Szabad Földműves, 1976. január-június (27. évfolyam, 1-25. szám)

1976-01-17 / 2. szám

10 SZABAD FÖLDMŰVES 1976. január 17. BEMUTATÓ A MAGYAR TERÜLETI SZÍNHÁZBAN Shakespearenek ugyancsak késői drámáját, az Othellot tanulmányok sokasága értékeli századok óta, a műnek egyik vagy másik vonását emelve föl a mondanivaló magaslatára. A Magyar Területi Színház Othello-ja, lát­szólag Jago-t állítja központjába. Jago gonosz csel­szövései, mérhetetlen cinizmusa a fekete bőrű mór Iránti ellenszenvéből; Cassioval szembeni pozícióharcá­ból; felhevltett féltékenységéből magyarázhatók. Веке Sándor rendezői értelmezésében meggyőzőnek bizonyul ez a felfogás, s így Othello ja elsősorban Jago drámájává érlelődik. Ez nem új és nem is szokatlan, ha úgy ülünk be a nézőtérre, hogy most a Magyar Területi Színház Othelloját nézzük és nem hasonlítgatjuk a kü­lönböző film-, színház- és operai, sőt balettes előadások­hoz, hanem Shakespearet keressük a maga költőiessé­gében, színházi és dramaturgiai nagyságában. De bármi­lyen is legyen a rendezés tartalmi koncepciója, a leg­több néző Othello-kópzeletei a címszereplő hős termé­szetétől és viselkedéséből fakadó jellemrajza marad számára az iránymutató. Othello katona, bátor hadvezér, neves közéleti személyiség, Cyprus kormányzója még akkor is, ha bőrszíne néhány árnyalattal sötétebb, mint amilyen Desdemona szőkesége. Othello Velencében az európai stílus, az észak-mediterrán szokásainak erkölcsi magatartását, reneszánsz gavallériáját tartja szem előtt. Cypruson is tartja férfias jellemvonását mindaddig, amíg a cselszövő Jago meg nem mérgezi szivét, fel nem kavarja lelkivilágát, meg nem bolygatja gondolatmene­tét, amelyből tudatosan iktatja ki a logikát és egyre erőteljesebben ülteti agyába az ösztönös cselekvés em­bertelenségeit. Á dráma értelmezésével nem vitatkozunk, hiszen Sha­kespeare nemcsak elbírja, de követeli Is a felfogások harcát. Веке tehát helyesen cselekszik, amikor Jagot az előtérbe hozza és Otholloban fel-felvillantja afrikai vér­­mérsékletének már-már babonás, szinte kultikus törzsi emlékeit, amit Dráfí Mátyás egyre félelmetesebben, de nagyon fegyelmezett színészi rátermettségével érzékel­tet. Színészi szerepformálása és szövegfelfogása nem mond ellent a rendezői vonalvezetésnek. Othelloja az elbukó becsület, a megcsalt bizalom tragédiája. Játéká­ban ott tüzel a shakespeari nagyság. Személye a játék központjában marad és ezzel a dramaturgiai egyensúly és a színpadi játék harmóniája Is helyre billen és mű­vészi sikert biztosit. Jago magánjelenetei, magyarázó monológjai a cselek­vés lüktető fordulatait is meghatározzák. Ezért tűnik Jago központi figurának, mert általa gyorsul fel a tem­pó, fokozódik a Jelenetek ritmusa. Színész és rendező mindent elkövet, hogy ez a „legnehezebb szerep“, va­lóban a cselekménybonyolítás központjába kerüljön, ahol egyszer cinikus, máskor gonosz, megint máskor erőszakos, ravasz és mindig önző és számító lehessen. Hiszen ezen áll és bukik a játék, s ettől függ a színészi ábrázolás is. Holocsy István tehetségének legjavával, kitűnően építi fel szerepét. Színészi játéka érett, men­tes minden túlzástól. Szövegei mögül a mára is idősze­rűt hangsúlyozza. Játéka még sem kerül az előtérbe. Lázit, bíztat, ügyködik ugyan, de sosem játssza túl part­nereit. Ez teszi újszerűvé, ez teszi