Szabad Földműves, 1975. július-december (26. évfolyam, 27-52. szám)
1975-12-13 / 50. szám
1975. december 13. SZÖVETSÉGI SZEMLE. 5 Még mindig csökkenthetjük az abraktakarmány-fogyasztást ж „Az építésben szerzett érdemekért“ állami kitüntetés viselőié a Rlbany Élsz (topolőany Járás) az elmúlt években sokat hallatott magáról, nem mindennapi gazdasági eredményeivel. Idén ugyancsak meg kellett fogni a dolog végét, vezetőnek, beosztottnak egyaránt, sok problémát kellett megoldani, de ennek ellenére sikeresen zárják a gazdasági évet. Szerződéses eladási terveiket teljesítik, sőt tejből a központi szervek felhívására válaszolva a XV. kongreszszus tiszteletére százezer litert adnak terven felül. Ez bizony nagy szó, főleg akkor, ha figyelembe vesszük, hogy az állatok haszon szerinti takarmányozásával, a fejadagok helyes összeállításával kilenc vagon szemes takarmányt takarítanak meg havonta. Nem csoda, hogy Michal Sabolöik mérnökkel, a közös gazdaság fiatal elnökével, Emil Bohuá elvtárssal, az üzemi pártszervezet elnökével és a munkaérdemrendes Michal Urbančokkal, az ellenőrző bizottság elnökével arra kerestünk választ, hogy a tejtermelés szintjének tartása mellett, milyen módon csökkenthető az abraktakarmány fogyasztás. Urbanőok elvtárs, a sok tapsztalattal rendelkező szakember — tíz évig a Dedina Mládež-1 (Ifjúságfalva) szövetkezetben dolgozott, mint példás zootechnikus — fején találta a szöget. Elmondotta, hogy annak idején teheneik napi tejhozama darabonként tíz liter volt, de úgyszólván alig etettek abraktakarmányt. Viszont a lucernát négyszer kaszálták és hatvan mázsás hektárhozamot értek el száraz anyagban számítva. A jó minőségű lucernaszénát mohón fogyasztották az állatok. A silókukorica hektárhozama (zöld állapotban) az öntözött területen 1300 mázsa volt. A tehenek tehát a szálas takarmányhoz elegendő szilázst is fogyasztottak. Véleménye szerint azért fogy jelenleg olyan sok szemes takarmány, mert kevés gondot fordítunk a szálas takarmányok termesztésére és a termés jó minőségű begyűjtésére. Az öt éve kormányt forgató elnök teljes mértékben egyetértett a volt zootechnikus érveivel. Beismerte, hogy a földterülethez viszonyítva kevés az évelő takarmány. Kifogásolja, hogy a cukorgyár túl nagy víztartalommal szállítja a répaszeletet szövetkezetüknek. Ha egy kicsit megpréselnék, akkor könnyebben száríthatnák. A jövőben arra törekednek, hogy silókukoricából és répaszeletből is nyerjenek lisztet, illetve szemcsézett takarmányt. Idén tizenkét vagon szemet nyertek a szilázsra termesztett kukorica egy részéből és minden számosállatra megközelítőleg száz mázsa szilázst tartósítottak. Ennek ellenére nem bővelkednek a takarmánnyal; istállóként rendszeresen ellenőrzik az abraktakarmány-fogyasztáSt. A közös gazdaságban a tehenek évi átlagos tejhozama több mint 3000 liter. Az elnök épp az abraktakarmány csökkentése szempontjából egy kicsit visszatekint a pár évvel ezelőtt uralkodó állapotokra. Akkoriban a tehenek évi tejhozama mindössze 2760 liter volt. A fogyasztást úgyszólván egy munkahelyen sem ellenőrizték. Az állatokat nem csoportosították hasznosság szerint. Azonban, amikor tervszerűen kiselejtezték a kevés tejet adó teheneket, és helyükbe jó hasznosságúakat állítottak, lassan javulás történt. A haszon szerinti