Szabad Földműves, 1975. július-december (26. évfolyam, 27-52. szám)

1975-12-13 / 50. szám

SZABAD FOLDMCVES

■к»

Í87íL December 13.

Vajon a kétezer lelket számláló község 608 cigányszármazású munkaképes lakosa közül hány személy nincs alkalmazásban? —

— Egy pillanat, kikeressük ,,. Csupán egy. Igen, egy személy, aki ellen ez ügyben már eljárást indítottak ...

Sárovce fSáró) község életében mindig fontos tényező, milyen a „közhangulat“ a cigányszármazású falubeliekkel kapcsolatosan. Éppen ezért — személy szerint is — érdekelt, hogyan vélekedik erró'l a falucska néhány lakosa: (Sajnos, a múltbeli elfogultság nyomai még egy-két válaszon érezhetőek voltak.)

Egy negyven év körüli férfi, akivel emeletes háza előtt beszélgettem:

— Mikor a családi házam -már tető alatt állt, dolgoztam kint az udvaron. miközben beszólt egy ismerős „roma": „Te, Pista!? Szép lesz a' házad ... Az asszonnyal elhatároztuk, mi is ilyet építünk ... Kölcsönözhetnéd a tervet, átnéznénk, meg aztán belülről is látni szeretnénk ezt a palotát .. .* A szomszédom — aki ezt hallotta, csak kuncogott, átkiabált a kerítés fölött: „Ez a ... akar építeni? Hát megáll az eszem.“

Gondoltam, ha építeni akar, miért ne építsen. A későbbiek folvamán abban segítettem neki, amiben csak tudtam. „Roma“ barátom a „palotáját“ azóta már tető Slá is hozta, s őszintén mondom én ennek jobban örülök, mint ó maga.

Egy idősebb fejkendős néni — aki találkozásunkkor éppen az élelmiszerüzletből lépett ki — a kérdésről a következőképpen vélekedett:

Na, hallja?! Ne is emlegesse. Hogy mit csináltak most az üzletben ... Kettő közülük az istenért sem állt sorba a pult előtt, előre tolakodtak. S mikor aztán szóltunk nekik, ezt felelték: Azt hiszitek azért, mert mi cigányok vagyunk. kinyithatjátok ránk a ...“ Virtuskodó nép, ez kérem! Hogv a faluban mennyit loptak ezek régebben ... hajaj... akkor sze1 retem őket látni, mikor a hátam közepét ...

Egv ötödik osztályba járó iskolás fiúcska így beszélt róluk:

— Nekem sok cigánvfid barátom van. s az iskolában is jól megértjük egvmást. Az ő szülei is a szövetkezetben dolgoznak .. .

— „BOLDOG VAGYOK, HOGY AZ £N GYEREKEIM MÄR TANULHATNAK“.

A Baranya i-cigányházaspárt az egyik tehénistállóban találtam meg, ahol éppen elkezdték a délutáni fejést. A szorgoskezű emberek serényen, begyakorolt mozdulatokkal végezték feladataikat. A munkahelyükön rend, tisztaság uralkodott.

Mivel Baranyaiék „csak egy éve“ kerültek erre a munkaterületre, felmerült bennem a kérdés: Nem okozott kezdetben gondot a tapasztalatlanság?

— Tudja, — szólt a férj, — amikor mi Idekerültünk, a szakmában már akkor sem voltunk „mai gyerekek“. Ugyanezt a munkát végeztük Csehországban is, de aztán hazajöttünk ...

Baranyainé — miután gondosan megmosott egy három napja született kisborjút — büszkén mutatta: „Ugye milyen szép? Mi segítettük őt a világra. Kedves jószág, megszolgálja a gondoskodást...“

Baranyaiék nemrégen építették fel a minden igénynek megfelelő új házukat.

— Azt, hogy ma ez a ház áll, az állami támogatásnak is köszönhetjük. Ugyanis megvásárolták a péróban levő vityillónkat, amiért értéken felüli, szép összeget kaptunk.

Az állatgondozók nem könnyű munkája fegyelmet —, köznap és ünnepnap egyaránt —, kitartó munkát igényel. A reggeli és az esti műszak folytán inkább nappal van szabad idejük. Vajon hogyan és mire használják fel ezt az időt Baranyaiék?

