rábukkantam a bešeňovi (zsitvabesenyői) menyecskekórusra, amely kerületi elsőséget vívott ki a Tavaszi szél vizet áraszt... népdalverseny-mozgalomban, s általa eljutott az országos döntőbe. Hát, kinek ne ujjongana a szívé-leiké, ily siker hallatán?! No meg az is nagy érdemnek számit, hogy a menyecskekőrus tagjainak többsége, vagyis 11 szövetkezeti tag, a kertészetben, dohánytermesztésben és a növénytermesztésben serénykednek napközben, hogy estelente meg próbákra járjanak. — A Menős tánccal készültünk ... — újságolták a felvonulás Slőtt. — Kérdés, valóban sor került-e a bemutatására, menet közben? Annyi btztos, mint a kőrustagok mondották, nagyon sokat köszönhetnek Furuglás Margitnak, a községük magyar iskolája tanítónőjének, aki a menyecskekórus vezetője. Ogy hatottak a községük nagyon szép népviseletében, a nyüzsgő, hatalmas tömegben, mint szép, tarka mezei virágok, (kovács) A beieiiovi menyecskekórus. (A szerző felvétele^