Szabad Földműves, 1975. január-június (26. évfolyam, 1-25. szám)
1975-04-26 / 17. szám
ф ALACSONY SÓTARTALOM — KISEBB TOJÁS. Egyes tojótartók annak érdekében, hogy a trágya víztartalma kisebb legyen, csökkentik a takarmány sótartalmát, s ennek eredményeképpen a tojók kevesebb vizet is fogyasztanak. Bizonyíték van azonban arra, hogy ennek az ára a tojáshozam csökkenése leheti Egyes kísérletek szerint, ha a tojótyúkok takarmányában a sótartalom az általában ajánlott 0,5 % alá esik, kevesebb takarmányt fogyasztanak az állatok, veszítenek testsúlyukból és csökken a termelésük. Ezzel szemben nem észleltek hátrányos hatást a tojás súlya, a tojáshéj vastagsága és beltartalmi értéke tekintetében, ha csökkentették a só mennyiségét. A kísérletekben a 0,5 százalékos sótartalmú kontrolltakarményt 0,25 %, 0,125 %-os és nátriumklorid-mentes takarmánnyal hasonlították össze. A sónélküli takarmányon tartott tojók termelése gyors ütemben csökkent, de ugyanolyan gyorsan kezdtek ismét normális szinten termelni, amint a takarmány sótartalmát a helyes arányra javították. A másik két kísérleti csoportnál kisebbmérvű termeléscsökkentést észleltek, és ezt is a sóhiányos takarmány etetését követő négy öt hét múltán. * A TŐJÜK ÉLETKORA ÉS A TOJÁSOK NAGYSÄGA. Spanyol kutatók 100 leghorn tojó életkorát és tojástermelését vizsgálva megállapították, hogy a 15 hónapos tyúkoknál volt a legmagasabb a nagy tojások aránya és a tojások száma. Az egyéb korú tojók nagy tojásainak aránya alacsonyabb volt, s a ketrecenként! tojásprodukciő átlagsúlya 60 hetes kor után állandósult. • BIOT1NHIÄNY OKOZTA VESZTESÉGEK A PULYKATENYÉSZTÉSBEN. Külföldi pulykatenyésztők a biotinhiány következtében tolitörést, bélgyulladást, íncsuszamlást és hasmenést tapasztaltak állataikon. Fokozódott az elhullás! veszteségük is. A gyakorlat szerint a biotinszükséglet tápkilogrammonként 0,200— 0,300 mg-ra becsülhető. A keltetési időszakban a tojássárgájában a biotintartalom eléggé állandó, a napospipék májának biotinszintje viszont ennek az időszaknak az előrehaladtával csökkent. A fehérje-' takarmányként kizárólagosan etetett hús- és heringlíozt növelte a biotüihiány tüneteinek gyakoriságát. Kutyánk egészségvédelme Házőrzőnk bizonyáru megérdemli, hogy törődjünk vele — még anyagi áldozatok árán is —, ha megbetegszik. Ahhoz azonban, hogy felismerjük betegségét, vagy legalábbis azt, hogy nem egészséges, elsősorban magunknak kell tisztában lennünk néhány, a kutya betegségére utaló tünettel. Senki sem kívánhatja el tőlünk a pontos diagnózist, hiszen ennek megállapítása az állatorvos feladata. Vannak azonban a kutya betegségének olyan tünetei, amelyekebői mi magunk is következtethetünk a kutya bajára. Az alábbiakban néhány olyan élősködőre hívjuk fel a figyelmet, amelyek kutyánk egészségét károsítják. A BOLHÄSSÁG MEGSZÜNTETÉSE A kutya egyik legkellemetlenebb élősködője a bolha. Kiirtása azért nehéz, mert petéiket leginkább nem a kutyákon, hanem annak környezetében rakják le. Kártételük abban áll, hogy szívják a kutya vérét és mozgásukkal izgatják a bőrt, minek következtében a kutya nemcsak a bolhacsípéstől, hanem a bőrének izgatásából származó viszketéstől is nyugtalankodik, vakaródzik. Egyes fajták — már egy-két bolhu jelenléte miatt is — allergiássá válnak, s bőrükön úgynevezett .bolha-ekcéma“ alakulhat ki. A bolhairtás azért nehéz, mert el kell pusztítani a kutyán levő bolhákat, és környezetében a bolhapetéket is. Igen elterjedtek külföldön a bolha elleni szerrel preparált nyakörvek, amelyek elpusztítják a kutya által felszedett bolhákat. A bolha-nyakörv azonban hatástalan a környezetben újratermelődő, petékből kikelő bolhák ellen. A kezelést bízzuk állatorvosra. Egyszeri kezelésre, a kutya nagyságának megfelelően, csak 0,5—3 dl vizes oldatot szabad elkészíteni, mivel az oldat állás közben elbomlik és veszélyessé válhat a kutya szervezetére. A peték elpusztításának egyetlen biztos módszere, ha a kutyaház körül fertőtlenítjük a talajt, pokrócát (alom) elégetjük, a bolhátlanítássul egyidőben. Célszerű