Szabad Földműves, 1975. július-december (26. évfolyam, 27-52. szám)
1975-11-08 / 45. szám
SZABAD FÖLDMŰVES 197 S. november I. 10 |^| i késztette Lenint, hogy a felkelés mellett dijntsön? S egyáltalán mit láthattak a vezetők, akiknek a tényékhez kellett szabniuk a terveiket, abból, ami Oroszországban történt? Vajmi keveset. A tízezer kilométeres birodalmat nem lehetett áttekinteni; százmillió ember állandóan változó akaratát és hangulatát nem lehetett pontosan nyomon köveni. Annyit mindenki tudott, hogy a parasztok lázonganak és földet akarnak: a katonák lázonganak, és nem akarnak harcolni; a munkások lázonganak, és kenyeret akarnak. De hogy ezek az általánosságok pontosan mit jelentenek, azt senki sem tudhatta. Amit pontosan lehetett tudni, az a két főváros állapota volt. Nemcsak azért, mert a politikusok mind itt éltek, s a maguk szemével tapasztalták, mi történik. Most derűit csak ki igazán, mit jelent az, hogy a szovjeteket akkor választják újra, amikor a választók akarják. Moszkva ás Petrográd hangulata szinte napról napra változott, s napról napra változtak a szovjetek is: új emberek bukkantak föl, új programmal, új követelésekkel. A Kornyilov-puccs olyan volt, mint a gátszakadás. S nemcsak a puccs, még inkább, hogy a szovjet ezután sem akarta átvenni a hatalmat. Azt mindenki látta, hogy M1RKÔ LÁSZLÓ: (RÉSZLET) Kornyilov elsöpri a kormányt, ha a szovjetek nem kelnek a védelmére. Azt pedig a munkások pontosan tudták, mi lett volna a sorsuk, ha a kozákcsapatok elfoglalják Petrográdot. Most már a bőrükre ment a játék. S a szovjet, ahelyett, hogy az ő életűkkel törődött volna, még csak tárgyalt. S még mindig inkább a puccs támogatóival egyezkedett, mint velük. A puccs idején a Petrogádi Szovjet küldötteinek egyharmada volt bolsevik. Egy héttel a puccs kudarca után a két főváros szovjetében a bolsevikok voltak többségben. A Petrográdi Szovjet elnökévé Trockijt választották, akit néhány nappal ezelőtt engedtek ki a börtönből. ★★★ Mi indította a felkelést? Lenin így érvelt: Az erő. A bolsevikok a két fővárosban s jó néhány szovjetben megszerezték a többséget; a parasztok és a katonák a bolsevikokat fogják támogatni, mert tőlük kaphatnak földet és békét; Németországban, Csehországban, Olaszországban megmozdult a proletariátus. A veszély. A szövetségesek fegyverszünetet köthetnek Németországgal, hogy megfojtsák a világforradalmat; Kerenszkij megnyitja a frontot, s átadja Petrográdot a németeknek; a reakció újabb puccsot szervez. A nép belefásul, hogy senki sem cselekszik, s ha a bolsevikok nem szánják magukat rá a cselekvésre, belőlük is kiábrándul. Az ellenség gyengesége. A nép kiábrándult a kormányból, mely nem adott sem kenyeret, sem földet, sem békét; kiábrándult a szovjet vezetőkből is, mert nem vették át a hatalmat; a szociálforradalmárok és mensevikek körében egyre nagyobb a fejetlenség. Mi szólt a felkelés ellen? A felkelés ellenzői így érveltek: Az erő. A bolsevikok napról napra erősebbek lesznek. Az ellenfél gyengesége. A kormány s a többi szocialista párt egyre inkább elveszti befolyását. A saját gyengeségünk. Igaz, hogy a bolsevikok a két fővárosban megszerezték a többséget, de ez még nem jelenti azt, hogy az országban is többségben vannak. Az ellenfél ereje. Igaz, hogy a nép kezd kiábrándulni a kormányból, de a