Szabad Földműves, 1975. január-június (26. évfolyam, 1-25. szám)
1975-03-29 / 13. szám
10 SZABAD FÖLDMŰVES $978. március 29. Aki beavatott az írás és olvasás hideg rejtelmeibe, a tanító kisasszony, mintha egy első osztályos irka fedeléről lépne elém, úgy, ahogy odarajzolta valamelyik kisleányka-tanítványa: hasonlít valami régi hieroglifhez, laposan, egysikban, madárlábakkal, trapéz alakú szoknyában, feljebb, négyszögletesen, kebeltelenül, aztán olyan nyakkal, mint egy kukorícacső, rajta egy máslival, akkorával, mint egy-egy szamárfül, végül madárfejjel és madárkézzel, amint felírja a saját nevét: Ulrich Sarolta tanító kisasszony. Van még egy madárkeze, abban egy pálcikát tart, mintha oda volna ragasztva madárujjaihoz. Így lép ki az irka fedeléről, valóban hiába növekszik és kezd mozogni és beszélni, olyan, mintha egy első osztályos kisleány teremtette volna... A gyermekek kérdik néha tőle az összefüggést, a betűk és betűk, szavak és szavak közt, a kapcsolatot kicsiny szívük és a tudomány s az élet közt: húsz éve megszokta már ezeket a kérdéseket, s húsz éve ugyanúgy felel: — Ezt majd megtanuljátok a második osztályban. Hogyan is mondhatna egyebet? 0 maga is húsz éve az összefüggések osztályát, életét éli, napjai, ével éppoly összefüggéstelenek, mint amit tanít, ugyanúgy rejtélyes és megmozdíthatatlan pontok választják el őket egymástól, mint a táblán a betűket és szavakat. Külön-külön mindegyiknek megvan a maga értelme, a tanítás, de aztán Jön a könyörtelen pont: a nap, a hét, az év vége, olyankor megáll az iskola küszöbén túl a tanító kisasszony maga elé néz a levegőbe, vénlányos sárga szemével kérdve a választ: hogy miért nincs az egésznek mégsem semmi értelme?... Megtanult és megtanított szépen ülni, állni, felelni, betűt és számot vetni, de mozdulataiból sohasem lesz mozgás, betűiből élet, és ez így megy húsz éve. De azért gyengéden bánt velünk. Valamikor ebben a gyöngédségben szív és anyai vágy lehetett. Mire én megláttam, már csak a megszokás táplálta. És a kötelesség. Megszokta, hogy a kicsinyek félnek és bátorítani kell őket, tudta, hogy simogatni, veregetni kell orcácskájukat, megszokta, hogy kedvesen mosolyogva nézzen a szemükbe, mert azok kicsinyek, 9 pedig tanító kisasszony, akinek ez a kötelessége. Engem azonban mohó szívemmel, amely odahaza annyit szenvedett az önzéstől: elkápráztatottI Azt hittem, mosolya valódi, simogatása csak nekem szól, beleszédültem kötelességszerű mosolyába, mesterségesen gyöngéd, sárgás csillogású kék szemébe: azt hittem. 0 lesz az a második, igazi anyám, akire annyiszor szomjaztam! Mikor először megsimogatott, a tábla mögé hívtam. Még most is hallom kicsiny társaim kiváncsi izgalmát, mint akkor, ott a tábla mögött hallom, amint odamotyogtam neki, hogy milyen nem JÓ nekem otthon, s kértem: legyen az anyám! — Ügy? — mondta halkan —, hiszen neked van JÓ anyád! Magabiztos telhet ellenséggel feleltem: — Nekem 6 nem elég! Még nem is válaszolhatott, amikor tapasztalnom kellett, hogy viselkedésemmel ismeretlen erőket szabadítottam fel. A táblán túl egyszerre felhallatszott: én ts! engem Is! nekem is! Mérgesen néztem át a táblán: 6, az irigyek! — motyogtam. A tanító kisasszony pedig kiszólt a tábla mögül: — Csendesen, gyermekekI Már megyek! De nemhogy elhallgattak volna, egyre többször s egyre