ugyanekkor megvizsgálni a kutya bélsarát: vannak-e galandférgek benne? A bolha ugyanis az uborkuinag alakú galandféreg terjesztője, így a bolhátlanítást helyes összekötnünk a galandférgek elhajtásával. TETVESSÉG, RÜHÖSSÉG A kutyáknál a tetvesség nem gyakori, de egyes elhanyagolt környezetű kutyáknál előfordulhat. Ugyanígy a rühesség is. Akárcsak a bolhásságnál, itt is jellemző a kutya állandó vakaródzása, sőt a kutya tépi a szőrét, rágja a bőrét. A tetveket és petéiket a szőrön és a szőr tövében szabad szemmel is felfedezhetjük. Ezek mákszem nagyságú szürkés-fehér képletek formájában jelentkeznek. A rühatkák ezzel szemben szabad szemmel nem láthatók, viszont láthatjuk kártevésük nyomán a bőrelváltozásokat: a bőr korpás, rugalmatlan, megvastagodott és ráncos. Az elváltozások leggyakrabban a fejen, a nyakon vagy a has alján kezdődnek és elterjedhetnek a kutya egész testén. A tetvességet a bolhássághoz hasonlóan igyekezzünk megszüntetni, ám itt az egyszeri bekenés nem használ, mert a petékből különböző időpontban kelnek ki a tetvek. A kezelés tehát abban áll, hogy naponta legalább háromszor kell bekenni a testfelületet. A rühesség megszüntetése dolgában is feltétlenül forduljunk állatorvoshoz, mert ennek a gyógymódnak véghezvitele is a szakemberre tartozik. B. A. A HÍM TERMEKETLENSÉGE Nem mindig betegség! Fiatal pároknál a hím gyakorlatlansága miatt az első költés tojásai terméketlenek lehetnek. Üreg hímeknél viszont „kihagyások“ jelentkezhetnek. Zsúfoltság esetén a lassan párosodó hímeket a „konkurrencia“ elzavarhatja. A nagytestű, különleges alakú vagy különös tollazatú hímek ügyetlenségből, nehézkességből nem párosodnak. A fiatlanság oka lehet például az is, ha az ideges tojó hirtelen feláll. Helytelen faralakulás esetében farok-szabályozással eredményt érhetünk el. Egy hímre csak akkor mondjuk, hogy terméketlen, ha két tojóval is eredménytelen a párosodása. Félénk, ideges, lassan párosodó hímeket a késő délutáni órákban a tetőn össze kell engedni a tojóval szoktatás végett. Fertőző betegség (például paratifusz) következtében tönkremehet a hereszövet. A TOJÓ TERMÉKETLENSÉGE Oka általában a petefészek és petevezető rendellenes működése vagy betegsége, avagy rendellenes fejlettsége. Az öreg tojóknál a tojásrakások közötti idő egyre hosszabb lesz, ke sőbb évente már csak 2—3- szor tojnak. A petovezető idült gyulladásakor a héjképző mirigyek hiányos működése folytán hibás héjú tojások jöhetnek létre. Kivételesen hormontermelési zavarok vagy fejlődési rendellenesség is oka lehet a tojásrakás elmaradásának. A galambok nemiszervi betegségei AZ EMBRIOELHALÄS ÉS BEFULLADÁS Korai elhalás oka lehet a tojáshéj kóros elváltozása vagy rendellenes héjképződése miatti szemcsés szerkezete. Ilyenkor megindul ugyan a fejlődés, de az átvilágítás alkalmával látható, hogy az érhálózat helyett kétoldalt 1—1 vastag kékesvörös vonal képződött. A héj enyhe sérülését enyves papírral vagy bélyegszéllel be lehet ragasztani, A külső hő, meleg eseten egy nappal rábbi, hidegben egy nappal későbbi kelést eredményezhet. A paratifusz kórokozója belekerülhet a tojásba, és az embriót a fejlődés bármely szakában elpusztíthatja (germinatív fertőzés). Rendellenes fekvés, ha például a csőr a has felé fordul — vagy torzképzűdmények a csőr alsó vagy felső kávájának hiánya, keltőnél több láb, vízfej stb. — esetén befullad az embrió. Kelésnél csak akkor segítsünk, ha gyógykezelés, az ásványi anyagokkal való helyes ellátás, vitaminpótlás, vagy „átpárosítás“ ellenére sem képes a fióka áttörni a héjat keléskor. A kelés idején hallható hosszas kopogás esetén a légkamránál hegyes fúróval készítsünk nyílást, és csak akkor folytassuk az „elsősegélynyújtást“, ha a vérerek már felszívódtak. A tojás visszamaradása esetén előbb próbáljak meg a tojásnak a tojócsőből való kitolását a hasfalon át alkalmazott enyhe és óvatos nyomással, s ha így a beavatkozásunk nem eredményes, adjunk hormonális segítséget. A durva művi, vagy gyógyszeres beavatkozás a tojáshéj összezúzódását válthatja