legütőképesebb csapatok még Kerenszkijt támogatják, s ilyen erővel a bolsevikok nem rendelkeznek. A veszély. Ha a bolsevikok támadnak és leverik őket, végképp megsemmisítik a forradalmat. Lenin végkövetelése az volt: mi erősek vagyunk, az ellenfél gyenge, tehát támadni kell, hogy megszerezzük a hatalmat. Ha nem támadunk, a forradalmat kockáztatjuk. A felkelés ellenzőinek végkövetkeztetése ez volt: ml erősek vagyunk, az ellenfél gyenge, tehát minek támadni, a hatalom úgyis a miénk lesz. Ha támadunk, a forradalmat kockáztatjuk. Ugyanaz volt a céljuk, ugyanazokat a tényeket ismerték, ugyanazokat az érveket használták, s még homlokegyenest ellenkező következtetésre jutottak. ★★★ A felkelés nem akkor kezdődik, amikor eldördül az első lövés. Az október lB-i vitán azoknak volt igazuk, akik azt mondták: a harc már megkezdődött. Akkor amikor a Petrográdi Szovjet a bolsevikok kezébe került; amikor 12-én a szovjet megalakította a Forradalmi Katonai Bizottságot; amikor 15-án a petrográdi helyőrség határozatot hozott, hogy a szovjet engedélye nélkül egyetlen alakulatot sem vezényelhetnek el a fővárosból. Aztán már minden úgy ment, mint a karikacsapás. 18-án a főváros helyőrsége elhatározta, hogy csak azokat a parancsokat hajtja végre, amelyeket a szovjet jóváhagy, s ezzel lényegében alárendelte magát a bolsevik Petrográdi Bizottságnak; 20 án a Forradalmi Bizottság minden alakulathoz biztost küldött, s így gyakorlatilag is átvette a helyőrség vezetését; 22-ét „a Petrográdi Szovjet napjává“ nyilvánították, minden üzemben és minden alakulatnál gyűléseket tartottak, ahol nyíltan beszéltek a felkelés szükségességéről. £ ugyanazon a napon a húszezer fegyverest számláló Vörös Gárda megtartotta konferenciáját. Tehát azoknak volt igazuk, akik azt mondták: semmit sem kell tenni, minden megy a maga útján, a felkelés úgyis elkerülhetetlen, s azt majd maga a nép robbantja ki, mindenféle szervezkedés nélkül. Mindez valóban olyan volt, mintha pusztán a nép spontán mozgalmáról volna szó. S minden olyan nyíltan történt, mind eddig is mindig. Trockij aki a Petrográdi Szovjet elnökeként az előkészületeket irányította, rendkívül ügyesen keverte a kártyát. Amiről mindenki tudott, abba nem lehetett belekötni. Igaz, hogy a Vörös Gárda fegyverkezett, de a Vörös Gárda a Petrográdi Szovjet hivtalos alakulata volt. Igaz, hogy a Forradalmi Katonai Bizottság megszervezte a csapatokat, de a Forradalmi Katonai Bizottság a Petrográdi Szovjet hivatalos szerve volt. S a Petrográdi Szovjet minden alkalommal kijelentette: ezekre az intézkedésekre azért van szükség, hogy megvédelmezzék a várost az esetleges ellenforradalmi provokációktól, s fenntartsák a rendet. Azt viszont, hogy nemcsak a spontán tömeghangulatról van szó, nemcsak arról, hogy „Petrográdon valami készül“, nem tudta senki. Csak néhány tucat bolsevik vezető tudta, hogy a Forradalmi Katonai Bizottság nemcsak a csapatokat szervezi, hanem titokban már a felkelés pontos haditervét is elkészítette. S hogy amíg a munkások és a katonák a forradalom szükségszerűségéről beszélnek, a bolsevik vezérkar a felkelés napját is kitűzte. Ha a munkások nincsenek annyira elkeseredve, ha a katonák nem gyűlölik úgy a háborút, aligha lett volna forradalom Petrográdon. De végeredményben mégis Leninnek lett igaza. Mert a kormányt