— Szabad idó? Mint a falun élő férfiak, általában én is a ház körül dolgozom, etetem az apróállatokat, szóval mindig akad valami, amit szükséges elvégezni.

— Az általános házimunka a három gyerek körüli teendő jóformán lefoglalja az egész napomat — mondja az asszony. Persze, a tévé esti műsorát mindig végignézem. Érdekel minden, amiből az ember tanulhat, amivel egy anya a gyereke javára válhat...

A házaspár tizenötévés lánygyereke szakmát tanul. Ha elvégzi a ta nonciskolát mint varrónő dolgozik. A két fiatalabbik gyerek állítólag már most elhatározta mi szeretne lenni, mi is az, ami őket a legjobban érdekli.

Mikor a dolgos, szorgalmas emberekkel beszélgettem, időközben megérkezett a részleg zootechnikusa. A köszönés után így szóit a házaspárhoz: „Elhoztam a pénzjutalmat. .. Ezt a napi 9,2 literes tejátlagért érdemelték ki. További jő munkát, sikeres együttműködést . . .“

Szűcs zootechnikus elismeréssel beszélt Baranyaiékról és a néhány dicsérő szó után ennyit mondott:

— Jó együtt dolgozni ezekkel az emberekkel... de hasonló jó munkát végez a másik szakaszon a Virágcigány házaspár is, akik szintén a legjobb dolgozók közé tartoznak ...

„ROMA“ AZELŐTT A LÄBÄT IDE NEM TEHETTE BE...

Virág József és felesége Teréz, öt éve dolgozik a tehenészetben mint állatgondozó. A férfi azelőtt Bruntálban végezte ugyanezt a munkát. Itt

némi gondolkodás után felmerült a kérdés: ha Virág József azelőtt Is érzett vonzalmat a szóbanforgó beosztás iránt, s gyakorlata is volt benne, miért kellett a kenyér után hoszszü kilométereket utaznia, miért nem helyezkedhetett el a szövetkezetben? Az állatgondozó válasza elég elszomorító volt:

— Az igazság az, hogy ide azelőtt a lábát „roma“ nem tehette be. Egykét vezetőember is tele volt előítéletekkel, s ezzel — „mérgezte“ a többi dolgozót. Persze változott a helyzet, s azoknak, akik még mindig ellenünk vannak, munkánkkal bizonyítjuk hozzáértésünket.

Teréz, a feleség, nyugodt, elégedett asszony. Három gyerek anyja, tudja becsülni a pénz, és sokat tesz családja boldogságáért.

— Férjemmel, együtt szépen keresünk, havonta ötezer koronán felül.

A gyerekek igazán úgy öltözködnek, ahogyan ez való, persze gondjai vannak az embernek .,. A lakásunk már eléggé elavult. Emeletes házat szeretnénk építeni, már megvannak hozzá az anyagi feltételeink.

Amikor Virágné az építésről szólt, férje arcé felderült, s nagy lelkesedéssel -ö is bekapcsolódott a beszélgetésbe: — ... mert ugye, ha aláírjuk azt a tíz évet a szövetkezetben, — ez is szép összeggel jár, meg aztán mar évek óta erre gyűjtjük a pénzt. Én legalább is bízom abban, hogy mi is fel tudjuk építeni a házunkat, úgy mint más becsületes, dolgos ember..,

Azok a falusi és szövetkezeti vezetők — akikkel a helyi cigánykérdésről beszélgettem — ha nem is megelégedéssel, de bizakodva szóltak a még létező problémák megoldásáról. 'A vélemények közül a következő kettőt emelném ki:

Obert Kálmán, a hnb alelnöke, a szövetkezet közgazdászának helyettese:

— Személy szerint — ezen a téren — a legnagyobb eredménynek tartom azt, hogy képesek voltunk megszüntetni a pérót, nem túl hosszú Időn belül.

Erőnkhöz mérten mindenben elő kívánjuk segíteni cigányszármazású polgártársaink kielégítő életkörülményeit, fejlődésüket. Hogy ezt egy-két példával is ábrázoljam; a napközt otthonokban jóformán minden mé§ nem iskolaköteles cigánygyermek részére biztosítjuk a helyet, s az idősebbeknél még előforduló analfabetizmus ellen is harcolunk tanfolyamok rendezésével.

