Szabad Földműves, 1976. január-június (27. évfolyam, 1-25. szám)
1976-03-13 / 10. szám
1978. MÁRCIUS 13. XXVII. évfolyam. 10. szám. Ага: 1,— Kčs Merész és igényes feladatokat tűztek ki célul Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök, az SZKP XXV. kongresszusán részt vevő csehszlo vák küldöttség hazatérése után nyilatkozott a tömegtájékoztaté eszközök vezető dolgozóinak. GUSTAV HUSÄK ELVTÄRS NYILATKOZATÁBÓL Az SZKP XXV. kongresszusa nemcsak a szovjet kom munisták, egy óriási ország egész népének nagy esemé nye volt, de nemzetközi méretű, történelmi esemény is. A szovjet kommunisták értékelték a XXIV. pártkongresszus óta a gazdaság fejlesztésében, a tudományban, a technikában, a szovjet nép élet- kulturális színvona Iának fejlesztésében, az iskolaögyben, a művelődésben és a fejlett szocialista társadalom más területén elért kiváló eredményeket. Ez csendült ki az összes dokumentumból, az összes felszólalásból és mindabból, amit küldöttségünk a kongresszuson és általában a szovjetunióbeli tartózkodás alatt tapasztalt. A XXIV. kongresxszus nem tűzött ki könnyű feladatokat. A kongresszus külpolitikai területén is pozitív fejlődést értékelhetett, a XXIV. kongresszuson elfogadott békeprogram megva lósításában. Ez az első benyomás — mondta Husák elvtárs. a szovjet nép által az elmált öt év során kifejtett csodálatra méltó áldozatkészség és hősiesség. A másik benyomás, amellyel nap mint nap és mindenütt találkoztunk, a Szovjetunió Kommunista Pártjának szilárd egysége, nézet- és akcióegysége, az SZKP Központi Bizottságának politikai irányvonala iránti teljes bizalom, valamint az a nagy tisztelet, tekintély és sze retet, amellyel LEONYID BREZSNYEV elvtárshoz, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának fő titkárához viszonyulnak. Ezzel természetesen összefügg az SZKP és a Szovjet unió nemzetközi tekintélye is. A Szovjetunióban valóban a párt és a nép egységéről van szó, a nép teljes mértékben támogatja a párt politikáját. Ez hatalmas szervezett bázist képez a szocialista társadalom fejlődéséhez. Számunkra Csehszlovákiában, amely két nemzet és több nemzetiség állama, mindig nagyon fontos és érdekes volt, milyen sikereket ér el a lenini nemzetiségi po litika és ezt a XXV. kongresszus is megmutatta. A sok nemzető és nemzetiségű országban a szocialista fejlődés éveiben, és elsősorban az utóbbi időszakban, bebizonyosodott a sok nemzet testvért szövetsége politikájának helyessége. Ez a politika az összes nemzet és nemzetiség sokoldalú fejlődését eredményezte. A kongresszuson a vitában sok küldött konkrét tényeket sorolt fel erről. A XXV. kongresszus kitűzte a következő időszak bel és külpolitikai feladatait. A Szovjet kommunisták óriási feladatokat tűztek ki. Bátor és igényes célok állnak (Folytatás a 2. oldalon ) jó felkészülés az alapja mindennek Napfényben fürdenek a dombok, a fáradt, lomha varjak a telet siratják — égszín szemével ránk kacsint a tavasz. A határ jennkölt nyugalmát, amely még a tél hagyatéka ta Ián, távoli zúgás, berregés töri meg. Fokozatosan, lassacskán egyre közelebbről hallik a lánctalpas zaja. S lám, hogy bele illik a képbe, szinte felfrissül a táj, az „ősnyugalmat" emberek, embert nyugtalanság, szorgalom vált ja fel. Közel van már. Szinte méltó ságteljesnek tűnő porfátyol övezi a gépet, — amely simogatja, egyengeti a földet, bölcsőt készít a tavasziaknak. A parcella végére érve egy középkorú, tagbaszakadt férfi lép ki a kabinból. 0 a „détés". Híves István vagyok — mondja, ahogy szóba elegyedünk és férfiason megszorítja a kezemet. Munkája felől érdeklődöm. — Tizenhárom éve járok lánctalpassal — mosolyog. Minden évben jócskán kiveszem a részem mind az Őszi, mind pedig a tavaszi tennivalókból. Szóba kerül ezután sok minden. Amikor családjára terelődik a szó. büszkén említi három fiát. Mindegyik szorgalmasan tanul s 6 igyekszik mindent megadni nekik — természete sen az asszonnyal együtt — mind anyagi, mind más szempontból. Visszatérve a tavaszi munkákra elmóndja, hogyha jól mégy minden és az időjárás'is úgy akarja, naponta mintegy 21 hektáron végzi el a simítást. Géphiba nem nagyon fordulhat elő, hiszen a tél folyamán alaposan megjavították a traktora kát. A nenincel fnyényei) Vörös Zászló egyesült Efsz ugyan is kiváló gépszerelő műhellyel rendelkezik. elbúcsúzunk. Visszaül az üvegablak mellé, búcsúzóul int még egyel, aztán ismét jelzúg a motor, újból megkezdi munkáját ember és gép egészen alkonyaiig. Az említett szövetkezetben ottjártunkkor már javában folytak a tavaszi munkák, a talajelókészltés, műtrágyázás és vetés. HEGEDŐS István mérnök, a szövetkezet agronómusa tájékoztatott erről röviden. — Mintegy 380 hektár árpa, 120 ha lóbab. 30 h borsó és 20 hektár zab vetését kezdtük meg. A munkához hat SEX 48-as és négy SPC 6-os vetőgép áll rendelkezésünkre. Ha zökkenőmentesen dolgozhatunk, úgy tíz nap alatt elvégezzük a vetést — mondta bizakodó mosollyal a mérnök. —■ Milyen árpafajták kerülnek a földbe? — Túlnyomó részt Ametyst, Elgina és Favorit. A fajták megválasztásánál természetesen g múlt évi tapasztalatokból Indultunk ki. — Milyen a műtrágya-készletük? — Mindenünk van, csak éppen ami a legfontosabb, a szuperfoszfát hiányzik. Mindössze 150 mázsával kezdtük a vetést, ami rendkívül kevés, mert egy hektárba legalább 45 kg-nyi foszfort szeretnénk bedolgozni. Reméljük, menetközben kapunk kellő menyiséget. Különben, hogy visszatérjek magára a vetésre, másfél hektáron vetünk kísérletképpen tavaszt búzát is. fSzóló- és Szyriusz-fajtátAz eredményektől (Folytatás a 2. oldalon.J Lapunk tartalmából Az őszinte építő bírálat szellemében Bátraké a szerencse Versenymozgalmak a szovjet mezőgazdaságban Ahol megértették a kor szavát Gépek, lombikok és a nő • Előtérben az exportfeladatok teljesítése A könyv ünnepe Vannak-e lehetőségek a gabonatermés növelésére Megfigyeléseim a kukoricatermesztésben Állatorvosok a jó hasznosság eléréséért A növények vízgazdálkodása Már-már azt hittük, hogy a február végi langyos, talajt melengető-szárító, fagymentes Időjárás állandósul. Csalódtunk. A természet csalóka játékot űzött a határba igyekvőkkel, a föld serény művelőivel. Áz erős éjszakai fagyok elodázták a tavasznyflást, lehetetlenné tették a vetést. Ez a „pálfordulás“ általában azoknak a mezőgazdasági üzemeknek kedvezett, amelyekben sok még a javításra váró gép, s elmaradtak az alapos felkészüléssel... A késlekedést némileg behozhatták ... Figyelmeztetés ez egyben: a patópálos gondolkodásmód, a ráerősködés bumerángkétn visszaüt. A legcélszerűbben, s tervszerűen hasznosítsunk tehát minden órát, percet, jó szervezési-termelési tapasztalatot, gépet, gépi eszközt, hogy a 6. ötéves tervidőszak első esztendejére kitűzött igényes tervfeladatokat jól megalapozottan kongresszusi lendülettel teljesíthessük- önellátókká váljunk gabonából, takarmányból, egyaránt. Hiszen köztudott: a jó takarmánybázis az állattenyésztés egyik fő előfeltétele. BESZÉLGETÉS A JÁRÁSI FÖAGRONÖMUSSAL A galántai járásban megkülönböztetett figyelmet fordítottak a tavaszi munkálatok alapos előkészítésére. A sikeres induláshoz idejében megtették a szükséges intézkedéseket. Február második felében három napos tanfolyamra Pleáfanyba hívták össze a járás mezőgazdasági üzemeinek agronőmusait, szakaszagronómusait, hogy részletesen tájékozódjanak a legfontosabb szakmai-szervezést jellegű kérdésekről. a központi és járási pártplénumok határozataival teljes összhangban. — Mível nitráttartalmú műtrágyákból egyáltalán nem bővelkedünk — tájékoztatott Iváuyi Vince mérnök, járási főagronómus —, azt tanácsoltuk a mezőgazdasági üzemek növénytermesztési szakembereinek, hogy a rendelkezésre állő mennyiséget a nit-: natálást illetően, a leginkább rászoruló, gyöngébben áttelelt vetésekre val több lesz a tavalyinál... Az éddl: gieknél nagyobb figyelmet fordítanak a járásban a tavaszi takarmánykeverékek vetésére, a hüvelyesekre, a többéves takarmányok szakszerű ápolására, hogy apadjon a takarmányozási gondjuk. Sző esett többek között a tavaszi munkák végzését sikeresen előmozdító tervszerűségről, a diszpécserszolgálatról, a járás lehetőségeinek jobb,' céltudatosabb hasznosításáról. Ennek Céltudatosan használjunk ki minden alkalmas percet, gépet, gépi eszközt, jó tapasztalatot az idei bő