Szabad Földműves, 1976. július-december (27. évfolyam, 26-52. szám)
1976-09-18 / 37. szám
И76. szeptember 18. SZABAD FÖLDMŰVES. 15 Több éve már annak, bog; méh-egészségügyi felelás vagyok. tgy alkalmam volt és van sok méhész munkáját megfigyelni, illetve megismerni. Sajnos, a tapasztala tóm az. hogy sok esetben a méheket hanyagul • gondozzák, kezelik. Nem csoda hát, ha a méhész az évet nem nyereséggel, hanem ráfizetéssel zárja. Az alábbiakban megemlítek néhány esetet. Hz év májusában méhegészségügyi ellenőrzést végeztünk. Az egyik méhesben feltűnt, hogy a kaptárak kijáró nyitásaiban nincsenek méhek. Igaz, hűvös időjárás volt akkoriban, a nappali hőmérséklet nem kedvezett a méhecskéknek. Arra gondolgramm, vagy ennyi sem. de már be volt adve a serkentéshez az élesztős, porcukorból gyűrt tészta. Ez az eleség így is serkentőleg hat a családra?! Svancer Lajos már tömören foglalkozott azzal, hogy mit és hogyan csináljunk, hogyan kell kezdeni az 1977-így nem lehet méhészkedni tunk, hogy talán ezért házódnak „félre“. Amikor kaptárt bontottunk, szinte hihetetlen dolgoknak voltunk a szemtanúi. Például a költőtérben három-négy rámán jó tenyérnyi fedett fiasitás. Minden ráma benne volt, melyre az anyarács volt fölhelyezve, érre pedig az egész mézelő rá volt téve. Amikor megkérdeztünk méhészbará tunkat miért így csinálta azt válaszolta, hogy azért mert pár nap múlva virágzik az akác. tgy iá történt. Az akácfák virágba borultak, de el tudjuk képzelni azt, hogy a mi méhésztársunknak mézelőjébe is jutott valami ebből a nektárból? Ami még szomorúbb, hogy nem is egykét családról volt szól Egy másik esetben a következőket láttuk: a méhész a családok betelepítése óta a kaptárakban egyetlen lépet sem cserélt ki (mézzel teli rámáim sem voltak olyan nehezek, mint az övéi üresen). Szegény méhecskék a kiöregedett lépeket egészen a közfalig lerágták, hogy újra építve tudjanak helyet biztosítani az anyának a petézéshez. Talán mondanom sem kell, hogy az ilyen méhesek a méhbetegségek melegágyai! A rámák a méhesben széjjel szórva, — lehet, hogy éppen költésrothadásban elpusztult családé volt. Az ellenőrzés közben méhészbarátom arra figyelmeztetett, hogy vigyázzak, mert ott, talán, most kel a fiatal anya. Óvatosan bontottam tehát kaptárt. Meglepetésemre a kaptárban négy ráma tárul elém, jó ha ebből egy rámát takarnak a méhek. Méhészünk itt neveltetett — pőtbölcsőben — fiatal anyát. Az anyának „sikerült" kikelnie, de az egyik szárnya sodrott maradt. Megmutattam néki. Nem baj — mondta — majd teszek neki nyílt fiasftást, majd nevelnek másikat maguknak. Találtunk olyan méhest is, ahol már pergetés után voltak. Családonként fél kiloes méhészeti évet. En még valamivel kiegészítem. Minden méhésznek arra kell törekednie, hogy telelésre a fészekben három évesnél öregebb lépek semmi esetre se maradjanak. Lehetetlen még rágondolni is a föntebb említett rámákkal beteleltetni a családokat. Tehát megfelelő lépkészlet okvetlenül szükséges. Utána ha hozzá akarunk fogni az őszi serkentéshez (aminek hordás híján már július 20-án meg kellett történnie), minden családnak legalább 4—5 kg élelem szükséges. Ennek híján a serkentéssel nem értünk el semmit. Ezenkívül nagyon fontos a jól petéző, fiatal anya, ami legkésőbb július