hevesebben hallattszott az „én is, engem is!" Már sírások vegyültek belé. A kisasszony kiment a tábla elé. Jó időbe telt, míg lecsillapította a sok kicsi szívet, amelyet oly gondatlanul felizgattam. Aztán visszatért hozzám, s szólt: — Látod? Nemcsak neked kellene még egy anyuka, neki is. Ha elkezdeném — tette hozzá —, nem volna vége. Mindenkinek azt az anyukát kell szeretni, akije van. Érted? Mit mondhattam volna? Nem, ezt nem hittem volna, hogy annyian legyenek, akik ugyanarra vágyakoznak, amire én: legalább két anyára. S méghozzá ilyen nyíltan s keservesen bőgve. Ügy véltem mohó kis szivemmel, hogy csak azért nem akar új anyám lenni, mert oly sokan vannak az irigyek az osztályban, s úgy kiabálnak. Gondoltam, ha majd egész titokban bonyolíthatjuk le érzelmeinket, kétségkívül úgy lesz, ahogy én kívánom. S szóltam: — Akar velem beszélnt az iskola után? — Jó — felelte a kisasszony —, majd beszélgetünk. Csak légy szépen csendben. Most pedig menj vissza szépen a helyedre. Visszaültem pirosán az izgalomtól. Mohó vágyamban és büszke képzeletemben a kisasszony szavait teljes beleegyezésnek vettem. Ügy éreztem, nemsokára enyém lesz amit akarok: első zsákmányom, a szív, akt csak értem dobog, akinek nincs még két gyermeke, és egy férje, mint anyámnak, hanem mindene csak én leszek mindörökké! Ámde alig ültem le, már újra felhallatszott a régi kórus: én ts! nekem is! Büszkén és cinikusan néztem a kisasszonyra, akt megállt a tábla előtt: — Gyerekek — szólt —, csendesen legyetek. Az a kisfiú — s rám mutatott — azért hívott engem a tábla mögé, mert nem volt zsebkendője. Anynyt zsebkendőm pedig nincs, hogy valamennyitek orrát megtöröljem. Azért hát legyetek csöndben, és kezdjük szépen újra. és kezdtük újra. Az, hogy társaimnak így ,.hazudott" értem, miattam „hazudott", még Jobban megerősített abban, amire vágytam. Egy ideig karcoltam a palatáblát szorgalmasan, de nem sokáig tudtam magamban tartani büszke diadalomat. S egyszerre, szinte észre se vettem, odasúgtam szomszédomnak: — Nem is igaz az egész. A tanító néni megígérte, hogy anyukám lesz. Mire az vlsszasúgta: — De neked van egy! S én: — Akt otthon van, az nekem nem kelti Mint fojtott tűz, terjedt lassan és susogva a hír: egyik pádból a másikba. Akkor az egyik kislány felnyújtotta a kezét és rám mutatott: — Az a kisfiú azt mondta, hogy... S miután elmondta dicsekvésemet, most már csilapíthatatlanul zúgott fel az „én is“, „nekem is", az „engem ts". Csodálkozva láttam, amint a tanító kisasszony egyre pirosabbra válva nézett rám, aztán Indulatosan vágott pálcájával az asztalra: — Azonnal csend legyen! — kiáltotta szokatlanul hevesen. Aztán rám szól haragosan: — Állj feli Felálltam, s ő szólt: — Nem mondtam, hogy csendben légy? Ez igaz, gondoltam, s lehajtottam a fejemet, de azért csendes mosollyal, bízva: Jó, Jó, de azért az iskola után minden másképp lesz ... ö azonban folytatta: — Ez a kisfiú hazudott. Én nem tgértem neki semmit. Csak azt mondtam neki, hogy majd Iskola után beszélek vele. — Rám mutatott: — Igaz? Hiszen azért, gondoltam, ez is igaz. S mondtam: — Igaz. De azért még mindig azt hittem, amire vágytam. S csak most hökkentem meg, amikor újra rám mutatott a pálcájával, s szólt: — Tehát hazudtáit Tétován néztem rá. Az egyik szemem még mindig hitt, a másik már nem; az egyik még igaznak ismerte