Szabad Földműves, 1976. január-június (27. évfolyam, 1-25. szám)
1976-05-01 / 17. szám
SZABAD FÖLDMŰVES 1976. májue í. 10 JÄN NERUDA: Ä e 1. Milliók vonulnak fel zászlódíszben május elsején. két esetre —- bár ezek különben semmiképpen sem hasonlatosak a harmadik — emlékszem egész életemben, mtkor ilyes forma érzéseim voltak, a „bizonytalanságnak, az ismeretlennek az előérzete". Első ízben 1848-ban, Prága bombázásakor, a bombavető mozsarak lövedékeinek becsapódásai közötti szünetekben. Másodszor 1866- ban, mikor a poróoszok Prágához közeledtek. Külónös nap! Olyan csöndes, nehéz, „ünnnepi". A prágai utcának egészen más képe van, mint máskor. Sehol egy kthíoó, ftcsáros sapka. Egyetlen egy htntót, még csak fiákért sem látni. Nem látni urakat. Nem látni hölgyeket. Csak akinek halaszthatatlan dolga van, vagy eféléket mint ml, akiket a szegény munkás tévedésből „úrnak" néz, de akiről ai igazi úr rögtön tudja, hogy „munkás". Hirtelen meglódult a tömeg a lőportorony felől: a munkások a karlínt gyűlésről a prágai táborba Indultak. Készakarva szembefordultam az áramlattal. Vörös jelvények, vörös nyakkendők — cikkázó villámként röppentek át hirtelen az agyamon a kommün képei, az anarchisták vörös zászlói! Először láttam az embereken a világot átfogó szocialista mozgalom vörös színét: megremegtem. Csodálatos, csodálatos! Ugyanaz a szín: sötétvörös alapon fekete, mint amely a husziták, a vallásszabadság harcosainak feje felett lebegett. Ma a teljes szabadság harcosat menetelnek alatta! Özönlik a tömeg. Nem sűrűn, készakarva ritkán, de annál végtelenebből. Mindnyájan ünneplőben, kimosakodva. Kezükben könnyű sétabot. Egyik-másik kézen kesztyű, alighanem éppen a legkérgesebbeken, de ma nincs napja a kérges tenyerek mutogatásának. A tömeg szakadatlanul özönlik, de úgyszólván semmi zaj nem haitik. A munkások szinte hangtalanul járnak, mintha estefelé munkából térnének haza, csöndesen, szófukrón, megmutatva Igazi arcukat, — amely ma különösképpen igaz és elszánt. Nézz csak körül! látod? Itt az „elemi erő" az arcokon! De nincs ok a félelemre. Érzed, hogy az erő a mértéktartó gondolat igazgatja. S egyszerre — csodálatosképpen — megérted az idei „május elsejét", — meglátod, hogy megváltozott az egész társadalmi és politikai helyzet. S a tömeg végtelen áradatban özönlik, siet a Vadász-szigetre, a táborba. Eltárgyalgatnak majd ott vagy egykét órácskát. Elsősorban napi munkaidejüknek megrövidítéséről. Tekintettel arra, hogy az úristen, akinek mind a két keze telisded-teli van számukra munkával, aligha segít rajtuk. No, de azért isten segítsen benneteket! De az utcán a tábor ellenére is továbbfolyik az áramlás. Egész nap, egész este. Sőt, óráról árára mindig több a nép. Tagadhatatlanul becsületesen ünnepelnek! Munkások, jobboldalukon asszonyaikkal. Arcukon jóindulatú mosoly, szemükben az öröm szikrája. Es vélük és köztük egész Prága, békésen, örömteljesen. Különös —- nagyon különös nap! Valóban, mintha maga a természet is meghajolt volna az új törvény előtt! Reggel még fojtó szürke köd, nehéz levegő — s egyszerre előbukkant a nap, minden fénybe, aranyba borult, boldog lett. —-1890. május elseje »alti Negyvenéves zenekar Á zene varázsa már sokakat meghódított. Ilyen lelkes hívei vannak a Nitra melletti Lapáš községben is. Emlékeik alapján egész könyvet írhatnánk. A lapášl fúvószenekar ugyanis 1936-ban alakult és hagyományát nemzedékről nemzedékre ápolják. A község lakossága méltóképpen megünnepelte a zenekar jubileumát, hisz nélküle a levél sem rezdül meg a fán. Nélküle nincs ünnepség, felvonulás. Nehéz felsorolni, milyen rendezvényekben vett részt eddig a zenekar. A lapášl zenekar fennállásának négy évtitzede alatt több mint 700 fellépésen vett részt, tagjai többszáz órát gyakoroltak. A jubileumi ünnepségen elismerésben és jutalomban részesítették az együttes volt vezetőit ás karnagyait: Ľudovít Kostnlánit, Martin Pilkát, Augustín Hýbelt, valamint a jelenlegi karnagyot és vezetőt: Severin Galót és Štefan Pilkát, az együttes régi tagjait és az egész kollektívát. J. MiCótek 2. A fúvószenekarok korán reggel köszöntik a dolgozók nagy ünnepét. Foto.: — tt— JOHANNES R. BECHER: Ébredés május elsején Mily könnyen lengtem át e napba én! Sugárzó ének lengett, gyűlt körém — Almomban lágyan messzi dal zengett, S fölébredtem, hogy zengve egyet1 lengjek. Zászlók suhogtak át az ablakon, S az ajtók nyílni vágytak szabadon. Mint hogyha sok barátra vártak volna. Ott lenn az ütőn mentek 6k dalolva, Ä vén asztal a fény felé vonult, A falra sugárkévék dísze hullt, S a szürke tárgyakon boldog derengés Ö együttzengés, zengő együttlengés! Zeng a világ: ez május elseje. Egy áradat megy, mintha menete Athömpölyögne végtelen időkön, Hogy egy napon hatalmasan kitörjön. IVAN GORAN KOVACSICS: A kommunista párthoz Kimondani nagy nevedet rajongva, hévvel s érezni a hősi szabadság áramát, egy az. Annyi mint ragyogni. A fénnyel ér tel, mely fellegek éjein élesen árad át. Ablak, melyet kacajunk a homályba vág, zenéje a meglett rímnek, amely nem enyéez el, lobogás, mely a haldoklónak is életet ód — kimondani nagy nevedet rajongva, hévvel. A te müved: az apró megnő, nagyra, sokra s nem múlnak örökbe hajló pillanatok; a szabadsúg szárnya terül a béna rabokra, hajukon a sötétben fényed ezüstje ragyog; merevíti csontjuk a dac, húsuk se vacog, bilincs is múlik, acél is omol darabokra; nem az éjtől! Májusi fénytől vakok. A te müved: az aprő megnő nagyra, sokra. Beszéded a négy égtáj suhogé tuvalme, Északon és Délen, Nyugaton s Keleten, a Föld kerekén. Szavainkat zengett dalra: Szabadság, Harci Ssivórvány gyűl ssinesen: Kalapács-szikrák, ekefény, tüzes értelem. Pampák fia látja, a dzsungel négere halijai Hogy kubai, lapp, a sok elvtárs egy legyen, beszédet a négy égtáj suhogó fuvalma. „Május elseje volt...“ Megbocsássanak, hogy még én Is ezzel a mi költői szépségű, de már túlságosan elkoptatott frázisunkkal kezdemI Dehát eztútal igazán nem megy másképpen! Minden esztendő május elseje körül ezerszer, tízezerszer hangzanak el Csehországban, Máchának ezek a szavat, de az idén — és itt engedjék meg, hogy ismét egy nagyon ismert, agyonkoptatott frázist használjak — szeretném, ha annyi forintom volna, ahányszor éppen ebben az évben elmondták nálunk Mácha szavait, gyakran szinte csak önkéntelenül — mintha álomban, csöndesen suttognák. Igen: az 1890-ik év május elseje volt! S akt felnőtt, gondolkodó ember átélte ezt az ünnepet, élete fogytáig soha el nem felejti! Érdekes volna egy cseh nyelven írt, igazi költészetet sugárzó, valóban „emberi“ gondolatokkal telt misztériumot olvasni, amelyben az év legfőbb ünnepnapjai vetélkednek egymással, vívnának szócsatát, hogy melyikük emelkedik ki a többi közül, melyikük a legelső. Előlépne példának okáért az újév napja. De nem az az üres, idegenből átpalántált, nehéz és zavarosfejü, süketen és ellenszenvesen szertartásos, hazugsággal és tolakodó önzéssel telt újévi Hanem a cseh újév napja, amely ott él mindmáig falvainkban. Mikor a házban áhítatos csönd uralkodik. Mikor minden olyan tiszta, még tegnap kitakarítottak, beszereztek mindent, mára csak a legszükségesebb, halaszthatatlan munka maradt. Mikor az egyik ember a másikhoz csak félhangosan, vigyázva szól, óvakodva nehogy felizgassa, megharagítsa valamivel. Mikor templomba indulva az emberek legszebb ruháikat öltik fel, odaérve buzgón imádkoznak és az új munkanap reggelén mindenkt boldog, megelégedettI Vagy karácsonyestéjének napja lépne elő, másutt vásári zajjal teli, költséges lakomák, kölcsönös, meglepő ajándékozások napja — falvainkban csak a mi szegényes életünk képe, de az otthon boldogságától bearanyozva. Mikor a hétköznap megszokott sürgésforgása után leszáll a csöndes este, az emberek, hogy zajt ne csapjanak, lábbújhegyen gyűlnek össze a szobába, körülülik az asztalt, megelégedetten eszik a gombalevest, a zsíros gombócot, a lepényt, a leforrázott aszalt gyümölcsöt — majd még közelebb ülnek egymáshoz s különös históriákat mesélgetnek régmúlt időkről, messzi földekről, arról hogy hogyan született meg az Üdvözítő, a szent éj, hogy borult hirtelen minden nappali fényre, az angyalok énekeltek, hogyan indultak a szegények Betlehem felé, hogyan hódoltak a Megváltónak elsőkként, ugyancsak elsőkként ismerve fel, hogy az emberi egyenlőség jelenti az emberek megváltását — s mikor végül mind az elbeszélők, mind a hallgatók feje felett mintha fény derengene, a megváltás fénye, felállnak, keresztet vetnek, hogy együtt induljanak az éjféli misére, az új reggel felé! Vagy az énekszótól, muzsikától hangos húshagyókedd jelentkezne. Mikor minden szemben vígság csillog, a lábak táncra állnak, a szív megdobban, a száj ujjongó kiáltásban tör ki! S versenyre kelne vele a huncut, ugratásokkal és tréfával teli, fodros, bodros április elseje. Es végül május elseje lépne elő. Gyönge tavaszi zölddel koszorúzva. Fényes hajában illatos gyöngyvirág. Aztán pacsirták dala. Vágyakkal teli szemében a szerelem szikrája. Költők ezret énekelték már meg. Az emberi szívek milliárdjait dobogtatta meg forrón boldogan. S mégis, aligha tudna valami bizonyosat, megfoghatót mondani, ami a versenyt az 6 javára döntené el. Az 6 hatáskörébe tartozik ugyan a szépség, és szerelem határtalan birodalma, de rejtve, csöndben működik, sűrű erdők magányában, a festő bimbóban, a feldobogó szívekben. Nem szerelt a zajt, a lármát. Nem a hangos társaságot, a tömegek mulatságait, két szempár gyöngéd tekintetében, két ajak édes suttogásában él. Nyilvánvalóan ezért — bár alighanem véletlenül — az emberiség nehézkes, igazi történelme mindeddig alig foglalkozott május elsejével. Azaz csak a közelmúltig! 1851. május elsejéig, mikor megnyílt az első világkiállítás, mely összefogott minden nemzetet. S alig negyven év múltán itt volt 1890. május elseje. Akik megértük, az emberiség történelmének legemlékezetesebb napját értük meg! Nehéz, biztos léptekkel sorakoztak fel 1890. május elsején a munkásság légiói, csatlakozva az emberiség táborához, hogy ezentúl mindörökre együtt harcolunk a magasztos emberi célokért, együtt jogainkban, együtt küzdelmeinkben és együtt a győzelemben. Hatalmas, ellenállhatatlan erő volt volt ez, akárcsak a tenger áradása. Aki látta, megértette, mit jelent az „elemi erő“! Még.átvitt, lelki erkölcsi értelemben is. Különös nap! Csodálatos hangulat! Félelem? Nem! Ez szóba sem jöhetettI Valami bizonytalannak, teljességgel ismeretlennek, soha nem látott élőérzettel rezgeti át az idegeimen. Igazán nem volt kellemes érzés. Csak