októberben nem a katonák és munkások felbőszült tömege söpörte el, mint februárban, hanem a néhány ezer válogatott fegyveres, akit a legnagyobb titokban és a legnagyobb gonddal szerveztek meg a harcra. ★★★ Októberben nem vonultak százezrek az utcára, mint februárban. Nem lobogtak zászlók és transzparensek, nem énekeltek, nem kiabáltak; az utcasarkokon nem harsogtak szónokok. Viszont vér sem folyt. A petrográdi felkelésnek legfeljebb tíz áldozata volt. A Téli Palota ostromlói közül hatan estek el, a védők közül senki. Most derült ki igazán, mennyire értelme volt a gondos előkészületeknek. A 25 én reggel megjelenő újságokban semmi hír sem volt a felkelésről. Ugyanaznap reggel a Petrográdi Duma küldöttséget menesztett a szovjethez: lesz-e tüntetés, mert ha igen, azt 24 órával előbb be kell jelenteni a város képviselőtestületének. Észre sem vették, hogy a felkelés már lezajlott, befejeződött, győzött. Bizonyára nem megy minden ilyen simán, ha a kormánynak lett volna ereje védekezni. Csakhogy Kerenszkijt ekkor már alig néhány alakulat támogatta, s az is csak ímmel ámmal. A Téli Palotát védő hat páncélautóból öt átállt a felkelőkhöz. A Mihajloszkij tüzériskola lövegeivel együtt még a támadás kezdete előtt elhagyta a palotát. A kozákok ígérték, hogy küldenek segítséget, de nem küldtek. A Pál hadapródiskola megüzente, hogy menne harcolni, de nem mehet, mert fél a mellette állomásozó gránátosezredtől. Az első tüzpárbaj után a maradék kozákok és sok tiszt is megszökött. A női zászlóalj, melyet Kerenszkij azért alakított, hogy megszégyenítse a harcolni nem akaró katonákat, este megadta magát. Harcolni a felkelők se nagyon akartak. Hogy a helyőrségre nem nagyon számíthat, azt a Forradalmi Katonai Bizottság is tudta. A fővárosban állomásozó katonáknak február óta egyetlen kívánságuk volt: ne vigyék őket a frontra, ne kelljen harcolniuk. S a nyolchónapos semmittevés után a fegyelemnek végképp semmi nyoma sem volt. A felkelők terveiket épp azért a vörösgárdistákra, a matrózokra és néhány válogatott katonai alakulatra építették. A helyőrségtől csak jóindulatú sem legességet vártak, s azt, hogy sakkban tartsák a tiszti iskolásokat. A Téli Palotát már jóval korábban bevehették volna, de a Szmolnij sürgetésére Csudnovszkij mindannyiszor visszaüzent: elfoglalhatná a palotát, de nagyon sok vérbe kerülne. Ami "forradalom esetén nem a legmeggyö zőbb érv. A palotát végül is nem harc árán foglalták el. Az oldalbejáratokon, pinceablakokon egyre több felkelő szivárgott be a palotába: nem harcolni, agitálni. Eleinte elfogták és lefegyverezték őket. Aztán egyre többen lettek, s végül ők fegyverezték le a tiszti iskolásokat, akiknek ugyancsak nem volt kedvük harcolni, s megijedtek az ágyúzástól, bár a 30—35 lövésből csupán kettő találta el a Téli Palotát. De ugyanígy zajlott mindenütt a felkelés. A kormányépületeket, a pályaudvarokat, a város stratégiai központjait szinte egyetlen lövés nélkül foglalták el. Amikor a tiszti iskolások megszállták a hidakat, osztagokat vezényeltek ki, melyek elkergették őket. Volt, hogy a hadapródok visszamentek, s ők kergették el a vörösgárdistákat; némely híd háromszor-négyszer is gazdát cserélt, anélkül, hogy bármelyik fél elsütötte volna a fegyverét. A kormánycsapatok az egész felkelés alatt egyetlen kísérletet tettek: Sztankevics, az ideiglenes kormány biztosa, egy csapat hadapróddal kivonult, hogy visszafoglalja a telefonközpontot. Egy bolsevik zászlós és egy kormánypárti hadnagy negyedórás szópárbajt vívott; eredmény nélkül. Az ablakból kényelmesen lelőhették volna a támadókat, de nem lőttek, mint ahogy azok sem lőttek. Elfogtak két teherautót, s elbarikádozták magukat a kapu előtt. Amikor megjelent két bolsevik páncélautó Sztankevics azonnal szabad elvonulást kért, amit meg is kapott, s a támadók nyugodtan visszamentek a Téli Palotába. Gyávák voltak a felkelők? Aligha. Az elkövetkező években volt alkalmuk bebizonyítani az ellenkezőjét. S még júliusban megmutatták: ha felbőszítik őket, habozás nélkül kockáztatják az életüket. De most nyugodtak voltak és magabiztosak. Annyira meg voltak győződve erről, hogy eszükbe sem jutott kételkedni a győzelemben. Ha ellenállásba ütköznek, bizonyára harcolnak. De így, miért vért ontani? Arra a néhány polgárra, katonatisztre, hadapródra, akik nem akarják megérteni, hogy az ő világuknak vége, elég rákiáltani, hogy elkotródjanak. S ha elkotrődtak, megvalósul a szabadság, a béke, az igazságosság birodalma. Ma Oroszországban, s holnap az egész világon. Ä barátság jegyében »!♦ ❖ v ♦í. V ❖ * V ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ♦I. A * ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ A Nagy Októberi Szocialista Forradalom hatalmas lépést jelentett az emberiség történetében. Megszületett a világ első szocialista állama. A Szovjetunió ezek után olyan fejlődésen ment keresztül, mely méltón Igazolta V. I. Lenint, aki hosszú éveken át harcolt a józan ész kérlelhetetlen fegyverével egy új, jobb világ megteremtéséért. A világ első szocialista államához olyan mély és őszinte barátság fűz bennünket, amely mind erkölcsi, mind gazdasági szempontból ösztönző biztosítéka annak, hogy fejlődő szocialista társadalmunk jó úton haladjon egy olyan nemes cél felé, amely az anyagi és szellemi javak bőségét tükrözi, az élet- és munkafeltételeink további javulását eredményezi. A Csehszlovák Szovjet Barátsági Hónapot e mély és őszinte barátság, testvériség jegyében ünnepeljük hazánkban. A Nové Zámky-i (érsekújvári járás), melyet a barátsági hónap küszöbén látogattunk meg, ugyancsak színes, sokoldalú programmal készült fel novemberre, amit a Csehszlovák Szovjet Barátsági Szövetség járási bizottságának munkaterve körvonalaz. Többek között tervbe vették egy 30 tagú szovjet turistacsoport fogadását, szovjet népiegyüttes szereplésének biztosítását, találkozók rendezését a járás területén levő szovjet katonai alakulatok képviselőivel. Továbbá a szovjet irodalom népszerűsítése céljából könyV- kiállítások rendezését, Ki mit tud a Szovjetunióról? — vetélkedők szervezését és nem utolsó sorban a szövetség taglétszámának növelését. Persze, arról is értesültünk, hogy a barátsági hónap műsorát a többi társadalmi szervezetek, főleg az ROH, a SZISZ és a CSEMADOK aktív és sokrétű kulturális munkája is gazdagítja, vagyis a rendezvények sikere céljából elmélyült együttműködés bontakozik ki. Sok lenne felsorolni mind a 243 alapszervezet munkatervét, amelyek a járásban működnek. Kiragadva egy-két példás rendezvényt szeretnénk szemléltetni, hogy hazánkban napról napra erősödik e barátsági mozgalom és érzékeltetni az említett járásban