Szabad Földműves, 1976. január-június (27. évfolyam, 1-25. szám)
1976-01-24 / 3. szám
Äz állattenyésztési termelés iparosításának folyamata sikeresen halad főként a baromfi- és sertéstenyésztésben. A szarvasmarha és a Juhtenyésztés iparosítása szakaszán azonban bonyolultabb problémákkal kell megbirkóznunk. Ezeknek az állatoknak az élelme legnagyobbrészt terimés takarmányokból áll, vagyis a földalap függvénye; ebből a tényből egész sor gazdasági és szervezési kötöttség származik. A másik tényező a tenyésztett állatok biológiai adottságai, a változó környezeti viszonyokkal szembeni alkalmazkodó képessége. Azonban számolni kell azzal, hogy ez az alkalmazkodó képesség mindig korlátozott lesz. A tenyésztett állatok termelőképessége teljes mértékű kihasználásának érdekében úgy oldják meg a technológiai gépsorokat, hogy ezek a lehető legnagyobb mértékben megfeleljenek az állatok élettani szükségleteinek, és így megkönnyítsék az alkalmazkodási folyamatot. A technológiai gépsorok és az istállózási rendszerek megoldásakor továbbá a nagy munkatermelékenység követelményét is szem előtt kell tartani. A szakosított üzemekben az állatok összpontosításának mértéke elsősorban a termelőgazdasági viszonyok, de bizonyos mértékben a megválasztott tartási mód függvénye is lesz. Döntő fontosságú alapelv, amelyet minden körülmények között respektálni kell, hogy az állománynak legalább olyan nagynak kell lennie, hogy lehetővé tegye a csoportos állattartás érvényesítését, a technológiai gépsorok (főként a tejházak) teljesítőképességének kihasználását és azt, hogy a munkaerők a termelési folyamatban egyetlen szakosított munkaműveletet végezzenek. A felsorolt követelményeknek a szarvasmarhaállomány egyes csoportjai számára gyártott technológiai gépsorok jelenlegi és várható színvonala mellett az összpontosítás következő mértéke felel meg: A borjúnevelő istállókat 1500 állat összpontosítására építik, kísérletileg 2200 borjú befogadására szolgáló szakosított állattenyésztő telepeket is építenek. Általában 800-tól 2500-ig terjedő kapacitással számolunk. Az üszőnevelésre szakosított üzemeket jelenleg 1500 állat összpontosítására, távlatilag még ennél is több állat befogadására kell építeni. A marhahizlalásra szakosított állattenyésztési központok építésekor már jelenleg is nagyobb koncentrációval kell számolnunk. Amennyiben új épületekről van szó, akkor 3000, sőt ennél is több állatot összpontosítunk. A szarvasmarha ezen hasznosítási csoportjának esetében feltételezhetjük mindenekelőtt a tervezett összpontosítás mértékének túlszárnyalását, mivel itt aránylag egyszerű technológiáról és rövid termelési ciklusról van szó. Az összpontosítás mértékének limitáló tényezője a trágyakitakarító gépsor jelenleg még nem teljesen megoldott végződése. A hegyvidéki és a magasabb fekvésű hegyaljai körzetekben a mezőgazdasági vállalatoknak többnyire nagy kiterjedésű legelők állnak a rendelkezésükre, ezzel szemben gabonatermesztésre csak korlátozott lehetőségeik vannak. Az ilyen vállalatok elsősorban a növendékmarhák nevelésére fogják magukat szakosítani, de marhahizlalásra szakosított állattenyésztő telepek építésével itt nem számolhatunk. Ezeket ott kell létesíteni, ahol elegendő szénhidrátos terimés takarmány és abraktakarmány áll rendelkezésre. Ami az összpontosítást illeti, általában elmondhatjuk, hogy a hegyvidéki és a hegyaljai körzetekben a szakosított állattenyésztő telepek állatállományainak száma a tervezett koncentráció alsó határán lesz. A hegyaljai és a hegyvidéki körzetek viszonyai között ugyanis messzebbről és nehezebb körülmények között szállítják be a takarmányt. Csakis olyan mértékű összpontosítást érvényesíthetünk, amelynél a takarmánybetakarítási költségek és a folyékony trágya szállítási költségei nem befolyásolják hátrányosan a termelés ökonómikáját. A fejőstehenek esetében az állattenyésztő telepek nagyságát az is befolyásolni fogja, hogy a tenyésztést