azután „Jago-közpon­­túvá“ jelenlétét a színpadon. Szerepfelfogása hitelesíti a velencei mór szent naivitását, mert mentes a sátáni ármánykodó vonásoktól, sőt olyan természetességgel ha­zudik, mint ahogyan más igazat mond. Holmi „modern“ belemagyarázással Holocsy nem akarja átvenni uralmát a többi szereplő fölött. A „háttérben“ is főszereppé tud magasodni. A meglepetés az, hogy játékával végig bírja tartani a hatalmas súlyú tragédia épületét, hiszen Sha­­kespeare-formálta Jagot testesített meg valóban megér­demelt sikerrel. Desdemona szerepében Kuczman Eta is újabb fontos állomáshoz érkezett. Játéka mozgalmas, fordulatos, olyan értelemben is, hogy szinte szakadatlan belső forron­gásban, érzelmeinek és gondolatainak állandó heves hullámzásában él. S ha jól kidolgozott gesztusai olykor pózzá merevednek is, játéka kifogástalan: szép és nőies. Annyi művészi invenció, tehetség összpontosul játékában, hogy az éppen elég egy nagyszerű előadás­hoz, Shakespeare diadalához. Kitűnő partnernője Németh Ica, aki lassabban oldó­dik fel Emília szerepében, de a játék második részében kárpótol a többivel s végül is csak a dicséret marad, hogy egy kiváló színésznő nagyszerű alkotásának lehet­tünk tanúi. A kisebbre szabott szerepek közül a legjobban Bugár Béla tetszett. Brabantioja igazi Shakespeare-figura. Ro­pog József kellemes modorú Cassiója, Pőthe István pi­­pogyás Rodrigója, Szentpétery Aranka frivol Biancája jól találják el szerepük alaphangját. Kiérződik egyéni­ségük jellemrajza is, ami nélkülözhetetlen ismérve egy­­egy shakespeari alak megformálásánál. Веке Sándor vállalkozó kedvű, modern gondolkodású rendezése, ha ragaszkodik is olykor a hagyományokhoz, mégis újszerű és érdekes. Nem éreztünk zavaró teatra­litást. Olyan színpadi megoldások emlékét őrizzük, mint a szereplők mozgatása; a jól megkomponált kép­váltások, amelyek zenei háttere is szerves részét képezi a cselekménynek (Milan Dubovský mv); a nagyszerű díszlet (Platzner Tibor és Kopócs Tibor); az ízlésesen korhű jelmezek (Gabriela Krajčovičová mv); a ma is tanulságos meseszövés; a párbeszédek lebilincselő ereje és szilárdsága; a könnyedén csengő, mégis romantikus­nak ható írói stílus (Mészöly Dezső fordításában) és az impozáns zárójelenet, amely megrázó és megdöbbentő. Az Othello színrevitele sok szempontból sikerült. Iro­dalomtörténeti jelentősége és erénye mellett, szellemes szórakozást, tartalmas okulást is jelentett — és ez nem lebecsülendő. —szem— Az Öregedés egyik jele: az ember­nek minden eszébe jut, amit elfelej­teni szeretne, és mindent elfelejt, amit szeretne, hogy eszébe jusson. * A legtöbb ember akkor kezdi írni a memoárjárt, amikor már gyengülni kezd a memóriája. De így van ez jóll A felejtés segíti az írás folyamatát: elhagyni a feleslegest. Amit agyunk megőriz, az a lényeg. A többi nem fontos. Talán még a lényeg se. * Nem akarok új életet kezdeni. Örülök, ha a régit folytatni tudom. * Azelőtt úgy Írták a dalszövegeket, hogy egyiket — másikat az idősebb korosztály is énekelhette.. Egy hat­vanhetes öregűr az nem vén még ... Jöjj vissza csókos, Ifjú nyár... Hol van az a nyár? ... S a többi, s a töb­bi... Manapság? Nézegetem a dalos­könyvben a táncdalfesztlvál verseit, egy sincs köztük nekem való. Mert mit kezdjen a magamfajta jó hatva­nas egy ilyen verssel: Fára másznt jó?... Örülök, ha a zebrán átjutok. Azt se rám szabták, hogy Fel, fel fiúk a dalra. Meg azt se, hogy Csó­kolj meg a villamoson! (Jobb volna így: Kapaszkodj a villamoson!) A sok között mindössze egyetlen­egyet találtam, amelyet esetleg én is énekelhetek: Látod, nem sikerült... * — Na beszélj, te sokat átélt, sokat tapasztalt öreg bölcs! Mi az, ami kö­zelebb hozza egymáshoz az embere­ket? — Egy Jó látcsőI * A fiatalok minden korszakban azért olyanok, amilyenek, hogy az öregeket megbarátkoztassák az elmúlás gondo­latával. * A primitív ember még azt hitte, hogy a csapásokat valami természet­­fölötti erő sújtja rá. Ma már tudjuk, hogy nem. De mit érünk vele, ha a csapások továbbra is sújtanak. * Valaki megkérdezte tőlem a minap: — Te miért nem veszel autót? — Azért — feleltem —, mert a ve­zetőnek előre is kell néznie, meg hát­ra is. Ёп pedig már inkább csak hát­ranézek. * Az öregeket nemcsak a termelő­­munkában lehet eredményesen fel­használni, hanem arra is, hogy egy előkerült régi fényképen felismerjék: kik láthatók rajta? * Részlet egy ebben a témakörben mozgó konferanszomból: Bármit változzon is a világ, az öre­gedő ember mindig szívesen idézgeti majd a múltat. Legföljebb azzal a kü­lönbséggel, hogy ötven évvel ezelőtt szakállas öregurak gondoltak vissza arra az időre, amikor ők még pelyhes állű ifjak voltak — ötven év múlva pedig majd pelyhes állű öregurak gondolnak vissza a mára, amikor ők még szakállas ifjak voltak. * A megrögzött alkoholistának a köl­tészet napja ts megfelelő alkalom arra, hogy leigya magát. * Amióta a szívem egyszer rendetlen­kedett, a feleségem túlzott aggódással figyeli az életmódomat. A kedvéért lemondtam már a dohányzásról, mind­össze három duplát iszom és nem ter­helem a gyomromat nehéz, zsíros éte­lekkel. De neki ez sem elég. A múlt­kor reggeltzés közben fejcsóválva megkérdezte: — Nem lesz sok az a keksz? * — Azért az öregkornak ts megvan­nak a szépségei. — Egyet mondj! Kellér Dezső CSONTOS VILMOS: Mit ér az ember Mit ér az ember, ki zsebre dugja a két kezét, Célját is látja, de elindulva Nem arra lép. Mit ér az ember, ki össze rakja A szót, ami Ölelni biztat, — és nem akarja Kimondani. Mit ér ez ember, aki fogadja: Véd igazat, S mikor szóllt|ák: induljon harcba, Tétlen marad. — Az ilyen ember, ki tenni nem mer, Semmit sem ér. Sors tenyerében könnyű pehely, s elfújja a szél. Xéli kirándulás Európa legnagyobb szigetén Tuniszból éjfél után Indultunk el, szavazatot kapott 11 ezerrel szemben. az Irpinia keresztben szelte a Föld­közi tengert Szicília felé. Délután már Szicília földjén álltunk. Szicília Euró­pa legnagyobb szigete, mert ha a tér­képen szinte egybe is nőtt az „olasz csizmával“, a szárazföldtől a messi­­nai szoros választja el. Akkor is ha a szoros bejáratánál mindössze három kilométer széles. A legnagyobb szigetnek központi fekvése van a Földközi tengerben és ezt tarka történelme is visszatükrözi. Nevét az őslakos „siculek“-tól kapta, melyekről nem tudjuk milyen nép­fajhoz tartoztak. Aztán eljöttek a szi­getre a görögök, karthágóiak, ró­maiak, a normann lovagok, vagy a franciák. A francia Anjou Károly olyan kegyetlen volt, hogy a nép fel­­• lázadt és az esti ájtatosságra egybe­gyűlt franciákat öntöző hétfőn Paler­mo mellett meggyilkolta, amit a törté­nelem szicíliai vecsernye néven ismer. (1282) Magában a szigetben is tovább folyt a mészárlás, húszezer francia esett áldozatul. A palermói Piazza della Croce de Vespri téren megte­kinthettük az emlékükre emelt szob­rot. Szicília Nápollyal egyetemben önálló királyság is volt, 1860-ban azonban Olaszországhoz csatlakozott, de autonómiáját megtartotta az új állam keretében is. Hogy Szicíliát szabadságszerető nép lakja, kitűnik abból is, hogy mikor Garibaldi a győ­zelem ellenére is népszavazást ren­delt el a szigeten, 1 millió 732 ezer Szicíliának három „nagy városa van, Pelermo a főváros, Messina és déli Catania — egyébként azonban agrár jellegű sziget, lakóinak főfog­lalkozása a földművelés. A kapitaliz­mus feltételei közt igen szerény körül­mények közt élnek, Európa legna­gyobb szigete a nyomor szigete is. A sziget főterménye a gabona, de sok a narancs, citrom és különböző déli­gyümölcsök ültetvénye is. Talaján jól megterem a szőlő, az Etna alatt épp­úgy, mint Syracusában, a szicíliai bo­rok bizony nagyon jók. A szigetnek igen kellemes az átlag hőmérséklete, télen 7—12 C fok, nyáron 21—26 fok. Palermoban az Irpinia medencéjében még a szabadban fürödtünk október közepe után is, igaz, hogy rendkívüli szép időt fogtunk ki. Palermoban szálltunk e különös szi­get földjére. Erről a városról azt mondják, Európa egyik legszebb fek­vésű városa. Nápollyal is vetekedik. Valóban a hegyek (Monte Pelligrlnl, Cap Zaffarano) és a tenger között terül el s Genova és Nápoly után ta­lán Olaszország egyik legnagyobb ki­kötője. Itt láttuk közelről a másik „hetes“ tengerjárót, az Enricot, mely ugyanazt az útvonalat futotta, mint mi, de Cannesban is megállt. A tenge­ren töbször rendezett hajónkkal ver­senyfutást. A kikötőben kellemes meglepetés ért, egy szicíliai néprajzi csoport várt minket, gyönyörű színes ruhákban, a kocsi is úgy fel volt dí­szítve, mintha esküvőre készült volna: pedig csak a fogadtatásunkra jött ki. Palermonak máma 610 ezer lakosa van, kimondott nagyváros, tehát a városnézés bizony sok időt vett igény­be, főként az óvárosra szorítkoztunk, itt láttuk a legszebb régi épületeket. A várost kereszt formájában két nagy utca, a Viá Macwueda és a Corso Vittorio Emenuele vágja négy részre. A normann palotában láthattuk az ún. Capella Palatinát, melyet Európa leg­szebben megépített kápolnájának tar­tanak. A város katedrálisa a gót épí­tészeti stílus remeke, Palermonak kü­lönben 300 szép temploma van. Szép volt a Piazza Quatro oszlopos tere, szépek voltak a Garibaldi park pál­mái, vagy a Giardino Inglese Szicília felszabadításának szobrával. Valóban sok szépet láttunk, de szegénységet is. A templomok mellett napirenden voltak koldusok, sőt éppen egy temp­lom táján történt meg az egyik úti­társnőnkkel, aki a csoporttól kissé le­maradt, kirántották kezéből táskáját, s mivel hogy nem engedte, a barna­bőrű toprongyos szicíliai néhány mé­teren át a földön is vonszolta, míg oda nem futottak. Ez volt már a má­sodik nyílt utcai támadás Itáliában, amit láttunk. A Járókelők egyáltalán nem segítettek rajta, s mikor meg­kérdeztük, miért nem, azt felelték: Szicíliában jobb félni, mint megijed­ni. Már pedig ez az egyszerű úton­­állás nem hiszem, hogy összefüggött volna a maffia működésével. Hasonló dolgoknak voltam szemtanúja a ki­rándulóhelyeken és a szicíliai falvak­ban is. Mártonvölgyi László

Next

/
Thumbnails
Contents