élő szovjet barátok komoly hozzáállását a kultúrmunkához. A járási bizottság legfőbb rendezvényei közé tartozik a már említett Szovjetunióból hazánkba látogató IATLMAS népiegyüttes Nové Zámky-i fellépése, melyre november 16-án kerül sor a Szakszervezetek Házában. Biztosan nagy sikert aratnak majd barátaink és színes műsoruk elnyeri a Nové Zámky-i közönség rokonszenvét. A járási székhelynél maradva megemlíthetjük, hogy a város két nagy üzemének az Elektrosvit-nek és a Brašnának alapszervezetei többek között vetélkedőt rendeznek dolgozóik részvételével. A vetélkedő témája szovjet vonatkozású, kultúrával, ipari termeléssel és a hatalmas állam földrajzával kapcsolatos kérdések megválaszolása. Ezt kultúrműsor követi, melyet az említett vállalatok tanoncai készítettek elő a közönség számára. Tovább tallózva az egyes alapszervezetek műsorában — mely, nem győzzük hangsúlyozni, rendkívül változatos és sokrétű — kiemelhetnénk egy-két akciót a Stúrovoi (párkányi) Alapfokú Kilencéves Iskola alapszervezetének rendezvényeiből. A tanulók szovjet filmek megtekintését tűzték ki célul. A filmek után közös beszélgetéseken vitatják meg a látottakat. Amellett, hogy megismerik a szovjet filmgyártás remekeit, filmesztétikával is foglalkoznak, ami elválaszthatatlanul hozzátartozik egy művelt fiatal tudásához. Ezen kívül még több szovjetunióbeli tanulóval szeretnék levelezés útján felvenni a kapcsolatot. Ez egyrészt hozzájárul orosz nyelvtudásuk fejlesztéséhez, másrészt pedig így ismerhetik, így barátkozhatnak meg igazán szovjet pajtásaikkal. A Stúrovoi városi alapszervezet színvonalas kultúrműsorok mellett könyvkiállítást rendez, így járulnak hozzá — a világirodalomban oly előkelő helyet elfoglaló — szovjet—orosz irodalom ismertetéséhez, népszerűsítéséhez. Azt a 30 tagú szovjet turistacsoportot, amelyről már szóltunk a járási bizottság terveinek ismertetése közben, a Dvory nad Žitavou-1 (udvardi) Baromfikeltető Üzem dolgozói látják vendégül. Šuranyban kiállítást rendeznek a Nagy Októberi Szocialista Forradalom eseményeiről, mely bizonyára tanulságos és sokatmondó lesz a látogatók számára. Vállalkoztak továbbá a Csehszlovák— Szovjet Barátsági Szövetség nevét viselő munkabrigádok megszervezésére. Szép feladat, hisz a járásban már 35 munkabrigád viseli a megtisztelő nevet, ebből hat kiérdemelte a szocialista címet is. A Dolný Ohaj-i Efsz a baráti szövetség nevét viseli. Emlékestjeikkel, melyek ezek után kerülnek megrendezésre, bizonyára rászolgálnak majd a megtisztelő névre. A komjetice] szövetkezet versenyez a megtisztelő név elnyeréséért. Kár, hogy több szövetkezet nem kapcsolódik be a versenybe, amely nyilván még jobb eredményekre ösztönözné a szövetkezeteket. Részletezhetnénk még oldalakon keresztül az említett alapszervezetek terveit. Nem győzne az olvasó csodálkozni: mennyi szív, mennyi munka, gondosság hajtja az embereket, a barátság elmélyítésének útján, amely jellemformáló hatásával olyan szép eredményekre ösztönöz. Meg vagyunk róla győződve, hogy a Nové Zámky-i járásban, sőt hazánk valamennyi szovjetbarát szervezetében olyan alapos munkát végeznek, mint az említettek, s olyan akciókat rendeznek a barátsági hónap alatt, melyek méltóan juttatják kifejezésre azt a megbonthatatlan őszinte barátságot, mely a Szovjetunióhoz fűz. Barak László