ki, ez pedig súlyos következményű tojócsőgyulladáshoz vezethet, (rk) ezőleinket igen sok kár* tevő, élősdi kártétele, de jelentős számú betegség is sújtja. Komoly károkat okoznak szüléinkben a nem kórokozók által kiváltott ún. élettani betegségek, melyeknek egyik érdekessége, hogy évrőlévre nagyobb mértékben fordulnak elő. Vajon miért? A szőlő diszpozíciója egyre csökken, s ezért az ültetvény megbetegszik. Az élettani betegségek egyike az ún. klorózis, illetve mészklorózis, amelynek jellemző tünete a levelek sárgulása. A levélsárgulás foltokban jelenik meg és már tavasszal észlelhetjük a fiatal, felső szőlőlevelek sárgulását. Ilyenkor az erezet még zöld marad, de később ez is kifehéredik, illetve sárgul. Ä tőke igyekszik a keletkezett hiányt pótolni, új vesszőket hajt, s így túl sűrű, rövid hajtású növények keletkeznek. Egy további betegség, amely a magnéziumhiány következménye, szintén levélsárgulást okoz. Sajnos, a szőlőtalajokban mind kevesebb a magnézium-tartalom, ezért helyénvaló ügyelni a magnézium visszapótlására. A fiziológiai betegség tulajdonképpen ott kezdődik, ahol a tudatos trágyázás Végződik. A trágyázással elérhetjük a nagyobb termést, de amikor bizonyos blánybetegség Imár szemmel látható tünetekben mutatkozik meg — Illetve az egyes elemek toxikus hatást váltanak ki — ez már patológiai betegség. Ez esetben már nemcsak a terméshozam csökken, hanem a növény is megbetegszik, s így a tőke nem képes fenntartani az egyedet. Ezt követi a szőlő egyes részeinek elhalása. A tünetek közül jellegzetes, hogy az alsó öregebb levelek sárgulnak olyképpen, hogy az erezet közötti mezők sárgulását észlelhetjük. »1 Viszont az erezet és az erek mellett levő részek zöldek maradnak. A magnéziumhiány kellemetlen kísérő jelensége a kocsányelhalás. A növény ugyanis úgy védekezik a magnéziumhiány ellen, hogy az öregebb levelekből igyekszik kivonni az ott felhalmozódott magnéziumot. Ugyanígy kivonja a fürtkocsányból is, amelyből a fiatal levelek klorofilljét, zöld festékanyagát építi fel. Ebből látható, hogy a magnéziumnak eléggé nagy mozgási tere van a növényben, s ezért oly gyakori a kocsány elhalás jelensége, amellyel első ízben vagy öt évvel ezelőt találkoztunk és minden évben más-más arányban fordul elő. Néhol 10—20 százalékot is kitevő károkat okoz. Lényegében tehát a magnéziumhiány, illetve a magnézium, a kalcium és a kadmium diszharmóniájára vezethető vissza ez a tünet. Különösen június végén, augusztus elején észlelhető, s a megtámadott fürtök nem tudnak beérni, öszszetöpörödnek, savanyűak maradnak, értéktelenné válnak. Milyen a védekezés ellene? Az első és legfontosabb az, hogy a talajban levő tápanyagok és elemek között összhangot alakítsunk ki, tehát szükséges a magnéziumhiány pótlása. Közvetlen védekezésként raagnéziumszulfátos permetezést alkalmazhatunk 5 %-os töméuységben, Illetve magnéziumklorid, esetleg kalciumklorid 0,5 %-os oldatával permetezhetünk. Ezt a permetezést az első tünetek észlelésekor alkalmazzuk, lehetőleg június végén és kétszer-háromszor ismételjük meg 8—10 napos időközönként. További fiziológiai betegség a káliumhiány, ami szintén már csak akkor jelentkezik, amikor a trágyázás terén a szőlész hibát követett el és a telepítéskor nem adott elegendő káliumot a talajba. Később ezt a hiányt már nem lehet bepótolni, mert hiába adagoljuk a felső 10—25 cm-es rétegbe, a kálium lekötődik a talajban és nem jut el gyökerekig. Ennek következtében a talaj felső rétegében 200—300 %-os kálium telítettség is lehet, viszont a növény mégis káliumhiányban szenved. Tehát már á szőlő telepítésekor elegendő kálium mennyiséget kell a talajba juttatnunk. Miben mutatkozik meg a káliumhtóny? Először is a levelek felső része kezd bámulni, illetve vöröses bevonat keletkezik, de emellett a levél alsó része zöld marad. Később a megtámadott levelek elhalnak. Jellegzetes tünet még, hogy a szőlőfürtök mellett elhelyezkedő levelek a legérzékenyebbek a magnéziumhiányra, s így ezeken mutatkozik meg a betegség legelőször. (•Folytatás a 2. oldalon.) j
