Szabad Földműves, 1976. január-június (27. évfolyam, 1-25. szám)

1976-03-27 / 12. szám

1976. március 27,

SZABAD FÖLDMŰVES,

15

Mint haladó méhész mindig érdeklődéssel olvasom a Szabad Földműves méhészrovatát, mely a múlt év második (elében csliggedéssel volt tele. Akadtak ugyan nagyon jó javaslatok, a fő téma azonban a ráfizetéses méhészkedés volt.

Sok méhésztárssal elbeszélgetek erről, és mindenkor megkérdem, hogyan zárta az elmúlt méhészeti évet. A válasz nyilvánvaló. Ráfizetéssel, vagy „méhészkedni már nem érdemes“ kijelentéssel.

Tudom, ezt általánosítani nem lehet. Vannak köztünk olyanok, akik még mindig „rászorulnak“ a figyelmeztetésre. Ha tehát egy méhészetben akadnak családok, amelyekkel jó eredményt értek el, bátran leírhatom,

hogy a méhészet rentábilis legyen, először Is odaadó, hozzáértő, jó szakember kell, ami alapfeltétele a méhé; szelnek.

Ez Így Igazi Csak rajtunk múlik, hogyan képezzük magunkat, hisz a hosszú téli estéken rengeteg időnk volt olvasásra. Segített a Szabad Földműves méhészrovata is, hisz egész éven keresztül — ha gondosan elrakjuk azokat — lehet belőle olvasni, sőt tanulni is. Olvastunk már arról, mikor, mit és hogyan tegyünk méheink körül, de talán soha nem eleget. Gondolom, nagyon sokan vannak köztünk kezdők és számukra nagyon fontos egy-egy jó cikk olvasása. Abban találják meg amire talán, egyébként évek múltán jönnének rá, hogyan is kell helyesen méhészkedni. Azt egyetlen szakember sem mondhatja magáról, hogy amit tud, az vele született.

Ahhoz, hogy valaki jó szakember legyen, nagyon sok tapasztalat, gyakorlat és nem utolsó sorban tanulás szükséges. Jó magam azon méhészek közé tartozom, akik szeretnének min-Legfontosabb tényező maga a méhész

nem lehet csak a gyenge évek rovására Írni a ráfizetést. Hiányzik a szakszerű munkai Miért? Mert ha 3—4 család eredményt ért el, úgy valamit elmulasztottunk ami hátráltatta a fejlődést a további családoknál!

Sokan erre azt mondják — de hisz a jó eredményt elérő családokat sem kezeltem különl A méhészetben elkerülhetetlen az anyák jelzése, ha ez megvan, meg tudjuk állapítani, hogy a jó eredményt elérő családok nagyobbrészt fiatal, jól petéző anyákat kaptak, tehát nyár végén sok fiasítást értek el. Ez egyik feltétele a közvetlen jó fejlődésnek. Soha nem tudjuk eléggé hangoztatni, nem elegendő a családok megszerzése és minél drágább kaptárakban való elhelyezése (igaz, a korszerű kaptárak könnyítik a kezelést). de minden méhésznek tisztában kell lennie azzal, nem a kaptár hordja a mézet, hanem a benne levő család. Az, hogy a kaptárban milyen család fejlődik, egyedül rajtunk, méhészeken múlik. Soha ne keressük a kaptárban a hibát, mert az mindig a méhészben van!

Mert lehet az bármilyen rendszerű kaptár, ha nem szakszerűen járunk el mindenben, akkor csak az említett 3—4 kaptárból fogunk pergetni. Sokan kérdezték tőlem, hány családot osztottam szét fejlődésben, hogy szinte minden családom egyforma népes. Egyet sem! Arra kell törekedni, hogy minden család a maga erejéből legyen termelőképes, s ezt elérhetjük, ha mindent a maga idejében és persze szakszerűen teszünk. Mikor, mit és hogyan, ezt mind megtaláljuk a szaklapokban és a szakkönyvekben. Ogy érzem, jó elolvsani, egyik másik méhész hogyan dolgozik méhei körül.

Tudjuk, a fejlődés ideje a március, május 15—20. Ekkorra minden családnak termelésre érettnek kell lennie! Ha ez nincs meg, június végére legtöbbször hiába fejlődnek ki családjaink. Elvesztettünk egy évet.

