Szabad Földműves, 1974. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)

1974-07-06 / 27. szám

SZABAD FÖLDMŰVES 1974. július 6. 10 Lelkesek voltak a szereplők, úgyszintén a nézők, és ezt a jelző szócskát még harmadszor Is hangsúlyozni kell — akkor, amikor beszélünk, írunk erről a rendez­vényről. A fent említett szavak nem egy „túlfűtött“ szub­jektív véleményt tükröznek. Ez volt az általános hangu­lat a XIX. országos népművészeti fesztiválon, melyet a múlt hetekben Zeliezovcén (Zselízen) rendeztek — 14 ezer ember részvételével. SZÉP KÖRNYEZET — SZÍNVONALAS MŰSOROK Želiezovce, a hangulatos városka, méltón fogadta né­pes vendégseregét. A zászlódíszbe öltöztetett utcák, a Schubert-Park hangulatos, méltó helyszínt biztosítottak a nagyszabású rendezvénynek. A jó hangulat „rejtélye“ abban fogalmazódott meg legkiváltképp, hogy egészen a pici gyermektől a legidősebb korosztályig — egy időben — találták meg a szórakozási lehetőséget, felfrissülést, kulturális élményt. Nem hiányzott a hajóhinta, céllövöl­de, ott voltak a Jednota fogyasztási szövetkezet sátrai, a szép szó leírt formájában is „jelen volt“ a könyvárus sátrában. Persze az érdeklődés központja a színpad volt. Tökéletes összeállításban, jóformán szünet nélkül folyt az ének és a tánc. Az első nap főbb eseményei közül említést érdemel az Ipoly menti községek népszokásainak, népviseleteinek és tánchagyományainak bemutatása. Fellépett itt siker­rel a CSEMADOK vrbovkai (ipolyvarbói), kovačovcel (kovácsi), kleűanyi (kelenyei), folklórcsoportja a tre­­bušovcei (terbegeci), Opatová Ves-i (apátújfalusi) férfi énekcsoportja és még számos együttes. A késő esti órákban helyt kapott a Szlovák Nemzett Felkelés 30. évfordulójára készült ünnepi műsor, mely­nek nagy jelentőséget szükséges tanúsítani — a rendez­vény keretén belül is. Az SZNF és az ezt követő felsza­badulás létrehozta az előfeltételt a Csehszlovákiában élő nemzetek és nemzetiségek közös szopialista hazájának felépítéséhez, a testvéri együttéléshez. A másnapi műsor délelőtti színfoltja a folklőr-csopor-A szerző felvételei. ^ » A i t ü i ' 24 n a p j a A háborúban a halál örökös kísérője a katonának... Merzsanov Оч tok felvonulása volt. Az egyes vidékek színes népviselete ízelítőt adott a hazai tájakon használt valamikori öltö­zetekről, színükről, formájukról. A főműsor délután kezdődött, melyen hazai és külföldi jeles táncegyütteseket üdvözölhetett a közönség. Szín­vonalas programmal vendégszerepeit az Ukrán Dolgozók Kulturális Szövetsége KARPATYANÍN táncegyüttese, a Csepel Művek Munkásotthonának táncegyüttese. A tren­­őíni gimnázium és a járási népművelési központ TREN­ČAN táncegyüttese. A hazai csehszlovákiai magyar együttesek közül töb­bek között szerepelt a CSEMADOK KB SZŐTTES népmű­vészeti csoportja, a levicei (lévai) helyi szervezet Ga­­rammenti Népi Együttese, a fülekpüspöki helyi szervezet PALŰC táncegyüttese. PARTFUNKCIONARIUSOK a találkozón A délutáni rendezvényen Varga Béla, a CSEMADOK KB vezető titkára, a bizottság elnöke üdvözölte a népművé­szeti fesztivál vendégeit. Többek között a Szlovák Szo­cialista Köztársaság kormányának alelnökét, Hanus elv­társat, Krocsényi Dezső munkaügyi és népjóléti minisz­tert, dr. Rácz Olivért, a kulturális ügyek miniszterhe­lyettesét és Vrabec István, magyar konzult. Hanus mérnök beszédében kiemelte azt, hogy a Szlo­vák Nemzeti Felkelésről kellőképpen megemlékeztek, — ezen az országos népművészeti fesztiválon. Versekkel, dalokkal, ilyen irányú koreográfiával méltatták jelentő­ségét. Az alelnök szólt arról a nagymértékű támogatás­ról, amit országaink nemzetiségei élveznek. Ez is hűen tükrözi a szocialista államszerveink internacionalista beállítottságát, szilárd meggyőződését a lenini elvekben. Krocsányi miniszter elvtárs méltatta azt a testvéri együttélést, munkát, kulturális tevékenységet, melyet