Szabad Földműves, 1974. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)
1974-08-10 / 32. szám
8 .SZABAD FÖLDMŰVES, Ш4: вЩЮ&ШШ A volgográdi diáklány kon, magyarokon kívül oroszok is akadtak: ők segítették át öt a nyelvi nehézségeken. — Kikkel töltőd a szabad idődet? — érdeklődtem. — Szabad idő? Az nagyon kevés. A vasárnapot is leggyakrabban tanulással töltjük el. Néha táncolni megyünk, meg fürödni. Károlyi Mária tanulótársammal, aki Komárnoból került Volgográdba, a magyar gimnáziumból. — Milyen az ideológiai nevelés? — Volgográdban a csehszlovák ösztöndíjasok számára külön SZlSZ-szeruezetet hoztak létre. Elsőévesként az SZKP történetéről szóló előadásokat hallgattunk, a második évben Andrlová ostravai tanárnő ismertetett meg minket a CSKP történetével. Ez utóbbi volt I az egyetlen csehül elhangzott elő- I adás. — Mennyi az ösztöndíj? — Nyolcvanöt rubelt kapunk ha- I vonta. Ez általában elég, még ta- I karékoskodni is tudok. Ismerem Marikát, az angol nyel- I vet magánúton tanulta. Ónszorga- I lomból küzdötte fel magát az elsők I közé. Sokat köszönhet Fabö Éva I tanítónőnek, aki nagy kedvvel fog- I lalkozott vele. Szeptemberben új tanév kezdő- I dik. Ezt megelőzően a külföldi I ösztöndíjasok fájó szívvel búcsúz- I nak hozzátartozóiktól a reptéren. I Aztán felbúg a gépmadár, s repül- I nek a távoli városokba, ki-ki tanul- I mányai színhelyére. I Szívós kitartást, sok sikert cseh- I szlovákiai ösztöndíjasok! Sikeres I tanulást, Mária, a következő három I évben ...! Horváth Erzsébet. Gal^nta Diákok az aratásban Aki Tvrdoiovcén (Tardoskedden) járt a gahonabatakarltás idején, ürömmel állapíthatta meg: sok fiatal — köztük diák, gimnazista főiskolai hallgató — szorgoskodott az aratásban, a szövetkezet gabo natábláin. Munkaszerszámot ragadtak — mint jómagam is —, hogy a gazdag termést minél előbb fedél alá. majd onnét szárítva, tisz títva az állami raktárakba kerüljön. Az új nemzedék ilymódon is bizonyságát adja: nem fél a műnké tói. Az így szerzett tapasztalatokat az életbe kikerülve, bármely poszton hasznosítani tudja. Mert. mire tanít az effajta munka: derekas helytállásra, embertárs-becsülésre, összefogásra, szocialista hazafiságra. Benczelstván, gimnazista tV Szorgos diáklányokat mutatok be: Jekkel Esztit, Nagy Nórát, Kiin csők Katit, Vámos Editet, akik a nyári, szünidő egy részét a Bušincei (bussai) Efsz-ben töltötték. A szőlészetben szorgoskodtak, végezték a soron levő sürgős munkát — míg a szövetkezeti tagok a gabona betakarításán fáradoztak. Ilymódon nem csupán segítenek a közös gazdaságnak, hanem a társadalom dologszerető honpolgáraivá is válnak. Budai J. Szabó Mária, harmadéves ösztöndíjas. i öt évi külföldi tanulmányra vállalkozót SZABÖ Mária, aki Galántáról indult a nagy útra... Az Új tanévben már a Volgográdi Állami Pedagógiai Tanintézet harmadéves hallgatója lesz, az orosz— angol szakon. — Eleinte úgy éreztem —, mondotta Marika —, hogy az orosz nyelvet sosem sikerül tökéletesen elsajátítanom. Nos, borúlátásom nem volt indokolt; ma, két év után minden oroszul beszélőt megértek, s jól beszélek oroszul. A kezdetről annyit árulok el, hogy