takarmányozás, a megfelelő fejadag és nem utolsó sorban az állatok jó gondozása a titka annak, hogy járási méretben is élen haladnak a tejtermelésben. Az egyesült efsz-ben azonban még mindig fokozható a tejhozam. Amíg Nasticén 3500, Ribanyban 3200, a tehenek évi tejhozama Bošanyban viszont csak 2900 liter. Ezek az adatok már az év elején figyelmeztették őket az aránylag egyforma Jozef Kortýi szocialista brigádja 7433 liter tejet termel terven felül . feltételek között dolgozó etetők munkájának rendszeresebb ellenőrzésére. Legutóbb a vezetőség által kijelölt szakcsoport Bošanyban tett javaslatokat és ezek gyakorlati megvalósítása után a literenkénti 24 dekát 22 dekára csökkentik. A háromnegyedéves számvetés azt mutatta, hogy egy liter tej előállításához 33 deka abrakot etettek fel. Tehát egy kis pazarlás történt. Épp ottjártamkor ülé„A talajjavítási dolgozók kezemunkája és ügyessége hazánkat új erővel gazdagította“ — ez a felirat díszeleg a litvániai ANTANASZ SZNECSUKSZ kolhozban felállított obeliszken. Ebben a kolhozban négy évvel ezelőtt fejezték be a szükséges meliorációs munkálatokat. Ettől az időponttól kezdve olyan terméshozamokat érnek el, amilyenek becsületére válnának a Szovjetunió déli részein, csernozjom földeken gazdálkodó mezőgazdasági üzemeknek is. Hektáronként átlagban 50 mázsa szemtermést érnek el! Olyan földterületen, ahol még a közelmúltban csupán 14—15 mázsát arattak hektáronként. S ez a példa nem egyedülálló. A legutóbbi évtized alatt Litvániában egymillió 276 ezer hektár vizenyős, mocsaras területet csapoltak le. A litvániai talajjavítási dolgozók tapasztalatairól nagy megelégedéssel beszélt 10NASZ VELICSKA elvtárs, a Litván SZSZK meliorációs és vízgazdálkodási minisztere. Litvániában, amely köztársaság a Szovjetunió jelentős területet kitévö nem csernozjom körzetének részét képezi, és földjein nagy a nedvességtöbblet, a melioráció különösképnen fontos. A csekély párolgás mellett (meleg hiányában) csaknem hasonló vagy teljesen azonos talajdomborzat, fokozott aciditás (savanyúsági érték), bozótosság és kövesség feltételei között a melioráció képezi a talaj terméshozam-növelésének s ezzel a mezőgazdasági termelés fokozásának egyetlen lehetőségét és módját. Az állandóan vizes, vagy időközönként vizenyős és mocsaras területek e köztársaságban 3 millió 645 ezer hektárt, azaz Litvánia földterületének 54,4 százalékát teszik ki. A vizenyős területek komolyan hátráltatják a mezőgazdasági termelés belterjességének fokozását. A burzsoá Litvániában sok földműves felismerte a talajjavítás megoldásának szükségességét. Amennyire képességüktől tellett, harcoltak is a talaj nedvességtöbblete ellen. Viszont az egyéni tulajdon és a felaprózott szántóterületek a nagyabb arányú ta- Iaijavftást lehetetlenné tették. Ezt a célt a burzsoá litván állam anyagilag nem támogatta. Ennek következtében a burzsoá Litvánia fennállásának húsz esztendeje alatt csupáh 11 BCfl hektár földterületet csapoltak le és tettek így a mezőgazdasági termelés számára használhatóvá. Ez körülbelül megegyezik meliorációs dolgozóink két heti teljesítményével. Szovjet-Litvánia talajjavító szervezetei elsőrendű technikával rendelkeznek: 1365 egykanalas, 1413 többkanalas árnkásó génnel, 2184 földgyaluval, 3687 egyéb speciális meliorációs berendezéssel