Mezőgazdaságunk fejlődé se megköveteli, hogy mindent a maga idejében tegyünk méheink körül. így bizonyos haszonnal zártuk az utolsó éveket Is. fis hogv ezt minden méhész mondhassa, szükséges — ami nélkül méhészkedni nem lehet —, a szaktudás. A Szabad Földműves egyik számában Danes László így Ír: Ahhoz,

dent átadni, amit hosszú évek során tapasztaltak méheik körül. Akadnak ellenben olyan méhészek is, akik talán többet és jobbat tudnának átadni, de van egy hibájuk. Féltve őrzik tapasztalataikat. Azt persze senki sem mondhatja, hogy a méhészet terén már mindent tud. Ehhez szerintem egy emberélet kevés. Minden téren, s a méhek körül is, mindig keresni kell azt, amivel s ahogyan többet és jobbat tudunk termelni. Ma már egyetlen mQiészt sem szükséges meggyőzni arról, milyen nagy jelentősége van annak, hogy a méhek a mézet gyűjtve megtermékenyítik az egyes gazdasági növényeket. Ezt népgazdaságunk is így látja. Ez megnyilvánul abban is, hogy évenként családonként 25 Kčs-t fizet minden szervezet a méhész számára.

}ó ha tudjuk, Szlovákiában több mint 410 ezer (1974-es adat) méhcsaládot számláltunk, s ezekre 10 millió 250 ezer koronát veszünk fel mi, méhészek. Az legyen tehát előttünk, hogy a méhészkedést ne csak hobbyként űzzük, hanem mint népgazdaságunk által is elismert sok tanulással és munkával elért szakmunkát, és meglátjuk, a várt eredmény nem marad el. Ehhez persze, az szükséges, hogy a már sokszor említetteket a maga idejében elvégezzük. ,

Befejezésül pedig egy idézet az 1965. október 16-án megjelent első méhész-mellékletből: „Mert hisz a méhészkedés nem jelent csupán kantárakat és bennük élő méheket, továbbá átmeneti vagy állomáshelyeket, pazdag vagy szegény méhlegelőket. A méhészkedés legfontosabb tényezője maga az ember, aki a méheket gondozza, rájuk fordítja minden szabad ideiét, nekik ajándékozza a szívét, szeretetét“. Ez még ma is érvényes. mert minden betűje igaz!

Nagy Kálmán, Vefký Blh

A

siketfajdról

Amikor a magas hegységek keleti lejtőin Is olvadásnak indul a hó, lassan megkezdődik a siketfajd (Titrao urogallus) szerelmi násza. A dürgés az Időjárás szerint hamarabb vagy később kezdődik. Ez az Időpont nálunk rendszerint március végén kezdődik és május közepe táján ér véget.

Ez idő szerint Szlovákiában a következő területeken tartózkodnak siketfaj dók: a Magas-Tátrában, az Alacsony-Tátrában, a Nagy- és Kis-Fátrában, a Szlovák Érchegységben, az Árva Magurában és a Liptói havasokban. Ritkábban élnek a Felső Nítrai hegyekben, a Kis Magurában és a kremnioai hegyekben is.

Közép-európai viszonylatban a siketfajd létszáma az utóbbi időben süllyedő tendenciájú. Ezzel szemben az ismertetett számadatokból kitűnik; — Szlovákiában az utolsó öt évben a szaporulat lassú emelkedést mutat, mégpedig azon egyszerű ok miatt, hogy megengedtük a nyest vadászatát. Ezen ragadozó a siketfajd legnagyobb ellensége. További ellensége ennek a ritka szép ósi madárnak a vaddisznó, amely felfalja a földön fészkelő siketfajd tojásait és magukkal tehetetlen fiókált. Természetesen, nem szabad megfeledkezni a többi szőrös és tollas ellenségekről sem.

A szaporodás ez idő szerint a siketfaj dnak kedvez, mert most van a szaporodás húsz éves kulminációja. Fő

ft

■p

násZAI

«V

tartózkodási helye: a fenyó- és bükk erdők, legszívesebben azonban a lucfenyő erdőkben tanyázik.