országunk népei fejtenek ki. Ennek fontossága jelentős, mivel csak így lehet szocialista hazánkat felvirágoztatni, bizalommal lenni a jövő lráiit. Kitartás, önfeláldozó munka van azokban a népművé­szeti produkciókban, melyeket ezen az országos folklór­­fesztiválon is láttunk. S hogy ezt a fent említett kitar­tást, önfeláldozó munkát értékelték, — bizalommal ju­talmazták — példa erre a zselízi közönség. Ez a két egy­ség — előadó és néző — nagyon is összefügg, kiegészí­tik egymást. Éppen ezért — a szervezőbizottság nevében is — sok ötletet kívánunk a népművészetet kedvelő elő­adóknak. Azoknak pedig, akik mindezt figyelemmel ki­sérik, bizalmat és kitartást a műkedvelás lránt. Ilyen légkörben jövőre ismét bizonyíthatnak majd. KALITA GABOR A könyv, amelyet Martin Merzsanov szovjet újságíró írt, a Kossuth Kiadó gondozásában jelent meg „Berlinben, a háború végén ...“ címen a Népszerű Történelem sorozataként. A fasiszta Németország, illetve Berlin elestének utolsó huszonnégy napját tárgyalja. A szerző, mint a bevezetőben vall­ja, a Pravda tudósítójaként részese volt a Nagy Honvédő Háborúnak, a Vörös Hadsereg tagja, egészen az utolsó berlini órákig. Tehát módjában állt megismerni a fasiszta náci had­sereg tisztjeinek, katonáinak elvete­mültségét, a másik oldalról viszont az egyszerű doni bányászból lett dan­dárparancsnok, vagy az ukrán pa­rasztból lett tábornok katona haza­szeretetét és hadseregének erejébe, pártjának biztonságába vetett bizal­mát. Ismét olyan könyvvel találkozik az ember, amelynek főszereplője a „háború“, de megtaláljuk benne az embert, az embernek emberbe vetett bizalmát. A szerző végig tárgyilago­san ítél, és a háború után több mint húsz esztendővel létrejött mű a törté­nelmi igazságot követi. Az első nehéz akadály, az Oderán való átkelés után sikeresen vonultak előre a csapatok, de Berlin perem­városaiban meg kellett küzdeni min­den tenyérnyi helyért. Nagy akadály volt a Spree folyón való átkelés, ame­lyet erős védelmi vonallal tartottak a németek. Azonban nemcsak Ber­linért folyt a harc, hanem Potsdam elfoglalása is nagyon fontos volt. Köz­ben az amerikai csapatok megszegték a megállapodást az Elbán és Berlin felé vonultak, de a felsőbb hadveze­tésnek sikerült visszatéríteni őket. A harcok folytatódtak és a fasiszta Ber­lin már teljesen a Spree és a külön­böző csatornák közé szorult. A szov­jet hadvezetőség a harcok közepette sem feledkezett meg az éhező berli­niekről, és a városparancsnok Berza­rin vezérezredes a közélet beindításá­ért mindent megtett. Április 30-án Szatyilov tábornok csapatai négyszáz méterre megköze­lítették a Reichstagot, amely elfogla­lásáról úgy beszéltek a katonák, mint az utolsó ház elfoglalásáról, de arra még várni kellett. A Reichstagot futóárkok vették kö­rül és tizenöt betonerőd védte, s kör­zetébe válogatott SS-alakulatok össz­pontosultak, állandó tűz alatt tartot­ták a teret. Az ütközet előtti napon jó hangulat uralkodott a Szovjet táborban. „A szovjet harcosok úgy készültek a di­cső csatára, mint valami ünnepre. Az ütközet előtti este tömeges fürdést rendeztek. Eldurvult ujjaik sokat baj­lódtak a tűvel, míg felvarrták tiszta „gailéralátéteiket“ — írja a szerző. És mi volt az ellenkező táborban? A bunkerban teljes volt a pánik, Hit­ler készült a halálra, Goebbels ugyan­úgy. Bormann és társaik a szökésre gondoltak. Reggel megindult a támadás és el­szabadult a pokol. A katonák pergő­tűzben rohantak előre. Minden centi­méterért meg kellett küzdeniük, de délután 14 óra 23 perckor Szjanov százada behatolt a Reichstag épületé­be, majd Grecsenkov katonái követ­ték és Bereszt, Jegorov, valamint Kantarija katonák kitűzték a szovjet zászlót. A harcok egész éjszaka és a munka ünnepének hajnalán is tartot­tak az épületben. Május elsején este azonban a hitleristák nem bírták tar­tani a harcot és megadták magukat. Május 