terméshoz amok elérése érdekében. Készenlétben szórják. Fagyok esetén részesítsék előnyben a műtrágyaszóró gépeket, ellenkező esetben meg a SLOVAIR repülőgépeit vegyék igénybe. A beszélgetés közben kiderült, aránylag jól teleltek az őszi vetések — még a kényesebb, jugoszláv fajták is,. amelyek érzékenyebbek a bószegény télre. Ami az őszi búza fajtaösszetételét illeti, a bőtermő fajtákat vetették túlsúlyban: a Szávát, a Jubilejná 50-et, a Kaukazt és a Mironovi 808-ast. Az utóbbi fajta és a Jubilejná 50 a márciusi biológiai leltárt követően CCC-t, vagy Retacelt kapnak fejtrágyaként. A tavaszi árpa vetése nem okoz különösebb gondot, mindössze ötezer hektárnyit vetnek, előtérbe helyezve majd ehelyett a kukoricát, amely jómegfelelően nemcsak a , járási mezőgazdasági igazgatóságon készítettek politikai-szervezési és intézkedési tervet, hanem valamennyi mezőgazdasági üzemben Is, melynek elkészítéséért és következetes betartásáért személyesen a szövetkezetelnöke,, vagy az állami gazdaság igazgatója felelős. A gépek műszaki felkészült ségéért, üzemképes állapotáért a fő gépesítő, üzemi gépesítő felel. Az Idén a kísérleti álloínás munka társaival is szorosabbá teszik az együttműködést, a mezőgazdasági üzemek vetőmag- és ültetőanyeg fajtakérdésben kérhetnek szaktanácsot, stb. (főleg az árpa, a kukorica esetében; milyen követelményekhez kell igazodniuk, a mi körülményeink között, ha azok külföldről származnak).. Az együttműködés' elmélyítéséért a járási föagronómust illeti a felelősség. KONGRESSZUSI LENDÜLETTEL . Noha sokoldalúan, felmérték a ta yaszi munkák sikerességét megalapozó lehetőségeket, nem árt megemlíteni: a mezőgazdasági. üzemek vezető-, szakember- és műszaki gárdáját és a dolgozó tötoegek kezdeményezőkészségét, annak fokozottabb felkarolását,' támogatását.' Nő meg azt is, hogy az emberek tudása, tehetsége, rátermettsége, megannyi jő ötlete, meglátása, véleménye nem mindig hasznosul a legmegfelelőbben. Ezt a forrást vétek jól kt nem aknázni, hasznosítani. A szocialista munkaversenyt, kongresszusi lendület hassa át: váljanak uralkodóvá a fejlettebb formák a „Dolgozz hibátlanul“ munkarendszer, amelynek széles körű elterjedése üdvös lenne a mezőgazdasági üzemekben is,1 ahol a minőségi követelmények juthatnának ilymódon előtérbe. Ezen a téren még többet is tehetne a Szövetkezeti - Földművesek Szövetségének Járási bizottságai A járási mezőgazdasági igazgatósággal karöltve, még az eddiginél is eredménysebb munkát végezhet, ha a szemléltető agitáció, hatékonyabbá válik a mezőgazdasági üzemekben. A járási tapasztalatcserék (gabonatermesztési, kukorlcatermesztési, stb.) általában jók, színvonalasak. De sose feledjék: ott a helyük a leggyöngébb eredményeket elérőknek, akik a legjobban rászorulnak az, okulásra 1 MI ÜJSAG A „VÖRÖS CSILLAGBAN“? — A vártnál kedvezőbben teleltek’ át az őszi vetéseink — újságolta örömmel a jóhírű közkedvelt, friss észjárású, hozzáértő szakember, Kaprinai elvtárs, akit az immár több mint ötezer hektáros, hat község határát átfogó közös gazdaság tagjai főagronómusi tisztségéből elnökhelyettesi posztra állítottak — Úgy hallom, a járásban a vetőgépek javítása körül nincs minden rendben. Nálunk már az őszi vetés után azonnal hozzáláttunk a főjavításukhoz. Sorra vettük — a sürgősségi szempontokat figyelembe véve — az egyes gépeket. A’ február végi jő idők felkészülten találtak. Sajnos, jöttek az erős éjszakai fagyok... Megakasztották a nagy lendületet. Ha az idő jobbra fordul, nem tétovázunk .., Hiszen eddig sem tétlenkedtünk. Asszonyaink, lányaink s természetesen a férfiak is! — végezték amit lehetett: a gyümölcsösben, a kertészetben — szőlőmetszés, gyümölcsfaápolás, melegágyak, fóliasátrak készítése, stb. A kertészeti dolgozóink most alapozzák 260 vagonnyl zöldségféle termelési előfeltételeit. Nincs is különösebb gond a Vörös Csillag-ban a felkészüléssel. Lehetséges — ha az Idő engedi —, mire e sorok nyomdafestéket látnak, már néhányszáz hektárba kiváló minőségű, jó fajtájú és csíraképességű tavaszi árpa hull . .. Hiszen az utóbbi években már februárban elvetették az árpát, s jő termést adott. (kovács)