Az említett erdőtípusokban aljnövényzetként mindenütt megtaláljuk a fekete és vörös áfonyát, amely a siketfajd fő nyári és őszi eledele. Téli táplálékát fekete áfonya levelein kívül fenyők fiatal hajtásaiból és a bükkök rügyeiből nyeri. Télen, amikor a hólepel vastag, a siketfajd folyosót vág a hóba, s annak mélyén

nemcsak a hideg elöl húzódik meg. Talál ott zöld eleséget is. s azt többre becsüli, mint a zlmankós, havas Időben található fiatalabb gallyakat.

Egy alkalommal Ilyen hóba vájt alagútba süllyedtem bele. A hótakarót négy fájd törte át és zajos repüléssel tovaszállt. Átvizsgálva az alagutat, sok hulladékot találtam. Meg kell jegyeznem, a siketfajd életébe az ember sokszor drasztikusan beavatkozik. Az erdő intenzív kitermelése, és a dürgő helyek megsemmisítése, továbvá a fészkek tönkretétele zavarja az állat nyugalmát. Nem csoda tehát, ha apad a siketfajd száma.

A siketfajd-szaporftás érdekében a következő óvintézkedéseket tartanám szükségesnek:

1. meg kell szervezni a siketfajd tenyész-körzetelt;

2. a körzeteken belül irtani kellene a szőrmés és tollas ragadozókat, (a vaddisznót is);

3. a körzetekben meg kell jelölni a dürgő és búvóhelyeket és ezeket a fakitermeléskor kímélni kell;

4. tervszerűvé tenni a kakasok kilövését a nemi arányok betartása érdekében;

5. elrendelni a hangyabolyok védelmét, s azokba a körzetekbe, ahol nincsenek hangyák, betelepítéssel szaporítani azokat. Ez főleg táplálékszerzés végett fontos. A fiatal siketfajd-csibék táplálékát mintegy 80 százalékban állati fehérje képezi és ezt nagyrészt a hangyatojásokból veszik fel;

6. a körzetesített erdó zavarását a tavaszi és nyári időszakban be kellene tiltani;

7. csak öreg vagy összeférhetetlen kakasok kilövését kellene engedélyezni. Az Öregekből a legöregebbeket. Az összeférhetetlen kakasok környezetükből elvernek minden más kakast és a tyúkokat Is fölöslegesen zavarják, ez nem kívánatos a fészkelő tyúkoknál;

8 betiltani a juhok legeltetését az állami erdőkben;

9. a körzetek részére a speciális Igények figyelembe vételével külön státumokat kellene kidolgozni.

A siketfajd vadászata élményszámba megy. Egy emberöltő alatt legfeljebb egyszer sikerül nagykakast lőni és éppen ezért megérdemli, hogy védelmére az eddiginél sokkal fokozottabb figyelmet fordítsunk!

J. M. Habrovský

Régi

feljegyzések

Komáromban és környékén az 1800-as évek végén és az 1900-as évek elején kezdett kibontakozni a halászás, Így maga a halászélet is. A halászat nemes sportját akkoriban a város legelőkelőbb emberei: katonatisztek, ügyvédek, bírák, orvosok, gyógyszerészek, valamint egyéb városi hivatalnokok űzték. Például Gaál István, az akkori komáromi várparancsnok a legszenvedélyesebb horgászok közé tartozott. Steiner Arnold ügyvéd arról volt nevezetes, hogy a Szőnyi köveken ő fogta az akkori idény legnagyobb süllőjét. A feljegyzések szerint hat kilón felüli, igen szép példány volt. De Steiner úr nem mert hozzányúlni. Sokat mulattak ezen horgásztársai. Olyan hírek jártak rőla, hogy ügyes volt a horgászásban, de a „zsákmányt*, ■ fent említett nagy süllőt nem merte kiemelni a vízből. Segítségért kiáltozott. Amtnt később kiderült, attól félt, hogy megmarja. Ugyanis ennekelőtte már történt vele olyasmi, hogy egy kapitális csuka kezét sebezte. Ettől az időtől nem szívesen nyúlt az ilyen veszedelmes állatokhoz.

Természetes, hogy az akkori

úri világban a szervezetten Irányított sporthorgászok egyesületének, horgászklubnak híre sem volt. Hiszen csak az uralkodó körök embereinek volt idejük szórakozásra, kikapcsolódásra. A szegényeknek dolgozniuk, cselédeskednlük kellett, hogy emezeknek több Idejük jusson a szenvedély, a „hobby“ élvezetére, akik csakis eredeti Llmerick-horgokkal horgásztak.

Komáromban az első hivatalos sporthorgász-egyesület 1939 tavaszán alakult meg százhúsz taggal. Első elnöke Vaskő Imre iskolaigazgató volt. Ez a létszám a későbbiek során fokozatosan emelkedett. A tagsági díj öt pengő volt. A halászterülethez tartoztak a Duna és a Vág folyók Is. Ez a kis egyesület 1945-ig működött. 1946-ban a sporthorgász-tevékenység Irányítását átvette a napjainkban is sikeresen működő horgászszövetség, amelynek tagja lehet hazánk minden egyes állampolgára, akinek szenvedélye a horgászás.

Holcaer László

Csalihalak tartósítása formaiinban

Néha a kelleténél is több kishal akad a horgunkra, máskor meg a legnagyobb igyekezet ellenére sem tudunk fogni egyet sem. Ezért okosan teszi, aki gazdag fogás esetén a jövőre is gondol és „eltesz“ néhány kishalat az fnségesebb időkre, hogy az Idényben bármikor természetes csalival ingerelhesse kapásra a ragadozókat.

Hogyan tanúsítsuk a kishalakat? Először is júl irányzott ütéssel üljük meg, majd tiszta vízben jél mossuk meg a halat. Közben ügyeljönk rá, hogy a pikkelyeket ne sértsük meg. A nyálkát erősebb sós oldat segíttartósftó oldat nem lesz teljesen tiszta. A továbbiakban már valamivel gyengébb töménységű (1—1,5»/«) oldatot is használhatunk.

Ha azt szeretnénk, hogy a tartósított csalihalak hajlékonyak, rugalmasak legyenek, akkor a formalin-oldatba 1/10— 1/15 rész glicerint it tegySnk. A formaiinban tárolt kishalak az első négy-öt hétben még frissek, jól tartják a pikkelyeiket, fényesek és egész kinézésük természetes. Később csökken a pikkelyek fényessége. Bár a kishalak még ekkor — sőt néhány hőnapos tárolit

ségével távolíthatjuk el a halak testéről, de utána ismét tiszta vízben kell lemosni a halakat. Végezetül Vi rész szeszből és Vi rész vízből álló oldatban kell leöblíteni a kishalakat, utána hagyjuk megszáradni őket. A már száraz halakat fejjel lefelé állítva, széles szájú üvegpohárba (befőttes üvegbe) helyezzük és leöntjük 2 százalékos töménységű formalin - oldattal. Az oldatot forralt, de hideg vízből készítsük, mert az lágyabb a forralatlannál. Anynyi oldatot öntsünk az üvegbe, hogy ellepje a halakat. Az üveget légmentesen zárjuk le és sötét vagy legalább árnyékos helyen tároljuk.

Ha netán pár nap múlva zavarossá válna a halakra öntött oldat, akkor a halakat ismét át kell mosni tiszta vízben, miközben a vizet jól ki kell szorítani a kopoltyúk áléi. A tisztára mosott halakat pohárba rakjuk és most már 3 százaié kos töménységű formalin-oldattal öntjük le. Az eljárást anynyiszor — esetleg 3—4-szer le — kell megismételni, amfg a

után — is felhasználhatók, i biztos siker érdekében azonbt м ajánlatos fokozatosan gondoskodni a friss készletről.

A csalihalak formalinos tartósítása azért előnyös, mert így nincs rákényszerítve a horgász, hogy minden vízparti látogatás alkalmával előbb kishalakra „pecázzon“. Azonkívül a konzervált kishal sokkal hajlékonyabb, formázhatöbb, mint a frissen fogott csalihal. Horogállébbak is az élő csalihalnál, s ami szintén lényeges, többszöri felhasználásra, bedobásra is alkalmasak. Egyetlen hátrányuk, hogy kapáskor azonnal be kell vágni, mert ha a ragadozó megérzi a formalin szagát, többé a a közelébe sem megy a csalinak.

A 10—12 cm hosszú kishalak a legalkalmasabbak a tartós! tásra. Legmegfelelőbbek a szeméthalak, mert kemény bőrük van és horogőllóak.

A mellékelt ábra azt szemlélteti, hogy a rendszeresen horgászok milyen eljárással tűzhetik fel a tartósított csalihalakat. —pr—