legeltetéssel is összekapcsolják-e vagy sem, és milyen mértékben válik a legelőnövényzet az állomány élelmezésének döntő forrásává. Ott, ahol a nyári időszakban a terimés takarmányszükségletet teljes mértékben legelőnövényzettel fedezhetik, az összpontosítás limitáló tényezője az állattenyésztő telepek' közvetlen szomszédságában levő belterjes legelők területének nagysága lesz. Meg kell jegyeznünk, hogy ilyen körülmények között az összpontosítást már azért sem lehet 500 állatnál többre fokozni, mivel a legeltetést technikailag nehéz lenne megoldani. A nagyobb mértékű, 600—800 fejőstehenet összpontosító állattenyésztő telepek kiépítése a kukoricatermelési, répatermelési, és a jobb minőségű burgonyatermelési körzetekben válik lehetségessé. A nagy mértékű, 1000 és ennél is több állatot számláló állattenyésztő telepeket főként a nagy fogyasztási központok közelében, a lakosság tejellátásának érdekében tervezzük kiépíteni. Az összpontosítás mértékét befolyásoló további jelentős tényező az állattartás módja. Általában elmondhatjuk, hogy az 500 állatnál nagyobb összpontosítást csak abban az' esetben javasolhatjuk, ha az állattenyésztő telepeket, természetszerű szabad állattartás formájában oldjuk meg, mivel csak ilyen körülmények között lehet nagy teljesítőképességű tejházakaf alkalmazni, amelyek igen kedvezően befolyásolhatják a munkatermelékenység alakulását. SZAKOSÍTOTT BORJÜNEVELÖ TELEPEK A borjúnevelést a központi borjúnevelő istállókban fogjuk megvalósítani, ezeket a kooperációs körzetek, esetleg a járások keretében fogjuk kiépíteni. Fontos, hogy a borjúnevelő istállót a fejőstehenek nagytenyészeteinek a közelében építsék fel, amelyekkel szerződést kell kötnie a borjak rendszeres szállítására. A központi börjúnevelő istállóban a bika- és üszőborjakat 6 hónapos korukig közösen nevelik, majd innen az üszőborjakat a szakosított üszőnevelő üzembe, a bikaborjakat a marhahizlalásra szakosított üzembe szállítják. A borjúnevelés ilyen megoldási módján kívül további megoldási lehetőséget is mérlegelünk, amelynél az üszőborjúnevelő istálló az üszőnevelő üzem részét, a bikaborjú-nevelő istálló pedig a szarvasmarha-hizlalda részét képezné. A borjúnevelés e második megoldása esetén a borjak 10 napos korukban, közvetlenül a profilaktóriumokból érkeznének a borjúnevelő istállókba. Az utóbbi időben a borjúnevelés további lehetőségét is mérlegeljük, amelynél a mindkét ivarú borjak nevelésére szolgáló istállók a tejtáplálás időszakában a tejgazdaságok részét képeznék, míg az idősebb, növényi táplálékra szoktatott borjak istállóit egyrészt az üszőnevelésre szakosított üzemekhez, másrészt a marhahizlalással foglalkozó üzemekhez csatolnánk. A borjúnevelő istálló a borjak táplálása, valamint az építészeti és technológiai megoldás szempontjából két osztályra oszlik, a tejtáplálás és a növényi takarmányozás osztályára. A férőhelyek megoszlása a két osztály között a tejtáplálás időszakában alkalmazott tartási mód technikájától függ. A tejtáplálási osztály beqsztásának lehetővé kell tennie legalább 6 héten át a turnusos üzemeltetést. Az állatok beállítását egyhetes időközökben úgy kell megszervezni, hogy mindig egy sejtet foglaljanak el. Az egyes sejtek kapacitásának tehát az ellátókörzet Jehetőségeihez kell igazodnia. Ha a tejtáplálás pavilonjában 6-hetes elszállásolással számolunk, akkor ennek keretében 7 sejtet kell létesíteni, mivel az állatok kitelepítése után a sejt asszanálás végett egy hétig mindig üresen marad. Az egyes sejteket egymástól térbelileg el kell választani. Az ürülék konzisztenciájára való tekintettel a tejtáplálás időszakában ajánlatos az egyedi vagy csoportos almos istállózás. Az egyedi elszállásolás a gyakorlatban etljes mértékben bevált, 120X45 cm nagyságú ketrecekben valósítják meg. A borjakat egyedileg takarmányozzák. Csoportos istállózás ketrecekben. Az állatcsoportban maximálisan 20 borjú van. Ennek az istállózási rendszernek az az előnye, hogy lehetővé teszi a nagyobb munkatermelékenységet. A borjakat egyedileg és csoportosan is takarmányozhatjuk. A gumiszopókás itatótálból vagy itatóedényből végzett egyedi itatás esetén az istállótérséget a ketreces elszállásolás esetén is úgy kell beosztani, hogy az etetővályúnál minden egyes borjúnak biztosítva legyen a férőhelye, és a borjakat itatás közben rögzíteni kell. Egyedi takarmányozás eseten a borjakat 42 napos korukban el lehet választani 16,5 kg-os átlagos takarmányfogyasztás és az elválasztásig elért 400 g-os átlagos súlygyarapodás mellett (a Rapotíni Szarvasmarhatenyésztési Kutató Intézet adatai, 1974). A borjak csoportos itatását szoptatóautomaták segítségével lehet megoldani. -Ezek előnye, hogy lehetőséget adnak a borjútáp korlátlan fogyasztására a nap bármelyik időszakában, megkönnyítik az állatgondozók munkáját és lehetővé teszik a nagyobb munkatermelékenységet. Hátrányuk a nagyobb borjútápfogyasztás, valamint a fogyasztás ellenőrizhetetlensége, és végül a berendezés magasabb beszerzési ára. A tejtáplálás időszaka a szoptatóautomaták segítségével végzett itatás esetén 50—60 napig tart és 40 kg borjútáp-felhasználás mellett 600 g-os átlagos súlygyarapodást lehet elérni. A másik osztályon, ahol az állatokat szilárd növényi eledellel táplálják, a borjakat elválasztásuk után 180 napos korukig szállásolják el. Az üsző- és bikaborjakat egymástól elkülönítve, húszasával csoportosan nevelik. Rácspadlós rekeszekben (boxokban), vagy almozott istállókban szállásolják el őket. A rekeszekben az üszőborjakat ajánlatos elhelyezni. A rekeszek padlózatát szivacsbetétes gumimatrac borítja és vasbeton rácspadlőval ellátott folyosóra nyílnak. A közlekedő folyosó padlózatát még előnyösebb sima betonburkolattal elltáni, amelyről az ürüléket csörlős lapát segítségével takarítják le. A Rapotíni Szarvasmarhatenyésztési Kutató Intézet adatai szerint a 80—90 napos borjak számára a 115—120 cm X 55 cm, 6 hónapos korig pedig a 120—135 cm X 65 cm nagyságú rekeszek felelnek meg. A rácspadlós istállók azért előnyösek, mivel nem kell a különböző korcsoportok számára eltérő megoldású istállótérsen 7 hetet tartózkodnak az elletőistállóban, ebből két hetet a borjazás előtt és 5 hetet a borjazás után. Amennyiben az állattenyésztő telepen bekötéses rendszert érvényesítenek, elegendő, ha az elletőistálló kapacitása a telep kapacitásának 10 %-ával egyenlő. Ebben az esetben a tehenek összesen 5 hetet töltenek az elletőistállóban, ebből 2 hetet a borjazás előtt és 3 hetet a borjazás után. Azonos befogadóképességű elletőistállóra van szükség akkor is, ha az állattenyésztő telepen kombinált állattartási módszert alkalmaznak. Ennél a megoldásnál tulajdonképpen a két módszer kombinációjáról van sző, azaz a bekötéses és a szabadtartásos rendszer kombinációjáról. Az elletőistálló és a kitőgyeltető istálló bekötéses rendszerű, míg a termelőosztályon és a szárazon álló tehenek osztályán a szabadtartásos rendszert alkalmazzák. Ebben az esetben a teheneket borjazás után 3 héttel az elletőistállóból a kitőgyeltető istállóba vezetik át. A kitőgyeltető istálló befogadóképességét a telep kapacitása 20 %-ának megfelelőre kell méretezni; a tehenek ebben az istállóban 70—75 napot töltenek. Az állattartás kombinált módszerét főként ott lehet javasolni, ahol szlovák tarka és cseh tarka marhát tartanak, vagy pedig olyankor, amikor a telep létesítésekor kiépítéssel egybekötött átépítésről van szó. Ilyen esetben a bekötéses rendszerű már létező objektumokat átépítés után elletőistállóként és kitőgyeltető istállóként hasznosítják, és az új objektumot szabadtartásos istállózási rendszerrel üzemeltetik. Az elletőistállóhoz önálló profilaktórium csatlakozik, itt szállásolják el a borjakat 10—14 napos korukig. A ketrecek száma a telep kapacitásának 5 °/o-át képezi. A szárazon álló tehenek istállójának kapacitását az állatok 6 hetes ott-tartózkodására kell méretezni, ami a telep kapacitásának 12 %-ával egyenlő. Ha azzal számolunk, hogy a teheneket ezen az osztályon fogjuk szárazra állítani, akkor a kapacitást 15 %-ra kell növelni. • Bekötéses rendszerű istállózás esetén a teheneket az istállóban az állásokon fedeztetik, tehát nem kell külön inszemináló rekeszekről gondoskodni. Szabadtartásos istállózás esetén az ivarzó teheneket a reggeli fejés után az inszeminálő állásokban lerögzítik. A'z inszeminálő állásokat leghelyesebb a fejőházban létesíteni és ezek számát, ha a tehenek borjazás után 5 hetet az elletőistállóban töltenek, a telep kapacitása 2 %-ának megfelelően kell megállapítani. A kombinált tartási rendszer alkalmazása esetén az inszeminálő állások számát a felére lehet csökkenteni. Az állatok szarvatlanításával nagyobb nyugalmat biztosítunk a teheneknek, ezek nem károsítják az objektumok gépi berendezését és építményeit, és az emberek munkabiztonsága is fokozódik. Lényegében a szarvatlanítást már a borjakon, a' borjúistállóba való átköltöztetés után el kell végezni. Ebben a korban az elektrokauterrel végzett szarvatlanítás vált be a legjobban. Mivel a szarvasmarhaállományunk túlnyomó része még nincs szarvtalanítva, ezért a progresszív technológiájú objektumokba nem megfelelő, szükségessé válik a felnőtt állatok szarvtalanítása is. A fejlett állatok szarvtalanításával szemben számtalan tenyésztő visszautasító álláspontot foglal el. Ügy vélik, hogy ez a beavatkozás az állatok egészségi állapotának leromlásához és a tejelékenység csökkenéséhez vezethet. Ez indokolatlan félelem, mivel a helyesen végzett szarvtalanítás esetén a gyógyulás gyors és komplikáció nélküli. Nagyon fontos egészségügyi intézkedést jelent a pataápolás. Erre évente 4-szer van szükség. A rendszeres patakezeléssel meggátoljuk a végtagok gyulladásos megbetegedését, amely rendszerint a tejelékenység csökkenésével jár. A nagyüzemi technológia elemeit érvényesítő néhány objektumban 1973—74-ben megvalósított kutatás igazolta, hogy a dolgozók szakképzettsége és gyakorlati ügyessége lemarad a műszaki ellátottság színvonala mögött, és a műszaki dolgozók egy része sincs megfelelően felkészülve a termelés szervezésére A zavartalan üzemelés érdekében szükséges, hogy a technológiai gépsorok mellett foglalkoztatott dolgozók, a műszaki dolgozókkal együtt, egy korszerű technológiával ellátott virágzó állattenyésztő telepen gyakorlati oktatáson vegyenek részt. Az oktatásnak azonban rendszeresnek és hosszúlejáratúnak, legalább kéthónaposnak kell lennie. Semmi esetre sem helyettesíthető egy tanulmányi kirándulással. A juhtenyésztésben jelenleg a bárányok kategóriája és a bárányhús termelésére való áttérés jelenti a legnagyobb tartalékokat. A tulajdonképpeni nevelés és hizlalás kérdései lényeges javulást követelnek a juhok biológiai és termelőképességének hasznosítása terén. Célunk a kétévenkénti három ellés elérése, optimális esetekben az évente kétszeri ellés. Ezek a kérdések szoros kapcsolatban állnak az új tenyésztechnika némelyik elemének alkalmazásával — a juhok üzekedésének szabályozásával és összehangolásával, főként az idény letelte után, vegyszerek vagy irányított világítási rezsim segítségével. További előfeltétel a többmagzatú fajtákkal való keresztezés, a hibridizáló program stb., ezen a szakaszon jelenleg még sok megoldatlan kérdés áll előttünk. A báránynevelés és -elválasztás módszereivel kapcsolatban a következő kérdésekről beszélünk: — a nevelés és az elválasztás hagyományos módszere, — korai elválasztás [21—28 napos korban), — nagyon korai elválasztás (a születést követő 24—72 óra múlva). A hagyományos (anyák alatti) báránynevelés a legegyszerűbb, és ott, ahol a juhokat nem fejik, a legolcsóbb módszer is. A nagyüzemi juhtenyésztés szempontjából azonban kevésbé megfelelő. Ennek ellenére az új műszaki-technológiai eljárások, megfelelő berendezés és főként jó minőségű tejpótlék kérdésének tisztázásáig még hosszú ideig érvényben marad. Ezért legalább három fontos elvet kell megemlítenünk: az újszülött bárány köldökcsonkját születése után azonnal fertőtleníteni kell az állatgondozónak meg kell győződnie arról, hogy az anya az újszülöttet befogadta, azaz lenyalta és megszárította, és hogy képes-e önállóan szopni. Ugyanakkor arról is meggyőződik, hogy az anya mindkét csecsbimbójában van-e tej. Leghelyesebb, ha az anyát az újszülött báránnyal együtt 24—28 órára külön kutricába helyezzük. Ebben az időszakban végzi el az állatgondozó a kosbárányok herélését és a jerkebárányok „farkalását“, valamint' a tetoválást és a védőoltást is. Amikor az anya és a szopósbárány egymáshoz szoknak, vissza ereszthetjük őket a többi lebárányzott juh közé. Az első héten külön figyelmet kell fordítani arra, hogy a bárány felkeresi-e az anyját és eszik-e. Ezek után tulajdonképpen már nincs velük semmi gond, csupán az, hogy a szopósbárányok tejet „lopnak“ más anyáktól. A bárányokat 2—3 hónapig az anyjuknál hagyjuk. A bárányok számára az etetőhelyen abraktakarmányt, szénát és friss ivóvizet helyezünk el. Ha a nevelés utolsó szakaszában korlátozzuk a bárányok szabad bejárását az anyához, _ezek természetes módon áttérnek a terimás takarmányok nagyobb mértékű fogyasztására. A bárányok korai elválasztása már megoldja a hagyományos nevelés néhány fogyatékosságát. A korai elválasztás módszerét a Trenőíni Juhtenyésztési Kutató Intézet dolgozta ki. Az új juhtenyésztési módszerek szakaszán az első lépéseket a ČOJ I. és a ČOJ II. komplett báránytáp gyártásának a bevezetése jelenti. A bárány születése utáni technológiai folyamat gyakorlatilag azonos a hagyományos elválasztás módszeréhez, csakhogy a bárányokat már a születésüket követő első héten abraktakarmány és széna fogyasztására szoktatják. Az etetőhelyen ČOJ I báránytáp, jő minőségű rétiszéna vagy lucerna és friss víz áll a rendelkezésükre. A 3. héttől kezdve korlátozzák a bárányok érintkezését az anyával, hogy a rendelkezésükre álló takarmány nagyobb mennyiségű fogyasztására szoktassák őket. A takarmánynak hibátlannak, frissnek és ízletesnek kell lennie (naponta cserélni kell). Az etetőket a bárányok méreteihez kell alkalmazni. Az anyától való teljes elválasztás után [a 21.—28. napon) a bárányokat fokozatosan a ČOJ II báránytápra szoktatják, amellyel minőségi szénával kiegészítve a nevelés befejezéséig, vagy a hízóba fogásig etetik. Nem a bárányok életkora, hanem a súlya az irányadó, valamint a terimés takarmányok fogyasztásának mennyisége. Elválasztáskor el kell érniük a születési súly háromszorosát, de leghelyesebb, ha elválasztáskor eléri a hízóba fogott báránytól megkövetelt 13—16 kg-os élősúlyt. Az intenzív hizlalás megkezdése előtt rá kell szoktatni a bárányokat a hizlaldában adagolt takarmányokra és takarmányozási módra, hogy ne kerüljön sor fölösleges stresszekre és a súlygyarapodás csökkenésére. A korai elválasztást előnyösen alkalmazhatjuk az olyan állományban, ahol a juhokat fejik. Lehetővé teszi a tejelésí időszak meghosszabbítását és a nagyobb tejtermelést, ami a' gomolyáért elért jövedelem növeléséhez vezet. Ugyanakkor lehetővé teszi a gyakoribb hágatást. A nagyon korai elválasztás (mesterséges elválasztás) jelenleg még a legdrágább és legproblematikusabb elválasztási módszer, de van jövője, mivel lehetővé teszi minden egyes megszületett bárány megmentését. A legnagyobb fogyatékossága, hogy mindezideig még nincsen jó minőségű hazai gyártmányú tejpótlónk. Ideális lenne, ha a külföldi tejpótlókhoz hasonlóan a hazait is hideg állapotban lehetne feletetni, ami lehetővé tenné, hogy ezt a haladó módszert a műszakilag kevésbé ellátott tenyészetekben is alkalmazzák. Mindenesetre a tejpótlónak minőségileg maximális mértékben meg kellene közelítenie a juhtej értékét, főként ami a szárazanyag- és zsírtartalmat illeti (15—20 % szárazanyag és kb. 7% zsír). Ez annyit jelent, hogy a tejpótlót kezdetben 1:5 arányban keverjük, a nevelés végefelé 1 rész