el s mutatta a vágyat, a másik már pislogott zavartan, s szégyenkezve; belátva, hogy talán valóban hazudtam. De a tanító kisasszony most már könyörtelenül folytatta: — Nem akartalak megszégyeníteni az osztály előtt. Azért mondtam, hogy légy szépen csendben, s majd beszélek veled. De te hazudtál. Hát most me a szégyenítiek. Most már mind a két szemem pislogott. De aztán mindjárt legyűrtem pillámat, és már mogorván, gyűlölettel néztem rá. S megvetéssel az egész „irigy" osztályra. — Ide gyereI — mondta a tanító kisasszony. S én merev szemekkel odamentem. — Fordulj az osztály felé! 5 én mereven odafordultam. 6 pedig: — Az a gyermek, akt édesanyját nem szereti és hazudik, rossz gyermek, és a sarokban a helye. A sarokra mutatott, és én mogorván, de azért büszkén odaballagtam. A tanító kisasszony pedig így szólt az osztályhoz: — Most pedig ismételjétek a tanulságot mindnyájan egyszerre: az a gyerek, akt a Jó anyját nem szereit és hazudik, rossz gyermek és a sarokban a helyet Vidáman és élesen hallatszott fel a kórus. Pap Károly Csak így tovább! Fellendült a tevékenysége a Háji (Ajl) CSEMADOK szervezetnek. A 76 taglétszámú szervezetet lelkes gárda vezeti Jäger Károllyal és Pozsga Jánossal az élen. Az elmúlt évben összegyűjtötték községünk népdalait és az Idősebbek előadásával népdalest keretében léptek (el, köszöntve egyben a CSEMADOK megalakulásának 25. évfordulóját is. Társadalmi munkában is részt vettek. főleg a kultúrház külső tatarozásánál, ahol mintegy 200 brigádórát dolgoztak le, de ott voltak a közösségi élet minden megmozdulásánál. Szép munkatervvel indulnak erre az évre is. A kultúrcsoport február 8-án mutatta be a most betanult drámát, melynek címe „Amikor a hárs virágzik“. Egri Viktor drámája a szövetkezetesítés nehéz korszakát tárja elénk, s drámai színvétele eszünkbe juttatja a kezdeti lépések nehézségeit, művészien feldolgozva. A vállalt társadalmi munka egy részét már ebben az évben is teljesítette a tagság, amikor rendbe tették a kultúrház környékét, a fatartót és a belső nagytakarítást is elvégezték. Minden évben részt vesznek a Fábrvnapokon és erre az évre író-olvasó találkozót is terveztek. A szervezet színkörfelelőse, Sztupák Imre, kinek fáradozása nyomán a község fiataljai már több sikeres színdarabot adtak elő Pár évi hallgatás után, ismét nagy a tenni akarás, mert a most előadott drámával a környék falvaiba is ellátogatnak, mivel már több meghívást kaptak. FARKAS ROZSA Napjainkban az Ipoly-mentén is korszerű iskolában tanulnak a gyerekek. A felvétel a Balog nad Iplom-i iskoláról készült. Husvét jelképe a sokszínű, tarka híinestojás. jiŕí Wolkerra emlékezünk Hetvenöt évvel ezelőtt, 1900 március 29-én született Prostfijovban, egy banktisztviselő családjában a cseh proletárköltészet egyik kiválósága, Jifí Wolker. Már mint gimnáziumi tanuló kitűnt költői tehetségével. A gimnázium abszolválása után Prágában beiratkozott az egyetem jogi karára, de látogatta Zdenék Nejedlý előadásait is, a bölcsészkaron. Ekkor az ifjú Wolker már világosan látta, hogy a munkásosztály szebb holnapjáért a proletárköltészet művészt eszközeivel is harcolni kell. Véleményét a proletárművészet feladatairól és küldetéséről a „Var“ [Forrás] című lapban fejtette ki, amely több értékes cikkét, tanulmányát közölte. Cikkeiből is világosan kitűnt, hogy Wolker a legjobb úton volt ahhoz, hogy a proletariátus felszabadításáért folyó elkötelezett harc bátor és képzett harcosává váljék. Ígéretesen kibontakozó tehetségének azonban szárnyát szegte elhatalmasodó betegsége, az akkor még gyógyíthatatlan tüdőbaj. Az ifjú Wolkert Tátraszéplakon (Tatranská Polianka) gyógykezelték. Orvosai, szülei mindent megtettek megmentése érdekében, de segíteni nem tudtak rajta. 