lépten-nyomon meglepő segítőkészséggel találkozott. Kollegái között a cseheken, szlováko-Szépítik környezetüket Lelán (Leléden) tavaly fejezték be a kultúrház építését, melyhez a lakosság jelentős társadalmi munkával is hozzájárult. Mostmár csak berendezésre van szükség, hogy a kulturális élet felélénkülhessen. A járási nemzeti bizottság szavát adta, hogy megfelelő keretet biztosít. Ez a falu Bajtavával (Bajta) versenyez a választási program megvalósításáért. Az ez év első feléhen ebből a versenyből Leled került (ti győztesen, 215 ponttal, versenypartnere csupán 134 pontot szerzett. A környezetüket szépítgetö lelédi honpolgárok közül név szerint is említést érdemel ifj. Raj László, Molnár Sándor, Zvoncsár József, ifj. Hendrik Pavel, Korai László, Kosa Ferenc és Doman József, akik a legtöbbet tettek a közjóért. Ebben az ötszáz lelket sem számláló falucskában a Szlovák Nemzeti Felkelés 30. és a község szovjet hadsereg általi felszabadítása 30. évfordulója tiszteletére hét kollektív és hatvan egyéni kötelezettségvállalás született, s a társadalmi munka értéke csaknem 20 ezer korona. A sportszervezet tagjai máris rendbehozták a sportpályát, ahová 150 fát is ültettek. Í A tűzoltók meg a szertár környékét szépítették. A második félévben a ravatalozó felépítése került előtérbe. Ehhez a lakosok mintegy 70 ezer korona értékű társadalmi munkát végeznek. Már augusztusit ban megkezdik az alapozási muní kálatokat, s október végén szeret- 1 nék átadni rendeltetésének, jelen- Sj tette ki Nemecskai Sándor, a'hnh в titkára. Itt a vízhiány okoz nagy gondot, R mert a kutak gyakran kiszáradnak, g A faluvezetők ennek érdekében ki- P szélesítik a falut átszelő patak •j, medrét, s törpe víztárolót létesíte^ nek, hogy elegendő legyen a vizük. * Ennek kivitelezését az 1975—80-as и akcióterv rögzíti. (tÓtil) ; Forró nyár — szuper-mini öltözet. Foto: Bki CÉLJUK: KÖZEL 3 MILLIÓ KORONA TISZTA JÖVEDELEMMEL ZÄRNI AZ IDEI ÉVET Aktivizálják a tömegszervezeteket A SLOVLIK nemzeti vállalat dunaszerdahelyi üzemegységének pártalapszervezete a termelés fokozása érdekében mindig úttörő, kezdeményező szerepet vállal, hogy a CSKP XIV. kongresszusának határozata célkitűzéseit megvalósíthassák. Takács László pártelnök arról tájékoztatott, hogy a pártszervezet vezetősége nagy figyelmet fordít a dolgozók eszmei-politikai nevelésére. Ennek megfelelően a pártbizottság havonta egyszer, vagy kétszer tart ülést, amelyen foglalkoznak a párttagok javaslataival, s kezdeményező-készségével. Alaposan előkészítik a taggyűléseket. A pártoktatás magas színvonaláról kellőképpen gondoskodnak. Például a legutóbbi pártoktatási évben 28 párttag és 12 pártonkívüli vett részt. S a gyűléseken való részvétel — az előző évihez hasonlítva — 10—12 száza lékkai javult. — A pártbizottság a szervezet tagjait konkrét feladatokkal bfzza meg. s ezek teljesítését rendszeresen ellenőrzi — mondotta a pártelnök. — A tagjelöltek kiválasztására és a tömegszervezetekkel való együttműködésre külön bizottság ügyel. A pártszervezet vezetősége arra törekszik, hogy a tömegszervezetek élére edzett, s megfelelő vezetők kerüljenek. Például