végére fontos, hogy a családban legyen. Itt még megemlítem azt, hogy vajon mit várhat az a méhésztársunk a jövő évtől, aki az említett módon, pótbölcsőkben neveltette a fiatal anyát, roncsokat. Nem lesz sikere, eredménye, Így fog majd nyilatkozni: nem érdemes méhészkedni, mert nem kifizetődő, holott eredménytelenségének maga az oka. Végezetül csak annyit: égy dolgozzon minden méhész, hogy a befektetett koronának meg kell térülnie. Ez nem elérhetetlen. Tehát tegyünk meg mindent ezért, hogy a következő méhészévet elégedetten összegezzük. Ha valamivel nem vagyunk tisztában, akkor keressük meg a szakkönyvekben, szaklapokban mit mikor és hogyan csináljunk méltóink körül. Nagy Kálmán Mérgezés kaptárfestéktől Kezdő méhész vagyok. Méheimet a gyümölcsösbe szállítottam. Kaptáraimat olajféstékkel mázoltam. Másnap reggel meglepődve láttam, hogy a három ikerkaptárban tartott hat családom méhei égy szálig elpusztultak. A vándortanya többi méhésze nem panaszkodott, tehát nem lehetett növényvédelmi méregre gyanakodni. Hárman az erős szagú, nehezen száradó festéknek tulajdonították a pusztulást. A történtek után tíz nappal tisztázódott a katasztrófa. Az olajfestéket tévedésből méhekre veszélyes Phosdrin ЕС 24 nevű növényvédelmi méreggel hígítottam. Két hasonló üveg állt ugyanis egymás mellett, s összecseréltem őket. Tanulság? A pórul járt kezdő méhésztársunk beszámolója figyelmeztet rá, hogy mi mindenre kell ügyelni a méhészetben. (M) Célzás és lövés mozgó vadra Mozgó vadra a sörétes lövés kétféle lehet: a kapáslövés, a kísérve vagy velémenve lövés. A kapáslövés abban a pillanatban történik, amikor a fegyvert célzásra, azaz archoz emeljük. Itt tulajdonképpen célzásról nem beszélhetünk, a vad mozgását sem kísérjük a fegyverrel. Ennél a lövésnél a szokott elörétartást figyelembe vévé a lövést a vad elé dobjuk. A fegyver az elsülés pillanatában nyugalmi helyzetben van. Ez a legszebb lövési mód. Elsajátításához hosszú éves gyakorlatra, sok lövés leadására van szükség. A vadászlázzal küzdő vadász képtelen így lőni, ehhez feltétlen nyugodtság kell. Ilyenkor az ún. előretartás beidegződve, öntudatnem kis mértékben a széltői. Minél kisebb a lövedék sebessége, annál nagyobbnak kell lennie' az előzésnek, az elóretartásnak is. Ugyanaz a magyarázata annak Is, hogy a sebesebben futó vagy repülő vadnak is nagyobb előretartás kell, mint ahogy nagyobb előretartás kell a tölünk távolabbra levő vad lelövéséhez. lanul történik. Az így lövő vadász meg sem tudja mondani, hogy miként is lőtt. A második lövési módnál, azaz a kísérve vagy velemenve lövéskor a fegyvert arcunkhoz emeljük s a csősínen a célgömbön át megkeressük a vadat. Majd a fegyver csövét a szükséges előretartással a vadról előre visszük anélkül, hogy azt közben megállítanánk, tehát mozgás közben húzzuk el a ravaszt, illetve adjuk le a lövést. A két lövés között, mint látjuk, a legnagyobb különbség az, hogy kapáslövéskor Miután a szél is befolyásolja az előretartási, széllel szemben lőve vagy oldalszél esetén ezt a szokottnál is nagyobbra kell vennünk. Az elmondottak inkább elméletek, amelyekre azért van szükség, hogy a kezdő vadász megismerje az előretartás fontosságát. Lássuk, mit mond a gyakorlat? Nyúlra akkor a leg-* könnyebb a lövés, amikor