Szabad Földműves, 1976. január-június (27. évfolyam, 1-25. szám)

1976-02-21 / 7. szám

SZABAD FÖLDMŰVES

GALAMBOS LAJOS:

1978. február 2Í.

Amikor az árnyék felülmúlja a valóságot.

Foto: —tt-H

10

Nagyon finom, nagyon puha hó esett, még az éjszakában is kékesfehéren világított. Kati a falu egyik mellékdíján sietett hazafelé. Félt. Nem tudta megmagyarázni magának: miért? Máskor is voltak szállóvendéget: de e mainak, akinek érkezését esti tizenegy Órára jelezték, nem közölték a nevét, címét. Csupán annyit: a szárnyvasüt felszámolásának vezetője fog nála lakni.

A puha hóban léptek követték. De nem ettől félt. Mások is laknak erre, nemcsak 6. Sokan szálltak le erről az utolsó járatról az állomáson. Nem nézett körül, csak sietett, hogy rendesen fogadhassa az éjszaka érkező vendéget. Az ilyesmit nem lehet a mamára bízni, elég gondja van annak a két gyerekkel.

Utolérték őt a lépések.

— Jó esetét, Kati — mondta egy férft. — Láttalak már a vonaton, intettem is neked, de nem vetted észre.

— Gábor, te vagy az? — nézett a férfira Kati. — Mit keresel a ml utcánkban?

— A szüleim halála óta nincs már közvetlen rokon a faluban. így az elvégzendő munka idejére lakást bérelt nekem a vállalat. Huszonhetes szám. Nem tudod, ki lakik ott?

— Harmat utca?

— Az.

— En lakom ott a két gyermekemmel meg az anyámmal — mondta Kati.

Egy cseppet megálltak.

Nagu szemekben hullott rájuk a hó. — En lakom ott a két gyermekemmel meg az anyámmal — ismételte Kati.

— Akkor — mondta Fejeő Gábor —, jobb lenne, ha visszagyalogolnék a városba. Van szálloda. Vonat, sajnos nincs többé. A buszok csak reggel négytől indulnak. Ez g kicsi vonat ntncs többé, Kati.

— Te számolod fel?- En.

— Éppen te?

— Az ember soha nem tudhatja, milyen munkát ró rá a sors.

— Ogy tudtam, te vasútépítő mérnök lettél.

— Ot, vasút, persze.

— Es rombolni jöttél a szülőföldedre?

— Rombolni is kell valakinek, ha az a rombolandó régi.

Odaértek a házhoz. Mostanában sorozatban gyártott, szabályos falust villa volt az.

— Fürdőszoba is van, és bevezetve a víz — mondta Kati.

— Tudom, jó kutakat nyitottak itt, két nagyváros is innen kapja a vizet. — Innen.

Álltak a kapuban egy cseppet.

— Ne gyalogolj te vissza a városba — mondta Gábornak Klskrompé Kati. —A vállalatod két hétre kötötte le a lakást, felét ki is fizette előre.

— Bárcsak ne lennék fáradt — mondta Gábor — s bárcsak ne ide telepítettük volna a szárnyvasüt felszámolási központját. Utasok helyett reggel romboló munkások szálíják meg a mi kicsi állomásunkat.

— Gyere már — mondta Kati. Bementek a lakásba. — Gyönyörű házad van — mondta Gábor. — Es bútor, és szőnyeg, ami bele tllik. Miből?

— A két gyerek tartásdíjából — nézett messze Klskrompé Katt. — Es a dohánygyárban műszakvezető vagyok. Technikust vizsgát tettem.

Fejeő Gábor nézte öt. Még mindig szép volt az asszony. Kívánatosán szép.

— Gyere — mondta Kati —, még ég a konyhában a villany, nyilván fent van anyám.

— Az én szobám hol lesz?

— Az utcai. Onnan nyílik a fürdőszoba egyik ajtaja.

— A szállóvendégek mennyit hoznak a konyhára?

—■ A rezsit. OTP, gáz, villany, adó. Amikor a kutakat csinálták, a kútfúrók főmérnöke két esztendeig lakott itt egyfolytában. Minden hó húszonhetedikén csak jött a vállalattól a pénz. Ezerháromszáz forint. Arra mérget lehetett venni.