a szakszervezet keretében az ifjúság élen jár a versenyszervezésben, s a kötelezettségvállalások teljesítésében. Röplabdapályájuk építéséhez számottevő t 'rsadalmi munkával járultak hozzá, Öllé Piroska SZISZ-elnökkel az élen. Derekasan résztvettek a járási és a Mélníky-i spartakiádon. Az üzemegység nőszövetségi szervezetének tevékenysége közül az eszmei-politikai és szakelőadások sorozata érdemel említést. Az üzemegység vezetősége és pártbizottsága kellőképpen értékeli, s jutalmazza a tömegszervezetek példás dolgozóit, kitüntetésben, s egyéb kedvezményekben cészesíti őket. Takács pártelnök nem kis büszkeséggel újságolta, hogy az üzemegységük dolgozói a Szlovák Nemzeti Felkelés 30. évfordulója, s ugyancsak a felszabadulás 30. évfordulója tiszteletére vállalták: idei árutermelési tervüket 71 millió 841 ezer koronára, az áruértékesítési tervüket pedig 71 millió 800 ezer koronára teljesítik. S legalább 2 millió 891 ezer koronás tiszta nyereséggel zárják az 1974- es évet. —csenics— Üj posta épül a levicei járás lpelský Sokolec (Ipulyszakállosl községében. Az építési munkálatokat a levicei Járási Építő Vállalat ipolysági részlegének dolgozói végzik. Az építést ez év februárjában kezdték, s előreláthatólag az év végén át is adják az új épületet. Foto: —bor— IB • JÓLESŐ FIGYELMESSÉG. Név adó ünnepséget rendezett a Drienoveci (Somndil Hnb polgári ügyeket intézd testületé. A szövetkezet képviseletében Képes István kilenc, s Béres Anna az állami gazdaság részéről négy szülőnek nyújtott ál ajándékot a névadó alkal mából. Ez a jóleső figyelmesség örömkönnyeket csalt az édesanyák szemébe, s még felejthetetlenebbé tette ezt a szép napot. (Farkas R., Háj) ф MATUZSÁLEMEK. Lengyelország 33 millió lakosa közül több mint 330-an vallhatják magukat százévesnél idősebbnek. A 70 évesnél idősebb állampolgárok .száma az utóbbi húsz év alatt megkétszereződött, s számuk jelenleg eléri az 1 millió 727 ezer főt. • SZAVATARTÓK. Chlaba (He iemba) honpolgárainak az SZNF 30. évfordulója tiszteletére vállalt kötelezettsége: 5 ezer 557 óra társadalmi munka, melynek értéke mintegy 56 ezer korona. Nos. a félévi értékeléskor kitűnt: a 8 ezer 147 óra társadalmi munkával 185 ezer korona értékű közjavat hoztak létre. Az egyéneken kívül derekasan helytálltak a vállalások teljesítésében, illetve túlteljesítésében a nószövetség, a Sokol és a SZISZ tagjai. Az év végéig szeretnék befejezni a kultúrház, illetőleg a hnb-székház építési munkáit, s parkot létesítenek. (Tóth János, N. Z.) ф ÓRAEMBER. Alexander Misovszky tetovoi (Jugoszlávia) munkásnak különleges a képessége: a napnak bármely szakában eltalálja a pontos időt. Polgártársai, akik tudják ezt, gyakran leállítják az utcán — néha komolyan, néha tréfából —, s megkérdik tőle, hány óra . . .? Mi ebben a különös? Ennek az „öraembernek“ nincs és soha nem volt órája. • ESZTRADMOSOR. A bušincei (bussai) CSEMADOK-szervezet a SZNF 30. évfordulója tiszteletére esztrádműsort mutatott be. Fellépett a menyecske-, a férfi- és a vegyeskórus. A hálás nézőközönség népdalokban, s vidám jelenetekben gyönyörködhetett, (Budai) • SPORTNAP. Az SZISZ Zbrojníky-t (fegyvernek!? szervezete Fiúk, lányok? ... Egyik is, másik is, — a Duna-parton. Foto: nki и nagyszabású sportnapot rendezett, melynek keretében négy labdarűgócsapat küzdött az értékes vándorkupáért, amely a hazaiak birtokába jutott, akik 6:3-ra „verték“ a vámosladányiakat. Elismerés és dicséret a példás rendezésért. (vv) • KÖRNYEZETVÉDELMI PRO PAGANDA. A Metro-Goldwin-Mayer ! legújabb kasszasikere: rémképe két vetít a jámbor mozilátoga tök elé. A film története 2022-ben játszódik New Yorkban. A szcenáriuin szerzői szerint ennek a városnak akkor már 41 millió lakosa lesz. Az emberek alig jutnak némi I ivóvízhez, a heti moszatadagért sorba kell állniuk, s a szennyezett levegő miatt már sem a naplementét. sem a napfelkeltét nem élvezhetik. A város szélén az óceán szennyes habjai fodrozódnak, s a virágok sem nyílnak többé. A film végén a rendező felvillantja egy kellemes, szép táj képét. A nézők a környezetvédelem híveiként hagyják el a filmszínházat. • ARANYÉREM. A nemrég végétért, .libereci mintavásáron eddigi legnagyobb sikerét aratta termékeivel az apátfalvi POĽANA textilüzem; Honduras márkájú : gyapjúszöveteinek kiváló minőségét aranyéremmel díjazták. A férfiszöveteken kívül az üzem számos ( terméke nyerte meg a szakemberek és a közönség tetszését. (pálházy) • TELJES ÜTEMBEN. Az egyesített Garam-völgye Efsz kicsindi részlegén 2 nap alatt végeztek az aratással. Most teljes ütemben halad a szalma bálázása, kazalozása, ; s ezzel egyidőben a tarlóhántás. Mindez a jó munkaszervezésnek, az összefogásnak és a nagyteljesítményű betakarítógépeknek, s a dolgozók rendkívüli szorgalmának köszönhető. (majerszky) О ŰJ ISKOLA. A Galántai Járási Építkezési Vállalat dolgozói a napokban adták át a Jelkai (jókai) Unb-nek a 28 tantermes, új iskolát, amely 35 millió korona költségráfordítást igényelt. Az iskolában többek között hatszáz diák részére napközi otthont rendeztek be, ahol szeptember elsejétől már étkezhetnek is. Az objektumhoz tanítói lakások is tartoznak. (Kr) • MŰANYAG — KRUMPLIHÉJBÓL. Minden valószínűség szerint a jövőben szalma, fűrészpor, krumplihéj és más hulladék is kiindulási anyag lehet palackok és más műanyag-tartályok elöállftásához.A birminghami egyetem kutatóinak véleménye szerint akár a műanyagszükséglet 90 százalékát is előállíthatják a jövőben fermentált szénhidrátokból. Az újfajta műanyaggal jobban megoldhatják a műanyaghulladékok eltüntetésé nek problémáját is. • SERTÉSSZÖR-FELDOLGOZÓ. Szlovákia egyetlen szőrfeldolgozó üzeme, amely SETA nevet visel, Galántán működik. A különböző kefék, ecsetek, porolók, meszelők iránt külföldön is nagy az érdeklődés. Évente mintegy 20 ezer kg sertés-, illetve löszőrt dolgoznak fel, s ebben az évben 5000 kg-ot Svédországba exportálnak. A lószőrt főleg a vakok Intézetében dolgozzák fel. (kr] Ф BESZÉLŐGÉP. Egy fiatal spanyol feltaláló. Jose Antonio Valvo, bejelentette, hogy olyan készüléket konstruált, amelynek segítségével a süketnémák beszélgethet nek egymással. A készüléket Mala gában, a süketnémák intézetében próbálták ki. A kísérletek igen biztatóak, jelenleg a készülék tökéletesítésén dolgoznak.