1924. január 3-án halt meg Prostéjovban a szülői házban, miután édesanyja még az előző év karácsonyán hazaszállította az agonizáló költőt. Wolker életművében tanulmányok, költemények, színműtöredékek, prózai elbeszélések és gyermekmesék egyaránt szerepelnek. Legértékesebb művei a verseskötetei. Az első „Vendég áll a házhoz“ („Hőst do domu“) címmel 1921-ben jelent meg. Ebben a kötetében Wolker olyan költeményeket tett közzé, melyek az ifjú költő rajongó életszeretetéről, az élet sok-sok szépségéről vallanak. A költő ezekben a költeményekben saját nemzedékének szószólójaként szívére öleli az egész világot, bár ez a világ meglehetősen idealizált és harmonikus, amilyen a valóságban nem volt. Az ifjú Wolker azonban ekkor még nem látta világosan a világot megosztó ellentéteket és úgy gondolta, hogy a létező bajokat, bánatokat szeretettel és jóindulattal meg lehet szüntetni. ' Egy évvel később, 1922-ben jelent meg „A szülés órája“ („Težká hodina“) címmel Wolker második verseskötete, melynek költeményei már egy érettebb költőről vallanak az olvasónak, aki már megismerte a kizsákmányolt proletariátus nyomorúságos életét és költészete most már ezt az életet tükrözi elkötelezett és realista formában. A kötet több költeményének mondanivalója is azt bizonyítja, hogy a költő a világ igazságosabb elrendezésének lehetőségét a forradalomban látja. Forradalmi hangvételükkel tűnnek ki a kötetben közzétett balladái is, mint például „A roentgennél“ („U roentgenu“) és a „Ballada a fűtő szemeiről“ („Balada о oőích topičových). Ezekben a balladákban a költő a cseh műballada legjobb hagyományait folytatta és fejlesztette tovább de érvényesítette bennük a népköltészet hatását is. Wolker költészetének középpontjában a proletár, az egyszerű dolgozó ember áll. A költő világosan látta, hogy a dolgozó ember képes átalakítani a világot és ezért ezt a dolgozó embert, annak forradalmi elkötelezettségét, hitét és elszántságát örökítette meg költeményeiben. így egy rendkívül rokonszenves, új színnel gazdagította a haladó cseh költészet palettáját egy olyan korban, amikor még nem ment ritkaságszámba a dekadens és erotikus hangvételű költemény sem a cseh lírában. Wolker költői életműve terjedelmében nem nagy ugyan, de jelentősége kora és későbbi korok proletárköltészetének fejlődése szempontjából szinte beláthatatlan. Wolker nem tagadta meg haladó eszméit a prózai műveiben sem. Ezek közül Igen kedveltek ma Is különösen a realisztikus elemeket tartalmazó gyermekmesél, mint például „A milliomosról, aki ellopta a napot“ („O milionári, který ukradl slunce“) és „А kéményseprőről“ (,,0 kominíkovi“). Születésének 75. évfordulóján Wolker magyar olvasói is nagy szeretettel emlékeznek a tragikus sorsú cseh proletárköltőre, akinek legszebb költeményeit a magyar költészet olyan kiválóságai fordították le magyar nyelvre, mint József Attila és Szabó Lőrinc. ‘ SÄGI TÖTH TIBOR