Hlinčík František, a szövetkezet mellett működő pártszervezet elnöke, a személyzeti osztály vezetője:

— Minden embert csakis elvégzett munkája, helytállása szerint értéke-, lünk.. jutalmazunk. Hogy dolgoznak itt cigányszármazásúak is? Ez természetes. S ha ilyen ütemű lesz ezen munkatársaink fejlődése, mint ezidáig, bizonyos idő múltán a „cigány“ megkülönböztető jelző is elmarad.

Mikor Virág József azt találta említeni: „én büszke vagyok, hogy idáig is eljutottam“ — ezen a mondatán hosszan eltöprengtem. Szerettem vol na magam előtt látni annak a statisztikai felmérésnek az eredményét, mely a következőkre ad választ: va jón minden egyes állampolgár érté. keli — büszke arra —, milyen pozitív változáson mentek keresztül — mondjuk — az utolsó tíz év alatt cigányszármazású embertársaink? A kimutatás eredménye — véleményem szerint — elég elszomorító lenne ami legtöbbünk nézetének megváltozását követeli: ha még észlelünk cigányszármazású állampolgáraink viselkedésében munkához való viszonyában hiányosságokat, jó tanácsokkal, jellemformáló ráhatással segítsünk nekik. Ugyanis a zon emberek számára, akik a leg alacsonyabbról indultak, a legkisebb gát — gúnyos vélemény — is buktató lehet. Éppen azért hangsúlyozom mégegyszer — a konkrét segítség — szócskát, ami a jövőben a követ kezőket eredmé nyezheti: nemcsak a Virág Józsefek és társaik , de mind annyian tudunk majd örülni annak. hogy cigányszármazású állampolgáraink idáig eljutottak.

KALITA GABOR

Ezeket a szép házakat cigányszármazású állampolgárok lakják.

Karácsony elolt majdnem mindenkit elkap vásárlási láz. Üzleteinkben bó az árukészlet és így kiválaszthatják a családtagoknak, rokonuknak, ismerősöknek szánt ajándékot. Foto: —tt—

A gépesítés mestere

Elmúlhat úgy is harmincöt esztendő egy ember felett, hogy sehol se lehessen abban felfedezni rendkívüli, látványos momentumokat. Belány József szerint az volt élete legizgalmasabb pillanata, amikor a kisfia megszületett. Talán éppen azért, mert alig tudott róla. Szezón volt akkor is, s neki éjjel-nappal kint kellett lennie a mezőn. De ez rég volt. Azóta született egy kislánya is és sok minden megváltozott. Csak egy dolog nem: a kampány, ami évről-évre ismétlődik.

Tulajdonképpen simán telt el az a harmincöt esztendő, szinte észrevétlenül tűntek el benne az eddigi évei. Hiszen a napjai nagyjából egyformák, akár hosszúak, akár kurták, akár esősek, akár szárazak. Csak egy a fontos: hogy a gépek menjenek. Az a jó, ha úgy érzed, számon se tartja senki, hogy a világon vagy. Ez azt jelenti, hogy jól megy a munka. De álljanak csak le a gépek, amikor járniuk kell: rögtön tapasztalhatod, hogy számon tartanak, hogy pontosan tudják merre vagy. Ha egyformák s látszólag szürkék is napjaid, számon kérik, miképpen töltötted azokat.

Belány József alaposan megtanulta ezt tizenkilenc év alatt. Rég tudja, hogy a gépesítenek Ilyenek a napjai, nem tehet róla sem ő, sem más. Megtanulta, hogy a munka dandárjában ünnep nincsen. Ilvenkor sok a tennivaló, nem állhat le a motor akkor se, ha az óra szerint rég letelt a munkanap.

„A gépesítő — kulcsember a modern mezőgazdaságban.“ Ezt mondták neki a gépesítöképző szakiskola oktatói az ötvenes években. Hogy ők lesznek a szocialista mezőgazdálkodás előfutárai. Tizenhétéves volt akkor a strážnei legény és bár nem is értette egészen a szót, lfogy előfutár, de jól megtanulta a mesterséget és az emberséget is.

— Persze, nagyon meg kellett izzadnunk, hogy 5700 hektáron eljussunk a nagy terméshozamokig — vallja magáról és a munkatársairól. — Pláne, hogy errefelé sok a nagyon munkaigényes, kényes ipari növénv. Itt csak szívós kitartással, szigorú fegyelemtartással lehet eredményt elérni.

— Amikor 1963-ban ide kerültem a Král. Chlmec-i Állami Gaz■daságba főgépesítőnek, a gazdaságban alig volt ötven traktor, de azok is rosszak voltak. Nagyon nehezen ment a munka. Ezért többször is el akartam menni innen. De aztán az elmenetelt mindig elhalasztottam valamiért. Legelébb azért, mert épp akkor „eszkabáltunk“ itt össze egy új gépet a cukorrépa begyűjtésére, majd azt ki kellett próbálni. Akkoriban még nem készítettek ilyet a gyárak. A mi gépünk jobban sikerült, mint reméltük, már-már feltalálónak kezdtem hinni magam. Hát, hogy mehettem volna el?

— Aztán meg jöttek az új gépek, amelyeket itteni viszonyokhoz kellett átalakítani, s azért nem mehettem. Később egyszerűen azért, mert éppen akkor nagyon sok volt a munka, nem hagyhattam a társaimat. Végül egészen Ideragadtam.

— Nem bánta, meg?

— Nem. A nagyüzemi földművelésben mindig van valami új, mindig lehet többre törekedni.

— Milyen a gépparkjuk?

— A régi gépeinket kiselejteztük, nagy teljesítményű gépeket vásároltunk, jelenleg a gépparkunk értéke meghaladja a 27 millió koronát. A hatodik ötéves tervidőszakban újabb 20 millió koronát költünk gépekre. Például jelenleg van 120 traktorunk, 11 teherkocsink, 10 permetezőnk, 19 gabonakombájnunk, s az egyéb gépi felszereléseink értéke meghaladja az ötmillió koronát.

— Ilyen óriási gépparkkal csak szívós kitartással, szigorú fegyeíemtartással lehet eredményt elérni. Mi a fegyeiemtartás alapja?

— Először is ismerni kell az embereket. Mindenkit személy sze rint. A gépesítésben dolgozó 140 embernél az átlagos életkor alig éri el a huszonöt évet. Van egy 32 tagú ifjúsági szocialista munkabrigádunk is. Munkaerőből nincs hiányunk. Nekem az elvem, hogy az ember előbbvalő a gépnél. Ha azt akarjuk, hogy a gépek rendbe legyenek, a kezelőjét sem szabad soha elhanyagolni. Segíteni keil nemcsak a munkahelyén, de emberi gondjaiban is. Ne csak követeljünk, hanem adjuk meg a járandóságát is. Nálunk az átlagos kereset 3500 korona. Látja, én a munkatársaimtól nem is tudok olyasmit kérni, amire azt ne mondják, hogy rendbe van, meglesz! És valóban meglesz! Nálunk a virradattal kezdődik a munka, és nem mindig ér véget besötétedéskor. De a gépesítésben ez nem lehet vita tárgya. Nem mondhatom, keresnek is szépen az embereim, rendszerint többet, mint én, a főnökük, s ez így van rendjén. Megdolgoznak a pénzükért keményen.

— Ahogy tudom, nyolc község határát kell megnövelniük.

— Valóban ez egy kissé nehezíti a munkánkat. De az a fontos, hogy a gépek mindig üzemképesek legyenek. Különben gazdaságunkban a mezei munkát 98 százalékra gépesítettük.

— A karbantartáson is sok múlik. Milyen a műhelyük?

— Mi a gépjavítóinkat, traktorosainkat, gépkezelőinket rendszeresen iskoláztatjuk. Jómagam is sokat tanulok Távúton elvégeztem a főiskolát. A gépek karbantartását naponta ellenőrizzük. A javítóműhelyünk megfelel a mai technika követelményeinek.

Belány József, a Kráľ. Chlmec-i Állami Gazdaság főgépesítöje kötelességtudó, csendes, higgadt ember. A fegyelmet viszont megköveteli. A gépek üzemeltetésénél az üzemanyagnormák betartása minden traktorosnak kötelező.

— Hallottam, hogy több újítása van?

— Nem tartom számon. A tavalyi újításom 300 ezer korona megtakarítást eredményez gazdaságunknak.

— Gondolja,..megbecsülik a gazdaságban? '

— Természetesen. Úgy anyagilag, mint erkölcsileg. Többször részesültem kitüntetésben. Dicsérő és elismerő okleveleken kívül, tavaly miniszteri kitüntetést kaptam.

Illés Bertalan