az előttünk keresztbe fut. Ekkor mutatja teljes testnagyságát, tehát a legnagyobb célfelületet. A normális lötávolságban (30—50 lépés) keresztbe futó nyúlra a kísérve lö-Az előttünk emelkedő szárnyas lövése a fegyver az elsütés pillanatában nyugalmi helyzetben van, míg az utóbbi lövés mozgó fegyverrel történik. Mindkét lövésnél van előretartás. Ez azt Jelenti, hogy ha a lövést egyenesen a mozgó vadra irányozzuk, úgy a lövés éppen a vad mozgása miatt a vad mögé fog kerülni. Ugyanis a puska elsütésétől a sörétnek Is idő kell, vést a következőképpen adjuk le: megcélózzuk a futó nyúl hátulját, majd a fegyver célgömbjét előre hozzuk a nyúl fejéig. Ugyanekkora mozdulattal, amit gddig tettünk folyamatosan előreviszszük a fegyver csövét, célgömbjét a nyűi elé, miközben elsütjük a fegyvert. A repülő fácánkakasra az előretartás 1—1,5 méter, a A keresztben repülő szárnyas lövésé hogy a tőlünk 30—60 lépésre levő vadhoz eljusson. Ez idő alatt azonban a vad Is halad, a nyúl például másodpercenként nyolc métert, a fogoly 13 métert. A mozgó vadat tehát a lövéssel annyira kell megelőzni, hogy amíg a vadhoz sörét elér, a vad se haladhasson nagyobb távolságot, hanem a kettő éppen találkozzon. Az előretartás távolsága függ a lövedék (sörét) sebességétől, a vad sebességétől és a vad távolságától, s hajtott toronykakasru 2—3 méter, mert sebessége eléri az 50—60 km/órát. A húzó récékre 3—4 m az előretartás, mert sebességük kb. 70 —80 km/öra. A sebesség becslésére támpont lehet a gyalogos ember, aki 4—6, a lovaskocsi, amely 10—15, a személyvonat, amely 35—05 ,a gyorsvonat, amely 70—80 km/óra sebességgel halad. A hajtott nyúl átlagsebessége 40—50, a húzó fogolyé 50—60 km/óra. Habrovský A horgászok felelőssége A kor, amelyben élünk, a gyorsuló változások, a dinamikus fejlődés; a tudomány és a technika forradalmának kora. Ennek kísérő jelensége, hogy az Iparosodás, a gépesítés, a fokozódó kemizálás, az urbanizáció állandó kísérője, mindennapi velejárója életünknek. Hatásuk a társadalomra, az egyes emberre általában kedvező, de ha a melléktünétekre nem figyelünk fel, őzek megmérgezhetik környezetünket, megkeseríthetik életűnket. Törvényszerű tehát, hogy országos méretekben bontakoztatjuk ki a környezetvédelmi tevékenységet. Am szórakozásunk másoknál jobban megkívánja a környezet védelmét, hiszen szabad Időnk nagyobbik részéi a természetben töltjük el. A törvényből Is kiviláglik, hogy a környezetvédelem egyik igen fontos részé a természetvédelem, benne a víznek, a vízpartoknak, a növény- éa állatvilágnak hamisítatlan, rongálásmentes megőrzése a magunk és a jövő generációk számára. Magától értetődő tehát, hogy az országos méretekben kibontakozó környezetvédelmi tevékenységből nekünk, horgászoknak is ki kell venni részünket, aktívan kell bekapcsolódnunk a vizek, a horgász települések, tanyáink' védelmébe. Nem nyűg ez a nyakunkon, hanem természetes érdSkűnk. A horgászok' eddig sem voltak tétlenek, ha a környezetvédelméről volt szó. Nem ismeretlenek a vízvédelem terén elért eredményeink: gyümölcsöző együttműködésünk az állami vízminőségi felügyeleti szervekkel. A nemes kezdeményezéshez is az elsők között csatlakoztunk; ma mér szép számmal vannak horgászok, akik aktív; igazolvánnyal illátott tagjai a szervezett