2-án a szovjet csapatok beha­toltak a birodalmi kancelláriába és Anna Nyikulina kitűzte a zászlót. A háború még nem ért véget. A teljes kapitulációra május 9-én került sor. A szerző az első pillanat­tól kezdve szinte percről percre kö­veti az eseményeket, a főszereplők Keitel, Friedeburg és Stumff modorát, mozdulatait. Közli Zsukov marsall egyszerű szavait: „Drága barátaim, rendkívül nagy dicsőségben van ré­szünk. A befejező ütközetben népünk, pártunk és kormányunk bizalmából Berlin ostromára vezethetjük a di­csőséges szovjet csapatokat. Kár, hogy sokan közülünk ezt már nem élhették meg. Mennyire örülnének a régen várt győzelemnek, amelyért gondolkodás nélkül életüket adták!“ A háború végétért. Dönitz főtenger­nagy ugyan ámokfutóként, Hitler vég­rendeletének értelmében Németország elnökéne'k tekintette magát és Flens­­burgban ütötte fel székhelyét, ellent­mondva az aláírt teljes kapituláció­val, de ő is arra a sorsra jutott, mint a többi fasiszta, mindannak ellenére, hogy az angol és amerikai táborno­kok egyideig a kezére játszottak. Röviden ennyit a könyvről. A té­nyek azonban tények maradnak. A második világháborúban sok szovjet katona áldozta életét, áztatta vérével a földet nemcsak Berlin felszabadítá­sáért, a fasizmus teljes letiprásáért, de hazánk felszabadításáért is. Motesíky Arpád ■Ilii ............................................................■■■■Ilii................................ Tiszacsécstöl a magyar irodalom csúcsáig ’95 EVVEL EZELŐTT SZÜLETETT MÓRICZ ZSIGMOND IIIIIIIIIIIIIIIH |*| j Kosztolányi Dezső kötet lát­­ható a könyvesboltokban. A Sötét bújócska. Akárcsak a sorozat korábbi részei, ez a könyv* is az író publicisztikáit tartalmazza. Az olda­lakat lapozgatva döbbenek rá, hogy mennyivel többet foglalkoztak régen a sajtóban a nyelv művelésével, mint ma. Pedig aki figyelmesen jár-kel, annak mindenképpen föltűnik, hogy megint elszaporodott a gaz, ugyan­csak ráférne a magyar nyelvre egy kis gyomirtás. Kosztolányi ürügyén... A minap egy csallóközi falun át­utazva szúrt szemet a hatalmas föl­irat, amely szerint a jelzett üzletben „ipari árúk“ kaphatók. Árúk, így; hosszú „ú“-val. Érthetetlen, hogyan kerülhetett oda az ékezet, mert bizo­nyára ma is tanítják az Iskolában, hogy1 a szővégi „u“ betű nem minden esetben hosszú, van néhány kivétel, amely között történetesen az áru szót is megtaláljuk. De végsősoron az u-ügy említésre sem érdemes, mert van sok más nyelvtani hiba, amely inkább fölbosz­­szantja azokat, akik a szép magyar beszédet vigyázzák. Ezen bosszantó dolgok közé tartozik a bonyolított szórend. Az embernek borsőzik a há­ta, ha az elcsépelt „kerül“ szót látja vagy hallja. Ha valami megkerül, lilllllllllllllllllllllllllllillllllllllllllllllll vagy előkerül, mert korábban elve­szett, akkor van helye, ám ha arról van szó, hogy egy ház felépítésre ke­rül, vagy hogy. a terv megvalósítására valamikor sor kerül, akkor helytelen, magyartalan, rossz a kifejezés. Tud­niillik a házat felépítik, a tervet meg­valósítják — nyugodtan elkerülhet­jük a „kerül“ szót. Hasonló a helyzet a „képezi“ szó­val. Mert képezni sok mindent lehet: melléknévből főnevet, vagy éppen for­dítva, de egyáltalán nem illik a ma­gyar nyelvbe, ha azt mondjuk, hogy „valami a vita tárgyát képezi“. Tehát, ha azt akarjuk kifejezni, hogy egy felszólalás vita tárgyát képezte, mond­juk inkább így: a felszólalásról vitat­koztak. így rövídebb, egyszerűbb és magyarosabb a mondat. Befejezésül még egy dolgot említek. (Én nem említenék, feltételes mód­ban, mint ahogyan sokan mondják — írják.) Ezúttal az -e kérdőszócskáról lesz szó. Ha az ember kérdez vala­mit, akkor sokszor odabiggyesztheti a mondat állítmánya mellé. De nem szükséges! Még mindig Jobb, ha el­hagyjuk, mint az, amikor nem az ál­lítmány után következik, úgy aho­gyan sokan használják: nem-e tudod? Ctthon-e vagy