— Mennyi gyermektartást kapsz?

— A konzervgyár igazgatójától havi kllencszázat, vizesjőmérnöktöl nyolcszázat.

— A te kereseted mennyi? '

— Prémium nélkül kettőezerkettő.

— A dohánygyárban.

— Ott.

— Onnan még nincs gyereked?

— Nincs.

— Miért?

— Félnek tőlem a férfiak. Azt mondják, sajnos, nem vagyok egyfordulós nő. Hát ebben igazuk van. Nem is.

— Uramisten — sóhajtott Fejeő Gábor és Kati nyomán bement a konyhába. — Jó estét, Johanka néni — mondta.

— No, nézd csak, a Gábor, hát létezik ez? — emelkedett fel válogatásából az ősz hajú matrónává kupálódott hajdani summásasszony. — Létezik ez? Csak nem te leszel a szállóvendégünk?

— De. ö lesz — mondta Kati.

— Mit is adjak hirtelenjében?

— Szomjas vagyok. Nagyon — ereszkedett le Fejeő Gábor a konyhai székre. — Ha lenne egy korty bor. Könnyű.

— Van fiam — mondta Johanka néni. —- Könnyű, flnqm ribízltborunk van. Most kaptunk öt litert a szövetkezettől, mert ugye, a gyümölcsösünket, amit negyvenötben kaptunk, most a szövetkezet használja. Bérletet fizet. Rendesen fizetnek mostanában, nem úgy, mint régebben. Hát te?

— Elünk — mondta Gábor.

— Pesten?

— Ott.

— Van lakásotok?

— Kétszobás, szövetkezeti.

— Gyerek? — töltött a néni.

— Kettő.

— Fiú? Lány?

— Két drága kicsi leány.

Johanka néni nevetett:

— Akár az én Katim is lehetett volna az anyjuk nem?

— Lehetett volna, Johanka néni —■ mondta Gábor és ivott. — Jó ez a ribizlibor. Töltsön még. Zsíros pörköltet ettem a városban.

— Töltsön csak, mama, töltsön — szólt Kati. — Nekem is.

Hiába ribizlibor volt, nagyon hódító volt. Mintha szerelemre gyútjó ámbrát kevertek volna belé. Akkor kellett volna ez, gondolta Gábor, akkor. S nem nekem, akkor se, Katinak kellett volna ez akkor. Amikor engem, a foltos nadrágú érettségizőt kinéztek innen. Nem ez a ház állt itt karkor persze, szabályos kubikus-summás ház állt itt még akkor, az utcának neve sem volt, csak úgy hívták: klsköz. Akkor, uramisten! Amikor a Kati utáni vágyban meg akartam halni. A

borotvapenge belehasított a csuklómba, amikor megtudtam, hogy Kati a konzervgyár igazgatójának lett a szeretője. Jaj! Annak a mély, éles vágásnak a nyoma itt van a csuklómon. Letörölni nem lehet. Az ember életéből semmit sem lehet kitörölni. Micsoda gyerekes, bolond dolog volt az. Pusztító szenvedély. Szörnyű, mik érhetik az embert. Szégyen. Nevetség. Egy olyan miatt, akiből csak számító, kicsi kis ringyó lett.

— Szereted a gyerekeidet, Kati?

— Miért ne? Maguk keresik a kenyerüket fogamzásuk óta. Gyere, nézd meg őket. Szépek. Mint a szerelemgyerekek általában.

Átmentek oda, ahol a gyerekek aludtak.

— Hát nem szépek?

— De. A gyerekek nagyon szépek tudnak lenni!

— A nagyobbik a konzervgyári.

— Gondolom.

— A kisebbik a vizes.

— Gondolom.

— A tieid milyenek?

— Az én Andreám minden idők legszebb Aranykontyú Királykisaszszonya, Tímea pedig minden idők Rosszcsont-Gyémántja.

Kiskrompé Kati megfogta a férft karját és maga felé fordította.

— Es a feleséged?

— ö az Asszony •— mondta Fejeő Gábor.

— Aki én lehettem volna?