társadalmi, természetvédelmi őrszolgálatnak. A környezet védelmé' a horgászgondolkodás, a horgász etika kérdése is. Mert a horgász védhet, és pusztíthat Is. Húny helyen látjuk, hogy a kedvéit horgfiszhely, vízpart már az év elején szeméttelepnek tűnik. Előfordul, hogy egy-két ágas fa kedvéért a parti bokrok, fák sorát teszik tönkre, majd a letört botokat szétszórják az egész környéken. Bár ritkán, de akadnak magukról megfeledkezett horgászok, akik járműveik vegyszerees mosását, netán olajcseréjét a horgászhely közelében végzik el, tönkre téve ezzel a füvet, esetleg a vizet is. Márpedig as ilyen horgászhoz nem ülő magatartással nem csupán a többiek, hanem a saját szabadidejük kellemes eltöltését is veszélyeztetik. (H) Hernyószedés Kezdenék kapni a dévérek és a keszegek minden fajtái: szálhajtókB8zeg, szilvaorrúak, bagékeszegek, karikakeszégek stb. De kap a harcsa, a ponty, a bálin, sőt a kecsege is. Ha e kedvenc sportunkat háborítatlanul akarjuk űzni, már előre gondoskodnunk kell az ehhez szükséges csalétekről. E csalétek legtöbbször a hernyó, ezt azonban kérőietek, járások és községek szerint többféle néven ismerik. Vannak olyan vidékek, ahol egyszerűen kukacnak, mások hernyónak vagy éppen gilisztának hívják. Nos, oz nagyon fontos eleség, amelyre minden hal kap. Mindenütt megtalálható. Csak égy ásó, egy pléhdobozka szükséges a tárolásához, nomeg egy kis fizikai munka. Kétérai munka után már van is eredmény. Tele a doboz hernyóval, gilisztával, illetve csalétekkel. Di nem megy ez ilyen simán minden esztendőben, jelenlétüket és mennyiségüket nagyban befolyásolja az időjárás. Esős években sok a hernyó, így könnyű annak szedése is. Száraz, eső nélküli években, mint például az idei, szedésük nehéz. Amikor a föld felszíne kémény, mint a beton, a hernyófélék lehéződnak a nedves és puhább rétegekbe, ötven, sőt helyenként száz centiméter mélységbe. Természetesén az ilyen esetekben szedésük rendkívül nehéz és fáradságos. Mint mindenütt, úgy a horgászok között is akadnak találékony, újítani, észerflslteni szerető emberek. Olyanok, akik ha egy mód van rá, függetlenítik magukat a természet szeszélyeitől, fivi hernyészükségletüket otthon, saját maguk készítik, vagy lakásuk szomszédságában biztosítják. Mégpedig saját hernyőtenyésztő-telepet létesítenek. A következőképpen: a kertben vagy az udvar egyik félreeső sarkéban ásnak egy méter hosszú, fél méter széles és ugyancsak fél méter mély gödröt. Ezt megtöltik disznő-, ló- vagy baromfitrágyával, falevelekkel, zöldség és egyéb kerti vetemények száraival, apróra vagdalt szalmával, melyet feketefölddel összekevernek. Az egészet gondosan letakarják és földdel borítják be. Ezután legalább hetenként kétszer-hárnmszor tiszta vízzel vagy mosogatóiéval alaposan meg kell locsolni. Az így elkészített talaj a gödörben lévő hernyók számára illatos keverék, a mosogatóié ellenállhatatlan szaga, csábító nedvességé odacsalogatja, vonzza a környék hernyóit. A gödörben tanyát vernek és hallatlanul elszaporodnak. A horgász indulás előtt fél érával vasvillácskával szedi a napi bevetéshez szükséges hernyúmennyiséget. Utána a gödörbe azonnal visszarakja a keveréket és gondosan újra betakarja. Ezzel a módszerrel állandóan friss csalétkünk lesz. Holczer László