és traktorral. A köztársaságban elsőként 1949-ben a Penyevezsi Meliorációs Állomás alakult meg. Igen jól bevált és egy év múlva már öt ilyen szakosított talajjavítási gépállomás működött. A talajjavítást ebben a köztársaságban a leghaladóbb módszerekkel végzik. Az 1965-ös évtől kezdődően a vizenyős talajokat alagcsövezik. Az alagcsövezés nagyarányú elterjedése az agyagból készült csövek előállításának gyorsütemű fokozását tette szükségessé. Ezért három új, szakosított csőgyárat létesítettek. Egy további ilyen hatalmas gyáregység épül Ignalinszkban. A nyitott vízgyűjtő és levezető csatornákat egyre gyakrabban helyettesítik zárt csatornákkal. Kizárólag ez minden száz hektáron 2,5—3 hektárral több, mezőgazdasági termelésre felhasználható földterületet jelent. A gépek olyan munkaigényes feladatok elvégzésében helyettesítik az emberi munkaerőt, mint amilyen az árkok betemetése, a csatornák lejtőinek megszilárdítása stb. A litván falu szocialista átépítése és az állam hatékony támogatása kedvező feltételeket teremtett a mocsaras és vizenyős talajok elleni harc megindításához. A talajjavítás növekedésének dinamikáját a következő számadatok jellemzik: míg 1980-ban alagcsövezéssel csupán 35 ezer hektárt csapoltak le, 1970-ben már 130 ezer hektárt és az idei, 1975-ös évben az alagcsövezéssel lecsapolt terület 150 ezer hektárt tesz ki. Most, amikor a melioráció már megteremtette a nagy és állandó terméshozamok elérésének egyik döntő feltételét, amikor az állam erre a célra komoly összegeket fordít, rendkívüli fontosságot nyer a talajjavítás! technológia kérdése. Az első esztendőkben a talajjavító szakemberek feladatukat csupán a vízlevezető csatornák és a lecsapoló hálózat kiépítésében látták. A lecsapolt területek kellő hasznosítását a kolhozokra és a szovhozokra bízták. Az ilyen munkamegosztás nem segítette elő az anyagi költségráfordítás gyors megtérülését. Más munkaszervezési módszereket kellett keresni. A gyakorlat azt mutatta, hogy helyesebb a munkák komplex elvégzése. Ez azt jelenti, — komplex módon, folyamatosan kell elvégezni a lecsapoló rendszer kiépítését, a bozótok és a kövek eltávolítását, a fagyökerek kiszedését, a talaj elegyengetését, bekötőutak kiépítését, valamint a meszezést, ha ezt a savanyú talaj megköveteli. A réteken és legelőkön a talajjavítók feladata még a szántás, az évelő füvek vetésének, az itatók felállításának elvégzése is. A kolhozdolgozók — egyáltalán nem indokolatlanul — a lecsapolt területeket a termelés aranytartalékának nevezik. Míg 1965-ben egy gazdaságra 287 hektár lecsapolt terület jutott, napjainkban ez körülbelül már 1000 hektárt tesz ki. Az öntözőrendszerek létesítését ez 1965 ös évben kezdtük meg. Napjainkig ezek az öntözőrendszerek köztársaságunk számos kolhozában és szovhozában jó eredménnyel üzemelnek. Tapasztalataink azt mutatják, hogy c zöldség öntözése a terméshozam 70— 80 százalékos növelését eredményezi, a gabonafélék hozama öntözés mel lett 50 százalékkal emelkedik, a ré tek és legelők hozama pedig csak nem megkétszereződik. A 9. ötéves terv időszakban a Litván SZSZK-ban alagcsövezéssel 750 ezer hektár földterületet és további 300 ezer rétet és legelőt tesznek termővé. Jelentős területeken további öntözőrendszereket építenek ki. Ilyen Szovjet-Litvánia hozzájárulása a melioráció ossz szövetségi terveinek teljesítéséhez a 9. szovjet öt éves terv időszakában. (APN) Az Idén kilenc hónap alatt 1223 esetben történt tűzeset. ^*Az okozott kár meghaladja a 132 millió koronát. A könyörtelen lángok 27 ember halálát okozták, 145-en pedig menekülés közben súlyos égégj^eebeket szereztek. Ha egy kis összehasonlítást végzünk a múlt év hasonló időszakához képest, egyrészt eredménynek könyvelhetjük el, hogy valamivel csökkent a tűzesetek száma, azonban az anyagi kár 83 millió 725 ezer koronára emelkedett. Ezek a számok nem fedik teljesen a valóságot, mert ha figyelembe vesszük, hogy a károsult üzemrészlegek hosszabb ideig kiestek a termelésből, és ennek következtében nem sikerült teljesíteni a tervfeladatokat, a kár összege meghatványozódik. Feltehetjük a kérdést, vajon miért végezhet ilyen nagyméretű pusztítást a tűz, a népgazdaság különböző szakaszain? A válasz egyöntetű: az üzemek vezetői, dolgozói nem törődnek eléggé a tűzvédelmi előírások betartásával. Több helyütt a tűzoltóberendezéseket valósággal elbarikádozzák, elrejtik, és ha felcsapnak a lángok, nem tudják azokat Időben használni. A dolgozók nem eléggé elővigyázatosak munka közben és emiatt is sok tűz keletkezik. Például a zvolení „Bučina“ fafeldolgozó üzem hegesztői túl magabiztosan dolgoztak a gyúlékony faanyagok között, ennek következtében lángba borult az egyik részleg és 32 milliós kár keletkezett. A bratislavai „Slovnaft“ kőolajfinomító üzemben kevésbé kiváló anyagot tároltak meleg helyen. A robbanás következtében tetemes kár keletkezett, még szerencse, hogy emberéletben nem esett kár. Érthetetlen, hogy az illetékesek miért nem vették figyelembe az árukísérő Iratokat, amelyben nagy betűkkel volt feltüntetve, hogy az anyaggal milyen módon kell bánni. A vranovi járás „Čaklov“ Efsz-ének zamutovi részlegén а ТА—150 típusú forró levegős agregát a nem kielégítő karbantartás miatt felrobbant. Több ezer pulyka elpusztult, a lángok 1 millió 674 ezer korona értékű állatot és berendezést tettek tönkre. A Stará Ľubovňa-i járás Štráznicei „Sas“ nevű szövetkezetben fittyet hánytak a tűzvédelmi előírásokra és a fűtőtesteket gyúlékony anyagok közelében helyezték el. A gyorsan elharapózó lángok martaléka lett mintegy 308 910 korona értékű berendezés. A tűzvédelmi előírások betartására megfelelő ellenőrző rendszert építettek ki Szlovákla-szerte. Sajnos, a gyakorlat azonban azt mutatja, hogy számos esetben a vezető káderek gondolkodás nélkül aláírják az ellenőrzésről szóló iratot, még olyan esetben is, ha az illetékesek az üzem kapuját sem lépik át. A kéményseprőknek az év minden hónapjában át kellene vizsgálni az üzemek és a családi házak kéményeit. Ezzel szemben ml történik a gyakorlatban? A kéményseprő bekopogtat a házba, ahol egy kupica kisüstivel, vagy jó borral kínálják s minden további kérés nélkül aláírják a munkalapját. Nem általánosíthatunk — tisztelet, becsület azoknak, akik lelkiismeretesen teljesítik hivatásukat —, de sajnos, nagyon sok olyan kémény van, amelyet évek óta nem tisztított a kéményseprő. A felgyülemlett korom, ha szikrát kap, meggyullad és tüzet okozhat. Ha elzáródik, az épületben felgyülemlik a fűtőtestekből kiáradó széngáz és mérgezést, halált idézhet elő. Sajnos, nemrég Poprádon széngáz-mérgezésben halt meg egy apa a lányával együtt, mert a kémény nem húzta ki elég erősen a kályhában keletkezett gázokat. A családi házak építése közben a tetőszerkezetet tartó faanyagokat ne építsük be a kéményekbe, mert ez ís tűzveszélyt rejt magában. Ma már faluhelyen is elszaporodtak a különböző villanymelegítők, amelyektől könnyen tüzet fognak a lakberendezések. Sajnos, az ezermesterek számos esetben maguk is készítenek különböző fűtőtesteket, amelyek már nagyon sok tüzet okoztak. Jó lenne, ha a helyi tűzoltó egyesületek tagjai meglátogatnák az otthonokat és a kéménytől kezdve a fűtőtestekig felülvizsgálnák, hogy az elhelyezésük megfelel-e a tűzvédelmi előírásoknak. Ugyanezt kellene tenniük a gazdasági épületekben, a különböző intézmények irodáiban, amelyekben nyilvántartást kellene vezetni arról, hogy a melegítőket, főzőket, melyik szobában, hol helyezték el. Ha ezt megtennék, sok kellemetlenségnek vehetnék elejét. Űjabban a nemzett bizottságok kötelesek tűzvédelmi ellenőrzéseket végrehajtani a családi házakban. Sajnos, a járási tűzoltó egyesületnek sok esetben nem terjesztették fel az ellenőrzéskor észlelt fogyatékosságokat tartalmazó Jelentést. Ezért országos méretben Is csak néhány olyan családiháztulajdonost büntettek meg, akik még a legelemibb tűzvédelmi előírásokat sem tartották be. (balia) Lovišková Anna csoportja is jelentős mennyiségű abraktakarmányt takarít meg. sezett a technikusok bevonásával a kiszélesített vezérkar. A szemes takarmány-fogyasztás csökkentésének módjáról, lehetőségeiről eltérőek a vélemények, de abban megegyeztek, hogy a terimés takarmány és a szilázs nagyobb arányú felhasználásával, a takarmány Ízesítésével, kevesebb abrakot használnak fel. Az egyes gazdasági részlegek dolgozói vállalták, hogy mintegy 638 mázsa szemes takarmányt takarítanak meg. örvendetes, hogy a takarékossági verseny mozgatói, előrelendltőt a szocialista brigádok, amelyeknek tagjai Igazán jó gazda módjára dolgoznak munkahelyükön. LoviSková Anna vezetésével kocagondozók 1710 kg abraktakarmányt megtakarítanak. Emellett a XV. kongresszus tiszteletére tett vállalásuk értelmében kocánként húsz malacot választanak el. A tervezettnél jóval több malacot adnak a hizlaldának. Kiváló munkájuk ellenében a bronzérem várományosai. Jozef Kortýg fejőcsoportja már megkapta a bronzérmet és ebből az alkalomból vállalta, hogy terven felül négyezer liter tejet termel. A lelkes csoport állja a szavát és jó takarmányadag-összeállítással, szakszerű gondozással 9,28 literes napi átlagos tejhozamot ért el. A kecsegtető eredmény alapján a XV. kongresszus tiszteletére még további 3433 liter tejet termelnek terven felül. Az abrakfogyasztást már most 22 dekára csökkentették literenként, de tovább keresik a lehetőségeket a lehető legnagyobb takarékosságra. A gazdaságban a különböző véleményeket figyelembe véve nem könnyű, de lehetséges, kevesebb abraktakarmány-fogyasztással is magas tejhozamot elérni. Ehhez azonban szükséges kellő mennyiségű és jó minőségű terimés takarmány, az etetési technika korszerűsítése és a lelkiismeretes gon■ dozás. Balia József A vezérkar — Michal Sahulčik mérnök, elnök, Emil Bohuš, üzemi pártelnök és Michal Urbanőok, az ellenőrző bizottság elnöke — a szemes takarmánnyal való takarékosság lehetőségeiről vitázik. A tűzmegelőzés legyen közügy