— Aki talán lehettél volna rengeteg küszködés és nyomorúság árán. Még egyetemisták voltunk, amikor Andrea született. Se lakás, semmi. Kettőnk ösztöndíja nyolcszáz forintot tett ki. Az albérlet ötszász forint volt. Bizony. De boldogok voltunk. Panaszszó a szánkat el nem hagyta. Lehet, hogy másoknak kocsijuk van, villájuk van, nekem ez van: családom van. Két öltő ruhám van, egy hétköznapi, meg egy ünnepi. A feleségemnek csak egy télikabátja van, az is hároméves. A gyerekeknek van szánkójuk, biciklijük, bundácskájuk. Van Béla majmuk. Monika babájuk és rengeteg mesekönyvük. Este akármilyen fáradt vagyok, a tévémese tdején a váltamra ülnek és versenyt borzolják korán őszülő hajamat. Kettőnk fizetése ma már hatezer-kétszáz forint. Az órám a zálogházban van, mert Tímea beteg lett, és ki kellett hívnunk az orvost. Az a minimum, hogy az ember az orvos markába nyomjon egy százast, mindegy, honnan keríti elő. Mindegy.

Indult a szobája felé.

— Lefekszem — mondta. — Korán kezdünk reggel.

Johanka mama közben megvetette ott már az ágyat. Dohos szőnyegszag terjengett. Fejeő Gábor kinyitotta az ablakot. Kinézvén a havas tájra, azt gondolta: micsoda lány volt! Ez a Kati világra szólóan nagy szépségű lány volt. S mi lett belőle?

Цдуап, hát mi lett? Jól szituált polgár. Az is valami. Lefeküdt a tiszta ágyba.

Minden küzdelem nélkül az is valami gondolta. Van így. Sőt: így is lehet. De vajon olvasott-e már egy mesét a gyerekeinek?

Kati, pongyolában már, behozta a konyhából a ribizlibort.

—■ Hátha kérsz még — mondta.

— Nemigen.

— Hátha.

— Korán kezdünk reggel.

— Lebontjátok a drága kisvasutat.

— Le.

— Ahol én egyszer homlokon csókoltalak téged, Gábor.

— Emlékszem rá.

— Zavarodban akkor a kezed az én kicsi mellemre tévedt.

— Igen. Még gyerekmelled volt akkor.

— AkkorI — mondta Kati.

Es öntött.

—■ Holnap este már nem jövök ide — mondta a férfi. ,

— De miért?

— A bal csuklómon figyelmeztet a heg.

Reggel a munkagépeket és a munkásokat nekiindította ktsvasút szétrombolásának. így kell ezt minden régivel, gondolta még Fejeő Gábor, és reggelire szalonnát sütött a munkások közé ülve. Puhán hullott a hó.

Télidő a gyümölcsösben.

^sófi és Erzsi néni beszélgetTM nek kinn, a kapuban.

— Szép Idő volt máma, Zsóíí.

— Szép, szép, Erzsa. Csak már kellene egy kis hő. Nézd, itt jön Klári a szeretőjével. Azt mondják már megvették a gyűrűt. Te, Zsófim, jól járnak Forgácsék ezzel a fiúval.

Terefere

— Igen, a szövetkezet is jól járt vele. Azt beszélik, hogy mindenhez ért.

— Jő napot — köszöntenek a fiatalok.

— Jő napot.

— Hová, hová Igyekeztek?

— A klubba.

— Hát szép egy pár, Boris.

— Szép, szép, Erzsi. Nagyon összeillenek. Éppen, ahogyan a nagykönyvben elő van Írva. A legény egy fél fejjel magasabb a lánynál. Nagyon szépek.

— Te Zsófi, nekem valami mégsem fér a „begyembe“.

— Ugyan, mi ez már, ami nem tetszik?

— Klári tanító, főiskolája van, ez a fiú meg csak egyszerű munkás.

— Ö, te Erzsi, hát nem lehet mindenkinek főiskolája, ahogyan te elképzeled. Ki fogja vezetni a traktorokat?...

— No meg aztán a Klárin az a kabát, se ujja, se eleje. Az a rövid szoknya rajta, alighogy a fenekét eltakarja, összebújnak, nem is kell, hogy lefeküdjenek. Más volt az, Zsőfl, a ml fiatalkorunkban. Minden el volt takarva, még a boka Is. No igaz, hogy én lefeküdtem a szeretőm gatyájára annak Idején, de az olyan bő volt, a boldogult magához rántott, betakart vele, azt sem tudták, hogy egy vagy kettő van alatta. Más volt az, Zsőfl, a ml fiatal korunkban.

— Hát már más, Erzsi. No, de miért mondjam másképpen, mint ahogy volt. Én Is odafeküdtem a boldogult János mellé. Nem vártam, hogy az oltár elé vigyen. Igaz, már akkor jegyesek voltunk. Megértem a mai fiatalokat is, meg a módjukat is.

— De más volt az abban az Időben, Zsőfl.

— Hát más, Erzsi, más. Akkor mi voltunk fiatalok, most meg ezek.

(Illés)

A határozatok megvalósításán a sor

A galántai járásban sikeresen befejeződtek a CSEMADOK alapszervezeteinek évzáró taggyűlései. A tagság számot adott az elmúlt időszakban végzett munkáról. Az elért eredményekről Mézes Rudolf elvtárs, a CSEMADOK jb dolgozója tájékoztatott. Elmondta, hogy az alapszervezetekben levő aktivisták csaknem százszázalékosan eleget tettek megbízatásuknak. Az értékelő beszámolók tartalmasak voltak, eléggé kritikusan felfedték a fogyatékosságokat is. Reálisan elemezték a múlt évi határozatok teljesítését és a vezetőség Irányítókészségét, aktivitását.

A beszámolókban és a vitákban külön is szóltak a népművészeti és népművelési munka sikereiről. Mindezek mellett ismertették a soron következő időszak tennivalóit és arra mozgósították a tagságot, hogy az eddiginél is lelkesebben végezzenek kultúrmunkát.

örvendetes, hogy az alapszervezetek többsége aktívan bekapcsolódott hazánk felszabadításának 30. évfordulója tiszteletére Indított felajánlási mozgalomba. A szervezetek mindegyikében ünnepi üléseket tartottak az évforduló kapcsán, melyeken a legjobb szavalók, irodalmi színpadok, színjátszó csoportok és esztrád együttesek is felléptek. E tekintetben kedvező volt az értékelés, hiszen egyre aktívabb kuitúrtevékenység folyik az alapszervezetekben. Bizonyltja ezt, hogy növekszik az énekkarok, színjátszócsoportok, Irodalmi színpadok száma. A cltera-együttesek száma Is tizenháromra emelkedett. A járásban, sőt azon kívül is dicséretes hírnevet szerzett a Šaľa nad Váhom-i [vágsellyeij Tóth Lajos vezette Vörösmarthy-klub, ahol a kuitúrtevékenység magas fokon érvényesül. Molnár Iván vezetésével nagy érdeklődést váltott ki a Csillagászati kör. Egyébként a járás alapszervezetei szép hagyományokkal büszkélkedhetnek az író-olvasó találkozók megrendezésével kapcsolatban Is.

Az elért eredmények ellenére szólnunk kell a fogyatékosságokról is. A járásban levő harminckét alapszervezet közül, Vozokanyban (Vezekényben), Malá Mačán (Klsmácsédon) és Boldogon (Boldogfán)

alig folyik említésre méltő szervezeti munka.

A CSEMADOK járási bizottsága az évzáró taggyűlések befejeztével arra törekszik, hogy a határozatok gyakorlati megvalósításával életre keltsék a passzív alapszervezeteket. Ennek érdekében még szorosabbra fűzik kapcsolataikat az alapszervezetekkel, az aktivistákat is határozottabb feladatok teljesítésével bízzák meg.

A CSEMADOK évzárók pártunk közelgő XV. kongresszusa jegyében zajlottak le. így az elfogadott munkatervek értelmében az alapszervezetekben előadásokat tartanak a CSKP harcával, történetével kapcsolatban. Hatékonyabbá teszik az együttműködést az Ifjúsági szervezetekkel, melynek során közösen ismertetik meg a fiatalokkal a választások jelentőségét, illetve előkészületeit. Nagyobb gondot fordítanak idén a helyes világnézeti és internacionalista nevelés elmélyítésére is. Krascsenics Géza