már? Helyesen: (nem) tudod-e? Otthon vagy-e? Egy Kosztolányi Dezső könyv-soro­zatot említettem az írás elején, ter­mészetesen tudatosan. Akit érdekel a magyar nyelv és a nyelvhelyesség, annak feltétlenül ajánlom az író publi­cisztikai gyűjteményeit. Ezekben a könyvekben nem példabeszédek van­nak, hanem rövid írások, a lehető leg­tökéletesebb magyarsággal megírva. (M. S.) A magyar irodalom egyik legna­gyobb írója, a Nyugat nagy nemzedé­kének legtermékenyebb alkotója, ki­lencvenöt évvel ezelőtt, 1879. július 2-án született. Egy tiszaháti kis faluból, Tisza­­csécsről indult el, hogy elérjen a ma­gyar irodalom csúcsáig. Tanulmányait Debrecenben, Sárospatakon és Kisúj­szálláson végzi. Érettségi után beirat­kozik a debreceni teológiára, majd át­lép a jogra. 1900 őszén a pesti egye­temen hallgat jogot, rövid idő múlva pedig a bölcsészkar hallgatója. Diplo­mát nem szerez. 1903-ban az éppen induló Az Ojság munkatársa lesz. Első novellája az 1900-ban írt Bécsi bútor, a köztudatban első remekeként azonban a Hét krajcár él. Hosszú ideig próbálkozott verssel, novellával, drámával, míg ez a kis remekmű meg­születik. „Mindenből kiábrándulva, minden­től elkeseredve, a kisfiam koporsója mellett írtam meg a Hét krajcártл — Nevét ez a novella tette Ismertté, a szerkesztők, akik eddig közönnyel fo­gadták írásait, most versengnek érte. írja visszaemlékezéseiben. Első nagyobb lélegzetű műve a Sárarany, a szegényparaszti világba helyezi szereplőit. Főhősét, Túri Danit, Móricz a parasztság legjobb tulajdon­ságaival ruházta fel. Túri Danit társat nem értik meg, vállalkozásaiban nem tudnak mellette állni; egyedül tehe­tetlen a nagybirtokkal szemben. A felgyülemlett, visszafojtott energia pusztító cselekedetekben robban ki, rombol, ahelyett, hogy építene. Túri Dánt „a fáklya, amely arra való volt, hogy világítson, s lön gyújtogatóvá.“ Népe iránti szeretettől fűtve írja további müveit (Az isten háta mö­gött, Kerek Ferkó, Nem élhetek mu­zsikaszó nélkül, A fáklya), melyek­ben bemutatja a forradalomra érett falu problémáit. A forradalom idején hangoztatja rokonszenvét a forradalmi eszmék iránt. A bukás után kizárják a Petőfi Társaságból, valamint a Kisfaludy Társaságból. A forradalom után, 1920-ban szüle­tett az ifjúság körében legkedveltebb regénye, a Légy jó mindhalálig. A kri­tikai realista alkotás szomorú lírat vallomás keserves gyermekkorából. Erdély című trilógiáján húsz évig dolgozott, melynek első kötete (Tün­dérkert) a legsikerültebb. A regény következő köteteiben (A nagy fejede­lem, A nap árnyéka) tovább kiséri életítján a két erdélyi fejedelmet, Báthory Gábort és Bethlen Gábort. Tervezte a negyedik kötet megírását is, korában azonban a regény iránt nem nyilvánult meg érdeklődés, így a szerkesztők közönyétől hajtva ter­véről, hogy tetralógiát alkosson, le­mondott. A dzsentriélettel foglalkozó regé­nyeiben — Kivilágos virradatig, Űri muri, Rokonok, Forró mezők — fel­tárja a korabeli társadalom fonáksá­gait. Hangsúlyozza, hogy a dzsentri nem alkalmas a társadalom életének irányítására. Nem alkalmas, mert er­kölcstelen és tudatlan: nem életképes. Írói pályájának harmadik szakaszá­ban felhagy az úri világ ábrázolásá­val, érdeklődése a szegényparaszti világ felé fordul. Az e korszakban született regényei — A boldog ember, Betyár, Árvácska, Rózsa Sándor a lo­vát ugratja, Rózsa Sándor összevonja szemöldökét — a nép nyomorát tük­rözik. A két utóbbi regényét igazság­talanul ítélte, értetlenül fogadta a kritika. MÓriczra ez az elmarasztalás lehangolólag hat, de azért' nem csüg­ged, dolgozik tovább. A Nyugattól megválva szerkeszti a Kelet Népét. Nemcsak a próza, hanem a dráma­irodalom terén is maradandót alko­tott. Munkássága tiszteletet ébreszt az olvasóban, emlékének elismeréssel adózunk. —th— Népművészek seregszemléje

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents