Szabad Földműves, 1976. január-június (27. évfolyam, 1-25. szám)

1976-06-26 / 25. szám

1976. £ánius 26. SZABAD FÖLDMŰVES. 15 Legyünk figyelmesek Mint tudjuk a télutó, va­lamint a tavaszi szeszélyes időjárás a méhekre nem kedvezett. Még május máso­dik felében is hideg szél fújdogált. Reggelente a hő­mérséklet nulla fok alá is süllyedt. Ezért méheink a gyümölcsvirágzást — fűzt, repcét stb. — nem használ­ták ki, sőt etetésre szorul­tak. Sok méhcsalád éhen pusztult. A megmaradtokból kevés a kijáró bogár. így méhészeink az akácvirágzást sem tudták kellőképpen ki­használni. jelenleg a méhek aránylag gyengék. Éppen ezért vi­gyázzunk a mézszedéssel. Ha meg akarjuk óvni, illetve felerősíteni a családokat, akkor bő mézkészletet hagy­junk rendelkezésükre. A PERGETÉS Szlovákiai viszonylatban az első mézpergetés június­ban van. Vigyázzunk: csak érett mézet pergessünk. (£­­rettnek mondjuk a mézet akkor, amikor a keret több mint egyharmad része be van fedve.) A pergetést zárt helyen végezzük, nehogy gondatlanságból rablást idézzünk elő. A pergetőbői kifolyó mé­zet szűrjük. Erre nagyon jó a szitaszövetü sűrű mézszü­­rő. Ez készen kapható üzle­teinkben. Lehetőleg ne hiá­nyozzon leltárunkból. A pergetőt óvatosan hajt­suk, mert erős hajtással a centrifugális erő nagyobb és a lépek szétszakadnak. Per­gessünk meleg helyen [20 C fok körül), mert így köny­­nyebben kiszökik a keretek­ből a méz. Rablásra ne adjunk alkal­mat. Ezt könnyebb megelőz­ni, mint megszüntetni. Ezért vigyázzunk és ne tűrjünk gyenge, anyátlan családokat, mert a rabló méhek először ezeket keresik fel. Ha mégis előfordul támadás, a rabló méhek röpnyilását szűkítsük le. )ó, ha a kaptár elejét vi­zes zsákkal, vagy vizes ronggyal letakarjuk. Ha ez sem segít, akkor a megtáma­dott családot vigyük pincé­be egy-két napra, hogy meg­nyugodjanak a méhek. Gon­doskodjunk a kaptár szellőz­tetéséről és ivóvizéről. A vi­zet rostszöveten keresztül permetezzük be — naponta egykét, decit — a család erőssége szerint. június legalkalmasabb az anyanevelésre. Tehát nevel­jünk fiatal anyákat, hogy az öreget kicserélhessük. Ebben az évben a rajzást csak júniusra várhatjuk, mert a méhcsaládok a hűvös időjárás miatt rosszul fejlőd­tek. Ezért az elv ez legyen: gyenge rajokat ne tartsunk. Azokat egyesítsük vagy fe­dett fiatasításos keretek hoz­záadásával erősítsük. A ra­jokat hordástalan időben ok­vetlenül etessük, mert kü­lönben az anya nem petézik, a család legyengül, majd el­pusztul. (Luzsicza) Méhésztanya a Komárno—Iža-i főút bal oldalán, nyár­fákkal övezett, réti virágoktól tarka méhlegelőn. Foto: —bor A méhek pszichéje Érdekes megfigyelni, hogy a méheket hasonló vonások jellemzik, mint az embere­ket: a nagyfokú felhevült­­ség, befolyásolhatóság, he­vesség, agresszivitás. A gyen­ge, vagy egészen fiatal csa­ládok félénkek. A méhek pszichéje az emlékezés, az intelligencia és az ösztön fiziológiai jelenségeinek ösz­­szessége. A méhek több kí­sérletben nagy intelligenciá­jukról tettek tanúbizonysá­got: munkájukat rugalma­san végzik, tevékenységüket, az öröklöttség ellenére még igen kis térben is szinte vég­telenül tudják variálni. (I. M. H.) Itatás vándortanyán A méhek válogatás nélkül a növényeken található har­matot igyekeznek felszivni, amelyben gyakran veszélyes vegyszer is feloldódott. Esetenként az itatóvályút is láto­gatják, s emiatt aztán napirenden van a torzsalkodás. A harmat, a pocsolya a legveszélyesebb a méhekre, mert nem tudni milyen vegyszer van bennük. A méhé­szek megfigyelhették, hogy a földekre és széleikre va­gon számra lerakják a műtrágyát. A permetezésre szánt vegyszert is a helyszínen adagolták. Ezt magam láttam. Erre jött az eső. Pocsolya keletkezett, a méhek felszív­ták a vegyszeres vizet... Vándorméhész vagyok. Sok vándortanyát megjártam. Akármilyen jól választottam a helyet, mégis többször ért „meglepetés“. A gazdaságokkal is megbeszéltem a vár­ható növényvédelmet. Sok éves tapsztalatomból merítem a következőket. A méheket kora tavasztól késő őszig bőven el kell látni vízzel. A csepegős itatók nem alkalmasak erre. Gyakran eldugulnak és a méhek elszoknak róluk. Az ilyen itató nem ad elég vizet több családos méhészetnek. Nekem W. С.-szelepes itatom van, tepsire szerelve. A tepsiben farács úszik. Emelkedésével zárja, süllyedésé­vel nyitja a víz ömlését. Nem záródik el, ha tartály 10—15 cm-rel magasabban van. Minden héten klóros vízzel fertőtlenítem. L. I. Molnár Géza, a őaloveci (megyercsi) hnb elnöke, öt­venhárom éves kora ellenére fiatalember. Koromfekete hajában nem láttam ősz szá­lat. Szeme csillogását, fris­seségét a természetnek kö­szönheti. Több mint két év­tizede Jár vadászni. Miután elvégzi faluja ügyes-bajos dolgait, kimegy a mezőre, vagy az erdőbe, a szabad természetbe. Ogy mondta, ha tisztségét egyszer átadja, ki­költözik az erdőbe, az álla­tok birodalmába. Kisebb in­farktusa miatt csöndre, nyu­galomra van szüksége. Je­lenleg a helyi tizenöt tagú vadásztársaság gazdasági fe­lelőse. Milyen a véleménye a mai vadászatról? kisnyúl megmentéséért öt koronát kapnak. így évente kb. háromezer fácán, illetve fogoly tojást is összeszed­nek. Éppen ezért két évvel ezelőtt keltetőgépet vásárolt a társaság. Kikeltetik az összegyűjtött tojásokat. Hat­hetes korban fokozatosan ki­eresztik a csibéket a szabad­ba. Ha sikerül fácánkakast fogniuk azonnal eresztik ki a csibéket. Ezenkívül hu­szonöt nyulat, húsz foglyot, száz hathetes fácáncsibét vásároltak a Salai élővad­elosztóból. Tehát vadállományuk az idén jobb az előző évinél. Készülnek is az idényre. Ha jó lesz az időjárás, a fogás is sikeres lesz. Molnár Géza szemének csillogása azt A vadászat sokoldalú tevékenység — A vadállomány szaporí­tására, fejlődésére rossz ha­tással vannak a civilizáció bizonyos jelenségei: a gépe­sítés, a kemizálás stb. Sokat változott az ember, így a vadászok is. A vadászat az ember számára sokoldalú és vonzó tevékenység. Nem rendelkeznek nagy vadászterülettel (kétezer hektár, beleértve a lakóterü­leteket is), azonban a rend­kívüli kedvező természeti vi­szonyok és a szorgalmas, vérbeli vadászok lehetővé teszik a bőséges vadállo­mány kialakítását. A múlt esztendő, a száraz téli fa­gyok nagy kárt tettek a nyúl és a fácánállományban. E- zért a múlt évben csak egy­szer vadásztak. Mi a vadász feladata jú­niusban? — A vadvédelmi feladato­kon túl a júniusi hónapban egy-egy határjárás alkalmá­val megfigyelik az ellést, a költés eredményeit. Az őz vörösszínüre váltja szőrét. Lassan előmerészkednek rej­tekhelyeikről a leellett őz­suták. Az agancsot növesztő vad igen óvatos, mivel puha, fejlődő agancsaira érzékeny: ha megsérül, torz formájúvá alakulhat. Nagyban készülnek az őz­vadászatra. Erre júliusban kerül sor. Az őzek agancsai igen szépek. Egy-egy arany­érmes agancsot visznék évente kiállításra. Ilyen szempontból elsők a körzet­ben. A kikelt csibéket számba veszik. A megkárosulit állo­mányt helyrehozták. Jó va­dászat várható. Míg tíz-tizen­öt évvel ezelőtt ötven fá­cánt, száz-százötven nyulat lőhettek, az idén ezer fácán, ezer nyúl, kétszáz fogoly, huszonhét őz lelövését ter­vezik. Ez annak köszönhető, hogy nagy gondot fordíta­nak a vadutánpótlásra. Az állomány feljavítására éven­te négy-öt ezer koronát for­dítanak. A takarmányok be­gyűjtése idején gondoskod­nak arról, hogy a gépek mi­nél kevesebb vadat, tojást tegyenek tönkre. Ebben ér­dekeltté teszik a traktoro­sokat is, akik minden tojá­sért ötven fillért, és minden árulta el, hogy képzeletben már is vadászik. Nem feledkeznek meg a téli takarmány bekészítésé­ről sem, s a begyűjtött ta­karmány helyes tárolásáról. A vadállomány részére éven­te húsz-huszonöt mázsa ele­­séget gyűjtenek be. A társa­ság tagjai csúcsmunkák ide­jén kisegítik a földműves­­szövetkezetet és az állami gazdaságot, amiért hulladék gabonát és szénát kapnak a vadállomány részére. Nem­csak az állományról, hanem új vadásztagok beszervezé­séről és neveléséről is gon­doskodnak. Építtettek egy lövöldét, ahol a jövendő va­dászokkal foglalkoznak. Két jelöltjük van, akiket az idei vadászat alkalmával a ha­gyományok értelmében va­dásszá avatnak. A fogoly színe egybeolvad a szántóföldével, de hangos csiripelésével elárulja ma­gát. A tőle jóval kisebb fürj a mezőkön hallatja ismere­tes „pitypalatty“ hangját. Ki­megyünk utánuk a szabad természetbe. Megfigyeljük őket, megismerjük környe­zetüket, a környezettől való függőségüket. Óvjuk, védjük őket. Ha eljön az ősz, a ré­mült tapsifülesek össze-visz­­sza szaladgálnak. Némelyi­kük fejvesztetten rohan a „fegyveresek“ felé. Erre megszólalnak a puskák. S erre a nyuszik mintha szal­­tókat csinálnának a levegő­ben. Ez a halálugrás. Aztán rángatődzó testtel nyúlnak el a földön. Szemük fénye megtörik és üvegesen mered a semmibe. Ez érdekes a vadász szá­mára? — Élmény. El kell jönnie egy vadászatra, hogy meg­győződjék gyönyörűségéről. —nt— Kísérleti érdekességek Az életjelenségek látszóla­gos bonyolódottsága és még­is tökéletes egysége valóság­gal megdöbbenti a gondol­kodó embert. Akarva aka­­rctlanul olyan törvényszerű­ségeket kénytelen megállapí­tani, amelyeket sohasem ért meg teljesen. Küzdelem nél­kül nincs virágzó élet, csak lassú pusztulás és halál. A fajok egymáselleni harcában nincs nyugalom. Aki nem küzd, elpusztul. Ilyen megállapításokra tá­maszkodva vettem tudomá­sul, hogy az oberammer­­gaui kutatóintézet dolgozói (NDK) részletes aprósággal foglalkoznak a hazájukban élő csülkösvad életével és szokásaival. Ebbéli törekvé­seiket a modern technika vívmányai nagyban segítik. A kísérletezéshez egy leadó- és felvevőkészüléket hasz­náltak. A kísérlet úgy törté­nik, hogy a szarvastehén nyakára egy erre a célra szerkesztett adóállomást a­­kasztanak, a felvevőkészülé­ket pedig a kísérletező, il­letve az intézet dolgozója kezeli. A felvevőkészülék se­gítségével pontosan megál­lapítható a szarvastehén tar­tózkodási helye, figyelemmel kísérhető pillanatnyi csele­kedete és mozgása. J. M. H. A kecsege elesége Az idősebb horgászok még emlékeznek azokra az idők­re, amikor folyóink vizei és partjaink nem voltak szeny­­nyezettek. Ennek eredmé­nyeképpen sok volt a hal. De nemcsak hal, hanem hai­­eieség is. Az utóbbi egyike a tiszavirágnak nevezett harcsaféreg bábja, amelyet főleg a kecsegék, a márnák s a harcsák kedveltek leg­jobban. A harcsaféreg párzási, sza­porodási ideje júniusban zaj­lik le. Ebben a hónapban a meleg estéken megindulnak a harcsaférgek lárvái. Ki­bújnak iszap- és agyagfész­keikből, majd gyönyörű szí­nű és kecses formájú lep­kék, pár centiméterre, eset­leg méterre repülve a víz felett, millió számra ellepik a környéket. Ilyenkor mon­dogatják a halászok: ereszt a harcsaféreg, vagyis a ti­szavirág. Életük, ahogyan mondani szokás, tényleg csak percekig tart. Ez alatt repkednek, nyüzsögnek, egy­máshoz súrlódnak, miköz­ben a halakéhoz hasonlóan megtörténik a megterméke­nyítés, majd a petézés. Utá­na élettelenül zuhannak a vízbe. Itt nem vesznek kár­ba, nem kallódnak el, mert a rájuk váró éhes halak ez­rei kapkodják őket. A kecsege például szíve­sen kap az elevenen ficán­koló piros trágyahernyóra. A nyár végén, amikor a ti­szavirág bábja, a harcsafé­reg kifejlődik ha a horogra tűzzük, akkor biztos kecse­­gekapásra számíthatunk. A harcsaféreg bábjainak beszerzése nagy szakértel­met és munkát igényel. Ugyanis a folyók fenekén elterülő, finom iszapban és vízborította partjainak olda­laiban találhatók. Vannak szenvedélyes horgászok, a kik a hideg vízzel nem tö­rődve, kerti kapa segítségé­vel turkálják a folyóiszap fenekét, sokszor eredmény­telenül. Az ilyen nehéz mun­kával összeszedett férgekre nagyon kell vigyázni, mert a száraz dobozban egykettőre elpusztulnak és romlásnak indulnak. Ilyenkor a kecse­ge. amely eléggé kényes hal, nem kap már rája. Romlásu­kat megakadályozhatjuk, ha száraz fűrészporral megra­kott dobozban, hűvös helyen tároljuk. Az ügyes horgászok a ke­csegék eleségét a következő­képpen szerzik be: kétmilli­­méteres vaslemezből készí­tenek egy 35 cm hosszú és 25 cm átmérőjű hengert, melynek oldalát körben V alakban bevagdalják. A be­vagdalt részeket befelé haj­togatják, mint ahogyan azt a mellékelt rajz ábrázolja. Be­lül a hengerben fogazatsze­­rü akadály keletkezik, az iszap visszatartására. Ezután ezt az alkalmatosságot, há­rom-négy méter hosszú fa­nyélre erősítjük. Ennek se­gítségével akár a partról, akár ladikból, az említett vashengert, a víz fenekének, vagy meredek partjának iszapjába nyomkodják. Ez­után kerül sor az alkalma­tosság kihúzására, miközben a hengerből a víz kifolyik, de az előbb említett V alakú behajlított fogazatok, az iszapot a benne levő tisza­virág bábokkal együtt, visz­­szatartják a hengerben. A többi már csak gyer­mekjáték. A készülék keze-HareeafáréglíseiB eli«la»tos3ág.:-:Éf zllag lUitútí» lője a henger iszaptartalmát a parton, vagypedig a víz hátán a ladik fenekén kifor­dítja. A benne található har­csaférgeket összeszedi és az említett fűrészporos doboz­ban hűvös helyen helyezi el. Régebben több ilyen féreg­szedő hely volt környékün­kön. Például a közúti Vág— Duna hídjától egészen a Har­csás felé húzódó, többkilo­méteres partszakaszon. Föl­jebb pedig a Nyitra folyó Luakapart elnevezésű magas partjaiban és sok más egyéb hasonló helyeken. Sajnos, a tiszavirág, vagyis annak lár­vája az elég gyakori vegyi mérgezések következtében megritkult. Ma már olyany­­nyira, hogy bizony kevés az olyan hely, ahol a júniusi napokban esténként repül. HOLCZER LÁSZLÓ Távoli vizeken Jugoszláviában 12 000 hektáron van tógazdaság, ahol főleg pontyot termelnek. Évente és összesen 13 000 tonna piaci pontyot adnak ezek a tavak. A halak legnagyobb része kétnyaras korában már piacérett. A legtöbb halas­tó a horvát területeken • található. Ezeken a részeken egy-egy hektáron átlagosan 1000 kg pontyot termelnek. A pontyok mellett egyre több helyen amúrt is tartanak. Régi horgásztapasztalat, hogy az idősebb — hat-nyolc kilogrammos pontyok a kisebb halakat nem vetik meg, hanem szívesen elkapnak belőlük egy-két példányt. Arra azonban kevés példa van, hogy a középkorú pontyok Is ragadoznak. A legújabb híradás szerint egy három kilo­grammos ponty — miután horoggal kifogták, majd fel­boncolták — emésztőcsatornája tele volt apró, fenék­­járó küllővel. (Hj

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents